"...a születendőt is
szentnek hívják, Isten Fiának..." (Lk 1,35).
Van-e arra lehetőség, hogy
Isten Fiának szent ártatlansága és egyszerűsége és az Atyával való egysége
megvalósuljon énbennem, ha Ő megszületik az én halandó testemben? Ugyanaz
történik meg minden szent életében is, ami akkor történt, amikor Isten Fia történelmileg
megjelent ebben a világban. Isten Fia bennem csak Isten közvetlen cselekedete
által születhetik meg, tehát én Isten gyermeke vagyok, és így gyakorolnom kell
a gyermek jogát, hogy mindig szemtől szemben legyek Atyámmal. Mondom-e
állandóan józanész szerinti életemnek: "Miért akarsz engem Atyámtól
elfordítani? Hát nem tudod, hogy nekem azokkal kell foglalkoznom, amelyek az én
Atyám dolgai?" (Lk 2,49). Bárhogyan alakulnak is a körülmények - ennek a
szent, ártatlan, örök gyermeknek kapcsolatban kell lenni Atyjával!
Eléggé egyszerű vagyok-e
ahhoz, hogy ennyire egy legyek az Úrral? Élhet-e bennem a maga csodálatos
módján? Isten is látja-e, hogy Fia kiformálódik bennem, vagy szépen félretoltam
Őt? Ó, ezek a lármás idők! Mindenki kiáltozik, de miért? - Azért, hogy végezzék
ki Isten Fiát! Ma semmiképpen sincs helye itt Isten Fiának, nincs helye az
Atyával való szent közösségnek!
Imádkozik-e Isten Fia bennem,
vagy én diktálok neki? Ő szolgál-e bennem úgy, mint amikor testben itt volt?
Átéli-e bennem Isten Fia a szenvedéseit; hogy szándéka megvalósuljon? Minél
többet tudunk meg Isten legérettebb szentjeinek belső életéről, annál inkább
látjuk, hogy mi Isten terve: "betölteni, ami híja van a Krisztus
szenvedéseinek" (Kol 1,24). Ennek a "betöltésnek" az érdekében
mindig van tennivaló.
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.