További táborozások

ORAL ROBERTS Ö N É L E T R A J Z. 16. fejezet

Összejöveteleinkről riportot közölt a LIFE folyóirat. Negyedik, 10.000 ülőhelyes nagy sátrunkat éppen a georgiai Atlantában állítottuk fel, amikor a LIFE folyóirat egyik munkatársa látogatott el hozzánk. Megsürgönyözte New York Citybe, amit nálunk látott. Az óriási embertömeget, a csodákat és az atlantai táborozás általános hatását. Megkérdezte lapjától, hogy küldhet-e tudósításokat az összejöveteleimről. Választávirat érkezett: az engedélyt megkapta.

Ez az ember fényképészt is hozott magával, olyat, aki egyszerre két géppel is dolgozott. Prédikálás közben akartak engem fényképezni. Mögém állt a fényképész, azután az egyik, majd a másik oldalamra, végül elém. Egy időben két gépet használt és prédikációm alatt összesen ötszáz felvételt készített. Lefényképezte az óriási tömeget, a gyógyítószolgálatot és az összejövetel egyes megkülönböztethető látogatóit. Mindez a LIFE magazin 1951. május 7-i számában jelent meg, négy egész oldalon. Júliusban már a Look folyóirat is közölt riportot összejöveteleinkről. Ők a nashville-i (Tennessee) táborozásunkat keresték fel, fényképeket készítve a sátorról és a jelenlévő sokaságról.

Megjegyzésre méltó tény, hogy a világi sajtó élénkebben érdeklődött a táborozásaink iránt, mint a vallásos kiadványok legtöbbje.

A negyedik sátor is szűk lett immár és így az újat 12.500 ülőhelyesre rendeltük. Nagyobb, mint egy futballpálya. Harmincnyolc mérföldnyi (kb. 58 km) kötél és tizennyolc yardnyi (kb. 16460 m2) vitorlavászon van benne. Több, mint hatszáznégy és fél láb (137 m) hosszú oszlopot használunk hozzá. Az oszlopok alumíniumból vannak, az acélból készült középoszlopok kivételével. Az emelvény is alumínium. Kilencezer hordozható széket viszünk magunkkal. Ennek a felszerelésnek a szállítására (évenként az egyik óceántól a másikig visszük) hét nagy pótkocsink és sok kézikocsink van. Ez a felszerelés százhetvenöt tonnát nyom, és negyedmillió dollárt ér. Igen szép felszerelés.

Észak-Karolinában, Fayetteville-ben állítottuk fel először ezt az új nagy sátrat, ez év (1952) áprilisában. Megtelik-e vajon? Eljönnek-e, elárasztják-e majd úgy az emberek, ahogyan a többi sátorral tették? Ilyen kérdések jártak akkor is a fejünkben. Az első estén 9000 ember, a harmadikon 14.000 ember. Bementünk a városba, hogy ott minden széket, ami iskolában vagy temetkezési vállalatoknál elérhető volt, kibéreljünk. Végül is 11.000 székünk lett. Padokat ajánlott fel használatra Palconból (Észak-Karolina) a Pentecostal Holiness Camp Meeting (Pünkösdi Szentség Tábor), és így 12.000 ülőhely állt az emberek rendelkezésére.

Öt, vagy hat nappal az összejövetelek megnyitása után, már két órával a kezdés előtt 12.000 ember ült a sátorban és az egész sátort embergyűrű vette körül. Harmincas sorokban kerítette be a sokaság. A rendőrség több estén 25.000 -re becsülte a látogatók számát. Három és fél mérföldnyire esett a sátortól az a szálló, amelyben megszálltam. Másfél órával a kezdet előtt kellett elindulnom, mert a szállómtól a sátorig, és azon túl még három és fél mérföld távolságig a közlekedés úgyszólván el volt torlaszolva. Kettős sorokban mentek a kocsik, s így három és fél mérföldet csak másfél óra alatt tudtam megtenni.

Beszédeim ezen a táborozáson átlag másfél óráig tartottak, de úgy tűnt, mintha csak öt percig beszéltem volna. Ilyen tökéletes tiszteletadást még sohasem tapasztaltam a közönségtől. Úgy hallgatták minden szavamat, mintha azt érezték volna, hogy ez az utolsó evangéliumi szó, amit ebben a világban hallanak. Amikor oltár elé szólítottam őket, emberek százai özönlöttek ki az oldalhajókon és könnyáztatott arcokkal jöttek felém, hogy megtérjenek. Tizenhat nap alatt hétezren tértek meg.

A fayetteville-i táborozás egy jelentős csodája egy vakon született kisgyermek gyógyulása volt. Imádkoztam érte, majd szóltam az anyának, hogy menjenek a helyükre és ott megtudja, hogy a gyermek, aki még pólyásbaba volt, lát-e. Karján gyermekével a helyére ült, de hamarosan futva rohant vissza, teljes erőből kiáltozva:

- Lát a kisbabám, lát a kisbabám!

Ez és hasonló csodák megmozgatták a sokaság lelkét és a hitét megerősítették.

A táborozás utolsó nagy napján eleredt az eső. A város végén, egy nagy mezőn állt a sátor. 24 órán belül az egész mező agyagossá és iszapossá vált. Tovább esett. 48 órán belül egy láb mély lett az iszap. Emlékszem, hogy a sátor legénységéhez tartozó egyik fiú azt mondta: "Na ez majd lecsökkenti a létszámot"

Esett egész nap és a fiú négy órakor ezt mondta:

- No, ma este senki sem jön el. Ez egyszer nem telik meg a sátor.

Én is így gondolkodtam, s ezért a szokásosnál később indultam el. Ma nem hemzseg majd az út a kocsiktól - szóltam magamban. Alig hogy kocsimba szálltam, máris belekeveredtem a közlekedési zsúfoltságba, amely a sátorhoz vezető utat eltorlaszolta.

Egy óra hosszat tartott, amíg odaértem. Megérkezésemkor a fiú, aki azt mondta, hogy a tömeg elmarad, így fogadott: "Senki sem jött el ma este - csak 15.000 ember van itt!

Aki nem fért be a sátorba, az kint állt a végében. Akárhogy áztak az esőben, nem tágítottak. Amikor az oltár elé hívtam őket, sokan jöttek esőtől ázottan és ajánlották fel szívüket Jézus Krisztusnak.

Kerr Scott, Észak-Karolina kormányzója is látogatta az összejöveteleket. Ő üdvözölt engem hivatalosan az állam részéről. Sok szép dolgot mondott. Takmadga kormányzó Georgiából és Browning kormányzó Tennessee-ből szintén látogatták táborozásunkat Atlantában és Nashville-ben.  Mi készteti vajon az embereket arra, hogy eljöjjenek meghallgatni engem? A Názáreti Jézus kegyelme az emberek életében. Ha ez a kegyelem megszűnne, az emberek sem jönnének többé.