2014. március 24.

ÉRTÉKESSÉG

Mt 10,29-31.
Jézus mondja: 29 "Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le
közülük a földre Atyátok tudtán kívül? 30 Nektek pedig még a hajatok
szálai is mind számon vannak tartva. 31 Ne féljetek tehát: ti sok
verébnél értékesebbek vagytok."

                            ÉRTÉKESSÉG

Íme, tenyerembe véstelek be. (Ézs 49,16)

Sok évig terveztük feleségemmel álomutunkat a Csendes-óceán partjára, miután nyugdíjba vonultunk tanári állásunkból. 2006 júniusában valóra vált álmunk. Egy szikla tetején állva, ahogy végignéztünk az oregoni partszakaszon és a Csendes-óceánon, csak álltunk szótlanul. Parányinak éreztük magunkat a csodálatos parthoz mérve, ahol a tiszta kék víz a szikláknak csapódott, a horizonton pedig, ameddig a szem ellátott, az óceán nyúlt el dicsérve a Teremtő kezét, aki az egész elénk táruló látképet alkotta. A feleségem, Augusta azt mondta: "Tudom, csak porszemek vagyunk ezen a földön."

Ahogy folytattuk utunkat a parton, feleségem szaván gondolkodtam. Jn
3,16 jutott eszembe: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött
Fiát adta." Odafordultam feleségemhez: "Talán tényleg csak porszemek
vagyunk, de Isten annyira szeretett minket, hogy elküldte Fiát, hogy
meghaljon értünk."

Ennek a felismerésnek a pillanatától kezdve, akármikor elveszettnek,
zaklatottnak érzem magam, vagy átcsapnak fejem fölött a hullámok -
vagyis egy értéktelen porszemnek érzem magam - eszembe jut, ki alkotott
és ki szeret engem. Isten a tenyerébe írt bennünket, és nincs ennél jobb
hely.

Imádság: Teremtő Istenünk, ha kicsinek és jelentéktelennek érezzük
magunkat, segíts nem elfelejteni, hogy te teremtettél és most is
szeretsz bennünket. Ámen.

A kereszt jelzi, Isten milyen messzire megy megváltásunkért.
Steve D. Davis (Georgia, USA)

http://csendespercek.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.