2014. március 2.

Guti Tünde: TERMÉSZETES KRISZTUSI ÉLET

   Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha bezárnák az imaházakat, megszüntetnék a templomi összejöveteleket… Vajon hogy is élik meg hitüket pl. a belső-ázsiai tanítványok?

  Az első hívők nem programokat szerveztek, hanem természetes módon élték mindennapjaikat, miközben megnyilvánult általuk a bennük élő Jézus természete.

   Meglátogatták a betegeket és a foglyokat, gondoskodtak az özvegyekről és az árvákról, törődtek a bajba jutottakkal, segítettek a szegényeken, és hirdették a megfeszített Krisztust. Igazságban jártak.

   Ha „csupán” ennyit tennénk mi is, akkor nem lenne megkérdőjelezhető keresztyén életünk, mert soha nem a konferenciák, koncertek, vagy ilyen-olyan rendezvények, hanem a szent istenfélelemmel átitatott igaz istentisztelet gyakorlása gazdagítja és teszi hitelessé napjainkat.

   Az igaz istentisztelet pedig nem központi intézmény, nem piramis rendszerű, alá- és fölérendelt kapcsolatok függvénye, hanem az Atya Istentől elküldött szolga-király: Isten Fia bennünk élő és ható Szentlelkének természetes, lüktető élete.

2014. január 4.                                         



http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/termeszetes-krisztusi-elet.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.