2014. március 2.

Bob Gass: A Szent Szellem ereje által élni.

„…ezek viaskodnak egymással…” (Galata 5:17)// Mert a hústest a szellem ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.//Károli//

Nem számít, milyen régóta járunk Istennel, a testünk nem javul, nem tökéletesedik, nem lesz idővel a Lélekhez hasonlóvá! Ezért mondja nekünk Isten igéje, hogy feszítsük keresztre a testet, és éljünk minden nap Isten bennünk lakó Lelkének erejéből.

Hallgasd csak: „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek… A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.”
(Galata 5:16-16. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
  17. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. //

22-23- 22. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
  23. Az ilyenek ellen nincs törvény. Károli)
. Lehet így élni? Igen, de ehhez meg kell tenned négy dolgot:

1) Fel kell ismerned, hogy az ellenség célpontja vagy, és meg kell védened magad Isten Igéjével és imádsággal.

2) Meg kell szabadulnod a bűntől, mely újra és újra legyőz: „…tegyünk le minden… bennünket megkörnyékező bűnt…” (Zsidók 12:1-. Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért//Károli//).

3) Folyamatosan telve kell lenned a Lélek erejével. Enélkül minden alkalommal veszteni fogsz.

4) Állj meg Isten erejében, ne a magadéban! Hogyan? Hogy nem adod fel a harcot a győzelemig. Isten ereje a te engedelmességeddel és kitartásoddal mindig egyértelmű és tartós győzelemhez vezet!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.