Zsoltár 47. Az egész föld Királya az Isten; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 47,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító] fiainak zsoltára [mizəmôr: éneke]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

 Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 47,2 Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok [(rúʿa rinnáh qól qôl): harsogó hangon, örömkiáltással ujjongjatok]; Istennek vígságos szóval [a győzelem szavával ujjongjatok]*

*Dávid újra- és újra arra buzdít minden embert: Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).

„Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orcáját szüntelen” (1 Krón. 16,8-11).

„Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit! Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden ő csodatételét. Dicsekedjetek az ő szent nevével; örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,1-3).

Zsolt. 47,3 Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]

felséges, [(ʿeləjôn): magasságos ] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]*

*Az Ő: „Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta” (Zsolt. 95,4-5).

Zsolt. 47,4 Alánk veti a népeket, a nemzeteket lábaink alá. [Más fordítás: (dibbér): megszólítja a (ʿam): népeket általunk, és a (lə'ôm lə'óm): nemzeteket (reḡel): meghódoltatja]*

*És így folytatódik a prófécia: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).

„Az idegenek [fiai] elepedtek [(náḇél): elgyengültek, elerőtlenedtek, ellankadtak félelmükben, és erejüket vesztették], és reszketve [remegve] jönnek elő zárt helyeikből [(misəgereṯ): rejtekükből, váraikból, bástyáikból]” (Zsolt. 18,46).

Mert: „Az [('él): erős, hatalmas] Isten, aki elégtételt adott nekem, és népeket hajlít [(náṯan): rendel, vet] alám [aki a népeket meghódoltatta előttem]. (Zsolt. 18,48).

És az ige Salamon királyt, mint az Úr Jézus előképét mutatja be:  „És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes (jelentése: nagyon széles, túláradó; termékenység) folyóvíztől a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) földéig és az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) határáig” (2 Krón. 9,26).

Zsolt. 47,5 Kiválasztja nékünk örökségünket, Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] dicsőségét, [büszkeségét] akit szeret, és akiben [('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködik]. Szela*

*És az Evangélium jelenti ki, hogy ki Jákob dicsősége: „Jézus miután alámeritkezett, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő, vagyis János látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,16-17).

Zsolt. 47,6 Felvonul [(ʿáláh): fölmegy, fölemelkedik, fölszáll]

Isten [('ĕlóhím)] harsona-szónál, [(tərúʿáh: örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és kürtzengés közt az Úr*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten” (Zsolt. 68,19).

És Pál apostol így folytatja a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).

Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).

Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13).

Amikor arról beszél az Úr Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani, felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).

Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert nem kézzel csinált, nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).

És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 47,7 Énekeljetek [zengjetek dicséretet] Istennek, énekeljetek [zengjetek], énekeljetek [zengjetek, dicséretet] királyunknak, énekeljetek [zengjetek, dicséretet]!

Zsolt. 47,8 Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcsességgel. [Más fordítás: zengjetek neki éneket; zendítsetek hát ünnepi dalra]*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten” (Zsolt. 68,19).

És Pál apostol így folytatja a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).

Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).

Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13).

Amikor arról beszél az Úr Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani, felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).

Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert nem kézzel csinált, nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).

És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 47,9 Isten [('ĕlóhím málaḵ): királyként] uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján*

*És Dávid így dicsőíti az örökkévaló királyt: „Az Úr király mindenha és mindörökké [Jehova az Örökkévaló uralkodik időtlen időkig, az örökkévalóságon át]; a pogányok, vagyis a [népek nemzetek] kivesznek [eltűnnek] az ő földjéről, az Ő [országából]” (Zsolt. 10,16).

Mózes hitvallása: „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18)

A Krisztusról így hangzik a bizonyságtétel: „A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz): jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara” (Zsid. 1,8).

Pál apostol is az örökkévaló királyt dicsőíti: „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17).

Zsolt. 47,10 Népek fejedelmei gyülekeztek össze, mert Istené a földnek pajzsai, magasságos ő, igen. [Héber szerint: A népek (náḏíḇ): készségesen, önként, szabad akaratból ('sp̄) gyülekeznek össze, mint Ábrahám Istenének népe, mert Istené a földnek pajzsai. Ő (ʿáláh): fölmagasztaltatik (mə'óḏ): nagyon]*

*És folytatódik a prófécia: „Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban” (Jób. 25,2).

 Ő az, aki így szól: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld]” (Zsolt. 46,11)

Higgy!

Érted tettem!

Imádság:

Úr Jézus! Köszönöm, hogy követésedre hívsz. Menj előttem, vezess, mutass helyes irányt! Boldog vagyok, hogy követhetlek. Hívj és vonj magadhoz másokat is! 

Ámen

Márai Sándor: A szeretetről.

Aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára. 

Megvallás.

  Hiszem és vallom, hogy már nem kell félnem az ítélettől, mert Te vetted el Úr Jézus az én ítéletemet, és Te rontattál meg az én vétkeimért, békességemnek büntetését Te viselted. (Ésa.53,5) ezért nincsen már semmi kárhoztató ítéletem, mert kicsoda kárhoztathat engem, hiszen Te meghaltál az én bűneimért, és feltámadtál az én megigazulásomért. Te Úr Jézus Krisztus, Aki most Isten jobbján vagy, és esedezel is érettem (Róm.8,1.34) én pedig dicsőítlek és magasztallak szüntelen.

Hívd bátran az Urat, mert Ő mondja:

 „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van” 

(Ésa 55,6)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Amikor imádkozunk, ugyanazon a talajon állunk, és ugyanazokkal a jogokkal rendelkezünk, mint Pál, János, Jakab vagy akár Péter. A legnagyobb szentekkel vagyunk egy sorban. A nekik szóló ígéret nekünk szóló ígéret is. Ugyanahhoz az Úrhoz imádkoztak, akihez mi is imádkozunk. Ugyanazokkal a kiváltságokkal rendelkezünk, mint ők. Istennek nincsenek kedvencei..., vagyis hogy MINDNYÁJAN kedvencei vagyunk! Nekik ugyanaz a kulcsuk volt az ajtóhoz, mint nekünk - Jézus Krisztus neve. Szabadon jöhetünk a bejárati ajtóhoz és beléphetünk, kopogtatás nélkül, anélkül, hogy a portás bejelentene minket. Nincs szükségünk angyalokra vagy szentekre, hogy bevezessenek minket Isten jelenlétébe. Fiak vagyunk és örökösök - minden jogunk megvan arra, hogy szabadon belépjünk Atyánk házába. Ez igazán nagyszerű ok az imádkozásra! Azért imádkozhatunk, mert ez valakinek, Jézus Krisztusnak nagyon sokba került. „közel kerültetek a Krisztus vére által” (Efézus 2:13). Micsoda ár azért, hogy imádkozhassunk! „Járuljunk azért bátran a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor szükségünk van rá” (Zsidó 4:16). Ez a lényege az imának. „Mivel teljes bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által... Járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel” (Zsidó 10:19-22). Isten áldjon benneteket! 

REINHARD BONNKE

BIBLIA

László Boda

Úr Jézus Te vagy az Élet!

Zsolt 46 Isten védő hatalmának dicsőítése; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt 46,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak éneke, a halamothra. [(ʿălámôṯ): magas hangra;]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 46,2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, Ő a [(maḥəseh maḥaseh): menedékünk, védelmünk]! Igen bizonyos [(ʿôz ʿóz): stabil, megbízható] segítség, és [(mə'óḏ mácá'): elegendő erő] a nyomorúságban. [Más fordítás: A mi Istenünk oltalom és erő; a ránk zúdult számos bajban ő a mi segítőnk]*

*És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).

„Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3)

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4).

Mert: „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!” (Zsolt. 91,2).

Ezért: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh): ha hadsereg áll is velem szemben,és ha egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem ijed meg]; habár had támad reám [és ha harcra kelnek ellenem, ha háború tör is rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ) bizakodom; reménykedem]” (Zsolt. 27,3).

Bizony: „Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).

„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem” (Zsolt. 27,5).

Zsolt. 46,3 Azért nem félünk, [(járé'): nem aggódunk, nem reszketünk, és nem rémülünk meg] ha elváltoznék [ha megindul, ha megrendül] is a föld, ha hegyek [(môṭ): rázkódnának, reszketnének, remegnének, támolyognának, tántorognának], és omlanának is a tenger közepébe [a tenger mélyébe]*

*És azért nem félünk, mert az Úr így szól az övéihez: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,10).

Dávid próféciája az Úr megjelenéséről: „Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8).

Bizony az Úr: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32)

Mert Ő az: „Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek” (Jób. 9,5-6)

„Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5)

Jeremiás megvallása: „Látom a hegyeket: ímé megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24).

És az Evangélium bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: az Úr Jézus haláláról, és Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).

Zsolt.46,4 Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek [(ráʿaš): remeghetnek, rázkódhatnak], és rendülhetnek meg háborgásától [(ga'ăváh): fennhéjázásától, zajongása, háborgása miatt]; Szela. »Más fordítás: Ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától, viharától megrendülnek a hegyek«*

*És így folytatja Dávid: „A folyóvizek és a (folyamok) Uram, a folyóvizek (hangosan) zúgnak, és (zúgva morajlanak a folyamok) a folyóvizek hullámokat hánynak” (Zsolt. 93,3).

De: „Te uralkodol a (dühöngő) tengernek kevélységén; mikor az ő habjai felemelkednek, (ha hullámai tornyosulnak) te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89.10).

És így szólsz: „És (megrettennek), és megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és (leomlanak) leszakadnak a hegyek, és leesnek (lezuhannak) a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull” (Ezék. 38,20).

Ezért így Dicséri az Urat Dávid: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmed [(ḥeseḏ): a te szereteted]; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek [és menedéket  (cél ḥásah): védelmet találnak szárnyad árnyékában]” (Zsolt. 36,8).

 

Zsolt. 46,5 Forrásainak árja [(náhár peleḡ): folyójának vízfolyása] megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait*

*És ez a víz a trón alól árad ki, és: „… a keleti tájékra folyik ki, és a lapácra megyen alá, (a pusztán folyik keresztül) és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz” (Ezék. 47,8).

Bizony: „Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa! Szela” (Zsolt. 87,3).

„meghajolva (járulnak eléd), és mennek hozzád a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megutálóid, (mind, akik megvetettek) és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának” (Ésa. 60,14).

És így folytatja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem sátrának rejtekében, (sátra mélyén) sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).

„Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

„Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén (erő és ékesség van szentélyében). Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet (Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát)! (Zsolt. 96,5-7).

Zsolt. 46,6 Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi].

Zsolt. 46,7 Nemzetek zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak] mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját, megszeppen  a föld. [Más fordítás: Népek háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az ÚR mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]*

*De: „Miért háborognak [dühösködnek; tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak; terveznek] hiú [céltalan; sikertelen; üres; hiábavaló; semmit érő; haszontalan] terveket?” (Zsolt 2,1).

„Aki az égben [mennyekben] lakik, az mosolyog [nevet] rajtuk, kineveti [megcsúfolja; kigúnyolja] őket az Úr. De egyszer majd [izzó] haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk. [Más fordítás: „Majd szól nékik és megrettenti (megrémíti; megháborítja; szétzavarja) őket gerjedelmében; (búsulásában; bosszúságában)]” (Zsolt 2,4-5).

És: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt. 33,10)

És: „Oda lesz Egyiptom (jelentése: kettős teher, dupla nehézség) bátorsága, tanácstalanná teszem. Kérdezgetik majd a bálványokat és a szellemeket, a halottidézőket és a jövendőmondókat. És adom az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,3-4).

Zsolt. 46,8 A Seregek Ura [az erők Ura, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] velünk van, Jákób Istene a mi várunk [(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela*

*És Dávid így folytatja megvallását: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

Zsolt. 46,9 Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott helyeket] szerez [(śím śúm): állít helyre] a földön;*

*És folytatja a próféciát Dávid: „Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait, (Isten tetteit); csodálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain. A tengert szárazzá változtatta, a folyamon (száraz lábbal) gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne, és (ezért örültünk neki). Aki uralkodik az ő hatalmával örökké, szemmel tartja a pogányokat, (a népeket) hogy az engedetlenek, a (sárar: makacs, konok, ellenszegülők) fel ne fuvalkodjanak magukban, (hogy a lázadók ne kelhessenek föl). Szela” (Zsolt. 66,5-7).

„Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal, (nyájak lepik el a legelőket), és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).

 Ézsaiás, és Mikeás  is erről az időről prófétál: „Ki ítéletet tesz (šáp̄aṭ:) a pogányok (a nemzetek) között, és bíráskodik, és (jḵḥ: igazságot tesz) sok nép között; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul” (Ésa. 2,4).

„És sok népek között ítéletet (šáp̄aṭ: igazságot) tesz, és megfedd  (jḵḥ: megvéd) erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának (jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak) szája szólott” (Mik. 4,3-4).

Zsolt. 46,10 Hadakat némít el [megálljt parancsol a hadaknak, (miləḥámáh šáḇaṯ): háborúkat szüntet meg] a föld széléig [(qéceh qáceh): a föld határáig]; ívet tör, [(qešeṯ šáḇar): íjat tör össze] kopját ront, [(ḥăníṯ qácac): dárdát szálakra hasít] hadi szekereket éget el tűzben”*

*Mert: „Sálembe (békesség, béke) került a sátra, lakóhelye a Sionra (jelentése: a harcos vagy a diadalmas Egyház). Ott törte össze a kézív villámait, pajzst, szablyát (a kardot, a harci eszközöket) és a hadat. Szela” (Zsolt. 76,3-4).

És: „a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. (Más fordítás: Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz” (Ésa. 9,5).

„És fát nem hordanak a mezőről, sem az erdőkről nem vágnak, hanem a fegyverekből tüzelnek, és zsákmányt vetnek zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 39,10).

 „És azon a napon frigyet szerzek (szövetséget kötök javukra) a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, (a földön csúszó-mászó állatokkal) és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik (és biztonságban élhetnek)” (Hós. 2,17)

Zsolt. 46,11 Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld].

Zsolt. 46,12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk, a [(miśəgáḇ): menedékünk]! Szela.

A hitetlenségről

gyümölcstermés

A boldogságról

Higgy, és bízz!

„Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolataid véghez mennek” 

(Péld:16:3)

Apostoli figyelmeztetés!

„Eszetekbe juttatom, mint akik egyszer már tisztában voltatok vele, hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből, a ptah szellemének házából, evilágból kiszabadította; de másodszor már azokat, akik nem hittek, hagyta, hogy tulajdonából elkerüljenek” 

(Júd. 1,5)

Nem félek: Az éhség napjaitól.

Mert beteljesült életemben szent igéd, amely szerint az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, de mert én Téged kereslek életem minden napján, ezért semmi jót sem nélkülözöm, és nincs fogyatkozásom semmiben.

(Zsolt.34,10.11)

Dicsérem az Urat

„Lábam biztos talajon áll, áldom az Urat, Jahvét, az Örökkévalót a gyülekezetben” 

(Zsolt. 26,12)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A hit az életünk üzemanyaga, hiányában sehova nem jutunk. A kételkedők lenyomott fékpedállal közlekednek, nem csoda, hogy egy helyben toporognak. A hit az előrehaladó, aktív élet titka. A hit ad szabadságot, és kellő önbizalmat. Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet” (János 14:7). REINHARD BONNKE

BIBLIA

Gábor Horváth‎Fényforrás!

Az Ő szeretete olyan nagy

57-es ZSOLTÁR.

Az Úr jézus egy elveszettnek is utána megy.

 „És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére a Gadarenusok vidékére.

És amint a hajóból kiméne, azonnal futott feléje és elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan, gonosz szellem volt. [Más fordítás: Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől megszállott ember],

Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni, megkötözni, fogva tartani, és ártalmatlanná tenni.

Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal, illetve bilincsekkel, és láncokkal, és láncra is verték, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat, illetve bilincseket összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, a sírok közt és a hegyeken kóborolt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva, kövekkel ütötte-verte magát, és szabdalta önmagát.

Mikor pedig Jézust távolról, vagyis messziről észrevette, és meglátta, oda futamodék, odaszaladt hozzá, a földre vetette magát előtte, és elébe borult,

És fennhangon, és hangosan kiáltva monda: Mi közöm, és mi dolgom vagyon nékem Teveled? Mit akarsz tőlem, mi bajod velem Jézus, a magasságos, a Felséges Istennek Fia? Az Istenre esküvéssel kényszerítelek, ne kínozz, és ne gyötörj engem.

Mert ezt mondja, ezt parancsolja vala néki: Eredj, takarodj ki, tisztátalan, gonosz szellem, ez emberből.

És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió* a nevem, mert sokan vagyunk.

És igen nagyon kéré Őt, és rimánkodott neki, hogy ne küldje, és ne űzze el őket arról a vidékről**

*Légió: Kb. 6000 főből álló katonai egység.

**Azért figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok - az emberekkel ellentétben - tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak. 2,19).

Hiszen meg van írva: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan nagy a kegyességnek, az istenfélelemnek eme titka. Isten megjelent, nyilvánvalóvá / ismertté vált, megmutatkozott, megmutatta magát hústestben. Megigazíttatott, igaznak / igazságosnak bizonyult szellemben. Megjelent az angyaloknak, és megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)

Az emberek pedig azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki, vagyis az olyan ember, akinek életét emberi / természeti / elgondolásai, szempontjai, azaz a saját emberi értelme, akarata, érzelmei irányítják, nem foghatja meg, mert nem fogja fel, ezért nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki. Balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára. Meg sem értheti, és nem is képes megérteni, és megismerni, mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg, vagyis szellemileg kellene megvizsgálni” (1 Kor. 2,14).

 A hústesti ember azért nem értheti Isten dolgait: „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira... Minthogy a hústest törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).

Azok a hústesti emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19).

És azok a szellemi emberek, akikben: „...az Isten Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9).

Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, egy nagy disznócsürhe, disznókonda, amely legel vala, és ott turkál.

És az ördögök, azaz a tisztátalan, gonosz szellemek kérik vala őt, és így könyörögtek, rimánkodtak Jézusnak mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be, és hadd szálljuk meg azokat.

És Jézus azonnal beleegyezett, és megengedé nékik. A tisztátalan, azaz a gonosz szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba, vagyis a disznókba költöztek, és megszállták a disznókat; és a nyáj, a csürhe a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a tengerbe.

Akik pedig legeltetik, és őrzik vala a disznókat, vagyis a kondások, elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba, és a környező településekre, és a tanyákra. És kimenének, kitódultak az emberek, hogy lássák, mi az, ami történt.  

És menének Jézushoz, és amikor Jézus közelébe értek, és láták, hogy az ördöngős, vagyis a megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak, akit a démonok légiója megszállva tartott, hogy az a démonizált ember ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt, megfélemlének, és megijedtek, megdöbbentek, és félni kezdtek.

Akik pedig látták vagyis a szemtanúk, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala, és hogy hogyan történt a dolog az ördöngőssel, a démoni megszállottal, hogy mi történt a démonizálttal, és a disznókkal.

És kezdék kérni Őt, kezdtek könyörögni Neki, hogy távozzék el az ő határukból, és menjen el a vidékükről.

Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős, aki az imént még démoni megszállott, azaz démonizált ember volt; akiben korábban a gonosz szellemek voltak kéré őt, hogy vele lehessen, és hogy mellette maradhasson.

De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, a saját népedhez, és vidd hírül, jelentsd meg, és mondd el nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

El is méne, és kezdé hirdetni, és elhíresztelni a Tízvárosban, hogy mely nagy és hatalmas dolgot, és hogy milyen nagy jót cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak* (Márk. 5,1-20)

*Így teljesedett be a Dávid által mondott prófécia: „Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet, Te vetted le rólam a bilincset” (Zsolt. 116,16).

Az igehirdetésnek - amely az Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt - ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság, nagy tömeg szegődött az Úr Jézus nyomába, és követé őt, és nagy tömeg csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték Galileából és a Tízvárosból, vagyis Dekapoliszból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról való tartományokból” (Mát. 4,25).

Isten útja

Az Úr csak ennyit kér:

„Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útjaimat megőrizzék”

Péld. 23,26)

Imádság:

Urunk, bocsásd meg, ha megpróbálunk elrejtőzni előled! Köszönjük, hogy kitartóan keresel minket. Ámen.

/Chuck Kralik (Missouri, USA)/

Így szól az Úr

              „még sok mondanivalóm van rólatok... (Ján. 16.12)

Ámen!

Nemes Pál: Isten munkatársai vagyunk

  

 „Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” (1.Kor.3,9) 

Isten munkatársai vagyunk. Nem ellene dolgozunk, hanem Vele együtt! Nem vetünk konkolyt az Ő szántóföldjébe. Nem vetünk gonosz beszédeket, bizalmatlanságot termő kárhoztató, hazug szavakat a szántóföldön levő szívekbe. Isten épülete vagyunk, nem romboljuk azt, amit Isten épít!

Imádság:

Köszönöm Uram, hogy félelmeimet te oszlatod el. Áldalak hitemért, mely rád tekint és benned bízik szüntelen. Ámen

Spurgeon: a hit

Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik semmi. 

Ha Krisztusban vagy, nem kell félned attól, hogy varázslattal akarnak befolyásolni, vagy igézet alá kerülsz, mert meg van írva, hogy:

„nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézés Izráelen” (4 Móz. 23,23) 

BIBLIA

László Boda

Te vagy Uram erődített váram

50-es ZSOLTÁR.

Zsoltár 1-5 A két út /Revideált.

Anna Győző

épp most · 

https://www.scribd.com/…/31796…/Zsolt-1-5-A-ket-ut-Revidialt

Scribd

SCRIBD.COM

Megvallás.

„Dicsérlek Úr Jézus teljes szívemmel, hirdetem minden csodatételedet.

Örülök, örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet” 

(Zsolt. 9,2-3)

Max Lucado: Fontos vagy, de….

„Tényleg azt akarod, hogy a világ körülötted forogjon? Ha minden rólad szól, akkor minden tőled függ. Atyád megment ettől a tehertől. Értékes vagy, de nem létfontosságú. Fontos vagy, de nem nélkülözhetetlen”

Az Úr Jézus magasztalása.

Magasztallak Úr Jézus Krisztus, én Uram és megváltó Istenem, mert Te vagy az én Pásztorom, Aki azért jöttél, hogy életem legyen és bővölködjek. (Ján.10) ezért én nem szűkölködöm (Zsolt.23,1) hiszen Te vagy az Uram, Aki megáldod az én két kezem munkáját; Aki erőt adsz a gazdagságnak megszerzésére, ezzel is megerősítve velem kötött szövetségedet. (5Móz.8,9) és Te gondoskodsz arról is, hogy mindenben, mindenkor teljes elégségben legyek, és minden jótéteményre bőségben legyek, és hogy mindenben meggazdagodjak a teljes jószívűségre. (2Kor.9,8.11)