2015. február 4.

A szeretetről.

A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, szellemben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. (Róma 12:9-11)


Egy régi legenda szerint két testvérnek közös pincéje volt, ahol a terményt tartották, amit a mezőn arattak és gyűjtöttek. Egy éjjel az egyik lement, hogy átlapátoljon a másik testvére oldalára a magáéból titokban, mert tudta, hogy a testvérének beteg a felesége, neki többre van szüksége, hogy az orvost ki tudja fizetni. Később, amikor mind a kettőjüknek fogytán volt már a terménye, egyszer a testvére lejött a pincébe, és a maga maradék terményének a felét átlapátolta a magáéból a testvére oldalára, mert testvérének sok gyermeke volt, neki meg egy sem és úgy gondolta, hogy kell az eleség a sok éhes szájnak a másik családban.

Aztán megöregedtek és meghaltak, de a történetet megőrizte a hagyomány, és amikor a faluban később templomot építettek, akkor úgy döntöttek, hogy ott álljon a templom, ahol egykor ezek a testvérek laktak, mert az a hely a legméltóbb arra, hogy ott Istent dicsérjék és az ő igéjét hirdessék. És így is lett.




ÉLET Gyülekezet - Megújul szerelme

Guti Tünde: HAJNALBAN

   Csak egy keskeny, fényes sáv jelzi a reggel közeledtét. Az éjszakából kilépő hajnal sötétlilán szétterülő palástjára szürke felhők telepednek, de a horizont felett megszülető türkiz nem enged az ólmos terhek nyomásának.

Épp elég helye van a fénynek, hogy áttörjön a homályon, és aranyló rózsaszínbe öltöztesse e búskomor világot.

Apró jelek, milliónyi csoda a mennyből. Az igaz valóság csak a világosságban látható.

   Ahogy a fák nyújtózkodnak kopár ágaikkal az éltető magasságok felé, úgy emelem fel lelkemet én is, át a madarak könnyed szárnyalásán, át a tűzbe borult látóhatáron és örvénylő szeleken, míg szívemet kiöntve nyugalmat találok az Atya oltalmában.

2015. január 13.                                           Guti Tünde


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/hajnalban.html

Spurgeon: Hitetlenség

Ha valakinek üres a feje, bírói székbe ül, különösen, ha a hit dolgairól van szó.


Leleszi Balázs Károly

Áldásokban gazdag szép napot kívánok mindenkinek ezzel az igével "Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!" (Jer Sir 3, 22-23)




Egy lelkész lánya


Gondoltad volna?




TELJES SZÍVEMBŐL (AUDIO) - DURKÓ HELÉNA

2015. február 3.

Ige: Azért imádkozunk, hogy:

Megismerjétek, hogy: „mi az Ő / Isten / hatalmának felséges* nagysága irántunk és mibennünk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének** ama munkája, vagyis az Ő hatalmas erejének hathatóssága, az Ő megtartó erősségének bennünk munkálkodása szerint. Amelyet megmutatott, és aktívan, hatékonyan munkált a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, vagyis amikor életre keltette a halottak közül, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben*(Eféz. 1,19-20)

[Más fordítás: Mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk]***

*Felséges (hüperballó): - a szokásos célponton túl dob, vagyis (átvitt értelemben) felülmúl (kizárólag cselekvő melléknévi igenévként: kimagasló). Rendkívüli (túlhaladó), kitűnik (kiemelkedik), meghalad; mindent felülmúló; mérhetetlenül nagy, kiemelkedő, kimagasló, túláradó, szertelen.

**Az Ő hatalma erejének ama munkája (vagy győzedelmes uralkodásának műve; görögül: energeia tu kratusz tész iszkhüosz autu): a görögben az erő különböző árnyalataira nagyon sok szó van. Itt nem a gyakran használt exuszia /hatalomból fakadó erő, tekintély, valamire való szabadság/ és nem is a dünamisz /erő-megnyilvánulás, erő/ szerepel, ezért nem lenne pontos úgy fordítani: hatalma erejének műve. Az iszkhüsz szó vitézséget, harcias, kiemelkedő, férfias erőt, küzdőképességet jelent; a kratosz másokat leuralni képes erőfeszítést, az energeia pedig működést, munkát (munkavégző erőt). A teljes kifejezés értelme tehát: „Isten háborúban győzelmet aratni képes, vitéz harcos, ellenségeit leuralni képes erejének a működése, munkája által lettünk hívőkké, és ugyanez az erő támasztotta fel Krisztust, és ültette Isten jobbjára.

***Az apostol ezért így dicsőíti az Urat: „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetikfeljebb, és bőségesebben hogynem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, nemzedékről nemzedékre, örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21).


****És az apostol újra-és újra arról a Jézusról prédikál a zsidóknak: „aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, és ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt” (Csel. 2,23-24)

Az Evangéliumok bizonyságtétele szerint az apostolokkal való beszéde után: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára” (Márk. 16,19)

Őróla prófétált már Dávid is így szólva: „Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1)

 Így látta Őt István vértanú, és tett bizonyságot az őt megkövező zsidóknak: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől. És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).



Hallelujah Néked mennyei Atyám

Nem kell félned!

Ha a sötétség fejedelme ezernyi démonával jön ellened, nem kell félned, mert nagyobb az, aki benned, és veled él, mint az egész szedett-vedett népség. Te csak az Úrra nézz, és meglátod, hogy Ő hadakozik érted, és megszabadít téged. (2 Móz. 14,13-14)


A sátán felajánlotta az Úr Jézusnak evilág minden dicsőségét, kísértve Őt.

A sátán nem tudta, hogy azt kísérti, és akarja céltévesztésbe vinni, aki maga a CÉL, és aki így figyelmezteti az Övéit: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élettel való kérkedés, ami nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).


tökéletesség

Tapasztalatom szerint ehhez a bibliai fogalomhoz: tökéletes - általában vallásos képzet társul. Néhányan úgy reagálnak: „én sosem leszek az!” „Ez nekem túságosan távoli... talán, egyszer, az út végén...”  „Egész életünkben törekszünk rá, de persze soha nem érhetjük el.” És ehhez hasonlók. Lehet, hogy elsőre alázatosnak is tűnhetnek ezek a megjegyzések. Azonban az igazi alázat az igének való alárendeltség, engedelmesség. Az igében pedig az áll több helyen is (felszólító módban!): LEGYETEK TÖKÉLETESEK! Isten lehetetlent kérne tőlünk?

Biztosak lehetünk benne, hogy nem. Az alábbi, görög szótár szerinti kibontásban világosan látszik, hogy a tökéletes szó helyén mit is kell értenünk. S ennek alapján már nagyon is betölthetjük ezt az „parancsolatot”. No persze, ez azért mégsem  olyan egyszerű, mégpedig azért nem, mert nem automatikus – a MI odaszánásunk szükséges hozzá. Odaszánni magunkat az Úrral való kapcsolatra: engedelmességre, ige-olvasásra, imádkozásra, a Vele való közösségre. Hogy ne maradjunk csecsemők, vagy gyermekek, hanem felnövekedjünk Krisztusban, és legyünk érett férfiak (ez a nőkre is vonatkozik!) az Úrban. Úgy gondolom, ez feltétele az eljövendő „csoda-korszaknak”, annak, hogy az Egyház érett, (Krisztusban) férfiak révén maradéktalanul betölthesse mennyei elhívását: hogy ez a világ, mely nyög és sóhajtozik, várván az Isten fiainak megnyilvánulását, meglássa Krisztust – a cselekvő Krisztust!

Itt csupán néhány példával világítjuk meg a tökéletes szó mondanivalóját, hogy érhető legyen a jelentése. Aki jobban el akar mélyülni, az az egyes jelentéstartalmakhoz vonatkozó teljes ige-listát itt nézheti meg.

Tökéletes (teleiosz): bevégzett, érett; nagykorú, férfi [Krisztusban - ez a fogalom NEMTŐL FÜGGETLEN, tehát minden esetben, ahol szerepel, férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik]; teljes, tökéletes, befejezett

Máté 5:48  Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Máté 19:21  Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.
1Kor 2:6  Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét;
1Kor 14:20  Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.
Ef 4:13  Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
Zsid 5:14  Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.
Jak 1:25  De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.
Jak 3:2  Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.
1Ján 4:18  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

Tehát a tökéletes szó jelentését vizsgáljuk részletesebben, az egyes igék jelentéstartalma szerint:
I. végére ért, befejezett, teljes. Teljes, v. érett korú, nagykorú. Célba ért, tökéletes, végérvényes. (önálló)

Jak 1,4 [teljes (értékű) cselekedet] A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.

Ef.4,13 [érett korú férfi (teljes korú, nagykorú, önálló)] Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére
1Kor 2,6 és Zsid.5,14 [a kiskorú, éretlen, gyermeki, gyermekes, vö.1Kor 3,3]
1 Kor 2,6: Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét;
Zsid 5,14 Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre

Fil.3,15, Kol 1,28 [erkölcsi tekintetben a teljes értékű, Krisztusban felnőtt emberről, aki tetteiért etikailag felelős, tökéletes.]
Fil. 3,15: Valakik annakokáért tökéletesek [vagyunk], ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek

Jak.3,2 [legyetek nagykorú, érett korú emberek.]
Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.

II.               Úsz.: érettség, teljesség,tökéletesség (a végső cél elérése)
Kol 3:14  Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele.
Zsid 6:1  Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,

III.           Teljessé, tökéletessé tesz, végső (tovább nem fokozható) állapotra juttat valamit. Bevégez, befejez, betölt, beteljesít. Tökéletességre jut, teljessé válik.
Úsz. 1. Bevégez, befejez, véghezvisz.
Jn 4,34, 17,4. [Betölt (= teljesen elvégez, szolgálatot)]
Jn 4,34:Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.

Jn 19,28. [Beteljesedik a sorsom v.a rólam szóló prófétai ígéret Lk 13,32 . Zs 7,19 „a törvény semmit sem juttatott teljességre”, v. „végzett el”, „váltott valóra”]: Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.

Fil 3:12  Nem [mondom], hogy már elértem, vagy [hogy] már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.
Zsid 5:9  És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek,
Zsid 10:14  Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
Jak 2:22  Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;
1Ján 2:5  Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
1Ján 4:18  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

2.    Célba juttat, véghezvisz, bevégez, befejez. Teljességre juttat
Zsid.7,28. Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.

Ján19,28: [Prófétai igéretről] Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.
[Teljességre jutott szentek] Zsid 12,23 Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez,
Zsid.11,40: Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.

[Teljessé, tökéletessé  tesz] Zsid 7,19. 9,9. 10,1.
Zsid 7:19  Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez.

[Tökéletessé válik, teljességre jut vmiben] 1Jn 4,18 „Teljesen v tökéletesen eggyé legyenek” Jn.17,23
1Ján 4:18  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
Ján 17:23  Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

[Tökéletességre jut] Jak 2,22. 1Jn 2,5, 4,12. 4,17.18 vö 2Kor 12,9
Jak 2:22  Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;
1Ján 2:5  Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
1Ján 4:12  Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:
1Ján 4:17  Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
1Ján 4:18  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

Luk 22:37  Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert amik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.
2Tim 4:7  Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:
Jak 2:8  Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.
Jel 10:7  Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, amint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak.
Jel 11:7  És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket.

3. A teljességre jutott hívőkre, Krisztusban felnőtt férfiúságra vonatkozik Fil.3,12 Zsid2,10. 7,28
Fil 3:12  Nem [mondom], hogy már elértem, vagy [hogy] már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.
Zsid 2:10  Mert illendő vala, hogy akiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
Zsid 7:28  Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút

IV.           Teljesen, tökéletesen ÚSZ-ben csak 1Pét 1,13: Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.

V.              Beteljesedés, beteljesítés ÚSZ-ben beteljesedés, tökéletességre jutás Zsid 7,11.: Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?

Beteljesedés = beteljesülés, teljesülés Lk 1,45: És boldog az, aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.

VI.           Beteljesítő, teljessé tevő, betöltő, teljességre juttató. Úsz. „aki teljességre juttatja hitünket”, „hitünk beteljesítője” Zsid. 12,2: Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. /orbo/





Először imádkozz, és imádkozz többet!

“Ezek után a móábiak, az ammóniak és a meúniak egy része háborút indított Jósafát ellen. Jósafát megijedt a hír hallatán és az Úrhoz könyörgött útmutatásért." (2 Krón 20:1, 3 NLT fordítás)

Néha úgy tűnik, hogy semmi sem jön össze. Az Utah állambeli Provóban Brian Hicenak is ilyen napja volt. Először a felső szomszédjánál csőtörés volt és elázott a lakása. Amikor elindult szőnyegtisztítóért rájött, hogy lapos a kocsijának a kereke. Kicserélte, aztán bement, hogy felhívja egy barátját, hogy megkérje egy kis segítségre. Azonban ahogy a vízben állt és megfogta a telefont, az úgy megrázta, hogy kitépte a telefont a falból. Amikor végre elindult, a víztől úgy bedagadt az ajtó, hogy nem tudta kinyitni és a szomszédnak kiabált át, hogy rúgja be az ajtót. Mindeközben valaki ellopta Brian autóját.

Aznap este egy katonai ünnepségen vett részt az egyetemen és súlyosan megsérült amikor valahogy beleült a saját bajonettjébe ami az autó első ülésére lett téve. A doktorok összevarták a sebét, de már senki nem tudott segíteni a négy kanáriján amiket a szétázott mennyezet nyomott agyon. Amikor hazaért az egyetemről megcsúszott a nedves szőnyegen és megütötte a farkcsontját. Brian ekkor már azon gondolkodott, hogy "vajon Isten megakarja-e ölni csak egyszerűen nem sikerül neki?"

Volt már ilyen napod? Mit csinálsz, amikor rengeteg kezelhetetlen problémád van?

Mielőtt bármit tennél, menj egyenesen Istenhez! Mondd azt, hogy "Istenem, ez már túl sok!" és kérdezd meg: "Istenem, mit gondolsz Te erről?" A te nézőpontod véges, míg Istené végtelen. Ő látja a kezdetet és a véget is. Egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt is. Egy teljes képet kell, hogy láss arról a problémádról ami most olyan nyomasztó.

Túl sokszor tekintünk az imára úgy, mint az utolsó menedékre és nem úgy, mint az első opcióra. 

Az ima sokszor egy olyan dolog, ami csak a lista legalján van, miután már minden mást kipróbáltál. Az emberek azt szokták mondani, hogy "most már nincs mit csinálni, csak imádkozni!" mintha az lenne az utolsó lehetőség.

Az ima legyen az első, ne az utolsó! Ha azt szeretnéd, hogy Isten segítsen esélyt adni az életed bármelyik területén, akkor fordulj hozzá először.

“Ezek után a móábiak, az ammóniak és a meúniak egy része háborút indított Jósafát ellen. Jósafát megijedt a hír hallatán és az Úrhoz könyörgött útmutatásért." (2 Krón 20:1, 3 NLT fordítás) Az "ezek után" egy nagy, országos, lelki ébredésre utal. Jólét és áldás volt az országban, majd hirtelen jött egy háború. 

Minden magaslat után jön egy mélypont. Minden győzelem után van egy csalódás. Minden áldással jár egy próba. Lehet, hogy épp most nem kell háborúban lenned, de lehet, hogy holnap vagy azután, vagy azután igen.

Várd az áldást, de légy készen a harcra. Nehéz idők előtt állunk.
Nem szabad viszont, hogy egy lehetetlen helyzet megfélemlítsen. Arra kell készítsen, hogy többet imádkozz, és hogy Istenhez fordulj először.


http://napiremeny.blog.hu/2013/05/29/eloszor_imadkozz_es_imadkozz_tobbet

Ferencz István Dícséretek Hogyan adhatnék hálát? (Could I Ever Planetshakers)

Anthony de Mello: A bölcsességről

„A bölcsesség egyenes arányban növekszik a tudatlanságunk beismerésével. Ha belátod, hogy nem vagy olyan bölcs, mint ahogy tegnap vélted magadról, akkor ma már bölcsebb vagy”


Az ima ereje

„Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert jóllehet a szelem kész, de a test erőtlen.”
(Máté 26:41)

Az ima a szellem lélegzése. Nélküle nem lehet keresztény életet élni. Az Istennel való kommunikációban kulcsszerepe van az imádságnak. A bibliaolvasás és az imádság által valósul meg ugyanis a kétirányú kommunikáció Isten és ember között. Ebben a szövegben Jézus arról beszél, hogy a kísértésekkel szembeni védelemben az imának kulcsszerepe van. Ima által lehetünk védve Sátán kísértéseivel szemben. Lukács evangéliuma feljegyzi, hogy Jézus is imádkozott Péterért, mert tudta, hogy Sátán meg fogja őt próbálni:„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed” (Lukács 22:31-32).

A 19. századi keresztény írónő, Ellen Gould White a következőket írja az imádságról: „Szívünket feltárni Istennek, mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.

Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is. […]

Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! […]

A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva.

Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük.”(Ellen Gould White, Jézushoz vezető út, Az ima: magasztos kiváltságunk c. fejezetből).

Éljünk az ima nagyszerű, magasztos lehetőségével, hogy rajta keresztül Isten Szent Szelleme meg tudjon bennünket erősíteni az Úr útján.


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/07/az-ima-ereje.html
krisztus.eu

Egy kis bátorítás a próbák során...




Keresztény idézetek ツ

1nap megérted majd...




Pintér Béla - A könny pereg Official video (szöveggel)

2015. február 2.

Szent vagy, szent vagy, szent vagy

Biblia – a görög erdetivel és a kapcsolódó igék csatolásával –. Amikor olvasod, meglátod, hogy a Bibliánál, Isten szavánál nincs izgalmasabb! Pál apostolon keresztül elsősorban azt jelenti ki a Szent Szellem, hogy csak egy Evangélium van, amit ők hirdettek, és ami meg van írva!
HU.SCRIBD.COM

Bátorítás:

 „…atyámfiai, legyetek erősek, Isten háborúban győzelmet aratni képes erejében (Eféz. 6,10)


Spurgeon: A hitről

A hitet a látás és nem látás által lehet kimutatni.



Annak ellenére

„A jó pásztor életét adja a juhokért." (János 10:11)

Két dolog van, amiben hasonlítunk a juhokra. 1) A pásztor vezetése nélkül bajba keverednénk. Istennek nincsenek „szuper-juhai”. A Biblia azt mondja: „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta…” (Ézsaiás 53:6). A juhokhoz hasonlóan sokszor fogalmunk sincs, merre tartunk, mégis makacsul megyünk a saját fejünk után, olyan dolgokat választunk, amiknek rossz vége lesz, hacsak Isten közbe nem avatkozik. 2) A juhok nem elég okosak ahhoz, hogy el tudják rejteni gyengeségeiket. Kétségtelenül erõsségük azonban, hogy hajlandók azok lenni, amik. F. B. Meyer mondta: „Régebben azt hittem, hogy Isten ajándékai egymás feletti polcokon vannak, és ahogy növünk, egyre könnyebben el tudjuk érni õket. Mostanra rájöttem, hogy egymás alatti polcokon vannak, és nem az a kérdés, hogy mekkorára növünk, hanem, hogy mennyire tudunk lehajolni.” Salamon azt mondta: „…a bölcsesség az alázattal jön” (Példabeszédek 11:2 NLT).

Mivel Isten már mindent tud rólad, minek tettetni? Ráadásul, azok a dolgok, amiket nem ismersz el, és amiket nem kezelsz, gátolják növekedésedet, és korlátozzák hasznosságodat Isten számára. Ez túl nagy ár! Isten az igazságot értékeli, és elvárja, hogy õszinte légy vele, másokkal és magaddal.

Pál azt írja: „…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestõl õhozzá…” (Efezus 4:15). Jakab pedig hozzáteszi: „Valljátok meg azért egymásnak bûneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” (Jakab 5:16).

 Mindannyiunknak vannak erõsségeink és gyengeségeink – de ha átadod Istennek mindazt, ami vagy (és ami nem vagy!), õ megáld, és felhasznál annak ellenére, hogy milyen vagy.

 www.maiige.hu


Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Ma még az üdvösség napja van, nem a végítéleté! Tudjátok, miért gyűlöl a Sátán minket, embereket? Azért, mert az Isten képét hordozzuk. Ezt gyűlöli bennünk. Van egy óriási kalapácsa, egy pörölye, amivel megpróbálja kiverni belőlünk az Isten képét. 

Kábítószer függőség, alkoholizmus, erkölcstelen élet - egyik ütést a másik után mérve addig üti az embereket a bűnöknek ezzel a pörölyével, amíg az isteni képmás szinte teljesen eltűnik belőlük.
Azonban Jézus kicsavarta a kezéből ezt a pörölyt!

Ha nála keresünk oltalmat, ő megállítja a Sátán pusztítását az életünkben. Jézus megszabadít mindenféle kötelékből, függőségből, félelmekből és kilátástalanságból. Erre csak Jézus képes!

(Részlet Reinhard Bonnke pénteki, orlandói igehirdetéséből)


Idezetek.ma


BIBLIA


Mike Duo- Egy lépést teszek

2015. február 1.

Ige: Ábrahám gyermekei követik atyjukat, és:

 „Miképpen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, azaz megigazulásul, mert Isten őt a hite miatt fogadta el igaznak*(Gal. 3,6)

*Az Úr ígéretet tesz Ábrámnak, aki erre így válaszol: „És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkül járok, gyermektelen vagyok, és az, akire az én házam száll, aki az én házamat  örökli, az a Damaskusbeli Eliézer. És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje vagyis a házamnál született szolga lesz az én örökösöm. És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ő lesz a te örökösöd: hanem aki a te ágyékodból, aki tőled származik, ő lesz a te örökösöd. És kivivé, kivezette őt az ÚR, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat meg tudod számlálni; - és monda néki: Így lészen a te magod. És hitt Ábrám az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul, és az Úr ezért igaznak fogadta el őt(1 Móz. 15,2-6)

Pál apostol idézi a kijelentést: „Mit mondjunk tehát, mivel ez így van, kérdezzük csak mit ért el, és mit nyert volna hústest szerint Ábrahám, a mi hústest szerinti ősatyánk a saját erejéből? Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből, vagyis a tettei eredményeként igazult meg, akkor van mivel dicsekednie, akkor lenne alapja a dicsekvésre, de nem Isten előtt. Csakhogy nincs erre lehetőség az Istennel szemben. De mit mond az Írás? Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be, ezt tulajdonította neki igazságul, és ez megigazulására szolgált” (Róm. 4,1-3)

És miután Isten megigazulttá tesz, ezután jönnek a hit cselekedetei: „Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra?  Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett” (Jak. 2,21-23)

 És hogy milyen cselekedetek által igazíttatunk meg, arról Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy miért vitte Ábrahám Izsákot – az ígéret fiát – feláldozni Isten szavára?: „...Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket” (Róm. 4,17)

És tovább folytatódik a kijelentés: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy induljon el, és menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, amelyet örökségül fog kapni, és elindult és kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által telepedett le, és lakott az ígéret földén, mint idegenben - mint idegen országban, - sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró, vagyis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, melynek tervezője, építője és alkotója az Isten. Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket kapta. Ábrahám készen volt rá, hogy feláldozza egyszülöttét, ő, aki ígéretképpen kapta őt, akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag; Úgy gondolkozván, és ugyanis azt tartotta, és biztosra vette, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképpen, mintegy előképül visszanyerte aki így a feltámadás példájává lett(Zsid. 11,8-10).


Örökké áldom dicsérem

Miért dicsérjük az Urat?

Mert megvált, megbocsát, meggyógyít: „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged. Aki betölti javaival életedet, és jóvoltával idős korodat, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,1-5).


Spurgeon: Mit jelent hinni.

Hinni annyit jelent, mint Jézushoz jönni vakon és hinni, hogy szemünket megnyithatja. Hozzá fordulni szegényen és hinni, hogy meggazdagíthat.
Hozzá menni üresen és elfogadni, amivel megkínál;
magunkat halálraítéltnek tekinteni és Benne örök életet találni.
Önigazságunkat kárnak ítélni, Jézust pedig igazságunk,

megszentelődésünk és megváltásunk kezese gyanánt elfogadni.


Joel Osteen: Gyógyulás a családodnak

16,31 "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" (Apostolok cselekedetei)

7,14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. (1 Korinthus)

Ismerek egy házaspárt, akiknek a fia sokáig a rossz úton járt. Nagyszerű környezetben nőtt fel, de mégis rossz társaságba és drog ügyekbe keveredett. Ahogy kiengedték a börtönből hamarosan újra bekerült.

A szülők minden tőlük telhetőt megtettek a fiukért, azonban úgy tűnt minél többet tettek, a helyzet annál rosszabbá vált. Nagyon megviselte már az egész családot. Változásnak nyoma sem volt. A szülők viszont nem kezdtek el panaszkodni, hanem minden nap Isten Igéjét szólták a gyermekükre. Így imádkoztak: „Mennyei Atyánk, te azt mondtad, hogy én és a házam népe az Urat fogjuk szolgálni. Azt mondtad, hogy az igaznak a gyermeke hatalmas lesz a földön (Zsoltárok 112:2), és mi hálát adunk Neked, hogy a fiúnk be fogja tölteni az elhívását. Nagy dolgokat fog cselekedni a Te dicsőségedre.”

Ezek a szülők nem aszerint beszéltek a gyermekükről, amilyen volt, hanem aszerint, amilyennek látni akarták. Körülbelül két évvel ezelőtt nagy átalakuláson ment át a fiú. Elkezdett gyülekezetbe járni, leszokott a drogról, visszament a főiskolára és lediplomázott. Most jó állása van. A szabadidejében a gyülekezetben önkénteskedik, segít a függőségekkel küzdő fiataloknak.

Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy ne add fel a családoddal kapcsolatban. Ne add fel a fiaddal, lányoddal, vagy a házastársaddal kapcsolatban. Isten nem fejezi be a történetet a negatív résznél. De ahogy ebben az esetben is történt, lehet, hogy még rosszabbra fordul a helyzet, mielőtt beállna a változás. Ez annak a jele, hogy az ellenség elszántan próbálkozik. Azonban ne felejtsd el, hogy ha mindent belead, akkor sem lesz elég, mert nagyobb az az erő, ami veled van, mint az, ami ellened van!

Hívőkként arra vagyunk elhívva, hogy megharcoljuk a hit jó harcát. Azért hívják jó harcnak, mert Krisztusban mi győzedelmeskedünk! Lehet, hogy nem a mi időbeosztásunk és elképzelésünk szerint fog történni, de mindig tudhatjuk, hogy a mi Istenünk hűséges Isten! Amit az ellenség a pusztulásunkra tervez, azt Isten a javunkra tudja használni. Isten használni fog téged, hogy megáldjon másokat rajtad keresztül, amint napról-napra az Ő erejében és győzelmében jársz!

Joel Osteen


Magyar fordítás: ahitatok.hu

John Brewer: KÉT SZÓ

Jak 5,13-16.
13 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek?
Énekeljen dicséretet! 14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a
gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr
nevében. 15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr
felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 16 Valljátok
meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy
meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

                             KÉT SZÓ

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért,
hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
(Jak 5,16)

"Imádkozhatok önért?" Ez a két szó kimondhatatlan hatással lett életemre.
Egy számítástechnikai szerviz vezetője vagyok, nem lelkész, nem teológus, nem egy felszentelt valaki. Mégis, munkám során gyakran találkozom olyanokkal, akiknek a szerviz szolgáltatáson túl másra is szükségük van.

Ha megfelelő a helyzet, gyakran felteszem a kérdést: "Imádkozhatok önért?" - és ilyenkor nem általánosságban kérdezem, csupán kegyes szokásként, hanem ott a helyszínen komolyan is gondolom.

Találkoztam egy nagydarab kamionsofőrrel, akiről látszott, hogy gondja van, de nem az a beszélgetős típus volt. Miután feltettem a kérdésem, mesélt az életéről és a nehézségeiről. Mindezt két szó hatására.

Egy asszony pedig, akinek a gépét kivittem a kocsijához, kérdésemre sírásban
tört ki.

E szavak saját életemet is megváltoztatták. Sokkal megértőbb, elfogadóbb, elkötelezettebb lettem. Nem kell feltétlenül lelkésznek, vagy teológiai hallgatónak lennem ahhoz, hogy Isten munkálkodjon a magam és mások életében. Csak készségesen kell kérdeznem: Imádkozhatok önért?

Imádság: Köszönöm Istenem, hogy megnyitod magad felé szívünket, hogy
cselekedeteink és szavaink által mások szíve is hozzád forduljon. Ámen.

Hogyan használhat ma engem Isten mások javára?

John Brewer (Florida, USA)


http://csendespercek.hu

Hit Gyülekezete - Hozzád jövök, én Megváltóm Dorina Schmidt Dorina Schmidt

Úr Jézus!

„Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; Téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize” (Zsolt. 63,2)


Pastor Chris: Mit Tegyél Nehéz időkben?

Készítette: Zoltan Berki

Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt... (Jób 22:29).

Napjaink kihívásai lehetnek óriásiak, de a magasodó infláció közepette, az emelkedő megélhetési költségekkel is mondhatod, hogy "Amikor az emberek lehangolódnak, én felemelkedem." Amikor kezded érezni az elnyomást és a gazdasági megszorításokat, ne panaszkodj; akkor jött el az ideje, hogy munkába állítsd az Igét. Menj be a szobádba és kezd el kijelenteni a krisztusban való jólétedet és bőségedet. Jelentsd ki, hogy Ábrahám magja vagy; Isten örököse és örököstárs Krisztussal.

Amikor már eléggé kijelentetted az Igét a helyzeted felett, azok a megvallások fogják uralni az érzékeidet, úgy, hogy amikor felteszed a kérdést, "Hogy vagy?" Azt mondod, "Nagy dolgok történnek! Jó dolgok jönnek az utamba a mai napon!" Hallelúja. Ha nem szólod az Igét, a világ rendszere eluralkodik rajtad és áldozat leszel az életben. Az Igével a szádban, felégetsz minden akadályt az életedben.

Egy fontos alapelv, amit meg kell tanulnod, amely segíteni fog az anyagi életed növekedésében, az az, hogy hagyd az elmédnek, hogy túlszárnyalja a körülötted lévő mindenkori gazdasági helyzetet. Gondolj bele, mennyire nagy Isten.
Gondolj az egész világra úgy, mint a sajátodra, mert tényleg a tiéd, "Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek" (1 Korintus 3:21).

Tanuld meg az Isten Igéjén való elmélkedés értékét; ez ad majd rendkívüli gondolkodásmódot, mellyel higgadt maradsz a nehéz időkben is.
Hagyd Isten Igéjének, hogy felnagyítsa a látásodat. Ne engedd, hogy hiányt és szükséget láss. Láss túl a látóhatáron. A jólétednek az Igéből kell születnie, a körülmények ellenére. Izsák bővölködött a nehéz gazdasági feltételek közepette. Az éhínség idején, a Biblia azt mondja, ő jólétben élt, gyarapodott, fejlődött, növekedett, míg nagyon naggyá nem lett (Mózes 1. könyve 26). Sok kincs van az országodban, és ahogy Izsák, a látszólagos nehézségek közepette bővölködhetsz, gyarapodhatsz, fejlődhetsz, növekedhetsz, és nagyon naggyá válhatsz.

Megvallás
Fejlődök, bővölködök , gyarapodok életem minden területén! A Nagyobb bennem él, nagyobbá tesz, és felülemel az infláción, a bizonytalanságon, a betegségen, a gyengeségeken és az ördögön. Győztes vagyok Jézus Krisztusban. Hallelúja.

TovábbI Tanulmányok:Józsué 1:9; Efézus 6:10; Jób könyve 22:29





Isten Szeretete

Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. (János 15,9)
Áldott estét és nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek!




Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely


Film jézus várunk téged csilla664