Istenem! Szeretnék belesimulni terveidbe, akaratodat,
vezetésedet keresve és nem a magam feje után menve előre. Ámen
2012. július 29.
Isten akarata
…nem ti küldtetek ide, hanem Isten… (1Mózes 45:8)
Úgy érzed, sötétben tapogatózol, és nem tudod, merre vezet
Isten? Jon Walker azt mondja: „Ha úgy döntünk, hogy megtesszük akaratát,
mielőtt még tudnánk a részleteket… az fejleszti Isten jellemébe vetett
bizalmunkat… A legtöbb ember ilyenkor az akaratok csatáját vívja… szeretnénk,
ha előbb felfedné terveit… de Ő nem így működik. Isten azt akarja, hogy előre
döntsük el, hogy bízunk benne… és elhiggyük, hogy a legjobbat akarja életünkre…
Ő tudja, hogy tétovázol. Nem lesz meglepve, ha ezt mondod: »Nem tudom, hogy
hajlandó vagyok-e hitben kilépni anélkül, hogy mindent, ami történni fog,
tudnék előre, de hajlandó vagyok hajlandóvá lenni«. Az egyik oka annak, hogy
Isten nem mutatja meg a teljes képet, az, hogy … talán túl sok lenne neked…
lehetetlennek tűnne… de éppen ez a lényeg – a küldetésed semmiképp sem viheted
véghez Nélküle.”
Amikor József újból találkozott testvéreivel Egyiptomban,
azt mondta nekik: „most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek… nem ti küldtetek
ide, hanem Isten...” (1Mózes 45:5-8). Józsefet eladták testvérei, „de Isten”
ezt használta fel arra, hogy a zsidó nép fennmaradjon. Az izráeliták
rabszolgaságban éltek, „de Isten” elküldte Mózest, hogy elvezesse őket az
Ígéret Földjére. Jézus meghalt a kereszten, „de Isten” az ő halálát használta
fel arra, hogy megmentse az elveszett világot. Oswald Chambers így nevezi
Istent: „a Nagy Mérnök, aki olyan körülményeket teremt, amelyek előidéznek…
isteni fontosságú pillanatokat, és elvezetnek minket isteni feladatainkhoz”.
Gondolj csak vissza! Ugye emlékszel olyan „de Isten” pillanatokra, amikor már
úgy érezted, nem bírod tovább, és Ő közbelépett érted?
KÁR ÉRTED!!
Készítette: Melinda Vörösné
A háború alatt hosszabb-rövidebb időre a legkülönfélébb
katonák kerültek a városunkba.
Voltak köztük hívők, akik valahol hallották a nevemet, és
ezért felkerestek.
Ezekből a látogatásokból idővel kialakult egy kis kör, amely
a hét bizonyos napján összejött a lakásomon. Ilyenkor olvastunk a Bibliából,
foglalkoztunk Isten Igéjével, kicseréltük lelki tapasztalatainkat, s végül
együtt megvacsoráztunk abból, amit a szűkös körülmények lehetővé tettek.
Habár a kör állandóan változott, a szoros közösség megmaradt.
És valamennyiünknek, akik részt vettünk azokon az estéken, úgy rögződött
emlékezetünkben minden egyes alkalom, mint kedves oázis a háború
pusztaságában.
Egyik napon egy új ember, egy csendes, finom, tartózkodó
középkorú férfi jelent meg. Csak később fedeztük fel, hogy rendkívüli
képzettséggel rendelkezett, és kimondhatatlan súlyos dolgokon ment keresztül.
Nyílt és őszinte hitvallása miatt sokáig koncentrációs táborban ült. Végül
szabadon bocsátották, de azonnal behívták a hadseregbe. Durva felettesei
előtt természetesen megmaradt gyanús, büntetett előéletűnek. Ezért vált
csendes, visszahúzódó magatartásúvá.
Valamelyik este azonban felengedett közöttünk. Elmesélte egy
kis élményét, amely mély benyomást tett mindannyiunkra. A kaszárnyában olyan
szobába került, ahol kb. tízen aludtak. A légkör persze igen hangos volt.
Különösen egy hamburgi fiú vitte a szót. Érezni lehetett rajta, hogy a
nagyváros minden pocsolyájában megmártózott. Most aztán szennyes beszédével az
egész szobát betöltötte. Csak úgy záporoztak a vastag kiszólások, a
káromkodások. A többiek lelkes jótetszéssel adóztak neki. A csendes
szobatársra, akinek ágya az egyik sarokban volt, ügyet sem vetettek.
Elérkezett a nap izgalmas eseménye: megjött a posta. A szoba
összes lakója csomagot bontogatott, levelet olvasott. A hamburgi is kapott
valamit. Nyílván a barátnője gondolt rá. S miközben büszkén mutogatta a csomag
tartalmát, a cigarettát, a bonbont, fontoskodva számolt be különböző
közönséges szerelmi kalandjairól. Itt aztán elérkezett egy ponthoz, ahol a
csendes bajtárs nem hallgathatott tovább. A többiek ámulatára hirtelen felállt
és a maga súlyos, nyomatékos stílusában megjegyezte: „Micsoda szerencsétlen
fickó vagy! Ha ilyen mocsok árad belőled, milyen lehet akkor a bensőd! Kár
érted!” Ezzel kiment a szobából. És furcsa módon halálos csend ült a többiekre,
miután behúzta maga mögött az ajtót Még nem juthatott messzire a folyosón,
amikor a másik utána sietett:
- Bajtárs! Állj meg!
- Nos, mi van?
- Azt mondtad, hogy kár értem.
Ilyet eddig senki sem mondott nekem. Ez... szóval..., hogy
is mondjam... úgy néz ki, mintha lenne valami értékem. Nem, sehogy sem értem...
Mondd, mire gondoltál?
A csendes ember megállt, majd ismét megszólalt a maga
különös, hangsúlyos módján:
- Isten alkotni akart belőled valamit. Hiszen téged is ő
teremtett, és most... egy ilyen rakás szemét! Milyen kár! Igen, ha az ember
meggondolja, hogy Istennek terve volt veled, nem mondhat egyebet: kár érted!
Ezután rögtön sorakozni kellett. A csendes ember a helyére
sietett. Miközben a szakasz összeállt, hirtelen érezte, hogy valaki hátulról
egy cukorkát csúsztat a kezébe. Egy pillanatra hátrafordult - a durva hamburgi
állt mögötte.
Természetesen most nem volt alkalom a beszélgetésre. De
amikor a sorok feloszlottak, a csendes ember megkérdezte:
- Mi jutott eszedbe, hogy éppen nekem kedveskedsz, holott
olyan keményen megmondtam a véleményemet?
A másikból valósággal kitört a vallomás:
- Te vagy az egyetlen, aki az életemet komolyan vetted.
Őszintén hiszed, hogy érték lehetne belőlem!
Ezt mesélte el körünkben a látogató. Hosszú ideig senki nem
szólt egy szót sem. Ki-ki azon gondolkozott, hogy a legtöbben - mint az a
hamburgi - álarcot hordanak, amely mögött ott rejtőzik tulajdonképpeni
valójuk, vágyaival és nyomorúságával.
Valaki aztán megkérdezte: „És mi lett a folytatás?”
A férfi mosolygott: Azóta jó barátok vagyunk, sőt testvérek.
Együtt olvassuk a Bibliát. Bajtársam megtalálta az Úr Jézust, és tudja, hogy
Krisztus az ő Megváltója is. Régi, fontoskodó lénye néha még előtérbe akar
kerülni, de ilyenkor összerezzen és rám néz. Én pedig kiolvasom tekintetéből a
kérdést: - Gondolod, hogy Jézus még mindig türelmes irántam? - Viszont
mindketten tudjuk, hogy az ő kegyelméből élünk.
A csendes ember aztán eltűnt a látókörömből. Azt sem tudom,
él-e még. Talán valahol Oroszországban van eltemetve. A világtörténelem nem
vett tudomást az életéről, én azonban úgy vélem, hogy egy ilyen esemény, ami
például azzal a hamburgi fiúval megesett, az örökkévalóság világosságában
sokkal jelentősebb, mint a szörnyű második világháború összes csatája.
Wilhelm Busch
Forrás: Élet és Világosság
2012. július 28.
Ige a szeretetről
„Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, … megkérdezé
tőle: Melyik az első (a legfőbb) minden
(vagyis az összes) parancsolatok között?
Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első (és a
legfőbb): Halljad Izráel: Az Úr, a mi
Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel), és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
A második pedig
hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél
nagyobb parancsolat. Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán (és helyesen)
mondád,
hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.
És szeretni őt teljes
szívből, teljes elméből, teljes lélekből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erőből, és szeretni embernek
felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.
Jézus pedig látván, hogy bölcsen (és értelmesen) felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé
senki sem meri vala őt megkérdezni” (Márk.
12,28-34)
Ezt már a törvény kimondta: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a
mi Istenünk, egy Úr (egyedül az ÚR)!
Szeressed azért az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5)
„Most pedig, óh
Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a
te Istenedet; hogy minden ő utjain
járj (mindenben), és szeresd őt, és
tiszteljed (és szolgáld) az Urat, a
te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből (vagyis egész valóddal)” (5
Móz. 10,12)
És: „Bosszúálló ne
légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a te népedhez
tartozókkal), hanem szeressed
felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)
Az apostolokon keresztül magyarázza a Szent Szellem az
egyetlen törvényt: Mert ez az (az) üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok,
hogy szeressük egymást” (1 Ján. 3,11)
„Atyámfiai, nem új
parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi
parancsolatot, amely előttetek volt (és amely megvan nálatok) kezdettől fogva; (ez) a régi parancsolat az (az) ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva.
Viszont új
parancsolatot írok néktek, (azt) ami
igaz Őbenne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd (és múlik), és az igazi világosság már fénylik. Aki azt
mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát (vagyis
testvérét) az még mindig a sötétségben
van.
Aki szereti az ő
atyjafiát (az ő testvérét az) a
világosságban (van, és) marad, és
nincs benne botránkozásra való (vagyis megbotránkoztató, azaz: csapda, kelepce; bűnre csábítás /
késztetés, kihívás)” (1 Ján. 2,7-10)
„Ha azt mondja valaki,
hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli (viszont) a maga atyjafiát (az ő testvérét), hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát (a testvérét), akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit
nem lát? Az a parancsolatunk is van (és kaptuk) Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a
testvérét) is” (1 Ján. 4,20-21)
Az Úr Jézus a
tanítványaitól búcsúzva kijelentette, hogy miről ismerhetők fel az Övéi: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást
szeressétek; amint (és ahogyan) én
szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg (és
fogja megtudni) mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35)
„Ez az én parancsolatom, hogy (úgy) szeressétek egymást, amiképpen (és ahogyan) én szerettelek titeket” (Ján.
15,12)
Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a
törvényt: „Senkinek semmivel ne tartozzatok [és ne legyetek adósok] hanem
csak azzal, hogy egymást [az
ugyanabból a fajtából (vagyis Krisztusi) egy másikat] szeressétek.
[kölcsönös szeretettel; (ez azt jelenti,
hogy: SZERET önzetlenül, a másik
érdemeitől függetlenül] mert aki szereti
a felebarátját [az embertársát; a különböző; „másféle” más fajtából
való (Ádámi); idegent] a törvényt [vagyis
Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította, és tartalmat adott
neki].
Mert
ez: Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis
tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd, [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe:
[vagyis egy egészbe foglalja ez az egy ige]
Szeressed
felebarátodat [a közel levő
embert, szomszédot, embertársadat] mint
tenmagadat. [mint saját magadat] A [felebaráti] szeretet [vagyis
isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem
tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret,
az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét
elősegíteni.] nem illeti gonosszal a
felebarátot. [és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]
Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát
a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10)
„A parancs célja tehát a tiszta
szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1
Tim. 1,5)
„Mert: az egész
törvény ebben az egy igében
teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)
Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok (és betöltitek) a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat,
mint tenmagadat, jól (és helyesen) cselekesztek”
(Jak. 2,8)
Mert: „A
gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez (befed, betakar, elrejt, eltitkol) a
szeretet” (Péld. 10,12)
Tehát: „Amit akartok
azért [és amit szeretnétek tehát], hogy
az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és tegyétek meg] azokkal [vagyis velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Más fordítás: Ez a törvény
és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12)
Ige: Az írásmagyarázókról
Az Úr így szól a tanítványaihoz, és
a mindenkorban élő Övéihez „… Őrizkedjetek
az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon
(és a tereken) való köszöntéseket. És a
gyülekezetekben (vagy a zsinagógákban) az
előlüléseket (vagyis a főhelyeken, az asztalfőn ülni), és a lakomákon a főhelyeket: Akik
az özvegyeknek házát fölemésztik és színből (vagyis színlelésből) hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet
alá esnek (mert ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Márk. 12,38-40)
Lukács is bizonyságot tesz: „Jaj néktek farizeusok! Mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben,
és a piacokon való köszöntéseket. Felelvén pedig egy a törvénytudók közül,
monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz. Ő pedig monda: Jaj
néktek is törvénytudók! Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az
embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek (és nem érintitek) azokat a terheket” (Luk. 11,43.45-46)
És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek
mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok
ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő
tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (és
óvakodjatok) a farizeusok kovászától,
mely a képmutatás” (Luk. 12,1)
És az Úr azt is kijelenti, hogy miért óvja tanítványait,
hogy ne csak látszatra legyenek hívők, hanem szívből: „És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak. Oltalmazzátok
meg magatokat (és óvakodjatok) az
írástudóktól, kik hosszú (és díszes) köntösökben
akarnak (és szeretnek) járni, és
szeretik (és szívesen veszik) a
piacokon (és a tereken) való
köszöntéseket, és a gyülekezetekben (vagyis a zsinagógákban) az első ülést (a főhelyeket), és a lakomákon a főhelyeket (vagyis az
asztalfőn ülni).
Kik az özvegyeknek
házát felemésztik, és színből (és színlelésből) hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek
(Más fordítás: Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Luk.
20,45-47)
Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt
bojtokról, és azok céljáról: „Szólj
Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő
ruháik szegleteire (vagyis szegélyére) az
ő nemzetségeik szerint (nemzedékről nemzedékre), és tegyenek a szeglet bojtjára kék (bíbor-)zsinórt. És
arra való legyen néktek a bojt,
hogy mikor látjátok azt (és valahányszor ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek
azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne
csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek), amelyek után ti paráználkodtok (és amelyek paráznaságba (vagyis a
szövetség megtörésébe vihetnek benneteket). Hogy
megemlegessétek (és emlékezzetek), és
megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden
én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41)
„Mert a papnak ajkai
őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és
az ő szájából törvényt (vagyis tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (és letértetek)
erről az útról, sokakat
megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok miatt sokan elbuktak), felbontottátok (és megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek
Ura” (Malak. 2,7-8)
Pedig: „A gonosznak
(a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten:
Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (és
hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (és a
feddést), és hátad mögé veted
rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha
lopót (vagyis tolvajt) látsz, mellé
adod magad (és vele cimborálsz), és
ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (és szádból
gonosz beszéd jön ki), és a nyelved
csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19)
Péter apostol így beszél a vének tanácskozásán a törvénynek
a pogányok által való betartásáról: „Most
azért mit kísértitek (azzal) az
Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink
sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által
hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.
(Más fordítás: Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr
Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen
úgy, mint ők)” (Csel. 15,10-11)
És Pál apostol így folytatja: „Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért
akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel dicsekedjenek” (Gal.
6,13)
Ige: A feltámadásról
Az Úr Jézushoz: „…jövének
hozzá Sadduczeusok (olyan vallási
felekezet, amely egyben politikai
párt is, amely a vallási és
politikai hatalmat összekapcsolja), akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás.
És megkérdezék őt, mondván: Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek
fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott,
akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot (vagyis
utódot) a fitestvérének.
Heten valának tehát
fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot (azaz, utódot) nem hagya. És a második elvevé az asszonyt,
de meghala, és magot (vagyis utódot) ő
sem hagya: a harmadik is hasonlóképpen; És mind a hét elvevé azt, és magot (vagyis
utódot) nem hagynak. (Végül) legutoljára meghalt az asszony is.
A feltámadáskor tehát,
mikor (majd ezek) feltámadnak,
melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig
felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az
írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor (az emberek) a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak,
sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben” (Márk. 12,18-25)
Lukács írása további részleteket tartalmaz: „Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül
némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester,
Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és
magzatok (vagyis gyermek) nélkül hal
meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot (azaz,
utódot) az ő testvérének.
Hét testvér vala azért: és az első feleséget
vévén, meghalt magzatok nélkül (vagyis gyermektelenül); A másik vevé el azért annak feleségét, és az
is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen
mind a heten is; és nem hagytak (maguk után) magot (vagyis gyermeket), és
meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt (végül) az asszony is. A feltámadáskor azért kinek (vajon melyiknek) a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek
felesége volt.
És felelvén, monda
nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká
tétetnek (és akik méltónak ítéltetnek), hogy
ama (eljövendő) világot elvegyék, és
a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert
meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai(vá
lesznek), mivelhogy a feltámadásnak fiai”
(Luk. 20,27-36)
Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette,
hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az
élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25)
Ami az Istené
Márk ev. 12: 13-17. Elküldtek hozzá a farizeusok és a
Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe. Odamentek tehát, és
így szóltak hozzá: “Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől,
mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz
ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy
nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?” Ő
pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: “Mit kísértetek engem? Hozzatok
nekem egy dénárt, hogy megnézzem.”
Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: “Kié ez a kép és ez a
felirat?” Ők pedig így feleltek: “A császáré.”
Ekkor Jézus ezt mondta nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré,
és az Istennek, ami az Istené.” És igen elcsodálkoztak rajta.
Ebből a történetből megérthető mi a császáré. Amin a császár
képmása van, az a császáré. Oda kell adni. Csak ennyi mondanivalója van
Jézusnak erről?
Ami viszont az Istené, azt Istennek kell adni.
Mi az Istené? Mi mást tehetnék (vagy teszek) azzal, ami az
Istené? Hát nem minden Istené?! Mit adjak én Istennek? Vagy: mit adhatok én
Istennek?
1 Mózes 1: 27. Megteremtette Isten az embert a maga
képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.
Isten képmása van az emberen. Rajtam is. …akkor amin Isten
képmása van, az az Istené. Neki kell adnom… magamat. Mert csak úgy lesz jó…
nekem. Saját terveim, kedvteléseim, az én időm, az én életem, az én jövőm, az
én…, az én…, az én…
Félek, hogy lemaradok valami jóról, ha átengedem életem irányítását… Kinek is? Annak Aki tulajdon fiát nem
kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna Vele együtt mindent
minekünk… Ez az egyetlen ‘alternatíva’.
NE FÉLJ!"
1Kor 15,50-56.
50 Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem
örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51
Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan
el fogunk változni. 52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra;
mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak
romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53 Mert e
romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak
halhatatlanságba. 54 Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik,
és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva:
"Teljes a diadal a halál fölött! 55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a
te
fullánkod?"
"NE FÉLJ!"
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a
por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent.
(Jób 19,25-26)
"Csak annyi, hogy félek a haláltól." - mondta
édesanyám a kórházi ágyon. Ritkán szólalt meg az utolsó kórházi kezelése
idején, amiből erőteljesen látszott mind fizikai, mind szellemi állapotának
hanyatlása. Amint meghallottam ezeket a szavait, az első reakciómmal azt
mondtam neki, hogy nem fog meghalni. De ahogy összetöpörödött testére
pillantottam, rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Amint
tekintetünk találkozott, olyan volt, mintha a közöttünk lévő függöny egy
pillanatra fellebbent volna. Éreztem, hogy szavaimat nem csak hallja, hanem
érti is.
"Ne félj anya! Ha meghalsz, az Istennél leszel, és az
csodálatos dolog
lesz." - mondtam neki.
Egy pár héttel később halt meg, és boldog voltam, hogy azt a
különleges pillanatot megoszthattuk egymással. Figyelve testének és szellemének
lassú leépülését, eszembe jutott saját halandóságom. Szembesültem az igazsággal,
hogy földi testünk csak átmeneti lakóhelyünk. Nem tudjuk, pontosan, mi történik
velünk halálunkkor, de egy dologban bizonyosak lehetünk: Istennél leszünk, az
pedig csodálatos lesz!
Imádság: Istenünk, taníts minket jelenléted örömére
összpontosítanunk. Fogadd el hálánkat az örökké tartó örömért, amiben majd
részeltetsz bennünket. Ámen.
Nem tudunk mindent, de azt igen, hogy a halál ajtó Isten
örökkévaló jelenlétébe.
Debbie Kolacki (New York, USA)
Légy elégedett: Hagyd abba, hogy másokhoz hasonlítod magad
"Végezd jól a saját munkád, akkor lesz valamid, amire büszke
lehetsz, de ne hasonlítsd magad másokhoz!" (Galata 6:4 - CEV fordítás)
A Biblia azt mondja, hogy sosem kellene az anyagi
helyzetedet másokhoz hasonlítanod. Ez egy olyan dolog, amely aláássa a
képességedet, hogy hálás legyél Istennek azért, amit kaptál tőle.
Elégedetlenséghez vezet, mert mindig találsz olyan embereket, akik látszólag
jobb helyzetben vannak nálad.
Pál bolondságnak nevezi az ilyen összehasonlításokat:
"Mindezekben az összehasonlításokban, beskatulyázásokban, versengésekben
teljesen célt tévesztenek." (2.Korinthus 10:12 - Msg fordítás) Az egyetlen
ok, amiért Isten olyan hatalmasan használta Pált, hogy ő visszautasította a másokkal
való hasonlítgatásokat, hogy ezek ne térítsék el a céljaitól.
A Biblia azt tanítja: "Végezd jól a saját munkád, akkor
lesz valamid, amire büszke lehetsz, de ne hasonlítsd magad másokhoz!"
(Galata 6:4 - CEV fordítás)
Kérd Istent, mutassa meg azokat a területeket, ahol másokhoz
hasonlítgatod megad. Kérd Istent, hogy bocsássa meg a bűneidet, és fordítsa
szívedet az elégedettség és a hála irányába.
(Daily Hope by Rick Warren 2011.10.15.)
Oswald Chambers: A SZELLEMI ÖSSZEFÜGGÉSEK TITKA
"Nekem
pedig ne legyen másban dicsekedésem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus
keresztjében" (Gal 6,14).
Az
újjászületett ember eleinte nem látja az összefüggéseket. Érzései rendezetlenül
kavarognak, a külső dolgok mozzanatai között nem lát összefüggést. Pál apostol
mindenben mély, szoros összefüggéseket látott, ezért külső élete is
változhatott anélkül, hogy ez elkedvetlenítette volna, mert nála minden Istenre
volt alapozva, benne gyökerezett. Krisztus keresztje az alapja ezeknek a
szellemi összefüggéseknek. A legtöbben azért nem vagyunk szellemileg
rendezettek, mert a dolgok külső rendezettsége jobban érdekel, mint a belső.
Pál az alapokban élt, a kritikusok pedig, akik csak a dolgok külső rendjét
ismerik el, a "felső emeleten" mozognak. Ez a két világ még csak nem
is találkozhat egymással. Pál szilárdsága a fundamentumban gyökerezett. Ez a
nagy alap Jézus Krisztus keresztje, Isten haláltusája volt a világ
megváltásáért.
Vess
számot újra azzal, mit hiszel, aztán ejts el abból, amit csak lehet és menj
vissza Krisztus keresztjének kősziklájára! A történelem külső lefolyásában a
keresztre feszítés jelentéktelen eseménynek látszik, de a Biblia szemszögéből
nézve sokkal fontosabb a világ minden birodalmánál. Ha igehirdetésünkben nem a
kereszt tragédiájából indulunk ki, nem érünk el semmit, mert nem közvetítjük
Isten erejét az emberek számára. Lehet hogy érdekes amit mondunk, de nincs
benne erő. Prédikáld csak a keresztet, és Isten ereje felszabadul:
"...tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a
hívőket." - "Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mégpedig mint
megfeszítettet" (1Kor 1,21.23).
Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c.
könyvéből
Nézz rám!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Kedves, meghitt, 13-14 évvel ezelőtti történetre emlékezem… Kicsi kezeivel megfogta az arcomat és maga felé fordította.
Éreztem bőre bársonyosságát, ahogy vékony ujjacskáival megérintett az állam. Volt benne valami halaszthatatlan sürgetés. Kisfiam látni akarta a tekintetemet. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem szemeiben a boldog várakozást. Szinte sóvárogva mondta:
- Mosolyogj rám! Úgy szeretem, ha mosolyogsz!
Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek, belenézve egy ártatlanul csillogó szempárba? Azóta is sokszor eszembe jut. A szülők gyakran tanulhatnak kisgyermekeiktől…
Ezt mondja az Úr: „Szemeimmel tanácsollak téged.” Milyen nagyszerű, mély kapcsolatra utal ez a kijelentés, ami ígéret is egyben! Bámulatos, hogy akit így vezetnek, annak nincs szüksége sem útjelző táblákra, sem távirányítóra!
„Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mehettek be a mennyek országába!” Bizonyára fel tudnánk sorolni azokat az emberi tulajdonságokat, amik miatt ezt a feltételt állította Jézus a tanítványok elé a mennybe jutás kérdésében…
A kisbabáknak létfontosságú, hogy lássák szüleik arcát. Egyszerűen nem érzik jól magukat, ha nincs rajtuk az a kedves, odafigyelő, számukra életet és biztonságot jelentő szempár, telve elfogadással.
Amikor szorongunk, homályos a jövőnk és megoldatlan problémák terhelnek, még ha rövid ideig is, de elhagyatottnak érezzük magunkat. Pedig mennyei Atyánk védelmező szeretete körülvesz, Ő szüntelenül vigyáz ránk. Talán levettük szemünket az egyedüli Vigasztalóról, békességünk és örömünk forrásáról…
„Az én orcámat keressétek és éltek” – tanácsolja az Úr. Mennyire vágyik rá, hogy miként a kisgyermek az édesanyja arca után, mi is sóvárogva forduljunk mindig felé, hogy tekintetünk találkozhasson az övével, és szemeivel tanácsoljon, atyai szeretetével türelmesen vezessen, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk…
Ő nem csak lenéz ránk a mennyből, hanem lát, ismer, nem rejthetünk el semmit, szívünk ott van előtte csupaszon, leplezetlenül.
A 139. Zsoltár az egyik legkedvesebb zsoltárom. Így kezdődik:
„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz… Messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz…” Lenyűgöz és rabul ejt ez a tudás, ez az odafigyelés, törődés! Isten ellenállhatatlanul magához vont szeretete és páratlan gondoskodása által.
Amikor Jézus a földön járt, meglátta a vak Bartimeust, akit csitítottak, hogy hallgasson már el. Észrevette és lehívta a fa lombja közt megbújó Zákeust, és nem sajnálta a pillantást, hogy az Őt éppen megtagadó Péterre nézzen. Jézus irgalma az Atya irgalma!
Szemeivel kíséri lépteinket akkor is, amikor engedetlenségünkben eltévedünk az úton, néz, figyel, kezét nyújtja, hogy segíthessen. Keressük az Úr arcát! Aki egyszer a szemébe néz, az soha többé nem tudja elfelejteni. Ő az, aki minden belső sóvárgásunkat, ürességünket betölti szerető lényével.
Mikor kértük Őt utoljára?
- Nézz rám! Fordítsd felém az arcodat és tanácsolj szemeiddel!
Szerző: Guti Tünde
A fordított csavarmenet!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
- Fél tizenegyig leszünk oda - szóltak be Krisztián szülei,
amikor barátaik értük jöttek kocsival, hogy magukkal vigyék a bankettre. - Amíg
oda leszünk, maradj itthon, és fejezd be a történelemdolgozatodat!
- Nem mehetnék el egy kicsit az autóval? - kérdezte
Krisztián. Az előző hónapban szerezte meg a jogosítványát. - Ööö... kölcsön
kell kérnem egy könyvet Oszkártól. Nem maradok sokáig.
- Szó sem lehet róla - mondta az édesapja. - Minden könyved
megvan, amire ma este szükséged lehet. Itthon maradsz, és megírod a
dolgozatodat.
A nemjóját! Krisztián feltétlenül együtt akart lenni a
barátaival, amíg szülei oda vannak. Különben is, ők úgysem kocsival mentek,
akkor meg ő miért ne használhatná? Ez nem tűnt igazságosnak. Hiszen ő csak egy
órányira akart elmenni. Azután is lenne idő arra a történelemdolgozatra -
morfondírozott. Ekkor csengett a telefon. Oszkár volt:
- Hékás, gyere át! - mondta. - Már mindenki itt van.
Krisztián úgy látta, hogy elmehet Oszkárhoz, és még időben
vissza tud érni ahhoz, hogy a szülei meg ne tudják. Csak arra kell ügyelnie,
hogy tankoljon egy kis benzint a kocsiba, nehogy gyanút fogjanak. A
történelemdolgozatot meg majd gyorsan megírja, ha visszaér.
Beült a kocsiba, és elindult. Soha nem fog kiderülni - gondolta.
Az Oszkárék felé vezető úton azonban nagy baj történt. Defektes lett az egyik
kerék. - Na, csak ez hiányzott! - gondolta. Még soha nem cserélt kereket. És
most nemcsak hogy ki kell cserélnie a kereket, de gyorsan meg is kell
javíttatni, hogy a szülei semmit se vegyenek észre. Sietnie kellett.
Elővette az emelőt meg a csavarkulcsot, és munkához látott.
Csakhogy a kerékcsavarok mind megmakacsolták magukat. Nem sikerült levennie a
kereket. Teljes erővel megpróbálta elfordítani a csavarkulcsot, de hiába.
Aztán, mikor úgy tűnt neki, hogy ez a meddő próbálkozás már órák óta tart,
feladta, és elgyalogolt a legközelebbi benzinkúthoz. Teljesen ki volt merülve.
Tíz óra is elmúlt már, mire a benzinkutas hidraulikus
csavarkulcs segítségével levette a kereket. Krisztiánnak sehogy nem fért a
fejébe. Ő miért nem tudta kiszedni a csavarokat? Miért voltak annyira
megszorulva? Az élet igazságtalan! Mostantól fogva megszorításokra számíthat
egész életében.
- Merre csavartad őket? - kérdezte a kutas. Krisztián erre
azt gondolta, hogy micsoda ostoba kérdés. Hát az már csak természetes, hogy
tudja, merre kell csavarni egy csavart. Az óramutatóval ellentétes irányba.
- Nos, - mondta a benzinkutas, - a kocsinak ezen az oldalán
fordított a csavarmenet iránya. Ha ki akarjuk szedni a csavarokat, az
óramutatóval megegyező irányba kell csavarni őket.
Hirtelen nagyon ostobának érezte magát.
A mai világban sokan azért nem találják meg a boldogságot és
a kiteljesedést, mert rossz irányból közelítik meg. Krisztiánhoz hasonlóan rossz
irányba tekerik a csavart - és az egyre jobban szorul. Az élet nem jobbra
fordul, hanem rosszabbra.
Az az élet, amelyre Jézus tanít minket, olyan, mint a
fordított csavarmenet - pontosan az ellenkezője annak, amit az ember gondolna.
A világ azt mondja: „Kaparints meg mindent, amit csak lehet!" Jézus azt
mondja: „Adj, és adatik neked!" A világ azt mondja: „Csak az erősek és
hatalmasok boldogulnak!" Jézus azt mondja: „A szelídek öröklik a
földet." A világ azt mondja: „Ha valaki megsért, bosszuld meg!" Jézus
azt mondja: „Tartsd oda a másik orcádat is! Tégy jót azokkal, akik rosszul
bánnak veled!"
Te melyik irányba tekered a csavarkulcsot? Ne légy ostoba!
A fűszeres!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Jim Davis, aki egy fűszerüzletben volt eladó, szerette a
munkáját, és büszke volt arra, hogy milyen jó munkát végez.
Ám az nagyon fel tudta bosszantani, ha fegyelmezetlen
gyerekeket látott, és olyan szülőket, akik kiabáltak gyermekeikre, de semmit
sem tettek annak érdekében, hogy helyreigazítsák utálatos viselkedésüket.
Egy este Jim éppen az egyik vásárlóval volt elfoglalva, aki
mindenfélével telepakolta a bevásárlókocsiját. Miközben beütötte az árut, egy
gyerek elkezdett nagyon hangosan sikoltozni mögötte, majd egy haragos férfihang
odakiáltott: „Feküdj!"
Milyen bunkó fráter! - gondolta Jim, fel sem pillantva
munkájából.
Tovább számolt, ahogy az árut egyenként elhúzta a szkenner
előtt. A síró gyermek még mindig nem hallgatott el, és újra felhangzott a férfi
kiáltása:
- Feküdj!
A mindenit! Szép kis nevelés, mondhatom! - gondolta Jim. -
Ez a pasas egy balfácán! Anélkül, hogy tekintetét felemelte volna, folytatta a
számolást. Mikor végre végzett a bevásárlókocsival, felnézett, és így szólt:
- 89 dollár 95 cent, asszonyom!
Minthogy senkit sem látott, körülnézett, és azt látta, hogy
az üzletben mindenki, beleértve a soron következő vásárlót is, arccal lefelé a
földön fekszik.
Éppen időben fordult még hátra ahhoz, hogy lássa, ahogy egy
fegyveres férfi kilép az üzletből. A háta mögött lévő kollégája, még mindig a
földön fekve, így szólt hozzá:
- Jim, tudod-e, hogy amikor a második alkalommal hallottad,
hogy „feküdj", a betörő fegyvere a te fejednek volt szegezve?
Mi olyan mértékben hozzászoktunk a kultúránkból fakadó,
bennünket körülvevő zajokhoz, valamint a világ figyelemelterelő dolgaihoz, hogy
ha valaki valami fontosat akar közölni velünk, lerázzuk magunkról, mintha nem
volna semmi jelentősége. Olyan sokszor figyelmen kívül hagyjuk a beszélőt, azt
vélve, hogy a figyelmeztetés valaki másnak szól. A szokásos módon tovább
végezzük a dolgunkat.
Nagy veszélynek teszed ki magadat, ha semmibe veszel egy
olyan fontos üzenetet, ami megmentheti az életedet. Eljön majd az az idő,
amikor már nem lesz lehetőségünk az üzenetet megfogadni. „Íme, most van az
üdvösség napja!" (2Kor 6,2).
Úton a menny felé.
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány
várt az „útipoggyászával”, egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis
ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem
egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik
azonban mind idegenek voltak.
Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti csomagját
fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy
bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságos igennel
felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt:
- Nincs jegyem. Erre a következő beszélgetés alakult ki:
- Hova utazol hát? - A Mennybe megyek. - hangzott a válasz.
A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt:
- Igen? És ki fizeti a vonatjegyet
Az ÚR JÉZUS - felelte a kislány, és hozzáfűzte: - Ez a vonat
nem a Mennybe megy, és az ÚR JÉZUS nem utazik rajta? - Azt hiszem nem. -
válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. – De miből gondolod?
- Mert édesanyám gyakran énekelt egy éneket a vonatról,
amely a mennybe megy, és az ÚR JÉZUS kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki
azon utazik. De most már nem tudja többé énekelni. Nemrég meghalt. Ezért
elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a
dalt a vonatról, amely a mennybe megy? Nem énekeli a kislányának, hogy el
tudjon aludni? Vagy nincs is kislánya? - kérdezte a kicsi, miután a kalauz
csendben végighallgatta. Megindult hangon válaszolt: - Volt egy kislányom,
körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennyben van. - És
most a bácsi is odautazik, hogy viszontlássa? - kérdezte a kislány nagy
együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen
meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta: - Ez egy angyal. -
Nem, Kati vagyok. Az angyalok az ÚR Jézusnál vannak a Mennyben. – Ezután nagy
bizalommal megkérdezte az utasokat: - Mindannyian a Mennybe utaznak? Annak
nagyon örülnék! Biztosan mind szeretik az ÚR JÉZUST, és imádkoznak Hozzá,
ahogyan anyukám is mindig tette velem. Anyukám azt mondta, hogy mindenki, aki
valóban hisz az ÚR JÉZUS-ban, minden nehézség nélkül a Mennybe kerül.
- Édesanyád biztosan jó asszony volt. - szakította félbe az
egyik utas a kislányt.
- Az én anyukám azonban sosem akarta, hogy valaki azt mondja
neki, jó ember. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül ISTEN, és
hogy nem azok az emberek jutnak a Mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem
csak azok, akiknek az ÚR JÉZUS megbocsátotta bűneiket.
A kislány kék szemét a kalauzra emelte: - De még mindig nem
mondta meg, hogy a Mennybe utazik-e. Nem akarja viszontlátni a lányát a
Mennyben? Vagy nem is hisz az ÚR JÉZUS-ban?
A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a
kislánnyal. Az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét
A kalauz azonban így felelt: - Meddig vigyünk magunkkal a
kislányt? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon! Mi lesz ebből a
gyermekből? – komolyan aggódott miatta. Nyugodtan kérdezett tovább a gyermek:
- Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele a Mennyben?
Mondjam neki azt, hogy az apukája most nem tud a Mennybe jönni, de később eljön
őt meglátogatni?
Az- az utas, aki tanúja volt ennek a beszélgetésnek, és
tovább mesélte az esetet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor ért lakóhelye
vasútállomásához, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati
dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette a kislányt, és hazavitte, ahol a
hozzátartozói már aggódtak a gyermek miatt. Előzőleg semmit sem mondott nekik
tervezett „mennyei útjáról”.
Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De talán el kellene
tűnődnünk ezen: Mi a megfelelő vonatot választottuk-e, és ismerjük-e a
célállomást? Hova vezet életünk útja? Eldöntöttük-e már, hogy mi az úti célunk?
A bűn és az ítélet
Készítette: Éva Édes
"A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni, de
Isten hozzányúl a váltságban. Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé
az embert. Nem ezért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért,
mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani belőle,
visszautasítom az Ő szabadítását." /Oswald Chambers/
2012. július 27.
Ige: Vegyetek Szent Szellemet:
Mert:
„Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik:
bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (és erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (vagyis
tiszteletének) Szelleme. Az ÚR félelme
(vagyis az Úr tisztelete) lesz a
gyönyörűsége, és nem szemeinek látása szerint (vagyis nem a látszat után) ítél, és nem füleinek hallása szerint
bíráskodik (és nem hallomás után dönt)” (Ésa. 11,2-3).
Mikeás
próféta is hittel vallja, hogy: „És
megszégyenülnek a látók (ḥôzeh: látók, nézők, próféták),
és elpirulnak a jövendőmondók (qásam: jósol, jövendőt mond,
hamisan prófétál), és elfedik
szájukat mindnyájan, mert nem lészen felelet Istentől. Én ellenben
megteljesedem az Úr Szellemének erejével, és (mišəpáṭ: igazságossággal,
törvényességgel) és hatalommal, és
(gəḇúráh: hősiességgel, vitézséggel, és bátorsággal),
hogy hirdessem Jákóbnak az ő vétkét (peša: lázadását, és elszakadását),
és Izráelnek az ő bűnét (az ő
céltévesztését)” (Mik. 3,7-8).
Ezért szükséges, hogy: „Vegyetek Szent Szellemet” (Ján.
20,21-22).
Pál
apostol is így bátorítja az Istent szeretőket: „Mert nem félelemnek [és nem csüggedtségnek] szellemét adott [ajándékozott] nékünk az Isten; hanem erőnek és
[(agapé): Isten szerinti)]
szeretetnek és józanságnak szellemét
[Más
fordítás: Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a gyávaság
szelleme, hanem az erőnek, isteni szeretnek, kiegyensúlyozottságnak és
fegyelmezettségnek Szelleme].
Ige: Aki hisz
István aki a kiválasztott hét
közül való: „István pedig teljes lévén
hittel, [kegyelemmel] és
(csodatevő)erővel, és [hatalommal],
nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között” Csel. 6,8
Mert István elhitte az Úr szavát, így
beteljesedett benne az Úr Jézus
ígérete:
„Azokat pedig, akik hisznek [akik
hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély,
jellemvonást is] ördögöket
[gonosz szellemeket; démonokat] űznek
[haj(í)tanak ki]; új nyelveken szólnak. [(kainosz): újszerű, ismeretlen,
szokatlan, meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a
korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem
használták, nem volt érvényben]. [Ha] Kígyókat
vesznek föl [(airó): felemel,
elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik
[teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18).
A feltámadott Úr kijelentése az ígéret
megvalósulásának feltételéről: „… monda
azért nékik Jézus (vagyis a
tanítványainak, és a mindenkori Övéinek):
Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek
titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).
Mert ez a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg,
ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő
[leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim
[bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint
az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel.
1,8).
Csak a hittel lehet előszólítani a természetfelettiben
létező dolgokat a látható világba: „A hit
pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látható dolgokról való
meggyőződés” (Zsid. 11,1).
A hit keletkezéséről pedig így tesz megvallást az
apostol: „Azért [tehát] a hit, hallásból van, [az Ige hallásából
fakad] a hallás pedig Isten Igéje által.
[Krisztus (beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/) által]
„Más fordítás: Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott
üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van” (Róm. 10,17)
Ige: Az Ige erősödésének feltétele
Isten Igéje
bemutatja, hogy milyen feltételek mellett tud erősödni, és hatalmat venni az
Ige:
1. Állandóan Krisztust kell
hirdetni. Az apostolok pedig: „…
mindennap a templomban [a szenthelyen] és
házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.
[Más fordítás: Továbbra is
szünet nélkül, mindennap tanítottak, és hirdették az Evangéliumot a Templomban
és a házaknál, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus]” (Csel. 5,42).
2. Heródes (a gonosz vezető)
halála után: „Az Istennek igéje pedig
növekedik és terjed vala” (Csel. 12,24).
3. Az okkultizmust gyakorlók
megtérése: „Sokan pedig azok közül, kik
ördögi mesterségeket gyakoroltak (akik a varázslást űzték), könyveiket összehordva, mindeneknek (szeme)
láttára megégetik vala. És mikor
kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr
ereje által az ige hatalmasan (és erősen növekedik, és) terjedt és megerősödött (és hatalmat
vett)” (Csel. 19,19-20).
4. Az Ige állandó tanulmányozása,
és megcselekvése: „El ne távozzék e
törvénynek könyve a te szádtól (és ne hagyd abba az olvasását). Hanem gondolkodjál arról (és
tanulmányozd) éjjel és nappal, hogy
vigyázz (őrizd meg) és mindent úgy
cselekedjél, amint írva van abban (s tartsd meg mindazt, ami ebben meg van
írva), mert akkor leszel jó szerencsés a
te utjaidon (és akkor sikerrel jársz utadon) és boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős?
Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben
jársz (és mindenütt amerre csak jársz)” (Józs. 1,8-9).
Mert azt mondja az Úr: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből,
és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé
teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én logoszom,
igém is), amely számból kimegy, nem tér
hozzám üresen, hanem megcselekszi (és véghezviszi), amit akarok, (és eléri célját, amiért küldtem) és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ésa. 55,10-11)
Nagy Sándor
Nagy Sándor, minden idők egyik legnagyobb hadvezére,
hatalmas seregével majdnem az egész akkor ismert világot meghódította. Egyik
hadjárata alkalmával egy éjszaka nem tudott aludni, és kijött a sátrából, hogy
körüljárja a tábort.
Ahogy az egyik szolgálattévő őrszem mellett elhaladt,
észrevette, hogy az alszik - ami súlyos vétség volt. Az őrszolgálat közbeni
elalvás büntetése bizonyos esetekben azonnali halál volt: a parancsnok
leöntethette az alvó őrt petróleummal, és meggyújtathatta.
Amint a hadvezér az őrszem felé közeledett, a katona
ébredezni kezdett. Felismerte, hogy ki áll előtte, és halálra rémült.
- Tudod-e, hogy
milyen büntetés jár azért, ha valaki őrség idején elalszik? - kérdezte meg Nagy
Sándor a legényt.
- Igen, uram - válaszolta
a katona remegő hangon.
- Hogy hívnak,
katona? - kérdezte Nagy Sándor.
- Sándornak, uram.
A hadvezér megismételte a kérdést.
- Hogy hívnak?
- Sándor a nevem,
uram - ismételte meg a kérdezett.
Nagy Sándor harmadszor is feltette a kérdést, ezúttal még
hangosabban.
- Hogy hívnak?
- Sándornak, uram
- mondta a katona alázatosan harmadszor is.
Akkor Nagy Sándor erősen a szemébe nézett a fiatal
katonának, és erélyesen így szólt hozzá:
- Katona, vagy a
neveden változtass, vagy a viselkedéseden
Nekünk, akik Krisztus nevének hordozói vagyunk, és magunkat
keresztyéneknek nevezzük, úgy kell élnünk, hogy méltók legyünk e névhez (lásd
2Tim 2,19; Jak 2,7; 1Pét 4,16).
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Annak van az ideje, amikor el tudtok engedni, sőt el is kell
engednetek mindent a múltból, hogy előre tudjatok menni az Én akaratomban és
céljaimban. Vágjátok el a köteleket, amelyek fogva tartanak a csalódás és a
kudarcélmények által. Most az örökkévaló dolgokat tartsátok a figyelmetek
fókuszában, és maradjatok jelen mindenkor itt Nálam, mondja az Úr. Én most egy
hatalmas felszabadító munkát végzek a szíveitekben és az elmétekben. Jól
teszitek, ha együttműködtök ezzel a munkálkodással, és célba veszitek a
szabadságot.
Róma 8:2 Mert a Jézus Krisztusban való élet Szellemének
törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
RONGYOKBÓL SZŐTT ÉLETEM
Szerző: Guti Tünde
Pisszenni sem mertem, ahogy gyengéden elhúztam a kárpitot,
és óvatosan benéztem a királyi terembe.
Szemem nagyra nyílt, pupillám kitágult, ámulatomban szinte
leesett az állam… Színesebbnél színesebb, dúsabbnál dúsabb perzsaszőnyegek
hevertek a csodálatos márványlapokon. A hűvös falakat bársony borította, a
bíbortól az enciánkékig. Lágy tapintású, könnyed függönyöket lebegtetett a
beáramló gyenge szél, és a különös ablaknyíláson beszűrődő napfény mesés színben
fürdette a drágakövekkel kirakott trónt.
Halk, kopogó hangot hallottam, ezért visszahúzódtam abba az
árnyékos zugba, ahol várakoznom kellett. Valaki arra lépkedett, de hamar
elcsendesedett a palotaszárny. Próbáltam felidézni gondolataimban azt a sok-sok
gyönyörűséget, amit az előbb láttam. Hova kerültem? Egyáltalán behívnak?
Meghallgatnak? Mi lesz? Vajon nem dobnak ki túl egyszerű ajándékomat meglátva?!
Összeszorult a gyomrom és könny szökött a szemembe. De hát
meghívtak! És annyi gyász, szomorúság, gyötrelem van már mögöttem… Leültem
szomorúan egy kőpadra és vártam. Távolból halk fuvolaszó hullámzott felém,
kellemesen édes-fanyar virágillat terjengett a levegőben, ami kissé
megnyugtatott. Gyerekkori emlékképek villantak fel gondolataimban. Magas, zöld
hegyek, édesanyám ölelő karja, édesapám mosolya, testvéreim hancúrozása…
Újra lépések közeledtek, ami kizökkentett álmodozásomból.
Hirtelen feleszméltem, hogy A KIRÁLY ELÉ KELL ÁLLNOM! Halántékom lüktetni
kezdett, és újra az a régi gyomorszorítás… Annyira méltatlan vagyok!
A fuvolához már más hangszerek is társultak, így tökéletes
harmóniában szólt az egyre erősödő, de mégsem bántó zene. A cipősarkak kopogása
sietősebb lett, egyre többen igyekeztek a nagyterem felé, hallottam vidám
suttogásukat, köntösük suhogását. A legszebb dallamsornál egy ünnepi dob is
megszólalt.
- A király! – szólt egy tekintélyes hang.
- Fogadjátok tisztelettel! – Újra a ruhák suhogása,
szöszmötölés, halk sóhajtások. Biztos meghajoltak, gondoltam.
- Ma egy kedves vendéget szeretnék bemutatni nektek, akit
azonnal be is hívok.
Akkorát dobbant a szívem, hogy már szinte a torkomban
éreztem dobogását. Lábam megingott, amikor valaki elhúzta az engem takaró
kárpitot. Minden szem érdeklődve, mosolyogva szegeződött rám a bársonyos,
selymes, dús perzsaszőnyegekkel kirakott trónteremből.
- Gyere be hozzám, ne félj! – szólított meg a KIRÁLY olyan
hangon, amitől úgy tűnt, mintha nem is a kövezeten járnék, hanem lebegnék. Az
idő megállt talán… Minden érzékszervemet átjárta ez a hang, a KIRÁLY HÍVÓ
SZAVA.
Elém lépett, s amikor leborultam, a nevemen szólítva emelt
fel és a szemembe nézett.
- Örülök, hogy eljöttél! Mostantól fogva az én házam az
otthonod!
Csak néztem és csodáltam hangok nélkül, pedig a hála ezernyi
dallama zsongott a lelkemben. Lassú mozdulatokkal, szem lesütve adtam át Neki
szegényes ajándékomat, egy feltekert szőnyeget. Rongyokból szőtt életemet…
De Ő boldogan elfogadta és maga mellé terítette, mert tudta,
hogy a legnagyobb értékemet hoztam el neki.
Gyönyörűséges zene szólt, mindenhol ragyogó szemek, és a
KIRÁLY kézen fogva bevezetett az ünneplő sokaságba.
Guti Tünde
Isten „vasárnapi levele”
„Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged,
és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” Mózes ötödik könyve 31:8
Én tudom, milyen leletet kaptál múlt héten és előtte is az
orvostól. Én tudom mekkora teher nehezedik rád a munkahelyen, a családban,
tudom, milyen elvárásaid vannak magad felé, és hogy néha úgy érzed,
összeroppansz ezek súlya alatt. Én tudom, mennyi a havi bevételed és kiadásod,
hogy hol áll országod és a világ gazdasága, tudom, mennyire megrémít a
bizonytalanság.
De ne félj, mert nem vagy egyedül! Én megyek előtted, és
utat török neked a kilátástalan körülmények között is. Én megyek előtted, és
mutatom, merre lépj tovább. Én megyek előtted, és nem akarom, hogy félelem
legyen a szívedben a remény és szeretet helyén. Én még mindig vagyok, még
mindig Isten vagyok, ugyanaz a hatalmas és örök, aki a régi időkben, és gondot
viselek rád. Kezemben tartom az eseményeket és a te életedet is.
Ezért kérlek, ne félj, hanem bízz bennem! Hagyd a miérteket
rám, és ígérem, egyszer megérted, minek mi volt az értelme. Nemsokára véget
vetek minden rossznak, és nem lesz többé félelem a világon. Addig tarts ki,
bízz bennem, mert soha nem hagylak téged egyedül.
Victoria Osteen: Csukd be az ajtót a félelem előtt
4,18 A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet
kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett
tökéletessé a szeretetben. (1 János)
Sokszor az emberek megrekednek az életükben egy bizonyos
szinten; és ennek az oka a félelem. A félelem visszatart minket attól a
legjobbtól, amit Isten tervezett számunkra. Megakadályoz abban, hogy az Isten
által tervezett módon növekedjünk, fejlődjünk. Mint egy betegség, a félelem az
életünk minden területére kiterjed és hatással van.
Viszont a jó hír az, hogy nem kell félelemben élnünk. Nem
kell engednünk, hogy lenyomjon és visszatartson minket. Hívőkként győztesek
vagyunk a félelem felett! Azt tanítja az Írás, hogy a félelem nem Istentől van.
A 2 Timóteus-ban azt olvassuk, hogy nem a félelem, hanem az erő a szeretet és a
józanság lelkét kaptuk Istentől. Az ellenségünk a félelmet használja, hogy
eltorzítsa a valóságot, és megpróbáljon visszatartani minket attól, hogy
előrébb jussunk. Ezért fontos, hogy a félelemről lehúzzuk a leplet és
meglássuk, mi is az valójában: egy hazugság, amit az ellenség arra használ,
hogy visszatartson minket!
Lehet, hogy már hallottad, hogy az angolban a félelem,
„fear” szó mozaikszóként is funkcionál, „false evidence appearing real”,
melyet valahogy így fordíthatnánk: valóságosnak tűnő hamis látszat. Ha
felismerjük a félelem gyökerét, ami a hazugság, akkor vissza tudjuk utasítani, és
képesek leszünk megragadni Isten Igéjének az igazságát, ami megszabadít minket.
(János 8:32)
Például, ha vonakodsz valami új dologtól, mert félsz, hogy
elbuksz, utasítsd vissza a hazugságot és ragadd meg az igazságot, mely
szerint mindenre képes vagyok Krisztus által, aki megerősít engem (Filippi
4:13).
Ha a jövőtől való félelem miatt aggodalmaskodsz, akkor tudd,
hogy ez egy hazugság. Tagadd meg ezt a hazugságot és ragadd meg Isten
igazságát, ami azt mondja: Isten reményteljes, jó jövőt tervez számomra (Jeremiás
9:11).
Keresd ki a Bibliából, hogy mit mond Isten az adott
szituációval kapcsolatban, és hagyd, hogy az igazság mélyen beleivódjon a
szívedbe. Miközben Isten igazságán gondolkodsz, az megszabadít és erőt ad, hogy
túllépve a félelmen tovább tudj menni.
Ne felejtsd, hogy Isten tökéletes szeretete az, ami kiűzi a
félelmet az életünkből. Amikor ragaszkodsz ahhoz az igazsághoz, hogy Isten
szeret, akkor semmi sem tud visszatartani. Hagyd, hogy az Ő szeretete tegyen
képessé. Hagyd, hogy az Ő szeretete adjon magabiztosságot. Az Ő szeretetében
találd meg a biztonságot, békességet és örömöt, mert amikor ezt teszed, akkor
becsukod a félelem előtt az ajtót!
Victoria Osteen
Magyar fordítás: ahitatok.hu
Jim Sanders : Evangelium dióhéjban c. könyvből részlet.: JÉZUS NEVE ÉS TE
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Minden kereszténynek, Isten valamennyi gyermekének
megadatott
Jézus mindenható neve. Jogod van használni Jézus nevét. Vedd
magadhoz
a Biblia igazságát, és élj vele! Jézus neve a tiéd —
használd!
Építsd a szívedbe az alábbi Igéket, és akkor a névben lévõ
hatalom
valóságos lesz a számodra.
MÁRK 16,16–18.
Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem
hiszen,
elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik:
az én nevemben ördögöket ûznek, új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, meg
nemárt nékik; betegekre vetik kezeiket, és
azokmeggyógyulnak.
FILIPPI 2,9. 10.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá Õt, és ajándékoza néki
oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére
minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt
valóké.
EFÉZUS 1,17–21.
Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõségnek
Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek szellemét
az Õ megismerésében; és világosítsa meg értelmetek
szemeit, hogy tudhassátok, mi az Õ elhívásának reménysége,
mi az Õ öröksége dicsõségének gazdagsága a szentek között,
és mi az Õ hatalmának felséges nagysága irántunk, akik
hiszünk,
az Õ hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet
megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Õt a
halálból,
és ültette Õt a maga jobbjára a Mennyekben, magasan
minden fejedelemség és hatalmasság és erõ és uraság és
minden név fölé, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem
a következendõben is.
JÁNOS 16,23. 24.
És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmirõl. Bizony,
bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az
Atyától az én nevemben, megadja néktek.Mostanáig semmit
sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és
megkapjátok,
hogy a ti örömetek teljes legyen.
MÁTÉ 28,18–20.
És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem
adatottminden hatalommennyen és földön. Elmenvén azért,
tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén
õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,
tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam
néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ
végezetéig. Ámen!
Jézus nevében van a hatalmunk az ellenség teljes erején. Az
ellenségnek
Jézus nevére térdet kell hajtania, engedelmeskednie kell.
Jézus nevében megkötözheted az ellenség minden erejét,
cselvetését,
ravaszságát, Jézus nevére hatástalanná válik veled szemben.
Jézus nevében kérhetünk az Atyától, és megkapjuk, hogy az
örömünk
teljes legyen. Ha összejövünk Jézus nevében, Jézus ott van
közöttünk a teljes erejével, hatalmával és szeretetével.
A fiú és a cirkusz!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Az ezernyolcszázas évek végén egy kisfiú, aki egy eldugott
vidéki településen élt, tizenkét éves volt, és még sohasem járt cirkuszban.
Képzelhetitek, milyen izgalom kerítette hatalmába, amikor
egy napon az iskolában egy plakátot raktak ki, amin az állt, hogy a következő
szombaton vándorcirkusz érkezik a közeli városkába. Szaladt haza az örömhírrel,
és rögtön meg is kérdezte:
- Apa, elmehetek?
Bár a család szegény volt, az édesapa jól látta, milyen
fontos ez a fiúnak.
- Ha előre elvégzed a szombati teendőidet, gondom lesz rá,
hogy meglegyen a szükséges pénz - felelte.
Szombat reggelre mindent megcsinált a kisfiú, amit kellett,
és a vasárnapi ünneplőjében állt indulásra készen a reggeliző asztalnál.
Édesapja benyúlt overallja zsebébe, és előhúzott egy egydolláros bankjegyet -
ennyi pénze még soha nem volt a kisfiúnak. Az apa figyelmeztette, hogy
vigyázzon magára, majd útnak eresztette.
A városba menet a fiú olyan izgalomban volt, hogy szinte nem
is érezte lába alatt a talajt. Amikor a falu szélére ért, azt látta, hogy ott
sorakoznak az emberek az utcán, és átfurakodott a tömegen, hogy láthassa, mi
történik. És láss csodát, a cirkuszi előadást megelőző parádé közeledett az
utcán!
Ez a parádé volt a legnagyszerűbb dolog, amit a fiú valaha
is látott. Ketrecbe zárt állatok vicsorogtak, ahogy elvonultak mellette,
zenekarok verték a taktust és fújták a fényes kürtöket, törpék adtak elő
mutatványokat, miközben zászlók és szalagok lobogtak a fejek fölött. Végül,
amikor már minden elvonult előtte, lötyögő cipőjével, buggyos nadrágjával és
élénk színekkel kipingált arcával a bohóc zárta a menetet. Amikor a kisfiú
előtt haladt el, az benyúlt a zsebébe, és elővette féltve őrzött dollárját.
Miután átadta a pénzt a bohócnak, megfordult, és hazament.
Mi történt? A kisfiú azt hitte, hogy látta a cirkuszt,
holott csak a parádét látta.
Te megtapasztalod-e mindazt, amit Isten tartogat számodra? A
keresztyén élet egy csodálatos kaland, egy izgalmas utazás. Sokan - a
keresztyéneket is beleértve - megelégednek azzal, hogy a középszerűség szintjén
lebegnek; beérik kevesebbel. Akarod-e azt a bővölködő életet, amelyet Jézus
ígért? Akarod-e az életet a maga teljességében élni? Ha igen, tedd a mércét
magasabbra! Ne tartsd túl alacsonyan a célkeresztet! Határozd el magad, hogy
teljesen megragadod azt, amivé Isten teremtett téged. Add át magadat
Krisztusnak, kövesd őt teljes szívedből, és engedd, hogy a Szentlélek munkálkodjon
benned és általad. Hiszen még semmit sem láttál!
2012. július 26.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)