C. H. Spurgeon Szüntelenül vezet

"Az Úr vezet majd szüntelen" (Ézs 58,11).

Mi bánt? Utat tévesztettél? Sötét erdőbe kerültél és nem látod az ösvényt? Állj meg csöndben, és várd Isten szabadítását. Ő tudja az utat és vezet téged, ha Hozzá kiáltasz.

Minden napnak megvan a maga baja, de milyen jó közben érezni az Úr szüntelen vezetését! Ha a magunk útját választjuk, vagy testtel és vérrel tanácskozunk, akkor elvetjük az Úr vezetését. Ha viszont feladjuk a magunk akaratát, Isten lépésről lépésre vezet az úton, a nap minden órájában, az év minden napján és életünk minden esztendejében. Ha csak az a vágyunk, hogy vezessen, akkor vezetni fog. Ha utunk az Úrra bízzuk, akkor irányítani fog, és nem veszünk el.

De figyeljük csak meg, kinek szól ez az ígéret. Olvassuk el az előző verset: "Ha kenyeret adsz az éhezőnek." Együtt kell éreznünk másokkal, és nem csak morzsákat adni nekik, hanem (mind)azt, amit magunknak is kívánunk. Ha gyengéd szeretettel gondunk van felebarátainkra a szükség idején, akkor az Úr is gondot visel a mi szükségleteinkről, és szüntelenül vezérel bennünket. Jézus Krisztus nem az önzőket vezeti, sem azokat, akik elnyomják a szegényt, hanem csak másokhoz gyengéd és jóságos gyermekeit. Az ilyenek soha nem fogják elveszteni az utat zarándoklásuk során.

---

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Rejts most el a szárnyad alá (Tenger tombol)

A mi Istenünk

„Isten háborúban győzelmet aratni képes harcos vitéz, ellenségeit leuralni képes. Az Ő erejének a munkája által lettünk hívőkké, és ugyanez az erő támasztotta fel Krisztust, és ültette Isten jobbjára” (Eféz. 1,19)

Pásztor Chris: A Dícséret Igaz Áldozata

 Készítette: Zoltan Berki

Annakokáért ő általa (Jézus Krisztus) vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét (Zsidó 13:15).

Mint ahogy a pap égő felajánlást és tömjént adott áldozatul az Ószövetségben, a mai napon dicséretünk áldozatát visszük az Úrhoz ajkunk gyümölcsével, melyek azok a szavak, amiket dícséretben szólunk, hálát adva az Úrnak. A dícséret áldozata meghaladja az olyan felületes megállapítást, mint “Uram, köszönök neked mindent.” Ahhoz, hogy a dícséret igaz felajánlás legyen az Úrnak, annak a szellemedből származó dolgokkal kell, hogy keveredve legyen; meg kell hogy fejtsd az okát annak, amiért dícséred Őt, majd adj hangot a fenti okoknak.

Ha azt mondom neked, “Köszönöm, hogy olyan szépen kitakarítottad a házat”, akkor dícsérlek téged. Hasonlóképpen, Istent dícsérni azt jelenti, hogy egy különleges okból hálát adunk Neki Jézus nevében. A dícséreted áldozatai a megvallások, a nyilatkozatok, a zsoltárok, a himnuszok és szellemi énekek, melyekkel viszonzod Neki az Ő szeretetét, kegyelmét és jóságát irántad. Ezek továbbá utalnak azokra a bizonyítékokra vagy beszédekre, melyeket elismerünk és ünnepelünk az Úr nevében. Ezek Isten Igéjének megvallásai, mellyekkel dicsőítjük Őt.

Ezek a megvallások (vagy nyilatkozatok) az ajkunk gyümölcsei és borjai – szavak a szánkból, melyekkel dicsőséget adunk Istennek. Ezért, amikor megvallást teszel, mondj gyönyörű dolgokat Istenről és tégy az Ő csodálatos munkájára bizonyságokat. Jelentsd ki, amit Önmagáról és rólad mondott: “...mert Ő mondotta … Úgy hogy bízvást mondjuk...” (Zsidó 13:5-6). Ahogy azokat a megvallásokat teszed Jézus nevében, Ő (Jézus), mint a mi Nagy Főpapunk, bemutatja azokat az Atya előtt, aki megkapja a dícséretedet és imádatodat, mint jóillatú áldozatot. Hallelúja!

Ima

Áldott Atyám, milyen nagy és dicsőséges vagy! Te vagy az egyetlen bölcs és igaz Isten, aki uralkodik és szabályoz az emberek dolgaiban. Tied legyen, Uram, minden dicsőség, tisztelet, nagyság, uralom és dícséret! Köszönöm, hogy az életemet gyönyörűvé tetted, és betöltöttél engem a dicsőségeddel, az igazságoddal és a békéddel, a Jézus nevében. Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Hoseás 14:2; Zsidó 13:5-6; 1 Timóteus 6:15-16

1 éves biblia olvasási terv: Máté evangéliuma 26:1-30; 2 Mózes könyve 32-33

2 éves biblia olvasási terv: ApCsel 16:1-10; Zsoltárok könyve 3-4

Nincs visszaút

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z. 11. fejezet

Kegyes az Isten, felhőkbe burkolja a jövőt, és kezével eltakarja a holnapot. Ha előre láttam volna, hogy mit rejt az utam, a sok üldöztetést, bírálatot, hamis vádaskodást és egyéb nehézségeket, talán másképpen döntök. De Isten kegyelméből csak egyik napról a másikra láttam előre.

Elérkeztem a "nincs visszaút" pontjára. Mindenáron meg akartam kapni az Isten erőit. Az emberek érzései akár jók, akár rosszak, mindig megmutatkoztak velem szemben. Sohasem tudtak magamra hagyni. Ebből is tudtam, hogy életem egyik csúcspontjának határára léptem.

Úgy határoztam, hogy tisztázom Istennel való ügyemet. E célból bementem az enidi Pentecostal Holiness templomba, amelynek pásztora voltam. Bezártam az ajtót és Isten elé álltam, beszéltem Hozzá, mint bármilyen emberi lényhez. Az elmúlt hetekben több időt töltöttem színe előtt, mint a családommal. Így szóltam Hozzá: "Uram! Döntöttem! Elérkeztem arra a pontra, ahonnan nincs többé visszaút. Éppen ez az Uram. Hónapokig könyörögtem Hozzád, hogy add a hatalmadat. Imádkoztam, hogy a hangodat hallhassam, de Te néma maradtál. 12 évvel ezelőtt azt mondtad, hogy nekem kell tovább adnom a Te gyógyító erődet embertársaimnak. Kegyelmed nélkül erre képtelen vagyok. A mai nappal befejezem utánad való kutatásaimat. Nem kereslek többé, hanem megtalállak. Idefekszem eléd, erre a padlóra és megkezdem imáimat. Addig pedig nem kelek fel, amíg nem szólsz hozzám!"

Pszichológusok szerint, ha az ember komolyan elhatároz valamit, azt nemigen változtatja meg. Az én elhatározásom mindenesetre szilárd volt. Amikor ezt mondtam Istennek, hogy nem kelek fel a földről, amíg Ő nem nyilatkoztatja ki magát előttem, ezt szó szerint értettem. A székeket oldalt tolva a fal mellé feküdtem arccal a padló felé és imádkozni kezdtem. Imámban nem arról szóltam Istennek, hogy velem szemben hogyan és miként cselekedjék, hanem kértem, könyörögtem Hozzá, hogy nyilatkozzék meg előttem. Egész szívemből imádkoztam.

Amint ott feküdtem, szegény porszemnek éreztem magamat az Ő roppant világegyetemében. És én a Mindenhatóval akartam harcolni. Éreztem, hogy a lelkem, mint a víz, úgy folyik ki Ő előtte. Hogy meddig feküdtem imádkozva a padlón, azt nem tudom. Órára nem néztem, hiszen az egész szívemből, önfeledten imádkoztam. Az idő örökkévalósággá változott én pedig elvesztettem annak a tudatát, hogy ki vagyok és hol vagyok. Lassanként tünedezni kezdett a régi Oral Roberts, és éreztem, amint ellenállhatatlan erők egy másik világba sodornak. Szellememet egy idegen hatalom tartotta fogva és én csak annyit tudtam, hogy imádkozom, de a szavakat megkülönböztetni nem tudtam. Ima közben elveszítettem valahol a fizikai világgal való érintkezésemet és a szellemivel vettem fel a kapcsolatot helyette. Azután már csak arra emlékszem, hogy egyszeriben vége szakadt minden küzdelemnek. Isten van bennem és én Őbenne. Ha valaki akkor ott rám talál, azt hihette volna, hogy halott vagyok. Testem mozdulatlan volt, csak a szívem vert vadul. Azt éreztem, hogy valami eltávozik belőlem, majd azt, hogy valami belém száll. Bár jó pár órát tartott mindez, mégis csupán egyetlen pillanatnak tűnt. Azután beszélt hozzám Isten úgy, mint egy katonai parancsnok. "Állj talpra!" - mondta. Lassan felkeltem. Szemben álltam az ajtóval, de ingadoztam és a falba kellett fogódzkodnom. Megint szólt: "Menj, ülj be a kocsiba!" A templom hajójában lefelé menet annyira ingadoztam, hogy meg kellett kapaszkodnom mindkét oldalt az oszlopokba, nehogy elessem. Bebújtam valahogy a kocsim kormánykereke mögé és ott ültem ölbetett kezekkel. Isten így szólt: "Hajts a háztömb körül, és azután fordulj jobbra!" Az ajtót becsuktam, a motort elindítottam, a háztömböt megkerültem és megálltam. Éppen jobbra akartam fordulni, amikor az Úr ismét szólt: "Ettől az órától kezdve az én hatalmammal megerősítve gyógyítod a betegeket és kiűzöd a démonokat!"

Mintha 10.000 voltos villamos áram cikázott volna a testemen keresztül, és egyben ezer fontnyi súly esett volna le a vállamról. Agyamban világosság gyúlt. Hangom vibrált, egész testemben remegtem és felsóhajtottam. De ez a sóhaj olyan volt, hogy amíg élek, nem felejtem el. Kocsimat egyenesen a paplak elé vezettem. West Hadolph Street 805. A kocsiból kiugorva berohantam a házba. Ezt kiabáltam:

- Evelyn, készíts nekem valami ennivalót. Az Úr szólt hozzám!

Ő már tudta, hogy Isten megnyilatkozott nekem, látta az arcomon. Felkiáltott:

- Ó, Oral, Ő beszélt hozzád?

- Igen, kedvesem, Ő beszélt hozzám - mondtam.

Ha egy ember meghallja Isten hívását az igazi harc csak akkor indul meg a számára. Máris nekikezdtem első, nagyszabású gyógyító szolgálatom tervezéséhez. Ugyanakkor azt is terveztem, hogy hetenként 2-3-szor állandó gyógyító szolgálatot tartok a lelkipásztorságom alatt álló templomban. Néhány társam azt ajánlotta, hogy jobb lenne, ha Enidtől távolabb tartanám meg az első tömeges gyógyító szolgálatomat, ahol még nem ismernek. Ez sikeresebb indulást jelenthetne.

Azt feleltem neki:

- Nem, én Enidben tartom meg, ahol mindenki ismer, éppen azért, mert ez a legnehezebb. Ha pedig itt jól végzem a dolgomat, akkor már bárhová elmehetek.

Rendelkezésemre bocsátottak a városban egy előadótermet, és szolgálatom a következő vasárnapra, du. 2 órára volt meghirdetve. Ismét böjtbe kezdtem, Istent kérve, könyörögve, hogy álljon mellém. Mindent feltettem erre az egyetlen szolgálatra. A hét napjai egyre fogytak és én kétségbeesésemben szörnyű fogadalmat tettem. Minden ízemben remegek, ha ma visszagondolok erre. Ma már megértem, hogy miért viselkedett néhány barátom olyan különösen, amikor megtudta fogadalmamat. Aggódtak értem. Magam is aggódtam volna, ha el nem érem azt a csúcspontot, ahonnan nincs többé visszaút. Három feltételt szabtam.

Először: Hogy Isten küldjön ezer személyt az összejövetelre.

Másodszor: Hogy az adakozásnál az emberek önként, anélkül, hogy erre ösztönöznék őket, annyit ajánljanak fel, amennyire szükség lesz.

Harmadszor: Hogy olyan mértékben kapjam meg az isteni erőt a betegek gyógyításához, hogy úgy az emberek, mint magam is meggyőződhessünk róla, hogy hivatva vagyok betegeket gyógyítani.

Elmondtam az Úrnak, hogy ha válaszol erre a három feltételemre, akkor azonnal tovább indulok a gyógyítószolgálat útján. Ha nem, akkor búcsút veszek egyházamtól, felszentelési okmányomat visszaadom, megszűnök keresztény lenni és a magánéletben helyezkedem el. Jellemző akkori elszántságomra, hogy bementem a városba egy ruhaáruház tulajdonosához, és megkérdeztem tőle, hogy lesz-e nála a közeljövőben üresedés. Igennel felelt, és én elhatároztam, hogy ha minden rosszra fordul, akkor áruházában vállalok állást, hogy családomat eltarthassam.

Kétségbeejtő fogadalom volt. Senkinek nem kívánok hasonlót. De a fogadalom csupán a saját személyemre tartozott, és alapos ítéletet vontam magamra általa. Szó szerint értelmeztem, és eldöntöttem, hogy szigorúan betartom, tekintet nélkül arra, hogy jó vége lesz-e, vagy rossz.

Eljött a vasárnap és sokan a templomban lévők közül velem együtt böjtöltek. Voltak olyanok, akik egy falatot sem ettek meg ebédre sem. Mindnyájan együtt ültünk a templomban. Mikor eljött az ideje, hogy az előadóterembe menjünk, néhányadmagammal a kocsimba szálltunk. Nagyon nyugodt voltam, és ezt a velemlévők is észrevették. Túlestem már a rettegési időszakon. Miután felidéztem az ítéletet saját életemre, Isten akaratára bíztam a döntést. A mellékajtón keresztül tudtunk bejutni az emelvényre. A felvigyázó nyitotta ki az ajtót. Első kérdésem az volt, hogy:

- Hányan vannak az épületben?

Miközben figyeltem az arcát, tudtam, hogy hamarosan megkapom a választ, az első számú feltételemre. A kocka el volt vetve és ezzel minden híd felégetve mögöttem. Élet vagy halál, fennmaradás vagy pusztulás. Most dől el az ítélet, mert első feltételemre egy percen belül itt a válasz.

- Ezerkétszáz ember ül már a helyén - hangzott a válasz.

Nem töltötte el diadalérzés a szívemet, hanem bólintottam és beléptem az előadóterembe. Felérve az emelvényre, végignéztem a tömegen, és hirtelen észbe kaptam. Azért jöttek, hogy hallják a prédikációimat és hogy kigyógyuljanak szenvedéseikből. Templomomban legfeljebb 200 embernek prédikáltam. Most saját városomban, itt ahol mindenki ismer, hatszor annyian vannak jelen. De éreztem, hogy erő hatja át a lelkemet.

Mikor ez a szolgálat megkezdődött, felajánlások történtek az előadóterem bérletének és különféle járulékos kiadások fedezésére. Ebből a pénzből semmi sem jutott senki kezébe, még az enyémbe sem. Csupán néhány rövid szó esett: a szükségletek felsorolása, hálaima, majd az adományok összegyűjtése. Miután összeszámolták az eredményt, feljegyezték egy papírszeletre, amelyet átadtak nekem. Az adományok pontos összege 163 dollár és 3 cent volt. A kiadások 160 dollárt tettek ki, így a többlet csak 3 dollár és 3 cent volt.

Belekezdtem a prédikációmba és alig tíz percnyi beszéd után Isten kegyelmének érintése élő húsomba vágott. A fejem búbjától a talpamig remegő testem minden pórusában éreztem Isten erejét. Szellemem világossá és élessé vált. A szavak, mint víztömegek, oly ellenállhatatlanul gördültek ki a számból. Hallottam, amint olyan dolgokat mondok, amelyekről nem is álmodtam volna, hogy ember elmondhatja. Megszállt a prófétai ihlet, prófétálni kezdtem, hogy mit cselekszik majd Isten az utolsó napokban. Hogyan emel majd embereket fel, hatalmat adva nekik arra, hogy világszerte megszabadítsák az emberiséget. Hogyan árasztja szét a Szellem kilenc ajándékát, hogy meggyógyítsa a Menyasszony beteg testét; és hogy Jézus hamarosan eljön. A számból kiömlő szavakat a prófécia szelleme sugallta. Elmondtam hallgatóságomnak, hogy az utolsó világébredés a jelek és csodák újjáéledése lesz, fő eseménye pedig az egekből a szenvedő emberiségre leszálló gyógyerők, mindent átfogó hulláma lesz. Prédikációmnak ezt a címet adtam: Ha gyógyulásra van szükséged, ezeket cselekedjed.

A beszéd második felében kezdtem elmondani az embereknek, hogyan lehetnek szabaddá a hitben, mit tegyenek azért, hogy meggyógyuljanak, s ezeket az utasításokat az Úr adta nekem. Beszédem ezen részének kb. a felénél tartottam, amikor Istennek kegyelme annyira megszállott, hogy képtelen voltam egyhelyben állni. Hirtelen leléptem az emelvényről az első padozatra. Ugyanakkor a hallgatóságot mintha valami talpra sodorta volna, felugráltak és szemben álltak velem. Közülük két-háromszázan megindultak, hogy a teremben felém jöjjenek, mintha csak előre megrendezett jelszóra tették volna. Egyetlen szempillantás alatt felmértem, hogy beszédemet nem fejezhetem be, mivel az Úr hatalma megjelent, hogy gyógyítson és nekem azonnal cselekedni kell. A hallgatóság örömujjongásban tört ki. Néhányan pedig sírtak, és zokogtak.

Sohasem gondoltam arra, hogy miként is alakul ki a gyógyítási sorrend, de itt már az emberek hosszú sora közeledett felém. Úgy kezdtem el, hogy kezemet egyenként a fejükre tettem és a Názáreti Jézus nevében Istenhez imádkoztam a gyógyulásukért. Arra a német öregasszonyra is rátettem a kezem, akinek 38 éve merev volt az egyik keze. Egyszer csak elkiáltotta magát, hogy ő meggyógyult. Majd felemelte a kezét, ujjait mozgatta ki- és becsukva a kezét, hogy mindenkinek megmutassa: Isten hogy távolította el belőlük a merevséget és adta vissza tökéletes hasznavehetőségét. A tömeg látva a csodát, hitében megerősödött. Egész sereg ember gyógyult meg ezen a napon. Egyre többen álltak be a gyógyítási sorba, és én egészen hat óráig imádkoztam. Amikor minden lezajlott, ott álltam átnedvesedett ruhában, felborzolt hajjal, egész testemben elcsigázva és mégis erősnek éreztem magam, mint egy oroszlán. Lelkemben tüzek lángoltak és azt hiszem, hogy még egyszer annyit, vagy tízszer annyit is bírtam volna még imádkozni.

Keresztény szépségportál

Ha mindig többet akarsz, akkor elmulasztod azt, ami már eleve a tiéd. Osho

www.keresztenyszepsegportal.hu

Lydia magazin

A helyes hit eredménye 1. rész

Safe Solution - Lehettem volna sztár

Ige: Az Úr választja szét az Őt szándékosan elutasítót, a megtérttől.

Bemerítő János így hirdeti az Úr Jézust: „Akinek szórólapát van az ő kezében, és megtisztítja, kitakarítja; és áttisztítja az Ő szérűjét; és az Ő gabonáját, az Ő búzáját csűrbe, azaz a magtárba takarítja és gyűjti, a polyvát, azaz: pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel*(Mát. 3,12)

*Dávid így prófétál a Krisztusban megigazult, és az Isten nélkül élő emberről: „Boldog ember, vagyis: a gondoktól és bajoktól mentes az élete, aki nem indul és nem jár,és nem követi a gonoszok, a hitetlenek, istentelenek, vagyis az Isten nélküli emberek tanácsa nyomán, és tanácsa szerint. Aki nem jár, és meg nem áll a bűnösök, vagyis a célt eltévesztők útján és nem vegyül, és nem téblábol, nem lézeng, és nem lakik, nem tartózkodik, és nem időzik a csúfot űzők közé. Aki nem ül, nem telepedik le a csúfolódók, a veszedelmes, kártékony, ártalmas emberek székébe. Hanem örömét és kedvét leli és gyönyörködik az Úr törvényében, azaz Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki, s parancsairól, és törvényéről, az Igéről elmélkedik, gondolkodik, eszében forgatja nappal és éjjel. Olyan lesz, mint a víz, mint a folyóvizek partjára ültetett és plántáltatott termőfa, amely kellő időben, vagyis a maga idejében gyümölcsöt terem, és gyümölcsét meghozza, és levelei nem hervadnak, és nem hullanak el. Siker koronázza minden tettét. Boldogul minden munkájában, mindenben, amit tesz jó szerencsés lesz. De nem így járnak a gonoszok, a hitetlenek.

Az istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, és mint a szálló por, amelyeket elsodor, és szétszór; ide s tovahány a szél a földről, a Te jelenléted elől” (Zsolt. 1,1-4)

Szent Lélek szállj le rám

Oswald Chambers: Az ítélkezésről

„Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak. A szent ismertetőjele az alázatosság: "Igen, mindezek a gonoszságok, sőt még több is, mind kijött volna belőlem is, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni”

Az elmélkedésről

 „Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. A mennyei dolgokkal törődjetek, azokon elmélkedjetek, nem a földiekkel” (Kol. 3,1-2)

Az ördög majdnem feltartóztatott

ORAL ROBERTS Ö N É L E T R A J Z. 10. fejezet

Ha az ember elindul, hogy megtalálja Istent, akitől meg akarja kapni az Ő hatalmát az emberiség felszabadítására, akkor sokfajta erő kezd hatni az életében, jó erők és rossz erők egyaránt.

Miközben Isten után kutattam, egy igehirdető érkezett Enidbe egy hatnapos szolgálatra. A legalkalmasabb időben lépett be az életembe. Nagyszerű érzéke volt az Írás azon részéhez, amely a bibliai megszabadításokat tanítja. Azt prédikálta, hogy Isten felszabadíthatja a szellemet, lelket és testet. Hogy ma miről prédikál, azt nem tudom, de akkor a Biblia szabadítási csodáit hirdette. Prédikációi nagy hatást gyakoroltak rám és különösen az a bátorság, amellyel ráparancsolt a betegségre, hogy hagyja el az emberek testét.

Prédikációi erőteljesen hatottak az igen népes közönségre. Én még sohasem hallottam erről az emberről, de szívem Istent szomjazta, és ezért elmentem a prédikációjára. Megbűvölten figyeltem erőteljes beszédét.

Teljes elégedettséget éreztem, egészen az összejövetel befejezéséig. Akkor a színültig telt házban gyűjtést kezdeményeztek. Kb. egy órahosszat koldultak az emberektől pénzért, és az a mód, ahogyan ezt tették, valósággal szíven ütött. Nyilvános árveréshez hasonlított. Sem őt, sem mást nem ítélek el ezért, hogy így vagy úgy hajtják be az adományokat, de az ilyesmi ellenkezik az én felfogásommal. Hogy egyáltalán megemlítem, ennek egyedüli oka a rám tett megrázó hatása, amely csaknem feltartóztatott engem abban, hogy megkezdjem a gyógyító szolgálatomat.

Miután a gyűjtés megindult, vele egyidőben Isten Szent Szelleme is ezer mérföldre távozott a helyiségből. A prédikátor felállt és mindaddig, amíg az adományok be nem folytak, tovább prédikált. Én pedig igen bánatosan hagytam el a termet. Úgy éreztem, mintha a pénzt egyszintre helyezték volna az igehirdetéssel.

Majd felbukkant az ördög, és szólt hozzám. Azt mondta: "Lám, ezért akarsz te a gyógyító szolgálat útjára lépni. Jó üzlet... és te szeretnél benne lenni."

Hazaérkezve szobámba mentem, magamra zártam az ajtót, térdre hullottam és imába kezdtem. Egyre ezzel a szörnyű érzéssel vívódtam. Végül is azt mondtam: Uram! Te nem kívánhatsz ilyet tőlem. Nem tehetem, mert bármennyire szívem szent ügye volna is az evangélizációs szabadítás, a legtöbb ember így vélekedne rólam: "Jó üzlet.".

Az Úr kegyelmesen bánt velem és még ima közben lecsillapította háborgó gondolataimat. Mialatt térden állva fohászkodtam Hozzá, az ötlött eszembe, hogy Ő nyilván valamilyen okból láttatta meg velem ezeket a dolgokat. Nem szabad az én szolgálatomat más szolgálatának mintájára szabnom, sem egy másik embert követnem azzal, hogy leutánozzam az ő módszerét. Az Urat kell követnem, és az Úr majd megmutatja nekem, hogy mikor, mit és hogyan cselekedjem, hogy az dicsőséget hozzon az Ő nevére és az emberek megértésével találkozzék.

Nem én voltam az egyedüli, aki csalódott azon a napon. Egész gyülekezetem erről beszélt. Sokan tartották rajtam a szemüket azon elmélkedve, hogy vajon mit is szándékozom majd tenni. Némelyek csak aggódtak értem, mások pedig ha segíteni nem is tudtak, de beszéltek velem a dologról.

Néhány nap múlva két barátom sarokba szorított. Az ördög bújt beléjük, hogy onnan támadjon rám. Gyűlölöm elmondani, amit mondtak, de mivel hatással volt rám, úgy gondolom, hogy helye van ebben a történetben. Ezt mondták:

- Ha ez ilyen jó üzlet lesz, szeretnénk mi is benne lenni!

- De fiúk, - kiáltottam fel - honnan jut ilyesmi az eszetekbe?

- Láttuk, hogy szedte be az a fickó az adományokat.

- Az, aki ezt tette, más úton halad, mint én. Ha nekem is ilyesmivel kell összekötnöm a munkámat, inkább el sem kezdem. Tudjátok meg, hogy ez a dolog annyira bántott engem, hogy utána térden állva kértem Istent, mutassa meg, hogy miként cselekedjem. És Ő felelt nekem. Azt mondta, hogy úgy vezérel engem, hogy az az Ő szavának a dicsőségére váljék.

- Tudjuk, hogy mire készülsz, és mi veled akarunk osztozni - mondták.

Fiúk, ti alaposan tévedtek - válaszoltam.

Nem tudtam őket meggyőzni. Bármit mondtam, nem változtatták meg a véleményüket. Őszinte voltam, de ők nem hittek nekem. Elhatározott szándékkal jöttek hozzám és ettől nem tágítottak. Végül is úgy megbántódtam, hogy sarkon fordultam és kirohantam az épületből. Kocsimba ugrottam és hazafelé indítottam. Ezek az emberek félreértenek engem, és nem értik terveim valódi szellemi rugóit. Nem tudják, hogy már régen, még mielőtt ez a prédikátor a városunkba jött, én már kerestem Istent és Isten is keresett engem. Nem tudják, hogy ez az eset, a prédikátor idejövetele csak arra jó, hogy megmutassa nekem azt, hogy mit kell kerülnöm és mire vigyázzak. Sohasem ötlött fel bennem, hogy az evangéliumot pénzre váltsam; és mikor az összejövetelen ezt tapasztaltam, úgy vettem, mint az Úr figyelmeztetését. Emlékszem, hogy mikor hazafelé hajtottam a kocsival, annyira elfogott a kétségbeesés, hogy sírva fakadtam: Uram! Ne, nem tehetem. Nem vállalhatom magamra. Inkább már most leszámolok az egésszel - mondogattam.

A paplakba érkezve elmondtam Evelynnek, hogy mi történt. Egyenesen a szemembe nézett, és így szólt:

- Oral, ez az ördög műve.

- Hogy érted ezt, Evelyn?

- Az ördög jól tudja, hogy te Isten számára nagy munkát készülsz vállalni, különben nem támadna ellened ilyen sietve - felelte Evelyn. - Hidd el, Oral, hogy egyedül az számít, amit a szíved mélyén érzel. Te be tudod bizonyítani ezeknek az embereknek, hogy tévednek. Érzem, hogy sikerül bebizonyítanod!

Visszatekintve ezekre a napokra, jól emlékszem, hogy milyen szörnyűek voltak. Lesújtottá, csüggedtté váltam. Mostmár, miután túl vagyok mindezen, látom, hogy jó, hogy az a két ember hozzám jött akkor. Ma már boldogan mondhatom, hogy éppen ez a kettő, aki bennem kételkedett, ma ennek a két személynek van hozzám a legnagyobb bizalma a világon.

Eljárva összejöveteleinkre, újra és újra meggyőződhettem arról, hogy egyetlen kívánságom van csupán: elhozni az evangélium szabadító erejét az elveszett és szenvedő emberiségnek. Sokszor, igen sokszor emlegették, hogy milyen nagyszerű is az, hogy összejöveteleink anyagi szükségleteiről milyen kevés szavunk esik az alkalmainkon, és hogy minden hangsúlyt egyedül a szabadító szolgálatra helyezünk.

Az emberek elismerték, és értékelték ezt. És annyira mellettem álltak, hogy miközben Istennek szolgáltam, semmiben sem éreztem hiányt. Ez is bizonysága annak, amit különben erősen hiszek: hogy aki a legfőbb javának tartja az Evangéliumot, annak az Úr a többi javakat ráadásul adja.

Közben a dolgok sebesen haladtak a csúcspontjuk felé. Ugyanaznap reggel, mikor János 3. levelének 2. versét felfedeztem, megkérdeztem Evelyntől:

- Hiszed, hogy Isten ad nekem egy új Buick kocsit?

- Nem hiszem, - felelte.

- De én hiszem. És már készülök is rá - mondtam.

A társalgás ezzel befejeződött. Elmúlt néhány nap, és egyik este, amikor a gyepünket nyírtam, a szomszédom átszólt a kerítésen, hogy szeretne velem beszélni. Meg is kezdte a beszélgetést, majd egy idő múlva megkérdezte:

- Roberts testvér, nem volna nagyon nagy szüksége egy új kocsira?

- De igen, Mr. Gus - feleltem.

- Akkor, fiam, jöjjön be holnap reggel az irodámba. Ott majd beszélünk róla.

Másnap reggel bementem hozzá a városba. A következő szavakkal fogadott:

- Roberts testvér, hallgattam a beszédeit, és én hiszek a maga szolgálatában. Tapasztaltam, hogy a hitet prédikálja. Magának fiam szüksége van arra, hogy a saját hitében is erősödjék. Én csak egy szegény bűnös vagyok, de mondhatom, hogy mindenkinek jót tesz, ha hisz valamiben és az meg is történik. Szeretném hozzásegíteni egy új kocsihoz. Gondolom hogy ez megerősítené hitében.

Felajánlotta, hogy adjam el a kocsimat a legmagasabb áron, és ő vásárol a számomra a saját költségén egy újat. A különbözet aránylag kevés volt. A fizetési feltételek olyan kedvezőek voltak, hogy alig terheltek meg. És így megkaptam az új kocsit. Egyik reggel éppen a kocsimat mostam, amikor odalépett Mr. Gus.

- Szép jószág, mi? - kérdezte.

- Bizony, Mr. Gus, a legszebb kocsim, ami valaha is volt. Nagyon hálás vagyok érte.

- Fiam, ez csak a nagy dolgok kezdete a maga számára, - mondta.

- Remélem.

- Én tudom. Nem sokáig prédikál már maga ilyen kis tábornak!

Megfordultam, ránéztem és éppen belekezdtem a válaszba, de egy titkos benső hang csendet intett. Ő pedig a szemembe nézve ezt mondta:

- Oral, mondok most valamit, amiről azt gondolom, hogy tudnia kellene. Maga nem sokáig marad Enidben. Óriási tömegek várakoznak magára. Az, amit most elkezdett prédikálni még ad majd nagy dolgokat a világnak - és magának.

- Mr. Gus, mit tud az én prédikációimról? - kérdeztem.

- Többet, mint gondolná. Legutóbb 3 ízben surrantam be a templomába. maga nem látott, de én ott voltam. Figyeltem magát. Itt lakom maga mellett és itt is figyelem magát.

Elámultam. A legérdekesebb része a dolognak az volt, hogy ez az ember nem is volt keresztény. Két hónappal ezután tért meg az egyik összejövetelünkön.

- Még egyet akarok mondani - folytatta - és azt akarom, hogy amit mondok, el is higgye. Régóta adok el kocsikat és ebből egy csomó pénzt kerestem. Ez azért van így, mert hiszek abban, amit csinálok. Fiam, maga Istenében hisz, de még több mindenben kell hinnie. Igehirdetésében, küldetésében, de persze mindenek felett a maga Istenében. Egy napon maga teszi majd a legnagyobb dolgokat Istenért, olyanokat, amilyeneket ez az ország még nem tapasztalt.

Sarkon fordult és elment. Egész nap arra gondoltam, amit mondott. Még ma is gondolok rá. Vajon mi késztette őt arra, hogy elmondja ezeket? Mi késztette arra, hogy ismeretséget és barátságot kössön velem és hogy biztasson, bátorítson? Csak az Úr tudja, hogy milyen kevés bátorítást kaptam keresztény emberektől, és ez az ember - "bűnös ember" - látott valamit, amit a többiek nem láttak. És ez elég volt neki ahhoz, hogy eljöjjön hozzám, és ezt meg is mondja nekem. Éppen akkor, amikor szükségem volt rá, hogy halljam.

Mulatságos volt, ahogy gyülekezetem tagjai az új kocsimat fogadták. Egyesek megdöbbentek, mert imára való választ éreztek benne. Mások nem voltak ilyen nagylelkűek, s azt mondták, hogy elkapatott leszek tőle, és ha így folytatom, akkor nemsokára abbahagyom az igehirdetést. Emlékszem, hogy egyiküknek azt mondtam:

- Ha Isten annyira megbízik bennem, hogy egy új kocsit ad, akkor te is nyugodtan megbízhatsz bennem.

Prédikációim felkeltették néhány egyetemi professzorom figyelmét. Hogy melyikük és mikor hallgatott meg, azt sohasem tudtam meg. Több egyetemi diákot is láttam megjelenni szolgálataimon. Egyik nap, amikor ki akartam lépni a tanteremből, angol professzorom megállított.

- Mr. Roberts, nagyon megértem, hogy annyira foglalkoztatják a hit erejében rejlő lehetőségek.

Bólintottam, és vártam hogy mi következik.

- Mert engem is érdekelnek - folytatta. - Meglepi, Mr. Roberts, ha azt mondom, hogy a világ még nem fedezte fel a hit teljes hatalmát és hogy én hiszek abban, hogy a hit betegséget tud gyógyítani, háborúkat megszüntetni, emberek aggodalmait eloszlatni?

Mivel nem beszéltem, tovább folytatta.

- Mr. Roberts, magának analitikus észjárása van (lelki életet kutató). Úgy gondolom, hogy helyes nyomon jár. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a prédikátorok, a doktrínák mellett még valami egyebet is adjanak az embereknek. Az embereknek vissza kell szerezni a hitüket. Érzem, hogy maga egyike lesz azoknak, akik segíthetnek nekik ebben. Szolgálatait a legmélyebb érdeklődéssel fogom követni.

Mindez néhány rövid hét leforgása alatt történt velem. Istent keresésem és hitet hirdető prédikációim megindították egy sereg ember ébredését. Úgy alacsony sorban élőkét, mint magas polcon állókét.

Idomulni vagy formálódni? (3)

„...ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával..." (Róma 12:2)

 Mit jelent teljesen odaadni magadat Istennek?

1) Istentiszteletet, dicsõítést. „szánjátok oda testeteket élõ és szent áldozatul” (Róma 12:1). Isten dicsõítése nem csupán annyi, hogy részt veszünk a vasárnapi istentiszteleten, énekelünk és imádkozunk. „…ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsõít engem, de szíve távol van tõlem…” (Ézsaiás 29:13). Az igazi dicsõítés azt jelenti, hogy a nap 24 órájában átadod a szíved Istennek; akár egyedül vagy, akár tömegben, akár munkában, akár a pihenést élvezve, akár az iskolában, akár családod körében, akár a kedveseddel találkozva, akár a kutyát sétáltatva. Ha nem a szíved indítja tetteidet, akkor viselkedésed csupán vonakodó engedelmesség, és nem örömteli elkötelezettség. Megadni magad Istennek nem részmunkaidõs feladat, amit saját magadért végzel; ez teljes idejû dicsõítés, amit Istenért teszel.

2) Választ Isten kegyelmére. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket… szánjátok oda testeteket…” (Róma 12:1). Isten nem azt mondja: „Ha nem adod meg magad, megbüntetlek.” Ez nem fenyegetés vagy nyomásgyakorlás. Nem félelembõl adod meg magad, összeszorított fogakkal, nem, ez inkább egy tartozás megfizetése. Bármit is kér Isten, az mindig azzal kezdõdik, hogy õ adott valamit. Bûnbánatod válasz az õ szeretetére. Tizeded válasz az õ áldásaira. Engedelmességed válasz az õ ígéreteire. Isten kegyelme sohasem üzlet, hanem szeretetének ingyen ajándéka az érdemtelenek számára. Ezért „az Isten irgalmára [adott ésszerû válaszként]… szánjátok oda testeteket élõ és szent áldozatul”. Ez az okos (az eredeti görögben logikus) istentisztelet, amely tetszik az Istennek.

http://maiige.hu/

Victoria Osteen: Hagyd, hogy Isten munkálkodjon benned

2,13 (Nem a saját erőtökből) mert Isten az, aki valójában munkálja bennetek mind az akarást (azáltal, hogy megteremti bennetek az erőt és a vágyat), mind a cselekvést az ő tetszésére, megelégedésére és gyönyörűségére. (Filippi – angolból fordítva AMP Bible)

A Biblia nem mondja, hogy a hívőknek soha sem kell szembenézniük kihívásokkal, akadályokkal, vagy nehézségekkel, sőt épp az ellenkezőjét tanítja.

Valójában a keresztény élet nem problémamentességet jelent, hanem Isten erejének a jelenlétét, amellyel bennünk munkálkodik. Lesznek megpróbáltatásaink ebben a világban; de Jézus már legyőzte a világot, és megfosztotta az erejétől, amivel ártani tudna nekünk. Ha Isten útját választjuk, teljes győzelemben élhetünk!

Tudd, noha az élet nem mindig fair, Isten mindig fair! Ő igazságos Isten. Isten látja azokat, akik bántottak, és minden helyzetet lát, amikor igazságtalanság történt veled. Kérlek, ne felejtsd el, hogy sokkal inkább számít, ami benned történik, mint, ami veled történik. Vagy úgy döntesz, hogy hagyod, hogy a neheztelés, a keserűség és a meg-nem-bocsátás gyökeret eresszenek, vagy úgy döntesz, hogy a megbocsátáson keresztül ajtót nyitsz Isten gyógyító erejének.

Ha bármiféle változást akarunk az életünkben, mindig belülről kell kezdenünk. A változás mindig a szívünkből indul, amikor hagyjuk, hogy Isten munkálkodjon bennünk. Mi meghozzuk a döntést, Isten pedig meghozza a változást.

Teljesen rendben van, ha ezt mondod: „Istenem, nem igazán érzem úgy, hogy meg tudnék bocsátani ennek az embernek, de arra kérlek, adj erőt, hogy meg tudjam tenni. A Tiéd a szívem, Uram, és ezt a helyzetet is átadom Neked, mert Te vagy az Egyetlen, aki be tudod gyógyítani a fájdalmamat. A megbocsátás egy döntéssel kezdődik. Lehet, hogy nem érzed úgy, hogy meg akarsz bocsátani, és lehet, hogy van egy csomó kérdésed, vagy fájdalmat, haragot érzel, de ha meghozod a döntést, hogy Isten szerinti módon fogsz cselekedni, akkor meglesz az eredménye: békesség, öröm, erő és szabadság.

Isten munkálkodik benned. Ő képessé tesz, és minden szükségessel ellát ahhoz, hogy győzelemben élhess életed minden területén.

Victoria Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/226-hagyd-hogy-isten-munkalkodjon-benned.html

A szeretet "himnusza"

M Luther king: A sikerről

Hajlamosak vagyunk a sikert jövedelmünk vagy autónk nagyságával meghatározni, nem pedig segítőkészségünk fokával vagy emberségünk érettségével.

A TE KÍVÁNSÁGAID

Azért mondom néktek, amit csak kértek imádságotokban, higgyétek, hogy mindazt már megnyertétek és meglészen néktek.

- Márk 11,24.

„…Amit csak kértek…”

Nem amit a nagypapád kér. Sem amit a nagynénéd. Nem amit a férjed kíván. Sem amit a feleséged.

Te kaphatod meg a kívánságaidat. Ha azonban a te kívánságod nem egyezik meg mások kívánságával, nem kényszerítheted rájuk a te kívánságaidat. Miért? Mert amikor más is érintett, az ő akarata is szerepet játszik a helyzetben.

A te hited mindig működni fog a saját életedben. És néha — nem mindig — működtetheted a hitedet mások érdekében is.

Megvallás: Az én hitem mindig működik saját magam számára a saját dolgaimban. Isteni bölcsesség által, tudni fogom, hogy mikor használhatom a hitemet mások érdekében.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Dr-Kováts György ÖVEZD FEL ELMÉD DEREKÁT!-4.

1Pét 1,13.

"Annak okáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz nektek, mikor megjelenik."

És mivel „övezed fel” elméd derekát? Hogyan teszed meg ezt a gyakorlatban? Hogyan teszed munkaképessé, hogyan teszed felfegyverzetté és útra késszé?

Ezek jutnak eszembe:

1./ Tudatosan odakötözöd elmédet, gondolataidat az Úr Jézus Krisztus ígéreteihez, személyéhez – akinek megismerted Őt. Nem engeded, hogy más irányba induljanak. Nem engeded a fantáziádnak, hogy a gonoszság képeit vetítse ki elméd képernyőjére. Beülsz autódba, és nem arra gondolsz, hogy most karambolozni fogsz – lehet, hogy megjelenik egy gondolat formájában, de rabul ejted, elfogod a gondolatot, nem engeded, hogy elfoglalja elmédet, hanem kiveted azt. Körbehatárolod, megnevezed, és kiveted – Jézus nevében: ahogy jó szerencsével indulok el, úgy is fogok hazaérkezni. Köszönöm, Uram, ígéreteidet, hogy velem – velünk – vagy most is, pontosan ezen az úton.

2./ Tudatosan odakötözöd magad imádságban az Úr Jézus Krisztus személyéhez, ígéreteihez, jelenlétéhez. Folytatva az előző példát: kimondod szóval, kimondod, lerögzíted imádságban, hogy Ki van veled, és hogy mennyire veled van. „Uram, köszönöm, hogy velem vagy, ebben az útban is, Veled indulok, és köszönöm az előttem haladókat, mögöttem jövőket, s mindazokat, akik egyidejűleg közlekednek most. Köszönöm, hogy megőrzöd az autó műszaki állapotát, megőrzöl bennünket emberektől, állatoktól, minden szabálytalanságtól és technikai hibától is. Köszönöm, hogy angyalaidnak parancsoltál, hogy őrizzenek bennünket minden utunkon, kézen hordoznak bennünket, és nem engedik, hogy megüssük lábunkat a kőben. Teljes bizalommal bízunk Benned, Uram, rád bízzuk most életünket, és mindenünket. Ámen.”

Ez is az elme derekának felövezéséhez tartozik. Az, hogy tudatosan imádkozol. Amikor valami rossz hír jön, azonnal. Odakötöd gondolataidat Uradhoz. Ahhoz, Aki Ő. Amilyen Ő. És ez megőrzi gondolkodásodat a rossz irányoktól.

3./ Az elme derekának felövezése a jó szó kimondása is. Őrzöd szájadat attól, hogy reménységeddel ellentéteset mondjon ki. A reménység és a hálaadás, a reménység és az Úr Jézus Krisztus dicsőítése, szoros kapcsolatban van. Ha jön a rossz hír, vagy jön a rossz gondolat, azonnal mondod: „dicsőség az Úrnak!”. Azonnal dicsőséget adsz Istennek – mint Ábrahám tette (Róma 4,17-21.) – és így folyamatosan megerősödsz a hitben is, és hited élő reménységgel lesz teljes. Átszövi mindennapjaidat, minden élethelyzetedet.

4./ A felövezéshez tartozik az is, hogy számot vetsz azzal, mit veszíthetsz. Mit is? Valójában, ha örök életed van, és az Úr Jézus vár rád – valójában semmit. Persze vannak fájdalmas területek, ahol rád sújthatott az ellenség – szeretteid, egészség, anyagi helyzet, szolgálatodban bekövetkező rombolás, és hasonlók – de a vége biztos, a vége az Úr Jézus győzelme, és ha Benne szorosan bízol, a te győzelmed is. Ezért, végső soron nincs vesztenivalód. És ez szabadsággal jár. Ha felméred ezt, ha őrzöd elmédet ebben a biztonságos állapotában, akkor felövezted, mint józan – aki szembenéz a valósággal – elméd derekát, és tökéletesen tudsz majd reménykedni az Úr Jézus Krisztusban, és az Ő kegyelmes, megkülönböztető, kiemelő, felemelő csodálatos munkájában.