Az Úr dicsérete

„Isten az én védőpajzsom. Ő menti meg az igaz szívűeket. Igazságos bíró az Isten. Én dicsőítem az Urat, aki igazságba honol. A magasságbeli nevének szól énekem” (zsolt. 7,11-12.18) 

A versenyzők

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. (I Kor. 9,24)

Imádság:

Uram, Jézus!

Szóljon ez az év, és életem valamennyi pillanata Rólad. Szeretnék engedelmes tanítványod lenni, aki nem kételkedik, hanem bízik Benned. Mindig, mindenkor. Ámen

Viktor János: A nap gondolata:

Az igazi hit éppen akkor művel csodát, amikor a látszat-hit mentegetőzve hátrál.

Csak Jézusról, és az Ő hatalmas művéről akarok tudni

 Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. (1Korintus 2:2)

Talán ma épp az újévi fogadalmak körül forognak a gondolataid. Ezek a listák, amelyeket jó nagy adag optimista lelkesedéssel, és teljesen valótlan elvárásokkal állítunk fel saját magunk számára, úgy, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ezek az elhatározások teljesen komolytalanok. De van valaki, akiről úgy gondolom, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy betartsa az újévi fogadalmait. Egy fanatikus emberről van szó, aki sosem tudott egyetlen dolgot sem félszívvel elvégezni, vagy félúton abbahagyni valamit. Ő a mindig őszinte és reálisan gondolkozó Pál apostol.   

Úgy gondolom, hogy Pálnak csak egy elhatározás szerepelt az újévi fogadalom listáján: Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. (1Kor 2:2)

Pál üzenete alapvetően nagyon egyszerű: Megváltás csak és kizárólag Krisztusban van. De mit jelent ez?

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te  jó magaviseleted.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + az általad megtartott Bibliaórák.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a tized, amit Istennek adtál.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a gyülekezet, ahová jársz.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + az általad a Bibliából fejből megtanult versek száma.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te gyülekezetben betöltött szereped vagy rangod.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a legutóbbi keresztény szemináriumon megszerzett tudásod.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te pusztai böjtöd vagy koplalásod.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te balesetmentes közlekedésed.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te tökéletes magaviseletű gyermekeid.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te jó munkahelyed.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te jó házastársad.

- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a világ legújabb technológiája.

Egész egyszerűen a megváltás maga Krisztus, nincs plusz dolog, amit hozzá lehetne tenni.

Ez Pál üzenete, az üzenet, amely 2013-ban is épp oly igaz, mint amilyen 2999-ben lesz. Legyen a te idei fogadalmad és elhatározásod, hogy semmi másról nem akarsz tudni, csak Krisztusról, a megfeszítettről. 

(Forrás: Napi remény)

C. H. Spurgeon: Csak Isten ígéreteiben bízzál!

Ekkor Péter így szólt hozzá: „Ha mindenki megbotránkozik benned, én soha meg nem botránkozom" (Mt 26,33).

Hiszen ez nem isteni ígéret - mondhatja valaki, és igaza is van. Nem Isten, hanem egy ember ígérete, és ezért nem is vált valóra. Péter komolyan hitte, hogy meg tudja tenni, amit mondott. De az olyan ígéret, amelynek nincs jobb alapja, mint egy ember elhatározása, az eleve kudarcra van ítélve. Alighogy jött a kísértés, Péter megtagadta mesterét, sőt tagadását esküvel is megerősítette.

Ennyit ér az ember szava. Az első ütésre eltörik, mint a cserépedény. Mit érnek a nagy elhatározások? Annyit, mint a gyümölcsfa virága, amely Isten gondozásával gyümölccsé érhet, de magára hagyatva lesodorja az ágról az első szél.

Valakinek a becsületszavára csak annyit adjál, amennyit az ér. Saját elhatározásaidban azonban egyáltalán ne bízzál. Isten ígéreteiben bízzál egyedül. Azokra építsd a jelenedet és jövődet, itteni életedet és az eljövendőt és mindent, ami csak rád és szeretteidre vonatkozik.

Ezen kis könyv minden lapja egy beváltandó ígéretet, „csekket" tartalmaz a hívők számára. A mai lap figyelmeztetni akar arra, hogy nem mindegy, hogy hol váltjuk be a csekket és kinek az aláírása van azon. Csak Isten „csekkjeiben" bízzál, de azokban határtalan bizalommal. Ne bízz magadban vagy bárki másban a kelleténél jobban, hanem teljesen és kizárólag az Úrra építs!

---

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Ronto Kitty-dicséretek

Hálaadás értetek.

 „Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor [valahányszor] tiértetek könyörögvén, [imádkozunk]^. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4) 

Rudolf és Hullapej

Egy játék-show alkalmával az egyik játékosnak minden esélye megvolt arra, hogy másnap visszatérhet még több pénzért és nyereményért. Ehhez mindössze egy utolsó kérdést kellett még helyesen megválaszolnia.

-     Ahhoz, hogy a nap bajnoka legyen, - mondta mosolyogva a műsorvezető, - nevezzen meg kettőt a télapó rénszarvasai közül!

A versenyző, egy harmincas éveiben járó fiatalember, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Örömmel nyugtázta, hogy ilyen könnyű kérdést kapott.

-     Rudolf - mondta - és Hullapej!

A hallgatóság soraiban morajlás futott végig, és az összezavarodott játékvezető azt mondta:

-     Igen, a Rudolfot elfogadjuk, de meg tudná magyarázni nekünk azt, mi az a Hullapej?

A játékos türelmetlenül legyintett: Tudja - Rudolf a vörös orrú, aki mindig "dáthás". Igen, a másik meg, ahogy tudjuk, ahogy énekelni szoktuk, Hullapelyhes fehér... szóval, így izé... a másik olyan színű, pej... csak fehéres, foltos, ez...

Megdöbbentő, hogy az emberek mennyire nem tudják, miről szól a karácsony ünnepe. Még a télapóval és a rénszarvasaival kapcsolatosan sem tudnak megegyezni. Nem is csoda hát, hogy nem tudják megérteni Krisztus születésének a fontosságát.

http://velunkazisten.hu/content/small_story/Rudolf_%C3%A9s_Hullapej

A hálaadásról

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. (Fillippi 4,6)

Pál azt mondja, hogy imádságban vigyük Isten elé minden kérésünket, hálaadással. Ez azt jelenti, hogy annyi dolog vesz minket körül, amiért hálásak lehetünk, hogy nem szabadna kifogynunk belőle.

Ez viszont nagyon nehéz, hisz mi az, amit ilyenkor gondolunk. Igen, Igen. Ez szép és jó de minek örüljek? Annyi problémám van, hogy annak száma hossza sincs. Ha megkérdezném, hogy mi az, ami miatt szomorú vagy és mi az, ami miatt hálás vagy, vajon melyikről tudnál többet beszélni?

Sajnos gyakran esünk abba a hibába, hogy hamarabb meglátjuk a rosszat a mindennapokban, mint a jót. A hála, az öröm olyan helyzetben fel sem merül bennünk, amikor el vagyunk keseredve.

Ismertem egy mélyen hívő asszonyt, aki súlyos betegségben szenvedett. Ahogy telt az idő, fájdalma egyre nőtt, mert már a fájdalomcsillapítók sem használtak. Mégis, akárhányszor találkoztam vele, hálával beszélt Istenről. Arról tett bizonyságot, hogy milyen csodálatos az Isten és, hogy minden nap amit kap, az ajándék. Sok ember számára furcsa volt, hogy annyi rossz ellenére, ami őt érte, hogyan tud hálával beszélni Istenről?

Amíg minden a terveink, elképzeléseink alapján történik, addig szeretjük magunkat hátba veregetni, hogy milyen ügyesek vagyunk. Amint valami betegség vagy veszteség ér, egyből az jut eszünkbe, hogy miért büntet az Isten, megfeledkezve arról, hogy mindent értünk tesz és nem ellenünk!

Mi is tanulhatunk valamit Pál szavaiból és ettől az asszonytól. A tanulság az, hogy nézzünk körül és találjunk minden nap valamit, amiért hálásak lehetünk. A hálaadás rendszeres része kell, hogy legyen az imáinknak. Hálát adva Istennek minden helyzetben, minden körülmények között. Köszönetet adni mindazért, amit adott nekem, mindazért amit értem tett és amit tenni fog értem.

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok. (1Thessz 5,16)

http://keresztenyszepsegportal.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=1722:mindig-van-valami-ami%C3%A9rt-h%C3%A1l%C3%A1sak-lehetek&Itemid=79

Sanford Silsby: A BOHÓC ISMÉT NEVET

Kathrin Khulman: részlet „Isten mot is megteheti” c. könyvéből

Sandy Silsby tanító egy iskolában Escondidoban, Kaliforniában. Kizárólag a tehetségesebb növendékekkel foglalkozik.

Michiganban született és egyetemi végzettsége van. Felesége, Margie, ápolónő, és három gyermekük van. Ez a történet nem rólam szó! – legalább is nem egyedül rólam. Inkább egy barátomról akarok beszélni, Virgilről (Tiny), Virgil Poorról. Talán jobb lenne, ha maga Tiny mondaná el, mi történt vele, de ő nem valami bőbeszédű és engem kért meg, hogy írjam le úgy, ahogy történt.

Jobb napjaiban Tiny Poor bohóc volt, de az utóbbi húsz évben egyik helyről a másikra vándorolt, végig az egész Keleten, hogy valami módot találjon a nyomorúságból való szabadulásra.

Először feleségem, Margie révén találkoztam vele, aki a helybeli kórházban ápolónő volt. Ő beszélt erről a szegény emberről, aki megkínzott testét felvonszolta a kórházba, hogy segítséget kérjen. Egy klubnak volt az őrizője San Diegoban. Mérnöki képzettsége volt, de – nevetett – csak gondnok vagyok.

1964-ben egy este Tiny a hátsó lépcsőn egy óriás kosár szemetet hozott le a hátán. Sötét volt és elvétette a lépcsőt, és tizenöt lábnyira lezuhant. Egy kőkorlátnak esett a hátával és a nyakával. A következő napokban megpróbált dolgozni, de abbahagyta, mert mindjobban erőt vett rajta a fájdalom. Tiny egyszerűen belenyugodott a fájdalomba, de különösnek találta, mikor egyéb szimptómák kezdtek rajta mutatkozni. Észrevette, hogy csuklóin fájdalmas daganatok keletkeznek, majd térdein, hátán, csípőjén és a bokáján. Végül is elment egy orvoshoz, aki köszvényt állapított meg. Fájdalomcsillapító tablettákkal látta el.

Egyedülálló volt, s képtelen volt fenntartani magát, mert ötvenes éveiben járt. A valamikor tehetséges kezeinek ízületei formátlanná dagadtak. A nyakát csupán tizenöt foknyira tudta fordítani minden irányban. A háta annyira telítve volt köszvénnyel, hogy csupán fogcsikorgatva tudott ülni, és a felkelés is csupa kin volt. A csípői, gerince és térdei annyira elmeszesedtek, hogy még a járás is kínos próbálkozás volt számára.

Az orvosok megröntgenezték és pirulákkal látták el, de nem tudták meggyógyítani. A köszvénynek ez a típusa gyógyíthatatlan és progresszív. Könyörtelenül uralma alá veszi áldozatát, végül is nyomorékon ágyba dönti.

Gyerekkoromtól kezdve szerettem Tinyt, mert olyan magányos és elhagyatott volt, aki Escondidon kívül egy bérházban lakott. Egy este, iskola után kimentem hozzá és ott találtam a szobájában ülve, sötétben. Az arca könnyektől volt nedves. Ma délután gyomlálni akartam a kertben - mondta. Kihúztam két gyomot, de oly nagy fájdalmaim voltak, hogy nem bírtam tovább. Úgy sírtam, mint egy gyerek, és ha puskám lenne, megöltem volna magamat.

A szívem fájt Tinyért, de tehetetlennek éreztem magam a betegségével szemben. Az egészségügyi ellátó intézet Los Angelesbe küldte kivizsgálásra. Teljesen munkaképtelennek ítélték. Kapott kis nyugdíjat, de ez a pár dollár sovány ellenszolgáltatás volt a kínokért és a munkaképtelenségért. Csupán Isten tud segíteni Tinyn – mondtam Margienak, mikor hazamentem este. Hittem Istenben. Mindig szilárdan hittem, hogy nem akarja a szenvedésünket, betegségeinket és az emberi nyomorúságot. De nem voltam egyháztag, és életemből

hiányzott a szellemi erő. Hogy tudnám bátorítani Tinyt, mikor nekem sincs szellemi erőm?

Nemrég Margie fivére, Frank Hines, egy chicagói ügyvéd egy könyvet küldött nekem, John Sherryl könyvét: „Más nyelveken szólnak.” ő már olvasta és ajánlotta, hogy én is olvassam el. Először láttam szavakba öntve azt, amiről úgy véltem, már régen tudom – Isten ereje működik a Szent Szellem által.

Abban az időben még nem értettem, de Isten munkálkodott az életemben és Tinyében is. Aznap, mikor befejeztem a könyvet, levelet kaptam Franktól. Ebben közölte velünk, hogy az életében hatalmas átalakulás ment végbe, amit Jézus cselekedett ugyanazon erőforrás, a Szent Szellem által. A könyv és a levél arra indított, hogy vágyakozzam ez után a hatalom után. Keresni kezdtem másokat, akik osztoznak velem ebben az érzésben.

Ez alatt állandóan imádkoztam Tinyért. Azt sejtettem, hogy ha a saját lelki problémáimra választ nyerek, megoszthatom ővele. Ő már elfogadta Krisztust személyes Megváltójának, és mikor azt ajánlottam, hogy próbálkozzunk Szellem általi gyógyulással, beleegyezett.

Megígértem, hogy keresni kezdek valakit, aki elnyerte a gyógyítás szellemi ajándékát, aki a Szent Szellem által szolgál Tiny érdekében. Így indíttatva saját kívánságomtól, hogy elnyerjem a Szent Szellem erejét, hogy segítsek Tinyn betegségében, meglátogattam egy összejövetelt a Full Gospel Businessben (Fellowship in Oceanside.). Megkérdeztem az első embert, akivel találkoztam, nem ismer-e olyan valakit, akinek megvan a gyógyítás ajándéka? A Szent Szellem küldte önt hozzám – mondta. Én ajtónálló vagyok a Kathrin Kuhiman összejöveteleken Los Angelesben. Ő nem mondja, hogy gyógyító, de az ő szolgálatai alatt csodák történnek. Beszéltem neki Tiny állapotáról és megígérte, hogy a legközelebbi alkalommal felkeresi a Shrine Auditórium bejáratánál és segít neki, hogy ülőhelyet találjon a kezdet előtt.

Visszagondolva, kis csodának látom a csodák láncolatában, hogy Isten direkt ehhez az ajtónállóhoz küldött. Lehetetlen lett volna Tiny

számára az ajtón kívüli órák hosszat várakozás, mikor csak rövid ideig tudott állni. Szóltam Tinynek és előkészületeket tettünk az április hóban tartandó szolgálatra.

Már olvastam Kathrin Kuhiman könyvét, a „Hiszek a csodákban”, amelyben szó van számtalan betegről, akik a Szent Szellem ereje által gyógyultak meg. Felolvastam a köszvényről szóló részt Tinynek. Szemét elborították a könnyek és azt kérdezte: Azt hiszi, velem is megtörténhet ez?

Mindennap imádkoztam Tinyért, és másokat is kértem, hogy imádkozzanak érte.

Végül eljött a vasárnap, mikor Kathrin Kuhiman Los Angelesben volt. Margie nem tudott eljönni, de jó ebédet csomagolt be nekünk. Elvittem a két fiamat, Charlest és Fordot, és kikocsiztunk Tinyért, majd megkezdődött a hosszú utazás Los Angeles felé.

Annyira részt akartunk venni a szolgálaton, hogy egy órával előbb odaértünk, mint tervbe volt véve. Tinyt a bejárathoz vittem és beszéltünk a kapussal. Igen, ő ismeri ajtónálló barátunkat, és azt ajánlotta, hogy Tinyt ültessük a bejárat mellé egy ódivatú fa pótszékre. Ő majd megmutatja az ajtónállónak, aki majd talál neki helyet az auditóriumban. Bizakodva abban, hogy minden jól van, a fiukkal együtt körülmentünk az auditórium elejére. Már több mint ezer ember érkezett, bár még csak 11 óra 45 perc volt, és az ajtókat 1 óra

előtt nem nyitják ki. Mind a hárman éreztük, hogy ezen a napon Tinyvel történik valami. Isten egész bizonyosan meg fogja gyógyítani.

A szolgálat gyönyörű volt. Az ének után miss Kuhiman első megállapítása ez volt: Az orvosi tudomány azt mondja, hogy a köszvény gyógyíthatatlan. Ezen a szolgálaton sokan meggyógyultak köszvényből a Szent Szellem által. Ez Tiny napja! Ó, siess, Istenem, siess meggyógyítani őt! – imádkoztam. Nem tudtam, hol ül Tiny, de tudtam, hogy valahol itt van ebben a nagy tömegben, várakozással eltelve, hogy ráhull a Szent Szellem ereje.

Aztán elmerültünk a prédikáció hallgatásában. Amíg miss Kuhiman prédikált, észrevettem, hogy gyógyulások megkezdődtek körülöttünk. Isten Szelleme átsuhant a nagy termen és megérintette emberek

testét. Nemsokára kezdtek szállingózni az emelvényre, kérdezve, hogy bizonyságot tehetnek-e a gyógyulásukról, a csodáról.

Az első, aki a mikrofonhoz lépett, egy nő volt, aki köszvényből gyógyult meg. Hajlongott, megérintette a talajt, amit – szavai szerint – már évek óta nem tudott megtenni. A szívem a torkomban dobogott, mikor nyújtogattam a nyakamat, hogy Tinyt lássam. Minden percben reméltem, hogy meglátom őt is az emelvényen. Aztán a bizonyságtevők olyan gyorsan jöttek, hogy majd lesodortak a lábamról. Egy hatéves kisfiú meggyógyult gerincferdülésből. Anyja sírt örömében. Egy prémbe öltözött hölgy jött fel, kezében két

hallókészüléket tartva. Beverly Hillsből való volt. Egy férfi jött, lábtámaszt hozva. Szótlanul ültünk, Isten csodálatos tetteit bámulva.

Egy öregecske hölgy jött tolószékben. Folyton azt ismételgette: meggyógyultam.

Miss Kuhlman azt mondta: jól van, akkor keljen fel és járjon.

Mereven és legnagyobb erőfeszítéssel feltolta magát a tolószékből. Először a térdei csak részben hajlottak meg, és a háta meghajlott, de keresztül sántikált az emelvényen. De térdei és a háta fokozatosan

kiegyenesedtek és fel-alá járva nevetgélt magában, könnyek peregtek végig az arcán, és dicsérte Istent. Azzal végezte, hogy valakit beültetett a tolószékébe és végigkocsikáztatta az emelvényen. Sokan, sokan meggyógyultak. Voltak a körülöttem ülők közül egyesek, akik meggyógyultak, de ez túlságosan felizgatta őket, és így nem tudtak az emelvényre menni. Mások pedig nem vették észre, hogy meggyógyultak. Nagyszerű látvány volt.

Sokat olvastam a Bibliában a gyógyulásokról. Hallottam prédikátorokat beszélni Isten hatalmáról a szószékről. De most volt először, hogy a valóságban láttam Isten hatalmát a saját szemeimmel. De hol volt Tiny? Mi történt vele? A fiuk körülnéztek a teremben, de sehol se láttuk őt. Elhangzott az áldás és a nép oszladozni kezdett. Tiny eltűnt. Megkerestük az ajtónállót, de ő se látta Tinyt. Mind keresni kezdtük, de sehol se találtuk. Végül a kocsihoz mentünk és vártunk. 45 perc múlt el, és az auditórium körüli oldalsó kijáratok is majdnem üresek voltak már. Tiny még mindig nem mutatkozott. Most már nagyon nyugtalankodtunk.

Visszamentem a főbejárathoz, ahol hagytuk. Az ajtó nyitva volt, bent a terem sötét. Bekukkantottam és ott volt Tiny – ugyanazon a fa pótszéken ült, ahol hagytuk őt. Mikor kijött, fejét rázta és azt mondta: ez a legrosszabb hely. Fokról-fokra kiderült minden. Nemsokára, hogy ott hagytuk őt, a kapust felváltották. Az új kapus nem tudta, kire vár Tiny, nem ismerte az ajtónállót. Az ajtónálló, aki nem ismerte Tinyt, mikor megérkezett, engem keresett. Mikor nem látott, azt gondolta, hogy bevittük Tinyt valahogy másképp és elment, hogy a kötelességét teljesítse. És Tiny csak ült ugyanazon a pótszéken delelőt 11-től délután fél hatig és várta, hogy valaki megmondja neki, hogy mit tegyen. Nem hallott semmit abból, ami az auditóriumban történt, sem nem látta miss Kuhlmant. Ott ült azon a kemény széken hat és fél óráig.

Zavart voltam, csalódott és dühös. Annyira izgatottak voltunk a szolgálat miatt, hogy nem néztük meg még egyszer, hogy Tiny bejutott-e. Pedig ez volt jövetelünk fő oka. Elsősorban magamat okoltam. Aztán haragudtam az ajtónállóra. Aztán elkeseredésemben már nem is tudtam, kit okoljak.

Hazautazásunk közben Tiny nemigen szólt. A fiuk és én arról fecsegtünk nagy izgalom közepette, amit láttunk és hallottunk. Kissé bizonytalankodtunk, mert Tiny ott volt és elmulasztott mindent. Próbáltuk megmagyarázni, mi történt a szolgálaton, de mivel elmulasztotta, nem tudta maga elé képzelni a csodálatos dolgokat, amik végbementek.

Mikor letettem a kis háza előtt, még mentegetőztem. Terveket szőttünk, hogy újra elmegyünk és jobb lesz a rendezés. Margie éppúgy méltatlankodott, mikor megtudta, mi történt. Másnap reggel iskolába mentem, de a máskor érdekes munkám a gyerekekkel lehangolónak tűnt. A valóságban annyira türelmetlen voltam, hogy alig vártam, hogy a nap elmúljon. Ebéd után Margieval együtt elhatároztuk, hogy meglátogatjuk Tinyt és próbáljuk vigasztalni. Ha engem ennyire elkedvetlenített, gondold el, mit érez ő – mondtam. Letértünk a főútról. Nemsokára megláttuk Tiny kis házát. A frontra vezető kapu nyitva volt és a nyíláson keresztül láthattuk Tinyt, aki a szobájában ült.

Margie és én megpróbáltuk mentegetni magunkat, amennyire tőlünk telt, de egy idő múlva abbahagytuk, és hagytuk, hogy Tiny beszéljen. Úgy tűnt nekem, hogy az előző napi fél hat óta nem beszélt. Tudják, mit csináltam? – mondta. Egész délután a kertben ástam. Nézzék, nézzék! – Felállt a székéről, lehajolt, megérintette a padlót és felkiáltott: Meggyógyultam! Alig tudtam hinni a szemeimnek. Még a bokáján lévő daganat is eltűnt. De hogyan, Tiny? Hogy történt? – kérdeztem rémülten. Nos, tegnap történt, a Shrineben. Tegnap? De hiszen be se ment az auditóriumba! – jegyeztem meg. Tudom, mondta. Akkor történt, míg ott kint ültem azon a széken. De mért nem szólt, mikor hazafelé jöttünk, az úton? Féltem, hogy nem igaz. Féltem, hogy elmúlik. De ma reggel, mikor felkeltem, olyan volt, mintha tavasz lenne a lábaimban. Kimentem és elővettem az ásót, gyomláltam, és erősen dolgoztam egész nap. Másfél év óta először tudok dolgozni.

Tiny – szólt Margie – mondja el, mi történt. Jó – mondta. Nevetett és megvakarta a tarkóját. – Sandy és azok otthagytak engem egy

széken a teremajtónál kívülről. Nem álltam fel. Egyszer fel akartam kelni és a fürdőszobába menni, de féltem, hogy akkor az ajtónálló, akit vártunk, nem talál meg. Valahányszor egy férfit láttam felém jönni, azt hittem, az ajtónálló, de senki se jött hozzám. Szünetet tartott, látszott, hogy gondolkodik a hiteles részleteken. Tudtam, hogy a szolgálat folyamatban van odabent, de semmit se hallottam. Nem láttam az emelvényt, nem tudtam, mi történik. Csak ott ültem.

Akkor, úgy fél ötkor nagy elektromos sokkot éreztem, ami megrázta egész testemet. Belülről bizseregtem és égtem. – Zavartan nevetett, aztán folytatta: ugyanaz az érzés volt, mint mikor egy jó adag erős whiskyt iszom és érzem, hogy a vérembe kerül. Csak most nem volt részegség, hanem csak csupa öröm és béke. A kezeimre néztem. No, mozgatni tudom – mondtam hangosan. Ott ültem, mozgattam az ujjaimat. Megpróbáltam mozgatni a térdemet. Oly soká ültem ugyanazon a helyen, hogy mindenem egészen béna lett. De végül felkeltem és vagy húsz lábnyit mentem az egyik oldalon és minden tökéletesen működött – épp úgy, mint amikor még bohóc voltam húsz évvel ezelőtt. Tiny vállat vont és nagyot nevetett.

Akkor fél hatkor Sandy értem jött. Nem értettem mi történt. Tudtam, hogy valami történt velem. De féltem szólni róla. Azt hiszem, mindenesetre Isten volt, aki tette. Margie és én éneklő szívvel tértünk haza.

Mindenki megfeledkezett Tinyről – mindenki, kivéve Istent. És Isten jóvátette az emberek hibáját és ráárasztotta gyógyító erejét a magányos, elfeledett emberre. És azóta Tiny Poor nem ugyanaz többé.

Az elején azt mondtam, hogy ez a történet Tinyről szól, és úgy is van. De nem tehetek róla, meg kell mondanom, hogy az én életem is megváltozott. Minden esetben, ha visszajövök a Shrine Auditóriumba, nevetnem kell, és azt mondom magamnak: „Tudod, ez a legrosszabb hely.”

Gloria Copeland: Különleges

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. (János 17: 15 – 16) 

Kiemelkedőnek lenni. Legtöbbünk nem éppen erre vágyik, igaz? Pedig vágynunk kellene rá. 

Isten arra hívott el minket, hogy különlegesek legyünk – hogy az Ő erejének és szeretetének élő tanúbizonyságaiként kitűnjünk a világból. (1Péter 2: 9) Nem azt akarja, hogy részesedjünk a világ betegségeiből, szegénységéből és kudarcaiból. Soha nem akarta ezt a népének. 

Adott nekünk Isten erre egy kézzel fogható példát. Izrael népe rabszolga volt Egyiptomban, és a fáraó nem akarta szabadon engedni a zsidókat, ezért Isten megengedte, hogy sűrű sötétség borítsa be az egész országot. Olyan mértékű volt a sötétség Egyiptom egész területén, hogy senki nem mozdult három napig. 

A 2Mózes 10: 23 szerint azonban: Izrael minden fiának világosság volt az ő lakhelyében. 

Lelkesítő példája ez annak, hogy Isten milyennek szeretné az életünket. A győzedelmes életünkkel kellene Őt dicsérnünk. Folyton azt kellene hallanunk, hogy: "hallottam, Isten meggyógyított", vagy "hallottam, Isten meggazdagított, és megmentette a gyermekeidet!" 

Ne habozz! Hozd működésbe Isten Igéjét az életedben, és merd elfogadni a bőséges áldásokat, ami a hívőknek jár. Húzz határokat az Igével az életedben, rajzolj szellemi figyelmeztető jeleket az ördögnek. Ilyenekre gondolok: "Belépni tilos! Isten Igéje szerint én már nem tartozom hozzád. A családom sem a tiéd. Az egészségem, a pénzem, és a szolgálatom felett sincs hatalmad. Én egy másik Királysághoz tartozom. Ezért ki innen!"

Különlegesen hangzik? Az jó. Pontosan erre hívott el téged Isten: hogy különleges légy! 

Igei olvasmány: 2Mózes 10: 20- 29
2Móz 10:20 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem bocsátá el az Izráel fiait.
2Móz 10:21 És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Égyiptom földén és pedig tapintható sötétség.
2Móz 10:22 És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű sötétség egész Égyiptom földén három napig.
2Móz 10:23 Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében.
2Móz 10:24 Akkor hívatá a Faraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.
2Móz 10:25 Mózes pedig monda: Sőt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égő-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek.
2Móz 10:26 És velünk jőnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.
2Móz 10:27 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem akará őket elbocsátani.
2Móz 10:28 És monda néki a Faraó: Menj el előlem; vigyázz magadra, hogy többé az én orcámat ne lásd; mert amely napon az én orcámat látod, meghalsz.
2Móz 10:29 Mózes pedig monda: Helyesen szólál. Nem látom többé a te orcádat. 

http://www.mindenlehetseges.hu/kulonleges-gloria-copeland/

Wommack: Egy elfeledett férj

József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, amint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé. (Máté 1:24)

Jézus Krisztus születésekor olyan sok csodás dolog történt, hogy gyakran feledésbe merül József hite. Gondold csak át, hogy mekkora hite volt. Józsefnek.

Miután az angyal megjelent Máriának, az Írásokban nem történik említés arról, hogy bármit is mondott volna Józsefnek. Tény, hogy Mária sietve Erzsébethez ment.  (Lukács 1:39.) Az is lehetséges, hogy izgalmában elfelejtette elmondani Józsefnek, hogy elmegy unokatestvéréhez. Miután három hónap múlva visszatért “viselősnek találtatott” (Máté 1:18.) Ez arra utal, hogy Mária nem mondta el Józsefnek a történteket, József vette észre rajta a terhességet.

Hogy reagálna manapság egy férfi, ha váratlanul kiderülne, a menyasszonya terhes, és ráadásul azt állítja, hogy szűzként fogant a gyermeke? Azt hiszem, Józsefnek ugyanilyen gondolatai lehettek. Irgalmassága Mária felé azt mutatja, hogy szerette őt, de azt tervezte, hogy elválik tőle, amely azt jelentette, hogy nem hitt neki. Ezután az Úrnak az angyala jelent meg Józsefnek álomban, és elmagyarázta neki a történteket. Még ezután is nagy hitet igényelt tőle, hogy higgyen az elmondottakban!

Ehhez hasonló dolog sohasem történt ezelőtt és sohasem fog megtörténni ismét. Senki sem hinne neki. Mindenki más számára úgy tűnhetett, hogy József egy olyasvalakit vesz el, aki előzetesen hűtlenséget követett el ellene. A világ szemében ez a házasság mindig is romlott maradt. József becsületére váljon, és a hite hatalmas tanúbizonysága, hogy engedelmeskedett az Úrnak azzal, hogy előre ment és elvette Máriát.

Ha József és Mária tudott hinni Jézus szűztől való fogantatásban, akkor te is képes vagy elhinni azt, amit ma mond neked az Úr.

http://awme.hu/2013/01/egy-elfeledett-ferj/#.UW1qE6KBonQ

Boldizsár Sándor Az úrnak szelleme,Az úr oly csodalátos

Ige: Ok a hálaadásra.

 „Mindenkor [szüntelen; folytonos] hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai [testvéreim], ti érettetek, amiképpen méltó is [ezt tennünk], mivelhogy felettébb megnövekedék [és nőttön nő] a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik [gazdagodik; sokasodik; gyarapszik] az egymáshoz való [kölcsönös (agapé): Isten szerinti] szeretet.

[Más fordítás: Igen, erre minden okunk meg is van, mert a hitetek olyan csodálatosan erősödik, és az egymás iránti isteni szeretet is folyton növekszik bennetek]^* (2 Thess. 1,3)

*Az apostolon keresztül a Szent Szellem már korábban is így buzdította a hívőket, és ma is ezt teszi: „Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban. Szüntelenül [(adialeiptósz): megszakítás, és megállás nélkül, állandóan, szünet nélkül, szakadatlanul] emlegetve a ti hitetek munkáját [hitből eredő munkátokat], és a ti [(agapé): Isten szerinti] szeretetetek fáradozását [szeretetből jövő fáradozásotokat]. és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való [elváró] reménységeteknek [(elpisz): az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló (természetfölötti) reménység] állhatatosságát [kitartását], az Isten előtt, a mi Atyánk [színe] előtt.

[Más fordítás: Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd, állhatatos reményetekre, és a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire].

Tudván [tisztában vagyunk vele, és meg vagyunk győződve], Istentől szeretett atyámfiai [testvéreink], hogy ti ki vagytok választva [hogy ti választottak vagytok]. (Mivel)hogy a mi Evangéliumunk [az örömüzenet] ti nálatok nem áll csak szóban [nemcsak szavakban jutott el hozzátok, nem csak üres beszéd volt (logosz)], hanem isteni erőkben [erő-megnyilvánulásban, csoda(tevő erőben)] is, Szent Szellemben [a Szent Szellem kiáradásával, és meggyőző erejével] is, sok bizodalomban [és teljes bizonyossággal és sok meggyőződéssel, nagy biztonsággal] is [és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság].

Amiképpen tudjátok [láttátok], hogy milyenek voltunk [hogyan éltünk, hogyan léptünk fel] közöttetek ti érettetek [a ti érdeketekben, és hogy mindent értetek tettünk]” (1 Thess. 1,2-5)

És minden kihívott közösségért való imában a hit és szeretetért ad hálát, így a Rómaiakért (jelentése: Hősies) is: „Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van; [dicsérettel szólnak; hirdettetik]. Mert bizonyságom [tanúm] nékem az Isten, kinek szellem szerint [szellemben] szolgálok az ő Fiának evangéliumában [amit hirdetek], hogy [imáimban] szüntelen [szakadatlanul; megszakítás, megállás nélkül] emlékezem felőletek, [említést teszek rólatok]” (Róm. 1,8-9)

A Kolossébeliekért (jelentése: oszlopok): „Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor [valahányszor] tiértetek könyörögvén, [imádkozunk]^. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4)

Az Efézusbeliekért (jelentées: A vég): „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt” (Eféz. 1,15-17)

„Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája (a koronánk és dicsőségünk)? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk” (1 Thess. 2,19-20)

Itt az Idő hogy dicsérjük Őt.

Óh, Uram!

„Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van Tenálad;

Jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,11)

Az ígéret, amely megvalósult, ha …

„Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,5)

Max Lucado: A türelem

"A türelem nem naiv, nem hagyja figyelmen kívül a helytelen viselkedést. Csak takarékra állítja a lángot. Vár. Hallgat. Lassan forr fel. Így bánik velünk Isten. Jézus szerint nekünk is így kellene bánnunk egymással."

Ismerd fel, ha segítségre van szükséged!

...Mózes kezei elfáradtak... Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik errõl, a másik amarról..." (2Mózes 17:12)

Szeretjük azt gondolni, hogy egyedül is elboldogulunk mindennel, de bölcs dolog tudni, hogy mikor van szükségünk segítségre.

Amikor Izráel Amálék ellen harcolt, valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt fölényben, de amikor leeresztette a kezét, az ellenség kezdett felülkerekedni. Mózes azonban, mint mi mindannyian, ember volt, és kezei elfáradtak". Ezért Áron és Húr fogtak egy követ, ráültették Mózest, aztán odaálltak a két oldalára, és tartották a kezét. Isten nem csupán gyõzelmet adott Izráelnek azon a napon, de Mózesnek is megmutatta, hogy vannak idõk, amikor mindannyiunknak szükségünk van segítségre.

Egy lelkipásztor ezt mondta: Emlékszem egy idõre, amikor mélyen elcsüggedtem... azt kérdeztem, vajon én vagyok-e a megfelelõ ember arra, hogy ennek a gyülekezetnek a pásztora legyek... Egy barátom megérezte elkeseredettségemet... elhívott egy kávéra és meghallgatta aggodalmaimat. Nem sajnálta az idõt, hogy emlékeztessen mindarra, amit Isten végzett engem használva... segített visszaszerezni az elvesztett perspektívát. Az együtt töltött idõ végére úgy éreztem, felbátorodtam, és kész vagyok folytatni... mindig hálás leszek neki azért, ahogy »tartotta a karjaimat«."

 Sokan vagyunk úgy, hogy könnyebbnek érezzük segítséget nyújtani, mint segítséget elfogadni. Néha a segítség elfogadása azt jelenti, hogy lemondasz a mártír- vagy áldozatszereprõl, lebontod a függetlenség falait, amelyet évek alatt építettél fel, és beengeded az embereket, hogy ott lehessenek számodra. Ha most magadra ismertél, imádkozz így: Uram, tudod, hogy hajlamos vagyok csak magamra számítani. Segíts, hogy el tudjam fogadni az ajándékot, amit te adtál azokban az emberekben, akik segíteni és bátorítani akarnak!"