Mostohasors az ajtókon túl
- Hol és hogyan
éltél gyerekkorodban?
- Tanyán laktunk,
Pálmonostorán, nem volt külön szobánk, a húgommal aludtam egy ágyfélén, én
aludtam kívül, a húgom meg belül. Aztán édesanyám élettársa bejött éjszakánként
a szobánkba, és ott próbált meg csinálni velem mindenfélét, mikor a húgom már aludt,
csakhogy én védekeztem, kezemmel, lábammal kapálódzni már nem tudtam, mert
akkor már rajtam volt, csak a hangom maradt, de ahogy elkezdtem kiabálni, a
kést, ami ott volt nála, egy kicsit a nyakamhoz szúrta, a torkomhoz, aztán
megcsinált mindent.
- És te?
- Egy tizennégy
éves gyerek hova menjen, ha megfenyegetik, hogy elvágom a torkodat, ha bárkinek
szólsz róla? Először nem is tudtam, mi az, amit csinál.
- Hányszor történt
meg?
- Nem számoltam,
sokszor.
- Anyád tudta ezt?
- Tudta. Ők a
konyhában aludtak, többször hallottam, amikor már nagyon késő volt, lehet, hogy
már éjjel is, mikor a húgom már aludt, hallottam, hogy mondja anyámnak, megyek
a nagyobbik lányodat fölcsinálni. Anyám mondta neki erre, ott van, menjél,
úgyse mered. Aztán mégis merte. Anyám aranytálcán kínált föl apámnak.
- Ez volt az első
szexuális kapcsolatod?
- Igen.
- A
mostohaapáddal?
- Igen.
- Meg a második
is, meg a tízedik is?
- Meg még a
sokadik is. Megtanultam csöndben tűrni, a végén már nem fájt annyira, de a kés
mindig ott volt a torkomon, úgy sírtam, hogy ne legyen hangja.
- Ezek szerint a
gyereked a mostohaapádtól van?
- Tőle.
- Anyád tudja?
- Tudja.
- Ő neked
édesanyád?
- Az, de nem
szeretett igazából soha, ha a húgom, ha a bátyám valami rosszat csinált, nem ők
kaptak ki, hanem én. Bármi baj volt a tanyán, mindenért engem vert meg.
- Mesélj valamit
anyádról, szép asszony volt, vagy esetleg intézetben nevelkedett?
- Most
negyvennyolc éves, de az ital teljesen tönkretette.
- Alkoholista?
- Nem is kicsit.
Megcsinálta, hogy bement a kocsmába, és ha nem volt pénze, fölállt az asztalra,
levetkőzött anyaszült meztelenre, táncolt az embereknek, és aztán meghívták
inni, ő meg elment velük. És akik ott részegeskedtek vele, másnap meg
harmadnap, mikor kijózanodtak, és megláttak minket, éreztették, hogy na, itt
vannak a K-betűsnek a gyerekei.
- A húgoddal nem
próbálkozott a mostohaapád?
- Nem, csak velem.
Egyszer volt olyan, hogy arra ébredtem fel, a húgom nyöszörög, furcsa, mert
hogy azokban a napokban nem volt jól a kishúgom, és őt fektettem kívülre, hogy
ha valami nincs rendben, fel bírjon kelni, és ki bírjon menni, és arra
ébredtem, hogy ott motoszkált a kishúgomnál, és akkor nem féltem, és
rákiabáltam, hogy mit csinál, és azon nyomban kihúzta onnan a csíkot.
- Hány éves volt
akkor a húgod?
- Tizenkettő.
- Anyád mindig is
ivott?
- Nyolcvankettő
óta, amikor a húgom megszületett, azóta iszik. Olyan az ital számára, mint a
drog.
- Nem lehetséges,
hogy anyád egyikőtök megszületését sem akarta?
- Nem tudom.
- Anyád együtt él
még ezzel az élettársával, aki téged megerőszakolt?
- Nem, otthagyta
az ital miatt. Aztán anyám férjhez ment egy volt rendőrhöz, aki negyvenöt évvel
idősebb, mint ő, de hát hozzáment, hogy aztán minek… vagy hogy mit tudnak adni
egymásnak… nem tudom.
- A bátyáddal sem
tudtál összefogni a mostohaapád ellen?
- A bátyám korán
elkerült a tanyáról, ment tanulni, aztán lett jó állása. Egyszer gondoltam,
hogy mindent elmondok neki, de addigra már meghalt.
- Hogyhogy
meghalt?
- Öngyilkos lett
anyu miatt. Bátyámat szerettem a legjobban. Jól keresett, sokszor hazajött,
hogy segítsen nekünk. Olyankor anyám mindig meglopta őt, volt, amikor mindenét
elvette, és úgy ment vissza egy fillér nélkül. És mit csináljon a bátyám, verje
meg a saját anyját, csak sírt, aztán már nem bírta, kiment a vonat elé, és
amikor az jött, rátette a nyakát a…a… sínre.
- Ivott a bátyád?
- Nem, soha.
- Mi volt, amikor
a hasad egyszer csak elkezdett nőni ott a tanyán?
- Én nem tudtam
akkor, mi az, hogy terhesség, mert engem senki nem világosított fel ilyesmiről.
De ahogy anyuék megtudták, hogy terhes lettem, kint dolgoztattak, hogy menjen
el a gyerek, de hát akkor én ezt, mondom, nem tudtam, ha esett az eső, menjek
ki, vigyázzak a disznókra, meg volt, amikor reggeltől estig a földön egyeltem,
meg kapáltam, krumplit szedtem, a sok hajlástól azt gondolták, elmegy. Később
kiderült, mondták a gyámügyön nekik, hogy ha nekem vagy a gyereknek bármi baja
esik, őket lecsukják. De őket ez nem érdekelte.
- Ki tudott arról,
hogy a gyerek az apádtól van?
- A gyámügyesek
tudták, meg talán az intézetben is, ahol szültem. Felvettek egy jegyzőkönyvet,
és kész.
- Hogyhogy nem
lett belőle rendőrségi ügy?
- Nem tudom. De
ott az intézetben, Kunfehértón, Kecskeméten is több gyerek mondta, hogy ilyen,
meg hasonló dolgokat velük is csináltak otthon. Különben azt mondta a nevelőapám
a gyámügyön, hogy nem fog elszökni, megvárja, amíg a gyerek megszületik, és
minden vizsgálatnak aláveti magát. A bátyám akkor még élt, ő hívott fel a
kórházban aznap, amikor megszületett a kislányom, hogy a kislány apja eltűnt,
és nem találják. A mai napig se került elő, de jobb is, hogy nem került elő.
- Mikor először
karodba vetted a kisbabát, mire gondoltál, mit éreztél?
- Hát arra, hogy
ez a pici baba, ő nem tehet róla, hogy én így jártam, ő arról nem tehet, hogy
énvelem ez megesett, hát ő nem hibás semmiért, így aztán csak annál inkább
jobban szerettem.
- Hogy kerültél
intézetbe?
- Mert terhes
voltam, azért Kecskemétre vittek, a Farkas- villába, árpilis 26-ától szeptember
1-jéig, a húgom meg augusztus 24-ig. Ott szültem, Terepesi főorvos úrnál.
- Ennyire tudod a
dátumokat?
- Ezeket nem tudom
elfelejteni, félek, soha.
- A kislányod hol
van most?
- Újfehértón.
- Újfehértón hol?
- Intézetben…,
mert sajnos nem adják ki nekem, mert nincs hova vinnem.
- Elvették tőled?
- Hát nem
elvették, mert én ott…, szóval együtt voltunk intézetben, ő a csecsemőknél, én
meg a nagyoknál, de intézetben voltunk. A szülés után visszakerültem a
Farkas-villába, ő meg a közeli csecsemőotthonba, aztán háromóránként jártam át
hozzá szoptatni.
- De már nem vagy
intézetben, akkor hogyhogy nincs nálad a gyerek?
- Mert mondom, nem
engedik, csak a hétvégekre hozhatom ki.
- Édesapádat
ismered? Mi van vele most?
- Még kicsi
voltam, mikor édesapu elment, akkor se volt sok pénzünk, de valahogy megéltünk,
amikor velünk volt, de aztán elment, mert anyu csak azzal foglalkozott, hogy az
ital meglegyen, mindenkitől kölcsönkért mindig, egyik kölcsönből kifizette a
másikat. Apu kezdettől fogva azt akarta, hogy mi intézetbe kerüljünk, mert nem
bízott anyuban. Gondolta, hogy nekünk jobb volna ott bent, és igaza is lett.
- Ki főzött,
takarított, mosott a tanyán?
- Nyolcéves korom
óta mindent én csináltam, már hétéves koromban is, ha én nem vágtam fát a
kályhába, akkor hideg volt a tanyán, aztán mégis volt, hogy aludni se
aludhattunk benn, csak kinn a szénaboglyában.
- Hogyhogy?
- A szomszéd tanyában
hagymával foglalkoztak, aztán, mikor jött a betakarítás, román
vendégmunkásokkal pucoltatták a hagymákat, csakhogy ott nem volt hely, ahol
aludjanak, aztán az anyám befogadta őket. Már inkább tél volt, mint ősz, sőt,
ahogyan így gondolok rá, tél közepe volt, és a mi ágyunkba tették be a
románokat, meg a konyhába is, nekünk meg ilyenkor irány a szénaboglya. Fejünk
fölé húztunk egy fóliát, a húgomat jól begyömöszöltem a szénába, hogy mégse
fázzon, én úgyszintén, és ott aludtunk.
- És anyád, meg a
román segédmunkások a szobában szerelmeskedtek?
- Hát biztos
valami disznólkodásos dolgot csináltak, mert aztán hallottam…, de mondjuk nem
láttam…
- Ez a házikó itt
Halason, ahol most beszélgetünk, kié?
- Ez az anyósomé,
és megengedte, hogy ebben a kis szobában lakjunk, csak hát, hogy ez még nem
elég annyira, hogy ide a gyereket kihozhassam.
- Ez azt jelenti,
hogy férjnél vagy?
- Azt.
- A férjed mindent
tud rólad?
- Még az elején
elmondtam neki. Ő az egyetlen. Meg most te.
- Hogy
ismerkedtetek meg?
- Az nehéz volt.
- Miért?
- Mert tizennégy
éves korom után nagyon taszítónak találtam a fiúkat, mindenhogyan, rosszul is
lettem volna, ha hozzám ért volna valaki. Elvégeztem szakmunkásképzőn a
csipkekészítői szakmát, de csipkekészítői állást nem kaptam sehol sem, pedig
itt, Halason van a Csipkemúzeum. Csak egy ládagyárba vettek fel dolgozni, ott
ismerkedtünk meg. Attól kezdtem megkedvelni, mert olyan félénk szívű volt, és
nem mert úgy hozzám közeledni.
- Mi volt a dolgod
a gyárban?
- Ládaaljat
csináltunk, és álltam ott a gép mellett végig, és alá kellett raknunk az
anyagot, háromszor húszperces szünet volt a tizenkét óra alatt.
- Mennyit
kerestél?
- Megkerestem az
ötvenet is, de mondjuk le is vontak. Mikor a ládagyárnál a főnöknek a házassági
évfordulóját ünnepeltük, akkor jött oda hozzám az, aki most a férjem. Hát nem
mondta ki úgy, mondjuk, hogy akar velem járni, hanem hozott egy nyakláncot,
amit a nyakamba akasztott, de medál nem volt rajta, és mondom neki, hogy egy
fiú akkor ad egy lánynak ajándékot, ha járni akar vele, vagy névnapja van, vagy
születésnapja, de ő akkor se merte megkérdezni, hogy járok-e vele, én kérdeztem
akkor meg, és úgy jöttünk össze.
- Mióta vagytok
házasok?
- Két éve.
- Akartok közös
gyereket?
- Igen, de először
szeretnénk kihozni a kislányt az intézetből. Ő az én szívem csücske.
- Nem tartasz
attól, hogy ami veled történt, az meghatározza az életedet, esetleg a lányodét
is?
- De, nagyon is
tartok.
- Mit vársz a jövőtől?
- Hát hogy
mondjam…, szeretnék minél hamarabb valami jobb sorsra jutni, jobban előre, mint
ahogy most vagyok…, mert az anyósomtól mondjuk nagyon szép, hogy megengedi,
hogy itt lakjunk, meg ilyen, de szeretnék az enyéimmel valami saját életet
élni. Hogy sikerül-e végül is az élet… Nem tudom.
„Akkor monda Amnon
Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedből; vevé azért Támár a
bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba. És
eleibe vivé, hogy egyék, és (az elkapta, és) megragadá őt, és monda néki: Jöjj, feküdj mellém, húgom (gyere, hálj velem). Ő pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne
ronts meg, … (ne kövess el rajtam erőszakot, ne becsteleníts meg) ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot. És én,
ugyan hová vigyem szégyenemet (hova mehetnék szégyenemmel)?” (2
Sám. 13,10-13)