Néhány hónapja történt, hogy látogatásra indultam egy
családhoz, és ilyenkor mindig viszek néhány kis Bibliát és traktátusokat
magammal, számítva arra, hogy az Úr majd idejében megmutatja, hogy kinek is
szánta. Ők egy társasházban laknak, ahová nem volt egyszerű bejutni, mert éppen
akkortájt elromlott a kapunyitó. Amikor megérkeztem, telefonon szóltam nekik,
hogy itt állok a kapu előtt és így beengedtek.
Sokat beszélgettünk énekeltünk és imádkoztunk az Ige körül,
és eltelt az erre szánt idő. Szeretettel elbúcsúztunk egymástól, és mikor
kimentem az utcára, akkor vettem észre, hogy a nyakamban hordott kistáskát, -
ahol a telefonom is hordom - ott felejtettem. Átgondoltam, hogy mit is
tehetnék. Sajnos a kézenfekvő megoldás nem jöhetett szóba, mert a kapucsengő
éppen rossz volt. A telefonszámukat nem tudom fejből, hogy egy fülkéből
hívhatnám, a telefonom pedig bent maradt. Eddig jutottam a gondolkodásban és
éppen elkeseredésnek indult volna a hangulatom, amikor eszembe jutott, hogy
hiszen a saját telefonszámomat tudom, és nyilván felfigyel a család az
ismeretlenül hangzó csörgésre, ha felhívom. Már csak a megvalósításra kellett
kieszelnem valamit, mert ma már nem pénzbedobósak a telefonok, arról nem is
beszélve, hogy nem tudtam, hogy errefelé hol is van ilyesmi egyáltalán.
A néptelen hegyvidéki területen egyszerre csak egy
fiatalember fordult be a sarkon, és felém tartott. Nekibátorodva
megszólítottam, és néhány szóban elmondtam tehetetlenségem történetét,
megkérdezve, hogy egy telefon felhívása erejéig segítene-e rajtam. Szívesen
kötélnek állt, és máris pötyögte a számomat, ahogy mondtam neki, a készülékbe,
majd miután elindította a hívást, készségesen a kezembe adta telefonját. Hosszú
időnek tűnt, amíg bekapcsolt a rögzítőm, ami azt jelentette, hogy nem vették
fel. Újabb ijedelem futott át rajtam, - vajon lenémítottam a telefonom? Még egy
próbálkozásra kértem engedélyt, és már a második kicsengés után felvette
barátom a telefont, azonnal kinyitotta a kaput és máris szaladtam az
ottfelejtett kistáskáért. Előtte azonban még megköszöntem a fiatalembernek
segítségét, és egy előre elkészített kis Bibliát adtam neki ajándékba.
Láthatóan örömmel fogadta. Miután visszaértem az utcára, híre-hamva sem volt
már, nem lehetett látni merre ment el.
Bandukoltam a menetrend szerint járó villamos végállomása
felé és örömmel fedeztem fel újdonsült segítőtársamat, amint a végállomáson
áll, és hathatósan tanulmányoz valamit, - persze tudtam a kis Szentírás lesz a
kezében. Telefonon elújságoltam feleségemnek, hogy milyen csodát tett az Úr,
hogy egy csapásra megoldotta balga szolgája gondját-baját. Éppen mire
befejeztem a beszámolót befutott a jármű is, és miután kiszálltak a most
érkezettek, mi, az ott várakozók kezdtünk beszállni. Határozottan odaléptem
ismét a fiatalemberhez, és megköszöntem újra kedvességét ajánlva egyben, hogy
mivel láthatóan egyfelé utazunk még egy ideig, beszélgethetnénk, ha nincs más
dolga. Mondtam neki, hogy bármit kérdezhet Istennel, hittel, Bibliával
kapcsolatban, szívesen válaszolok rá, ha valamit tudni akar. Most legalább
konkrét választ kaphat, ha valami kérdés feszíti ebben a témakörben. Biztattam,
mondva, hogy missziósként azt tapasztalom, hogy mindenkit érdekel ez a témakör,
még ha nem is mernek előhozakodni az emberek ezzel, mert hát olyan cikinek tűnik
ez a mai modern világban. Hallottam, hogy munkatársai is így vannak ezzel a
munkahelyen, de munka után egy kis közösség alakul, beülnek valahova, és akkor
előbb - utóbb mindig előjön ez a téma, mert hát valami elképzelése mindenkinek
van a dologról.
Jót beszélgettünk, tán 20 percig is, sok fontos alapkérdést
sikerült tisztázni, és felajánlottam, hogy szívesen beülök a kis közösséggel én
is, ha igényelnék legközelebb valamikor. Ilyen csodálatos Istenünk van, aki
minden dologból kihoz valami jót, hogy egyre többen hallják az örömhírt, mindazok,
akiket Ő előre kiválasztott az örök életre. Azt még el sem mondtam, hogy nagyon
megköszönte a kis Bibliát, mert éppen olyan élethelyzetbe került, hogy
kapaszkodónak kellett, és többször is hangsúlyozta beszélgetésünkkor, hogy
nincsenek véletlenek!
Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden
akaratnak. (Préd 3,1)
- olvassuk a
Prédikátor könyvében a Bibliában, öröm betölteni a rendelt időben Isten
akaratát, dicsőség Neki .