„Hálát adok néked
tiszta szívből, hogy megtanítottál engem a te igazságod döntéseire
A te rendelkezéseidet (megtartom), és megőrzöm; soha ne
hagyj el engem” (Zsolt. 119,7-8)
2012. augusztus 15.
Ige: Egymás megszólásáról
Ne szóljátok meg egymást,
testvéreim. Aki testvérét megszólja, vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen
szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem
megtartója, hanem ítélő bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az
ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel
felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12)
A GENEZÁRET TAVÁNÁL
Szerző: Zöldi Józsefné
Csendesen ringatózik a hajó a tó vizén. Szép este van. A nap
utolsó sugarai aranyszínűre festik a hullámokat. Enyhén fúj a szél, éppen
annyira, hogy a kis vitorlást mozgásban tartsa. A halászok gyönyörködve nézik
ezt a megunhatatlan szépséget, szívükben rég érzett melegség árad. Fogva tartja
lényüket egy pillanatig a tenger, a vizek szeretete, az este hangulata, a
csend. Lenge szellő hozza a víz érdekes, hűvös illatát. Egy-egy hullám halk
csobbanással ütődik a hajó oldalának.
Hét férfi ül a hajóban. Már évek óta
nem halásztak, amióta a Mesterrel rótták Izrael poros útjait. Milyen boldog
idők voltak! Együtt jártak Jézussal éjjel-nappal. Mennyi csodának voltak tanúi,
milyen sokat tanította őket Isten országának dolgaira. Már el sem tudták
képzelni az életüket nélküle! És most még sincs velük. Egész eddigi életük
felkavarodott. Összekuszálódott minden, mikor szeretett Mesterüket elfogták, és
keresztre feszítették a Golgotán. Nem értették, miért kellett ennek így
történnie. A borzalmas éjszakát szomorú napok követték. De asszonyok hozták a csodálatos hírt: Nincs
Jézus a sírban, mert feltámadott! Izgatottan szaladtak a sírhoz, és az tényleg
üres volt! És azóta találkoztak is szeretett Mesterükkel! Nem hagyta
őket magukra! Már biztosan tudták, hogy Ő él! Egyetlen tanítvány nem tudott
felhőtlenül örülni: Péter. Örömébe mindig belevegyült az önvád keserűsége:
Megtagadta Urát azon az éjszakán, esküdözve állította, hogy nem is ismeri! Hogy
tudott ilyet tenni?
Most ül a hajó deszkáján, merőn nézi a sötét vizet. A hálót
kivetették már. Gondolatai mindig visszaszállnak Jézushoz. Mikor megjelent
közöttük, olyan boldog volt! Újra látta a szeretett arcot! Hallotta azt a drága
hangot! És most már tudta, hogy Jézus él! De még nem tudott beszélni vele.
Pedig nagyon szeretett volna! Lelkét égette a tagadás és elvette minden örömét.
Ma is feledni akart. Elszaladni lelkiismerete elöl. Ő mondta a többieknek:
- Én elmegyek halászni!
- Akkor mi is elmegyünk veled. szedelőzködtek
a többiek. Pedig nem halásztak már régóta. De valahogy megszokták, hogy Péter a
hangadó, általában hallgattak rá.
De ma éjszaka valami nem volt rendben.
Hiába vetették ki újra és újra a hálót, minden alkalommal üresen húzták be.
Egyetlen hal sem volt benne, még mutatóban sem. Ilyen még nem történt. Nem volt
áldás a munkájukon. Már hajnalodott, amikor csüggedten fordították partnak a
hajót. Kikötéshez készülődtek, amikor kiáltott valaki a partról:
- Fiaim! Van-e valami ennivalótok? - Azt gondolták, talán halat akar venni
valaki. Csüggedten válaszolták:
- Nincsen!
- Vessétek a hálót a hajó jobb oldala felöl, és találtok! Kiáltotta
vissza az idegen.
Nem is tudtak számot adni róla, miért engedelmeskedtek. De
amikor ezt megtették, a hálót már nem bírták kivonni a halak sokasága miatt.
Csodálkozva néztek a partra, és Jánosban felujjongott az öröm:
- Az Úr van a parton!
Péter, ahogy ezt hallotta, felhúzta ingét, és gondolkodás
nélkül úszott kifelé. Nem érdekelték már a halak, a tó, a hajó, még társai sem,
akik kínlódtak a temérdek hallal.
Elgyötört szíve vitte Jézus elé! Neki rendeznivalója van a Mesterrel!
Az Úr várta övéit. Ismerte lelkük
minden rezdülését. Tudta, hogy fáradtak, frissen sült hallal, kenyérrel kínálta
őket, mert a többiek is hamar
partot értek. Miután jóllaktak, Jézus szeme a messzeségbe nézett. Tekintetével
átfogta a tavat, mely csillogott a reggeledésben, a rengeteg halat, mely sok
pénzt ér, a masszív kis hajót, és Péterhez fordult:
- Péter! Jobban szeretsz-e engem ezeknél?
Péter összerezzent a kérdésre, eszébe jutott, hogy azzal, hogy
elindult halászni, visszament arra a helyre, ahonnét elhívta őt az Úr. Tudta
már, miért nem fogtak semmit. Most döntenie kell, melyiket szereti jobban:
munkáját, vagy az Urat? Egyiket a másikért el kell hagynia. A kettő együtt nem
megy!
- Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!
- Legeltesd az én bárányaimat! Feleli Jézus.
Kis idő múlva újra kérdezi az Úr:
- Péter! Szeretsz-e engem?
Péter csodálkozva nézett az Úrra:
- Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!
- Őrizd az én juhaimat! - inti Jézus.
Igen, éppen ő volt az, aki kezdeményezte az éjszakai
halászatot, aki visszavitte társait a tengerre. Lehajtotta a fejét, és újra
hallotta Mestere halk hangját:
- Péter! Szeretsz-e engem?
Ez a halk, fájdalmas kérdés összetörte Pétert. Hányszor
bizonygatta még a tagadás előtt is, hogy szereti Mesterét! És mégis meg tudta
tenni! Háromszor is! Annyira megbánta már! Annyit sírt miatta! Ma éjszaka is
meggyőződött róla, hogy már Jézus nélkül semmit nem ér az élete. És
valahányszor szívébe néz, mindig azt látja, hogy ő ennek ellenére mégis szereti
Urát! Sírva mondja:
- Uram, te mindent tudsz! Te tudod, hogy én
szeretlek téged!
- Legeltesd az én juhaimat! Mondta újra Jézus,
de hangja már kedvesen, megbocsátón ölelte Pétert. Eltörölve szörnyű
bűne, lelke újra szabad! Könnyes szemét hálásan emeli Jézusra. Benne ígéret
volt. Megértette, hogy neki már csak az lesz a feladata, hogy az Úr nyájára
legyen gondja! Rálépett a neki kijelölt útra.
Mi is ebben a világban élünk, ahol
számtalanszor dönteni kell: Követjük az Urat, vagy megtagadjuk? Sokszor, mint
Péter, nem is akarjuk, csak a pillanat hozza úgy. Valamit kimondunk,
megteszünk, és utána döbbenünk rá, milyen nagy fájdalmat okoztunk
Megváltónknak. Mikor belénk döbben ez a felismerés, gyötrődő szívünket annyi
mindennel próbáljuk nyugtatni! De nem megy. Hiszen csak az adhat feloldozást,
akit megbántottunk. És éppen Ő jön elénk! Milyen csodálatos szeretet! Addig
érintgeti szívünket, míg elindulnak a bűnbánat könnyei. És akkor
megbocsátón emel föl! Szent feladattal bíz meg! Meg nem érdemelt szeretet ez.
Ne féljünk bánkódni bűneink miatt! Ne akarjuk takargatni! Ne
keressünk kikapcsolódást valami másban, mert akkor lelkünk békessége
végképpen elveszik. Szívünk megkeményedik, és többé nem talál utat
szeretett Mesteréhez. Inkább mondjuk mi is sírva: - Uram, te tudod, hogy ennek
ellenére is szeretlek téged! Nincs az életemnek értelme Nélküled!
És megbocsátó szeretete újra felemel,
visszaáll a régi kapcsolat, közelségének öröme betölti szívünket. Mehetünk kéz
a kézben Urunkkal a kijelölt úton.
Napi gondolat
Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha
levesszük szemünket a célról, vagyis: Krisztusról. (Henry Ford)
Az adakozás hit kérdése
„Az ajándékozó
bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”(Péld.11,25)
Amikor másokkal megosztod a javaidat, Isten is megosztja
veled az Ő javait. A világ azt mondja: “Szerezz meg mindent, amit csak lehet,
hogy anyagi biztonságban legyél.” A Biblia pedig azt mondja, hogy oszd meg a
szegényekkel amid van, és azt fogod aratni, amit vetettél: “Adjatok, és adatik
nektek.” (Lk. 6, 38)
Isten azt mondja, hogy ha valakinek adsz, az nem kidobott
pénz. Ez egy befektetés a másik ember életébe. Az Úr azt mondja, hogy aki kész
adni abból, amije van, sokkal többet fog visszakapni: “Aki könyörül a
nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.”(Péld.19,17)
Ha találkozol olyan emberekkel, akik szükséget szenvednek
valamiben és adsz nekik abból, amid van, az Úr úgy tekint erre, mintha Neki
adnál kölcsön. Ő azt mondja erre: “Én visszafizetem neked.”
Az Úr mindig gondoskodni fog rólad, Ő szem előtt tartja a te
szükségleteidet. Elhiszed, hogy ez igaz? Az adakozás hit kérdése. Szaván fogod
az Urat?
Daily Hope by Rick Warren, 2011. október 19.
Kiben bízhatunk?
„Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az
Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg.„ Zsoltárok 20,8.
Ha körülnézünk világunkban azt látjuk, hogy bizalmatlanság
uralkodik mindenfelé.
Vajon miért? Azért, mert sok a csalódott ember!
Évekig, évtizedekig hittek eszmékben, jelszavakban,
vezetőkben, célkitűzésekben, és most rájöttek arra, hogy minden ígéret,
amelyben bíztak, kártyavárként omlott össze. Rádöbbentek arra, hogy az emberek csak
kihasználták őket, kizsigerelték teljesen, és most ott vannak remény nélkül,
céltalanul, elveszítve még az életkedvet is! Nem sokat változott a világ a
zsoltáríró kora óta! A régiek szekerekben, lovakban bíztak, a maiak a
tőzsdében, bankokban, pártokban, egyezményekben…. így folytathatnánk a sort
végtelen sok dologgal, amiben reménykedünk! Íme néhány idézet a bizalomról:
A reményhez
"Főldiekkel játszó, Égi tűnemény, Istenségnek látszó,
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának, A boldogtalan, S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes
kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál." (Csokonai:részlet)
“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy
állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam,
amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem
örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások
nélkül!” (Müller Péter)
“Ha gazfickóval van dolgod, csak egyetlen módon hozhatod ki
belőle a legjobbat, ha úgy bánsz vele mint egy tiszteletreméltó úriemberrel.
Előlegezz neki bizalmat. Ez a bánásmod annyira hízeleg majd neki, hogy talán
meg is akarja érdemelni, és büszkévé teszi az a tudat, hogy valaki bízik
benne.” (Lewis E. Lawes)
“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében,
akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)
“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra
szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások
viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha
lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe
zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és
senkiben sem.” (Seneca)
“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben
– de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem
boldogságot.”
(Walter Anderson)
A Bibliában is találunk hasonló gondolatokat.
„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik
és testbe helyezi erejét…” Jer.17,5
„Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az
öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját.” Mik.7,5
Talán most arra gondolunk, hogy akkor milyen lesz az
életünk, ha már senkiben nem bízhatunk? A bizalom alapvető szükséglete az
embernek!!!
„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.”
Zsoltárok 118,8
Bölcs gondolatok
"Nem az a lényeg, hogy mi hogyan állunk, hanem az, hogy
kicsoda Ő – JÉZUS – és milyen a kapcsolatunk Vele."
Megtart azzal, hogy táplál
Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által
élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam" (Jn 6,57).
Az Isten Fiával való közösség által élünk. Jézus Krisztus,
mint Istentől küldött közbenjáró, az Őt elküldő, örökkön örökké élő Atya által
él. Mi pedig a Megváltó által élünk, aki megelevenített bennünket. Ő az életünk
forrása és megtartója. Az életnek táplálékra van szüksége. Szellemi életünket
szellemi táplálékkal kell fenntartanunk, és ez a táplálék Krisztus Jézus. Nem
csupán élete és halála, nemcsak tisztsége és tettei, vagy csupán tanítása,
hanem Ő maga, akiben mindez bennfoglaltatik, Ő a mi táplálékunk.
Ezt a táplálékot ábrázolja ki a kenyér megtörése, az
úrvacsora, de vele táplálkozunk akkor is, amikor elmélkedünk Isten dolgairól,
amikor teljes szívvel hiszünk benne, amikor szeretettel befogadjuk Őt, és belső
életünk megerősödik általa. Megtapasztaltuk, mit jelent, ha Krisztus táplál
minket, de sem elmondani, sem leírni nem tudjuk azt. A legbölcsebb, ha az ember
egyszerűen él vele, mégpedig mindig újra és újra. Jézus Krisztus arra szólít
fel minket, hogy mind bőségesebben táplálkozzunk vele. Mérhetetlen hasznunkra
fog válni, ha Krisztus lesz az ételünk és italunk.
Uram, köszönöm neked, hogy a hívő élet nélkülözhetetlen tápláléka
olyan nagy örömmel fogyasztható eledel. Ezért belőled akarok táplálkozni ma
újra.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Spurgeon idézetek
"Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak,
egyszerűen szeress, és fontos leszel."
Maga Isten?
Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte
összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a
háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy éhező kis árvák
kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.
Egy fagyos reggelen egy amerikai katona visszafelé
igyekezett londoni barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon,
észrevett egy kisfiút, aki egy pékség kirakata előtt állt, orrát az
ablaküveghez nyomva. Odabent a pék tésztát gyúrt egy újabb adag friss fánkhoz.
Az éhes fiú némán bámulta, orrát az ablakhoz szorítva, és tátott szájjal leste
a pék minden mozdulatát. A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval,
megállt, és kiszállt.
„Fiacskám, szeretnél belőle?"
A fiú meglepődött. „Ó, igen... szeretnék."
Az amerikai belépett a boltba, vett egy tucat fánkot,
betette egy zacskóba, és visszament oda, ahol a fiú állt a londoni reggel ködös
hidegében. Mosolyogva odanyújtotta a zacskót, és csak ennyit mondott:
„Tessék!"
Ahogy megfordult, hogy elmenjen, érezte, hogy megrángatják a
kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: „Uram...
maga Isten?
Amikor feltétel nélkül szeretjük az embereket, akkor valami
Istenhez illőt teszünk. Nagyon valóságos módon bemutatjuk, hogy milyen Isten.
Isten feltétel nélküli, agapé szeretettel szeret bennünket, ami kegyelmes,
kedves és ritka.
Sok embernek nehezére esik, hogy higgyen egy olyan Istenben,
akit nem lát. „Tapintható" Istent akarnak. Ezért küldte el Isten a Fiát,
Jézust, és ezért hozta létre Gyülekezetét is. Mi Isten küldöttei vagyunk a
világban - és amikor szolgálunk mások felé, és isteni szeretettel szeretjük
őket, akkor megmutatjuk az embereknek, milyen Isten. Segítünk nekik megérteni,
hogy Isten úgy szereti őket, ahogy mi - csak még sokkal jobban.
Valaki azt mondta egyszer: „Lehet, hogy te vagy az egyetlen
Jézus valaki számára." Ez igaz. Keresztyénekként kiváltság számunkra, hogy
Krisztust képviselhetjük a világ felé. Vigyázzunk, hogy helyesen tegyük!
Mert Isten megígérte, hogy: „Az én Istenem pedig be fogja
tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus
Jézusban” (Fil. 4,19)
És ezt rajtunk keresztül kívánja elvégezni.
Soha ne szégyelljük Őt!
Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is
vallást teszek mennyei Atyám előtt" (Mt 10,32).
Milyen kegyelmes ígéret ez! Nagy örömmel teszek vallást az
én Uramról. Akármennyi hibám legyen is, Krisztust soha nem szégyellem, és a
keresztről szóló tanítást bátran hirdetem. Uram, nem rejtem magamba a Te
igazságodat.
Nagyszerű dolgot helyez itt számomra kilátásba az Ige.
Barátaim elhagyhatnak, ellenségeim ujjonghatnak, az Úr azonban nem tagadja meg
szolgáját. Nincs kétségem afelől, hogy az Úr a magáénak tart, hiszen új meg új
zálogát adja szeretetének. De eljön a nap, amikor meg kell majd állnom az Atya
előtt. Milyen öröm tudnom, hogy Krisztus akkor majd vallást fog tenni rólam.
Azt mondja majd: ez az ember bízott bennem és kész volt bántalmazást is
szenvedni nevemért, ezért én is a magaménak vallom őt. Régen, ha valakit
lovaggá ütöttek, a királynő gyémántos térdszalagot adott át neki. Nagy
megtiszteltetés volt az összegyűlt sokaság előtt átvenni ezt a kitüntetést. Mi ez
azonban ahhoz a tisztességhez képest, amikor majd Krisztus vall bennünket a
magáénak a magasságos Isten trónusa előtt, a mennyben. Ezért soha ne
szégyelljem, hogy az Úré vagyok. Soha ne hallgassak gyáván, se ne alkudjak meg
félszívvel. Pirulnom kellene, mert azé vagyok, aki megígérte, hogy kezeskedik
az életemért Isten előtt?
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
A távolugrás!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Képzeld el azt, hogy egy nap Mike-kal, a 895 cm-es
világrekordot tartó távolugróval kocogsz együtt. Miközben futtok, valami
morajlást hallotok, és érzed, ahogy a talaj egyre erősebben remeg a lábad
alatt.
Azonnal rájössz, hogy olyan földrengés van kitörőben, amilyet
még soha nem tapasztaltál.
Hirtelen mindössze egy lépésre előttetek meghasad a föld.
Mindketten megálltok, és azt fedezitek fel, hogy egy kis földnyelven
rekedtetek, ugyanis mintegy 9 méter széles, mély hasadék választ el a
biztonságtól. Az a kis földfolt is, amin álltok, omladozik a folytonos
rengéstől, és látod, hogy pillanatokon belül mindketten a mélybe zuhanhattok,
ahol összenyom a mozgó föld. Reménytelennek tűnik a helyzet.
Az egyedüli reményetek az, hogy átugorjátok a szakadékot.
Mike úgy ítéli meg, hogy a távolság az ő távolugrás-rekordjánál kb. 20 cm-rel
nagyobb, mégis úgy dönt, hogy megpróbálkozik vele. Amennyire a földnyelv
megengedi, hátrál, hogy minél nagyobb sebességet vehessen fel. Lekuporodik
starthelyzetbe, és te kiabálsz: „Felkészülni, kész, rajt!"
Mike olyan gyorsan szalad, ahogy csak bír. A földnyelv
legszélén elrúgja magát a talajtól, és fellendül a levegőbe. Tökéletes ugrás!
Átrepül a hasadék felett, mindkét lábfejének ujjaival éppen eléri a túlsó fal
szélét. Csodálatos 9 méteres ugrás - 5 centivel hosszabb, mint a világrekordja.
Ám szerencsétlenségére mégsem elég hosszú. Lába lecsúszik a peremről, és egy
pillanatig még küszködik, hogy megragadja a peremet a kezével. Csaknem
sikerült. Szemed láttára beleesik a hasadékba, és meghal. Szegény Mike!
Most rajtad a sor. Megpróbálsz a lehető leghátrább húzódni
az elrugaszkodás helyétől, és felveszed a startpozíciót. Gondolatban jelt adsz,
és nekiiramodsz. Lihegve-zihálva odafutsz a földnyelv széléhez, elrúgod magad,
és ugrasz - egyenesen a szakadékba. Te is halott vagy.
Az, hogy Mike egy tökéletes, világrekord-méretű ugrással
majdnem elérte a túlsó partot, nem ért semmit. Egyszerűen nem volt elég hosszú.
A végső kimenetelt tekintve Mike ugrása nem volt jobb a tiédnél. Mindketten
meghaltatok.
Az örök élet a menny felől nézve nagyon hasonló képet mutat.
Mindegy, hogy mennyire jó életet éltél, hány istentiszteleten vettél részt,
vagy mennyivel vagy jobb, mint mások. Te nem mentheted meg saját magadat. A
világ legjobb emberei sem tudják megmenteni magukat, mert „mindenki vétkezett,
és híjával van az Isten dicsőségének" (Róm 3:23). Senki sem elég jó
önmagában.
Ezért jött el Jézus. Ő az egyetlen, aki valaha is tökéletes
életet élt. Ha bizodalmunkat és hitünket belé vetjük, és Ő lesz életünk Ura, az
Ő tökéletessége lesz a miénk. Ő az egyetlen, aki biztonságban át tud vinni
minket a túloldalra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)