2012. március 21.

Napi gondolat


Ha az ember élete nem egy üzenet, mit ér akkor bármiféle üzenet? (Szentgyörgyi Albert) 

Próbálj ki valami újat



"Egyszer csak néhány ember érkezett, akik egy béna férfit hoztak hordágyon. Keresték a módját, hogyan juthatnának be a házba Jézus elé. Amikor sok ember miatt nem tudtak odamenni, felmásztak a tetőre, elmozdítottak néhány cserepet és onnan eresztették le az ágyat a tömeg közepébe, pontosan Jézus elé. Ő pedig, amikor látta hitüket, így szólt: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.” (Luk. 5:18-20)

Íme, a hétből az ötödik módja annak, hogy egy kis csoport hogyan tud megnyerni embereket Jézusnak. a kiscsoportodnak bátorságra van szüksége, hogy valami mást csináljon.

Amikor egy elkedvetlenítő körülménnyel találta szembe magát ez a négy barát, elhatározták, hogy valami mást tesznek, hogy barátjukat eljuttassák Jézushoz: a tetőn át jutottak be!

Néha nekünk is valami teljesen mást kell csinálnunk azért, hogy az embereket Jézushoz vezessük.

Lehet, hogy neked nem kell átkúsznod a tetőn, hogy valakit Jézushoz vezess, de lehet, hogy tarthatnál egy vendégséget és meghívhatnád rá a még hitetlen barátaidat.

Egy kis csoportnak a San Diego-i gyülekezetben a "valami más" azt jelentette, hogy bérleteket vásároltak a bajnoki focimeccsekre. Amellett, hogy megvették saját jegyeiket, a házaspárok vásároltak még egy jegyet - valakinek, aki nem ismerte Jézust. Ez a csoport 13 házaspárt hozott Krisztushoz egy ilyen élményen által.

Legyünk bátrak, amikor másoknak Jézusról beszélünk, mert a Szent Szellem dolgozik rajtunk keresztül. Nem számít milyen jól beszélünk, vagy mennyire vagyunk képzettek, mert Isten használja a mi képességeinket: "Amikor látták Péter és János milyen bátrak, és megtudták, hogy tanulatlan és egyszerű emberek, nagyon elcsodálkoztak. Azt is felismerték, hogy Péter és János Jézussal jártak. (Ap. Csel. 4:13)

(Daily Hope by Rick Warren, 2011. december 9.)

Hillsong - God Is Able DVD (Completo)

Rodney H. Browne - Vallásosság - 2

HUMOR


A templom pénztárosa egy fillér nélkül maradt, amivel segíthette volna a rászorultakat. 
A perselybe már egy jó ideje senki sem tett pénzt.
Másnap a templom ajtajára kitett egy öles betűkkel írt hirdetményt:

"Egy nős férfi a gyülekezetünkből intim kapcsolatot tart egy hajadonnal.
Ha holnap reggelig  nem találok a perselybe egy 100$-os bankjegyet, kénytelen leszek felfedni a nevét a gyülekezet előtt"

Másnap reggel a perselybe talált két tucat 100$-os bankjegyet
és egy 50 dollárosat egy cetlivel:Adjál még egy napot, hogy össze tudjam kaparni a többit.

Keresztény udvarlás...


Hé kislány, mi a szellemi ajándékod?

Idézetek a szeretetről



Uram, boldog aki szeret Téged: barátját benned, ellenségét Érted. Soha szeretteit el nem veszítheti, mert abban kedvesek, Aki el nem vész. 

Oswald Chambers : A MESTER RENDELETEINEK KULCSA


"Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába" (Mt 9,38).

Isten szolgálatának kérdéseihez a kulcs Isten kezében van; ez a kulcs pedig az imádság, nem a munka. Nem az a munka, amit manapság annak tartanak, mert az sokszor kibújik az Istennel való szoros közösség alól. Az Istenért végzett munka problémáit nem a józan ész kulcsa nyitja fel, sem a gyógyászat, a civilizáció, a nevelés, sőt az evangelizáció kulcsa sem. Egyedül az imádság oldja meg ezeket a kérdéseket. "Kérjétek az aratás Urát!" Természetes ésszel az imádság nem alkalmazható, egyszerűen képtelenség. Meg kell látnunk, hogy az imádság a józan ész szempontjából nézve ostobaság.

Jézus Krisztus szemléletmódjában nincsenek "nemzetek", hanem csak a világ. Hányan imádkozunk "személyre való tekintet nélkül", úgyhogy csak egyetlen személyre, Jézus Krisztusra vagyunk tekintettel? Az Övé az aratás, amit a nyomorúság és a bűn érlelt meg. Ez az az aratás, amelybe munkások kiküldéséért imádkozunk. Tele vagyunk gyakorlati tennivalókkal, holott körülöttünk az emberek megértek már az aratásra, mi pedig egyetlen egyet sem aratunk le belőlük, hanem túlfűtött tevékenységgel elpazaroljuk Urunk idejét. Tegyük fel, hogy eljönne a válság atyád vagy testvéred életében, akkor te mint az Ő aratómunkása betakarítod-e a gabonát Jézus Krisztusnak? "Ó, csakhogy nekem különleges megbízatásom van!" Egyetlen keresztyénnek sincs különleges munkája, hanem arra van elhívva, hogy Jézus Krisztus tulajdona legyen. Szolga, aki nem nagyobb Uránál, és aki Jézus Krisztusnak nem írja elő, hogy mi legyen a szándéka vele. Urunk hívása nem valamilyen különleges munkára szól; Ő önmagához szólít. "Kérjétek azért az aratás Urát", és Ő majd irányítja a körülményeket és kiküld titeket.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

Friderika Édenkert

Rebecca St.James - Song of love

Andre Rieu & Guests - Hallelujah 2010

A csíkos pizsamás fiú

Jesus Culture - Rain down (magyarul)

2012. március 20.

Ige: Isten akaratának felismerése


Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn (vagyis történt) azokban a napokban, (hogy) kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és Istenhez imádkozva virrasztotta át). És mikor megvirrada, előszólítá (és odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk. 6,12-13)

Márk bizonyságtételéből megtudjuk, hogy a tanítványokat is Isten jelenlétébe hívta be, mielőtt szolgálatra küldte ki őket: „Azután felméne a hegyre, és magához szólítá (vagyis magához hívta), akiket akar vala; és (ők pedig) hozzá menének. És választott tizenkettőt (arra), hogy vele legyenek, és hogy kiküldje (és elküldje) őket prédikálni, (hogy hirdessék az igét), és hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és (a tőle kapott hatalommal) az ördögöket (vagyis démonokat, a gonosz, tisztátalan szellemeket) kiűzni:(Márk. 3,13-15)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek (és hogy semmi se árthasson nektek)” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (vagyis démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (és hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (vagy botot), se táskát (vagy tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És (amikor) valamely házba bementek (vagyis betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (és bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd (ezek után) magához szólítá (magához hívta) a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (vagyis a démonok) fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán (vagyis egyetlen vándorboton) kívül; se táskát (vagy tarisznyát), se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut (vagyis saru viszont legyen rajtuk), de két ruhát ne öltsenek (magukra). És (ezt is) monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak (be) titeket, sem nem hallgatnak rátok, (akkor) onnét kimenvén, verjétek le a port (is) lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják (vagyis felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (vagyis előkelőit), és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

 A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (vagyis harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen (és erők és hatalmak ellen), ez élet sötétségének világbírói ellen (és a sötétség világának urai ellen), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért (és éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (és leküzdvén) megállhassatok.

Álljatok hát elő (vagyis álljatok meg tehát), körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (vagyis igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (vagyis a megigazulás) mellvasába (azaz: páncéljába). És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván (és legyetek éberek) minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)


Ige: Az Úr Jézus bemutatja Isten országát


 Az Úr Jézus nem csak hirdeti, hanem be is mutatja Isten országát: „És körüljárja [és bejárja] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [vagyis a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [és mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.

Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtuk [és megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok” (Mát. 9,35-36)

És hogy miért lett a nyáj szétszórva, ezt egy történeten keresztül mutatja be Isten Igéje: Júda királya Izráel királyával együtt akar a harcba menni, azzal a királlyal, aki eltévelyítette egész Izráel népét. Az Úrnak prófétáját kérdezik meg, hogy szerencsés lesz-e a harcuk. S a próféta így felel:És monda: Látám az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat (mint egy nyájat), amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek uruk (és gazdájuk)? Térjen vissza kiki az ő házához (és térjen haza) békességben (vagyis békével)” (1 Kir. 22,17)

És Izráel királya életét vesztette a harcban, Júda királya pedig megmenekült. De az Úr kijelenti, hogy miért történt mindez. „És eleibe méne Jéhu próféta, a Hanáni fia, és monda Josafát királynak: Avagy az istentelennek (az Isten nélkül élőnek) kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az Úrnak haragja ellened” (2 Krón. 19,2)

És – a többi okról – így szól az Úr a pásztorokról: „Embernek fia! Prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak? A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat (és a kövéret) megöltétek (és levágtátok); (de) a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet (és a sérültet) nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok (és az eltévedtet nem tereltétek vissza) és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen (és erőszakosan) és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk.

Szétszóródtak hát pásztor nélkül, és lőnek mindenféle mezei vadak eledelévé, és szétszóródtak. Tévelygett nyájam minden hegyen s minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, s nem volt, aki keresné (és nincs, aki utána járjon), sem aki tudakozódnék utána. Ezért, ti pásztorok, halljátok meg az ÚR (JHVH=Jahve) igéjét! Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, megyek a pásztorok ellen (és most a pásztorok ellen fordulok). És előkérem (és számon kérem) nyájamat az ő kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől (és véget vetek annak, hogy ők legeltessék), és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül (és nem esznek belőlük többé).

Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, (majd) én magam keresem meg nyájamat (és juhaimat), és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat). Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után (és ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely napon ott áll elszéledt juhai között (amelyek szét voltak szóródva); így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek, s borúnak napján. És kihozom (és kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (és összegyűjtöm az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (és a völgyekben) s a föld (és az ország) minden lakóhelyén.

Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek (és ott heverésznek) jó akolban (mert jó tanyájuk lesz), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat (vagyis juhaimat), s én nyugosztom meg őket (és én keresek nekik pihenőhelyet), ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (és a sérültet bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem. (a kövérre és az erősre vigyázok), és legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,2-6.9-16)

A prófécia az Úr Jézusban beteljesült: „Az Úr, a minden test szellemének Istene (vagyis a minden embernek szellemet adó Isten), rendeljen férfiút a gyülekezet fölé (a gyülekezet élére). Aki kimenjen ő előttük, és aki bemenjen ő előttük (és az legyen előttük jártukban-keltükben); aki kivigye őket, és aki bevigye őket (és vezesse harcba, és vezesse haza őket), hogy ne legyen az Úr gyülekezete (és közössége) olyan, mint a juhok (és mint a nyáj), amelyeknek nincsen pásztoruk” (4 Móz. 27,16-17)

Az Úr Jézus ezt ki is jelenti: „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek (sőt bőségben éljenek). Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert (csak) béres, és nincs gondja a juhokra (és nem törődik a juhokkal). Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, Amiként ismer engem az Atya, és én is (úgy) ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért” (Ján. 10,10-15)

És az Úr Jézus: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [és a mennyek] országának evangéliumát [vagyis a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23)

„És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani” (Márk. 6,34)

Az apostol is így ír az Úr Jézushoz megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok. De most megtértetek (és visszatértetek, visszafordultatok) lelketek (legbelső énetek, életetek) pásztorához és felvigyázójához (felügyelőjéhez, gondozójához)” (1Pét 2:25) 

Ige: Isten országáról


A farizeusok kérdésére „Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el (nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá, vagy kiszámíthatná). Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa közöttetek, van” (Luk. 17,20-21)

Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5)

„Mert nem beszédben áll [és nem szavakon alapszik, vagy szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [és hatóerőben, hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49)

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8)

 És ez be is teljesedett pünkösdkor: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt), és eltelé (és betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek (vagyis lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak) és (leszálltak, és) üle mindenikre azok közül. És megtelnek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni más nyelveken (és különféle nyelveken), amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel. 2,1-4)

 Így vált valóra az Úr ígérete, aki megígérte a Szent Szellem eljövetelét: „Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (és nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek” (Ján. 14,17-20)

Hiszen: Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám (az Úr Jézus) pedig megelevenítő Szellemmé” (1Kor 15,45)

Áldunk Téged Jézus Krisztus.

Ima bátorságért


Megparancsolta nekem az Úr: Légy bátor és erős! Ne
félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened
mindenben, amiben jársz. (Józs. 1,8. 9.)

Így szól hozzám az én Istenem: Én az Úr, aki előtted
megyek, én leszek teveled; el nem maradok tőled, sem el
nem hagylak: ne félj és ne rettegj! Veled leszek; el nem
hagylak téged, sem el nem maradok tőled.

(5Móz. 31,8. Józs. 1,5.)

Légy bátor — azt mondja az Úr — légy bátor és
cselekedd az Igét, amellyel szövetségre léptem veled,
mert én veled vagyok és az én Szellemem benned és
közöttetek marad. Ne félj, mert én veled vagyok és
megtöltöm házad dicsőséggel. (Agg. 2,4. 5. 7.)

Ezért én erős és bátor vagyok, nem félek és nem rettegek,
mert az Úr, az én Istenem maga jön velem; nem marad el
tőlem, sem el nem hagy engem. (5Móz. 31,6.)

Állandóan velem van az Úr keze, sőt az Ő karja erősít
meg engem. Nem nyomhat el az ellenség, mert előttem
rontja meg szorongatóimat. Velem van az Ő hűsége
és kegyelme, és az Úr szent nevével magasztaltatom fel.

(Zsolt. 89,21–24.)

Veled vagyok mindenütt, valahová mész, és kiirtom
minden ellenségedet előtted; és nagy hírnevet szerzek
neked, mint a nagyoknak, akik e földön vannak. (2Sám. 7,9.)

Uram, Te adtad beszédedet az én számba, és kezed
árnyékával födöztél be engem. Ímé, ezért áldott vagyok,
magasságos, felséges és dicső leszek nagyon. (Ésa. 51,16; 52,13.)

Bátran kijelentem és megvallom Isten Igéjét a Menny és a
föld felé. Bátor vagyok, mint az ifjú oroszlán, mert Jézus
Krisztusban igazzá váltam, megigazultam Isten előtt.

(Péld. 28,1. 2Kor. 5,21.)

Nem félek, mert Isten nem a félelem szellemét adta nekem,
hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak szellemét.
(2Tim. 1,7.)

Jézus Krisztusban van az én bátorságom és bizoda-
lommal, félelmek nélkül való menetelem Hozzád, Atyám,
a Jézus Krisztusban való hit által. (Ef. 3,12.)

Atyám, hálát adok, hogy bátorságot adtál nekem, Jézus
nevében. Bátorsággal lépek be a mennyei szentélybe
Jézus vére által. Bizalommal és bátorsággal járulok Eléd,
a kegyelem királyiszékéhez, hogy irgalmasságot nyerjek
és kegyelmet találjak a szükséges időben. (Zsid. 10,19. 4,16.)

Meg van írva: Álljatok ellen az ördögnek, és megfut tőle-
tek. Én Krisztus Jézusban bátran állok szembe az ellen-
séggel, erős vagyok a hitben. Ellenállok a betegségnek és a
szegénységnek Jézus nevében. Jézus eltörölte a parancsola-
tokban az ellenem szóló kézírást, és azt eltette az útból, oda-
szegezvén a keresztfára; lefegyverezvén a szellemi fejede-
lemségeket és hatalmasságokat, győzelmében bátran muto-
gatta őket, diadalt aratván felettük. (Kol. 2,5–7. 10. 14. 15.)

Ezért bátran mondom: sátán, te le vagy győzve, az én
Istenem és az én Jézusom uralkodik mindörökké. Az Úr
az én segítségem, nem félek; ember mit árthat énnékem?

(Zsid. 13,6.)

Mennyei Atyám, köszönöm Neked, hogy bátorságos
lakozást adsz e földön, és igazsággal, ítélettel, kegye-
lemmel és irgalommal jegyeztél el magadnak örökre.

(Hós. 2,17. 18.)



C. H. Spurgeon: A jutalom biztos


Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet is ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát" (Mt 10,42).

Ennyit igazán megtehetek. Valami jót az Úr szolgáival. Az Úr tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.

Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ: mindössze egy pohár vizet adni! Ezt megtehetem vidáman, akármilyen szegény, akármilyen alacsonysorsú is vagyok. Az Úr a mégoly semmiségnek látszó dolgot is megjegyzi. Látja, ha tanítványai közül a legkisebbnek a legkisebb szolgálatot tesszük is meg. Nyilvánvalóan nem az árat nézi, nem a végrehajtás ügyességét, sem az adomány mennyiségét, hanem cselekvésünk indítékát, azt, hogy valakinek azért adunk, mert tanítvány, azt jegyzi meg és azt viszonozza az Úr. A jutalmat sem az adomány mértékével méri, hanem kegyelmének gazdagsága szerint.

Én adok egy pohár friss vizet valakinek, az Úr pedig élő vízzel oltja szomjamat. Inni adok tanítványai egyikének, Ő pedig úgy tekint rám, mint aki szintén tanítványaihoz tartozik. Azért ilyen nagylelkű velem, mert az Ő kegyelme indított engem arra, amit megtettem, és ezért ígéri, hogy: semmiképpen sem fogom elveszteni jutalmamat".

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


Bob Gass: Amikor gondterhelt vagy (4)


„Semmiért se aggódjatok!” (Filippi 4:6)

Nyugtalan vagy ma? Programozd gondolataidba ezeket az ígéreteket!

Még jobb, ha leírod, és mindenhová magaddal viszed, és rendszeresen elolvasod őket:

1) „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek… mert velünk van… Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket” (2Krónika 32:7-8).

 2) „De téged megmentelek… így szól az Úr, és nem kerülsz azoknak az embereknek a kezébe, akiktől iszonyodsz” (Jeremiás 39:17).

3) „Ne félj… Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg” (Ézsaiás 43:1-2).

4) „Ne féljetek, és ne rettegjetek… mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené” (2Krónika 20:15).

 5) „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (János 16:33).

 6) „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4:9).

7) „Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból” (Zsoltárok 34:18).

8) „Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel és nyugodtan lefekszel” (Jób 11:18).

9)„Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az Úr” (Jeremiás 15:20).

10) „Sem a ma félelmei… sem a holnap miatti aggodalmak… még a pokol hatalmai sem… a teremtett világban semmi sem választhat el minket az Isten szeretetétől” (Róma 8:38-39 NLT).

11) „Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak” (Zsoltárok 9:11).

12) „Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől… megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor” (Zsoltárok 121:5-8).