Márk Evangélium. 2 fejezet: A szabadító

Márk. 5. Jézus csodatétele a gadarai megszállottal

Márk. 5,1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok [Gadarénus = végén levő jutalom] földére [vidékére].

Márk. 5,2 És amint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne [futott feléje.] egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan [gonosz] szellem volt.

[Más fordítás: Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől megszállott ember],

Márk. 5,3 Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni [megkötözni, fogva tartani, ártalmatlanná tenni].

Márk. 5,4 Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal [bilincsekkel] és láncokkal [és láncra is verték], de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat [bilincseket] összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

Márk. 5,5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt [a sírok közt és a hegyeken kóborolt], kiáltozva és magát kövekkel vagdosva [ütötte-verte magát, szabdalta önmagát.].

Márk. 5,6 Mikor pedig Jézust távolról [messziről] meglátta [észrevette], oda futamodék [odaszaladt hozzá], és elébe borult [a földre vetette magát előtte],

Márk. 5,7 És fennhangon kiáltva [és hangosan így kiáltott] monda: Mi közöm [mi dolgom vagyon] nékem Teveled [mit akarsz tőlem, mi bajod velem], Jézus, a magasságos [Felséges; Legfelsőbb; a magasságbeli] Istennek Fia? Az Istenre [esküvéssel] kényszerítelek, ne kínozz [ne gyötörj] engem.

Márk. 5,8 Mert ezt mondja [parancsolta] vala néki: Eredj [takarodj] ki, tisztátalan [gonosz] szellem, ez emberből.

Márk. 5,9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem [Légió Kb. 6000 főből álló katonai egység], mert sokan vagyunk.

Márk. 5,10 És igen [nagyon] kéré Őt [rimánkodott neki], hogy ne küldje [ne űzze] el őket arról a vidékről.*

*Azért figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak. 2,19).

Hiszen meg van írva: „És minden versengés nélkül (homologúmenósz: közismerten, elismerten, bevallottan) nagy a kegyességnek (euszebeia: istenfélelem) eme titka: Isten megjelent (phaneroó: nyilvánvaló(vá) / ismert(té válik, megmutatkozik, megmutatta magát) /hús/testben,

megigazíttatott (igaznak/igazságosnak bizonyult) szellemben, megláttatott az angyaloktól (megjelent az angyaloknak), hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)

Az emberek pedig azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki ember [az itt szereplő pszükh i kosz görög szó jelentése: pusztán emberi, testi. Olyan ember, akinek életét emberi (természeti) elgondolásai, szempontjai, (vagyis a saját emberi értelme, akarata, érzelmei) irányítják] pedig nem foghatja meg [nem fogja fel; (nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki

[Balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára]. Meg sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg. [kellene megvizsgálni]” (1 Kor. 2,14).

A (hús)testi ember azért nem értheti Isten dolgait: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira... Minthogy a (hús)test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).

Azok a (hús)testi emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19).

És azok a szellemi emberek, akikben: „...az Isten Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9)

Márk. 5,11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj [disznócsürhe; disznókonda], amely legel vala [turkált].

Márk. 5,12 És az ördögök [a tisztátalan, gonosz szellemek] kérik vala őt [könyörögtek, rimánkodtak Jézusnak] mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be [hadd szálljuk meg azokat.].

Márk. 5,13 És Jézus azonnal megengedé nékik [beleegyezett]. A tisztátalan [gonosz] szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba [a disznókba költöztek; megszállták a disznókat]; és a nyáj [a csürhe] a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a tengerbe.

Márk. 5,14 Akik pedig őrzik [legeltették] vala a disznókat [a kondások], elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba [és a környező településekre; és a tanyákra]. És kimenének [és kitódultak az emberek], hogy lássák, mi az, ami történt.

Márk. 5,15 És menének Jézushoz [amikor Jézus közelébe értek], és láták, hogy az ördöngős [a megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak; akit a démonok légiója megszállva tartott; hogy az a démonizált ember] ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének [megijedtek; megdöbbentek; félni kezdtek].

Márk. 5,16 Akik pedig látták [a szemtanúk], elbeszélék nékik, hogy mi történt vala [hogyan történt a dolog] az ördöngőssel [a démoni megszállottal; mi történt a démonizálttal], és a disznókkal.

Márk. 5,17 És kezdék kérni Őt [esengeni kezdtek], hogy távozzék el az ő határukból [menjen el a vidékükről].

Márk. 5,18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős [aki az imént még démoni megszállott (démonizált ember) volt; akiben korábban a gonosz szellemek voltak] kéré őt, hogy vele lehessen [hogy mellette maradhasson].

Márk. 5,19 De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez [a saját népedhez], és jelentsd meg [vidd hírül; és mondd el] nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

Márk. 5,20 El is méne, és kezdé hirdetni [elhíresztelte] a Tízvárosban [Dekapoliszban], mely nagy [hatalmas] dolgot [hogy milyen nagy jót] cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak*

*Beteljesedett a Dávid által mondott prófécia: „Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet (levetted rólam a bilincset)” (Zsolt. 116,16).

Az igehirdetésnek – amely az Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt – ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság [tömeg] követé őt [szegődött az Úr Jézus nyomába; csatlakozott hozzá; Csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,25)

Márk. 5,21 És mikor ismét általment [átkelt] Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt Őhozzá [nagy tömeg gyűlt köré]; és vala a tenger mellett [de ő a tenger partján maradt]*

*Lukács így ír erről: „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép (a sokaság) örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt” (Luk. 8,40)

Márk. 5,22 És ímé, eljöve a zsinagógafők egyike [az egyik zsinagógai elöljáró; a helyi zsinagóga egyik vezetője], név szerint Jairus [jelentése: akit Isten megvilágosít; (héb. Ragyogjon föl az istenség], és meglátván Őt, lábaihoz esék [lába elé borult],

Márk. 5,23 És igen kéré [így könyörgött neki, és esedezve kérte] őt, mondván: Az én leánykám halálán van [a végét járja]; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon [megmeneküljön] és éljen [és életben maradjon].

Márk. 5,24 [Jézus ekkor elindult]. El is méne vele, és követé Őt nagy sokaság [nagy tömeg is követte őt, és tolongott körülötte], és összeszorítják [úgy, hogy minden oldalról szorították] vala Őt.

Márk. 5,25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

Márk. 5,26 És sok orvostól sokat szenvedett [sok orvos részéről mindenfélét elviselt már], és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult [semmi hasznát sem látta], sőt inkább még rosszabbul lett [még inkább rosszabbra fordult az állapota],

Márk. 5,27 Mikor Jézus felől hallott vala [amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött], a sokaságban hátulról kerülve [hozzáment a tömegben, és a tömegen át mögé került, és háta mögé furakodott,], illeté [megérintette] annak ruháját [a köntösét; a köpenyét].

Márk. 5,28 Mert [így gondolkodott magában, és] ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem [megérintem] is, meggyógyulok [megmenekülök].

Márk. 5,29 És vérének forrása azonnal kiszáradt [elapadt; elállt] és megérzi testében [szóma: bensőjében], hogy kigyógyult bajából [s észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától (kínzó bajából) meggyógyult; hogy megszabadult fájdalmaitól].

Márk. 5,30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni [csodatevő] erő áradott vala ki belőle [azonnal felismerte magán, hogy hatalmas erő távozott el tőle], megfordult a sokaságban [a tömegben], és monda: Kicsoda illeté [ki érintette, fogta meg] az én ruháimat?

Márk. 5,31 És mondának néki az ő tanítványai: Látod [hogyan tolong körülötted a sokaság], hogy a sokaság szorít össze [összenyom] téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett [ki érintett, fogott meg] engem?

Márk. 5,32 És [ő mégis] körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte

[Más fordítás: Jézus azonban körbenézett, hogy meglássa azt, aki megérintette őt].

Márk. 5,33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve [ijedten, rémülten] és remegve megy vala oda és elébe [lábához] borult, és elmonda néki mindent igazán [és megmondta neki a teljes igazságot].

Márk. 5,34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott [megmentett meggyógyított] téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

[Más fordítás: És megszabadulva (a te kínzó) bajodtól (a téged verő ostortól), maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]*

*Lukács így írja le a történteket: „És (ekkor) egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván (hozzáférkőzve), illeté (megérintette) az ő ruhájának peremét (szegélyét); és azonnal elálla vérének folyása.

És monda Jézus: Ki az, aki engem illete (ki érintett engem)? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged (és tolong körülötted), és azt mondod: Ki az, aki engem illete?

Jézus pedig monda: Illete (érintett) engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem (áradt ki belőlem).

Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban (hogy nem maradhat észrevétlen), reszketve előjöve és előtte leesvén (eléje borult), megjelenté néki az egész sokaság előtt (és elbeszélte az egész nép előtt), miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult (és hogy miként gyógyult meg azonnal).

És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott (meggyógyított) téged; eredj el békességgel (és maradj egészséges)!” (Luk. 8,43-48).

A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén (vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (hét napig számít havi tisztulásban levőnek),

és valaki (és mindenki aki) illeti azt (érinti őt), tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin hál (fekszik) az ő havi bajában (havi tisztulása idején), tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen.

És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél tovább) tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején),

mint havi bajának (éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának) idején, tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (bárki ér hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg (mossa ki) azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)

Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (megérinthessék). És valahányan csak illeték, (megérintették) meggyógyulának” (Márk. 6,56).

„… sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (megérinthessék) őt” (Márk. 3,10)

És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték (felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket), és minden beteget hozzá hoznak;

És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (szegélyét) illethessék (megérinthessék). És akik illeték (megérintették) vala, mindnyájan meggyógyulának” (Mát. 14,34-36)

„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (és nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik (azért) jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből.

És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulának. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket (mindenkit) meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (vetődjék rá valamelyikükre). És a szomszéd városok sokasága (népe) is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának” (Csel. 5,15-16).

Az Úr már kijelentette, hogy ha az ellenség – vagyis a sátán betegséggel – megtámad, kihez kell menni gyógyulásért: „… én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód” (2 Móz. 15,26).

Ezt ismerve így imádkozik Dávid. „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség! (Más fordítás: Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!)” (Zsolt. 108,13).

Egy történeten keresztül mutatja be az Ige, hogy ha előbb nem az Urat keresi az Ő népe, annak mi az eredménye: „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége (és egyre súlyosbodott); mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat (nem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz).

És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13)

Márk. 5,35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől [a zsinagógai elöljáró házától], mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? [Miért zaklatod még tovább a Tanítót]?

Márk. 5,36 Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala [Jézus pedig rá sem hederítve e beszédre, és elengedve a füle mellett a hírt], azonnal monda a zsinagóga fejének [így bátorította a zsinagógai elöljárót]: Ne félj, csak higgy.

Márk. 5,37 És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

Márk. 5,38 És méne a zsinagóga fejének [a zsinagóga vezetőjének] házához. [Amikor megérkeztek], és látá a zűrzavart, a sok siránkozót [(klaió): siratót] és jajgatót.

[Más fordítás: Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott].

Márk. 5,39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok. [Miért csináltok ilyen zűrzavart; Mit lármáztok itt] és [miért] sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik [csak szunnyad].

Márk. 5,40 És nevetik [(katagelaó): megvetően (gúnyosan, lenézően) kinevet] vala Őt. Ő pedig kiküldvén [kiutasítva] valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.

Márk. 5,41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj [ébredj] föl [Talitha: kisbárány; báránykám; kúmi: kelj fel].

Márk. 5,42 És a leányka azonnal fölkele és jár vala [és elkezdett járkálni]. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkoznak

[A jelenlevők szinte magukon kívül voltak (eksztaszisz: önkívület, elragadtatás, extázis) a nagy csodálkozástól].

Márk. 5,43 Ő pedig [szigorúan meghagyta] erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja [hogy senkinek ne beszéljenek erről; hogy senki ne tudjon a dologról]. És mondá, hogy adjanak annak enni*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És Jézus a főember házához érvén [bement az elöljáró házába], látván a sípolókat [fuvolásokat] és a tolongó [zajongó; jajgató] sokaságot [tömeget, a temetési zenét játszó embereket, azonnal rájuk szólt és] Monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad].

És kinevették (kigúnyolták) őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték [kiment; kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a leányzó felkelt [felébredt; feltámadt]. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [az egész vidéken]” (Mát. 9,23-26).

Lukács így írja le ezt a csodát: „Mikor még a szó szájában vala (még beszélt), eljöve egy ember a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljáró) házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd (tovább) a Mestert!

Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik (meggyógyul). Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó (a kislány) atyját és anyját.

Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt (a leányt); ő pedig (így szólt hozzájuk és) monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem (csak) aluszik. És (erre) kinevették őt, tudván, hogy meghalt.

Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel (ébredj)!

És visszatére (bele) annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő (Jézus pedig) parancsolá (meghagyta), hogy adjanak néki enni.

És elálmélkodának annak szülei (és nem tudtak hová lenni az ámulattól); ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56).

A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25).

Jób panasza, egyben kijelentés az ádámi (testi, természetes ember sorsáról): „De ha a férfi meghal (lehanyatlik) és elterül; ha az ember ('áḏám: emberi faj) kimúlik, hol van ő (hova lesz)?

Mint a víz kiapad (úzzál: elillan, elpárolog) a tóból, a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem (úketi úk eti: már nem, többé nem) költetnek föl az ő álmukból” (Jób. 14,10-12)

Márk. 4. Amilyen mértékkel mértek

Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság [nagy tömeg] gyűlt Őhozzá, úgy hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül [a tengeren tartózkodott] vala [bárkába szállt és leült, kinn a tavon], az egész sokaság [a nagy tömeg] pedig a tenger mellett [a tömeg szemközt a tenger partján] a szárazföldön vala, [a földre telepedett].

Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban,* és ezt mondja vala nékik tanításában:

*Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti.

A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le.

A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória.

Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit.

Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal.

A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe.

A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. (Jubileumi kommentár)

Márk. 4,3 Halljátok [figyeljetek]: Ímé, a magvető kiméne vetni.

Márk. 4,4 És lőn [történt] vetés közben, hogy némely az út mellé [az útfélre] esék, és eljövének az égi madarak és megevék [felkapkodták; fölcsipegették] azt.

Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre [sziklás talajra] esék, ahol nem sok földje vala, és hamar kikele [azonnal kihajtott], mivel nem vala mélyen a földben.

Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt [magasabbra, delelőre hágott] a nap, elsűle [megperzselődött; kiégett; a hőség megütötte], és mivelhogy nem volt gyökere, elszáradt.

Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek [(akantha): haszontalan, tövises növény, szúrós bogáncs] közé esék, és felnevekednek [felnőttek; megnőttek] a tövisek [a bogáncsok] és meg/el/fojtják [(szümpnigó): teljesen megfojt, elnyomják] azt, és nem ada gyümölcsöt [termést].

Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe [(kalosz): megfelelő; termékeny talaj] esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

[Más fordítás: A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is].

Márk. 4,9 Ezeket mondván [emelt hangon hozzátette, és kiált vala], és monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja [(akúó: értse) meg]*

*Mert: „Aki az Istentől van, hallgatja (és meghallja) az Isten beszédeit” (Ján. 8,47).

Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7).

Azért, mert: „Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!” (Jer. 8,9).

A Szent Szellem így figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…” (Kol. 3,16)

Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől [mi a példabeszéd értelme].

Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott [ti megkaptátok], hogy az Isten országának [Isten királyságának] titkát tudjátok [előttetek föltárom, hogy megismerjétek], ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek

[Más fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el],

Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek [hogy ne forduljanak Istenhez] és bűneik [(hamartéma): tévedés, hiba, vétek, bűn, amit elkövetett az ember] meg ne bocsáttassanak.

Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon értitek meg majd a többi példázatot?

Márk. 4,14 A magvető az igét [logoszt] hinti [Isten üzenetét veti].

Márk. 4,15 Az útfélen [(hodosz): Krisztus tanítása, amelynek útjain járnak. Keskeny, határozottan kivehető ösvény, életmód, életvezetés] valók pedig azok, akiknek hintik az igét [logosz], de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívükbe [a bensőjükbe] vetett igét [logosz].

Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre [(petródész): sziklás, azaz sziklaszilárd talajra] vetettek azok, akik mihelyst hallják az igét, mindjárt örömmel [ujjongással] fogadják,

Márk. 4,17 De nincsen ő bennük gyökere [(ridza): gyökér, sarj, hajtás Itt: nem tud mélyen belegyökerezni a szívükbe, a bensőjükbe; de az nem ver, nem ereszt bennük gyökeret], hanem ideig valók [(proszkairosz): rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, alkalomszerű]. Azután ha nyomorúság [(diógmosz): üldözés, üldöztetés] vagy háborúság [(thlipszisz): nyomás, szorítás; szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj] támad az ige [logosz] miatt, azonnal megbotránkoznak [felháborodnak, eltántorodnak; tüstént tőrbe esnek].

Márk. 4,18 A tövisek [tövises, szúrós növény, bogáncs] közé vetettek pedig azok, akik az igét [logosz] hallják [meghallgatják],

Márk. 4,19 De a világi [(aión): e világkorszak, létkor] gondok [(merimna): aggodalom, gond, aggódás, tépelődés, törekvés] és a gazdagság csalárdsága [csábítása, és a csalóka (félrevezető) gazdagság, vagyon, bőség]. És egyéb [más] dolgok kívánsága [megkívánása; (epithümia): vágy, kívánság, szenvedély] közbejővén [és egyéb vágyak szívükbe lopódzva; a többi dolgokat körülrajzó vágyak belopóznak (behatolnak) a szívükbe] elfojtják [(szümpnigó): teljesen megfojt, elnyom] az igét [logosz], és gyümölcstelen lesz [úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad].

Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják [meghallgatják] az igét és beveszik [befogadják; magukévá is teszik], és gyümölcsöt teremnek [termést hoz], némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit*

*Az Úr Ézsaiás prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).

„Mert tanács-vesztett (tanácstalan) nép (nemzet) ez és nincs bennük értelem (és milyen értelmetlen)” (5 Móz. 32,28).

Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde (szava), amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg (és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá)?

Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszél Ő felőle (és őróla szólt)” (Ján. 12,37-41).

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg (nem értettek egyet) egymással eloszlának (szétoszlottak). Miután (s ekkor) Pál ez egy szót (igét) mondá: Jól (helyesen) szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak (atyáitokról), mondván: Eredj (menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok (meg)!

Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.

Legyen azért néktek tudtotokra (vegyétek tehát tudomásul), hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének (eltávoztak) a zsidók, maguk között sokat vetekedve (vitatkozva)” (Csel. 28,25-29).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4).

Mert: „… megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [érzékeik; gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél; fátyol] mind e mai napig ott van [megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az Ószövetségen, amikor olvassák; (anagnószisz): - felolvasás (eredeti jelentése: felismerés)] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

[De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]” (2 Kor. 3,14).

Hát: „Meglássátok azért (és vigyázzatok), mi módon (hogyan) hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18)

Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-é [veszik-e] elő a gyertyát [a lámpást; vajon azért van a mécs], hogy véka alá tegyék [rejtsék], vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba [a lámpatartóba; mécstartóra] tegyék [helyezzék]? *

*A kijelentés fontossága miatt az Úr Jézus többször felhívja a tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki pedig, ha gyertyát (lámpást) gyújt, be nem fedi (nem takarja le) azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba (a lámpatartóra) teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot (a világosságot)” (Luk. 8,16).

Mert: „Ti vagytok a világ világossága [kozmosz fénye; ti vagytok a világ számára a fény]. Nem rejtethetik el [nem lehet eltitkolni, titokban tartani] a hegyen épített [fekvő, elhelyezett] város.

Gyertyát [lámpást; mécsest] sem azért gyújtanak, hogy a véka alá [véka (modiosz): űrmérték gabona mérésére (kb. 8 és ¾ liter). Gyakran nádból készült, ami gyúlékony], hanem hogy a gyertyatartóba [lámpatartóra; mécslábra] tegyék [helyezzék] és fényljék [onnan világítson; ragyogjon, fényt adjon] mindazoknak, akik a házban vannak” (Mát. 5,14-15).

Pál apostolon keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk [hirdetjük], hanem az Úr Jézus Krisztust [Krisztus Jézust, mint Urat]; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat [rabszolgáitokat], a Jézusért [az Ő kedvéért].

Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság [fény] ragyogjon [támadjon], ő gyújtott [maga támasztott] világosságot [Ő csillant (ragyogott) fel] a mi szívünkben (bensőnkben) az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. [hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik (annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye)” (2 Kor. 4,5-6)

Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék [ami ki ne derülne]. És semmi sem volt eltitkolva [elrejtve], hanem hogy nyilvánosságra [(phaneroó): nyilvánvalóvá; ismertté, láthatóvá válik; megmutatkozik; napfényre] jusson.

[Más fordítások: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül; Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson]*

*Ha üldöznek benneteket: „Azért ne féljetek [ne rettenjetek, (ne ijedjetek, rémüljetek, riadjatok) meg] tőlük. Mert nincs oly rejtett [leplezett, eltitkolt] dolog, ami [egyszer] napfényre ne jőne [le ne lepleződnék]; és oly titok [rejtett, titkos, vagy színlelt dolog], ami ki ne tudódnék [melyet meg ne ismernének]” (Mát. 10,26).

A mindenkori hívőket figyelmezteti az Úr: „oltalmazzátok meg magatokat (óvakodjatok) a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne (amely le ne lepleződnék); és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos (titkolt) dologgal, akár jó, akár gonosz (rossz) legyen az” (Préd. 12,16).

„Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza. (Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat). (Jób. 12,22)

Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja [hallja, értse meg].

Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek [figyeljetek arra], amit hallotok (hogy mi módon (hogyan) hallgatjátok, mert): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok [sőt hozzá is tesznek számotokra].

Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van*

*Mikor tanítványai megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban: „Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.

Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amije volna]” (Mát. 13,11-12).

Az Úr azt tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen ítélettel [felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítélése, bírál(gatása), kárhoztatása, rosszallása] ítéltek [ítélkeztek, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok], olyannal ítéltettek [olyannal fognak titeket is megítélni, fölöttetek is ítélkezni], és amilyen mértékkel mértek, [másoknak] olyannal mérnek [majd vissza] néktek [is]” (Mát. 7,2).

Az Úr a tálentomokról mond példázatában azt mondja, hogy aki elásta a kapott tálentomát: „Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik (és bővelkedni fog); akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mát. 25,28-29)

Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa [Isten királysága], mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

Márk. 4,27 És alszik és fölkel [felébred] éjjel és nappal [múlnak az éjszakák és a nappalok]; a mag pedig kihajt és felnő [sarjad és nő; a szár megnyúlik], ő maga sem tudja miképpen.

[Más fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga (a gazda) sem tudja hogyan]

Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet [először zöld sarjat, szárat], azután kalászt, azután teljes búzát [érett magot] a kalászban.

Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való [amikor beérett a termés, a gazda] azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás [ideje, a betakarítás] elérkezett*

*Jóel prófétán keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus példázata az aratásról: Serkenjenek fel (induljanak) és jöjjenek fel (vonuljanak) a népek a Josafát (a döntés) völgyébe; mert ott ülök törvényt (mert ott tartok ítéletet), hogy megítéljek (diakrinó: Különbséget tesz, szétválaszt, megkülönböztet); minden népeket.

Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a (taposó)kád, ömlenek (csordultig vannak) a sajtók! Mert megsokasult (és nagy) az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! (Hatalmas tömeg van) az ítélet (a döntés) völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet (a döntés) völgyében!” (Jóel. 4,12-14).

János apostol elragadtatásban így látta ezt az aratást: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló.

És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd (ereszd neki) a sarlódat és arass; (itt az aratás órája), mert a földnek aratni valója megszáradt (beérett). Bocsátá (ledobta) azért, aki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld. (Jel. 14,14-16).

Az Úr Jézus így mutatja be az aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és meggyógyítása, a sarló pedig az Evangélium: „És körüljárja [bejárta] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét].

És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.

Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtuk [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok.

Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát. 9,35-38)

Márk. 4,30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát [Isten királyságát]? Avagy milyen példában példázzuk [foglaljuk; vagy milyen példázattal szemléltessük] azt?

Márk. 4,31 A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

Márk. 4,32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz [fává terebélyesedik], és nagy [hosszú, magas, hatalmas] ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak*

*A Szent Szellem még nem töltetett ki, ezért: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az (mit jelent), amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).

Mert Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak gyülekezete által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében.

Néki legyen (és Övé a) dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké (most és az örökkévalóságban). Ámen” (2 Pét. 3,18).

De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok (külön) magukban Jézushoz menvén, (megkérdezték és) mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).

A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak gyülekezetéről: „Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen

(Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen). Izráel magasságos hegyén plántálom (ültetem el) őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos (pompás) cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak (és lombja) árnyékában fognak lakozni.

És megismeri (és akkor majd megtudja) a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé (virulóvá) tettem az aszú (a kiszáradt) fát. (mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem!) Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezék. 17,22-24)

Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az igét [logosz: Igét; Isten üzenetét], úgy amint megérthetik [(akúó): megért, felfog] vala [Más fordítás: Még sok hasonló példázattal prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy képesek legyenek megérteni]*

*És az Úr Jézus azért beszélt példázatokban: „Hogy beteljesedjék [a kijelentés] amit a próféta szólott [amit az ÚR, vagyis (JHVH = Jehova) mondott a próféta által], mondván: Megnyitom az én számat [ajkamat] példázatokra [példabeszédekre].

És kitárom, amik e világ [(koszmosz) világegyetem; világmindenség; a teremtett világ (azaz: az angyalok és emberek együtt); univerzum] alapítása [(katabolé): ledobás; levetés; /elvetés Isten színe elől/] óta rejtve valának.

[Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése (alapítása) óta rejtve volt]. A prófécia így hangzik a továbbiakban, de már az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből (ősrégi titkokat akarok hirdetni)” (Zsolt. 78,1-2)

„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány (gondolatai értelmesek). Példabeszédre hajtom fülemet (és példázatra figyel fülem), hárfaszóval nyitom meg mesémet (és hárfakísérettel adom elő talányomat)” (Zsolt. 49,4-5)

Márk. 4,34 Példázat nélkül pedig nem szól [nem tanított] vala nékik; maguk közt [(idiosz): amikor egyedül voltak] azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala [(epilüó): kifejt]*

*A Szent Szellem kitöltetése előtt az Úr Jézus ezt mondta tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12).

És azért nem hordozhatták el, mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az ember: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira.

Mert a (hús)testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a (hús)test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8).

Ezért: „Érzéki /hústesti/ ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14)

Márk. 4,35 Azután monda nékik azon a napon [alkonyatkor], amint este lőn: Menjünk [evezzünk] át a túlsó partra.

Márk. 4,36 Elbocsátván azért a sokaságot [erre elengedték a tömeget], elvivék őt, úgy amint a hajóban [bárkában] vala; de más hajók is valának vele [több bárka kísérte őket].

Márk. 4,37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Márk. 4,38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk [(apollümi): elpusztulunk]?

Márk. 4,39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És [erre] elállt a szél [a vihar], és lőn nagy csendesség, [és teljes szélcsend lett].

Márk. 4,40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek [miért féltek ennyire]? Hogy van, hogy nincsen hitetek. [Még mindig nem hisztek]?

Márk. 4,41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek [engedelmeskedik] néki?*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot [tömeget] maga körül, parancsolá [úgy rendelkezett], hogy menjenek [keljenek át a tó] a túlsó partra.

És mikor a hajóra szállt vala [beszállt a bárkába], követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn [heves vihar (nagy rengés) támadt] a tengeren [a tavon], annyira, hogy a hajót [a bárkát már-már] elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik [lepihent, és szunnyadott] vala.

És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik [felébresztették] őt, mondván: Uram [Urunk], ments [tarts] meg minket; mert elveszünk [mindjárt elpusztulunk, meghalunk]” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt (szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek (majd a mélybe zuhantak); lelkük elolvadt az ínségben (kétségbeestek a veszedelemben).

Szédülnek (imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből).

Megállítá (lecsendesítette) a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj (ébredj) fel, ne vess (ne taszíts) el minket örökké (végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)

Biblia, Újszövetség, Márk Evangélium. 3. A gyógyító Isten

Márk. 3,1 És [Jézus] ismét beméne a zsinagógába [összejöveteli hely(ség)ükbe], és vala ott egy megszáradt [elsorvadt, béna] kezű ember.

Márk. 3,2 És lesik [szemmel tartották, figyelték] vala őt [Jézust], hogy meggyógyítja-e szombatnapon [(sabbat = nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás]; hogy (be)vádolhassák Őt [mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene].

Márk. 3,3 Akkor monda a megszáradt [a sorvadt, béna] kezű embernek: Állj elő [ide] a középre.

Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é [meg van-e engedve] szombatnapon jót vagy rosszat tenni [ártani, bajt vagy kárt okozni]? Lelket [életet] menteni, vagy kioltani [veszni (pusztulni) hagyni]? De azok hallgatnak vala [Ők azonban csendben maradtak].

Márk. 3,5 Ő pedig elnézvén őket haraggal [ekkor haragosan végignézett rajtuk], bánkódván [és sajnálta őket; elszomorodott] szívük keménysége [kérgessége, vaksága, érzéketlensége miatt; és a makacsságuk] miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult [helyreállt; rendbe jött] a keze és éppé lőn, mint a másik.

Márk. 3,6 Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt [tanakodni kezdtek, és] tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt [hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván [továbbhaladva] onnan [máshová], méne [bement] az ő zsinagógájukba [összejöveteli hely(ség)ükbe]. És ímé, vala ott egy elszáradt [sorvadt, béna] kezű ember.

És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e [megengedett dolog-e] szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt [és vádat emeljenek ellene].

Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha [báránya; birkája], és ha az szombatnapon a verembe [egy gödörbe] esik, meg nem ragadja [nem fogja meg; nem követ el mindent hogy kihúzza] és ki nem vonja [és nem húzza ki] azt?

[pedig hát] Mennyivel drágább [mennyivel többet ér, értékesebb; fontosabb; becsesebb; több] pedig az ember a juhnál! [birkánál] Szabad [megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [tenni].

Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [egészségessé] lőn, mint a másik.

A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]. [amikor] Jézus pedig észrevévén [megtudta, felismerte] ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság [tömeg], és ő meggyógyítja vala mindnyájokat;” (Mát. 12,9-15

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze száradt (sorvadt) volt.

Az írástudók és farizeusok pedig leselkednek ő utána (és figyelték Jézust), ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene (hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják).

Ő pedig tudván (ismerve) azoknak gondolatait, monda a száradt (sorvadt) kezű embernek: Kelj fel és állj elő (a középre)! És (az) felkelvén, előálla.

Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani (megmenteni), vagy elveszteni (kioltani)?

És körültekintve (és végignézve) mindnyájukon, monda az embernek (és így szólt a beteghez): Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék (kinyújtotta), és keze (meggyógyult, és) oly éppé lőn, mint a másik.

Azok pedig eltelének esztelenséggel (mert esztelen indulat szállta meg őket) és (arról) beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek (hogy mit tegyenek) Jézussal?” (Luk. 6,6-11)

Mert: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös (céltévesztett) ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólanak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)?

Álnokságokat koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Márk. 3,7 Jézus pedig elméne [elvonult] tanítványaival a tenger mellé [a Galileai-tóhoz]; és nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt Galileából [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] és Júdeából,

Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is [szintén nagy tömeg gyűlt köréje; nagy sokaság csatlakozott hozzá], amikor hallották, hogy miket mível [miket tesz] vala [milyen nagy dolgokat visz véghez], nagy sokasággal jövének ő hozzá.

Márk. 3,9 És [Jézus pedig szólt, és] megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót [egy bárkát] tartsanak néki készen, a sokaság [a tömeg] miatt, hogy ne szorongassák őt [hogy ne tolongjanak körülötte].

Márk. 3,10 Mert sokakat [sok embert] meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk [betegségük] volt [akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, akiket csak valami ostor vert (masztix: korbács, ostor, ostorozás)], reá rohanának [megrohanta őt; hozzátódultak, és körülötte tolongtak], hogy illethessék [megérinthessék] őt.

Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek [a démonok] is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte [elé vetették magukat], és kiáltának [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít], mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket [szigorúan (keményen) rájuk parancsolt, és erélyesen megtiltotta nekik], hogy őt ki ne jelentsék [nehogy felfedjék kilétét; hogy ne tegyék őt láthatóvá, (nyilvánvalóvá)]*

*Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az emberek [rimánkodva] kérik vala őt, hogy csak [legalább] az ő ruhájának [köpenyének] peremét [szegélyét, szélét, bojtját; szegélyrojtját] illethessék [megérinthessék].

És akik [csak] illeték vala [megérintették], mindnyájan meggyógyulnak [megmenekedtek minden bajból]” (Mát. 14,36)

„És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a piacokon (a tereken), és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (érinthessék). És valahányan csak illeték (megérintették), meggyógyulnak” (Márk. 6,56)

Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)

Az emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. amikor bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta,

[Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember (aki) felkiáltott; felsikoltott]. És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled

[Mi közünk egymáshoz], Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]? Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-24)

És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban; bajokban (noszosz): - egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek] sínlődnek [gyötrődtek; gonoszul szenvedtek] vala,

és sok ördögöt [ördögi szellemet; démont] kiűze [kihajított, kidobott], és nem hagyja [nem engedte] vala szólni [szóhoz jutni; beszélni] az ördögöket [ördögi szellemeket; démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerék” (Márk. 1,34)

Lukács így tesz bizonyságot Róla: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket.

Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedé őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)

Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá [magához hívta azokat], akiket akar [akiket kiválasztott] vala; és [ők pedig] hozzá menének.

Márk. 3,14 És választa tizenkettőt [arra], hogy vele legyenek, és hogy [azután] kiküldje őket prédikálni [hogy hirdessék az igét, az evangéliumot (az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét),és akiket apostoloknak nevezett],

Márk. 3,15 És [hogy a tőle kapott hatalommal] hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat] kiűzni [kihaj(í)tani]:

Márk. 3,16 [Kiválasztotta tehát a tizenkettőt:] Simont, akinek Péter nevet ada;

Márk. 3,17 És [kijelölte; kiválasztá] Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt teszi: [azt jelenti] mennydörgés [égzengés] fiai;

Márk. 3,18 És [kijelölte] Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai [a buzgó, féltékenyen szerető] Simont [a zélótát],

Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki [később] el is árulta őt*

*Máté így ír erről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek (a démonok) felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].

A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon [jelentése: Isten meghallgatott], akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő(darab)] hívnak, és András [jelentése: férfias], az ő testvére. Jakab [jelentése: ravasz; aki a másik helyére lép], a Zebedeus fia [jelentése: Isten ajándéka], és János [jelentése: az Úr megkegyelmezett] az ő testvére.

Filep [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli] és Bertalan [Talmai fia; Talmai jelentése: merész, bátor, vakmerő]. Tamás [jelentése: kettős] és Máté [jelentése: az Úr adománya], a vámszedő. Jakab [jelentése: más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: vezető, tanító] fia, és Lebbeus [jelentése: szívélyes, értelmes férfi], akit Taddeusnak [jelentése: szívélyes; dicséret; vagy Tádénak: jelentése: bátor] hívtak.

[a vakbuzgó] Simon [jelentése: meghallgattatás] a kananita [jelentése: buzgó, féltékenyen szerető; a zelóta], és Júdás, az Iskariotes [Jelentése: kerióti férfi; akit a sqarja = áruló névvel illették], aki el is árulta [kiszolgáltatta (feladta)] őt [aki árulója is lett]” (Mát. 10,1-4).

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn (történt) azokban a napokban, (hogy) kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát).

És mikor megvirrada, előszólítá (odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Luk. 6,12-13)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek (és hogy semmi se árthasson nektek)” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására.

És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (botot), se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen.

És (amikor) valamely házba bementek (betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd (ezek után) magához szólítá (hívta) a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.

És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán (egyetlen vándorboton) kívül; se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut (saru viszont legyen rajtuk), de két ruhát ne öltsenek (magukra).

És (ezt is) monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak (be) titeket, sem nem hallgatnak rátok, (akkor) onnét kimenvén, verjétek le a port (is) lábaitokról, bizonyságul ő ellenük.

Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindíták (felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (előkelőit), és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen (erők és hatalmak ellen), ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai ellen), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.

Annakokáért (és éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok.

Álljatok hát elő (álljatok meg tehát), körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (a megigazulás) mellvasába (páncéljába).

És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;

Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván (legyetek éberek) minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérének (ezután visszatértek) Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett (közelében) van, egy szombatnapi járóföldre.

És mikor bementek (hazatértek), felmenének a felsőházba (a felső szobába), ahol szállva valának: (mégpedig) Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.

Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel (homothümadon: - egyhangúlag, egyetértésben; közös akarattal) foglalatosak valának (kitartóan vettek részt) az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

Már Dávid a hívők egységéről így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (ha a testvérek egyetértésben élnek)!

Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké (mindenkor)!” (Zsolt. 133,1-3)

Márk. 3,20 Azután haza térének. És [ott] ismét egybegyűle a sokaság [a tömeg], annyira, hogy még nem is ehetének [úgyhogy még evésre sem maradt idejük].

Márk. 3,21 Amint az övéi [hozzátartozói] ezt meghallák [tudomást szereztek erről], eljövének, hogy megfogják [és erővel elvigyék] őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van [hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette az eszét]*

34 És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5)

Márk. 3,22 Az írástudók [törvénytanítók] pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub [jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek ura] van vele [Belzebub van benne (szállta meg)]. És: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [segítségével] űzi [haj(í)tja] ki az ördögöket [a gonosz szellemeket, a démonokat].

Márk. 3,23 Ő [Jézus] pedig [ekkor] magához híván azokat [a törvénytanítókat], példázatokban monda nékik: Sátán miként [milyen módon] tud [hogyan képes] Sátánt kiűzni [kihaj(í)tani]?

Márk. 3,24 És ha egy ország [királyság] önmagában [önmagával] meghasonlik [részekre szakad], meg nem maradhat az az ország. [Más fordításban: Hiszen az a királyság, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem képes megállni az a királyság].

Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában [önmagával] meghasonlik [részekre szakad], meg nem maradhat [nem állhat meg] az a ház. [És ha egy háznép (család) amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].

Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg [nem képes megállani tovább], hanem vége van [elpusztul]*

*Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst (megszállottat) hoztak ő eléje (és odavitték hozzá); és (Ő) meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodék (elcsodálkozott) az egész sokaság, és (ezt) monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia?

A farizeusok pedig ezt hallván, mondának (kijelentették): Ez nem űzi ki az ördögöket (démonokat másként), hanemha (csak) Belzebubbal, az ördögök (démonok) fejedelmével (az ördögök=démonok fejedelmének a segítségével (Belzebub jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek, a bálványáldozatnak az ura).

Jézus pedig, tudva (ismerve) az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép (vagy ház) sem állhat meg (maradhat fenn), amely meghasonlik (ön)magával.

Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; (és akkor hogyan) mimódon állhat meg (maradhat fenn) tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által (kivel) űzik ki?

Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket, akkor (bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)

Lukács is beszámol a történtekről: „És (egyszer azután) ördögöt (démont, gonosz szellemet) űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög (a démon), megszólala a néma; és (el)csodálkozék a sokaság.

Némelyek pedig azok közül (így szóltak és) mondának: A Belzebub által, az ördögök (a démonok) fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket (a démonokat).

Ő pedig tudván (ismerve) azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal, ha meghasonlik, leomlik.

És a Sátán is ha (ön)magával meghasonlik, mimódon állhat meg (maradhat fenn) az ő országa? Mert (ti) azt mondjátok, hogy én a Belzebub által (segítségével) űzöm ki az ördögöket (a démonokat). És ha én a Belzebub által (segítségével) űzöm ki az ördögöket (a démonokat), a ti fiaitok ki által (kinek a segítségével) űzik ki (azokat)?

Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, (a démonokat, akkor bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Luk. 11,14-20)

A tömeg csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a farizeusok nem így látják az Úr cselekedeteit: „És az ördögöt [a gonosz szellemet, a démont] kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta belőle], megszólalt a néma.

És a sokaság [a tömeg] csodálkozik [megdöbbent] vala, mondván: Soha nem láttak [még] ilyet [ilyen hatalmas dolog még soha nem történt] Izráelben!

A farizeusok pedig ezt mondják [kijelentették] vala: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [segítségével] űzi ki az ördögöket [a gonosz szellemeket, démonokat]” (Mát. 9,33-34)

Később már bármit jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „… Ördög (démon) van benned…” (Ján. 7,20)

Az Úr Jézus az örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg (és most már tudjuk), hogy ördög (démon) van benned.

Ábrahám meghalt, a próféták is (meghaltak); és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet (az én igémet), nem kóstol (nem ízleli meg a) halált (soha) örökké” (Ján. 8,51-52)

Az Úr Jézus arról beszél, hogy Ő maga fogja letenni az életét, mert azt senki el nem veheti Tőle, és a zsidók válasza: „És sokan mondják vala közülük: Ördög (démon) van benne és bolondozik (és őrjöng), mit hallgattok reá?” (Ján. 10,20)

Márk. 3,27 Nem rabolhatja el [nem foszthatja ki, nem dúlhatja fel] senki az erősnek [az erős harcosnak, a hatalmasnak] kincseit [javait, vagyonát, holmiját], bemenvén [nem hatolhat be, és nem törhet be] annak házába, hanemha elébb az erőset [az erős vitézt] megkötözi, és azután rabolja [foszthatja] ki annak házát*

36 Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van (a vagyona biztonságban van); De mikor a nálánál erősebb reá jövén (de ha nála erősebb tör ellene és) legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)

A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől (el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől), és megszabadulhatnak-e az igazak foglyai (megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól)?

Igen, így szól az Úr, az erőstől (a hőstől) elvétetnek a foglyok is, és megszabadul (megmenekül) a kegyetlen (az erőszakos) zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg (perlőiddel én fogok perelni), és én tartom (én szabadítom) meg fiaidat.

És etetem nyomorgatóiddal (elnyomóiddal) az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden (hús)test (mindenki), hogy én vagyok az Úr; megtartód (a te szabadítód) és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26)

És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta (és nyilvánosan megszégyenítette), diadalt vévén (diadalmaskodott) rajtok abban (Krisztusban)” (Kol. 2,15)

Mert: „Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)

Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, vagyis a kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit (fel)megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18)

Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden bűn [tévedés, hiba, céltévesztés] megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind

[minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás, istenkáromlás, amit kimondanak], amelyekkel káromlanak [bármennyi káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat]:

Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást [a Szent Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli], nem nyer bocsánatot soha [hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan bűnt követett el, amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök véteknek terhe nyomja], hanem örök kárhozatra méltó. [(enokhosz): 1) ki van téve valaminek, valamiből részesülő, alá van vetve valaminek, valami hatálya alá eső. 2) valami vádja alá eső, vádolható. Valamibe belekeveredett, belebonyolódott; aki benne van valamiben; rabja valaminek, adósa valakinek; a sátán rabja marad];

Márk. 3,30 [Jézus azért mondta ezt] Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan [(akathartosz): szennyes, tisztát(a)lan, gonosz] szellem [démoni szellem] van Őbenne [hogy Jézusnak tisztátalan (szennyes) szelleme van; tisztátalan szellem vette birtokába (szállta meg)].

Márk. 3,31 És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá [üzentek neki], hivatván őt.

Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság [tömeg] ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: [tudjátok, hogy valójában] Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön [és végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek], monda: Ímé [itt van] az én anyám és [itt vannak] az én testvéreim.

Márk. 3,35 Mert aki az Isten [az én mennyei Atyám] akaratát cselekszi [megteszi, teljesíti], az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám*

38 Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (testvérei), de nem tudtak hozzá (Jézushoz) jutni a sokaság miatt.

És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai (testvéreid) künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai (testvéreim) ezek, akik az Isten beszédét (igéjét) hallgatják, (és megtartják) és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21)

Máté így írja le a történetet: „Mikor pedig még szóla [amikor beszélt] a sokaságnak, [tömegekhez] ímé az ő anyja és az ő testvérei (meg)állanak vala odakünn, akarván [igyekezve] ő vele szólni [beszélni].

És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid [rokonaid] odakünn állanak, és szólni [beszélni] akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim [rokonaim]?

És [erre] kinyújtván kezét [kitárta karját, és] az ő tanítványaira [mutatott, és], monda: Ímé [itt van, ez] az én anyám és [itt vannak] az én testvéreim! Mert [mindenki] aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem [mind] fitestvérem [fivérem], nőtestvérem [nővérem] és [az én] anyám” (Mát. 12,46-50)

Pál apostol így ír az Úr Jézus testvéreiről. Isten: „… akiket eleve ismert [öröktől fogva tudott; kiválasztott; felismert] eleve el is rendelte, [a többiektől előre különválasztotta]. Hogy azok az ő Fia ábrázatához [képéhez] hasonlatosak legyenek

[Fiának képmását öltsék magukra; (hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformált]. Hogy ő legyen az elsőszülött [legelőször előhozott, vagyis az új emberiség elsőszülöttje, első példánya] sok atyafi [testvér] között” (Róm. 8,29)

„Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók (egytől származnak) mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni (testvéreinek nevezni)” (Zsid. 2,11)

Márk. 2.A béna meggyógyítása

Márk. 2,1 Napok [néhány nap] múlva pedig ismét beméne [visszatért] Kapernaumba, és meghallák [és mihelyt elterjedt a híre], hogy otthon van

Márk. 2,2 És azonnal [olyan] sokan összegyülekezének [összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [prédikálja] nékik az igét (logoszt)

Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet [bénát] hozva, akit négyen emelnek [cipelnek] vala.

Márk. 2,4 És mivel a sokaság [tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [nem tudták eléje vinni; nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leereszték a nyoszolyát [hordágyat], amelyben a gutaütött [béna] feküdt.

Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, monda a gutaütöttnek [így szólt a bénához]: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed].

Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [bensőjükben] így okoskodván [tanakodtak; ezt fontolgatták; így mérlegelték a dolgot]:

Márk. 2,7 Mi dolog [hogy beszélhet ez így], hogy ez ilyen káromlásokat szól [káromkodik; Istent káromolja; Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg [engedheti el] a bűnöket [(hamartia)= céltévesztést más], hanemha egyedül az Isten [az egyetlen Istenen kívül]?*

*Dávid így imádkozik: „Ha a bűnöket (törvénysértéseket, törvényszegéseket) számon tartod (paratéreó: figyeled, feljegyzed), Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, (hilaszmosz: kiengesztelés) hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4)

Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. (Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki)” (Jób. 14,4)

És az Úr (JHVH=Jehova) válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről (törvénysértéseidről, törvényszegésedről többé) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25)

Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé [belelátott gondolataikba; átlátta gondolataikat; felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [tanakodnak; hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket; mit tűnődtök ezen) szívetekben (bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?*

*Hiszen: „… Az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16.7)

Mert: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint (mindenkivel úgy bánok ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli)” (Jer. 17,10)

És a feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és a kinek lábai hasonlók az izzófényű érchez (az aranyérchez): „… hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23)

Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek: [bénának] Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [fogd az ágyadat], és járj [menj]?

Márk. 2,10 [azért pedig] Hogy pedig megtudjátok [lássátok], hogy az ember Fiának [Emberfiának] van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [felhatalmazást kapott arra, hogy [(hamartia)= céltévesztést] a földön megbocsásson], monda a gutaütöttnek [ezzel odafordult a bénához]:

Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel [fogd] a te nyoszolyádat [ágyadat], és eredj [menj] haza.

Márk. 2,12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodék [és félelem fogta el őket; ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat (JHVH=Jehova), és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (mennyi jót tett veled). Aki (Ő) megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)

„Mert ő szólt és (amit ő mondott) meglett, ő (amit) parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,9).

Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói (a törvénytudók), akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson (az Úr ereje gyógyításra indította őt).

És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, aki gutaütött (béna) vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágának (felmentek) a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsáták őt alá ágyastól Jézus elé a középre.

És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid (hamartia= céltévesztésed). Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól (aki így káromolja az Istent)? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten (az egy Istenen kívül)?

Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat (átlátta gondolataikat), felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben (bensőtökben)?

Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid (hamartia= céltévesztésed); vagy azt mondani: Kelj fel és járj? (Azért) hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának (Emberfiának) van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket (hamartia= céltévesztést), (monda a gutaütöttnek /bénának/): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.

És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony (hihetetlen) csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26)

Márk. 2,13 És ismét kiméne a tenger mellé [a tó partjára]. És az egész sokaság [tömeg] megy vala [odagyűlt] ő hozzá [utána tódult; követte őt]. és Ő tanítja vala őket*

*A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (a Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2)

Márk. 2,14 És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus [jelentése: vezető, tanító] fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt*

*A tanítványok névszerinti elhívásáról Máté is beszámol: „És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9)

Márk. 2,15 És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz telepedett; asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök[(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt*

*A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát (vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (asztalhoz dőltek).

És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)?

És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32)

És ezután: „Közelgetnek vala (igyekeztek) pedig ő hozzá (Jézushoz) a vámszedők és a bűnösök mind (mindnyájan), hogy hallgassák őt. És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik.

Ő pedig (erre) ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, (vajon) nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti (felveszi) az ő vállára, örülvén (örömében).

És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek (örüljetek) én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon (ugyanígy) nagyobb öröm lesz a mennyben egy(etlen) megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.

Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám) van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát (lámpást), és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?

És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van (így fognak örülni) az Isten angyalainak színe előtt egy(etlen) bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10)

Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak (vallásos emberek) zárt csoportja). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]*

26 A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa (megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11)

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem (bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16)

Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe [a lakodalmas ház fiai; a vőlegény barátai], amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van [ameddig maguknál láthatják a vőlegényt], nem böjtölhetnek [nem lehet böjtölniük].

Márk. 2,20 De jőnek majd [azok a] napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény [de eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt; elviszik; erővel elveszik tőlük], és akkor böjtölni fognak azokon a napokon*

*A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é (gyászolhat-e) a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)

„Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?

Ő pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok (rávehetnétek-e a násznépet, hogy) böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)

Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok vagytok a bizonyságaim (tanúskodhattok arról), hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el.

Akinek jegyese van, vőlegény az (akié a menyasszony, az a vőlegény); a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve (ujjongva) örül a vőlegény szavának (hangjának). Ez az én örömem immár betelt (teljessé lett)” (Ján. 3,28-29)

Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó [régi, öreg, ócska] ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná [kiegészítené], még kiszakít [kitépne] belőle, az új a régiből [a lyukat betöltő új magához szakítja a régit], és nagyobb [csúnyább; gonoszabb, súlyosabb] szakadás [hasadás, repedés] lesz [támad; keletkezik].

Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja [szétveti; szétrepesztené], a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak [tönkremegy; odalesz; kárba vész]; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni*

*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik példabeszédet (példázatot) is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz (Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja); mert különben az újat is megszakasztja (eltépi) és az ó (régi) posztóhoz nem (is) illik az újból (új ruhából) való folt.

És senki sem tölti az újbort ó (régi) tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja (szétrepeszti) a tömlőket, és a bor kiömöl (elfolyik), és a tömlők is elvesznek (tönkremennek).

Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő (együtt) megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó (Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jobb)” (Luk. 5,36-39)

Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés (teremtmény) az; a régiek elmúltak (megszűnt a régi), ímé, újjá lett minden. (valami új valósult meg, új jött létre)” (2 Kor. 5,17)

Márk. 2,23 És lőn [történt egyszer], hogy szombatnapon a vetések közt [gabonaföldeken] megy vala által [vetésen vitt keresztül az útja], és az ő tanítványai mentükben a kalászokat [búzakalászokat] kezdék vala szaggatni. [tépdesni]

Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik [teszik] azt szombatnapon, amit nem szabad [ami tilos]?

Márk. 2,25 Ő pedig monda nékik [erre ő ezt kérdezte]: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt [mit tett] Dávid, mikor megszűkült [szükségben volt; ínséget szenvedett; nélkülözött] és megéhezett vala társaival egybe?

Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap [papifejedelemsége] idejében és ette meg [az Istennek szánt; felajánlott] a [kitett] szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

Márk. 2,27 s monda nékik: A szombat lőn [rendeltetett] az emberért, nem az ember a szombatért*

*A törvény világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál (dolgozz), és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (sabbat: nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás).

Semmi dolgot se tégy (ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (hozzád hasonlóan)” (5 Móz. 5,13-14)

A tízparancsolatba is bele foglaltatott a szombatra (sabbatra: nyugalom napjára) vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat (munkádat), a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék (pihenjen) a te ökröd és szamarad, és megpihenjen (lélegzethez jusson) a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12)

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17)

Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia [Emberfia] a szombatnak is Ura [Úr a szombat fölött is]*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Abban az időben a vetéseken át haladt (gabonaföldeken ment át) Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik (olyat tesznek), amit nem szabad szombatnapon cselekedni (tenni).

Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett (tett) Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának (kíséretével együtt)? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, amelyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele valának (sem az ő kíséretének), hanem csak a papoknak?

Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik (megszegik) a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál (is) nagyobb van itt.

Ha pedig tudnátok (értenétek), mi(t) (jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (azokat, akik nem vétkeztek). Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát. 12,1-8)

Lukács további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között (gabonaföldeken) méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván (kalászokat tépdestek) és azokat kezeikkel (tenyerük között) kimorzsolván, ettek.

Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt (tesztek olyat) amit szombatnapokon nem szabad cselekedni?

És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett (tett) Dávid, mikor megéhezett ő és (azok is) akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket (a kenyereket) pedig nem (lett volna) szabad megenni, hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Luk. 6,1-5)

Az Úr Jézus feleletéből kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van (vagy ami éppen akad). És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól.

Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben (vagyis a bensőnkben).

Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak (áldozati) szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6)

Az apostolon keresztül hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá víztől és Szellemtől: „Mert tudjuk, [ugyanis] hogy a törvény szellemi; de én (hús)testi vagyok, a bűn alá rekesztve [eladva rabszolgának a bűn alá]” (Róm. 7,14)

Azért, hogy Isten kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22)

A törvény egyébként is így szólt: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe (gabonája közé), kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod (embertársad) vetésébe” (5 Móz. 23,25)