Márk. 2,1 Napok [néhány nap] múlva pedig ismét beméne [visszatért] Kapernaumba, és meghallák [és mihelyt elterjedt a híre], hogy otthon van
Márk. 2,2 És azonnal [olyan] sokan összegyülekezének [összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [prédikálja] nékik az igét (logoszt)
Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet [bénát] hozva, akit négyen emelnek [cipelnek] vala.
Márk. 2,4 És mivel a sokaság [tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [nem tudták eléje vinni; nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leereszték a nyoszolyát [hordágyat], amelyben a gutaütött [béna] feküdt.
Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, monda a gutaütöttnek [így szólt a bénához]: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed].
Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [bensőjükben] így okoskodván [tanakodtak; ezt fontolgatták; így mérlegelték a dolgot]:
Márk. 2,7 Mi dolog [hogy beszélhet ez így], hogy ez ilyen káromlásokat szól [káromkodik; Istent káromolja; Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg [engedheti el] a bűnöket [(hamartia)= céltévesztést más], hanemha egyedül az Isten [az egyetlen Istenen kívül]?*
*Dávid így imádkozik: „Ha a bűnöket (törvénysértéseket, törvényszegéseket) számon tartod (paratéreó: figyeled, feljegyzed), Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, (hilaszmosz: kiengesztelés) hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4)
Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. (Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki)” (Jób. 14,4)
És az Úr (JHVH=Jehova) válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről (törvénysértéseidről, törvényszegésedről többé) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25)
Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé [belelátott gondolataikba; átlátta gondolataikat; felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [tanakodnak; hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket; mit tűnődtök ezen) szívetekben (bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?*
*Hiszen: „… Az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16.7)
Mert: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint (mindenkivel úgy bánok ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli)” (Jer. 17,10)
És a feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és a kinek lábai hasonlók az izzófényű érchez (az aranyérchez): „… hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23)
Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek: [bénának] Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [fogd az ágyadat], és járj [menj]?
Márk. 2,10 [azért pedig] Hogy pedig megtudjátok [lássátok], hogy az ember Fiának [Emberfiának] van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [felhatalmazást kapott arra, hogy [(hamartia)= céltévesztést] a földön megbocsásson], monda a gutaütöttnek [ezzel odafordult a bénához]:
Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel [fogd] a te nyoszolyádat [ágyadat], és eredj [menj] haza.
Márk. 2,12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodék [és félelem fogta el őket; ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!*
*Dávid így prófétál az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat (JHVH=Jehova), és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (mennyi jót tett veled). Aki (Ő) megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)
„Mert ő szólt és (amit ő mondott) meglett, ő (amit) parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,9).
Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói (a törvénytudók), akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson (az Úr ereje gyógyításra indította őt).
És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, aki gutaütött (béna) vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágának (felmentek) a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsáták őt alá ágyastól Jézus elé a középre.
És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid (hamartia= céltévesztésed). Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól (aki így káromolja az Istent)? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten (az egy Istenen kívül)?
Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat (átlátta gondolataikat), felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben (bensőtökben)?
Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid (hamartia= céltévesztésed); vagy azt mondani: Kelj fel és járj? (Azért) hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának (Emberfiának) van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket (hamartia= céltévesztést), (monda a gutaütöttnek /bénának/): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.
És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony (hihetetlen) csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26)
Márk. 2,13 És ismét kiméne a tenger mellé [a tó partjára]. És az egész sokaság [tömeg] megy vala [odagyűlt] ő hozzá [utána tódult; követte őt]. és Ő tanítja vala őket*
*A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (a Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2)
Márk. 2,14 És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus [jelentése: vezető, tanító] fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt*
*A tanítványok névszerinti elhívásáról Máté is beszámol: „És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9)
Márk. 2,15 És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz telepedett; asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök[(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt*
*A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát (vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (asztalhoz dőltek).
És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)?
És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32)
És ezután: „Közelgetnek vala (igyekeztek) pedig ő hozzá (Jézushoz) a vámszedők és a bűnösök mind (mindnyájan), hogy hallgassák őt. És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik.
Ő pedig (erre) ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, (vajon) nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti (felveszi) az ő vállára, örülvén (örömében).
És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek (örüljetek) én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon (ugyanígy) nagyobb öröm lesz a mennyben egy(etlen) megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.
Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám) van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát (lámpást), és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?
És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van (így fognak örülni) az Isten angyalainak színe előtt egy(etlen) bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10)
Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak (vallásos emberek) zárt csoportja). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?
Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]*
26 A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa (megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11)
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)
Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem (bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16)
Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?
Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe [a lakodalmas ház fiai; a vőlegény barátai], amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van [ameddig maguknál láthatják a vőlegényt], nem böjtölhetnek [nem lehet böjtölniük].
Márk. 2,20 De jőnek majd [azok a] napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény [de eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt; elviszik; erővel elveszik tőlük], és akkor böjtölni fognak azokon a napokon*
*A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é (gyászolhat-e) a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)
„Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
Ő pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok (rávehetnétek-e a násznépet, hogy) böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)
Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok vagytok a bizonyságaim (tanúskodhattok arról), hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el.
Akinek jegyese van, vőlegény az (akié a menyasszony, az a vőlegény); a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve (ujjongva) örül a vőlegény szavának (hangjának). Ez az én örömem immár betelt (teljessé lett)” (Ján. 3,28-29)
Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó [régi, öreg, ócska] ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná [kiegészítené], még kiszakít [kitépne] belőle, az új a régiből [a lyukat betöltő új magához szakítja a régit], és nagyobb [csúnyább; gonoszabb, súlyosabb] szakadás [hasadás, repedés] lesz [támad; keletkezik].
Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja [szétveti; szétrepesztené], a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak [tönkremegy; odalesz; kárba vész]; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni*
*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik példabeszédet (példázatot) is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz (Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja); mert különben az újat is megszakasztja (eltépi) és az ó (régi) posztóhoz nem (is) illik az újból (új ruhából) való folt.
És senki sem tölti az újbort ó (régi) tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja (szétrepeszti) a tömlőket, és a bor kiömöl (elfolyik), és a tömlők is elvesznek (tönkremennek).
Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő (együtt) megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó (Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jobb)” (Luk. 5,36-39)
Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés (teremtmény) az; a régiek elmúltak (megszűnt a régi), ímé, újjá lett minden. (valami új valósult meg, új jött létre)” (2 Kor. 5,17)
Márk. 2,23 És lőn [történt egyszer], hogy szombatnapon a vetések közt [gabonaföldeken] megy vala által [vetésen vitt keresztül az útja], és az ő tanítványai mentükben a kalászokat [búzakalászokat] kezdék vala szaggatni. [tépdesni]
Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik [teszik] azt szombatnapon, amit nem szabad [ami tilos]?
Márk. 2,25 Ő pedig monda nékik [erre ő ezt kérdezte]: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt [mit tett] Dávid, mikor megszűkült [szükségben volt; ínséget szenvedett; nélkülözött] és megéhezett vala társaival egybe?
Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap [papifejedelemsége] idejében és ette meg [az Istennek szánt; felajánlott] a [kitett] szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?
Márk. 2,27 s monda nékik: A szombat lőn [rendeltetett] az emberért, nem az ember a szombatért*
*A törvény világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál (dolgozz), és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (sabbat: nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás).
Semmi dolgot se tégy (ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (hozzád hasonlóan)” (5 Móz. 5,13-14)
A tízparancsolatba is bele foglaltatott a szombatra (sabbatra: nyugalom napjára) vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat (munkádat), a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék (pihenjen) a te ökröd és szamarad, és megpihenjen (lélegzethez jusson) a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12)
Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17)
Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia [Emberfia] a szombatnak is Ura [Úr a szombat fölött is]*
*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Abban az időben a vetéseken át haladt (gabonaföldeken ment át) Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik (olyat tesznek), amit nem szabad szombatnapon cselekedni (tenni).
Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett (tett) Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának (kíséretével együtt)? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, amelyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele valának (sem az ő kíséretének), hanem csak a papoknak?
Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik (megszegik) a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál (is) nagyobb van itt.
Ha pedig tudnátok (értenétek), mi(t) (jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (azokat, akik nem vétkeztek). Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát. 12,1-8)
Lukács további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között (gabonaföldeken) méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván (kalászokat tépdestek) és azokat kezeikkel (tenyerük között) kimorzsolván, ettek.
Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt (tesztek olyat) amit szombatnapokon nem szabad cselekedni?
És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett (tett) Dávid, mikor megéhezett ő és (azok is) akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket (a kenyereket) pedig nem (lett volna) szabad megenni, hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Luk. 6,1-5)
Az Úr Jézus feleletéből kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van (vagy ami éppen akad). És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól.
Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben (vagyis a bensőnkben).
Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak (áldozati) szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6)
Az apostolon keresztül hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá víztől és Szellemtől: „Mert tudjuk, [ugyanis] hogy a törvény szellemi; de én (hús)testi vagyok, a bűn alá rekesztve [eladva rabszolgának a bűn alá]” (Róm. 7,14)
Azért, hogy Isten kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22)
A törvény egyébként is így szólt: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe (gabonája közé), kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod (embertársad) vetésébe” (5 Móz. 23,25)
