2014. november 18.

C. H. Spurgeon: Áldás a házra

... az igazak lakóhelyét megáldja" (Péld 3,33).

Aki igaz ember és féli az Urat, annak még a háza teteje is Isten védelme alatt áll. Otthona a szeretet lakhelye, a szent élet iskolája, és mennyei világosság sugárzik benne. Főhelyen van benne a családi oltár, ahol naponta tisztelik az Urat. Ezért az Úr megáldja lakhelyét. Lehet szerény kunyhó vagy tágas udvarház; az Úr áldása nem az otthon nagyságától, hanem lakóinak magatartásától függ.

Az a ház a legáldottabb, amelynek gazdája és gazdaasszonya istenfélő ember, de egy fiú vagy leány, vagy akár egy szolgáló is áldást hozhat egy egész házra. Az Úr gyakran egy egész háznépet megáld és felvirágoztat annak egy vagy két tagjáért, akik igazak" az Ő szemében, mert kegyelme már megigazította őket. Szeretteim, fogadjuk be az Úr Jézust állandó vendégünknek, mint a betániai testvérek és akkor igazán áldottak leszünk.

Ügyeljünk arra, hogy minden dolgunkban igazak legyünk - mindennapi munkánkban, mások megítélésében, szomszédjainkkal való bánásmódunkban, egész életvitelünkben és magatartásunkban. Mert az igaz Isten a hamis életet nem tudja megáldani.


C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Ez az a nap! 2014 - ÁLDALAK - Bíró Lajos- Ekklesia Romanaia (Ez az a dal! 2014 díjnyertes dala)

Jerry Savelle: hűségesnek maradni a hűséges Istenhez

1966. július 15-én, este 7 óra körül egy prédikátor megkérdezte tőlem: „Elveszed ezt az asszonyt feleségül?” Akkor, abban a pillanatban egy egy-asszonyos férfivá váltam. Elköteleztem magam a feleségemhez. Nem azt mondtam: „Megpróbálom.” Ez nem lett volna helyes válasz. Azt mondtam: „Igen, megteszem.” Elköteleztem magam akkor és ott – amikor kimondtam azokat a szavakat, a dolog végérvényesen eldőlt.

Ezért a házasságtörés nem kérdés az életemben – és soha nem is volt, még csak kísértést sem jelent. Ez eldőlt 40 évvel ezelőtt, és nem nézek másik asszony után. Ehhez meg kellene törnöm a feleségemmel kötött szövetségemet. Meg kellene szegnem, amire elköteleztem magam. Ezt egyszerűen nem fogom megtenni.

Ugyanígy köteleztem el magam Istennek 1969. február 11-én hajnali 3 órakor, amikor így szóltam: „Jézus, legyél az én Uram.” Elköteleztem magam, hogy ragaszkodni fogok Istenhez és az Ő Igéjéhez, bármi is történjék. A mai napig hű maradtam mindkét ígéretemhez. Egyszer megkértem az Urat, mondja el az Ő meghatározását a hűségről, mire csak annyit mondott: „Kitartani mellettem és az Igém mellett, bármi is történjék az életben.” A hűség egy elkötelezettség, amit magadnak és Istennek teszel, és a hűség sokszorosan megtérül.

Legyél mélyen elkötelezett

Az emberek hűségről alkotott elképzelései meglehetősen különbözőek. Néhányan addig maradnak hűségesek, amíg valami nem okoz csalódást nekik. Mások addig hűek, amíg valami máshogy nem alakul, mint képzelték. De a hűség pontosan az, aminek Isten nevezi – ragaszkodás Hozzá és az Ő Igéjéhez, bármi is történik. Krisztus Testében nagyon sokan soha nem hoztak ilyen döntést.

Egy nap kipróbálják, és azt mondják: „Nézzük meg hogyan alakul. Addig nem igazán akarjuk elkötelezni magunkat, amíg nem látjuk, hogy Isten betölti-e a szükségünket vagy odaadja-e azt az autót.” De ahhoz, hogy hűséges legyél, el kell kötelezned magad, és az elkötelezettséged mögött az életednek kell állnia.

Nem létezik túlcsordulás az olyan ember számára, aki nincs mélyen elkötelezve. A Példabeszédek 28:20 azt mondja: „A hűséges ember bővölködik áldásokkal….” Mutass egy Igét arról, hogy bővölködik az olyan ember, aki feladja. Nincs ilyen Ige.

Talán azt mondod: „De Jerry testvér, már három hete tizedet adok, tehát hűséges vagyok.” Bárki képes három hétig tenni valamit. Nézzük meg, mit fogsz tenni három év múlva. Nézzük meg, mit teszel majd 30 év múlva. A hűséget nem lehet néhány hét alatt lemérni. A hűséget az idő múlásával lehet lemérni.

Az eredeti Ígéret-megtartó

Talán azt kérdezed: „Hogyan fejleszthetek ki megingathatatlan hitet? Hogyan válhatok hűségessé?” Kijelentést kell kapnunk Isten hűségességéről ahhoz, hogy hűségessé váljunk. Ha végig mégy a Biblián, történeteket fogsz találni arról, hogy  Isten népe lehetetlen helyzetekkel szembesült, de Isten megígérte, hogy megszabadítja őket, és minden alkalommal megtette. Figyeld, ahogy újra és újra megteszi, és ez inspirálni és erősíteni fogja a hitedet Isten hűségében.

A 2 Sámuel 5-ben egy történetet találunk Dávidról, arról a napról, amikor Izrael felkent királya lett. A Biblia elmondja, hogy a filiszteusok meghallották ezt és összegyűltek ellene. A fizikai síkon Dávid és hadserege számára lehetetlen volt a teljes filiszteus hadsereg legyőzése, és Dávid tudta ezt. Akkor mit tett Dávid? Isten elé járult és megkérdezte: „Akarod, hogy üldözőbe vegyem őket?” Isten azt felelte: Igen. Ekkor Dávid megkérdezte: „Számíthatok rá, hogy Te a kezembe adod őket? Isten válasza ismét „Igen” volt.

Így Dávid és serege megütközött a filiszteusokkal Refaim völgyének csatamezőin, és Isten győzelemre vezette őket, pontosan úgy, ahogy megígérte. Olyan elképesztő volt a győzelem és olyan hatással volt Dávidra, hogy a harcmezőt így nevezte: „Az áttörés Ura”, hogy Istenre és az Ő hűségére emlékeztessen.

Amikor ilyen történeteket olvasok, az felépíti a hitemet. Tudom, hogy amikor én kerülök lehetetlen helyzetekbe, ugyanaz az Isten, aki bizonyította hűségét Dávidnak, bizonyítani fogja a hűségét Jerrynek is. És Ő megteszi, 37 éve. Ha valamit  megértettem Istenről a Vele való kapcsolatomban, akkor azt, hogy Ő hűséges. Soha nem okozott csalódást nekem, soha nem hagyott cserben. Nem mondhatom, hogy mindig azon az időn belül lépett színre, amit én szerettem volna, de a lényeg az, hogy színre lépett. Ahogy Jesse Duplantis mondja: „Isten is hord órát, de azon nem óra-, perc-és másodpercmutatók vannak. Isten órája az alkalmas időt mutatja.”

A 23-as zsoltárban Dávid azt mondja: „Az Úr az én pásztorom.” A pásztor az, aki táplálja, megvédelmezi, vezeti és ellátja a nyájat. Ő egyben az elmaradhatatlan társad. Dávid mindezt élete vége felé írta le, miután hosszú időt töltött Istennel. Tapasztalatból beszélt. Más szóval, ezt nem egy kezdő mondta. Olyasvalaki mondta, aki egy életen át Istennel járt. És amikor ő azt mondja, hogy Isten hűséges, az sokat nyom a latba. Ha kijelentést kapsz Isten szeretetéről és hűségéről, a vereség a múlt részévé fog válni.

Az 5 Mózes 7:9 azt mondja: „Tudd meg azért, hogy az Úr, a Te Istened, Ő az Úr, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget…” Ennek alapján, mondhatjuk, hogy Isten az „eredeti Ígéret-megtartó”.

Amikor forró a helyzet

Az évek folyamán jó néhány emberrel találkoztam, akiket hűségesnek tartottam. Minden bizonnyal hűségesnek tűntek. De amikor forró lett a helyzet, készek voltak elengedni az Igét. Sokan közülük megsértődtek Istenre. Ez a fővonala minden támadásnak, amiben részünk van. Minden támadás, amit az ördög ellened intéz, arra megy ki, hogy megsértődj Istenre. Ismerek olyanokat, akik látszólag a hűség minden jellemzőjével rendelkeztek, amíg el nem veszítették a munkahelyüket vagy egy szerettüket, és akkor elkezdték Istent vádolni. Rövidesen már hallani sem akartak Istenről, mert megharagudtak Rá. De ne feledd, a hűség azt jelenti: ragaszkodni Istenhez, bármi is történjék.

„Úgy érted, mindegy, hogy mi történik, Jerry testvér?” Így van. Mindegy, mi történik. „Úgy érted, akkor is, ha nem gyógyulok meg?” Igen, akkor is, ha nem gyógyulsz meg. „Úgy érted, ha nem töltetik be az anyagi szükségem?” Igen, akkor is, ha nem töltetik be. „Ha úgy tűnik, hogy soha nem fog működni?” Igen, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy soha sem fog működni.

De ilyen fajta elkötelezettséggel működni fog! Lehet, hogy nem a te időkeretedben fog működni, de valóra fog válni. Lehet, hogy nem pont úgy fog történni, ahogy te elgondoltad, de Isten meg fogja tisztelni az Ő Szavát. Egyébként pedig miért éppen most adnád fel? Hová mennél?

Az Isten, akit szolgálsz, megszabadított a pokolból, meggyógyította a testedet és helyrehozta a házasságodat. Ételt tett az asztalodra, Ő adta az asztalt is, amire az ételt tette, adott neked házat, autót és ruhákat a hátadra. Hová máshová fordulnál? Ki más szeret téged ennyire? Ki más gondoskodna rólad így? Nincs más isten, aki megtehetné, amire a mi Istenünk képes. Ezért hívják Őt a Leghatalmasabb Istennek.

Soha ne hátrálj meg

A Zsidó 10:38 azt mondja: „az igaz pedig hitből él, és aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.” A meghátrálás ugyanazt jelenti, mint „meginogni, kompromisszumot kötni, vagy feladni.” A Zsidó levél szerzője világosan kifejezi, hová tartozik. A 39-es vers azt mondja: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei…” Más szóval „Elköteleztem magam, és nem tartozom azok közé, akik meghátrálnak. Nem tartozom azok közé, akik feladják, akik megsértődnek Istenre, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ők elképzelték. Én nem ilyen vagyok. Én elköteleztem magam.”

Amikor meghozod a döntést, hogy hűséges maradsz a hűséges Istenhez, csak nézd, ahogy megáld téged! Hatalmasan meg fog jutalmazni és gyarapítani fog vagyonban, tisztességben és kegyeltségben. Ez túlcsordulás!




Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

 „Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.” (Zsolt 133,2) Ez a kenet nem egy cseppnyi olaj volt a homlokra kenve. Annyi olaj volt, hogy lefolyt Áron fejéről a szakállára, és onnan a köntösére, majd a padlóra. Amerre ment, olajnyomot hagyott maga után. Így ken fel az Isten! „Belemerít” a Szent Szellem olajába. A nagyszerű igehirdetések, a hatalmas tömegek, a csodálatos éneklés idővel puszta történetekké válnak, amelyekről könyvtárak mélyén porosodó könyvekből olvashatunk, de van valami, ami tovább él: az Istennel járásunk szépsége és jó illata nyomot hagy a világban: olajnyomokkal jelölhetjük meg a múló éveinket a Földön, miközben a következő nemzedékeket az Úr Jézus Krisztushoz vezetjük. Ez nekem sokkal jobban hangzik, mint bármilyen méltatás egy márvány emléktáblán! Isten áldjon meg benneteket! REINHARD BONNKE

https://www.facebook.com/167788570054522/photos/a.170196299813749.1073741830.167788570054522/210611915772187/?type=1&permPage=1







Idezetek.ma


A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu
 
Csak az imádságban érjük el az értelem, a test és a lélek teljes harmóniáját, ami a törékeny embernek megadja a rendíthetetlen erőt.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/


Nincs más Isten (klasszikus kísérettel)

2014. november 17.

Jakab 3. fejezet: Emberi és mennyei bölcseség; (szerkesztett)

Jak. 3,1 Atyámfiai, [testvéreim, ne akarjatok], és ne legyetek sokan tanítók, tudván, [és látva azt], hogy súlyosabb ítéletünk lészen, [szigorúbb ítélet alá esünk].

Jak. 3,2 Mert mindnyájan sokféleképpen [sok dologban] vétkezünk, sokban botlunk, hibázunk, tévedünk, és megbukunk, kudarcot vallunk]. Ha valaki beszédben nem vétkezik [aki (logoszban ptaió): szóban, igében nem botlik, hibázik, nem vét, nem téved, nem bukik meg, nem vall kudarcot], az tökéletes ember [(teleiosz anér): felnőtt, érett korú férfi, érett, célba érkezett személy]. Képes [(dünatosz): erős, hatalmas] az egész testét [(szóma): személyét, teljes valóját] is képes megzabolázni [(khalinagógeó) meg tudja fékezni].

Jak. 3,3 Ímé a lovaknak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket [(szóma): teljes valójukat] igazgatjuk [(metagó): irányíthatjuk, és kormányozhatjuk].

Jak. 3,4 Ímé a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, [a kis kormányrúd oda irányítja] ahová a kormányos szándéka akarja.

Jak. 3,5 Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag [kicsiny testrész] és nagy dolgokkal hányja magát [dicsekszik, kérkedik]. Ímé csekély [egy parányi] tűz mily nagy erdőt felgyújt!

Jak. 3,6 A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége [(adikia): a jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett, gonoszság egész világa]. Úgy van a nyelv a mi tagjaink [(melosz): testrészeink] között, hogy megszeplősíti [(szpiloó): beszennyezi] az egész testet, a [(holosz szóma): teljes lényünket] és lángba borítja életünk folyását [(geneszisz trokhosz): természet szerinti életünk - testi származásunk - folyamatát, lefolyását, vagyis egész életünket, és lángra lobbanva, egész életutunkat fölégeti]. Maga is lángba boríttatván a gyehennától [(phlogidzó geenna): lángra gyúlva a gyehenna tüzétől].

Jak. 3,7 Mert minden természet, és [mindenfajta] vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké [(enaliosz): tengeri állat] megszelídíthető és meg is szelídíttetett az emberi természet által [(damadzó): meg is szelídítette, megfékezte az ember]:

Jak. 3,8 De a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg [senki sem képes (damadzó): ellenőrzése alatt tartani, megfékezni]; fékezhetetlen [(akataszkhetosz): nyughatatlan, megbízhatatlan] gonosz [(kakosz): rossz, gonosz, káros, ártalmas] az, halálos [(thanatéphorosz): végzetes halált okozó] méreggel teljes.

Jak. 3,9 Ezzel áldjuk [(eulogeó): dicsérjük, dicsőítjük] az Istent, [az Urat] és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlatosságára teremttettek.

Jak. 3,10 Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, [testvéreim] nem kellene [nem volna szabad] ezeknek így lenni!

Jak. 3,11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-é [áraszt-e] édest és keserűt?

Jak. 3,12 Avagy atyámfiai, [testvéreim] teremhet-e a fügefa olaj magvakat, [olajbogyót] vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet. [Más fordítás: Testvéreim! Nem (dünamai): képes a fügefa olajbogyót teremni, és nem lehetséges, hogy a szőlőtő fügét teremjen].

Jak. 3,13 Kicsoda köztetek bölcs és okos [(episztémón): értelmes]? Mutassa meg az ő jó [[(kalosz): tisztességes, becsületes] életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével [Más fordítás: Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz].

Jak. 3,14 Ha pedig keserű irigység [(dzélosz): vetélkedés, versengés, féltékenység] és civódás [(eritheia): viszálykodás, veszekedés, amiből a pártoskodás születik] van a ti szívetekben [a ti bensőtökben], ne dicsekedjetek [(katakaukhaomai pszeudomai alétheia): ne kérkedjetek, büszkélkedjetek, hencegjetek, és ne cáfoljátok, hazudtoljátok meg a valóságot, az igét]. És ne hazudjatok az igazság [alétheia: az Ige] ellen.

Jak. 3,15 Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, [(anóthen): fentről származik], hanem földi [(epigeiosz): földön élő], testi [(phüszikósz): pusztán emberi, testi, az emberi természetből adódó, ösztönös] és ördögi [(daimoniódész): démoni, gonosz szellemtől eredő, ennek jellegzetességét magán viselő, ördögi tanítás].

Jak. 3,16 Mert ahol irigység ((dzélosz): féltékenység) és civakodás [és viszálykodás, vetélkedés, versengés] van, ott háborúság [(akatasztaszia: zűrzavar, felfordulás állhatatlanság, nyugtalanság, rendetlenség, forrongás, zavargás] és minden gonosz [(phaulosz: haszontalan, rossz, gonosz, aljas)] cselekedet is van.

Jak. 3,17 A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta [(hagnosz): szent, érintetlen] azután békeszerető, [(eirénikosz): nyugodt] méltányos, [(epieikész): szelíd, jóindulatú, elnéző, méltányos, engedékeny, kíméletes] engedelmes, [(eupeithész): könnyen meggyőzhető, engedelmes, szófogadó, szavahihető, megbízható]. Irgalmassággal [(eleosz): könyörülettel] és jó [(agathosz): hasznos] gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő [nem részrehajló, nem ítélkező, (adiakritosz): elfogultság nélküli] és nem képmutató [(anüpokritosz): nem tettetett, őszinte, színlelés, és álszenteskedés nélküli, nem kétszínű].

Jak. 3,18 Az igazság [(dikaioszüné): megigazulás] gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak, [akik békességet teremtenek, és szereznek].





Neked hódolnak a hegyek

Az Úr Jézus!

Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt” (Zsolt. 115,13)


Drága Úr Jézus!

Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. (Zsolt. 138,7)


Teréz anya: A tudomány haladása ...

A tudomány haladása fölöslegessé teszi azokat a munkákat, melyek legjobban mozdították elő a tudomány haladását. 




Ferencz István Dicséretek: A szeretet tengerében

Spurgeon: A türelem

 A türelem zavarba hozza a dühöngőt, és leszereli a rosszakarók ellenállását.


Keresztény szemmel


Lydia magazin


Kegyelmed elég - Leborulok előtted

2014. november 16.

Ravasz László: Az igazam

Aki diadalmaskodva azt jelenti ki, mint házasfél: “nekem van igazam” az nem ismeri az igazi szeretetet. 


A jó hír

Mint hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” (Péld.25:25)


Hullj eső!

Légy őszinte

"Végső soron az emberek sokkal jobban értékelik az őszinte kritikát, mint a hízelgést." (Péld 28,23 NLT fordítás)


Guti Tünde AZ IGAZSÁG ÖSVÉNYEIN VEZET

   Sírtam ma az Egyházért. Sírtam az Igazságért. Mert Isten népe elvesztett valamit abból a szűzies, tiszta és egyszerű lelkületből, ami a kezdetekkor tűzként lobogott a szívekben. A hamisítatlan színigazságért, az őszinte jócselekedetek hófehér gyolcsáért könnyeztem, ami egykor a szentek öltözete volt.

   Az igazságot elferdítettük, felhígítottuk, a szeretetet meghamisítottuk, képmutató érzésekre lealacsonyítva, megfosztva így valóságos erőtől duzzadó tartalmától.

   Nyög, vajúdik és sóhajt a lelkem testvéreimével együtt, éhezve és szomjazva, hogy VALÓSÁG legyen a hirdetett Ige! Egyáltalán IGÉT hirdetünk szószékeinkről, vagy valami mást, füleknek kedvező, kedves, humoros meséket, látványos liturgiákkal fűszerezve, miközben az ÉLET elmegy mellettünk?!
   Mindannyian felelősek vagyunk, hogy kiáltsunk és ébresszünk!

   Urunk, bocsáss meg minden szót, gondolatot, érzést és cselekedetet, ami nem a Te nevedet emelte! Bocsáss meg minden Tőled elcsent dicséretet, minden szánalmas, üres szívvel másoknak odavetett vigasztalást! Bocsásd meg azokat a tetteket, amiket mi szolgálatnak neveztünk, de nem Rád mutatott, és elhomályosította jóságodat, kegyelmedet! Bocsásd meg képmutató adakozásunkat és segítségnyújtásunkat, mikor hiúságunk beárnyékolta irgalmasságodat!

   Könyörülj rajtunk mindazért, amivel csorbát ejtettünk az evangélium üzenetén, könyörülj, Uram a kevély tervekért, az önigazult teológiáért!

   Jézusom, Te szárítsd fel könnyeimet, és mindenről lemondok érted! Szántsd fel kiszáradt szívem göröngyeit, hogy a Tőled származó szeretet által munkálkodó hit új vetést sarjasszon, belegyökerezve igazságodba és szentségedbe!

   Drága Jézus! Nincs annál nagyobb gyönyörűség, mint egyre jobban megismerni Téged!

   Amikor felfeded Igéd mélységeit, felnyitod szemem, hogy lássak és betöltesz Szent Szellemeddel, hogy értsek, még a lélegzetem is eláll a csodálattól! Kegyelmed jobb, mint az élet!

   Kérlek, Uram, terelgesd össze juhaidat arra a dús legelőre, ahhoz a csendes vízhez, ahol nincs hamis máz, vallásos pompa és emberi büszkeségen trónoló vezetés, hanem Te nyilatkoztatod ki titkaidat, meggyújtva szövétnekünket, hogy az egyre növekvő sötétségben ne tévedjünk el!

   TE VAGY NEKÜNK AZ IGAZSÁG ÖSVÉNYE!

2013. november 29.                                 


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/ateleseim/az-igazsag-osvenyein-vezet.html

A szeretetről

Ha mindenünket Istennek adjuk, Ő mindent kamatostól ad vissza.


Kinek a nevében imádkozunk?

A Názáreti Jézus nevében, vagy az Úr Jézus nevében?

Isten Igéje azt mondja, hogy:
 „És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala”(Kol. 3,17)

És Ismét: „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20).

Azért, hogy: „minden nyelv vallja, hirdesse, vallást tegyen arról, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,11)


És azért, mert azt mondja az Úr, hogy: „Ne tégy az ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged, és hazug ne légy (Péld 30:6)
Irma Nyári


Egy üzenet százféleké/p/pen †

Nézzünk hittel és Istenbe vetett bizalommal a helyzetre, amiben vagyunk!  


Nézd Szívemet - Perei Timóteus

2014. november 15.

Ige: Kövesd az Urat!

 „Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé, vagyis a Galileai-tóhoz; és nagy sokaság, nagy tömeg követé őt Galileából és Júdeából,

És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is szintén nagy tömegben gyűltek köréje, amikor hallották, hogy miket művel, hogy miket tesz vala, hogy milyen nagy dolgokat visz véghez. Nagy sokasággal jövének, és csatlakoztak Őhozzá.

És Jézus pedig szólt, és megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót, vagyis egy bárkát tartsanak néki készen a sokaság, a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt, hogy ne tolongjanak körülötte.

Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, valami betegségük volt, vagy akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, mint akiket valami ostor vert, reá rohanának, vagyis megrohanták őt, hozzátódultak, és körülötte tolongtak, hogy illethessék, és megérinthessék Őt.

A tisztátalan szellemek, vagyis a démonok is, mikor meglátták vala őt, elé vetették magukat, és leborulának előtte, és hangosan kiáltának rikoltanak, sikítanak, ordítanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Ő pedig erősen fenyegeti vala őket és szigorúan, és keményen rájuk parancsolt, hogy őt ki ne jelentsék, nehogy felfedjék kilétét, hogy ne tegyék őt láthatóvá, nyilvánvalóvá* (Márk. 3,7-12)

*Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az emberek rimánkodva kérik vala őt, hogy csak legalább az ő ruhájának, vagy köpenyének peremét, illetve szegélyét, szegélyrojtját illethessék, és megérinthessék. És akik csak illeték vala, azaz megérintették, mindnyájan meggyógyulnak, megmenekednek minden bajból (Mát. 14,36)

 „És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a tereken, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék. És valahányan csak illeték, és megérintették, meggyógyulnak” (Márk. 6,56)

 Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)

Az emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. Amikor bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, és monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy romlásba vigyél, és elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts, minket? a vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[Más fordítás: Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember, aki felkiáltott, felsikoltott, és monda: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-24)

És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben, különféle nyavalyákban; bajokban sínylődtek. Akiket valamilyen kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség, ártalom, baj, panasz, gyötrő, kínos betegség gyötört. Akik gonoszul szenvedtek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, vagyis kihajított, kidobott, és nem hagyja, és nem engedte vala szólni, és beszélni az ördögöket, vagyis a gonosz szellemeket, a démonokat, mivelhogy Őt felismerték(Márk. 1,34).



Énekelj az Úrnak új dalt

Ki Jézus nekem?

Ő az én Istenem, aki győzelmet ad minden helyzet felett. Aki megmutatja kegyelmét és hűségét nemcsak nekem, hanem gyermekeimnek, sőt unokáimnak is.


Mert te vagy az Isten, aki nagy győzelmet adsz királyodnak, megmutatod kegyelmed és hűséged felkentednek, Dávidnak, és utódainak mindörökké] (Zsolt. 18,51)


Kik az Isten fiai?

„Valakik befogadák őt, - az Úr Jézust - hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a hústestnek ösztönéből, sem a férfiúnak vágyából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,12-13)


Cseri Kálmán: Az igazságról

Érvényesül-e az igazság akkor, ha csak azt büntetik meg, akit tetten értek, és nyilvánosságra került a bűne? De akik ugyanazt a bűnt elkövették, csak éppen nem érték őket tetten, azokat nem büntetik meg. Érvényesül-e így az igazság?


Simeon

Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet." (Lukács 2:29-30)

A Biblia azt írja: Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szent Szellem volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szent Szellemtől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Szellem indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: »Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet.«" (Lukács 2:25-30).

Simeon története három fontos igazságot tanít nekünk. Először: nem számít, milyen hosszú ideig tart, ha az Urat keresed, meg fogod találni. Vagy, ami még jobb: Õ fog megtalálni téged, és kijelenti magát neked. Másodszor: nem te, hanem Isten választja meg az időt és a módot arra, hogy hozzád jöjjön.

Simeon nem érte meg, hogy lássa Krisztus csodálatos szolgálatát, amit három és fél év alatt végzett természetfeletti erővel. Õ csak egy újszülött gyermeket látott Mária karjában. De meglátta Istent, és ez elég volt neki.


Harmadszor: bár nagyon odaszánt, igaz és kegyes ember volt", Simeon felismerte, hogy csak akkor kész a halálra, ha találkozik Istennel, és magához ölelheti. Vannak, akik nem akarnak meghalni, amíg nem látták a világot. Simeon nem akart meghalni addig, amíg nem látta a világ Megváltóját. A kérdés tehát, amire neked is választ kell adnod: Találkoztál már az Úrral? Õ a te személyes Megváltód? Csak akkor állsz készen a halálra, ha erre helyes választ tudsz adni.

Ferencz István Dicséretek: A Szent Lélek 9 gyümölcse

A. O. Esther: Hinni kell!

Hinned kell, hogy Istennek tervei vannak veled! Bármilyen lehetetlennek tűnik is, segíteni fog szorult helyzetedben, és támogatja a következő küldetésedet!


Bizonyságok fellege

A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért hát, mi is dobjunk le magunkról mindent, ami akadályoz bennünket! Még azt a bűnt is, amely annyira tapad ránk, és el akar gáncsolni! Kitartással fussuk meg a versenyt, ami előttünk van!
Zsidókhoz írt levél 12:1

Tavaly nyáron kipróbáltam magam egy kalandparkban. Kivártam a hosszú sort, megvettem a jegyet, beöltöztem és egy rövid oktatás után nekivágtam a pályának. Ami ezután történt valóban kalandos volt. A lentről egyszerűnek tűnő pályák közelről már nem voltak annyira vonzóak. Imbolygó, himbálódzó rudak, deszkák, és kötelek… és mindez jó pár méterrel magasan a fák között. A másfél órányi közdelem során néhányszor legszívesebben lemásztam volna. Végül mégis végigmentem a pályán, és fáradtan, izzadtan, de jóleső érzéssel nyugtáztam: megcsináltam.

Persze vannak az életben sokkal nagyobb kihívások, de ami bennünk játszódik a küzdelmek során nagyon hasonló. Engem két dolog motivált a pályán: az egyik, hogy ha már egyszer itt vagyok, végigcsinálom; a másik pedig az, hogy nem lehetetlen végigmenni, hiszen előttem annyi embernek sikerült már.

A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete felsorol jó néhány embert, akiknek sikerült végigmenni a pályán. Sokszor hithősöknek nevezzük őket, pedig sokkal inkább kitartó, hívő, egyszerű emberek voltak, akik látták a végcélt, bíztak Isten ígéreteiben. Kortársaik, környezetük és sokszor még a családjuk sem értették meg őket. A külső nehézségek ellenére mégis mentek, ahová Isten hívta-küldte őket. Hinni Istenben nem az evolúció tagadása, vagy más istenek elvetése. A hit példái arról tanúskodnak, hogy merték teljesen rábízni magukat Istenre minden dologban. Tisztelettudóan engedelmeskedtek. Nem láttak mindent előre, mégis hitték, hogy valóság az, amiről Isten beszél.

Életünk küzdelmeiben, ha győzni akarunk, két fontos dolgot kell megtennünk a mai Igénk szerint. Az első: vessünk el magunktól mindent, ami akadályoz a futásban. Tegyük le terheinket, nyomasztó bűneinket, tisztítsuk meg lelkünket, hogy szabadok lehessünk Isten Szelleme által. A második: tartsuk szemünket a célon. Krisztus már ott van, és vár ránk. Végigjárta utunkat, és azt mondja: „gyere, már nincs messze a cél!”


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/07/bizonysagok-fellege.html
krisztus.eu

Értsétek jól...


Keresztény idézetek ツ


nyiss ajtót a JÖVŐ lehetőségeinek!


Soldier - Katonája vagyok az Úrnak

2014. november 14.

Ige: Nyíltan hirdetjük a valóságot!

 „Lemondtunk a szégyellni való titkokról, a szégyenletes dolgok, és titkos bűnök takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, nem alkalmazunk cselt, és nem is hamisítjuk meg, és nem is használjuk cselvetésre az Isten igéjét, logoszát. De a kinyilatkoztatott valóság nyílt hirdetésével, és láthatóvá tételével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten színe előtt* (2 Kor. 4,2)

*És így folytatja az apostol: „Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében, sem leplezett kapzsisággal nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság, Ő a tanúnk(1 Thess. 2,5)

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják és nyerészkedésre használják az Isten igéjét; hanem tisztán, és tiszta szívből, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2 Kor. 2,17)

„Mert a mi buzdításunk, és a mi igehirdetésünk nem hitetésből van, nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, sem nem álnokságból” (1 Thess. 2,3)

„Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre, és szentségre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

És: „… úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (2 Kor. 6,4)

 Mert: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, és győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk(2 Kor. 5,11)



Az Úr buzgó szerelme

A Krisztus nélküli világ

Menj, és bátran hirdesd, hogy él az Úr, és szeret, és most téged hív!

Mert azt ígérte, hogy: „Én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell” (2 Mózes 4,12)




Spurgeon: A szellemi dolgok megértése.

Kevésbé lehetetlen dolog a napot átfogni, egy csillagot megragadni, a szúnyoggal elefántot elnyelni, mint az örökkévalóság minden kérdését kivétel nélkül megérteni.