Zsolt. 17,1
Dávid imádsága, [könyörgése]. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz
ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél
[hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel]*
*Dávid minden nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz,
példát hagyva nekünk:
„Mikor kiáltok, hallgass meg engem,
igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és
halld meg az én imádságomat!” (Zsolt.
4,2)
„Uram,
figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom
szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én
szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4)
„Hozzád kiáltok,
Uram! Így esedezem az Úrhoz: Mit használ neked a vérem, ha leszállok a
sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? Hallgass
meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram! (Zsolt. 30,9-11)
„Hallgasd meg,
Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd
meg éltemet. Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek
gyülekezetétől” (Zsolt. 64,2-3)
„Oh Izráelnek
pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kerubokon
ülsz, jelenj meg fényeddel!” (Zsolt.
80,2)
„Tőrt hánytak
elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére,
hurkokat vetettek elém! Szela” (Zsolt.
140,6)
„Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy
oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt.
142,6)
„Uram, hallgasd
meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint
hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1).
Zsolt. 17,2 A Te orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak
igazat.
[Más fordítás: Színed elől jöjjön
igazság nekem, szemed lássa meg igazamat]*
*És Dávid nem szűnik meg kérni, megindokolva kérését: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és
pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments
meg engem!” (Zsolt. 43,1)
„Uram,
szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem, az Úrban bíztam
ingadozás nélkül!” (Zsolt. 26,1)
Az Úr pedig nem hagyja válasz nélkül a
könyörgést: „Közel van igazságom, nincs
már messze, szabadításom nem késik. A Sionon szabadulást szerzek ékességemnek,
Izráelnek... Célt téveszt minden
fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely
törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az ÚR szolgáinak, így szolgáltatok nekik
igazságot - így szól az ÚR” (Ésa. 46,13;
54,17).
Zsolt. 17,3 Megpróbáltad [(báḥan): megvizsgáltad] az én szívemet, [(léḇ): az én bensőmet]. Meglátogattál, és [(páqaḏ): szemügyre vettél] éjjel. Próbáltál engem, nem találtál semmi
rosszat [semmi álnokságot, ármánykodást,
gonoszságot, istentelenséget]; ha tán
gondoltam is, nem jött ki a számon.
[Más fordítás: Ha szívemet
megvizsgálod és éjjelente kifürkészed, s ha tűzben kipróbálsz is, nem lelsz
hamisságot bennem. Nem vétkezik a szám. Elmém egyezett
az én számmal]*
*A Dávid, és Jeremiás megvallása: „Uram,
megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről
érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!... Te ismersz
engem, Uram! Látod, mert megvizsgáltad, hogy tied a szívem...” (Zsolt. 139,1-4; Jer. 12,3).
Zsolt. 17,4 Az emberek [('áḏámi): az ádámi faj embereinek] cselekedeteinél
a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire
[Más fordítás: Az
emberek cselekedeteinél a Te ajkad Igéjével őrizkedtem az erőszakosnak
ösvényeitől. Bármit tettek az
emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem a kegyetlenek útjától; Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem
ajkad igéi szerint az erőszakos utakat].
Zsolt. 17,5
Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. [Haladnak
lépteim a te nyomaidon: így nem botlik lábam].
»Más
fordítás: (támaḵ):
tartsd erősen, léptemet a te (maʿəḡáláh
maʿəgál): utadon hogy (môṭ): ne remegjen, ne támolyogjon, ne tántorogjon,
és meg ne inogjon a lábam. Így (katartidzó paʿamáh paʿam): lesz tökéletessé lépésem«*
*Dávid tudja,
hogy csak az Úr tudja megtartani az Ő útján,
ezért azt kéri, hogy: „Vezéreld utamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság
uralkodjék rajtam!” (Zsolt. 119,133)
És megvallja, hogy: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a
földet alkotta. Nem engedi, hogy lábam megtántorodjék, nem szunnyad őrizőm” (Zsolt. 121,2-3)
Jób megvallása pedig
így hangzik: „Szorosan járok a nyomában,
az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek,
keblembe zártam szája mondásait” (Jób.
23,11-12).
És Isten útját az Újszövetség jelenti ki, ahol az Úr
Jézus kijelenti, hogy: „… ÉN VAGYOK AZ
ÚT” (Ján. 14,6).
Zsolt. 17,6
Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd
felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam].
»Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős
hatalmas Istenem«*
*Dávidot bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Nyomorúságomnak
idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)
És
megvallja, hogy:„Szeretem az Urat, mert
meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom
segítségül, amíg csak élek” (Zsolt.
116,1-2)
De
az Úr is erre biztatja, megígérve a szabadítást is: „És
hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te
dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)
És
hogy ki az az Isten, akit segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül
így tesz bizonyságot a szent Szellem: „Kegyelem
néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus
Krisztustól.... .... akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül
hívják” (1Kor. 1,2-3).
Zsolt. 17,7
Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől,
és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz].
»Más
fordítás: Tégy csodát híveddel.
Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik
menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől«*
*Dávid így folytatja a bátorítást: „Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől;
sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatossá
tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!” „Látják az igazak és
örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. A bölcs az eszébe
veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!” „Mert nagy az ő
kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az
Urat!” (Zsolt. 31,21-22; 107,42-43;
117,2).
Zsolt. 17,8
Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj]
meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed
világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts
szárnyad árnyékában menedéket nekem]*
*Még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben
–voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert
az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön
találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá,
őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg,
kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)
„Bizony elrejt
engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében,
sziklára emel fel engem” (Zsolt. 27,5)
„Mily bőséges a
te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned
bízókon az emberek fiai előtt. Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az
emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől” (Zsolt. 31,20-21)
„Azért hozzád
fohászkodjék minden hívő, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem
juthatnak azok el ő hozzá. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy
körül engem a szabadulás örömével!” (Zsolt.
32,6-7)
„Oh Isten,
milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába
menekülnek” (Zsolt. 36,8)
„Ha reád
gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a
segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé
= énem; életem; személyem), jobboddal
támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).
Zsolt. 17,9
A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak,
megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve
körülkerítettek] engem.
[Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve
körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak
engem]*
*És így folytatja Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják az íjat,
ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre
lövöldözzenek.
[Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már
feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta
szívűekre, hogy az igaz, az
egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák,
leterítsék]” (Zsolt. 11,2).
Bizony:„Fegyvert vonnak a gonoszok;
felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán
élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és
vesék vizsgálója, igazságos Isten! Mert: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és
céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant,
szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az
oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt,
mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az
ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a
gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát;
irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant;
nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).
Mert: „A
csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak
eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az
alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna
is” (Ésa. 32,7).
Mert az ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz
ellen, felhasználva erre az embereket is: „És
körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül”
(Zsolt.
109,3). „Szájuknak vétke az ő
ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és
hazugságot szólnak.
(Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes
szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)!
(Zsolt. 59,13-14).
Zsolt. 17,10
Megkövéredett [konok, érzéketlen] szívüket elzárták [megkeményítették], szájukkal kevélyen [elbizakodottan, fennhéjázva] szólnak.
[Más
fordítás: A kövérség elborította
orcájukat; hájukkal elzárják magukat,
szájuk gőgösen beszél; szájuk ontja
a kevélységet]*
*Az ellenségnek, a gonoszoknak: „A
kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjük gondolatai csaponganak.
Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. Az ég
ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. Ezért fordul
feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet” (Zsolt. 73,7-10)
De
én, bár nekik: „Kövér a szívük,
érzéketlen, én pedig törvényedben gyönyörködöm” (Zsolt. 119,70)
A
prófétai szó figyelmezteti az elbizakodott, Isten nélkül élő embert: „Ne beszéljetek oly sokat büszkén,
gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a
tetteket Ő méri le. A hősök íja összetörik, és a roskadozókat erővel övezi fel”
(1Sám. 2,3-4).
Zsolt. 17,11
Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre
terítsenek
[Más fordítás: Lépteinket
figyelve most körülvettek minket, árgus szemekkel néznek, hogy földre
terítsenek]*
*És így
folytatja panaszát Dávid: „Körülvettek, mint a vizek, minden napon.
Együttesen körülvettek, teljesen bekeríttek” (Zsolt. 88,18)
Zsolt. 17,12
Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár):
búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz.
[Más fordás: Tekintetük,
mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]*
*Dávid – mint mindig – az Úrhoz kiált az ellenség miatt: „Én Uram Istenem, benned bízom; oltalmazz
meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem, hogy szét ne tépje, mint
az oroszlán az én személyem), szét ne szaggassa, ha nincsen szabadító” (Zsolt. 7,2-3)
Mert
az ellenség: „Leselkedik a rejtekhelyen,
leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt;
elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9)
„Olyan hozzám,
mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán” (JSir. 3,10).
Zsolt. 17,13
Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te
támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le,
hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet,
[(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]*
*És így folytatja Dávid: „Érje
őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet kivetett, essék belé a
veszedelembe” (Zsolt. 35,8).
És
az Úr válasza: „Ha megélesítem fényes (villogó)
kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek
gyűlölőimnek” (5 Móz. 32,41).
„És fegyver
száll az ő városaira,
(véget vet a fecsegésnek) és elpusztítja
az ő zárait, és felemészti őket az ő szándékaik, és (terveik) miatt”
(Hós. 11,6).
Zsolt. 17,14
Az emberektől, oh, Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az
életben van. Megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amijük pedig
marad, gyermekeikre hagyják.
[Más fordítás: Ments
meg kezeddel, a Te karod szabadítson meg az emberektől, a világ embereitől, e világ
halandóitól URam, akik kiveszik részüket az életből, de akiknek csak ez a
létezés a részük! Töltsd meg hasukat azzal, amit nekik tartogatsz, lakjanak jól
vele a fiaik is, és ami megmarad, hagyják gyermekeikre, azt
hadd örököljék gyermekeik]*
*Jóbon keresztül így szól az
Úr azokról, akik azt hiszik, hogy a saját erejük és ügyességük
eredménye a jólétük: „Az ő magvuk
előttük nő fel ővelük, és az ő sarjadékuk szemeik előtt. Házuk békességes a
félelemtől, és az Isten vesszeje nincsen ő rajtuk. Bikája folyat és nem
terméketlen, tehene megellik, és el nem vetél. Kieresztik, mint nyájat,
kisdedjeiket, és ugrándoznak az ő magzataik. Dobot és hárfát ragadnak, és
örvendeznek a síp zengésének. Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat
alatt szállnak alá a sírba; Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert
a te utjaidnak tudásában nem gyönyörködünk! Micsoda a Mindenható, hogy
tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte? Mindazáltal az ő javuk
nincsen hatalmukban, azért a gonoszok tanácsa távol legyen tőlem!” (Jób. 21,8-16)
Ezért így int Isten Igéje: „Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik,
ha sok kincs lesz is házában. Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem
követi kincse. Bár életében áldottnak tartja magát, és dicsérik, hogy jól megy
sora, Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, akik soha sem látnak világosságot.
Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz,
amelyeket levágnak” (Zsolt. 49,17-21)
Az Úr Jézus egy példázaton keresztül
mutatja be ezek sorsát: Nincs már lehetőség a halál után Istennel találkozni: „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték
az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a
pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról
Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj
rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a
nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam,
jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a
rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezen felül még közöttünk
és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni
hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki” (Lk. 16,22-26)
Ezért hangzik a figyelmeztetés: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
megnyeri is, de az ő életében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember
az ő életéért?)”(Mát. 16,26).
Zsolt. 17,15
Én igazságban [megigazultságban] nézem, a te orcádat [és gyönyörködöm, amikor meglátom színedet], megelégszem [(ḥázáh): a Te
megjelenésedkor] a te ábrázatoddal, [(páním): jelenléteddel] midőn felserkenek.
[Más fordítás: Én
pedig meglátom orcádat, mint megigazult ember, öröm tölt el, ha meglátlak,
amikor fölébredek képeddel, azaz: ha föltámadok a visszanyert
isteni képmással, és
láthatom alakodat]*
*Jób így vall reményéről: „Mert
én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll, s ha
ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Akit magam látok meg
magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én
bennem” (Jób. 19,25-27)
Dánielen
keresztül hangzik a kijelentés: „És sokan
azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre,
némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” (Dán. 12,2).
És hogy ez mit jelent, azt az Úr Jézus
jelenti ki: „Ne csodálkozzatok [és ne
lepődjetek meg] ezen: mert eljő [(erkhomai):
megérkezik, bekövetkezik] az óra [az
alkalmas idő], amelyben mindazok, akik a
koporsókban [a sírokban] vannak,
meghallják [(akúó): felfogják, és megértik] az ő szavát [az ő hangját, és beszédét].
És kijőnek akik a jót [(agathosz):
szeretetre méltó dolgokat] cselekedték,
az élet feltámadására [az életet jelentő feltámadásra, a már most jelenlévő
élet birtoklására]. Akik pedig a gonoszt [(phaulosz):
értéktelen, hitvány, haszontalan, hatástalan] művelték [(prasszó): "praktizál", azaz
ismételten vagy szokásosan gyakorol, és jól érzi magát benne], a kárhozat [(kriszisz):
döntés, következményeként elszenvedett válság, krízis] feltámadására. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő [(erkhomai): bekövetkezik] az idő, és az most [(nün):
jelenleg] vagyon, mikor a halottak
hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik] az Isten Fiának szavát [(phóné):
hangját, beszédét]. És akik hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik], élnek [(dzaó): életre kelnek]” (Ján. 5,28-29; 5,25).
Pál
apostol pedig arról tesz bizonyságot, hogy mindenki meghallja az Úr Jézus
szavát, hogy éljen: „Reménységem lévén az
Istenben, hogy amit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind
igazaknak, mind hamisaknak” (Csel.
24,15)
Ezért:
„Ne is aludjunk azért, mint egyebek,
hanem legyünk éberek és józanok” (1
Thess. 5,6)
Hát:
„...Serkenj föl, aki aluszol és támadj
fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus” „Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt,
hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk
az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk”
(Eféz. 5,14;Róm. 13,11)
.jpg)
