Zsolt. 17,1
Dávid imádsága, [könyörgése]. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz
ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél
[hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel].
Zsolt. 17,2 A Te orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak
igazat.
[Más fordítás: Színed elől jöjjön
igazság nekem, szemed lássa meg igazamat].
Zsolt. 17,3 Megpróbáltad [(báḥan): megvizsgáltad] az én szívemet, [(léḇ): az én bensőmet]. Meglátogattál, és [(páqaḏ): szemügyre vettél] éjjel. Próbáltál engem, nem találtál semmi
rosszat [semmi álnokságot, ármánykodást,
gonoszságot, istentelenséget]; ha tán
gondoltam is, nem jött ki a számon.
[Más fordítás: Ha szívemet
megvizsgálod és éjjelente kifürkészed, s ha tűzben kipróbálsz is, nem lelsz
hamisságot bennem. Nem vétkezik a szám. Elmém egyezett
az én számmal.
Zsolt. 17,4 Az emberek [('áḏámi): az ádámi faj embereinek] cselekedeteinél
a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire
[Más fordítás: Az
emberek cselekedeteinél a Te ajkad Igéjével őrizkedtem az erőszakosnak
ösvényeitől. Bármit tettek az
emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem a kegyetlenek útjától; Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem
ajkad igéi szerint az erőszakos utakat].
Zsolt. 17,5
Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. [Haladnak
lépteim a te nyomaidon: így nem botlik lábam].
»Más
fordítás: (támaḵ):
tartsd erősen, léptemet a te (maʿəḡáláh
maʿəgál): utadon hogy (môṭ): ne remegjen, ne támolyogjon, ne tántorogjon,
és meg ne inogjon a lábam. Így (katartidzó paʿamáh paʿam): lesz tökéletessé lépésem«.
Zsolt. 17,6
Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd
felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam].
»Más
fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős
hatalmas Istenem.
Zsolt. 17,7
Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől,
és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz].
»Más
fordítás: Tégy csodát híveddel.
Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik
menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől«.
Zsolt. 17,8
Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj]
meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed
világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts
szárnyad árnyékában menedéket nekem.
Zsolt. 17,9
A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak,
megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve
körülkerítettek] engem.
[Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve
körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak
engem.
Zsolt. 17,10
Megkövéredett [konok, érzéketlen] szívüket elzárták [megkeményítették], szájukkal kevélyen [elbizakodottan, fennhéjázva] szólnak.
[Más
fordítás: A kövérség elborította
orcájukat; hájukkal elzárják magukat,
szájuk gőgösen beszél; szájuk ontja
a kevélységet].
Zsolt. 17,11
Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre
terítsenek
[Más fordítás: Lépteinket
figyelve most körülvettek minket, árgus szemekkel néznek, hogy földre
terítsenek.
Zsolt. 17,12
Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár):
búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz.
[Más fordás: Tekintetük,
mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké].
Zsolt. 17,13
Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te
támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le,
hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet,
[(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal].
Zsolt. 17,14
Az emberektől, oh, Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az
életben van. Megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amijük pedig
marad, gyermekeikre hagyják.
[Más fordítás: Ments
meg kezeddel, a Te karod szabadítson meg az emberektől, a világ embereitől, e világ
halandóitól URam, akik kiveszik részüket az életből, de akiknek csak ez a
létezés a részük! Töltsd meg hasukat azzal, amit nekik tartogatsz, lakjanak jól
vele a fiaik is, és ami megmarad, hagyják gyermekeikre, azt
hadd örököljék gyermekeik].
Zsolt. 17,15
Én igazságban [megigazultságban] nézem, a te orcádat [és gyönyörködöm, amikor meglátom színedet], megelégszem [(ḥázáh): a Te
megjelenésedkor] a te ábrázatoddal, [(páním): jelenléteddel] midőn felserkenek.
[Más fordítás: Én
pedig meglátom orcádat, mint megigazult ember, öröm tölt el, ha meglátlak,
amikor fölébredek képeddel, azaz: ha föltámadok a visszanyert
isteni képmással, és
láthatom alakodat].