János evangélium 21. fejezet: Az úr megjelenései ; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 21,1 Ezek után ismét megjelentette [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá tette] magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél [a Tibériás tavánál]. Megjelentette [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá tette] pedig ekképen [(hútó hútósz): ilyen módon]:

Ján. 21,2 Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek [vagyis Ikernek] hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül.

Ján. 21,3 Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.

Ján. 21,4 Mikor pedig immár reggeledék [és megvirradt], megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban [nem tudták], és nem ismerték meg, hogy Jézus van ott.

Ján. 21,5 Monda azért nékik Jézus: Fiaim [(paidion) gyermekeim]! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!

Ján. 21,6 Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták [nem volt erejük] azt a halaknak sokasága miatt.

Ján. 21,7 Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét [(ependütész): felső ruháját], mert mezítelen vala, és beveté magát a tengerbe [a vízbe].

Ján. 21,8 A többi tanítványok pedig a hajón menének, mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire [vagyis kb. 100 méterre], és vonszszák vala [és kivonták] a hálót a halakkal.

Ján. 21,9 Mikor azért a partra szállának, látják, hogy [izzó] parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.

Ján. 21,10 Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.

Ján. 21,11 Felszálla [vagyis beszállt] Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.

Ján. 21,12 Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr Ő.

Ján. 21,13 Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is.

Ján. 21,14 Ezzel már harmadszor jelent meg [és tette magát láthatóvá] Jézus az ő tanítványainak, minekutána feltámadt [vagyis életre kelt] a halálból [a halottak közül]^*

*Úgy, ahogy megígérte az Úr: „De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete]” (Mát. 26,32).

 A feltámadott Úr, először a női tanítványainak jelent meg, akik a sírjához mentek ki, akiknek angyalok jelentették meg, hogy feltámadott az Úr, és ezt az örömhírt vitték meg a tanítványinak: „Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek, és örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és imádták őt]. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak [ott majd viszontlátna engem, mert megjelenek, megmutatkozom nékik]” (Mát. 28,9-10).

Ezután a sírnál maradó Mária Magdolnának jelenik meg külön: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül állt) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba (vagyis a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (és nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (vagyis azt jelenti): Mester! Monda néki Jézus: Ne illess (ne tartóztass tovább) engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (az én testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki” (Ján. 20,1-2.11-18).

Azután megjelent az Úr  a tizenegynek: „A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, [arra] a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket.  És mikor meglátták őt, [imádattal] leborulának előtte [és imádták őt, de]; némelyek [voltak, akik még] kételkedtek [mert némelyeket kétségek fogtak el; és bizonytalankodtak, tétováztak]. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [és bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,16-19).

Majd az emmauszi úton menő tanítványoknak, és újra a tizenegynek: „És lőn, hogy amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek, [és tanakodtak, és együtt vitatták a történteket] maga Jézus hozzájuk menvén, [melléjük szegődött], és velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg ne ismerjék

[Más fordítás: de szemüket (krateó): akadályozta, és visszatartotta valami attól, hogy felismerjék].

És lőn, mikor leült [(kataklinó): asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt] velük, a kenyeret vévén megáldá, és megszegvén, [vagyis megtörvén], és nékik adá, [(epididómi): nékik nyújtva, odaadta]. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerik őt; de ő eltűnt előlük [(aphantosz): láthatatlanná vált számukra]. És felkelvén [útra keltek] azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Valóban feltámadott az Úr, és [láthatóan] megjelent Simonnak! És ezek is részletesen elmondták, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről [és megtöréséről]. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség [épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] néktek! Megrémülvén pedig és félvén, [mert azok megrettentek, zavarukban és félelmükben azt (dokeó): gondolták], és azt hitték, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások.

[Más fordítás: Ő azonban így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és mit vagytok zavarban. És miért támad kétség, okoskodás, fontolgatás, aggodalmaskodás a szívetekben]?

Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: [(pszélaphaó): érintsetek, és] tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hisznek az öröm miatt, és csodálkoznak [és álmélkodnak], monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttük evék [Más fordítás: Ő pedig elvette és szemük láttára megette]” (Luk. 24,15-16.30-31.33-43). 

És külön megjelent az Úr a kételkedő Tamás miatt: „És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba [és tedd az oldalamra]: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,26-29).

Pál apostol bizonyságtétele: „És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek.  „Kiknek az ő szenvedése után sok jel által (sok bizonyítékkal) meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,5-8; Csel. 1,3).

Pál apostol találkozásai a feltámadott Úrral így történt: „És amint méne (útközben), lőn, hogy (amikor éppen) közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből (hirtelen mennyei fény villant fel körülötte). És ő leesvén a földre, halla szózatot (egy hang így szólt hozzá), mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz (miért üldözöl) engem? És (megkérdezte), és monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz (üldözöl). Nehéz néked az ösztön ellen rugódoznod” (Csel. 9,3-5)

„De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni (amit ezután fogok neked magamról kijelenteni)” (Csel. 26,16)  

„Lőn pedig (történt azután), hogy mikor Jeruzsálembe megtértem (visszatértem) és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben (révületbe estem), És látám őt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből: mert nem veszik be (nem fogadják el) a te tanúbizonyság-tételedet én felőlem” (Csel. 22,17-18)

 És hogy hová ragadtatott el, arról így beszél: „Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e (szóma=egész valójában), nem tudom; ha testen kívül-e (szóma= egész valóján kívül), nem tudom; az Isten tudja; elragadtatott a harmadik égig. És (én) tudom, hogy az az ember, (ha testben-e, ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja), Elragadtatott a paradicsomba, és hallott (olyan) kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie (elmondania)” (2 Kor. 12,2-4).

János apostol bizonyságtétele a feltámadott, élő Úrról: „Ami kezdettől fogva, és [(arkhé): Aki eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit szemléltünk, [és akit egészen közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek [(logoszáról)] Ígéjéről” (1 Ján. 1,1).

És ezután már csak a helyettünk meghalt, és értünk feltámadott Úrról tesznek bizonyságot, akik találkoztak már vele: „de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból” (Csel. 10,40-41).

„És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép előtt” (Csel. 13,31).

Ján. 21,15 Mikor aztán megebédelének, [vagyis ettek], monda Jézus Simon Péternek [jelentése: meghallgatott kődarab]: Simon, Jónának [jelentése: galamb] fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek [(phileó): kedvellek] téged [hogy milyen kedves vagy nekem]! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!

Ján. 21,16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki: Őrizd [(poimainó): terelgesd, pásztorold] az én juhaimat! [Viseld gondját a nyájamnak].

Ján. 21,17 Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem [(phileó): kedves vagyok neked]? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem [(phileó): kedves vagyok neked]? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged, [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!^*

*Azért kérdezi az Úr, hogy átadja e Péter magát– és mindazok, akik pásztorolják az Ő juhait – Neki, mert egyedül Ő a jó Pásztor: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11).

És így teljesíti be ígéretét: „És adok néktek szívem szerint való pásztorokat, és legeltetnek tudománynyal  és értelemmel (hozzáértéssel és okosan)” (Jer. 3,15).

Ján. 21,18 Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.

Ján. 21,19 Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!^*

*Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy megfeszítik, és elmegy, Péter ezt kérdezi: „Monda néki Simon Péter: uram, hová mégy? felele néki Jézus: ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz” (Ján. 13,36).

Péter apostol később megvallja, az Úr Jézus kijelentését: „… tudom [és biztos vagyok abban], hogy hamar leteszem porsátoromat, [vagyis hogy közel van sátram lebontása], amiképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette [világossá tette, és tudtomra adta] nékem” (2 Pét. 1,14).

De akik az Úréi, azok megvallják, hogy: „… tudjuk [és tisztában vagyunk vele], hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk [lakásunk, hajlékunk] van Istentől. Nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [vagyis az örökkévalóságra szóló] házunk [örök otthonunk] van a mennyben” (2 Kor. 5,1).

Ján. 21,20 Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt] és mondá [és megkérdezte]: Uram! Ki az, aki elárul [aki kiszolgáltat, átad] téged?

Ján. 21,21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]?

Ján. 21,22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!

Ján. 21,23 Kiméne azért, e beszéd [(logosz): ez az Ige] az atyafiak [a testvérek] közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]?

Ján. 21,24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz [(martüreó): tanúskodik] ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele [az ő tanúságtétele] igaz, vagyis a [(aléthész): valóság]^*

*Mert Ő kezdettől az Úrral volt: „De ti is bizonyságot tesztek; [ti is tanúskodni fogtok] mert kezdettől fogva énvelem [(emú): és az enyéim] vagytok” (Ján. 15,27).

Aki a megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is higyjetek” (Ján. 19,35).

Ján. 21,25 De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának [és ha azt mind megírnák egytől egyig], azt vélem, és úgy [(oiomai oimai): gondolom], hogy maga a világ sem foghatná be [sem tudná befogadni a megírt] a könyveket, amelyeket írnának. Ámen^*

*Mert: „Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó): és számos csodát tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a tanítványai szeme láttára] amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében, vagyis Őbenne” (Ján. 20,30-31).

De: „Ezt (pedig) azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van” (1 Ján. 5,13)

Te vagy Uram erődített váram

Balázs Ferenc: Mi az ember?

Az ember több annál, mint amit alkotni tud! 

C Lewis: Igazi személyiségek

Amíg önmagunkat át nem adjuk Istennek, addig nem is vagyunk önmagunk. Csak Istennél, sehol máshol nem születnek igazi személyiségek. 

A SZERETETRŐL

Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak, egyszerűen csak szeress, és fontos leszel!

Spurgeon: Az ígéretről.

Az ígéret, amit az Úr tett azoknak, akik az imában keresnek oltalmat, így szól: ’Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz nektek.’

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Hosanna - Csiszér László

Ez az a nap!

Ne aggódj, ne frusztráld magad, és ne félj, míg Istenre vársz. (Joyce Meyer)

Keresztény szemmel

Pecznyík Pál: Ma még lehet

Keresztény szépségportál

Kik csak földi létben hisznek,
azok szitán vizet visznek.
Gyűjtenek egy életen át,
de nem visznek semmit sem át

halál-kapun, amely mögött,
Isten ítél lelkük fölött!
Gyűjtött kincsük mind itt marad,
árva lelkük, ha áthalad

halál-folyón s túlsó parton,
lelkükre vár egy újabb hon.
A kárhozat sötét hona,
abba fény, nem jut el soha!

Pátyolgatták a testüket,
s veszni hagyták a lelküket.
Örök lelkük joggal várja,
a kárhozat éjszakája.

De még lehet átváltani,
és Istenhez kiáltani!
Kegyelemért, bocsánatért
Ahhoz, aki bűnösökért,

menny honából a földre jött,
hogy a szegény bűnüldözött,
kárhozatban el ne vesszen,
menny honába megérkezzen!

Létének ott, nem lesz vége,
él majd Isten közelébe!

www.keresztenyszepsegportal.hu

Lydia magazin

Irma Nyári

Olajfák..

1. fejezet: Az út legutolsó mérföldje

 ORAL ROBERTS: Önéletrajz című könyvéből

Az út végét tizenhét esztendős koromban értem el. Hebegő, dadogó nyelvvel, az élettel szemben kétségbeesett csatát vívtam és vesztettem.

Tizenhat éves voltam, amikor elszöktem hazulról. Azt hittem, ha elmegyek, minden jóra fordul. Alig egy év múlva mindennek vége lett.

Mialatt a Dél-Oklahoma nevű csapat kosárlabdatúrájának utolsó mérkőzésén játszottam, összeestem és úgy szedtek fel a pályáról. Vér ömlött a számból, és minden lélegzetvételnél köhögés jött rám. Csapatkapitányom Mr. Hermann Hamilton kocsija hátsó ülésére fektetett. "Hazamész, Oral!" - mondta.

Adába (Oklahoma) érkezve Hamilton kopogott az ajtón, Papa jött nyitni.

- "Oral Roberts szülei itt laknak?" - kérdezte.

- "Igen. Valami baj van?" - kérdezett vissza apám.

- "Roberts tiszteletes, a fia az utolsó mérkőzését játszotta. Elhoztam a kocsimon. Kérem, segítsen bevinni a házba."

Papára néztem, és azt mondtam: "Papa, megjártam az út legutolsó mérföldjét."

Százhatvanhárom napig feküdtem ágyhoz kötve. Ezerszer elátkoztam a napot, amelyen születtem. Idősebb nővérem Velma, tizenkilenc éves korában halt meg tüdőgyulladásban. Epilepsziás volt. Most az ördög rám csapott le, apám legifjabb gyermekére.

Nem tudom, az ember honnan vette azt, hogy a betegség is áldás, hogy ez is az Isten egyik ajándéka az emberiség számára. Mialatt a tuberkolózissal vívódtam, Isten legnyomorultabb teremtménye voltam. Köhögtem, vért köptem, hánykolódtam az ágyon éjjel-nappal. Képtelen voltam egyfolytában többet aludni egy-két óránál. Előfordult, hogy negyvennyolc órán át nem hunytam le a szememet. Az eledel elvesztette számomra az ízét, csont és bőr voltam. Súlyom 80 kg-ról 60-ra esett. Hat láb és egy hüvelyk magas voltam (185 cm) és 60 kg-ra fogytam le. Barátaim nem ismertek meg többé. Ha látogatóim érkeztek, alig mertek rámnézni. Diétás koszton éltem. Tejet kaptam, meg nyers tojást. Hetekig éltem ezen, de eljött az idő, amikor már ezt sem tudtam magamhoz venni.

Egyik nap apám az ágyamhoz lépett és lenézett rám. Álla reszketett. Amióta az orvos itt járt és újból megvizsgált, tudtam, hogy apám tisztában van a sorsommal. "Papa, mit mondott az orvos?" - kérdeztem. "Fiam, meggyógyulsz." - felelte. Átfutott rajtam a keserűség. Abból, ahogyan mondta, tudtam, hogy nem gyógyulok meg.

- Ha meggyógyulok, akkor miért sírsz?

- Ó fiam, te meggyógyulsz!

- Papa, valami nincs rendben. Te egészen ki vagy borulva. Papa, mondd meg nekem az igazat.

- Fiam, ne izgasd magad, ismét rádjön a köhögés. Feküdj vissza!

- Papa! Meg kell mondanod, hogy mi ez a szörnyű fájdalom a tüdőmben! Miért köpök állandóan vért és köhögök folytonosan?

Ha millió évig élnék, akkor sem felejteném el a válaszát:

- Oral, neked mindkét tüdődben tuberkolózisod van.

Vaden bátyámat hazahívták, megérkezett. Rohant a kapuhoz és be a házba. Hallottam, amint mondta: "Papa, hol van ő?" A következő pillanatban már zokogva borult az ágyamra! "Istenem, rakd inkább rám a tbc-t. Én mindig erősebb voltam Oralnál. Uram sújts vele inkább engem!"

Eltoltam magamtól Vadent és mondtam neki, hogy álljon fel. Anyám és Jewel nővérem jött a szobába és láttam, hogy sírnak. Az ablakpárkányra néztem, ahol apám az orvosságomat tartotta. Kinyújtottam a karomat, megfogtam és odaadtam neki.

- Itt van Papa, vidd el.

- Mit akarsz vele, fiam?

- Papa, ha valaki tbc-t kap, az nem gyógyul meg többé. Ez az orvosság most nem segít rajtam, ha pedig meghalok, akkor meghalok.

- Fiam, ezt az orvosságot szedned kell.

- Nem szedem.

Most anyám lépett az ágyamhoz és megfogta a kezemet. Felnéztem rá. Emlékeztem, hogy az ő apja is igen fiatalon halt meg és azt suttogták, hogy tuberkolózis ölte meg.

- Mama, a te Papád milyen betegségben halt meg?

Ő a fejét rázta.

- Azt akarom, hogy mondd meg. Ne tarts bolondnak, tudni szeretném.

- Oral, ő tuberkolózisban halt meg - mondta ki végre.

- Mama, nem mondtad egyszer, hogy egyik nővéred is ugyanabban a bajban halt meg?

- Igen, egyik nővérem is tuberkolózisban pusztult el - felelte.

- Tehát a te családodból származik ez a baj? - kérdeztem.

Bólintott.

Úgy tűnt, mintha az egész világ recsegve omlana a fejemre. A nap lassan lebukott az égről, ahogy álmaim, reményeim végével kerültem szembe. Sötét kétségbeesés szállt a lelkemre és sírva fakadtam. Falnak fordulva zokogtam tovább. Kínlódva jajgattam. Apám megpróbált visszafordítani az ágyon, de nem hagytam magam. Addig sírtam, amíg egyetlen könnyem sem maradt. Szemem száraz, ajkam kemény és cserepes lett. Egy rokonunk volt éppen akkor nálunk és mikor sírásomat és jajgatásomat hallotta, megfordult és azt mondta: "Ezt nem bírom ki." - és elszaladt a házból.

Minden ambícióm, ami valaha is volt, most semmivé vált, összeomlott. Elveszett és nyomorult lettem.

Néhány nap múlva a halált éreztem minden tagomban. Nem akartam élni, kívántam a halált. Kívántam, mert nem akartam a még hátralévő egész életemben tbc-s lenni. Az erre következő napokon pedig alkalmam nyílt az embereknek némely furcsa gondolatmenetét megismerni Istenről, vallásról, betegségről. Majdnem minden látogatóm tudott egy gyógyszert, egy filozófiát, bölcsességet. Emlékszem, hogy egy nap a város egyik vezető lelkipásztora jött el hozzám, néhány percre megállt, majd ágyamhoz lépett.

"Fiam, légy türelmes, ezzel a bajjal türelmesnek kell lenni." Majd néhány szóban imát mondott, kérve Istent, hogy tegyen türelmessé. Azután elment. Nem azért imádkozott Istenhez, hogy gyógyítson meg, még csak azt a reményt sem adta, hogy esetleg valami csoda megmenthetne. Nem beszélt a hit hatalmáról. Nem bátorított fel arra, hogy higgyek. Itt hagyott rövid imádságával, amelyben Istent arra kérte, hogy tegyen türelmessé megpróbáltatásaim elviselésére. Emlékszem, milyen keserűség fogott el. Mit segít a türelem a tuberkolózison? Ha megmaradtam volna türelemnél a tuberkolózisommal, akkor ma vagy szanatóriumban volnék, vagy a sírban. Mert a tbc türelemmel nem gyógyítható. Némely hívő látogatóm azt mondta, hogy az Úr ezt a szörnyű betegséget valamilyen okból hozta rám. Egyik vasárnap ilyen emberekkel volt tele a házunk. Szokás szerint az én esetemet tárgyalták. Abban mindnyájan megegyeztek, hogy ezt a betegséget Isten adta nekem. Erre az egyik felszólalt, és azt mondta, hogyha valakinek erős hite lenne és imádkozna értem, akkor az Úr meggyógyíthatna engem. Egy másik így felelt: De honnan tudhatjuk, hogy az Úr akarata szerint lenne-e a gyógyulás?

Megindult a vita, hogy vajon Isten akarja-e, hogy meggyógyuljak vagy sem. És nekem ott kellett feküdnöm és mindezt végighallgatnom. Tulajdonképpen minden vasárnap keresztül kellett esnem ilyesmin. Az emberek megtárgyalták az ügyemet pro kontra. Egyesek azt állították, hogy Isten sújtott le rám.

Mély keserűséggel hallgattam ezt a társalgást. Egyik vasárnap végül is megelégeltem az egészet. Megőrjítettek. A szoba tömve volt emberekkel, s a fele azt mondta, hogy meg lehetne engem menteni, a másik fele azt, hogy az Úr akarata ez a megpróbáltatás. Felültem az ágyban és azt mondtam: Papa, én már belefáradtam ebbe. Ezek az emberek azt állítják, hogy Isten mérte rám a tbc-t de ugyanakkor azt is állítják, hogy Isten szeret engem és meg akar menteni. Én ezeket nem hiszem Papa, és nem is akarok róluk többé hallani. Nem akarom, hogy megmentsenek, az emberek pedig menjenek innen és hagyjanak magamra."

A kegyes emberek néhány jelentős pillantást váltottak egymással, homlokukat összeráncolva suttogtak egyet s mást, majd néhány percen belül valamennyien távoztak. A következő héten ágyamban fekve, alaposan gondolkodtam a dolgokról. Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy ezeknek az embereknek vallása nem adhat szabadítást. Számukra a vallás egyet jelentett az élet egyenlőtlenségeinek csendes elfogadásával. Ahelyett, hogy Istenben való hitre buzdítottak volna, Aki majd megvált engem és meggyógyít szenvedéseimből, türelemre és nyugalomra intettek, mialatt a betegségem egyre inkább megfoszt erőmtől, és végül megöl.

Egymástól teljesen eltérő két dolgot prédikáltak az Istennek hozzám való szeretetéről, meg arról, hogy a betegségem Isten akaratából történt, tehát úgy a betegség, mint a megváltás az Úrtól jön, s mindkettőt szó nélkül el kell fogadnunk.

Szerintük az élet csapásaiba, mint Isten akaratába, bele kell nyugodnunk és nem pedig az Úrtól várni, hogy ő változtasson a bajokon és megszabadítson tőlük. Ha valaki eléggé vallásos, az kibírja ezt, ha pedig nem, akkor tegyen szert több türelemre és vallásosságra.

Én fellázadtam ez ellen a könyörtelen gondolkodásmód ellen, és így kiáltottam: "Ha Isten így lesújtott rám akkor nem kívánom Őt többé!"

Istennek azonban mindig akad megbízható közvetítője, akit segítségül küldhet ahhoz, aki eltévedt az élet útvesztőjében. A magam esetében az anyám volt ez. Egyik napon bejött a szobámba, leült mellém és beszélgetni kezdett. Elmondta, hogy még mielőtt megszülettem volna, Isten már beszélt neki rólam, hogy én az Ő gyermeke leszek és hogy egész életemen át rajtam lesz az Ő keze.

- De Mama, hiszen az emberek szerint az Isten adta nekem a tuberkolózist.

- A sátán tette fiam, ő szeretné tönkretenni az életedet.

- De hát miért akarja tönkretenni, Mama?

- Fiam! Ha valakit Isten elhív, a sátán azt mindig meg akarja rontani. De ha te a szívedet Jézusnak adod és hiszel az Úrban, Ő téged felemel ebből az ágyból és meggyógyít.

Először történt, hogy arra gondoltam: Isten meggyógyíthatja beteg testemet. Anyám ültette el szívembe az első reménysugarat.

Jewel nővérem látogatott meg a következő héten. Egyenesen az ágyamhoz lépett, és lenézett rám. Elmondta, hogy imádkozott értem és könyörgött Istenhez. Majd könnyekkel a szemében így szólt hirtelen: "Oral, én hiszem, hogy Isten téged meggyógyít."

Semmit sem válaszoltam, de reménység ébredt szívemben. Még ma is érzem a reménynek azt a buzdító sugarát, amelyet nővéremtől azon a napon kaptam.

Papa, Mama és Jewel megbeszélést tartottak és abban állapodtak meg, hogy Isten meggyógyíthat engem. Hittek benne, hogy Ő meggyógyít. Papa mindjárt a cselekvés terére lépett. Leveleket írt olyan embereknek, akikről tudta, hogy hisznek az Úr gyógyító hatalmában. Egyházaknak, papoknak, keresztény személyeknek. Minden egyes levelében kérte: "Imádkozzatok Oral gyógyulásáért."

Egyik éjszaka úgy éjféltájban autó kanyarodott be udvarunkba, és már hallottuk is valakinek a hangját: "Roberts testvér! Roberts testvér! Lindsay szentjei vannak itt!" Az oklahomai Lindsay városából jöttek, az ottani evangéliumi egyháztól. Papa és Mama barátai voltak, még régi időkből. A kocsiból kiszállva a férfiak Papát, a nők a Mamát ölelgették meg. Vidámak voltak, s Istent dicsérték. Megkérdezték: "Hol van Oral?"

"Erre gyertek" - mondta apám.

Mindnyájan körülállták az ágyamat és láthattam jókedvű arcukat. Valamennyinek szinte sugárzott a lénye, valamennyinek a tekintete reménységet ébresztett és valamennyi tudta, hogy miként kell imádkozni.

Sok imát hallottam betegségem hosszú hetei alatt, nem egy lelkész mondott ágyamnál rövid kis imát, de azok nem hagytak nyomot bennem. Sohasem rendítettek meg, sohasem érintették, buzdították lelkemet, de ezekben a Lindsay-beli emberekben rejlett valami. Ágyam köré gyűlve, kezeiket felemelve imába kezdtek. Örültem imádságuknak, mert reménnyel, boldogsággal, hittel telve imádkoztak. Akkor nem gyógyultam meg, de most már tudom, hogy meggyógyulhattam volna. Annyira hatottak rám imáik és az öröm, melyet láttam a szemükben csillogni, hogy visszafeküdtem és úgy ittam be az új benyomásokat. Hajnaltájban mentek el, s én akkor ezt mondtam: "Papa, ha szeretnék vallást, akkor ezeknek a vallását szeretném."

Hit Gyülekezete- Hadd lássuk dicsőséged

Joyce Meyer: Mi jár az eszedben mostanában?

Ne félj!

„Mert én veled vagyok, és megáldalak téged” (1 Móz 26,24)

Krisztusban!

 „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok” (Kol 1,16)

Vágy Istenhez

„Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!” 42. zsoltár 2.

Áldott légy Istenem

http://www.youtube.com/watch?v=3LRhP7DlfAs

Biró Lally:Áldott légy Istenem......

www.youtube.com

Énekel és játszik:Bíró Lally Krisztus Szeretete Egyház Áldott légy Istenem! Köszönöm neked Megtartod életem, köszönöm neked Köszönöm a Golgotát, Szent Fiadna...

Keresztény szépségportál

Ha azt hiszed, túl kicsi vagy ahhoz, hogy nagy hatással lehess bármire is, feküdj le este aludni úgy, hogy egy szúnyog van a szobádban. Anita Roddick

www.keresztenyszepsegportal.hu

Lydia magazin

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Az istenfélelem nem rettegés. 

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/

Keresztény szépségportál

A szeretet a legfelszabadítóbb szabadságvesztés.

Timothy Keller

www.keresztenyszepsegportal.hu

Irma Nyári

Pintér Béla - Megszabadítottál

Ige: Azokról a vallásos emberekről, akik mégis bálványimádók lettek:

 „Ezért Isten szívük, vagyis az ő bensőjük vágya, és kívánsága, szenvedélye szerint kiszolgáltatta, és átadta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg, és hadd szeplősítsék, és becstelenítsék meg, hadd tegyék gyalázatossá saját testüket (szómájukat): vagyis saját személyüket, teljes lényüket* (Róm 1,24)

*Vagyis Isten hagyta, hogy a maguk választotta úton járjanak: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni” (Csel. 14,16).  

És bár: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg, vagyis változtassa meg a gondolkozás módját, és forduljon Isten felé” (Csel. 17,30).

Az apostol így figyelmezteti a szenteket: „Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában. Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük. Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Eféz. 4,17-19).

A megtérés előtti időről így szól Isten Igéje: „Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által” (Ef. 2,12-13).

Azért: „Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thess. 4,4-5).

A szívem megnyitom Előtted

A HIT

Aki egy ügyért áldozatot hoz, nemcsak azért teszi, mert győzelmét várja, hanem mert hisz benne. Hit nélkül nem lehet értelmesen élni, és értelem nélkül nem lehet hinni. Hit nélkül megbotlasz egy szalmaszálban, hittel legyőzöd a hegyeket.

Szeretet

 „Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek, vagyis teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak” (Ján. 15,17)

Így szól az ÚR!

 „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).

ISTEN MOZAIK DARABJAI

Zsolt 147,1-11.

1 Dicsérjétek az URat! Milyen jó Istenünkről énekelni, milyen gyönyörű
a szép dicséret! 2 Felépíti Jeruzsálemet az ÚR, összegyűjti a szétszóródott Izráelt. 3 Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket. 4 Megszabja a csillagok számát, nevet ad mindegyiknek. 5 Nagy a mi Urunk és igen erős, bölcsessége határtalan. 6 Támogatja az ÚR az alázatosokat, de porig alázza a bűnösöket. 7 Zengjetek hálaéneket az ÚRnak, énekeljetek hárfakísérettel
Istenünknek! 8 Ő az, aki beborítja felhőkkel az eget, esőt bocsát a földre, füvet
sarjaszt a hegyeken. 9 Eledelt ad az állatoknak, a károgó hollóknak is.
10 Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik.
11 Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében
bíznak.

                      ISTEN MOZAIK DARABJAI

Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket. (Zsolt 147,3)

Lányom ajándékot készített nagymamájának. Vett egy törött lámpaburát,
és egy kalapáccsal apró darabokra törte. Majd a darabokat erős
kartonra ragasztotta. Így egy művészi mozaikot kapott. Valami gyönyörű
kerekedett ki a korábban összetört lámpából. Édesanyám kincsként őrizte
ezt az ajándékot.

Az ajándék és a készítésének módja egy kedves barátomra emlékeztetett,
akinél súlyos betegséget diagnosztizáltak. Miután sokan imádkoztunk
érte, és kapott egy nagyon intenzív kezelést, közölték vele, hogy
betegsége gyógyíthatatlan. Mindig is egy nagyon pozitív személyiség
volt, de ennek a hírnek hallatán nem tudtam, hogy mit várhatok tőle a
mindennapi látogatásaim alkalmával. Fájdalmai növekedtek, de a kapott
lelki vigasztalás hatalmasabbnak bizonyult. Még akkor is, amikor nagyon
gyönge volt, mindig talált valami okot, hogy Istent dicsőítse. Mindig
nagyobb hálával szívemben távoztam tőle, mint amilyennel megérkeztem.

A barátom menthetetlen volt, de szíve telve volt hálával Teremtője
felé, mikor eltávozott. Segített megérteni, hogy Isten valami nagyszerűt
kíván tenni életünkkel. Testi állapotunktól függetlenül elfogad minket,
olyannak amilyenek vagyunk, és munkálkodik bennünk.

Imádság: Istenünk, amikor menthetetlenül összetörtek vagyunk, végy
körbe minket áldott szereteteddel. Ámen.

Összetörtségünkből Isten a kegyelem mozaik darabjait rakja ki.
Lou Ann Stewart (Montana, USA)

http://csendespercek.hu

Oswald Chambers: A MEGISMERÉS ÚTJA

"Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról (tanításról), vajjon Istentől van-e..." (Jn 7,17).

A szellemi megértésnek nem az értelem képzettsége, hanem az engedelmesség a feltétele. Amikor valaki tudományos ismeretre törekszik, akkor kíváncsi értelme vezeti; de ha Jézus tanításába kíván belelátni, ezt csak engedelmesség által érheti el. Amikor valami homályos előttem, bizonyos lehetek benne, hogy valamit nem akarok megtenni. Az értelmi dolgok területén a homály oka a tudatlanság; szellemi vonalon a sötétség oka az, hogy nem engedelmeskedem.

Isten soha senkihez nem szól anélkül, hogy próbára ne tenné abban. Engedetlenkedünk, azután csodálkozunk rajta, miért nem jutunk előbbre a szellemi életben. Ha ajándékodat az oltárra viszed - mondja Jézus -, és ott megemlékezel arról, hogy testvérednek valami panasza van ellened..." (Mt 5,23-24) - egy szót se szólj nekem tovább, menj és hozd rendbe ezt az ügyet. Jézus tanító szava ott üt szíven minket, amiben éppen vagyunk. Egy pillanatig sem állhatunk meg előtte, ha szélhámoskodunk. Megnevel a legapróbb részletekig. Isten Szelleme felfedi önigazolásunkat; érzékennyé tesz olyan dolgokra nézve is, amikre azelőtt nem is gondoltunk.

Amikor Jézus az Igében rád bizonyít valamit, ne bújj ki alóla! Ha kibújsz, vallásos szélhámos lesz belőled. Figyelj fel arra, amire csak a vállad vonogatod, és mindjárt megtudod, miért nem fejlődsz szellemileg. "Előbb menj el...", még ha azt kell is kockáztatnod, hogy fanatikusnak tartanak: meg kell tenned, amit Isten mond neked.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Nincs kárhoztatás = Egészség 300. rész

Reinhard Bonnke: A társaság

Ég a szíved Jézusért? Kizárt dolog, hogy ne fogj szikrát, amikor egy tűzben égő ember közelébe kerülsz. Keress magadnak ilyen társaságot! 

HIT AZ ANYAGIAKBAN

Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki az ígéretet tette.

- Zsidó 10,23.

Valahányszor szükségem volt valamire, mindig megálltam a Márk 11,23-on és kimondtam (vagyis megvallottam), amit hittem, hogy Isten meg fog cselekedni. Mindig csak kimondtam és nem imádkoztam felőle. (Másokkal kapcsolatban viszont hatással lehet a te imáidra az, amit ők hisznek; különösen ha nincsenek egyetértésben veled.)

Én már évek óta nem imádkozom az anyagi dolgaim felől, és mégsem voltam soha pénz nélkül. Mindig csak annyit mondok: „A pénz be fog jönni” — és be is jön. Amikor meghatározott összegre van szükségem, pontosan fogalmazom meg a megvallásomat: pontosan megnevezem az összeget, amire szükségem van.

Egyszer 1500 dollárra volt szükségem a következő elsejére, tehát ezt mondtam ki. És folyamatosan ezt mondtam ki. Az imáimban erről nem emlékeztem meg, csupán azt mondtam: „Elsejére nekem meglesz az 1500 dollárom.” Amikor eljött az elseje, megvolt az 1500 dollár, dicsőség az Úrnak.

Megvallás: Én megmaradok a hitem megvallásában rendíthetetlenül. Mert hű az, Aki az ígéretet tette. És én megkapom, amit mondok.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Dr-Kováts György: ÖVEZD FEL ELMÉD DEREKÁT!-2.

1Pét 1,13.

"Annak okáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz nektek, mikor megjelenik."

Mit jelent, hogy „amikor megjelenik” – mármint, hogy mire vonatkozzon ez a reménység?

a./ Arra, hogy amikor Jézus Krisztus visszajön, akkor elvisz téged is magával?

b./ Arra, hogy amikor elmész Hozzá, s Vele leszel örökre, azt mondja majd neked: „jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak téged ezután”?

c./ Arra, hogy nem a pokol, nem a kárhozat ítélete vár rád, hanem a menny, és az örökkévalóság vonzó része?

Igen, mindezekre. Amikor az Úr Jézus Krisztus megjelenik (apokalüpszisz) – minden nyilvánvalóvá lesz. Sok olyan dolog is, ami most rejtve van, sok minden, ami történelmileg még előttünk van. Az Ő jelenlétében kitisztul a kép. Világossá lesz az, ami most zavaros. Akkor történik meg a mennyei kiértékelés, a mennyei értékítélet (ítélet), a szentek (az Övéi, a tanítványok) életével kapcsolatban is, amikor megállunk majd Előtte, és számot adunk arról, amiket e földön tettünk, vagy jót, vagy gonoszt. (2Kor 5,9-11.) Az indítékokról is. Mindenről.

És ezen a földön, ameddig az Úr Jézus visszajön? Mit jelent most, erre az időre, számodra ez a tökéletes reménység?

a./ Azt, hogy ma úgy élek, hogy az Úr Jézus visszajövetele örömmel tölt el, várom azt, és nem akarom, hogy készületlenül találjon. Akarok Vele lenni, színről-színre. Ez a jövő miatt, amiről meg vagyok győződve, hogy jó lesz. (Ez a reménység bennem.)

b./ Azt is jelenti, hogy MA, itt a földön, ahogy élek Ővele együtt, is JÓT VÁROK, jóra készülök, mert MEG VAGYOK GYŐZŐDVE ARRÓL, hogy Ő jó, és jót készít el. Sőt, azoknak, akik Őt szeretik, minden, de minden összedolgozik a javára. Még akkor is, ha per pillanat olyan rossznak látszik. Ha odajárulok a kegyelem királyi székéhez, irgalmasságot nyerek, és kegyelmet találok, ALKALMAS IDŐBEN VALÓ SEGÍTSÉGÜL. Most, ebben az időszakban. Itt van az alkalmas idő, most van a kegyelem ideje – az Úr nem azt mondja, hogy „majd a mennyben”, hanem azt mondja: itt vagyok, el nem hagylak, és el nem távozom tőled. Íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Akkor is – majd – de most is, ebben az időben.

Ez a reménységem.

Ez az a terület, ahol folyamatosan növekedhetünk, hiszen az újabb és újabb megpróbáltatások, nehezítések, az ellenség támadásai állandóan odakötnek a Megváltónkhoz, a kegyelem királyi székéhez, hogy odajáruljunk, keressük Őt, és várjuk szabadítását: irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül. (Zsid 4,16. Róma 8,28.)

Megvallás

Ahogyan Jézus az Isten dicsőségének a ragyogása és az Ő személyének tökéletes megjelenése, úgy vagyunk mi is.

Isten dicsősége, szépsége, jelenléte és tökéletessége jelenik meg bennem és általam a világban. Dicsőség mindörökké az Ő nevének! / Pásztor Chris/

Mai Ige

A pénz lényege, hogy áramoljon, nem az, hogy eltemetve álljon.
Idézet a "Győzelem az anyagiasság felett" c. kiadványból 

www.maiige.hu

VARGA SZABOLCS - Jézus, mit adhatnék