János Evangélium 20. fejezet: a feltámadott Úr megjelenései; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 20,1 A hétnek első napján pedig [(prói): hajnalban] jó [korán] reggel, amikor még sötétes vala, vagyis [még szürkületkor], oda méne Mária Magdaléna a sírhoz: azaz [a sírbolthoz], és látá, hogy elvétetett a kő a sírról [a sírbolt elől].

Ján. 20,2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret [(phileó): és kedvel] vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.

Ján. 20,3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz [a sírbolthoz].

Ján. 20,4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány [(takhion): gyorsabban futva] hamar megelőzé Pétert, és előbb [(erkhomai): érkezett], és juta a sírhoz [a sírbolthoz].

Ján. 20,5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak [(keimai): ott fekszenek] a lepedők; [hogy ott hevernek (othonion): a gyolcsszalagok] mindazáltal nem megy vala be.

Ján. 20,6 Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak [vagyis látta az ott heverő gyolcsszalagokat].

Ján. 20,7 És a keszkenő [a kendő], amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel [nem a gyolcsszalagokkal együtt van], hanem külön összegöngyölítve [(entülisszó): összehajtogatva] egy [másik] helyen^*

*A zsidó temetkezési szokásokat a Lázár feltámasztásának történetében mutatja be az Ige: „És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria): vászoncsíkokkal / ruhából tépett hosszú csíkokkal bepólyálva, illetve (perideó): körülkötve], és az orczája kendővel vala leborítva [vagyis arcát kendő takarta]…” (Ján. 11,44).

Ján. 20,8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz [a sírbolthoz], és lát és hisz vala^*

*Máté azt is elmondja, hogy hogyan fogadták a vallási vezetők a feltámadás hírét: „A szombat [a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] végén [vagyis elmúltával; befejeztével] pedig, a hét első napjára virradólag [hét első napjának hajnalán], kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt [Más fordítás: A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a napnak a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírüreget]. És ímé [hirtelen] nagy földindulás [nagy földrengés, és nagy szélvihar] lőn [és támadt]; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén [a sírhoz], elhengeríté a követ a sír [vagyis a sírüreg] szájáról, és reá üle arra. A tekintete [és a megjelenése] pedig olyan volt, mint a villámlás [mint a fényes ragyogás], és a ruhája fehér, mint a hó

[Más fordítás: Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó].

Az őrizők [vagyis az őrök] pedig tőle való féltükben megrettenének [halálra rémültek; megijedtek az angyaltól, hogy reszketni kezdtek a félelemtől], és olyanokká lőnek, mint a holtak [és szinte holtra váltak]. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott [a halálból], amint megmondotta volt [előre]. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt [ahol nyugodott] vala az Úr. És [azután pedig] menjetek gyorsan [és siessetek] és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból [vagyis a halottak közül]; és ímé előttetek megy Galileába [jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete]; ott meglátjátok őt [mert ott megjelenik, megmutatkozik néktek], ímé megmondottam néktek. És gyorsan eltávozván a sírtól [vagyis a sírbolttól] félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják; megvigyék a hírt] az ő tanítványainak. Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek; örömöt kívánok nektek, örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és imádták őt]. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak [ott majd viszontlátnak]; engem [mert megjelenek, megmutatkozom nékik]. Mialatt pedig ők mennek vala [vagyis az asszonyok eltávoztak, és még úton voltak], ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének [és hírül adtak] a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] mindent, ami történt. És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván [határozatot hoztak, és miután], sok ezüstpénzt adnak a vitézeknek [vagyis a katonáknak], Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopták őt, mikor mi aluvánk. És ha ez a helytartó fülébe jut [és ha a helytartó meghallja ezt], mi elhitetjük [majd mi meggyőzzük; mi majd megnyugtatjuk] őt, és kimentünk titeket a bajból [és titeket mentesítünk az aggódástól]. Azok pedig fölvévén [vagyis elfogadták; átvették] a pénzt, úgy cselekedének, amint megtanították [amint kioktatták] őket [amint mondták nekik]. És elterjedt ez a hír [ez a szóbeszéd; így aztán ez a történet mind a mai napig jól ismert, és ezt a beszédet a mai napig híresztelik] a zsidók között mind e mai napig” (Mát. 28,1-15).

Az Úr Jézus feltámadásáról így hangzik Márk bizonyságtétele: „Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága (illatos) keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt (vagyis Jézus testét). És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról (a bejáratáról)? És odatekintvén (felnéztek), láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette (igen) nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé (ez az) a hely, a hová őt helyezték. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek. És nagyhamar kijövén, elfutnak a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás (remegés és döbbenet) fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólnak, mert félnek vala. Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának és keseregnek és sírnak vala” (Márk. 16,1-10). Lukács  újabb részleteket tár fel: „A hétnek első napján pedig kora reggel (vagyis kora hajnalban) a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velük. És a követ a sírról (azaz: a sírbolt elől) elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének (és emiatt tanácstalanul álltak), ímé két férfiú álla melléjük fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén a földre hajtják orcájukat (és a földre szegezték tekintetüket), azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek (vissza) rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. Megemlékeznek azért az ő szavairól. És visszatérvén a sírtól, elmondják (éshírül adták) mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt (és üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet); és nem hívének nékik” (Luk. 24,1-11).

Az Úr Jézus pontosan tudta mi vár rá, és fel akarta készíteni erre tanítványait, ezért így szólt hozzájuk: „…a pogányok [vagyis a nemzetbeliek] kezébe adják őt [és kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak], hogy megcsúfolják [hogy kigúnyolják] és megostorozzák [és megkorbácsolják] és keresztre [kínoszlopra] feszítsék; de harmadnap feltámad [és életre kel]. De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába” (Mát. 20,19; 26,32).

Ezek az asszonyok az Úr Jézus szolgálatának kezdetétől, ott maradtak a Megfeszített haláláig, és feltámadásáig: És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg] és betegségekből gyógyított meg, [a magdalai] Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki, Ezek az asszonyok hirdették először az Evangéliumot, azt, hogy FELTÁMADOTT: „És visszatérvén a sírtól, (hírül adták, és) elmondták mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik” (Luk. 24,9-11).

Dávid így prófétált ezekről az asszonyokról: „Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt (az Evangéliumot) vivő asszonyok nagy csapatának” (Zsolt. 68,12).

Ján. 20,9 Mert nem tudják [nem értették] vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból [a halottak közül]^*

*Az apostolok a Szent szellem kitöltése után így tesznek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról: „Előre látván ezt, szólott / Dávid /a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,31).

És így magyarázzák a próféciát: „Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga nemzedékében) szolgált az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).

Ján. 20,10 Visszamenének [ezután hazamentek] azért a tanítványok az övéikhez.

Ján. 20,11 Mária pedig künn áll vala a sírnál [a sírbolt felé fordulva állt] sírva, és [(klaió): sírt, zokogott, jajgatott]. Amíg azonban siránkozék, behajol, és [(paraküptó): benéz] vala a sírba [a sírboltba];

Ján. 20,12 És [(theóreó): megpillantott] láta két angyalt [fehérben, vagyis] fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste, vagyis [(szóma: hotteste)] feküdt vala.

Ján. 20,13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz, és miért [(klaió): zokogsz, és jajgatsz]? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.

Ján. 20,14 És mikor ezeket mondotta, [(opiszó sztrephó): megfordult], vagyis hátra fordula, és látá Jézust ott állani, vagyis [(theóreó): észrevette az ott álló Jézust] és nem tudja vala, [de nem ismerte fel] hogy Jézus az.

Ján. 20,15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz, [(klaió): zokogsz, és jajgatsz]? Kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész, a [(képúrosz): kert őre] az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.

Ján. 20,16 Monda néki Jézus [nevén szólítva:]: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi: Mester!

Ján. 20,17 Monda néki Jézus: Ne illess [(haptomai): ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel] engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz [az én testvéreimhez] és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

Ján. 20,18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.

Ján. 20,19 Mikor azért [beesteledett, és] estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól, vagyis a [(iúdaiosz): júdeaiaktól] való félelem miatt, eljöve, azaz [(erkhomai): megjelent] Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

Ján. 20,20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat^*

*Az apostolok a Szent szellem kitöltése után így tesznek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról: „Előre látván ezt, szólott / Dávid /a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,31).

És így magyarázzák a próféciát: „Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga nemzedékében) szolgált az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).

Ján. 20,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, [(emphüszaó): rájuk fújt] és monda nékik: Vegyetek, és [(lambanó): fogadjátok be] a Szent Szellemet:

Ján. 20,23 Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak^*

*Az Úr Jézus szenvedése előtt már így imádkozott: „Amiképen [(kathósz): és ahogyan] te küldtél engem e világba, úgy [vagyis ugyanúgy] küldtem én is őket e világba” (Ján. 17,18).

Hogy megvallhassák: „Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat [elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy (ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét [az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének idejét]” (Luk. 4,18-19).

Mert: ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

Hogy a feladatotokat jól tudjátok teljesíteni, minden hívőnek személy szerint ezt mondja az Úr: „És néked adom a mennyek országának [a mennyek Királyságának; az Isten Királyságának] kulcsait. És amit megkötsz [és megkötözöl] a földön, a mennyekben is kötve lészen. és amit meg / vagy feloldasz [elengedsz, vagyis ha a bűnöst feloldozod] a földön, a mennyekben is oldva lészen. [Más fordításban: „Ha bármit kijelentesz, hogy meg van kötve ezen a földön, az a mennyben is meg lesz kötve. Ha bármit kijelentesz, hogy fel van oldva itt a földön, az a mennyben is fel lesz oldva]” (Mát. 16,19).

 És így folytatódik a kijelentés: „Bizony mondom néktek: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit (fel, vagy)megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18).

 „Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe], Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig [vagyis e kor célba érkezéséig, beteljesedéséig]. Ámen!” (Mát. 28,19-20).

És: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad; az elvész]” (Márk. 16,16).

Ján. 20,24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek [akit (Didümosz): dupla, azaz Ikernek] hívtak, nem vala ővelük, amikor eljött [amikor (erkhomai): megjelent] vala Jézus.

Ján. 20,25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom [és nem érintem meg ujjammal] az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem.

Ján. 20,26 És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

Ján. 20,27 Azután monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba [és tedd az oldalamra]: és ne légy hitetlen, hanem hívő.

Ján. 20,28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!^*

*János apostol bizonyságtétele a feltámadott, élő Úrról: „Ami kezdettől fogva, és [(arkhé): Aki eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit szemléltünk, [és akit egészen közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek [(logoszáról)] Ígéjéről” (1 Ján. 1,1).

Ján. 20,29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek^*

*A prófécia így hangzik a hívőkről, a megváltottakról: „Hisz az Úr megváltottai (akiket az ÚR kiváltott) megtérnek (vagyis visszatérnek), és ujjongás között Sionba (Jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezetbe) jönnek. És örök öröm fejükön, (boldog örömben lesz részük) vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik (és szökik, és menekül előlük,) fájdalom (szomorúság, bánat, gyász) és sóhaj, (nyögés, jajgatás)” (Ésa. 35,10).

Ján. 20,30 Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó): és számos csodát tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a tanítványai szeme láttára] amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben;

Ján. 20,31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében, vagyis Őbenne^*

*Mert, bár: „Van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be (és tudná befogadni) a könyveket, amelyeket írnának. Ámen” (Ján. 21,25). „Ezt (pedig) azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van” (1 Ján. 5,13)

Dicsérettel jövünk Eléd.

Ima.

Úr Jézus!

„Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába” (Zsolt. 17,6)

Megvallás

Uram! Adtad a Te fegyvereidet, amelyekkel megvédhetem testemet az idegenektől, s amelyeket én magamra öltöttem. Körülöveztem derekamat igazlelkűséggel, felöltöztem az igazság mellvasát - megvallva, hogy Úr Jézus Krisztus Te vagy az én igazságom. - Felsaruztam lábaimat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez fölvettem a hitnek pajzsát, amellyel a gonosz minden tüzes nyilát megoltom. Fölvettem az üdvösség sisakját és a Szellem kardját, amely a Te beszéded Istenem, és minden időben a Szellem által imádkozom, és vigyázok minden állhatatossággal” (Eféz. 6,14-18.)

Az Úr tanítása minden gyermeke számára:

 „Légy hát bátor és igen erős, és kitartó, s ügyelj, hogy mindenben a törvény szerint járj el, amelyet szolgám, Mózes szabott neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy minden útadon sikerrel járj, és hogy jó szerencsés lehess mindenben" (Józs. 1,7)

A teremtés

 „Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén és az Isten Szelleme lebeg vala a vizek felett”  (1 Móz. 1,1-2)

A bölcsesség tanítása:

A bölcsesség tanítása nem egyéb, mint útmutatás a helyes, és ezzel együtt az életre vezető útra. /Jubileum Idézet/

Ámen-Kapuk előtt

Irma Nyári

Extreme Silver

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Gyógyulás, vigasz, a dolgok értelmének megtalálása, reménység; mindezek Isten jelenlétének bizonyítékai.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/

Keresztény szemmel

Keresztény szépségportál

Ha jó tett helyébe jót vársz, akkor nem tettél semmit (ismeretlen)

www.keresztenyszepsegportal.hu

Hit Gyülekezete - Biztos pont vagy Jézus

Ige: Üldözésekben is társak

 „Tudván, hogy amiképpen társaink vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatás; háborgattatás, megpróbáltatásban; zaklatásban, azonképpen a vigasztalásban, buzdítás és bátorításban is* (2 Kor. 1,7)

*Kijelentés a szenvedések okáról, és arról, hogy azt kik okozzák: „Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól... Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten kihívott gyülekezeteiben, a ti kitartásotok, állhatatosságotok, béketűrésetek és hitetek felől, minden ti üldöztetésetek és szorongattatásotok, és a zaklatásotok között, amelyeket szenvedtek és elviseltek, és bátran vállaltok” (1 Thess. 2,14; 2 Thess. 1,4)

„nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon az Úr Jézus mivelünk együtt. Hogy amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival” (2Thessz. 1,7)

Akkor: „… amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek” (1Pt. 4,13)

„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk”(Róm. 8,18).

Én édes Krisztusom

37-es ZSOLTÁR.

Már nem a törvény alatt vannak, akik Isten fiai, hirdeti az első kegyelem-prédikátor: PÁL apostol

 „De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Kikerültünk a nevelő keze alól. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. A Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül (Gal. 3,25-26)

A törvény

„Mert a törvény vége, bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus, minden hívőnek igazságára, vagyis megigazulására annak, aki hisz” (Róm. 10,4)

Abraham Lincoln: Az élet végéről

"A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben" 

Joseph Prince: Kérj Jézus nevében!

16,23 Bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (János)

Mindig úgy fejezed be az imádat, hogy „Jézus nevében”? Lehet, hogy erre tanítottak a vasárnapi iskolában, vagy ezt hallottad más hívőktől, gyülekezeti vezetőktől.

Régebben úgy hadartam el a „Jézus nevében” szavakat, mintha valami varázsige lenne, amitől az imám biztos válaszra talál. Mígnem egy nap az Úr kérdőre vont, hogy miért teszem ezt.

Az Úr azt akarta, tudatában legyek annak, hogy amikor imádkozom, és azt mondom „Jézus nevében”, akkor teljes meggyőződésem legyen, hogy az imámat nem azért válaszolja meg, aki én vagyok, és amit én tettem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus személye miatt, és amiatt, amit Ő tett.

Ha kérsz Tőle, Ő így válaszol: „Bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.” Imádkozhatsz gyógyulásért Jézus nevében, mert azt mondja a Biblia, hogy az Ő sebei által gyógyultunk meg (1 Péter 2:24). Imádkozhatsz védelemért Jézus nevében, mert azt ígéri a Biblia, hogy Isten megőriz Jézus vére miatt, ami megvéd téged, és ami megszabadít a gonosztól (2 Mózes 12:13).

A jó családi név nem tud megmenteni. A lelkipásztorod neve sem képes megmenteni. Még a legújabb orvostudományi felfedezés neve sem tud megmenteni. Egyetlen név adatott az ég alatt, amely által megmenekülhetünk: Jézus neve (Apostolok Cselekedetei 4:12)! Az a jó hír, hogy az Ő neve héberül Jésua, melynek jelentése: szabadítás, megmenekülés, üdvösség, megtartatás, gyógyulás, nagylelkűség, teljesség, biztonság, gondoskodás. Jézus mindez számodra és a családod számára!

Most már az imám végén lelassítok, és ezt mondom: „Atyám, ezeket nem az alapján kérem, amit én tettem, vagy nem tettem, hanem Jézus és az Ő kereszten bevégzett munkája alapján. Mindezeket Jézus nevében kérem. Ámen!”

Magyar fordítás: ahitatok.hu

Az imádság, amit Jézus tanított (1)

„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” (Máté 6:9)

Jézus így tanított minket imádkozni:
1) „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” Amikor azt mondod, „atya”, ezzel elismered, hogy a családba tartozol, hogy különleges kapcsolatban vagy Istennel, ami feljogosít arra, hogy bármikor fordulhass hozzá, biztosít arról, hogy ő szeret, szívesen fogad, és örömét leli benned. Azzal, hogy azt mondod, „a mennyben”, a legmagasabb helyhez fordulsz, ennél feljebb nem juthatsz. Mindazt, amire szükséged van, jóságot, kegyelmet, irgalmat, gondviselést, védelmet és tekintélyt meríthetsz a legnagyobb forrásból. Micsoda kiváltság!

2) „szenteltessék meg a te neved” (Máté 6:9). Mindig ennek kell legfontosabb helyen lennie gondolataidban: „Bármit is teszek ma, Uram, akár gondolatban, akár cselekedetben, legyen az a te dicsőségedre!” Úgy kell élned, hogy az emberek az életedet látva meg akarjanak ismerkedni azzal, akit szolgálsz.

3) „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:10). Minden alkalommal, amikor úgy döntesz, hogy nemet mondasz magadnak, és igent mondasz Isten akaratának, megmutatod a téged figyelő világnak, hogy mit jelent számodra a Menny állampolgárának lenni. Figyeld meg ezeket a szavakat: „mint a mennyben”. Vajon van-e a mennyben valaki, aki fél vagy kételkedik? Makacs vagy engedetlen? Bíráló vagy borúlátó? Amikor az ellenség eléd hoz valamit, ami ellenkezik Isten akaratával, hatalmadban áll azt mondani: „Ha ennek nincs helye és jogosultsága a mennyben, akkor nincs helye az én életemben sem itt a földön.” Ha a sátán engedetlenségre csábít, ne engedj neki! Azt reméli, sosem fogod felfedezni, hogy Istentől kapott jogod van arra, hogy korlátozd mozgásterét az életedben.

http://maiige.hu/

Varadifi - Teologusok 2006

Pastor Chris magyar felirattal Tűz a jövődre 2

Reinhard Bonnke: A valódi újszövetségi keresztény hit

 „Az Úr hatalma volt ővele, hogy gyógyítson” - olvashatjuk a Lukács 5:17-ben, amikor Jézus egy béna embert meggyógyított. Tragikusnak mondható, hogy ez a barátai által a tetőn leeresztett ember volt az egyetlen, aki akkor és ott meggyógyult. Nem tudunk senki másról, aki ez alkalommal meggyógyult volna, bár a ház, ahol Jézus volt, zsúfolásig volt emberekkel, bizonyára betegekkel is. A vallásos emberek is ott voltak, de Jézus velük semmit nem tudott tenni - se szabadítást, se gyógyítást.

Sok gyülekezet van ilyen szomorú állapotban. Az emberek elmennek istentiszteletre, hogy tiszteljenek egy olyan Istent, aki ül a trónján, és jóindulatú mosollyal nyugtázza a hívők imáit és éneklését. Senki nem várja, hogy bármi is történik, azon a homályos várakozáson kívül, hogy az imádság és az éneklés valamilyen módon jobbá teszi őket. Persze, remélem, hogy tesz velük valami jót, de mi a helyzet Isten reakciójával? Gyülekezetek sokaságában így megy ez hétről hétre - semmi nem történik, és a prédikációkban sem hangzik el semmi olyasmi, ami felkeltené a hívőkben a várakozást, hogy Isten cselekedjen köztük. Jézus egy meghívott vendég, semmi több, akitől udvariasan és előírásosan egy lépés távolságot tartunk, tőle semmit nem várunk el, hiszen ő egy másik dimenzióban létezik, és a valós világban nincsen jelen. Megjelenése túlságosan is megzavarná a jól megszokott rendet és az istentisztelet méltóságát.

A béna ember négy barátja egy ilyen összejövetelt zavart meg, amikor megbontotta a ház tetőzetét. E tettük csodálatos módon jelképezi a valódi újszövetségi keresztény hitet, amely dinamikus, hogy úgy mondjam: megbontja a tetőt!

Adj Jézusnak egy esélyt ma, és a béna emberhez hasonlóan saját lábadon fogsz járni!

Humor: NOÉ PROJECT

Így szólt az Úr Noéhoz:

"Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, míg a Földet el nem lepi a víz.

De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!"

Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.

- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el a Hajóépítési Hivatal Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom kellett az áttervezéshez.

2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő egyesület.

5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben, hogy mennyi hátrányos helyzetű kisebbségi etnikumot viszek magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová.

Most úgy ítélem meg Uram, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka elkészítéséhez.

Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.

- Úgy döntöttél Uram, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.

- Nincs rá szükség, - mondta az Úr. - Megoldjátok magatok!

                                     

A Szellem gyümölcse

„A Szellem gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (MBT)

Galatákhoz írt levél 5:22-23

A lényeg – mint sok más esetben – itt is a részletekben rejlik. A szép és jól ismert lista végén a mellékesnek látszó mondat: „Az ilyenek ellen nincs törvény”. Az ilyeneket valóban nehéz lenne számon kérni. Tessék örülni, és türelmesnek lenni, de lehetőleg azonnal! Ne legyél önző! Miért nem vagy jószívű?... Ezekről nem ír a Törvény! Vagy mégis? És a szeretet törvénye? A másik szeretete, megbecsülése, szolgálata?

A teljes fejezetet olvasva azt látjuk, hogy Pál arról beszél, hogyan lehet valaki teljesen Krisztus követője. Mi legyen az Ószövetségi szabályokkal, a régi törvényekkel, melyek úgy tűnik kitörölhetetlenül beleivódtak generációk gondolkodásába. Dobjuk el őket? Ha meg akarok felelni Istennek nem fontos engedelmeskedni? De Igen. A törvények Krisztushoz vezetnek. Csakhogy a törvény lelkes megtartói (akkoriban farizeusoknak hívták őket), épp a lényeget, a szeretetet nem gyakorolták. Vagyis valójában Lélek-telen istenfélő emberek voltak, még ha nyilvánvaló, vagy botrányos bűnöket nem is követtek el.

A Szellem gyümölcseiben az a szép, hogy nem emberi erőfeszítés, vagy erős koncentráció eredménye. Ezt a bennük lakozó Szent Szellem termi meg. Valójában nem is a „listát”, hanem Krisztust kell szem előtt tartanunk, ha örök életre szomjazunk. A többiről, ő majd gondoskodik.

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/06/a-lelek-gyumolcse.html

Lydia magazin

Irma Nyári

Mondd ki hit által és győzz! 335. rész

Hit Gyülekezete - Közel már az éj

János Evangélium 20. fejezet: a feltámadott Úr megjelenései; (szerkesztett)

Ján. 20,1 A hétnek első napján pedig [(prói): hajnalban] jó [korán] reggel, amikor még sötétes vala, vagyis [még szürkületkor], oda méne Mária Magdaléna a sírhoz: azaz [a sírbolthoz], és látá, hogy elvétetett a kő a sírról [a sírbolt elől].

Ján. 20,2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret [(phileó): és kedvel] vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.

Ján. 20,3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz [a sírbolthoz].

Ján. 20,4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány [(takhion): gyorsabban futva] hamar megelőzé Pétert, és előbb [(erkhomai): érkezett], és juta a sírhoz [a sírbolthoz];

Ján. 20,5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak [(keimai): ott fekszenek] a lepedők; [hogy ott hevernek (othonion): a gyolcsszalagok] mindazáltal nem megy vala be.

Ján. 20,6 Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak [vagyis látta az ott heverő gyolcsszalagokat].

Ján. 20,7 És a keszkenő [a kendő], amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel [nem a gyolcsszalagokkal együtt van], hanem külön összegöngyölítve [(entülisszó): összehajtogatva] egy [másik] helyen.

Ján. 20,8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz [a sírbolthoz], és lát és hisz vala.

Ján. 20,9 Mert nem tudják [nem értették] vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból [a halottak közül].

Ján. 20,10 Visszamenének [ezután hazamentek] azért a tanítványok az övéikhez.

Ján. 20,11 Mária pedig künn áll vala a sírnál [a sírbolt felé fordulva állt] sírva, és [(klaió): sírt, zokogott, jajgatott]. Amíg azonban siránkozék, behajol, és [(paraküptó): benéz] vala a sírba [a sírboltba];

Ján. 20,12 És [(theóreó): megpillantott] láta két angyalt [fehérben, vagyis] fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste, vagyis [(szóma: hotteste)] feküdt vala.

Ján. 20,13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz, és miért [(klaió): zokogsz, és jajgatsz]? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.

Ján. 20,14 És mikor ezeket mondotta, [(opiszó sztrephó): megfordult], vagyis hátra fordula, és látá Jézust ott állani, vagyis [(theóreó): észrevette az ott álló Jézust] és nem tudja vala, [de nem ismerte fel] hogy Jézus az.

Ján. 20,15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz, [(klaió): zokogsz, és jajgatsz]? Kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész, a [(képúrosz): kert őre] az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.

Ján. 20,16 Monda néki Jézus [nevén szólítva:]: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi: Mester!

Ján. 20,17 Monda néki Jézus: Ne illess [(haptomai): ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel] engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz [az én testvéreimhez] és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

Ján. 20,18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.

Ján. 20,19 Mikor azért [beesteledett, és] estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól, vagyis a [(iúdaiosz): júdeaiaktól] való félelem miatt, eljöve, azaz [(erkhomai): megjelent] Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

Ján. 20,20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

Ján. 20,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, [(emphüszaó): rájuk fújt] és monda nékik: Vegyetek, és [(lambanó): fogadjátok be] a Szent Szellemet:

Ján. 20,23 Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak.

Ján. 20,24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek [akit (Didümosz): dupla, azaz Ikernek] hívtak, nem vala ővelük, amikor eljött [amikor (erkhomai): megjelent] vala Jézus.

Ján. 20,25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom [és nem érintem meg ujjammal] az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem.

Ján. 20,26 És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

Ján. 20,27 Azután monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba [és tedd az oldalamra]: és ne légy hitetlen, hanem hívő.

Ján. 20,28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

Ján. 20,29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Ján. 20,30 Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó): és számos csodát tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a tanítványai szeme láttára] amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben;

Ján. 20,31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében, vagyis Őbenne

Dicsérünk, imádunk, óh Urunk Jézus.

Keresztény szépségportál

Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret. (Erich Fromm)

www.keresztenyszepsegportal.hu

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Ha újra kezdhetném, akkor a hétköznapok legkisebb dolgaiban is még radikálisabban, egy gyermek együgyűségével és fenntartások nélkül adnám át magam Isten akaratának.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/

Keresztény szemmel

Szeretet-Közösség

Keresztény szépségportál

Ne a mások vallását vagy hitét blamáld, hanem mutasd meg AZ UTAT! (Alex Fairy)

www.keresztenyszepsegportal.hu

arena1455

Lydia magazin

Irma Nyári

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Éjféli Kiáltás Misszió

Dönts még ma! Ha döntesz, dönthetetlen leszel! Ha nem döntesz, ledönt a világ! 

Zoltán Csaba Varga

EXULTET Együttes: Érted dobog a szív

Ige: Milyen valláshoz tartozol?

 „Mert azt a hírt kaptam, mert elárulták nekem, és így megtudtam rólatok, testvéreim, atyámfiai Klóé embereitől, a háza-népe közül valóktól, hogy viszálykodások, versengések, veszekedések, viták vetélkedések, és harcok vannak közöttetek, és pártokra szakadtatok^*

*És én: „… félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, versengés, ami ellenséges, vagy féltékeny indulatokból, rossz értelemben vett versenyből táplálkozik, veszekedés, vita, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, vetélkedés, harc, pártoskodás lesz közöttetek” (2Kor. 12,20)

És ez azért van: „mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor. 3,3)

Ez pedig nem Istentől van, mert: „Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jak. 3,15.16)

Ennek a következménye lesz, hogy a szeretet helyett a szeretetlenség győz: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Gal. 5,15).

 Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél, és így nyilatkozik köztetek: Én Pálé vagyok, vagyis Pálhoz tartozom, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé^*

*Ez is a test cselekedeteihez tartozó dolog: „... Még testiek vagytok; ... Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1 Kor. 3,3-4.5.6.9;  4,6).

Hát részekre szakítható-e, meg van osztva Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg. Pál lett kínoszlopra vonva értetek, vagy Pál nevére meritkeztetek be?

Hálát adok Istennek, hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Krispust és Gájust

nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevembe merítekeztetek be.

Igaz, bemerítettem még Stefanás házanépét, vagyis családját is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is bemerítettem volna” (1Kor. 1,11-16)

Szívem telve van Veled drága Jézus

Az Úr az Isten!

„Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs Isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél” (Ésa. 45,5)

NINCS BOCSÁNAT

Húsz forintot adtam a két ápolónak, akik hordágyra tették, és levitték a mentőautóba. A klinikán is adtam húszat-húszat a nappalos és az éjszakás nővérnek, és megkértem őket, hogy vigyázzanak rá. Azt mondták, hogy ne féljek semmitől, ők fél óránként be-benéznek hozzá, habár szerencsére nem eszméletlen a beteg. Másnap vasárnap volt, bemehettem hozzá látogatóba. Még mindig eszméletén volt, de már alig beszélt. Csak az ágyszomszédjától tudtam meg, hogy az ápolónők feléje sem néznek, ami nem is csoda, mert kettejükre százhetven beteg jut, s ráadásul az orvosok sem nyúltak hozzá, azzal, hogy majd hétfőn alaposan megnézik. Ez mindig így szokott lenni, mondta a szomszéd, amikor szombat délelőtt hoznak be beteget.

Kimentem a folyosóra, és kerestem a nővért, de egyiket sem találtam meg a tegnapiak közül. Nagy nehezen előkerítettem a vasárnapi ügyeletes nővért, neki is adtam húsz forintot, és megkértem, hogy nézzen be időnként az apámhoz. Az orvossal is szerettem volna találkozni, mert egy százforintost még odahaza borítékba ragasztottam, de a nővér azt mondta, hogy az orvost transzfúzióra hívták a női kórterembe, bízzam rá, majd ő szól neki. Visszamentem a betegszobába, ahol a szomszéd megnyugtatott, hogy az inspekciós orvos úgysem ér rá kivizsgálni a beteget, tehát nem is baj, hogy nem tudtam átadni a pénzt. Úgyis csak holnap, amikor majd bejönnek az osztályos orvosok, lesz idejük foglalkozni vele.

- Nincs valamire szükséged? - kérdeztem.

- Köszönöm, nem kell semmi.

- Hoztam néhány almát.

- Köszönöm, nem vagyok éhes.

Még egy óra hosszat ültem az ágya szélén. Szerettem volna beszélgetni vele, de már nem volt miről. Egy idő múlva megkérdeztem, nincsenek-e fájdalmai. Azt mondta, nincsenek. Erről sem kérdezősködhettem többet. Egész idő alatt hallgattunk. Nagyon szemérmes és zárkózott volt köztünk a viszony, mindig csak tényekről beszélgettünk egymással, de azok a tények, melyeket tegnap még szóba hozhattunk, mára eltörpültek, és semmivé váltak. Érzelmekről pedig sohasem esett szó miköztünk.

- Hát akkor megyek - mondtam később.

- Menj csak, fiam - mondta.

- Holnap bejövök, és beszélek az orvossal.

- Köszönöm - mondta.

- Csak reggel jön az osztályos orvos.

- Nem olyan sürgős - mondta, s a tekintete az ajtóig kísért. Reggel hétkor fölhívtak, hogy az éjszaka folyamán meghalt. Amikor beléptem a 217-esbe, már másvalaki feküdt a helyén. Az ágyszomszédja megnyugtatott, hogy nem szenvedett semmit, csak sóhajtott egyet, és vége lett. Gyanítottam, hogy a szomszéd talán nem mondott igazat, mert az jutott eszembe, hogy én is ezt mondtam volna az ő helyében, de aztán igyekeztem elhitetni magammal, hogy a szomszéd mégsem csapott be, és csakugyan fájdalom nélkül halt meg apám.

Nagyon sok formalitást kellett elintézni. A fölvételi irodában odalépett hozzám egy ápolónő, de sem a szombati, sem pedig a tegnapi ügyeletes, hanem egy eddig nem látott nővér, és átadta apám aranyóráját, szemüvegét, pénztárcáját, öngyújtóját és azt a zacskót, amiben az almák voltak. Húsz forintot adtam neki, és tovább diktáltam az adatokat. Ezután egy bőrsapkás férfi lépett hozzám, és ajánlkozott, hogy megmosdatja, megberetválja és felöltözteti a testet. Ő mondta így, hogy a "testet", amivel bizonyára azt akarta érzékeltetni, a szóban forgó személy nem él ugyan már, de mégsem egészen holttest, amíg mosdatva és öltöztetve nincs.

Nálam volt még a borítékba ragasztott százforintos. Ezt átnyújtottam neki. Fölszakította, belenézett a borítékba, aztán lekapta fejéről a bőrsapkát, és nem is tette többé föl a jelenlétemben. Azt mondta, hogy nagyon szépen el fog rendezni mindent, csak küldjek be ruhát és tiszta fehérneműt, egészen biztosan meg leszek elégedve. Azt válaszoltam, hogy délután behozom a fehérneműt és egy sötét öltönyt, most azonban szeretnék odamenni hozzá.

- Meg akarja nézni a testet? - kérdezte megütődve.

- Meg akarom nézni - mondtam.

- Jobb lenne aztán - tanácsolta.

- Most akarom látni - mondtam. - Nem lehettem mellette, amikor meghalt.

Vonakodva bár, de elvezetett a hullaházba, egy különálló épületbe a klinikakert közepén. Nagyon erős, ernyőtlen villanyégő világította meg a pincét. Betonlépcsőn kellett lemenni, s a betonpadlón, mindjárt a lépcső tövében, hanyatt feküdt az apám. Lába szétvetve, karja kitárva, ahogy csataképeken festik a hősi halottakat. De őrajta nem volt ruha, csak az egyik orrlyukából állt ki egy kis vatta, egy másik pedig a bal combjához volt hozzátapadva. Úgy látszik, ott kapta az utolsó injekciót.

- Most még nem lehet látni semmit - mondta a bőrsapkás mentegetőzve. A jéghideg pincében hajadonfőtt állt mellettem. - De majd akkor tessék megnézni, milyen lesz, ha felöltöztettem.

Nem szóltam semmit.

- Sokáig betegeskedett? - kérdezte később.

- Sokáig - mondtam.

- Arra gondolok - mondta -, hogy egy kicsit lenyírom a haját. Az nagyon sokat tesz.

- Ahogy akarja - mondtam.

- Oldalt választva viselte a haját?

- Oldalt - mondtam.

Elhallgatott. Én is hallgattam. Már nem mondhattam semmit, és nem is tehettem semmit, és pénzt sem adhattam többé senkinek. Azzal sem tudok jóvátenni semmit, ha elevenen mellétemettetem magam.

http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=445078

Spurgeon: Elbizakodott...

Sohasem lehet elbizakodott, aki alázatosan hisz Istennek; de nagyon elbizakodott az, aki kételkedni merészel a szavában.

ISTEN KÉPES RÁ

1 Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem,

mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten
bizonyságtételét. 2 Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek
másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. 3 És én
erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. 4
Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival
hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével; 5 hogy hitetek ne
emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. 1Kor 2,1-5.

                          ISTEN KÉPES RÁ

Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival
hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével; hogy hitetek ne
emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (1Kor 2,4-5)

2010. augusztusában Chilében egy bánya falai nagy robajjal beomlottak. Káosz és pánik tört ki, aztán teljes csend és teljes sötétség. A föld gyomrában 700 méter mélyen 33 bányász maradt fogságban. Idefenn a felszínen a bányászok családjai virrasztani kezdtek. Felverték sátraikat, aztán a várakozási idő végül 69 nappá nőtt. A családok együtt várták és együtt remélték, hogy a bányászok élve szabadulnak.

Ha valaki nincs kapcsolatban Istennel, olyan, mintha a föld alatt lenne egy csapdában fény, hang, kommunikációs lehetőség, étel és ital nélkül. A bányászcsaládok arra kényszerültek, hogy várjanak szeretteikre, akármeddig tart is a mentés.

Isten még inkább kész arra, hogy várjon ránk, amíg megbánjuk bűneinket. Amikor pedig megtesszük, kegyelmesen visszafogad.

Nagy erőfeszítéseket tettek, és sok pénzt áldoztak a bányászok megmentésére. Bármilyen nagyok is, ezek csak emberi erőfeszítések. Teremtőnk rendelkezik olyan hatalommal, hogy megszabadítson minket, bárhol vagyunk. Legyen bármilyen sötét, csend, reménytelenség, elhagyatottság, betegség vagy szükség az életünkben, Isten ereje határtalan.

Imádság: Krisztusunk, segíts minket, hogy benned bízzunk, és ne abban,
amit emberek tudnak, vagy tehetnek. Ámen.

Szabadulásunk kulcsa: megtalálni Krisztust.

Mila Roxana Guerrero Jaramillo (Biobio, Chile)

http://csendespercek.hu