2014. január 20.

Zsoltár 7. fejezet: a győztes Úr. (szerkesztett)

Zsolt. 7,1 Dávid siggajonja [mesterséges éneke; gyászéneke, és panasza], amelyet az Úrhoz [JHVH: Jahve = Létező, Örökkévalónak] énekelt [vagyis az Úrnak mondott] a Benjáminita Kús [jelentése: fekete, szerecsen] beszéde [logosza: beszámolója] miatt.

Zsolt. 7,2 Én Uram, Istenem, benned bízom [te beléd vetem reménységemet, hozzád menekülök]; oltalmazz meg [(szódzó): rejts el, és helyezz biztonságba] engem minden üldözőmtől [és az én háborgatóimtól], és szabadíts [és ments] meg engem.

Zsolt. 7,3 Hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én életemet, [és el ne ragadja ellenségem az én életemet], szét ne szaggassa [menthetetlenül], ha nincsen szabadító [Más fordítás: Nehogy mint oroszlán, valaki elkapjon és szétszaggasson; Hiszen senki sincs, aki megmentene, és nincs, ki megváltson, sem ki megszabadítson].

Zsolt. 7,4 Én Uram Istenem, ha cselekedtem ezt, [ha olyasmit, tettem], ha hamisság van az én kezeimben, és [ha álnokságot követtem el; (adikia): ha kezemhez jogtalanság, csalás, vagy gonoszság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett tapad].

Zsolt. 7,5 Ha gonosszal fizettem jó emberemnek [ha rosszul bántam jóakarómmal, vagy barátommal, vagy az én velem békével lakozóval], és háborgattam [és ha kifosztottam] ok nélkül való ellenségemet, [ha kiraboltam és kisemmiztem azt, aki ok nélkül bántott,és  ha hasonlóval fizettem vagy bosszút álltam a velem gonoszul cselekvőknek].

Zsolt. 7,6 Akkor [gyűlölt] ellenség üldözze [(ara): átokként] életemet, s érje el [(katalambanó): ragadja meg, nyerje el, kerítse hatalmába, foglalja el; birtokolja, tartsa fogva] és tapodja [tiporja le] a földre az én életemet, és sújtsa [tapossa] porba, és [tegye porrá] az én dicsőségemet. [(doxa): tekintélyemet, tisztességemet, méltóságomat, megbecsülésemet, és dicséretemet, és (διαψαλμα kataszkénoó): dicsőségembe válaszfalként verjen tábort és sátorozzon] Szela.

Zsolt. 7,7 Kelj fel, [lépj elő] Uram, [felháborodásodban], és haragodban. Emelkedjél fel ellenségeim [bősz] dühe, [az engem nyomorgató, sanyargató, gyötrő ellenség gőgje, kevélysége, arroganciája] ellen [szállj szembe dühös ellenségeimmel és magasztaltassál fel az én ellenségeimnek dühössége ellen]. Serkenj [és ébredj] fel [Uram, én Istenem] mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet [és szolgáltass igazságot nekem].

Zsolt. 7,8 És népek gyülekezete vegyen téged körül, [és gyűljenek köréd a nemzetek] és felettük térj vissza a magasságba, [és felmagasztaltassál].

Zsolt. 7,9 Az Úr ítéli [vagyis kiválasztja; kiemeli, megkülönbözteti; megítéli: helyrehozva a helytelent] meg a népeket. [Az Úr a népek bírája, igazságot szolgáltat a népeknek]. Bírálj meg engem, [és szolgáltass nekem igazságot és történjék velem, és fizess énnékem] Uram, az én igazságom [teljes jogom] és ártatlanságom szerint [és mondj ítéletet fölöttem, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok]!

 Zsolt. 7,10 Szűnjék meg, kérlek, a gonoszok [a hitetlenek; istentelenek, vagyis Isten nélkül élők] rosszasága [gonoszsága. Vess véget a galádok gazságának] és erősítsd meg [és vezéreld, bátorítsd, tedd erőssé] az igazat; mert az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket. [Más fordítás: Mert igaz Isten vagy, a szívek és vesék vizsgálója].

Zsolt. 7,11 Az én pajzsom a [védelmező] Istennél van, aki megszabadítja [megmenti, biztonságban megőrzi, vagyis üdvözíti] az igazszívűeket [a tiszta, egyenes, őszinte szívűeket]. »Más fordítás: Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket«.

Zsolt. 7,12 Isten igaz [Ő igazságos, és pártatlan] bíró; [erős és hatalmas Isten] és olyan Isten, aki mindennap haragszik, [de hosszan tűrő, vagyis elnézően türelmes velem és fékezi haragját].

Zsolt. 7,13 Ha meg nem tér a gonosz [ha én az Isten útjáról való letérés meglátása után visszafordulok a helyes útra, a gonosz], kardját élesíti, kézívét felvonja és felkészíti azt.

Zsolt. 7,14 Halálos eszközöket fordít reám, és megtüzesíti nyilait. [Más fordítás: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. De Bárhogy élezi kardját az ellenség, bárhogy feszíti íját és céloz, maga ellen irányítja a halált hozó fegyvert, és nyilai tüzes büntetéssé válnak].

Zsolt. 7,15 Ímé, [nézd] álnoksággal [H: ('áven) hazugsággal, csalással, romlottsággal, gonoszsággal, igazságtalansággal, bajjal, csapással, szerencsétlenséggel] vajúdik a gonosz [H: (ʿámál): erőfeszítésének eredménye: szenvedés, gyötrődés, vesződés, baj, gyötrelem, kín, fájdalom], hamisságot fogan [H: (háráh): elméjében fogan, kigondol, eltervez] és hazugságot [(šeqer): hazugságot, valótlanságot, hamisságot, csalást,  félrevezetést, becsapást] szül [H: (jálaḏ) hoz a világra]. »Más fordítás: Nézd, a gonosz fogant, tele van álnoksággal, s amit világra hoz, veszedelem«.

Zsolt. 7,16 Gödröt ás [vermet nyit, és (áp̄ar): csapdát készít] és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe, amit csinált, [a maga készített csapdába].

Zsolt. 7,17 Forduljon vissza fejére az, amit elkövetett, és szálljon [saját] feje tetejére az ő erőszakossága. [Más fordítás: Visszafordul fejére a nyomorúság, (ponosz: minden baj, gyötrelem, kín, és fájdalom), erőszakossága (ámás: minden erőszak, kár, sérelem, kegyetlenség, elnyomás és minden jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett) visszaszáll önnön fejére].

[Zsolt. 7,18  [De én] dicsérem [(áh): megvallom, hálát adok, köszönetet mondok; ünnepelem, dicsőítem és magasztalom] az Urat az ő igazsága szerint, [aki igazságban honol, igazságosságáért és a megigazulásért] és éneklek [hárfakísérettel zengek, és zsoltárral mondok dicséretet] a felséges Úr nevének. [Más fordítás: Hálát adok az Úrnak (JHVH, Jahve = Örökkévalónak), mert igaz ő, zengem a felséges ÚR nevét, a magasságbeli nevének szól énekem].


Érezd és lásd hogy az Úr jó.

A földi létünkről

 „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid. 13,14)




Simon József : A testi ember életéről

"Olyan az életünk, mint a vízen a buborék" 


Megvallás

Nem félek az ellenem mondott imáktól, mert nagyobb Ő, aki bennem él, és Ő közben jár érettem.


A feltámadt Krisztus meglátása

Az emberi szem nem elég a feltámadt Krisztus meglátásához. Míg az emmauszi tanítványok a kenyér megtöréséről, addig Mária arról a szaváról ismerte fel az Urat, amellyel őt nevén szólította.


Bölcs mondások

Ha ki akarod zárni a bajt, csukd be a szád (Ismeretlen)



Biró Lally:Örülj örvendj énekeljél...

Mai Ige

Ő az én királyom.
Ő mindig volt és mindig lesz. Neki nem volt elődje és nem lesz utódja. Senki nem volt előtte és senki nem lesz utána. Nem vádolhatod semmivel és sosem fog lemondani.

www.maiige.hu


A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/


Keresztény szemmel


Keresztény szépségportál

Ma az emberek mindennek tudják az árát, de semminek sem tudják az értékét. 
Oscar Wilde

www.keresztenyszepsegportal.hu


Irma Nyári


Ámen együttes, Pajor Tamás, Dobi S. - Ő az első és az utolsó

2014. január 19.

Ige: Akik Istenre hallgatnak

Amikor a bölcsek Istenre hallgattak, és nem a gonoszra:

„Heródes észrevéve, és látván, hogy a bölcsek, a mágusok, csillagászok, tudósok megcsúfolták őt, és kijátszották, túljártak az eszén. Szerfölött felháborodék, haragra lobbant, és nagyon feldühödött, és kiküldvén, megölete Betlehemben és annak egész környékén minden fiúgyermeket, két esztendőstől és azon alul, az idő szerint, amelyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől­.

Szó, és kiáltozás hallatszott Rámában [jelentése: domb, hegy]: Sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Ráhel [jelentése: anyajuh] siratta az ő fiait, az ő gyermekeit, és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek többé* (Mát. 2,16-18)

Ekkor és így teljesedék be az ige, amit Jeremiás próféta

*Így szólt Jeremiás: „Ezt mondja az ÚR: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai” (Jer. 31,15)




A Te szereteted

29-es ZSOLTÁR.

Egyedül Ő méltó!

 „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” (Jel. 5,12)


Ima

Ha kedvet találtam előtted / bennem, tanítsd meg nekem a Te útjaidat, hogy megismerjelek és továbbra is / folyamatosan kegyelmet / kedvességet találjak a szemeid előtt. Emlékezz meg róla, hogy ez a nép / nemzet a te néped.

(2Mózes 33,13. NIV Amplified)


Spurgeon: Ígéret

Ha van hitünk megragadni Istennek egy ígéretét, az az ígéret a miénk.


Az imádság amit Jézus tanított (2)

„mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Máté 6:11)

Jézus azt tanította, hogy így imádkozzunk: „mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Figyeld meg: a mindennapi kenyeret kérjük. A ma csatáját nem lehet a tegnapi kenyér erejével megharcolni; minden nap friss ellátmányra van szükség. A pusztában Isten népe mindig csak egy napra való mannát gyűjthetett, ha valaki többet gyűjtött, az megromlott és megkukacosodott. Csodálatos dolog arról beszélni, mit tett Isten a múltban vagy mit fog tenni a jövőben, de neked csupán a ma áll rendelkezésedre. „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.”

 Csak akkor tudsz megállni az élet kihívásaiban, ha elfogyasztod azt, amit Isten mára adott neked. Ez az imádság a hit kifejezése. Már az, hogy kérsz, azt jelenti, hogy hiszed, Istennél megvan az, amire szükséged van, és törődik veled eléggé ahhoz, hogy gondoskodjon rólad. Ez az imádság azt mondja: „senki máshoz nem kell fordulnom, csak hozzád, Uram.” Tehát tedd le a telefont, kapcsold ki a tévét, csukd be az ajtót, térdelj le, menj Isten elé hittel, és imádkozz: „Add meg, amire ma szükségem van!” Isten az, aki tudja, mire van szükséged, nem te!

Ha minden nap abból táplálkozol, amit ő ad, képes leszel kezelni minden helyzetet, amit az élet hoz. Még egy gondolat: amikor az emberek minden különösebb ok nélkül kezdenek az idegeidre menni, vagy amikor mindenféle hangulatváltozásaid vannak, amikor a hit helyett az érzelmeidre alapozva élsz, valószínűleg nem táplálkozol rendesen. Ha ez így van, itt az ideje visszatérni a forráshoz, és kérni: „Uram, a mindennapi kenyeremért jöttem.”


http://maiige.hu/

Gyermekeink már biztonságban vannak?

"...vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Szellememet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra" (Ézs 44,3).

Gyermekeinkben természet szerint nincs még Isten Szelleme, amint azt tapasztaljuk is. Sok mindent látunk bennük, ami aggodalomba ejt jövőjük felől, és ez szorongó imádságra késztet. Ha fiúnk rossz útra tér, komolyan könyörgünk érte, hogy ne hagyja őt Isten elveszni, vezesse a helyes útra. Jobban szeretnénk, ha lányunk is inkább alázatos szívű hívő lenne, mint divatos kis királynő. Ez az igevers bátorítson komoly reménységre bennünket, hiszen bátorítás az előtte levő vers is: "Ne félj szolgám, Jákób", és ez oszlassa el félelmünket.
Az Úr az Ő Szellemét ígéri, bőséggel és erővel árasztja ránk, és nyomában valóságos és örökkévaló áldás terem. Ezen isteni áradat nyomán fejlődnek gyermekeink, míg "Egyik ezt mondja majd: én az Úré vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik" (44,5).

Olyan ígéret ez, melyet számon kell kérnünk az Úrtól. Időről időre határozottan könyörögnünk kell gyermekeinkért. Mi nem tudunk új szívet adni nekik, de a Szent Szellem igen, és Ő szívesen meghallgatja ezt a kérésünket. A mennyei Atya örömest veszi az apák és anyák imáját. Vannak még szeretteink a bárkán kívül? Ne nyugodjunk addig, amíg velünk együtt nincsenek biztonságban, az Úr tulajdon kezében.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Áradj rám.

Bölcsesség

Hittel mondott kérések

"Amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek." (Mt. 21:22)

"Isten szolgálatában nem szabad elcsüggedni. Az Istennek szentelt szolga hite minden próbát kiáll. Isten képes és kész szolgáinak megadni mindazt az erőt, amelyre szükségük van, és bölcsességet, amelyet a különböző szükségletek megkövetelnek. A legnagyobb várakozásuknál is többet kész tenni azokért, akik bíznak Őbenne.

Jézus nem azért szólít fel követésére, hogy azután elhagyjon bennünket. Ha életünket átadjuk szolgálatára, akkor többé nem fordulhat elő olyan helyzet, amelyről Isten nem gondoskodott már előre. Bármilyenek is a körülmények, van egy Vezetőnk, hogy irányítsa utunkat, bármilyen tanácstalanok vagyunk, van egy megbízható Tanácsadónk, s bármilyen szomorúság, gyász vagy egyedüllét ér bennünket, van egy együttérző Barátunk. Még ha tudatlanságunkban tévedünk is, Krisztus nem hagy el. Hangja tisztán és világosan hallható: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." "Megszabadítja a kiáltó szűkölködőt, a nyomorultat, akinek nincs segítője." (Jn. 14:6; Zsolt. 72:12) "Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik." (Ésa. 26:3)

A Mindenható kinyújtja karját, hogy mindig tovább és tovább vezessen bennünket. Menjetek előre, mondja az Úr, segítséget küldök nektek. Nevem dicsőségéért kértek tőlem, és én megadom nektek. Aki kudarcotokra vár, meglátja majd, hogy szavam dicsőségesen győzedelmeskedik. "Amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek." (Mt. 21:22)

Isten sohasem hagyja a világot olyan emberek nélkül, akik ne tudnának különbséget tenni a jó és a gonosz, az igazságosság és igazságtalanság között. Neki mindig vannak olyan emberei, akik a szükség idején az első vonalban állnak."

Ellen G.White: Evangélium szolgái


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/06/hittel-mondott-keresek.html

Guti Tünde AZ IGAZSÁG ÖSVÉNYEIN VEZET

   Sírtam ma az Egyházért. Sírtam az Igazságért. Mert Isten népe elvesztett valamit abból a szűzies, tiszta és egyszerű lelkületből, ami a kezdetekkor tűzként lobogott a szívekben. A hamisítatlan színigazságért, az őszinte jócselekedetek hófehér gyolcsáért könnyeztem, ami egykor a szentek öltözete volt.

   Az igazságot elferdítettük, felhígítottuk, a szeretetet meghamisítottuk, képmutató érzésekre lealacsonyítva, megfosztva így valóságos erőtől duzzadó tartalmától.

   Nyög, vajúdik és sóhajt a lelkem testvéreimével együtt, éhezve és szomjazva, hogy VALÓSÁG legyen a hirdetett Ige! Egyáltalán IGÉT hirdetünk szószékeinkről, vagy valami mást, füleknek kedvező, kedves, humoros meséket, látványos liturgiákkal fűszerezve, miközben az ÉLET elmegy mellettünk?!

   Mindannyian felelősek vagyunk, hogy kiáltsunk és ébresszünk!

   Urunk, bocsáss meg minden szót, gondolatot, érzést és cselekedetet, ami nem a Te nevedet emelte! Bocsáss meg minden Tőled elcsent dicséretet, minden szánalmas, üres szívvel másoknak odavetett vigasztalást! Bocsásd meg azokat a tetteket, amiket mi szolgálatnak neveztünk, de nem Rád mutatott, és elhomályosította jóságodat, kegyelmedet! Bocsásd meg képmutató adakozásunkat és segítségnyújtásunkat, mikor hiúságunk beárnyékolta irgalmasságodat!

   Könyörülj rajtunk mindazért, amivel csorbát ejtettünk az evangélium üzenetén, könyörülj, Uram a kevély tervekért, az önigazult teológiáért!

   Jézusom, Te szárítsd fel könnyeimet, és mindenről lemondok érted! Szántsd fel kiszáradt szívem göröngyeit, hogy a Tőled származó szeretet által munkálkodó hit új vetést sarjasszon, belegyökerezve igazságodba és szentségedbe!

   Drága Jézus! Nincs annál nagyobb gyönyörűség, mint egyre jobban megismerni Téged!

   Amikor felfeded Igéd mélységeit, felnyitod szemem, hogy lássak és betöltesz Szent Szellemeddel, hogy értsek, még a lélegzetem is eláll a csodálattól! Kegyelmed jobb, mint az élet!

   Kérlek, Uram, terelgesd össze juhaidat arra a dús legelőre, ahhoz a csendes vízhez, ahol nincs hamis máz, vallásos pompa és emberi büszkeségen trónoló vezetés, hanem Te nyilatkoztatod ki titkaidat, meggyújtva szövétnekünket, hogy az egyre növekvő sötétségben ne tévedjünk el!

   Te vagy nekünk az igazság ösvénye!


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/ateleseim/az-igazsag-osvenyein-vezet.html


Krisztus befejezett munkájában élni 1. rész

Krisztus befejezett munkájában élni 2. rész

Krisztus befejezett munkájában élni 3. rész

Mondd el az egész világnak

2014. január 18.

Egyedül Ő méltó

Isten veled van

Krisztus Szeretete Egyház


Isten jó!

Lydia magazin


Az emberek


Keresztény szépségportál

Az emberek olyanok, mint az ólomüveg ablakok. Csillognak és ragyognak, amikor a nap kisüt, de amint beáll a sötétség, igazi szépségük csak akkor mutatkozik meg, ha a fény belülről fakad.

Elisabeth Kübler-Ross

www.keresztenyszepsegportal.hu


Atyám,tudd meg

Birtokold a bűnbocsánatod! 333.rész (Megbocsátás,bűnvallás)

Krisztusban

Szeretet-Közösség


Keresztény szemmel


A kegyelem

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


Isten, akármit teszünk, vagy nem teszünk, találsz okot az irgalomra.
Felmentesz minket – gyermekeddé fogadsz – Nálad minden lehetséges
.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/
 


A Szent Szellem

Bezdek Robert


Ő az én királyom.

Mai Ige


Ő Isten Fia. Ő a bűnösök megváltója. Ő a civilizáció középpontja. Egyedül neki van élete önmagában. Egyenes. Egyedülálló. Összehasonlíthatatlan. Példa nélküli. Páratlan. Kiemelkedő. Ő a legnagyszerűbb fogalom az irodalomban. Ő a legkiválóbb személyiség a filozófiában. Ő a legfőbb probléma a kritikai gondolkodásban. Ő a legalapvetőbb tanítás a történeti teológiában. Ő az igazi hit szükségességének megtestesítője.

www.maiige.hu


Szeretnivaló okfejtés

Tudatos életmód


Az élő vs. írott ige - Kubinyi Károly

Hadassa63-Atyám,kérlek,hallgasd meg a szívem

2014. január 17.

Ige: Az apostol megvallása a vigasztalás Istenéről

 „Áldott, és imádott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak és könyörületnek atyja, és minden vigasztalásnak bátorításnak, buzdításnak Istene;

Aki megvigasztal, bátorít, és buzdít minket is minden nyomorúságunkban, szorongásunkban és szorongattatásunkban, üldözésben. Hogy mi is megvigasztalhassunk és képesek legyünk bátorítani bármely nyomorúságba esteket. Azokat, akik szomorúak, akik bármiféle szorongattatásban, gyötrődés és üldözésben vannak. Azzal a vigasztalással buzdítással és bátorítással, amellyel Isten vígasztal minket, vagyis azt a vigasztalást, bátorítást nyújtva nekik, amelyet Ő nyújt nekünk*(2 Kor. 1,3-4)

Isten vigasztalása a prófétán keresztül: „Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!... Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? Ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?!... Mint férfit, akit anyja vígasztal, akként vigasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vigasztalást! Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megismerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött” (Ésa. 49,13; 51,12; 66,13-14).



Erőm Te vagy szívem Királya.

Joyce Meyer: Figyelsz a beszédedre?

Ige

Ige

Ravasz László: A hit

A kereső hit a nehézségeken áttekint Jézusra, a győzelmes hit Jézuson át a nehézségekre. 


Spurgeon: A hit

Az igazi hit arra törekszik, hogy mások szívében tovább terjedjen.


Hordozó szeretet (II.)

Szenvedjétek el egymást!  (Kol 3, 13)
Mindannyiunknak hordoznunk kell egymást. Vannak emberek, akik csak terhet jelentenek a másiknak. Az ilyeneket is hordozzuk, ha Isten mellénk állította őket. Alkalmat adnak a türelemre, és így csiszolókövek ők, akiknek keménysége lényünkből sok szögletességet lecsiszol.
Jézus három éven át hordozta Júdást, akinek sötét, tisztátalan, titkolózó lénye súlyos teherként nehezedett szívére. Teljesen csendben hordozta, nem könnyített magán senki előtt. Milyen érthető lett volna, ha valamelyik bizalmas tanítványának beszélt volna róla! Nem tette ezt meg az utolsó estéig.
Ő volt a nagy teherhordozó. Az egész világ bűnét viselte. Tanítványaiban is sokat kellett elhordoznia. Isten megváltott gyermekei sem üdítik fel Őt, hanem csak megterhelik újabb és újabb tévelygéseikkel, kishitűségükkel, földi gondolkodásukkal és szeretetlenségükkel. Jézus magára vette bűneinket. Ézsaiás 53-ban erről olvasunk: Sokak bűnét hordozta".
Természetünk szerint összeférhetetlenek vagyunk, mert többnyire csak mások hibáit látjuk és nem a magunkét. Milyen sokszor segíthetnénk előbbre egy-egy megtévedt embert, ha valamit mi is vállalnánk a teherből. De hordozás helyett tiltakozunk, hallgatás helyett szemrehányásokat teszünk. Ahelyett, hogy szelíd szóval szólnánk a másik lelkiismeretéhez, hogy meggyőzzük igazságtalanságáról, haragunknak, nemtetszésünknek adunk kifejezést és ezzel dacba, megkeményedésbe sodorjuk őt.

Ha azt akarjuk, hogy megszabaduljon bűneitől, nem szabad visszahúzodnunk tőle, ha látjuk, hogy vétkezett. Meg kell tanulnunk, hogy csendben várva imádkozzunk; maradjon meg a szeretet. A Megváltó tűrte, hogy az emberek bűne ránehezedjék. Nekünk is vállalnunk kell valamit, sőt sokat és végül is mindent! Ha lelkiismeretünknél fogva Istenért elhordozzuk a gonoszt és elszenvedjük az igazságtalanságot, és ha talán éppen a jó miatt kell szenvednünk, mint Jézusnak, akkor lehetőség van arra, hogy a gonoszokat megnyerjük és a bűnösök megtérjenek. A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyőzátt és erre a vallomásra bírt: Te jobb vagy nálam! Szeretnék olyan lenni mint te!" Ilyen lelkületűvé formál minket a fáradhatatlan és teherhordozó Jézus.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/

Böjte csaba Gondolatok egy új év hajnalán

Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Csodálom Jézus Krisztust, ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán ülve szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk jött, és szembe ment az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel.

Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya vágyaink által szívünkbe írt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára akadályt, lendületesen vállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy-egy kudarc, nem bénítja le, nem ül félre duzzogva, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre.

Olyan döbbenetes látni, hogy sok sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak ímmel-ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága, egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helyben tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember megtapasztalhat?

Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtűkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait.

Lehet bekeseredve, szárnyszegetten reménytelenségbe ostorozni ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mint egy langyos szellő belekapaszkodik embertársad csüggedten logó vitorlájába, és elindítja őt a reális létezés hatalmas óceánján.

Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni a kibontakozás utáni néma vágyra.

Jó dolog, mint egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét. Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.

Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni.

Te ástad a kutat, de annak életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi, szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé válsz.

Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan pocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen limlomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré.

Mi vagy te?
Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mint azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak.

A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd írt irányban tovább teremtő Istennek.

Krisztus Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten símogató válasza lenni?

Karácsony után mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?
Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani.
Szeretettel,

Csaba testvér


http://szeretet-osvenyen.blogspot.hu/search?updated-max=2013-01-09T01:05:00%2B01:00&max-results=15

DÜNAMISZ - Oly hálás vagyok (keresztenyzene.info)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól




A Bibliában olvasunk egy prostituáltról (Lukács 7), aki könnyeivel mosta meg, és hajával törölte meg Jézus lábát. A történetben egy érdekes párbeszédet találunk: „Amikor látta ezt a farizeus, aki meghívta őt (Jézust), ezt mondta magában: Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös” (39. vers). Jézus „az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: látod ezt az asszonyt?” (44. vers). Igen, Simon látta az asszonyt, de úgy, mint egy emberi roncsot, akihez nem szabad hozzáérnie se neki, se Jézusnak. Jézus viszont más szemmel nézett rá: saját kereszthalálára előretekintve egy bűntől teljesen megtisztult nőt látott. (Hasonlóképpen, azoknak, akik az evangéliumot hirdetik, úgy kell a legnyomorultabb emberekre is tekinteniük, mint akiknek a bűneiért Jézus meghalt a kereszten.) Jézus különösen odafigyelt a társadalom kivetettjeire, a Zákeusokra, a samáriai asszonyokra, vagy a vak koldusokra. Meglátta bennük a legjobbat... bár látta a legrosszabbat is. Látta félelmeiket, érezte kétségbeesésüket, és értékelte a bátorságukat, amivel felé közeledtek. Nála szolidárisabb ember nem élt a Földön. Nem azért jött közénk, hogy vallást alapítson, hanem hogy segítő kezet nyújtson az EMBEREKNEK!

A képen egy ezerfős ex-prostituált kórus látható, akik megtértek az Úrhoz, és azt éneklik: „A Bárány vére megtisztít, és mindent újjátesz!”. REINHARD BONNKE

A SZÍV SZERETETE

…Az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, aki adatott nékünk. - Róma 5,5.

— Utálom az anyósomat — mondta nekem egyszer egy szolgáló felesége. — Még azt sem tudom, hogy van-e üdvösségem egyáltalán, mert a Biblia azt mondja: „aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.” (1Ján. 3,15.) Tudtam, hogy van üdvössége és be van töltekezve a Szent Szellemmel. Azt is tudtam azonban, hogy megengedi az ördögnek, hogy uralja őt az elméjén és a hústestén keresztül. Azt mondtam tehát:
— Nézz a szemembe és mondd ki hangosan: „Én utálom az anyósomat.” Amint ezt kimondod, ellenőrizd a bensődet — mert Isten szeretete a szívünkbe lett kitöltve, nem a fejünkbe — és mondd el nekem, mi történik ott.

Megtette, amire kértem, és meglepődve mondta:
— Valami “zavaró” érzés van a szellememben mélyen!
— Igen, valami a bensődben figyelmeztetni próbál téged — mondtam neki. — Isten szeretete a szellemedben uralmat akar venni feletted, te azonban megengeded az elmédnek, — ahol ezek a gondolatok felhalmozódtak — hogy az uralkodjon feletted. A szíved valójában mindenkit szeret. — Igen, tényleg így van — ismerte be. — Akkor most mit tegyek? — Cselekedj szeretetben, és engedd, hogy a szíved uralkodjon rajtad — és ne a fejed.

Megvallás: Én megengedem Isten szeretetének, amely kitöltetett a szívembe a Szent Szellem által, hogy uralkodjon felettem.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/



Dr-Kováts György: ÁLDOTT VAGY-3.

Ef 1,3.
3 Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi (pneumatikosz) áldással a mennyekben, a Krisztusban,

Mi minden van benne ebben az áldásban?
Vannak, akik szeretik azt hangsúlyozni, hogy a „fizikai, testi” áldások az Ószövetség számára adattak. Nekik lett megígérve a föld, a szaporodás, a bor és búza bősége, és az ellenségeik felett való győzelem. S ahogy ezt hangsúlyozzák, bizalmatlanság, gyanakvás támad a szívben az Úr Igéje felé, az Úr gondoskodása felé, és az ember „magára marad”. „Isten nem akar megáldani, azt az Ószövetségben mondta, ezek az ígéretek nem nekünk szólnak, stb.” – ilyen gondolatok hatják át a szívet, ha elveszik tőle a bizalmat, a gyermeki hitet, és az ígéreteket.

De én szeretem hangsúlyozni, hogy amit az Ószövetségben ugyanaz az áldó Isten mondott a hit ottani embereinek, aki ma, itt, az Újszövetségben egyszülött Fiát adta oda, hogy közel kerülhessünk Őhozzá, mint fiai, megváltottjai, és szeretettjei, ugyanaz az Isten, ugyanazt MA IS mondja, adja, és árasztja. Ő nem változott. Csak megtette, amit akkor megígért. Elvégezte, amit akkor még csak kijelentésben adott oda a hit embereinek, betöltötte ígéreteit, és most már TÉNY-ként támaszkodhatsz arra, amit Ő tett. Szeretem hangsúlyozni, hogy az Ószövetség még beteljesedésre várt, az Újszövetségben kaptuk meg ezt a beteljesedést. (Zsid 11,39-40.) Ha a beteljesedés a „JOBB”, akkor hogy lenne kevesebb, mint ami még beteljesedésre várt?

Az ígéretek érted, neked, a te javadra adattak. Már akkor, és most is. A várakozás idején (az Ószövetségben) és most, a beteljesedés, az Újszövetség idején is. Az áldás érted lett kijelentve, benne vagy Ábrahám magvában, hit által, és örököse vagy az Örökkévaló Istennek, örököstársa Jézus Krisztusnak. Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna VELE EGYÜTT MINDENT minékünk. Kiknek? Minékünk, az Újszövetség fiainak. (Róma 8,32.)

Bátorodjon a hited. Te már áldott vagy. És ez az áldás, attól, hogy „szellemi áldás” (Ef 1,3.), NEM KEVESEBB, mint ami korábban ki lett jelentve. BENNE VAN mindaz, ami korábban is igaz volt, Krisztusban a tiéd, és benne van, amit korábban csak várni tudtak. Ami ki volt jelentve, mozaikszerűen látható volt, amit „kutattak” az Ószövetség szent emberei, (1Pét 1,10-11.), ez most a miénk lett. Az Újszövetség szentjeié. A tiéd.

„Mert az Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné, és Őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.” (2Kor 1,20.)


Nem engedünk ebből. Ugye? Áldott vagy. És bátran támaszkodhatsz az ígéretekre. Az Úr Jézus megerősítette mindezeket az Újszövetség szentjei, az Ő tanítványai számára. Hiszel Neki?

Szeretni és szerteve lenni

Keresztény szépségportál


Szeretni Istent, és általa szeretve lenni: ez a legnagyobb érték, amely mindörökre megmarad. Alister McGrath



WWW.KERESZTENYSZEPSEGPORTAL.HU



Az akadályok

Lydia magazin


Mary Woods sérülése és gyógyulása

Amen - Hős leszel