Ján. 9,1 És amint
eltávozék [és továbbment], láta [vagyis észrevett] egy embert, aki
születésétől fogva vak vala.
Ján. 9,2 És kérdezék
őt a tanítványai, mondván: Mester [vagyis
Rabbi], ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?*
*A tanítványok azért tették fel ezt a kérdést, mert a törvény – amit a
vallások tanítanak – azt mondja azokról, akik bálványimádók lettek: „…én, az ÚR, a te Istened, féltőn
szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és
negyedízig, ha gyűlölnek engem” (2Móz.
20,5)
Ján. 9,3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett [(hamartanó): elvét,
eltéveszt, elhibáz; eltéveszti a célpontot], sem ennek szülei; hanem [azért
történt ez], hogy nyilvánvalókká [vagyis
láthatókká] legyenek benne [és rajta]
az Isten dolgai [és munkái]*
*A szülők, és a fiuk is Ádám leszármazottai voltak, ebből következően
céltévesztettek, erről így szól Isten Igéje: „Ez az Ádám nemzetségének könyve. Amely napon
teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt. Férfiúvá és
asszonynyá teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevüket Ádámnak (vagyis embernek), amely napon
teremtetének. Élt vala pedig Ádám
száz harmincz esztendőt, és nemze fiat
az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,1-3)
Ján. 9,4 Nékem [addig kell]
cselekednem [és végbevinnem] annak dolgait, aki
elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem
munkálkodhatik [(dünamai): mert nem lesz képes, nem lesz
hatalma rá, ezért nem lehetséges számára]*
*És folytatja az Úr Jézus: „Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak
(vagyis a nappalnak)? Ha valaki nappal
jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát. De ha valaki éjjel
jár, megbotlik, mert nincs világossága” (Ján. 11,9-10).
Amikor kijelenti az Úr Jézus, hogy hogyan
fog meghalni, így válaszolnak neki, és egyben kijelentést nyer, hogy mikor jön
el az éjszaka: „… hogyan mondod hát te,
hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért
nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg
világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg (és hatalmába ne kerítsen) titeket: mert aki a sötétségben jár, nem
tudja, hová megy” (Ján. 12,34-36).
Már Ézsaiás így prófétált a testi emberről,
mert a testi ember sötétségben él: „Jövendölés
Moáb (jelentése: az atya leszármazottai) ellen. Igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült Ar-Moáb (jelentése:
fallal körülvett főváros, erődítmény); igen,
a pusztulás éjjelén megsemmisült Kir-Moáb (jelentése: a téglafal városa)!”
(Ésa. 15,1).
És: „Jövendölés
Dúma (jelentése: hallgatás, csend; halottak birodalma) ellen: Seirből (jelentése: szőrös, durva, nyers, itt lakik Ézsaú,
aki az edom, vagyis Ádám) így kiáltnak
hozzám: Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj? Közeleg a reggel, de
még éjjel van - felelt a vigyázó. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd
visszajöttök” (Ésa. 21,11-12).
Mindazok, akik befogadták az Urat, vagyis visszatértek és beteljesedtek
Szent Szellemmel, azokhoz így beszél az apostol: „De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, …Ti mindnyájan világosság
fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!” (1
Thess. 5,4-5).
Az apostolok
így figyelmeztetik a hívőket: Mert
egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek
úgy, mint a világosság gyermekei” (Eféz.
5,8).
Mert: „Az
éjszaka elmúlt, [előrehaladt] a nap
[nappal] pedig elközelgett; [közel
jött] vessük el [tegyük hát félre] azért a sötétségnek cselekedeteit, és
öltözzük fel a világosság [a fény] fegyvereit”
(Róm.
13,12)
„Mert (hús)testben élünk, de nem (hús)test
szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem (hús)testiek, hanem
erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására” (2 Kor. 10,3-4)
„Mi…, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk éberek,
vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség
reménységét” (1 Thess. 5,8)
És: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok
az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert nem vér és (hús)test ellen van
nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez
élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a
magasságban (epuraniosz = égitesteken) vannak. Éppen ezért vegyétek fel
az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent
leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat
igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, felsaruzva a
lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Mindezekhez
fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát
megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját,
amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden
időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal
és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,11-18)
Ján. 9,5 Míg e világon vagyok, e világ világossága [fénye] vagyok.
Ján. 9,6 Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt
csinála, és rákené a sarat a vak szemeire,
Ján. 9,7 És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám
tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve
látva*
*Az Úr Jézus sok csodát – és teremtő csodát – cselekszik, így mutatva be,
hogy mit jelent a „e világ világosságának lenni: „És hoznak néki egy nehezen szóló [egy
dadogó] süketet [egy süketnémát], és kérik vala őt, hogy
vesse [tegye] reá kezét. Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság
közül egy magát, az ujjait annak fülébe bocsátá, és [ujjára] köpvén illeté [megérintette] annak nyelvét, és föltekintvén az égre, fohászkodék [felsóhajtott], és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál
meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele [bilincse
is azonnal] megoldódék, és helyesen
[hibátlanul; értelmesen] beszél vala” (Márk. 7,32-35).
„Azután Bethsaidába [jelentése: halászó hely] méne;
és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt [hogy érintse
meg]. Ő pedig megfogván a vaknak kezét,
kivezeti őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén [itt nyállal megkente
szemét] és [azután] kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é
valamit? Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló
fákat [Más fordítás: Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának]. Azután kezeit ismét ráveté [rátette] annak szemeire, és feltekintete véle [ő
pedig körülnézett]. És megépült [és
meggyógyult], és látá messze és világosan
mindent [Más fordítás: mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt,
úgyhogy messzire mindent látott]” (Márk. 8,22-25).
Ézsaiás prófétán keresztül így kerül
kijelentésre, hogy Isten van közöttünk: „Mondjátok
a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő
(és bosszút áll), az Isten, aki megfizet,
Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek
fülei megnyittatnak” (Ésa. 35,4-5).
Ján. 9,8 A szomszédok azért, és akik az előtt látták azt, hogy
vak vala [és hogy koldus volt],
mondának: Nem ez-é az, aki itt szokott ülni és koldulni?
Ján. 9,9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy:
Hasonlít hozzá. Ő azt mondá, hogy: Én vagyok az.
Ján. 9,10 Mondának azért néki: Mimódon [és hogyan] nyiltak meg a te szemeid?
Ján. 9,11 Felele az és monda: Egy ember, akit Jézusnak
mondanak, sarat készíte és rákené a szemeimre, és monda nékem: Menj el a Siloám
tavára és mosódjál meg; miután pedig elmenék és megmosakodám, megjöve látásom.
Ján. 9,12 Mondának azért néki: Hol van Ő? Monda: Nem tudom.
Ján. 9,13 [Elvezették, és]
vivék őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis
kirekesztően vallásos elkülönült, elzárkózó. Kiemelkedően vallásos férfiak zárt
csoportja, vagyis szektája].
Ján. 9,14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálá és felnyitá ennek
szemeit, szombat [(szabbaton): nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás
napja] vala.
Ján. 9,15 Szintén a farizeusok is megkérdezék azért őt, mimódon
jött meg a látása [és hogyan lett látóvá]?
Ő pedig monda nékik: Sarat [(pélosz): agyagot] tőn szemeimre, és
megmosakodám, és látok.
Ján. 9,16 Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az
ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások mondának:
Mimódon tehet bűnös [(hamartólosz): vagyis céltévesztett] ember ilyen jeleket [(szémeion): csodákat]? És hasonlás [vagyis
(szkhiszma): szakadás, megosztás,
meghasonlás] lőn közöttük.
Ján. 9,17 Újra mondának a vaknak: Te mit szólsz ő róla, hogy
megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta.
Ján. 9,18 Nem hivék azért a zsidók [vagyis a júdeaiak] róla, hogy vak vala és megjöve a látása, mígnem
előhívák annak szüleit, akinek megjöve a látása [aki látóvá lett],
Ján. 9,19 És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok,
akiről azt mondjátok, hogy vakon született? mimódon lát hát most?
Ján. 9,20 Felelének nékik annak szülei és mondának: Tudjuk,
hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született:
Ján. 9,21 De mimódon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg
a szemeit, mi nem tudjuk: elég idős már ő; őt kérdezzétek; ő beszéljen magáról.
Ján. 9,22 Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a
zsidóktól [vagyis a júdeaiaktól]:
mert megegyeztek már a zsidók [a júdeaiak],
hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, rekesztessék ki a gyülekezetből [azt ki kell zárni a zsinagógából, a
közösségből, az kiközösítetté lesz]*
*A nép sokat vitázott egymás között arról, hogy ki az Úr Jézus: „Mindamellett senki sem beszélt
vala nyiltan [és nyilvánosan] ő
felőle a zsidóktól [vagyis a júdeaiaktól] való félelem miatt” (Ján. 7,13).
Sőt: „…
a főemberek közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be
(nem vallottak színt a farizeusok miatt), hogy
ki ne rekesztessenek (vagyis nehogy kizárják őket) a gyülekezetből (a zsinagógából, a hitközségből)”
(Ján. 12,42).
Ján. 9,23 Ezért mondák annak szülei, hogy: Elég idős [már nagykorú], őt kérdezzétek.
Ján. 9,24 Másodszor is szólíták azért az embert, aki vak vala,
és mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek [vagyis mond meg az igazat, vald meg a bűnödet, vald meg, hogy tévedtél];
mi tudjuk [(eidó oida): és
tisztában vagyunk vele], hogy ez az ember bűnös [(hamartólosz):
bűnös, vagyis céltévesztésben van]*
*Istennek a bűnt
elkövető úgy tud dicsőséget adni, hogy megvallja bűnét, ahogy az Istennek
szentelt dolgokból ellopó Ákánnak kellett:
„Ekkor azt mondta Józsué (jəhušuʿa
jəhôšuʿa: jehósua, jósua = az Úr /
JHVH: Jahve / a szabadulás) Ákánnak (ʿáḵán: Ákán
= bajt okozó): Fiam, adj dicsőséget az
ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el, (náḡaḏ: és
valld meg) nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el (káḥaḏ: és ne tagadj le) semmit
előttem” (Józs. 7,19)
Ján. 9,25 Felele azért az és monda: Ha bűnös-é, [(hamartólosz):
vagyis céltévesztésben
van-e] nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.
Ján. 9,26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mimódon [és hogyan] nyitotta meg a szemeidet?
Ján. 9,27 Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok [nem hallottátok meg, vagy nem értettétek meg]:
miért akarjátok újra hallani? Avagy ti is az ő tanítványai akartok lenni?
Ján. 9,28 Szidalmazák [(loidoreó): gyalázzák, és becsmérlik] azért őt és
mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk*
*Az Úr Jézus már
korábban kijelentett nekik, hogy: „Ne állítsátok [nehogy azt gondoljátok, (dokeó): ne feltételezzétek, és ne
higgyétek], hogy én vádollak majd
benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.
Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar):
ugyanis] énrólam írt ő. Ha pedig az ő
írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek [(réma):
kijelentéseimnek, élő igéimnek]” (Ján. 5,45-47).
De Az Úr Jézus a tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól
fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes
Szentírásban], amik őfelőle megírattak”
(Luk.
24,27).
Hiszen már az Édenben így hangzik az ígéret a „mag”-ról a
céltévesztett ember számára: „És
monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden
barom (vagyis minden állat) és minden
mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És
ellenségeskedést szerzek (és támasztok) közötted
és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre
tapos, te pedig annak sarkát mardosod”
(1 Móz. 3,14-15).
Ezt a „magot” kapja meg Ábrahám, és örökli Jákób,
és Izsák: „Hogy megáldván megáldalak
tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint
a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni
az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei,
mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1
Móz. 22,17-18).
Ez a „mag” fiúgyermekként fog belépni a világba:
„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú
adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak,
tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, (örökkévaló Atyának) békesség fejedelmének! Uralma növekedésének
és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje
és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek
Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!”
(Ésa. 9,6-7).
Az lesz a jel, hogy beteljesedett az ígéret, hogy
szűztől fog születni: „Ezért ád jelt
néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt
Immánuelnek, aminek jelentése: velünk az Isten” (Ésa. 7,14).
Ez a gyermek Dávid magvából származik: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és
támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen
cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel
bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi
igazságunk (a mi megigazulásunk)!” (Jer. 23,5-6).
Ő király lesz: „És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy pásztora lesz
mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megőrzik
és cselekszik” (Ezék. 37,24).
És egyben próféta is lesz: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai
közül olyat, mint én: azt hallgassátok”
(5 Móz. 18,15).
És így folytatja a feltámadott Úr Jézus: „… Ezek azok a
beszédek [(logoszok): igék], melyeket
szóltam [és beszéltem] néktek, mikor
még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a
Mózes törvényében. [Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében
jelentett ki], a prófétáknál [az
Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknél] és a zsoltárokban én felőlem” (Luk. 24,44).
Ján. 9,29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről
pedig azt sem tudjuk, honnan való*
*A vallási vezetők
„tudják”, mert meg van írva. Amikor az Úr leszállt a Sínai hegyre: „Az egész Sinai
hegy pedig füstölög vala, (és egészen füstbe borult) mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje,
mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava
(a kürt zengése) mindinkább erősödik
vala; (és egyre erősebben hangzott) Mózes
beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan” (2 Móz. 19,18-19).
Amikor az Úr a szent sátor
ajtajában állt: „És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a
sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék (és
leborult) az ő sátorának ajtajában. Az Úr
pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával;
és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia,
nem távozék el a sátorból” (2 Móz.
33,10-11).
Ján. 9,30 Felele az ember és monda nékik: Bizony [ebben éppen az a] csodálatos [(thaumasztosz):
megdöbbentő, meglepő, rendkivüli, furcsa,
különös], hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet [mégis] megnyitotta.
Ján. 9,31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a
bűnösöket [(hamartólosz): a célt eltévesztőket]; hanem ha valaki istenfélő, [ha valaki (theoszebész): Istent
tisztelő] és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg*
*A vallási
vezetőknek tudniuk kellett volna, hogy Istentől van-e az Úr Jézus, hiszen
számtalan igében már kijelentette az Úr, hogy:
„Messze van az Úr az istentelenektől (vagyis az Isten nélkül élőktől); az
igazaknak pedig könyörgését meghallgatja” (Péld. 15,29).
Hiszen: „Az ÚR szeme látja az igazakat, füle
meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16).
És: „Beteljesíti az őt félőknek (az Őt
tisztelőknek) kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket”
(Zsolt. 145,19).
De ha: „Valaki elfordítja az ő fülét a
törvénynek hallásától, annak könyörgése is útálatos” (Péld. 28,9)
Ján. 9,32 Öröktől fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek
szemeit valaki megnyitotta volna [Más fordítás: Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki
visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát].
Ján. 9,33 Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék*
*És meg is van
írva, hogy: „Az Úr (JHVH=Jahve) megnyitja
a vakok szemeit, az Úr (JHVJ=Jahve)
felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).
És:„Az ő cselekedetiből ismerteti meg magát még a gyermek is, ha tiszta-é,
és ha igaz-é az ő cselekedete. A
halló fület és a látó szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt” (Péld. 20,11)
Ján. 9,34 Felelének és mondának néki: Te mindenestől bűnben
születtél, és te tanítasz minket? És kiveték őt [vagyis kidobták, kihajították őt, és kiközösítették a zsinagógából].
Ján. 9,35 Meghallá Jézus, hogy kiveték [kidobták, és hogy kiközösítették] őt; és találkozván vele, monda
néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?
Ján. 9,36 Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?
Ján. 9,37 Monda pedig néki Jézus: Láttad is őt [magát], és aki beszél veled, Ő az.
Ján. 9,38 Az pedig monda: Hiszek, Uram. És [leborulva] imádá Őt.
Ján. 9,39 És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra,
hogy akik nem látnak, lássanak [vagyis
látókká legyenek]; és akik látnak [a
látók pedig], vakok legyenek.
Ján. 9,40 És hallák ezeket némely farizeusok, akik vele [és a közelében] valának, és mondának
néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?
Ján. 9,41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna
bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad [és továbbra is céltévesztésben maradtok]*
*Mert azt gondolod magadról: „És
meg vagy győződve arról is, [mert elhitetted magaddal], hogy te a vakok vezetője vagy, meg a
sötétben járók [és sötétben élők] világossága,
[és fénye]. A balgatagok [tudatlanok,
buták, ostobák, értetlenek, oktalanok] tanítója,
[nevelője, oktatója, fegyelmezője]. A kiskorúak [gyermekek, kisdedek, tapasztalatlanok] mestere [tanítója] vagy,
bírván [mivel birtokodban van] a
törvényben [vagyis Isten Igéjében] az
ismeret [és megismerés, és a
tudás kiformálódását] és igazság [a
valóság] (külső) formáját. [vázát, látszatát, vagyis a tartalom nélküli formát]” (Róm. 2,19-20)