Mi a PÜNKÖSD – és a pünkösdi mozgalomról
A pünkösd megünneplésére készülő keresztény világ
napjainkban jelentős változáson megy keresztül. A pünkösdről alkotott, az
eseményben főleg ünnepnapot és az Egyház születését látó hagyományos szemlélet
megváltozása ma már szinte valamennyi felekezetre hatást gyakorol. Az ünnep
modern felfogásában nem a történelmi esemény, hanem a Szentlélek jelenkori
kiáradása és a keresztény életben, szolgálatban való jelenléte, működése áll a
középpontban. A pünkösd nemcsak múlt, hanem izgalmas jelen és csodálatos jövő
egyre több hívő számára.
A Jordán. "Aki hisz bennem, annak bensőjéből élő vizek
folyamai fakadnak"
A hagyományos felfogásban elsikkadt a Szentlélek személyes
jelenléte a hívők egyéni és közösségi életében. Ehelyett a vallási szokásoknak
való megfelelés került előtérbe. A XX. századi pünkösdi–karizmatikus mozgalom hatására
egyre többen ismerik föl, hogy a hitre jutás után szükséges a kereszténnyé
válás folyamatában az úgynevezett második lépés megtétele, vagyis a Szentlélek
keresztségéből való részesedés. A XX. századi keresztény szellemi tapasztalat
azt igazolta és igazolja folyamatosan, hogy a pünkösdi megtapasztalás
keresztény tömegek számára élő valóság. Egyre több keresztény állítja magáról,
hogy a Szentlélekkel személyesen találkozott, és természetfölötti élményben
részesült.
Ezek a modernkori
karizmatikus megtapasztalások számos teológust, egyházi személyiséget a
Szentlélek szerepének újragondolására késztettek. A pünkösdi–karizmatikus
mozgalom egyik fontos célkitűzése a pünkösdkor született egyház helyreállítása.
A mozgalom a XX. században szinte a semmiből indult el, és vált a XXI. század
küszöbén a keresztény világ legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb hatású
irányzatává. Számos szakértő kísérletről beszél, amely még közelről sem érte el
kitűzött célját. A mozgalomról azonban bebizonyosodott, hogy életképes, a
működését kísérő zavarok, ellentmondások fölé tud emelkedni, saját hibáit képes
korrigálni. Az elmúlt évek, évtizedek azt is igazolták, hogy a pünkösdkor
született egyház helyreállítása a XX. században egy ellentmondásokkal tarkított
folyamat, amely minden bizonnyal a XXI. században teljesedik ki és lesz a
kereszténység meghatározó, domináns tényezőjévé.
Milyen egyház és kereszténység született pünkösdkor?
Az evangélium a názáreti Jézus életét, földi szolgálatát,
valamint halálát és föltámadását tartalmazza. A karizmatikus teológia kiemeli
Jézus szolgálatában a Szentlélek szerepét. Álláspontjuk szerint a Szentlélek
korszaka valójában már a Názáreti galileai és júdeai tevékenysége által
elkezdődött. Jézus mintegy harminc évig névtelen, törvénytisztelő zsidó
emberként élt. Nagy valószínűség szerint Názáretben nevelőapja foglalkozását
űzte. Keresztelő János prófétai működése jelentős befolyással bírt rá. A
Jordánban való megkeresztelkedése után részesedett Szentlélek-keresztségben,
majd negyvennapos pusztai tartózkodása után tért vissza szűkebb hazájába,
Közép-Galileába, hogy Isten Országát hirdesse.
Az evangéliumok
beszámolója szerint Jézus szinte azonnal kortársai érdeklődésének középpontjába
került. Akkoriban számos nagy hírű és tudású rabbi tevékenykedett Júdeában, egy
fiatal rabbinak nagyon nehéz volt tömegbefolyásra szert tenni. Jézusnak ez első
nyilvános fellépésével sikerült. A teológusok szerint azért, mert a kortárs
rabbikkal ellentétben Jézus igehirdetése a Szentlélek erejére és Isten
hatalmára épült. A Jézuson keresztül megnyilvánuló Szentlélek gyakorolt hatást
a hallgatóságra. Az evangéliumi csodákat – mint például a démonok kiűzését, a
betegek meggyógyítását, a halottak föltámasztását – a Szentléleknek a Názáretin
keresztül történő megnyilvánulásaiként értelmezik. Többen rámutattak, hogy
Szentlélek nélkül Jézus nem lett volna képes csodatevésre, mert Krisztus a
megtestesülése előtt, ön-kiüresítése (Fil 2,7) során csodatevő képességéről is
lemondott.
Jézus földi
szolgálata alatt gondoskodott arról is, hogy művét folytassák a földön
tanítványai, akiknek megígérte, hogy elküldi nekik a Szentlelket: "De én
az igazat mondom néktek: jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek,
nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok"
(Jn 16,7). Sőt, Keresztelő János azt állította a Messiásról, hogy Ő lesz az,
aki "Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket" (Mt 3,11b).
Jézus a földi szolgálata során köztudottan senkit nem keresztelt meg
Szentlélekkel. A tanítványok képzésében az Isten országáról való tanítások és
az Isten erejének demonstrációja játszották a főszerepet.
János hangsúlyozza
Evangéliumában, hogy a Szentlélek eljövetelének természetfölötti feltétele
Jézus felmagasztalása az Atya által. A feltámadástól pünkösdig tartó időben
foglalta el Jézus a mennyben kiváltságos pozícióját, amikor is Isten Úrrá
kiáltotta ki Őt minden teremtmény és teremtett dolog fölött. Ezt az időszakot a
tanítványok várakozással töltötték Jeruzsálemben. A feltámadás utáni ötvenedik
napon, pünkösdkor százhúszan voltak együtt, amikor "lőn nagy
hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az
egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, s ült
mindegyikre azok közül, s megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezdének
szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk" (Csel 2,2–4).
Ezt az eseményt nagy
zaj kísérte, ezért is gyűltek több ezren köréjük, hogy megtudják a jelenség
okát. Az Apostolok cselekedetei könyvének beszámolója alapján a
kíváncsiskodókat megosztotta az, amit láttak és hallottak. Egyesek
csodálkoztak, mások a kiváltó okot kutatták, egy harmadik csoport pedig a
Szentlélekkel betöltekezett tanítványokkal kapcsolatosan nagyon is markáns,
pejoratív véleményt fogalmazott meg: "édes bortól részegedtek meg".
Péter apostol a
történtek után lépett először Jézus Krisztus tanítványaként a nyilvánosság elé.
Pünkösdi beszédében világosan leszögezte, hogy a Szentlélek eljövetele a Földre
azt igazolja, hogy Jézus feltámadt a halálból, Isten Őt felmagasztalta, Úrrá és
Krisztussá tette. Ezekkel az üdvtörténeti tényekkel kapcsolatosan az emberek
helyes magatartása a következő: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg
mindnyájan Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára, és veszitek a
Szentlélek ajándékát" (Csel 2,38). Péter apostol pünkösdi felhívását
mintegy háromezer ember fogadta el azon a napon és csatlakozott a százhúsz
tanítványhoz.
Az eredeti pünkösd
üzenetének lényeges részei a következők: a föltámadott Jézust az Atya
Krisztussá nyilvánította, Jézus Krisztus megkeresztelte Szentlélekkel a
tanítványokat, a hívők pedig átmentek a kereszténnyé válás három alaplépésén: a
megtérésen, a vízkeresztségen és a Szellem ajándékainak vételén. Mindezek Jóel
próféta előrejelzése alapján az utolsó napok jelei. Ezen mennyei és földi
események által született meg az apostoli Egyház.
A jeruzsálemi
közösség megtartotta a pünkösdkor nyert szellemi erőt. Sőt, az újszövetségi
beszámoló alapján Isten erejében és hatalmában folyamatosan növekedett a
korabeli államvallás vezetőinek ügyködései ellenére is, akik mindent megtettek,
hogy Jézust a felejtés homályába taszítsák, valamint művének földi folytatását
meghiúsítsák. Lukács leírása szerint a jeruzsálemi gyülekezet és különösen az
apostolok ténykedése egyre inkább Jézus tetteire emlékeztetett. Az Apostolok
cselekedeteinek szerzője világossá teszi, hogy a tanítványok szolgálatát a
Szellem megnyilvánulásai tették sikeressé, hatékonnyá. Jeruzsálem utcáit újra
megtöltötték Jézus tanítványainak, valamint betegségekből, démonoktól
megszabadult embereknek az örömkiáltásai: "úgyannyira, hogy az utcákra hozták
ki a betegeket, és letették ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek
csak az árnyéka is érje valamelyiket közülük, és a szomszéd városok sokasága is
Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket,
kik mind meggyógyulának" (Csel 5,15–16).
A pünkösd utáni
időszakban az apostolok kizárólag zsidóknak hirdették az evangéliumot, s nagy
meglepetést okozott a korai egyházban Péter apostolnak egy pogány ember,
Cornelius százados házába történt látogatása és igehirdetése. A legnagyobb
megdöbbenést az okozta, hogy az apostol igehirdetése alatt a hallgatóságra
rászállt a Szentlélek: "És álmélkodának a zsidóságból való hívők,
mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent
Lélek ajándéka" (Csel 10,45). A Cornelius házában történt karizmatikus
megtapasztalás több mint élmény: korszakváltó esemény, amely az Ábrahámtól
Jézus Krisztus haláláig tartó korszakot zárta le, és elindított egy újat, az
Egyház korszakát. Ez azt jelenti, hogy az üdvtörténelembe Isten Izrael mellett
bekapcsolta a nemzeteket is. Ezután a zsidókereszténység tudatosan tett eleget
Jézus utasításának, mely szerint "elmenvén azért, tegyetek tanítványokká
minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében"
(Mt 28,19).
Az Apostolok
cselekedetei könyve alapján a korai Egyház szilárdan hitt Jézus föltámadásában
és magában az egyetemes föltámadásban is. Az első keresztények Jézus Krisztus
által Szentlélekkel és hatalommal fölkent személyiségek voltak, akiknek tettei
hasonlóak voltak Jézus földi tetteihez. A korai Egyház igehirdetése erőteljes
és energikus volt. A tanítványképzés mellett nagy hangsúlyt helyeztek az
úgynevezett evangélizálásra is. A hívők szellemi–lelki egységben éltek
egymással, és a világi magatartásformáktól bibliai szellemi–erkölcsi alapon
elkülönítették magukat. A korai Egyház tagjai halálraszánt emberek voltak, akik
készek voltak életüket föláldozni hitükért és egymásért is, ha Isten úgy
kívánta.
Kísérlet a pünkösdkor született kereszténység
helyreállítására
Számos hívő teológus szerint a kereszténységet eltorzította
az állam és az Egyház fúziója. Az Egyház éltető ereje, a Szentlélek helyére a
feudális hatalom és hierarchia lépett, s ez egy öntörvényű tradíciót dolgozott
ki, melynek semmi más célja nem volt, mint az egyháztagok lojalitásának
kiépítése és fenntartása a vallási–világi hatalmasságok iránt. A
kereszténységet egyfajta hatalmi–politikai ideológiává és rendszerré
alakították át, amely az idő haladtával egyre kevesebb hasonlóságot mutatott a
korai kereszténységgel.
Az Isten szellemi
erejétől való elidegenedés szükségképpen maga után vonta a kinyilatkoztatott
igazságok háttérbe szorítását is a vallási tradicionalizmusban. A szokások,
hagyományok térhódítása ajtót nyitott különböző okkult, kultikus gyakorlatok
előtt is, amelyek az évszázadok során elfogadottakká váltak a névlegesen
keresztény vallásgyakorlatban. Ez a folyamat odáig jutott, hogy a Biblia hosszú
évszázadokig indexre került. Életével fizetett, akit bibliaolvasáson, netalán a
Biblia nemzeti nyelvre történő fordításán értek tetten az inkvizítorok.
Ugyanakkor a
tradicionális kereszténységnek a művelődéstörténetében, az európai nemzetek
felemelkedésében játszott szerepét e negatívumok ellenére sem lehet elvitatni.
A kinyilatkoztatás szemszögéből nézve azonban ezek az évszázadok doktrinálisan
és spirituálisan egyaránt a kereszténység elsötétedését jelentették. Az
egyháztagok zöme előtt ismeretlen volt a Biblia és a Szentlélek személye és
ereje. Ezeket babonás, okkult szokásokkal és ezek követésével azonosították.
A kereszténység
megreformálásának igénye régi keletű. Egyidős az Egyház folyamatos történelmi
degenerációjával. Európa a kereszténység eredeti tartalmán alapuló
reformtörekvések történelmi kálváriájának a temetője lett. Hatalmas ember- és
véráldozatok után sikerült csak a reformációnak meggyökereznie kontinensünkön.
A keresztény hit
Luther és Kálvin általi megreformálásának szellemi jelentősége rendkívüli. Újra
a figyelem középpontjába került a Szentírás, Isten Igéje. A protestantizmus
jótékony hatása a kapitalizmus kialakulására, a polgárosodásra és a nemzeti
államok létrejöttére ma már szinte közhelynek számít.
A reformátorok első
nemzedéke a katolicizmuson nőtt fel, melynek tévelygéseit egyháztisztogató
buzgalmukban túlreagálták. A zarándoklatokkal, ereklyék imádásával és ezekhez
hasonló praktikákkal kapcsolatos visszaéléseket kíméletlenül ostorozták, hogy a
pogány miszticizmustól megtisztítsák az egyházat. Szent buzgalmukban "a ló
túlsó oldalára estek", amikor is azt állították, hogy a gyógyulás és a
Szellem ajándékai kizárólag az apostoli Egyházban működtek. A karizmák (a
Szentlélek természetfeletti megnyilvánulásai, ajándékai) megszűnéséről szóló
elméletet Luther és Kálvin egyaránt magáévá tette. Kálvin írásaiban többször is
állást foglalt a karizmák ellen, szerinte a szellemi erők csak az apostoloknak
adattak: "azzal most már nekünk, akikre ilyen erők nem bízattak, semmi
dolgunk" – írja az Institúciókban.
A gyógyulások és
csodák megszűnéséről vallott nézetét a későbbi reformátorok a
Szentlélek-keresztségre is kiterjesztették. A szélsőséges szesszacionizmus (az
apostoli kor csodáinak megszűnését tanító elmélet) szerint a jelenkori hívők
semmilyen szellemi megtapasztalást nem kaphatnak. A protestáns felfogásban a
keresztény élet központi megtapasztalása csupán a megtérés lett. A reformátorok
szerint az ember a Szentírás olvasásán keresztül, valamint szellemének belső
tanúságtétele által ismerheti fel Isten akaratát és hangját. Szerintük
kizárólag a bibliai személyek kaphattak kijelentéseket elragadtatások, álmok,
látomások útján. Az Egyház korszakára vonatkozóan a szellemi megtapasztalásokat
az ördög csapdáinak, rajongásnak minősítették.
A protestáns
hagyományban a Szentlélek kijelentése által szerzett megismerés helyett az öt
érzékszervre építő empirizmus lett az egyedüli megbízható ismeret forrása. A
természettudományos ismeretszerzés törvényszerűségeit terjesztették ki tévesen
az istenismeret szellemi törvényszerűségeire, ami által a keresztény életbe,
világnézetbe a pünkösdi megtapasztalás helyére a realizmust és a materializmust
építették be. Az Isten ismeretében a Szentírás szerint az ember szíve, szelleme
játssza a főszerepet, ezzel szemben a keresztény materializmusban a józan ész
lett a domináns, amely a keresztény hitet még a bibliai csodáktól is meg
kívánta tisztítani.
A szellemi ajándékok
megszűnése elméletének következményeképpen alakult ki a bibliai és az apostoli
kor csodáinak tagadása is, amely a szesz-szacionizmusnak arra a gyengéjére
épített, mely szerint, ha jelenleg nem láthatunk csodákat, akkor azok
nyilvánvalóan soha nem is léteztek. Ennek a felfogásnak egyik szélsőséges
képviselője Rudolf Bultmann német teológus volt, aki a Biblia
"demitologizálásának" szükségességéről beszélt. A teológus a bibliai
csodákat is legendáknak, mítoszoknak minősítette. A XIX-XX. században a
megszűnési elmélet a hitetlenségig, materializmusig jutott, aminek
következtében a kereszténység elveszítette a gondolkodó, alkotó értelmiségi
réteget. A bibliai csodákat védelmező protestáns evangéliumi hívőket ezután
egyre inkább értelmiség- és tudományellenesnek tartották.
A materializmus
térhódításának ellensúlyozásaként a kinyilatkoztatott igazsághoz ragaszkodó
hívők között megújulási és ébredési mozgalmak jöttek létre. Ezek a
kezdeményezések a bibliai hit védelmezésén túl a kereszténység természetfölötti
tartalmához is ragaszkodtak. Ezek az úgynevezett ébredések elsősorban az
angolszász világban tettek szert jelentős társadalmi befolyásra; Európában az
ideológiákra épülő államhatalom, összefogva a tradicionális és a materialista
kereszténység klérusával, kriminalizálta és rendőrségi ügyként kezelte e
mozgalmakat.
A XX. század elején
indult útjára az úgynevezett pünkösdi mozgalom, amely az istenismeretben, a keresztény
életben és szolgálatban a Szentlélek bibliai szerepének helyreállítását célozta
meg. A mozgalom alaptétele Jóel próféta kijelentése, amely szerint:
"lészen az utolsó napokban, azt mondja az Isten, kitöltök az én
Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti
ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És az én
szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én
Szellememből és prófétálnak" (Csel 2,17–18). A pünkösdi mozgalom elutasítja
a keresztény materializmust és a megszűnési elméletet. Álláspontjuk szerint
továbbra is a Szentlélek korszakában élünk, s ennek az időszaknak a
jelentőségét a keresztény idealizmus nézőpontjából lehet felismerni és
értékelni. Ezért szerintük az idealizmus valósághűbb képet fest a világról,
mint a materializmus. Az Isten megismerésében, a kereszténnyé válás
folyamatában, továbbá a keresztény szolgálatban, így az igehirdetésben is a
Szentlélek megelevenítő és Istennel való közösségteremtő ereje, valamint a
kijelentése általi ismeret válik mérvadóvá. A pünkösdi mozgalom szerint tévedés
a pünkösdben csupán ünnepnapot látni, mert Jézus Krisztus ma is Szentlélekkel
keresztel.
A XX. századi
nemzetközi pünkösdi karizmatikus mozgalomról
A XX. századi nemzetközi pünkösdi-karizmatikus mozgalom
áttekintésének egyik nehézsége, hogy a különböző országokban kialakult
megújulási hullámokat nem mindenhol adminisztrálták a résztvevők és
szakemberek, illetve a mozgalmat elutasító, ellenséges környezet ezt nem tette
lehetségessé a számos helyen illegalitásban működő irányzatok számára. Az
alábbiakban a magát korlátozás nélkül, látványosan reprezentáló észak-amerikai
pünkösdizmus fókuszából tekintjük át, a teljesség igénye nélkül, e megújulási
mozgalom főbb áramlatait.
Az észak-amerikai pünkösdizmus atyjának Charles F. Parhamet
tartják, akinek, miután a metodista felekezet vezetőivel konfliktusba került,
állítása szerint elege lett "a szektás felekezetieskedés
szűklátókörűségéből", és ezért örökre hátat fordított a "felekezeti
szellemnek". 1900-ban Kansas állam Topeka nevű városában vezetett
bibliaiskolát, ahol szorgalmasan kutatták a Szentlélek-keresztség bibliai
bizonyítékait. Az Apostolok cselekedetei könyvének tanulmányozása nyomán
Parhamék arra a következtetésre jutottak, hogy – az Írások szerint – aki
Szentlélek-keresztségben részesült, más nyelveken kezdett szólni. Beszámolója
szerint hallgatói közül egy hölgy részesült először Szentlélek-keresztségben,
aki kínai nyelven szólalt meg. A következő évben nyerte el a Szentlélek-keresztséget
más lelkésztársaival együtt maga Parham is.
A pünkösdi
megtapasztalás terjedésének hatására újságírók, nyelvészprofesszorok, tolmácsok
tanulmányozták a jelenséget, akik arról győződtek meg, hogy az iskola hallgatói
a világ létező nyelvein beszélnek. A korabeli újságok szalagcímekben hirdették:
"Pünkösd! Eljött pünkösd!" Charles Parham ezután számos meghívást
kapott különböző amerikai keresztény közösségektől, ahol igehirdetéseiben
bátran hirdette, hogy a Szentlélek-keresztség bizonyítéka a nyelvekenszólás
(glosszolália). A prédikátor rendszeresen imádkozott a betegekért is, korabeli
beszámolók alapján számos csoda kísérte működését. A modern pünkösdizmus atyja
szilárdan hitt abban is, hogy "Krisztus második eljövetelekor az Egyház
ugyanolyan erő birtokában lesz, mint az apostolok idején az első
időszakban".
Meggyőződése miatt a
lelkész egész életében alantas támadások kereszttüzében állt. Vallásos
ellenségei homoszexualitással vádolták, amit a sajtón és a "suttogó
propagandán" keresztül az egész országban elterjesztettek róla.
Természetesen később kiderült, hogy a vádak rosszindulatú kitalációk voltak
csupán. Parham szolgálatának kiterjedését így sem lehetett megakadályozni. Életrajzírói
szerint 1929-ig kétmillió embert nyert meg a modern pünkösdi mozgalom számára.
Az új mozgalom
"katalizátorának" egy fekete lelkészt, William J. Seymourt tartják a
pünkösdizmus szakértői, akire nagy hatást gyakorolt Charles Parham
tevékenysége. Seymour a Los Angeles-i Azusa utcai ébredés vezetője volt, ahol
1906-tól tömeges méretekben töltekeztek be az emberek Szentlélekkel. A Los
Angelesben történt szellemi megtapasztalások hírére az Egyesült Államokból és a
világ különböző országaiból misszionáriusok keresték fel az Azusa utcában
működő közösséget, hogy Szentlélek-keresztségben részesülhessenek. Ennek
következtében a pünkösdi mozgalom rövid időn belül világméretűvé vált.
Akkoriban az amerikai kereszténységet is megosztotta a rasszizmus, a faji gondolkodás.
Az Azusa utcai pünkösdi élmény azért is forradalminak számított, mert különböző
etnikai háttérrel rendelkező hívőket bőrszínre, fajra való tekintet nélkül
hozott egységbe.
A II. világháború
előtti pünkösdi mozgalom egyik tekintélyes képviselője Parham egyik tanítványa,
Fred Bosworth lelkész volt, aki a hitből való gyógyulás teológiáját részletesen
kifejtette magyarul is megjelent könyvében (Krisztus, a gyógyító). Bosworth már
a 20-as években rádión keresztül hirdette az Egyesült Államokban több százezres
hallgatóságának, hogy Krisztus engesztelő áldozatának része az ember testének
megváltása is, vagyis a betegségből való gyógyulás.
1906-tól egészen
1932-ig a pünkösdi üzenet dinamikusan terjedt az egész világon. A szemtanúk
számos csodát jegyeztek fel. Milliók élték át a Szentlélek-keresztséget
nyelvekenszólás által. Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, Európában és másutt a
pünkösdi élmény számos központja jött létre, ahol misszionáriusokat képeztek és
küldtek ki, hogy a pünkösdi megtapasztalás alapján a Szellem ajándékait
elfogadó hívőkből keresztény csoportokat, gyülekezeteket hozzanak létre.
A pünkösdi tűz
európai elterjedése Thomas Ball Barratt norvég származású prédikátornak
köszönhető, aki Amerikában hallott az Azusa utcai eseményekről. Bár személyesen
nem járt ott, már Szentlélekkel betöltekezve tért haza oslói gyülekezetébe,
ahonnan kiindulva Európa többi részén is elterjedt a pünkösdi üzenet, különösen
erőteljesen Angliában és Észak-Európában. Külön is meg kell említeni az első
évtizedekben igen dinamikusan fejlődő svéd pünkösdizmust, Lewi Pethrus
vezetésével. Stockholmi gyülekezete, a Philadelphia Gyülekezet Európában a
misszionálás és a rádiós evangelizálás úttörője volt. Ebben az időszakban
jelent meg a pünkösdizmus Magyarországon is, ahol stílszerűen a Viharsarokból
kiindulva terjedt erőteljesen. A békéscsabai Esti Újság már 1913 márciusában
hírt adott egy helyi közösség működéséről. A magyarországi munka élvonalában
működők között meg kell említeni Mihók Imre és Rároha Dezső nevét.
A korabeli beszámolók
szerint Európában Smith Wigglesworth angol prédikátor szolgálatát kísérték
tömeges megtérések, csodák és jelek. Wigglesworth nemcsak a betegségekkel,
hanem a démonokkal szemben is felvette a harcot. Az angol prédikátor nagyobb
hangsúlyt helyezett a démonok kiűzésére, mint amerikai kollégái.
A XX. századi
pünkösdi mozgalomnak a nyelvekenszólás mellett az isteni gyógyítás is alapja
lett. A hagyományos, klasszikus független pünkösdi gyülekezetek 1907 és 1932
között jöttek létre a világ különböző pontjain. Természetesen a mozgalom szinte
minden oldalról össztűz alatt állt. Különösen a fasizálódó európai országokban
voltak célpontjai hecc- és sajtókampányoknak, és szenvedtek fizikai üldöztetést
állami hatóságok részéről is. A különböző keresztény irányzatok – így
katolikusok, protestánsok, fundamentalisták – a pünkösdizmust mint társadalomra
veszélyes, destruktív tévelygést, vallási fanatizmust utasították el. Az első
pünkösdi nemzedék szolgáltatott is alapot kritikákra. A mozgalom számos, főleg
doktrinális gyengeséggel rendelkezett. A pünkösdizmusnak a kezdetek óta
különösen szembetűnő sajátossága volt szakadásra való hajlama, önmagával való
viszálykodása.
Áttörnek a felekezeti határok
A II. világháború után két típusú világméretű keresztény
megújulás indult el. Az evangéliumi ébredés leghatásosabb képviselője Billy
Graham amerikai baptista lelkész volt, aki százezreket vonzó evangelizáló
öszszejövetelein elsősorban a megtérés, újjászületés szükségességét hirdette
hatékonyan. A második megújulási hullám a pünkösdi mozgalom hatására indult el,
amelynek legismertebb képviselői ebben az időszakban William Branham, Oral
Roberts és Kathryn Kuhlman prédikátorok voltak. 1947 és 1958 között úgynevezett
gyógyító evangélisták járták keresztül-kasul az Egyesült Államokat. Ez idő
alatt a pünkösdi mozgalom olyan nagy növekedésen ment keresztül, hogy áttört
bizonyos felekezeti, szociális, gazdasági határokat. A szakemberek a II.
világháború utáni "gyógyító ébredést" tartják a karizmatikus megújulás
szülőatyjának.
Ennek az időszaknak
meghatározó alakja William Branham prédikátor volt, akit elmondása szerint
1946-ban egy angyal látogatott meg, és ezután hirtelen a pünkösdi mozgalom
vezető alakja lett. Összejövetelein számos rendkívüli csoda történt, melyek
nagy nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Neve az Egyesült Államokban 1951-ben
lett országosan ismert, amikor egy mozgássérült kongresszusi tag Branham
imájának hatására felállt a tolószékből és meggyógyult. Az evangélista
szolgálatának eredményeként a pünkösdi mozgalom robbanásszerű növekedésen ment
keresztül.
Oral Roberts 1947-ben
indította el ökumenikus gyógyító szolgálatát. Hordozható sátorral járta be az
Egyesült Államokat. Ő volt az első, aki 1955-től kezdődően televízió-műsorán
keresztül is hirdette a pünkösd és a gyógyítás üzenetét. Tevékenysége minden
felekezethez tartozó embert vonzott, döntő szerepet játszott a karizmatikus
mozgalom megindításában. Oral Roberts alapította az első nagy karizmatikus
intézményeket Tulsában (egyetemet, kórházat stb.).
Kathryn Kuhlman
szolgálata szintén 1946-ban kezdődött. Személye része volt az 50-es évek végén
és a 60-as években kibontakozó karizmatikus mozgalomnak. A Time magazin
Kuhlmant "a lourdes-i jelenség egyszemélyes amerikai képviselőjének"
titulálta. Szolgálata nagy hatást gyakorolt a katolikus és protestáns
karizmatikus mozgalom elindítóira.
A 60-as évektől egyre
inkább terjedt a keresztény világban az a meggyőződés a megszűnési elmélettel
szemben (e teológiai nézet szerint a természetfeletti jelek és csodák csak az
apostoli kort jellemezték, később azonban megszűntek az egyházban), hogy az
újszövetségi karizmatikus ajándékok ma is működnek. Egyre több pap, lelkész és
laikus kérte imáiban Jézus Krisztust, hogy keresztelje meg Szentlélekkel. A
60-as évek közepétől a karizmatikus mozgalom dinamikus növekedésnek indult.
1988-ra 354 millió követőjét tartották számon a szakemberek világszerte. A
mozgalom különböző irányzatokat foglal magában. Az egyik a karizmatikus
megújulási mozgalom. Ide a felekezeteikben maradt, de a Szentlélek-keresztséget
elfogadó hívőket sorolják. Az irányzat képviselői a karizmatikus megtapasztalás
mellett a felekezeti tradíciókat is tiszteletben tartják. Álláspontjuk szerint
a felekezeteket a karizmatikus megtapasztalással és az ajándékok működésével
meg lehet újítani.
Az irányzaton belül a
legnépesebb táborral a katolikus karizmatikusok rendelkeznek. Felfogásuk
szerint felekezetük szakramentumain keresztül is gyógyulások, csodák
történhetnek. A katolikus karizmatikus mozgalom képviselői jelentős történelmi
örökségre is hivatkoznak, állításuk szerint egyházukban sohasem szűnt meg a
karizmák működése. Mindenkor éltek olyan egyházi személyek, akiknek személyes
kapcsolatuk volt a Szentlélekkel, és rendelkeztek karizmákkal. Sokan azt is a mozgalom
hatásának tulajdonítják, hogy a II. Vatikáni Zsinat újrafogalmazta az
"utolsó kenetről" szóló imát. A mostani hivatalos szöveg nem a
halálra való felkészülésre koncentrál, hanem a gyógyulásra.
A mozgalom hatására a
katolikus egyházban a démonológia és az ezzel kapcsolatos hivatalos tanítás is
megújult. Általában katolikus körökben a mai modern világban démonok
működésével többen számolnak, mint a protestáns világban. A mozgalmat
ugyanakkor rendszeresen kritika éri konzervatív katolikus, valamint pünkösdi-evangéliumi
oldalról egyaránt. Az utóbbiak főleg a kinyilatkoztatott igazsággal össze nem
egyeztethető felekezeti tradíció megtartása miatt fogalmaznak meg velük szemben
súlyos kifogásokat. Az evangéliumiak a katolikus karizmatikus mozgalomban a pápaság
eszközét látják, amivel a klérus szerintük kísérletet tesz a független pünkösdi
mozgalom háttérbe szorítására és megosztására, valamint felmorzsolására.
Az anglikán
karizmatikus mozgalom jeles képviselőjének, Dennis Bennettnek könyvei magyar
nyelven is megjelentek (Nem részegek ezek; A Szentlélek és te). Jelentős
befolyást gyakorolt ezek által a magyar karizmatikus mozgalomra a hetvenes
években.
A magyar karizmatikus
mozgalom a hatvanas és a hetvenes években indult el. A hetvenes évekig főleg
protestáns közösségekben (református, baptista, szabadkeresztény, nazarénus)
terjedt a Szentlélek-keresztség. A hetvenes évek közepén indult útnak a magyar
katolikus karizmatikus mozgalom, amely napjainkra sokkal nagyobb befolyásra
tett szert, mint a protestáns karizmatikusok.
Egy másik
karizmatikus irányzat az úgynevezett hit-mozgalom, amit ige-mozgalomnak is
definiálnak. Ez az irányzat az Ige fundamentalista követését az
evangelizálással, valamint a Szentlélek ajándékaival kombinálta. A mozgalom
atyjának Kenneth Hagint fogadják el, akinek teológiáját – elemzői szerint – az
evangéliumi ortodoxia, bibliai fundamentalizmus és a metafizikai gondolkodásmód
jellemzi. A mozgalom nagy hangsúlyt helyezett a pozitív gondolkodásra és
megvallásra. Emiatt számos kritikusa az irányzatot minden valóságos alap nélkül
a New Age-dzsel, az okkultizmussal hozta kapcsolatba. Kenneth Hagin befolyása a
nyolcvanas években az egész világra kiterjedt, magyar nyelven is számos könyve
jelent meg.
A Vineyard-mozgalom a
nyolcvanas években ért el jelentős növekedést. A "harmadik hullámnak"
is nevezett karizmatikus irányzat nem azonosult a pünkösdi mozgalommal. A
karizmák közül főleg az isteni gyógyító erőre tette a hangsúlyt. Vezetőjének,
az 1997-ben elhunyt John Wimbernek az Erőevangelizáció (Power evangelization)
című könyve szintén nagy hatást gyakorolt a pneumatikus megújulásra.
A karizmatikus
mozgalom legdinamikusabban növekvő irányzatai a független karizmatikus
gyülekezetek, amelyek különböző szövetségekbe tömörültek. Ilyen volt például a
hetvenes években a "tanítványsági mozgalom", amely olyan kiváló
bibliatanítókkal gazdagította a karizmatikus mozgalmat, mint például Derek
Prince, Don Basham. Ez az irányzat nagy hangsúlyt helyezett az Isten
dicséretére, a keresztény alaptanítások elsajátítására, a bibliai gyülekezeti
struktúra kialakítására, emellett a pünkösdi mozgalomnak a Szentlélek kilenc
karizmájáról (nyelvekenszólás, nyelvek magyarázása, prófétálás, tudomány
beszéde, bölcsesség beszéde, szellemek megítélése, gyógyítás ajándékai, hit
ajándéka, csodatevő erők ajándéka) való felfogását is magáévá tette.
Ahogy Gutenberg
találmányán a Bibliát nyomtatták ki először, a huszadik században is a
technikai vívmányok megjelenésével szinte egy időben jelentkezett az igény,
hogy ezeket is felhasználják az evangélium üzenetének terjesztésére. Azt lehet
mondani, hogy a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak élen jártak az új lehetőségek
kiaknázásában. Az Egyesült Államokban F. F. Bosworth volt a rádiós
evangelizálás úttörője, ami pedig Isten munkájának képi megörökítését illeti,
Oral Roberts gyógyító összejöveteleit vették először filmre, illetve sugározták
televízión keresztül. Az amerikai vallási életnek azóta is fontos eleme a
televíziós evangelizálás; a legismertebb prédikátorok naponta jelentkeznek
műsoraikkal, illetve nagy sikerű keresztény televíziós hálózatok jöttek létre
(ilyenek például a Paul Crouch vezette Trinity Broadcast Network vagy Pat
Robertson Christian Broadcasting Network-je). A washingtoni Foreign Policy című
folyóirat adatai szerint az Egyesült Államokban mintegy 200 keresztény
televízió- és közel 1500 rádióállomás működik: ezek közül szinte valamennyi
úgynevezett "teljes evangéliumi" (pünkösdi-karizmatikus), illetve
helyet ad a keresztény jobboldal képviselőit szerepeltető programoknak. A
legnépszerűbb Pat Robertson "700-ak Klubja" című műsora, amely
naponta mintegy egymillió nézőt ér el. Robertson tévéállomása 90 országban több
mint 40 nyelven sugároz adásokat. James Dobson családvédelmi szervezete 114
millió dolláros éves költségvetéssel 8 rádióprogramot sugároz, köztük a félórás
"Fókuszban a család" címűt, amelyet hetente mintegy ötmillióan
hallgatnak.
A kilencvenes években
újabb megújulási hullám tört ki a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban. A
Szentlélekkel való találkozást szellemi megnyilvánulások mellett számos
fizikai, érzelmi reakció kísérte, mint például nevetés, földre esés, remegés,
eksztatikus megnyilvánulások, valamint érzelmi-szellemi gyógyulások, látomások
stb. Ez a pünkösdi hullám hívők százezreinek kapcsolatát újította meg Istennel.
Az "új hullámnak" nevezett megújulásban különösen Rodney
Howard-Browne dél-afrikai prédikátor, egy torontói karizmatikus gyülekezet,
valamint a pensacolai pünkösdi közösség került reflektorfénybe. Ez a friss
hullám a kilencvenes években söpört végig a dél-amerikai, európai, ázsiai,
afrikai, független és felekezeti pünkösdi-karizmatikus gyülekezeteken.
A modern pünkösdizmus
a második világháború után látványos növekedést ért el a világ minden
kultúrkörében. Különösen jelentős ázsiai térhódítása okozott meglepetést.
Dél-Koreában a 23 millió keresztény jelentős része pünkösdi-karizmatikus,
közéjük tartozik egy szöuli, a világon a legnépesebb keresztény helyi
gyülekezet, mely közel egymilliós tagsággal rendelkezik. Kínában a pünkösdi-karizmatikus
ébredés létszámát 50 és 100 millió közöttire becsülik, Japánban is jelentős
növekedésen ment keresztül ez az irányzat az elmúlt évtizedekben.
Oroszországban, egyes
feljegyzések szerint, a pünkösdi mozgalom az észak-amerikai előtt, a XIX. század
vége felé indult el, amit a kommunista diktatúra szétvert. A Szovjetunió
széthullása után szinte minden orosz és szovjet utódállam jelentős városaiban
pünkösdi-karizmatikus közösségek alakultak. A beszámolók szerint a pravoszláv
egyház ellenséges magatartása dacára látványos növekedési rátát tud felmutatni
a mozgalom. A nyolcvanas és a kilencvenes években a dél-amerikai
pünkösdi-karizmatikus mozgalom ugrásszerű növekedése súlyos fejtörést okozott a
Vatikánnak. A pápa az elmúlt években több ízben felszólította a dél-amerikai
katolikusokat, hogy állítsák meg az egyre nagyobb társadalmi-politikai
befolyásra szert tevő pünkösdi-karizmatikusok terjeszkedését a latin világban.
Afrikában az irányzat létszámát 50 millióra becsülik, Reinhard Bonnke német
származású misszionárius szolgálata nyomán 1987 és 1998 között, saját hivatalos
adatai szerint, 12,08 millió ember tért meg és kapcsolódott be a
pünkösdi-karizmatikus mozgalomba. Dr. David B. Barrett Mission Megatrends című
tanulmányában a pünkösdi-karizmatikusok létszámát a világon 1996-ban 479 millió
834 ezerben határozza meg. 2000-re számuk meghaladja a félmilliárdot, 2025-re a
valláskutató előrejelzése szerint már a kereszténység egyharmada ehhez a
mozgalomhoz fog tartozni.
A hetvenes évek végén
a magyar alapítású Hit Gyülekezetére elsősorban a független karizmatikus
irányzat, a hit-mozgalom, valamint a kilencvenes években az úgynevezett
"új hullám" gyakorolt jelentős hatást. Közép- és Kelet-Európa
legnagyobb karizmatikus irányzatának szellemi életében központi helyen áll az
Isten dicsérete, a Szentlélek megtapasztalása, Isten Igéjének a követése,
valamint az evangelizálás. A térség múltját tekintve különösen figyelemreméltó
ezek mellett a keresztény–zsidó viszony gyökeres átértékelése a tradicionális
felekezetek úgynevezett "helyettesítési" (szubsztitúciós)
teológiájához képest, amely szerint a zsidó nép az Egyház születésekor
véglegesen megszűnt Isten népének lenni,
helyét örökre az Egyház vette át, így az Izraelre vonatkozó próféciák
szó szerinti beteljesedése érvényét vesztette, s ezek allegorikus értelemben az
Egyházra vonatkoznak. Ezzel szemben a Hit Gyülekezete azt hirdeti, hogy a zsidó
nép továbbra is Isten kiválasztott népe, a jövőben újból Isten tervének
középpontjába kerül vissza saját helyreállított államában, Izraelben, és emiatt
– valamint az ezekből fakadó rendkívüli történelmi szenvedései miatt – ma is
speciális viszonyulást érdemel.
A
pünkösdi-karizmatikus mozgalom továbbra is keresi a zsidó– keresztény
kinyilatkoztatás eredeti szellemi-erkölcsi tartalmát. Napjainkban is jelentős
változásokon, korrekciókon megy keresztül világszerte. Az első pünkösdkor
született Egyház helyreállítását számos karizmatikus vezető olyan fejlődő,
ellentmondásoktól sem mentes folyamatnak értelmezi, amely remélhetőleg a XXI.
században megvalósítja végcélját.
A mozgalom továbbra
is kritikák, támadások kereszttüzében áll a hagyományos keresztény világban is.
A kilencvenes évek
közepétől ezek a támadások megújulni látszottak, különösen a mozgalom vallási
ellenfelei, az úgynevezett megszűnési elmélet alapján állók részéről. A
valláskutatók szerint a mozgalom tagjait világméretekben sok zaklatás,
üldöztetés éri, sőt közülük többen szenvedtek mártírhalált hitükért, mint más
keresztény irányzatok tagjai. Ennek ellenére a pünkösdi–karizmatikus mozgalom
terjeszkedése, növekedése továbbra is hömpölyög. Naponta körülbelül ötvenezren
csatlakoznak hozzájuk. Újabban számos kívülálló kritikus pozitív képet fest a
mozgalom társadalmi befolyásáról és a globalizálódás folyamatában lévő világban
betöltött szerepéről. A mozgalom gyengeségei ellenére is vitathatatlanul mentes
minden feudális vallási kötöttségtől, a nemzeti kereszténység elfogultságától,
sovinizmusától, valamint a – vörös és barna – diktatúrák bélyegétől.
A hagyományos keresztény
világ már nem hagyhatja figyelmen kívül a pünkösdi-karizmatikus mozgalmat.
Kirekesztésük, elutasításuk egyre élesebb társadalmi, politikai, vallási
feszültséget gerjeszt. A történelmi keresztény irányzatok már számos országban
kénytelenek voltak tudomásul venni, és modus vivendit kialakítani az általuk
nem kívánt megújulási mozgalommal. Erre a változásra előbb-utóbb a
posztkommunista országokban is sor fog kerülni, ha számukra valóban Európa a
cél.
(forrás: Hetek archívum)