Luk. 4,1 Jézus pedig Szent Szellemmel telve, visszatért a Jordántól [Jelentése: az alájövő, leszálló], és viteték a Szellemtől a pusztába (erémosz: magányos, elhagyatott, sivár, sivatag). [A Szent Szellem a pusztába vezette (irányította) őt]
Luk. 4,2 Negyven napig, kísértetvén az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.
Luk. 4,3 És monda néki az ördög [Ekkor a vádló, (a diabolosz) szólott hozzá]. Ha [valóban] Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.
Luk. 4,4 Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden [valamennyi] igéjével [(réma): kijelentés, Isten aktuális, frissen megelevenedett szava].
Luk. 4,5 Majd felvivén [felvezette] őt az ördög egy nagy magas hegyre [erre a vádló a magasba vitte őt fel], megmutatá néki e föld [a lakott földkerekség] minden országait [a föld minden királyságát] egy szempillantásban,
Luk. 4,6 És monda néki az ördög [a diabolosz]: Néked adom mindezt a hatalmat [ezt az egész birodal¬mat] és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott [nekem lett átadva, kiszolgáltatva], és annak adom, akinek akarom
[Más fordítás: Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mert mindez az enyém, és én annak adom, akinek akarom];
Luk. 4,7 Azért ha te [leborulsz a földre és hódolsz előttem, és] engem imádsz, mindez a tied lesz.
Luk. 4,8 Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
Luk. 4,9 Azután Jeruzsálembe vivé [vezette] őt, és a templom ormára [legmagasabb pontjára; a templom párkányára] állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad [ugorj le] innét;
Luk. 4,10 Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek [oltalmazzanak] téged.
[Más fordítás: Parancsot ad majd angyalainak, hogy vigyázzanak rád];
Luk. 4,11 És: Kezükben [tenyerükön] hordoznak [ők felemelnek kezeikkel] téged, hogy valamiképp meg ne üssed lábadat a kőbe.
Luk. 4,12 Felelvén pedig Jézus, monda néki: Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet*
*Máté is beszámol az Úr jézus megkísértéséről: „Akkor Jézus viteték a Szellemtől [elvezette] a pusztába [sivatagba, magányos, elhagyatott helyre], hogy megkísértessék [peiradzó): megpróbálja rávenni, (elcsábítsa) bűnre, vagyis céltévesztésre] az ördögtől [(diabolos: vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, hamis vádló, szanaszét-dobáló; sátán]. És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre [végül] megéhezék.
És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd [parancsold meg], hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével [(réma). kijelentéssel, élőbeszéddel], amely Istennek szájából származik.
Ekkor vivé Őt az ördög [(diabolos): sátán; vádló; rágalmazó; félrevezető, ellenség] a szent városba [Jeruzsálembe], és odahelyezé a templom tetejére [párkányára (ormára) állította]. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen [tenyerükön] hordoznak [hogy megőrizzenek] téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva [és megmondatott]: Ne kísértsd [ne tedd próbára] az Urat, a te Istenedet.
Ismét [végül] vivé Őt az ördög [(diabolosz); vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló; Sátán] egy igen [rendkívül; nagyon] magas hegyre, és megmutatá néki [felvonultatta szeme előtt] a világ [világ(egyetem), teremtett világ] minden országát [királyságait; birodalmát] és azok dicsőségét [gazdagságát]. És monda néki: Mindezeket [mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét] néked adom [mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom], ha leborulva imádsz engem [mindez a tied lesz]. Ekkor monda néki [elutasította] Jézus: Eredj el [(hüpagó): távozz tőlem; el innen! hátam mögé, (vagyis: ne álljon előtte, ne legyen a társaságában)] Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj [Neki adj Isten(nek járó) tiszteletet].
Ekkor elhagyá [otthagyta] őt az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, félrevezető, ellenség, sátán]. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki” (Mát. 4,1-11).
A Márk írása szerinti Evangélium röviden így számol be a kísértés történetről: „És ott volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos, pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól, és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg, /a gonosz angyalok/ fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13).
A sátán Isten szavát kérdőjelezi meg, hogy elbizonytalanítsa Jézust. Ha valóban Isten Fia vagy, fordítsd a te isteni erődet a te saját szükségleteid kielégítésére. Pedig Isten már korábban így szólt: „És ímé [Az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,17).
Ebben a történetben az Úr Jézus arra tanít, hogy az ördög próbálkozásait – kísértését – csak Isten élő beszédével lehet visszaverni: „… az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik” (5 Móz. 8,3).
„Mert az Istennek beszéde (igéje) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat a szívnek és léleknek (életnek és szellemnek), az ízeknek (ízületeknek) és a velőknek megoszlásáig (szétválásáig), és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (szándékait)” (Zsid. 4,12).
Maga az Úr kijelentette, hogy: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr, (vagy) mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29).
Az apostol is arra tanít, hogy győzni csak Isten Igéjével lehet, ezért: „Öltözzétek föl (öltsétek magatokra) az Isten minden fegyver(ze)ét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával (mesterkedéseivel) szemben. Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok (erők és hatalmak) ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.
Annakokáért (éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde” (Eféz. 6,11-13.17).
A kísértő Isten Igéjét idézi, de kihagyja az ígéret teljesedésének feltételét: „Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá (Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak). Nem illet (érhet) téged a veszedelem (baj), és csapás nem közelget (nem férhet) a sátorodhoz. Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak (kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe” (Zsolt. 91,9-12).
A sátán nem tudta, hogy azt kísérti, és akarja céltévesztésbe vinni, aki maga a CÉL, és aki így figyelmezteti az Övéit: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet(tel való) kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És (pedig) a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében (az ő életében) kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,26).
A megkísértetés okáról így ír Isten Igéje: „Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz (testvéreihez), hogy könyörülő (irgalmas) legyen és hív (hű) főpap az Isten előtt való dolgokban (szolgálatban), hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid. 2,17-18).
Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el, ezért bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt (amartias: céltévesztést). Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16).
Jakab apostol pedig gyakorlati útmutatást ad a győzelemhez: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; (de) álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak. 4,7)
Luk. 4,13 És elvégezvén minden kísértést az ördög [a diabolosz: vádló, rágalmazó], eltávozék tőle egy időre. [(kairosz): alkalmas / megfelelő idő]*
*Amikor az Úr Jézus kijelenti tanítványainak, hogy neki szenvednie kell, Péter ennek ellen mond. Ezzel kijelentést nyer az is, hogy a hústesti ember gondolkozásában a sátán gondolatai tükröződnek vissza, amelyek egyben céltévesztésre csábítanak: „Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem [távozz (takarodj) előlem; Eredj (takarodj) a hátam mögé; terhemre vagy] Sátán; bántásomra [kelepce] vagy nékem [akadályul szolgálsz; bűnre csábítasz engem)].
Mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra [mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkozol. (Mert nem érted azokat, mik Istenéi, hanem azokat, mik emberekéi); Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain;
(Mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak)]” (Mát. 16,23).
Mielőtt az Úr rálépett a szenvedés útjára, így búcsúzott tanítványaitól – egyben kijelentve azt is, hogy a szellemi emberen nincs hatalma a sátánnak: „Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma” (Jn. 14,30)
Luk. 4,14 Jézus pedig megtére [visszatért] a Szellemnek erejével [(dünamisz): erő megnyilvánulás, csoda(tevő erő] Galileába: [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] és híre méne néki az egész környéken*
*A pusztai kísértés után az Úr Jézus folytatta az Evangélium hirdetését: „Minekutána pedig János tömlöcbe (fogságba) vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván (és így hirdette) az Isten országának evangéliumát. És mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa [királysága, uralma]; térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé], és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,14-15).
A tanítványoknak adott parancsból kerül kijelentésre, hogy mit jelent az Evangélium hirdetése: „Elmenvén pedig prédikáljatok (hirdessétek), mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,7-8)
Luk. 4,15 És ő tanít azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén [és magasztalva] mindenektől*
*Isten királyságának hirdetését csodák, és jelek kísérik, ezt látva, magasztalta mindenki az Urat: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23).
„És prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban (összejövetelein), egész Galileában, és ördögöket [démonokat] űz [kihaj(í)t; kidob] vala” (Márk. 1,39).
Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38).
Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (szabadon bocsátást).
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).
„Ímé, jó szerencsés (és eredményes) lesz szolgám (munkája), magasságos, felséges és dicső lesz nagyon (magasra emelkedik, igen hatalmas lesz)” (Ésa. 52,13).
És azért a pogányok Galileájában szolgál az Úr Jézus, hogy beteljesítse ezt a próféciát is: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak (szétszóratásban lévő megmaradottjainak) visszahozására: sőt a népeknek (a pogányoknak) is világosságul adtalak, hogy üdvöm (szabadításom, helyreállításom, gyógyításom, éppé tevésem… vagyis: az üdvösségem) a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6)
Luk. 4,16 És méne Názáretbe [héberül: nécer = ág, hajtás], ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon [heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján] a zsinagógába, és felállt olvasni.
Luk. 4,17 És adák [odanyújtották] néki az Ézsaiás próféta [jelentése: Jahve az üdvösség] könyvét [tekercsét]; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita [és kiterítve a tekercset, megtalálta azt a helyet], ahol ez vala írva:
Luk. 4,18 Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat [elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy békességben elbocsássam a megtörteket],
Luk. 4,19 Hogy (ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét [az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének idejét].
Luk. 4,20 És behajtván a könyvet [összegöngyölítve a könyvtekercset], átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei Őreá valának függesztve.
Luk. 4,21 Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra [fületek hallatára]*
*Ez pedig így lett megírva: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (nyugszik) én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek (az alázatosaknak) örömöt (örömhírt vigyek, és) mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást);
Hogy hirdessem az Úr jókedvének (kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját. Megvigasztaljak minden gyászolót; Hogy tegyek (adjak) Sion gyászolóira (hamu helyett fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu helyett (gyászfátyol helyett illatos olajat), örömnek kenetét a gyász helyett (a csüggedés helyett öröméneket), dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (ültetvényének), az Ő dicsőségére (akik Őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).
És: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél (kriszisz): változást hirdet) a népeknek (és döntésre késztet). Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak (nemzeteknek) világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,1.6-7)
Luk. 4,22 És mindnyájan bizonyságot [tanúságot] tőnek felőle [egyetértettek vele; rábólintottak], és elálmélkodnak kedves beszédein [majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit (logoszát) hirdeti], amelyek szájából származtak [és csodálattal hallgatták a gyönyörű szavakat, amiket mondott], és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?*
*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És hazájába érve [visszatért a saját városába, és], tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)], annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők [és honnan van csodatevő ereje]? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e?
Honnét vannak tehát ennél mindezek. [Honnan kapta mind e hatalmat]? És megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe (csapdába) estek]. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [megbecsülés híján; nem vetik meg a prófétát, nem becsülik, nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában. Nem is tőn ott sok csodát [nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem], az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).
Márk arról tesz bizonyságot, hogy mikor ment el szülővárosába. Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát: „És (Jézus akkor) kiméne (eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek (honnan veszi ezeket)?
És mely bölcsesség az, ami néki adatott, (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak). Hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.
Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és nem vetik meg a prófétát másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.
Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit (Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított). És vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül (sorra) járja vala a (környező) falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6).
És a zsidó nép mindig így nyilatkozik, mert azt hiszi, hogy ismeri Őt. Amikor az Úr kijelenti, hogy Ő honnan való, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42).
Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla) senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27).
János bizonyságtétele így hangzik: Az Úr Szamáriában hirdeti az Igét, majd: „Két nap múlva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába. Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége (nincs becsülete) a maga (a saját) hazájában. (Ján. 4,43-44)
Luk. 4,23 És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva] történtek, itt a te hazádban [szülővárosodban] is cselekedd meg azokat.
Luk. 4,24 Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában [egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját szülővárosában].
Luk. 4,25 És igazán mondom néktek, hogy Illés idejében sok özvegyasszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt [amikor az egész földön nagy éhínség támadt];
Luk. 4,26 Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak [jelentése: lapos város] Sareptájába [jelentése: olvasztó, finomító] az özvegyasszonyhoz.
Luk. 4,27 És az Elizeus [jelentése: az üdvösség Istene] próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából [jelentése: felföld, magaslat] való Naámán [jelentése: gyönyörűség, kedvesség szépség, jóság].
Luk. 4,28 És betelének mindnyájan haraggal [indulat, düh, harag töltötte be őket] a zsinagógában, mikor ezeket hallották*
*És azért öntötte el őket a düh, a harag, mert az Úr azt mondta, hogy nem a választott népből valókhoz küldte Isten az Ő prófétáit, hanem a pogányokhoz, vagyis a nemzetekből valókhoz, akik e is fogadták őket, és ezért áldást nyertek, és megtisztultak. Ugyanis: Szidón kanaániták által lakott föníciai város. Szarepta: föníciai város Türosz és Szidón között. Naámán pedig: szíriai hadvezér volt, vagyis: pogány.
Luk. 4,29 És felkelvén, kiűzik [felpattantak, és kikergették] őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére [felvonszolták a hegy peremére, (a szakadék széléig)], amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.
Luk. 4,30 Ő azonban közöttük átmenve, eltávozék [keresztülment a tömegen, és otthagyta őket].
Luk. 4,31 És leméne Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], Galilea [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] városába; és tanítja vala azokat szombatnapokon [sabbat = nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja].
Luk. 4,32 És csodálkoznak [megdöbbentek] az ő tudományán [az Ő tanításán], mert beszéde [(logosz): Ige] hatalmas vala [(exúszia): Szó szerint a kifelé megmutatkozó, látható teljhatalom].
»Más fordítás: Beszéde (Igéje) felzaklatta őket, mert hatalommal és tekintéllyel beszélt«
Luk. 4,33 És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi szellemtől megszállt ember [akit egy démon tartott hatalmában], aki fennhangon [(anakradzó): felsikoltva] kiálta,
Luk. 4,34 Mondván: Ah, mi közünk hozzád [mi dolgunk egymással] názáreti Jézus? Jöttél, hogy elveszíts [elpusztíts] minket [a vesztünkre jöttél]? Ismerlek téged [tudom] ki vagy: az Istennek ama Szentje!
Luk. 4,35 És megdorgálá őt [ráparancsolt] Jézus, mondván: Némulj meg [fogd be a szád] és menj ki ez emberből! És az ördög [a démon] azt a középre vetvén [odavágta Őt közéjük, és], kiméne belőle, és nem árta néki semmit [de semmi kárt nem tett benne; és semmi bajt nem okozott].
Luk. 4,36 És támada félelem mindenekben [ekkor rémület fogta el mindnyájukat, és mindenkire nagy döbbenet ült], és egymással szólnak és beszélnek vala [és ezt kérdezgették egymástól], mondván. Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és [(exúszia): Szó szerint a kifelé megmutatkozó, látható] (telj)hatalommal [(dünamisz): hatalomból fakadó tekintéllyel, és természetfeletti tettekben megnyilvánuló erővel] parancsol a tisztátalan [gonosz] szellemeknek [démonoknak] és kimennek.
[Más fordítás: Vajon miféle tanítás, milyen beszéd (logosz: Ige) ez! Joggal és hatalommal rendelkezik a tisztátalan szellemeken, és azok ki is mennek]?
Luk. 4,37 És elterjede a hír Őfelőle a környék [annak a vidéknek] minden helyén*
*Máté csak röviden tudósít a történtekről: „És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket [befejezte, bevégezte az Ige szólását)], álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán. [Más fordítás: A tömeget nagyon megrázta a tanítása / az Ő tudománya (g. szó szerint: ki voltak ütve); nagyon megijedtek, megdöbbentek, megrémültek, megrendültek, magukon kívül voltak a megdöbbenéstől].
Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [fennhatósága van az embereken és; (telj)hatalma (felhatalmazása) van], és nem úgy, mint az írástudók. [és farizeusok; és törvénytanítók]” (Mát. 7,28-29).
Márk beszámolója így hangzik: „És bemenének [betértek] Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala. És elálmélkodnak [megdöbbentette (felzaklatta) a zsinagógában lévőket] az ő tanításán [tudományán]; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [mint aki Istentől fennhatóságot kapott], és nem úgy, mint az írástudók.
Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, [Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember (aki) felkiáltott; felsikoltott]. És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled [Mi közünk egymáshoz], Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]? Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
[Más fordítás: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket]? És megdorgálá őt [ráparancsolt; keményen rászólt] Jézus, mondván: Némulj meg [hallgass; fogd be a szád; kötessék be szád; szájkosarat rád], és menj [takarodj] ki belőle. És a tisztátalan szellem megszaggatá őt [erre össze-vissza rángatta (megrázta) az embert], és fennszóval [hangosan] kiáltva [(kradzó): rikolt, sikít, felkiált, ordít. A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent], kiméne belőle.
És mindnyájan elálmélkodnak [megdöbbentek; elcsodálkoztak; elképedtek; megrémültek], annyira, hogy egymás között kérdezgették [vitatkozva egymással, és] mondván: Mi ez? [Ki ez]. Micsoda új tudomány ez [tanítása egészen új], hogy hatalommal [akkora hatalma (ereje, képessége) van, hogy] parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és engedelmeskednek néki? És azonnal elméne [elterjedt] az ő híre Galilea egész környékére [vidékén]” (Márk. 1,21-28).
//Megjegyzés: Galilea legészakibb részét Izráel fogságba vitele után pogányokkal telepítették be, akiknek leszármazottai még itt éltek Jézus korában (Mt 4,13–15). a déli részen lakó zsidók megvetették őket (Jn 7,52): Bibliai nevek és fogalmak//.
Az Úr Jézus isteni hatalma átsugárzott az Ő emberi testén is, hiszen: „… Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az Ő valóságának (lényének) képmása. Aki hatalma(s) szavával fenntartja (és hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle (a mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3).
A démonok azért rettegtek, mert hitték, hogy egy Isten van, de az ő hitük halott, mert nem tudják cselekedni Isten akaratát: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök (démonok) is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20)
Luk. 4,38 Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa [anyósa] pedig nagy hideglelésben feküdt [magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak], és könyörögtek neki érette.
Luk. 4,39 És Jézus mellé állván [fölébe hajolva], megdorgálá a hideglelést [parancsolt a láznak], és az elhagyá őt [és az elmúlt]; és ő azonnal felkelvén, szolgála nékik*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És [aztán] bemenvén [betért] Jézus a Péter házába, látá [észrevette], hogy annak napa [anyósa; hideglelésben] fekszik és lázas [lázban ég]. És illeté [megérintette, megfogta] annak kezét, és elhagyta őt a láz [a hideglelés]; és fölkele, és szolgála nékik” (Mát. 8,14-15).
Márk is leírja a történteket: „És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa (anyósa) pedig hideglelésben (lázasan) fekszik vala, és azonnal szólnak néki (Jézusnak) felőle. És ő odamenvén, fölemeli azt, annak kezét fogván (talpra állította); és elhagyá azt a hideglelés (a láz) azonnal, és szolgál vala nékik” (Márk. 1,29-31)
Luk. 4,40 A nap lementével [napnyugtakor] pedig, mindenek, akiknek különféle betegeik valának [a különféle bajokban szenvedő betegét], Őhozzá vivék azokat; ő pedig mindegyikőjükre reávetvén [rátette] kezeit, meggyógyítá őket.
Luk. 4,41 Sokakból pedig ördögök [gonosz szellemek, démonok] is mentek ki, kiáltozván [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordítva] és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani [beszélni], mivelhogy tudták, hogy Ő a Krisztus*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngöst [démontól megszállottat; démonizáltat; akikben gonosz szellem volt], és egy szóval [igével] kiűzé a tisztátalan [gonosz] szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget [akik gonoszul szenvedtek. Akik szerencsétlenül, nyomorúságosan, rosszul voltak].
Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott [az Ézsaiás prófétán át szólt ige], így szólván: Ő vette el [Ő viselte. Magára vette, hordozta, eltávolította, megszüntette] a mi erőtlenségünket [gyengélkedéseinket; gyengeségeinket; bajainkat]. és ő (el)hordozta [(basztadzó): eltávolította] a mi betegségünket [fájdalmainkat; nyavalyáinkat, csapásainkat, betegségeinket Ő vette le rólunk]” (Mát. 8,16-17).
Márk is leírja a történetet: „Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket [(kakosz): gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmas rosszul lévőket] és az ördöngösöket [gonosz szellemtől megszállottakat; (démonizáltakat)].
És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé [ott tolongott az ajtó előtt]. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban; bajokban (noszosz): - egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek] sínylődnek [gyötrődtek; gonoszul szenvedtek] vala. és sok ördögöt [gonosz szellemet; démont] kiűzött [kihajított, kidobott], és nem hagyja [nem engedte] vala szólni [szóhoz jutni; beszélni] az ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerék” (Márk. 1,32-34).
A gonosz szellemek felismerték, hogy Ő az Isten Fia, de azok, akik „ismerték” az Írásokat, így szóltak felőle: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (benne), és: Az ördögök fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket” (Márk. 3,22).
Pedig már Ézsaiás így prófétált felőle: „És nem mondja (többé) a lakos (Sion lakója = a messze sugárzó emlékmű; jel = a diadalmas gyülekezet): (hogy) beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa. 33,24).
Mert Ő az: „Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,3-4).
Luk. 4,42 A nap fölkeltekor pedig kimenvén, puszta [(erémosz): magányos, elhagyatott, lakatlan] helyre méne; de a sokaság [a tömeg azonban] felkeresi őt, és hozzá menének [és körülvette őt], és tartóztatták őt, hogy ne menjen el tőlük.
Luk. 4,43 Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát [el kell mondanom az Isten királyságáról szóló örömhírt]; mert azért küldettem.
Luk. 4,44 És prédikál vala Galilea [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] zsinagógáiban*
*Márk is leírja a történteket: „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne [eltávozott a városból], és elméne egy puszta [elhagyatott; lakatlan; magányos] helyre és ott imádkozék. Simon pedig és a vele lévők utána sietnek [hogy megkeressék]; És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.
És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak [hirdessem az igét; a királyságot], mert azért jöttem. És prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [démonokat] űz [haj(í)t ki; dob ki] vala” (Márk. 1,35-39).
Máté bizonyságtétele: Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget (kórt, fogyatékosságot, rosszullétet) és erőtlenséget (enerváltságot) a nép körében” (Mát. 4,23)
Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38)
Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (szabadon bocsátást).
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!”(Ésa. 61,1-3)
