Jób 3. fejezet: Jób panasza. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 3,1 Ezután megnyitja Jób az ő száját, és megszólalva megátkozá az ő születése napját.

Jób. 3,2 És szóla Jób, és monda:21

Jób. 3,3 Vesszen el az a nap, amelyen születtem, amikor világra jöttem, és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott.22

Jób. 3,4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és napfény azon ne világítson.

Jób. 3,5 Így követelje vissza azt a napot, vegye birtokba, és tartsa azt fogva az őssötétség és a halál árnyéka, a mélységes sötétség. Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség.

Jób. 3,6 Az az éjszaka! Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába, az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák.

Jób. 3,7 Az az éjszaka! Legyen az szomorúság, bánat, és fájdalom! Legyen az magtalan, terméketlen, meddő. Ne legyen örvendezés ujjongás, örömkiáltás azon.

Jób. 3,8 Átkozzák el, és rontsák meg, akik képesek átok alá helyezni a nappalt, akik készek felkelteni, és felingerelni a Leviatánt.

Jób. 3,9 Sötétüljenek el annak alkonyatán, és az ő estjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pírját, a hajnal sugarait és a hajnal hasadását, és ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét.

Jób. 3,10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, az engem hordozó méhnek kapuját, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot, a szenvedést, kínt, fájdalmat és gyötrődést.

Jób. 3,11 Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem.23

Jób. 3,12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!24

Jób. 3,13 Mert most csöndben feküdném és nyugodnám, és békén lennék, aludnám, és akkor nyugton pihenhetnék - és békességem volna.

Jób. 3,14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, akik maguknak elhagyatott helyeken kőhalmokat építenek.

Jób. 3,15 Vagy fejedelmekkel, akiknek aranyuk van, akik ezüsttel töltik meg házaikat.

Jób. 3,16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az idétlen gyermek, vagy mint az elvetélt magzat, vagy holtan született koraszülött. Mint a napvilágot sem látott kisdedek, mint a magzat, amely fényt sose látott?25

Jób. 3,17 Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, szenvedélyükkel, dühükkel, haragjukkal, és pihennek az erőben megfogyottak, és az elfáradtak nyugalmat találnak.

Jób. 3,18 Együtt pihennek ott mind bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé az elnyomónak, a szorongatónak szavát.

Jób. 3,19 A fiatal, és jelentéktelen és idős, tekintélyes, hatalmas, előkelő, nemes, büszke, gőgös, ott egyenlő. A rabszolga megszabadul urától; Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától.

Jób. 3,20 Miért hagyta világra jönni Isten a szenvedőt, s a szomorú szívűnek miért adott életet?

Jób. 3,21 Akik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik, mint az elrejtett kincset.26

Jób. 3,22 Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, a sírjukat, ha meglelnék, felujjonganának.

Jób. 3,23 Mire való az élet a férfiúnak, aki útvesztőbe jutott, aki útja vesztett emberré lett, és akinek útja rejtve van, és akit az erős, hatalmas Isten homályba burkolt, bekerített köröskörül és teljesen körülzárt.27

Jób. 3,24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, és mint víz árja ömlik hangos zokogásom és panaszom.28

Jób. 3,25 Mert amitől remegve remegtem, az jött reám, az történt velem, és amitől leginkább rettegtem, és féltem, az esett rajtam, az ért utol engem.29

Jób. 3,26 Nem tudok megnyugodni, és csendben / nyugton maradva várni, mert zűrzavar, reszketés, félelem, és nyugtalanság jön rám.30

---

21 Az üldözött, és ezért szenvedő hústesti ember szava, aki még nem ismeri igazán az Urat, a szabadító, és gyógyító Istent: „Átkozott az a nap, amelyen születtem; az a nap, amelyen anyám szült engem, ne legyen áldott! Átkozott ember az, aki örömhírt vitt az én atyámnak, mondván: Fiúmagzatod született néked, igen megörvendeztetvén őt. És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, amelyeket elvesztett az Úr és meg nem bánta; és halljon reggel kiáltozást és jajkiáltást, és harci zajt délben. Hogy nem ölt meg engem az én anyám méhében, hogy az én anyám nékem koporsóm és sírom lett volna, és méhe örökre terhes maradt volna, és soha sem szült volna! Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot, és csak gyötrelmet és szenvedést lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban, és szégyenben végződjenek?” (Jer. 20,14-18).

22 A prédikátor is arról beszél, hogy milyen a hústesti – a földi – ember sorsa: „Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk. És dicsérem én, és boldogabbaknak tartom a megholtakat, akik már meghaltak vala, az élők felett, akik még élnek; De mind a kettőnél boldogabbnak azt, - mert mindkettőjüknél jobb annak - aki még nem lett, aki meg sem született, aki nem látta azt a gonosz dolgot, amely a nap alatt történik. Amelyeket elkövetnek a nap alatt” (Préd. 4,1-3). És így folytatódik a kijelentés: „Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az ő esztendeinek napja sok, mert magas kort ér meg, de ha nem tudja élvezni javait, és nem lesz temetése néki, azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek, és jobb az elvetéltnek, mint neki. Mert hiábavalóságra jött, sötétségben megy el, és nevét sötétség takarja. A napot sem látta, meg sem pillantotta és nem tudta meg milyen az. Tűrhetőbb ennek állapota, és nyugodtabb sors jutott neki, hogysem amannak” (Préd. 6,3-5). Mert: „… nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái” (Jób. 5,7). Dávid így prófétál a testi – azaz:  földi, céltévesztett – emberről: „A mi esztendeinknek napjai, a mi életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és hiábavaló fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10). Ők azok: „Akik sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; Mert ellenszegültek az Isten beszédének, megvetették a Felséges döntését” (Zsolt. 107,10-11).

23 Később a szenvedések, és kínok miatt Jób már Istennek tesz szemrehányást: „Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!” (Jób. 10,18).

24 Jób azért beszél így, mert Izráel fiainál az volt a szokás, hogy aki a magáénak fogadta el az újszülöttet, annak térdén szült a vajúdó nő: „József pedig Egyiptomban lakozék; mind ő, mind az ő atyjának háznépe. És éle József száztíz esztendeig. És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei” (1 Móz. 50,22). Rákhel meddő volt, ezért így szólt férjéhez, Jákóbhoz: „… Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szűljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa. És az ő révén nekem is lesz fiam” (1 Móz. 30,3).

25 A Prédikátor látva azt a sok nyomorúságot, ami a föli embert éri, így vall: „Ezért boldogabbaknak tartom a halottakat, akik már régen meghaltak, az élőknél, akik még életben vannak; De mindkettőjüknél jobb annak, aki meg sem született, mert nem látja azokat a gonosz dolgokat, amelyeket elkövetnek a nap alatt” (Préd. 4,2-3). És: „Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki. Mert hiábavalóságra jött, sötétségben megy el, és sötétséggel fedeztetik be neve. A napot sem látta, még meg sem pillantotta, és nem ismerte és nem tudta meg, milyen az; tűrhetőbb ennek állapota és nyugodtabb sors jutott neki, hogysem amannak” (Préd. 6,3-5).

26 János apostol is így ír azokról, akik szenvednek: „Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál” (Jel. 9,6).

27 És így folytatja panaszát Jób: „Utamat úgy eltorlaszolta, hogy nem mehetek tovább. Az én ösvényemre sötétséget vetett, sötétséget borított. Tisztességemből kivetkőztetett, méltóságomtól, és megbecsülésemtől megfosztott, és fejemnek koronáját elvevé. Megronta köröskörül, hogy elvesszek, és kitépte reménységemet, mint a fát letördelé. Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be és utat csinálnak, utat törnek ellenem. Csapatai együtt támadtak és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,8-12). A próféta is így panaszkodik Istenre: „Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összeroncsolta, összetörte csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett, körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett, vaksötétbe helyezett engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, és falat emelt körém hogy ki ne mehessek, és nem juthatok ki. Nehézzé tette láncomat és súlyos bilincsbe vert. Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat, elzárkózik imádságom elől. Elkerítette az én útjaimat terméskővel, faragott kőből emelt falat utjaimra ösvényeimet elforgatta és járhatatlanná tette” (Siral. 3,3-9).

28 És így folytatja panaszát: „Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,16). „Rettegések fordultak ellenem, és rémület fog el. Mint vihar űzik el tisztességemet, és szélvész űzi el méltóságomat. Boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem, fogytán van már a lelkierőm” (Jób. 30,15-16).

29 És így folytatja Jób: „Rettegések fordultak ellenem, rémület fog el. Mint vihar, mint szélvész űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő” (Jób. 30,15). A gyermekei miatt is állandó félelemben élt: „Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek és meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük, hogy ők is részt vegyenek a lakomán. Mikor pedig a vendégség, a lakoma, napjai sorra lejártak vala, elkülde értük, és elhívatta őket Jób és megszentelte, megtisztította őket, úgy, hogy korán reggel fölkelt és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint, annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert ezt mondja, gondolja vala Jób: Hátha vétkeztek, félreléptek az én gyermekeim és gonoszt gondoltak az Isten ellen, és káromolták Istent az ő szívükben, az ő bensőjükben! Így járt el vala Jób minden alkalommal” (Jób. 1,4-5). És amitől félt, az be is következett: „És ímé hirtelen hatalmas vihar kerekedett, nagy szél támadt a puszta felől, a sivatagon túlról keletkező elsöprő erejű hatalmas orkán, amely megrendíti a ház négy szegletét, úgyhogy az összeomlott, és rászakadt a fiatalokra és meghaltak. Csak én magam menekültem meg, és szaladtam el, hogy hírt adjak néked” (Jób. 1,19). Jób megvallása azt bizonyítja, hogy félelemből mutatott be áldozatot Istennek, mert nem ismerve Őt, nem istenfélő, hanem Istentől félő volt, azaz vallásos: „Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni!” (Jób. 31,23). Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: „Borzong, reszket hústestem a tőled való félelem miatt, mert rettegek tőled, és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120). És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy a hústest miért retteg Istentől: „Mert a hústest gondolata, bölcsessége, törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya ellenségeskedés, és ellenszegülés Istennel szemben; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, nem veti alá magát, mert nem is teheti, sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van.  Akik pedig hús testben vannak, és hústest szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt, és Istennek nem tetszhetnek, de nem is törekednek, hogy örömet okozzanak, vagy hogy tetszenek” (Róm. 8,7-8). De akik nem vallásosak, hanem hívők, azoknak azt mondja Isten Igéje: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,7).

30 És így folytatja Jób: „Amint a rabszolga kívánja az árnyékot, és eped az árnyék után, és amint a béres reméli az ő bérét: Úgy részesültem én keserves hónapokban, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem” (Jób.7,2-3). És hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs békesség, így szól az Úr, az Isten nélkül élőknek!” (Ésa. 48,22). „Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság, a vész! Hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak” (Jób. 5,6-7)