Jób. 2. fejezet: Jób a betegségben is istenfélő marad

Jób. 2,1 Történt pedig midőn egyik napon fölkerekedtek, és eljöttek az istenfiak, és az Úr, Jahve az Örökkévaló színe elé járultak, hogy az Úrnál jelentkezzenek. A sátán14 is megérkezett, közéjük jött, és megállt az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt. 

Jób. 2,2 És monda az Úr a sátánnak: Honnét jössz? És felele a sátán az Úrnak, és monda: a földön barangoltam, ott jártam-keltem, és kószáltam rajta.

Jób. 2,3 Monda pedig az Úr a sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá fogható a földön; ártatlan, feddhetetlen, becsületes, derék ember. Fél Istentől, tartózkodik a gonosztól, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan ragaszkodik, és erősen áll az ő feddhetetlenségében, és ártatlanságában, noha alaptalanul ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt, és adjam át az enyészetnek, hogy megsemmisüljön.15

Jób. 2,4 És felele a sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent, amije van, odaad az ember az életéért.

Jób. 2,5 Azért csak hagyd magára, és küldj el, hogy elmenjek, és hozzányúljak, és megérintsem a csontját és a húsát: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged? Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni.16

Jób. 2,6 Monda pedig az Úr a sátánnak: A te kezedben, a te hatalmadban van ő. De életét kíméld.17

Jób. 2,7 És eltávozott a sátán az Úr, Jahve az Örökkévaló színe elől. És csapással sújtotta Jóbot, undok, gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig.18

Jób. 2,8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.19

Jób. 2,9 Monda pedig őnéki az ő felesége: Erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Még most is kitartasz amellett, hogy tökéletes, és ártatlan vagy? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

Jób. 2,10 Ő pedig monda néki: Úgy beszélsz, és úgy szólsz, mint szól egy a bolondok, az Isten nélkül élők közül. Ha már a jó dolgokat, javakat, és áldást elfogadtuk Istentől, a rosszat, a sikertelenséget, boldogtalanságot, és szerencsétlenséget nem fogadnánk-e el? És még ebben a helyzetben sem vétkezett, és nem hibázott, és nem botlott meg Jób a szájával, a beszédével.20

Jób. 2,11 Jób három barátja pedig értesült mindazokról a csapásokról, és szerencsétlenségről, amely őt érte, és eljöttek hazájukból. A témáni Elifáz, a sukhi Bildád, és a naamai Czófár. És megállapodtak egymással, hogy együtt mennek be hozzá, hogy bánkódjanak vele és részvéttel vigasztalják őt.

Jób. 2,12 És amint messziről megpillantották, alig ismertek rá, és hangos sírásban törtek ki; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port szórtak a fejükre az ég felé.

Jób. 2,13 És ülnek vele hét napon és hét éjszakán át a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.

---

14 Sátán (śáṭán) szembenálló, vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, aki gáncsot akar vetni, mindent össze akar zavarni, keverni, dobálni mind a világban, mind az egyénben, ott ahol a nagy ELRENDEZŐ (vagyis Isten) végzi munkáját. A vádaskodó emberek az ördög fiai.

15 Dávid így panaszkodik az Úrnak, kijelentve azt is, hogy az ellenség miatt – aki nem más, mint az ördög, azaz: a sátán, aki vádoló, rágalmazó, hiszen meg van, írva: „a ti ellenségetek az ördög” /1 Pét 5,8/: „Gyalázatom naponta előttem van, mert minden nap szidalmaznak engem, és szégyen borítja arcomat. A csúfoló, a gyalázó, aki arcunkba vágva káromol, aki gúnyol, ócsárol, szidalmaz, és becsmérel. Az ellenség és a bosszúálló miatt, aki folyamatosan üldöz minket mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet, a te szövetségedet. Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről” (Zsolt. 44,16-19). És felkiáltva kérdezi: „Meddig szidalmaz, és meddig gyalázhat, oh Isten a sanyargató, az ellenfél? Örökké gyalázza és csúfolhatja az ellenség a te nevedet” (Zsolt. 74,10). És Isten válasza az Evangéliumban: Ő nem megront, hanem helyreállít: „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Felele Jézus: És amint továbbment, észrevett egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezik őt a tanítványai, mondván: Mester, Rabbi, ki vétkezett, ez-e vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, nem hibázott, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká, láthatókká legyenek benne, és rajta az Isten dolgai és munkái. Nékem cselekednem annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik, mert nem lesz képes, nem lesz hatalma rá, ezért nem lehetséges számára. Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sarat csinált, és rákente a sarat a vak szemeire, És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában. Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva ” (Ján. 9,1-4.6-7).

16 Dávid megvallja a betegség okát: „Avagy elfelejtette kegyelmét Isten? Vagy elnyomta irgalmát a harag? Szela. És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott” (Zsolt. 77,10-11).

17 És hogy miért van Jób a sátán kezében, és hatalmában, annak az az oka, hogy a sátán Ádám céltévesztése miatt: „… e világ istene” (2 Kor. 4,4).

18 A csapást e világ istene zúdította Jóbra, Isten pedig az Úr Jézusban szabadította meg a sátán hatalmából mindazokat, akik ezt hittel elfogadták, mert az Úr Jézus az: „Aki a mi bűneinket, a mi céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat, vétkeinket maga vitte fel testében, teljes lényében a fára, hogy a bűnöknek, a céltévesztésnek meghalván, a vétkekre ne legyünk kaphatók, és az igazságnak éljünk, és megigazultan folytassuk életünket. Akinek sajgó, véres sebei gyógyítottak meg titeket, a betegségekből megszabadítva, teljessé, éppé tettek véres zúzódásai” (1Pét 2,24).

19 A görög fordításban: és így ült a városon kívül lévő trágyadomb mellett.

20 A testi emberről így hangzik a kijelentés: „Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt, hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri, és még éjjel sincs nyugta szívének?! Ez is hiábavalóság!” (Préd. 2,22-23). De az is kijelentést nyer, hogy a csapás kísértés, aminek célja az Istenben való hit elrablása: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai, szeretett testvéreim! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak. 1,12-17). „Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr” (Jak. 5,11). Dávid tudta ezt, ezért az Úrhoz kiáltva várja a szabadítást: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém és meddig hatalmaskodik ellenségem rajtam?” (Zsolt. 13,2-3). És az Úrnak panaszkodva mondja, hogy csapásában egyedül maradt, mert: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim is elhúzódnak, és messze állnak tőlem, mert csapás ért” (Zsolt. 38,12)