Zsolt. 71. IMA a hajlott kor küszöbén; (Héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 71,1 Te benned bízom, Hozzád menekülök Uram [(ḥásáh): oltalmat, menedéket keresve]! Ne szégyenüljek meg soha.⁹⁴⁰

Zsolt. 71,2 A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg [(pálaṭ): helyezz biztonságba] engem; hajtsd hozzám [(náṭáh): fordítsd felém] füledet és tarts meg [(jášaʿ): őrizz meg] engem.

Zsolt. 71,3 Légy sziklaváram [(cúr máʿín máʿôn): erős kősziklám, menedékem], ahova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, [ahova mindig mehetek melyet segítségemre rendeltél] mert kőszálam és erősségem [az én sziklaváram] vagy te.941

Zsolt. 71,4 Én Istenem, szabadíts [ments] meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és kegyetlennek!942

Zsolt. 71,5 Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, [('ăḏónáj): Adonaj]  Istenem, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló] én bizodalmam [(miḇəṭáḥ): biztonságom] gyermekségemtől fogva!

Zsolt. 71,6 Reád támaszkodom [Te voltál támaszom] születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.943

Zsolt. 71,7 Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam, az én [(ʿôz ʿóz maḥəeseh): erős, hatalmas menedékem, védelmem].⁹⁴⁴

Zsolt. 71,8 Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségeddel.

Zsolt. 71,9 Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!

Zsolt. 71,10 Mert felőlem szólnak elleneim, [('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenségeim] és akik életemre törnek, [(šámar): leselkednek], és együtt tanácskoznak.945

Zsolt. 71,11 Mondván: Az Isten elhagyta őt! Kergessétek [(ráḏap̄): üldözzétek] és fogjátok meg, mert nincs, aki megszabadítsa [(nácal): megmentse].

Zsolt. 71,12 Oh Isten, ne távozzál el tőlem [(ráḥaq): ne légy messze tőlem; ne távolodj el tőlem]! Én Istenem, siess segítségemre!946

Zsolt. 71,13 Szégyenüljenek meg és enyésszenek [vesszenek] el életemnek ellenségei [akik ellenem támadnak]; borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek!947

Zsolt. 71,14 Én pedig szüntelen remélek, és szaporítom minden te dicséretedet, és [(jásap̄): egyre jobban dicsérlek].

Zsolt. 71,15 Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.948

Zsolt. 71,16 Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem. [Héber szerint: (bô'): Belépek az Úrnak, ('ăḏónájnak): az én Uramnak (jəhóváh): Jahvénak az Örökkévalónak (gəḇúráh): erejében, és az Ő nagy tetteit hirdetem, és dicsőítem, és egyedül az Ő igazságát emlegetem, és magasztalom]!949

Zsolt. 71,17 Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csodadolgaidat [a Te csodáidat].950

Zsolt. 71,18 Vénségemig és megőszülésemig  se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat a te [(zəróʿa zərôʿa): erődet, hatalmadat] e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet [Más fordítás: Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek].951

Zsolt. 71,19 Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat a [(márôm): magas] égig, mert nagyságos [(gəḏóláh gáḏôl): nagy, hatalmas,] dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!952

Zsolt. 71,20 Aki sok bajt, rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat, és nyomorúságot, nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást értettél meg velünk, de ismét megelevenítesz, újra virágzó, sikeres életet adsz; és a feneketlen mélységből ismét felhozol, felemelsz minket.953

Zsolt. 71,21 Megsokasítod az én nagyságomat, és [(ráḇáh): naggyá teszel]; hozzám fordulsz [(sáḇaḇ): körbeveszel] és megvigasztalsz engem.954

Zsolt. 71,22 Én is tisztellek [(jáḏáh): dicsérlek. magasztallak] téged lanttal [(néḇel): hárfával] a te hűségedért, és [('ĕmeṯ): igazságodért] én Istenem! Éneklek néked [(kinnôr): tízhúrú] hárfával, oh Izráelnek szentje, [jelentése: Isten harcosa, hőse]!955

Zsolt. 71,23 Örvendeznek, és [(ránan): ujjongva kiáltanak] az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és (nep̄eš): egész lényem is, amelyet megváltottál.956

Zsolt. 71,24 Nyelvem is minden napon [(háḡáh): beszéli], és hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, [(bôš): csalódtak várakozásukban, felsültek] akik vesztemre törnek.957

---

940 És így folytatja Dávid: „Benned bíztak [benned reménykedtek] atyáink [őseink]; bíztak [reméltek] és te megszabadítottad [megmentetted] őket. Hozzád kiáltottak [segítségért] és megmenekültek és [megszabadultak]; benned bíztak és [reménykedtek] és nem szégyenültek meg, [és nem csalatkoztak]. (Zsolt. 22,5-6). Dávidon keresztül így tanít a Szent Szellem imádkozni minden helyzetben: „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!” (Zsolt. 25,2-3) „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba”(Zsolt. 31,18) „Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2)Az apostol pedig boldogan vallja, hogy: „A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, ki adatott nékünk. Mert Krisztus, mikor még erőtlenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért” (Róm. 5,5-6). És Dávid is ezt vallja meg: „Akik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sion hegye, a mely meg nem inog, örökké megáll” (Zsolt. 125,1).

941 És így folytatja Dávid: „… Vigyél el [(náḥáh): vezess] engem innen a sziklára, [(cúr): a kősziklára] ahova én nem jutok [(rúm): mert az igen magas nekem. Emelj fel, helyez biztonságba]” (Zsolt. 61,3). „Hajtsd hozzám [(náṭáh): fordítsd felém] füledet, hamar [(məhéráh): sietve] szabadíts [(nácal): ments] meg; légy nékem erős kőszálam, [(máʿôz cur cúr): légy megmentő erős kősziklám] erődített házam, hogy megtarts [(jášaʿ): megszabadíts, győzelmet adj, megőrizzél] engem” (Zsolt. 31,3). Mert: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én kősziklám, kőszálam, szirtem, és erős kőváram. Erődöm, oltalmam és hatalmas szabadítóm, megmentőm. Az én erős, hatalmas Istenem, az én erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm. Őbenne bízom: hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki megment, megszabadít, biztonságba helyez. Menedékem, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).

942 Így folytatja Dávid: „Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz]. (Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől). Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem” (Zsolt. 17,7-9).

943 És megismétli megvallását Dávid: „Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem [és biztonságba helyeztél] anyámnak emlőin. [Más fordítás: Te hoztál elő az anyaméhből, jó voltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén; te vagy reménységem anyám emlője óta]. Születésem óta a te gondod voltam; [A tiéd vagyok kezdettől fogva]; anyám méhétől fogva te voltál [az én Erős, hatalmas] Istenem [Más fordítás: Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem]. (Zsolt. 22,10-11).

944 És újra és újra megvallja Dávid: „Mert te vagy az én menedékem, [(maḥəeseh): oltalmam], s erős tornyom az ellenség ellen [(páním'ôjéḇ 'ójéḇ): az ellenség előtt]” (Zsolt. 61,4).

945 És így folytatja Dávid a próféciát: „Megátalkodottak gonosz szándékukban; [eltökélték magukat a gonosztettre] megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket [Héber szerint: (ḥázaq): elkötelezetten, szilárdan ragaszkodnak a (raʿ) gonosz, rosszindulatú károkozáshoz, rongáláshoz. (dáḇár): Eldöntötték, hogy (môqéš ṭáman): csapdát rejtenek el. Azt ('ámar): gondolják, és mondják, azzal dicsekednek, hogy ki (rá'áh): látja, ki veszi észre őket]? Álnokságokat koholnak [(ʿavəláh): gonoszságokat, csalást terveznek]; a kikoholt [(ḥáp̄aś): kitalált, kiötölt] tervet végrehatják [(támam): kidolgozzák, véghez viszik, megvalósítják]; mindenikük keble, az [('íš léḇ qereḇ): ember bensője] és szíve kikutathatatlan [(ʿámóq): mély, rejtélyes, kikutathatatlan kifürkészhetetlen; [Más fordítás: Titkos útjainkat ki tekinti át?” Átlátja az, aki ismeri az ember bensőjét, a kifürkészhetetlen szívet]” (Zsolt. 64,6-7). És az Evangélium jelenti ki, hogy kik és mikor teszik ezt. Az Úr Jézus gyógyít: „Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába, az összejöveteli helyre méne és tanít. És vala ott egy ember, akinek a jobb karja száradt, sorvadt volt. Az írástudók, a törvénytanítók és farizeusok pedig leselkednek ő utána, és figyelték Jézust, ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene, ugyanis okot akartak találni arra, hogy vádolhassák…. és: a törvénytanítók és farizeusok pedig eltelnek esztelenséggel, és vak dühvel, és arról tanakodtak és tanácskoztak vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal” (Luk. 6,6-7.11). Márk bizonyságtétele: És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, Jézust, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt, mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene. Azután: „a farizeusok kimenvén a Heródes pártiakkal / a kiemelkedően vallásos, a politikát a vallással egyesítőkkel / együtt, és mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,2.6). „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt. És elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust” (Mát. 12,14). Pedig: „ők a saját vérük ellen állnak lesbe, saját életük kárára ólálkodnak, és vetnek csapdát, és tőrt” (Péld. 1,18).

946 A szenvedő Messiás újra- és újra csak Istenhez kiált, mintát adva nekünk, mikor bajban vagyunk: „Ne légy messze [(ráḥaq): ne légy távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség]… Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [megmentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra]” (Zsolt. 22,12.20). „Tessék Uram néked, hogy megments engemet; (légy kegyelmes) és siess Uram segítségemre! Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és (ments meg engem)! Oh Isten, ne távozzál el tőlem! (ne légy távol tőlem), Én Istenem, siess segítségemre! Ne hagyj el Uram Istenem, (ne légy távol) ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Uram! Hozzád kiáltok! Hívlak téged: siess én hozzám (siess segítségemre); figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt. 40,14; 70,2; 71,12; 38,22-23; 109,26; 141,1). És az Újszövetség bizonyságtétele szerint nem hiába, mert: „…és meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7).

947 És Dávid így folytatja: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) kevélységgel és megvetéssel az igaz ellen” (Zsolt. 31,18-19). „Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4) „Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15) Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18) Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög ...” (1 Pét. 5,8-9). Mert: „azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,11). És megvallással folytatja Dávid: „Benned bíztak atyáink (őseink); bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak (segítségért) és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg” (Zsolt. 22,5-6) „Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11). Még pedig azok, akik: „Árulók, [(prodotész): árulók, vagyis olyan személyek, akik gondolatban érzéseikben már átadták a másikat ellenségei kezébe] vakmerők [(propetész): meggondolatlanok, szenvedélyesek, hevesek, elhamarkodottak, féktelenek], felfuvalkodottak [(tüphoó tüphoomai): elszállt-agyúak, önteltek, dölyfösen viselkedők], inkább a gyönyörnek, [(mallon philédonosz): akik az élvezeteket szeretők, és hajhászók inkább] mint Istennek szeretői [és keresői] (2 Tim. 3,4). De: „Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár [aki benned reménykedik, és tebenned bízik]; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled [akik a hűséget könnyen megszegik]. (Héber szerint: Senki se (bvš): szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, (qáváh): reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. (bvš): Szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, aki (rêqám): ok nélkül (bḡḏ): hűtlenkedik, elpártol, áruló módon cselekszik)”(Zsolt. 25,3).

948 És így folytatja Dávid: „Sokat cselekedtél te, Uram, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló] Istenem, ['ĕlóhím], a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám” (Zsolt. 40,6). „ Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok” (Zsolt. 139,17-18). „Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. Az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem” (Zsolt. 71,1516).

949 És Dávid tovább dicséri Istent kegyelméért, szabadításáért: „Dicsérlek [dicsőítlek, magasztallak, hálát adok] Uram [əhóváh): Jahve, Örökkévaló] teljes szívemmel, [és szívem mélyéből]. [Elbeszélem], és hirdetem minden csodatételedet [nagy, és csodálatos tetteidet]” (Zsolt. 9,2). „Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad életemet a sírból” (Zsolt. 86,12-13) És ezért: Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33) Dávid - a szeretett - magasztalja a szellemi lények előtt, és a gyülekezetben: „Dávidé. Magasztallak téged (Uram) teljes szívemből; (Az angyalok színe előtt énekelek neked). Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért, igazságodért, és (hűséges szeretetedért); mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet (a Te Igédet) (Zsolt. 138,1-2). Dicséri a gyülekezetben nagy tettiért: „(Alleluja!) Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban” (Zsolt 111,1-2).

950 Mert Ő: „nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és csodákat, amiknek száma nincsen [csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul]” (Jób. 5,9). Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7) „Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt” (Zsolt. 139,6).

951 Az Úr válasza: „Vénségetekig én vagyok az, (és ugyanaz maradok) és megőszülésetekig én visellek, (én hordozlak)! Én alkottalak, én viszlek, én mentelek meg” (Ésa. 46,4).

952 És Dávid újra-és újra megvallja: „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz (műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! (Zsolt. 86,8-10). „Egész valóm ezt hirdeti majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]” (Zsolt. 35,10). „Mert te megtartod [(jášaʿ): megsegíted, megszabadítod, megőrzöd, támogatod, győzelmet adsz] a nyomorult [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, megalázott] népnek, és a kevély szemeket, a [(rúm): büszke, gőgös tekintetűeket] megalázod. (Zsolt. 18,28). „Hálát adok néked [(jáḏáh): dicsérlek, és magasztallak], én Uram, [('ăḏónáj)] a népek között, és [zsoltárt] zengedezek néked [rólad] a nemzetek között. Mert nagy az egekig a te kegyelmed [szereteted], és a felhőkig a te hűséged. (Zsolt. 57,10-11). „Uram, az égig ér a te kegyelmed, és [szereteted]; a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6). „… az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld” (Zsolt. 33,5). És ismét. „Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, (szereteted) és a felhőkig ér a te hűséges voltod!” (Zsolt. 108,4-5). „Az Úrnak kegyelmét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzedékről nemzedékre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben, mondván” (Zsolt. 89,2-3). Mert: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők iránt” (Zsolt. 103,10-11). Hát: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok (ti nemzetek); magasztalják (dicsőítsétek) őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelme (szeretete) mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).

953 Dávid próféciája az Úr Jézusról: „Mert nem hagysz engem a Seolban, [a holtak hazájában]; nem engeded, hogy a te szented rothadást [romlást bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba, és meglássa a sírt]” (Zsolt. 16,10). „Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél” És: megszabadítottál engemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (Zsolt. 86,13; 116.8). Ezért: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber szerint: Még ha a (caləmáveṯ): halál mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem rettenek meg a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy, és (šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ mišəʿénáh) támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,4).

954 És így folytatja Dávid: „És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh): megalázásod] felmagasztalt [naggyá tett] engem. [Más fordítás: Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]” (Zsolt. 18,36).

955 És folytatja Dávid: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).

956 És: „Ezért téged áldalak, magasztallak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg, mikor víg ajakkal, és [(rənánáh): ujjongó örömkiáltással] dicsérhet téged az én szájam!” (Zsolt. 63,5-6).

957 És: „Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet, [(háḡah təhilláh): beszélni fogja dicséretedet] minden napon” (Zsolt. 35,28)