Csel. 16,1 Juta [(katantaó): eljutott] pedig Derbébe [jelentése: bőrrel bevonó; borókabokor] és Listrába [jelentése: feloldó város; visszavásárló]:
És ímé vala ott egy Timóteus [jelentése: Isten
dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő; Istennek kedves] nevű
tanítvány, egy hívő zsidó [(iúdaiosz): júdeai] asszonynak, de
görög [pogány] atyának fia;249
Csel. 16,2 Kiről jó bizonyságot tesznek vala a Listrában [jelentése:
feloldó
város; visszavásárló] és Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop] levő atyafiak [testvérek].
Csel. 16,3 Ezt Pál magával akarja vinni; és vévén, körülmetéli
őt a zsidókért, a [(iúdaiosz dia): júdeaiak miatt] kik azokon a helyeken valának mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög, [hogy pogány] volt.
Csel. 16,4 És amint általmentek a városokon, meghagyták nekik, hogy tartsák meg a rendeléseket,
melyeket végeztek a Jeruzsálemben levő apostolok [(aposztolosz preszbüterosz):
kiküldöttek, vének, presbiterek, elöljárók].250
Csel. 16,5 A gyülekezetek, a
[(ekklészia): kihívottak közössége, az eklézsia] megszilárdult, megerősödött a hitben, és gyarapodott számban naponként.
Csel. 16,6 (dierkhomai): Azután átmentek frígia
[jelentése: szárazság, aszály, száraz,
terméketlen] és galácia földjén, mert a Szent Szellem (kólüó): megakadályozta,
meggátolta, hogy az igét Ázsiában [jelentése: mocsár] hirdessék,
Csel. 16,7 Misia [jelentése: egerek
városa; utálat, undor] felé menvén, igyekeznek vala Bitiniába [jelentése: korai
sietség; hatalmas zúgás] jutni; de nem ereszti őket a Szellem.251
Csel. 16,8 Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba
[jelentése: átfúrás].252
Csel. 16,9 És azon az éjszakán látás jelenék meg [(horama):
látomása lett] Pálnak [jelentése: (a
kicsi, alacsony, csekély)]: egy macedón [jelentése: (összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt föld]
férfiú állt előtte, kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy
segítségül nékünk!253
Csel. 16,10 Mihelyt pedig a látást [(horama): a látomást]
látta, azonnal igyekezünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott
minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot.
Csel. 16,11 Elhajózván azért Tróásból, [jelentése: átfúrás] egyenesen Sámothrákéba [jelentése: rongyjelzés] mentünk, és
másnap Neápolisba [jelentése: újváros];
Csel. 16,12 Onnét pedig Filippibe [jelentése: Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa /a
lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják],
mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa [római kolónia első városa]. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.254
Csel. 16,13 És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz
mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgetünk az egybegyűlt
asszonyokkal.
Csel. 16,14 És egy Lidia [jelentése: lídiabeli; születés; Istentől született] nevű, Thiatira [jelentése:
(áldozati kapu; leány (város)). [a
szenvedés, a nyomorúság szaga. jó illatú áldozat; vagyis: tele van áldozattal]
városbeli bíborárús [(porphüropólisz): bíborszínű ruhákkal kereskedő] asszony,
ki féli [(szebomai szebó): tiszteli]
vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, [(kardia):
bensőjét] hogy figyelmezzen azokra,
amiket Pál [jelentése: kicsi, alacsony,
csekély] mond vala.255
Csel. 16,15 Mikor pedig megkeresztelkedett [(baptidzó): bemerítkezett]
mind háznépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem,
jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.
Csel. 16,16 Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, [(proszeukhé):
az imádkozásra], egy szolgálóleányka, egy (paidiszké): rabszolgalány]
jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak szelleme vala, akit [(ekhó püthón pneuma):
birtokba vett, elfoglalt és birtokában tartott a jövendőmondás szelleme].
Ki az ő urainak, az ő (küriosz):
tulajdonosának] nagy hasznot hajta [(polüsz pollé polü ergaszia parekhó):
busás jövedelmet, bőséges keresetet biztosított] jövendőmondásával, [(manteuomai):
jósolgatásával].
Csel. 16,17 Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek
az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az üdvösségnek útját
hirdetik. [Görög szöveg: Ez pedig (katakolútheó hémin):
kísér, és szorosan a nyomunkban jár nekünk, és (kradzó): hangosan kiáltozva, rikoltozva mondja: Ezek az emberek a
magasságos Istennek (dúlosz):
rabszolgái, akik az üdvösség, a (szótéria):
bűnbocsánat, megmenekülés (rossztól,
veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta
problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi
lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés
anyagi és szellemi javakban); jóllét (épség, egészség); boldogság, megtartatás; (hodosz): útját (kataggelló):
hirdetik]
Csel. 16,18 Ezt pedig több [(polüsz pollé polü): sok] napon át
művelte. Pál azonban [(diaponeó diaponeomai): ingerült lett],
és megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a szellemnek: Parancsolom néked a
Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.255
Csel. 16,19 Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a
reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, [jelentése: (hallgatag; erdei)] vonák a piacra [(helküó helkó agora) a főtérre ráncigálták] a hatóságok elé.
Csel. 16,20 És odavezetvén őket a bírákhoz, [(sztratégosz): az
elöljárókhoz] mondának: Ezek az emberek zsidó [(iúdaiosz): júdeai]
létükre megháborítják [(ektarasszó): teljesen megzavarták,
felkavarták, rendkívül felzaklatták] a mi városunkat.
Csel. 16,21 És olyan szertartásokat [(ethosz): szokásokat]
hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, [(paradekhomai
poieó): sem átvennünk, sem követnünk] mivelhogy rómaiak vagyunk.
Csel. 16,22 És velük egyben feltámada, [(szünephisztémi): fellázadt]
a sokaság, a [(okhlosz): tömeg] ő ellenük. A bírák, az [(sztratégosz): elöljárók]
pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket.
Csel. 16,23 És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe vetik
őket, megparancsolva a tömlöctartónak, a [(deszmophülax): börtönőrnek], hogy
gondosan [(aszphalósz): biztonságosan] őrizze őket.256
Csel. 16,24 Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső
tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá.257
Csel. 16,25 Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván,
énekkel dicsőíték [(hümneó): magasztalják] az Istent. A foglyok
pedig [(epakroaomai) figyelmesen]
hallgatják vala őket.
Csel. 16,26 És hirtelen nagy földindulás lőn, [(szeiszmosz ginomai): nagy
földrengés támadt] úgyannyira, hogy
megrendültek [(szaleuó): meginogtak] a tömlöc fundamentumai, [(deszmótérion
themeliosz themelion): a börtön alapjai] és azonnal megnyílnak az ajtók
mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódnak, és [lehulltak].258
Csel. 16,27 Fölserkenvén [(exüpnosz):
felriadva] pedig a tömlöctartó, a [(deszmophülax)
börtönőr] és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcnek ajtai, kivonva
fegyverét, [(makhaira): kardját],
meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek [(ekpheugó): kimenekültek] a foglyok.259
Csel. 16,28 Pál azonban nagy fennszóval kiáltá, [(phóné
megasz): hangosan rákiáltott]
mondván: Semmi kárt [(kakosz): semmi gonoszat]
ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
Csel. 16,29 Az pedig világot [(phósz): világosságot, fényt] kérve
beugrott, [(eiszpédaó): berohant] és remegve [(entromosz proszpiptó):
reszketve földre] borult Pál és Silás elé,
Csel. 16,30 És kihozván [(exó proagó): kivezetve] őket, monda: Uraim, mit kell
nékem cselekednem, hogy üdvözüljek [(szódzó):
hogy megmenekülje]?260
Csel. 16,31 Azok pedig mondának: Higgy az Úr Jézus Krisztusban,
és üdvözülsz261
mind te, mind a te házadnépe!262
Csel. 16,32 És hirdetik neki az Úrnak igéjét, és mindazoknak, kik
az ő házánál valának.263
Csel. 16,33 És [(kai): akkor] az magához vévén őket
az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől; és megkeresztelkedék [(baptidzó):
be is meritkeztek] azonnal ő és az övéi mindnyájan.
Csel. 16,34 És bevitte [(anagó): felvezette] őket házába,
asztalt terített nékik, és egész háznépével egyben örvendezett, [(agalliaó):
ujjongott] hogy hitt az Istennek.
Csel. 16,35 Mikor pedig megvirradt, a bírák, a [(sztratégosz):
város elöljárói] elküldték a poroszlókat, a [(rabdúkhosz): hatósági
szolgákat] mondván: Bocsásd el azokat az embereket.
Csel. 16,36 A tömlöctartó, a [(deszmophülax): börtönőr] pedig
tudtára adta [(apaggelló): hírül vitte] e szavakat Pálnak: A bírák, a [(sztratégosz):
város elöljárói] ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért
kimenvén, menjetek el békességgel!
Csel. 16,37 Pál pedig monda nékik: Megvesszőztek, [(deró):
megbotoztak] minket nyilvánosan, ítélet, [(akatakritosz): bírói
eljárás] nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöcbe [(phülaké):
börtönbe] vetettek: és most alattomban [(lathra): titokban, feltűnés nélkül]
akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jöjjenek ők maguk és vezessenek ki
minket.
Csel. 16,38 A poroszlók [(rabdúkhosz) a törvényszolgák] pedig
megmondták [(anaggelló): hírül hozták] a bíráknak [(sztratégosz): a város
elöljáróinak] e beszédeket; és azok megfélemlettek, [(phobeó phobeomai):
megrémültek, megijedtek] mikor meghallották, hogy rómaiak.264
Csel. 16,39 És odamenvén, megkérlelik őket, és kivezetvén, kérik,
hogy menjenek ki a városból [(exerkhomai): hagyják el a várost].
Csel. 16,40 Kijövén pedig a tömlöcből, [(phülaké): börtönből]
bementek Lídiához; és mikor látták az atyafiakat, a [(adelphosz): testvéreket]
vigasztalták, és [(parakaleó):bátorították] őket, és eltávozának.
249 A továbbiakban az apostol a gyülekezeteknek írott levelében már úgy
ír Timóteusról, mint vele szolgáló testvéréről: „Köszönt
titeket Timóteus, az én munkatársam…”
(Róm. 16,21). „Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten
akaratából, és Timótheus atyafi, testvér,
írják e levelet” (Kol. 1,1). „Pál és Timóteus, Jézus Krisztus rabszolgái írják e levelet, minden
szenteknek a Krisztus Jézusban, akik a püspökökkel, az elöljárókkal, felügyelőkkel, felvigyázókkal, és diakónusokkal az egyházban, a kihívottak közösségében szolgálókkal egyetemben” (Fil. 1,1). „Pál, Jézus Krisztus apostola, teljhatalmú megbízottja, aki az
őt küldő Úr Jézus hatalmával szól, és cselekszik, az Isten akaratából és Timóteus az atyafi, a testvér, írják e
levelet. Az Isten kihívott gyülekezetének, eklézsiájának, amely Korintusban
van, mindama szentekkel egybe,
akik kapcsolatba kerültek Istennel, és akik egész Akhájában vannak” (2 Kor. 1,1). A gyülekezetekhez,
ahová az apostol még nem tud elmenni előre küldi Timóteust: „Azért küldtem hozzátok Timóteust, ki nékem szeretett és hű fiam, aki
nagyon kedves, drága megbízható gyermekem az Úrban. Aki eszetekbe juttatja
néktek az én útjaimat, és emlékeztet titeket tanításomra, életmódomra,
életvezetésemre a Krisztusban, amint mindenütt, minden gyülekezetben, a
kihívottak közösségében, az eklézsiában tanítok, és amit hirdetek” (1 Kor. 4,17). „Kit éppen azért
küldöttem hozzátok, hogy megismerjétek a mi dolgainkat, és értesüljetek
helyzetünkről, és megvigasztalja, és felbátorítsa a ti szíveteket” (Eféz. 6,22). „És elküldöttük
Timóteust, a mi atyánkfiát, a mi testvérünket, és Istennek szolgáját és
munkatársunkat a Krisztus Evangéliumának hirdetésében. Hogy erősítsen,
megszilárdítson, és felbátorítson és buzdítson titeket, hogy hiteteket
megtartsátok” (1 Thess. 3,2). Az apostol így ír Timóteusról a
gyülekezeteknek bemutatva őt: „Remélem pedig az Úr Jézusban, hogy
Timóteust hamarosan elküldöm
tihozzátok, hogy én is megviduljak, és megnyugodjam, megértvén a ti
dolgaitokat, és hallva hogylétetekről,
és hogy a jó hírek, amiket rólatok fog hozni, felvidítsanak. Mert nincs
senki más, aki ennyire hasonló lenne hozzám a gondolkodásában. Ő igazán szívén
viseli a sorsotokat. Az ő kipróbált, és megbízható
voltát, azt hogy milyen ember ismeritek. Hogy miképpen atyjával a gyermek,
együtt szolgált velem az evangélium, a jó
hír, örömhír, győzelmi hír, győztes hadvezér érkezésének híre érdekében, és terjesztésében” (Fil. 2,19-20.22). Az apostol minden
levelében így tanítja, bátorítja és áldja Timóteust, és minden Istent szerető
hívőt: „Ezt a tanítást adom néked, és kötöm a lelkedre fiam Timóteus, a rólad
való korábbi próféciák szerint,
hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel. [Más
fordítás: Használd azokat a próféciákat, mint fegyvereket, és e
próféciákon állva és azokkal
megerősödve harcold végig ezt a
küzdelmet, ezt a szellemi harcot jó stratégiával]. Birtokolván,
és megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elutasítván, a hit
dolgában hajótörést szenvedtek, megfeneklettek, zátonyra futottak, és csak
roncs maradt belőlük, mert
elvesztették a hitet” (1 Tim. 1,18-19). „Timóteusnak, az én szeretett fiamnak:
kegyelem, irgalmasság, békesség, Istentől, a mi Atyánktól a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Hálát
adok az Istennek, akinek szolgálok őseimtől
fogva tiszta, érintetlen, vegyítetlen, hamisítatlan, őszinte, romlatlan, lelkiismerettel. Hogy szüntelen, megszakítás nélkül, állandóan gondolok reád, és említést teszek rólad imádságomban éjjel és nappal. Kívánván
téged látni, megemlékezvén a te könnyhullatásaidról, hogy örömmel teljesedjem
be. Eszembe jutván a benned levő, képmutatás nélkül való őszinte hit,
amely lakozott először a te nagyanyádban Loisban (jelentése: jobb,
kellemesebb, tetszetősebb) és anyádban
Eunikában (jelentése: jó, győzelem, örvendetes, győzelemmel megáldott;
diadalmas, győztes); meg vagyok azonban győződve, hogy benned
is. Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd, szítsd fel az Isten
kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által. [Más fordítás: Éppen
ezért, emlékeztetlek arra az ajándékra - a Szent Szellemre, - amit Isten neked
adott. Tudom, hogy ez benned él, mert én tettem rád a kezemet, így kaptad meg.
Tehát, azt akarom, hogy használd is ezt az ajándékot: eközben fog megerősödni,
és egyre jobban működni benned, mint ahogy a kis lángocskából nagy tűz lesz]. Mert nem félelemnek, a csüggedtségnek,
kishitűségnek, vagy gyávaságnak szellemét adott nékünk az
Isten; hanem erőnek, Isten szerinti szeretetnek és józanságnak szellemét” (2 Tim. 1,2-7). „És:
hogy gyermekségedtől fogva ismered, és tudod a szent írásokat, melyek téged
bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által” (2 Tim. 3,15). És arra inti az apostol
Timóteust, és bármely korban élő Krisztusban hívőket: „El ne hanyagold, és meg
ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás
által, a presbitérium, a vének kezeinek reád tevésével” (1 Tim. 4,14). „Pál, Jézus Krisztus kiküldött apostola a mi megtartó, üdvözítő, megmentő Istenünknek, Jézus Krisztusnak, a mi
elváró reménységünknek rendelése
szerint, az Ő felhatalmazása alapján írja e levelet. Timóteusnak, az én igaz és szeretett fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől, a
mi Atyánktól, a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Amiképpen Macedóniába menetelemkor kértelek, és bátorítottalak téged,
hogy maradj Efézusban azért, hogy figyelmeztess egyeseket, ne tanítsanak más
tudományt, hamis tanítást, és ne
hirdessenek tévtanokat” (1 Tim. 1,1-3).
250 És ez azért történt, mert: „Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így
tanítják vala az atyafiakat [a testvéreket]: Ha körül nem metélkedtek Mózes (jelentése: a kihúzott, a vízből
kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek) rendtartása
[a törvény előírása] szerint,
nem üdvözülhettek [nem menekülhettek meg / nem
szabadulhattok meg / nem kerülhettek
biztonságba]. Mikor azért Pálnak
[jelentése: (a kicsi, alacsony, csekély)] és Barnabásnak [a vigasztalás fia, a (prófétai) ígéret fia; az építő intés fia]
nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezik, hogy Pál és Barnabás
és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez
Jeruzsálembe [a béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a
gyülekezetek kiindulása; béke
városa", “béke birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik
a békéről] e kérdés ügyében. [Más fordítás: Mikor azért Pálnak és Barnabásnak (ú úk
úkh oligosz sztaszisz): nem kis
viszálya és (szüdzétészisz): vitája
támadt velük, - akik nem csekély
zendülést és vizsgálódást támasztottak ellenükben, - az a döntés született, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő
közülük menjenek fel az apostolokhoz, (preszbüterosz): a presbiterekhez a
vénekhez, (tútú dzétéma): ebben a vitás ügyben].
Az apostolok pedig így döntöttek: „Mert
tetszék a Szent Szellemnek és
nékünk, [(dokeó): jónak látta és vele együtt mi is úgy láttuk jónak], hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok
ezeken a szükséges dolgokon kívül. Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott
dolgoktól, a vértől, a fúlva holt állattól, és a paráznaságtól, [(eidólothüton
pniktosz porneia): a bálványoknak áldozottaktól, a vértől, a
megfojtottól, és a házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]. Melyektől, ha megóvjátok magatokat, jól lesz
dolgotok. Legyetek egészségben!” (Csel.
15,1-2.28-29). Ezután Pál apostol Timóteussal: „Végigjárták a városokat, és átadták nekik
azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy
tartsák meg azokat. A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodnak
számban naponként” (Csel. 16,4-5).
Jakab apostol megismétli: „A pogányokból
(nemzetekből) lett hívők felől pedig mi
írtunk, azt végezvén, hogy ők… oltalmazzák meg magukat mind a bálványoknak
áldozott hústól, mind a vértől, mind a fúlva holt állattól, mind a
paráznaságtól. [Görög szerint: (eidólothüton
pniktosz porneia): a bálványoknak áldozottaktól, a vértől, a
megfojtottól, és a házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]. (Csel.
21,25).
251 Már Péter apostol így köszönti az itt élő gyülekezeteket: „Péter (jelentése:
kőszikla, szikladarab, kő), Jézus (jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó; Józsué neve görög
formában) Krisztusnak (jelentése: felkent) apostola, meghatalmazott,
teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. A
Pontusban (jelentése: tenger, hullám), Galáciában,
Kappadóciában jelentése: nádas vidék,
jó lovak tartománya), Ázsiában jelentése: mocsár; kelet) és Bithiniában
jelentése: korai sietség; hatalmas
zúgás) elszéledt, szétszóródott, szétszórtságban élő jövevényeknek. Isten
kiválasztott népének; zarándokoknak, akik átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem
otthona a világ. Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve
elrendelése, előzetes
elhatározása szerint, a Szellem megszentelő munkája, Isten céljaira való elkülönítése
által engedelmességre, figyelmes
hallgatásra, és szolgálatkészségre, és Jézus Krisztus vérével való
meghintésre: kegyelem, és
békesség adassék néktek bőségesen” (1
Pét. 1,1-2).
252 Az apostol bizonyságot tesz arról, hogy az Úr itt kaput nyitott az
Evangélium hirdetésére: „Mikor
pedig Troásba mentem és megérkeztem a Krisztus evangéliuma ügyében, hogy
Krisztus örömüzenetét hirdessem, kapu nyittatott nékem az Úrban…” (2
Kor. 2,12).
253 Az Úr így szólt az apostolhoz, bátorítva őt: „Monda
pedig az Úr látomásban éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass:
Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok
népem van ebben a városban” (Csel.
18,9-10).
254 A Tessalonikabelieknek így ír az apostol: „Mert magatok tudjátok, atyámfiai, testvéreim,
hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló, nem volt haszontalan,
eredménytelen, üres. Sőt inkább,
noha előzőleg már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt, előbb már
szenvedés és bántalmazás ért bennünket Filippiben, amint tudjátok, volt
bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek is nyíltan, szabadon hirdessük az
Isten evangéliumát sok tusakodással, nehéz harcok árán, a sok nehézség ellenére
is” (1 Thess. 2,1-2). Mert az történt, hogy az apostol Filippibe egy jövendőmondó lányból
kiűzi a tisztátalan szellemet, és ezért a lány gazdái fellázították a tömeget: „És velük egyben feltámada a sokaság is őellenük, és rájuk támadt. A bírák, és az
elöljárók pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket. És miután sok ütést
mértek rájuk, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen
parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá”
(Csel.
16,22-24). És minden kor
hívőinek így ír az apostol, az evangélium hirdetésének, és gyakorlásának
következményeiről: „Ugyanolyan tusakodástok, küzdelmetek,
harcaitok lévén, hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amilyent énnálam
láttatok, és most hallotok felőlem”
(Fil. 1,30).
255 Az Úr Jézus a tanítványokhoz szól, és: „Akkor
megnyilatkoztatá az ő elméjüket [(núsz): szellemi
felfogóképességüket], hogy értsék az
írásokat” (Luk. 24,44).
255 Az Úr Jézus parancsa a minden korban élő tanítványainak: „Elmenvén pedig
prédikáljatok, és hírnökként ezt hirdessétek nekik, mondván: Elközelített,
közel jött a mennyeknek országa, a menny Istenének királyi uralma. Betegeket,
és gyengélkedőket gyógyítsatok, poklosokat, leprásokat tisztítsatok, halottakat
támasszatok, és keltsetek életre, ördögi, gonosz szellemeket, démonokat
űzzetek. Ingyen vettétek, mert ajándékba kaptátok, ti is ingyen ajándékba
adjátok” (Mát. 10,7-8). Mert: „Bennem adatott minden hatalom mennyen és
földön. (Mát. 28,18). Ezért: „Hatalmatok van az ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat
adok, hogy minden ellenséges erőn és hatalmon úrrá legyetek; és semmi nem árthat néktek” (Luk. 10,19). De ez a hatalom hit által működik „Azokat pedig, akik hisznek, akik hitre
jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöket, gonosz
szellemeket, démonokat űznek, és hajítanak ki; új, ismeretlen,
szokatlan, meglepő nyelveken szólnak” (Márk. 16,17). Nem
ingerültség, és bosszankodás által, ezért: „Ne
légy, és ne bosszankodj föl hirtelen a szellemedben a haragra; mert a
harag, és a bosszankodás, indulat, düh
a bolondok, az ostobák, hitetlenek kebelében, szívében nyugszik, a bensőjében
tanyázik” (Préd. 7,9). Hát: „az ördögnek, a vádlónak,
rágalmazónak ne adjatok helyet és semmi
lehetőséget” (Eféz. 4,27)
256 És az
üldözés minden Isten gyermekére kiterjedt, és kiterjed: „És ráveték kezűket az apostolokra [és elfogták és letartóztatták az apostolokat], és a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe tevék [a köztörvényes bűnözők
számára fenntartott börtönbe zárták] őket. Hanem az Úrnak angyala éjszaka
megnyitá a tömlöc [a börtön] ajtaját,
és kihozván [kivezette] őket monda: Menjetek el, és
felállván, hirdessétek a templomban [a szenthelyen] a népnek, ez életnek minden beszédét [igéjét, rémáját, kijelentését. És mondjatok
el az embereknek mindent a Jézusban való új életről]!” (Csel. 5,18-20). Péter
apostolt is: „tömlöcbe veté, átadván négy
négyes katonai szakasznak [négy, egyenként négy tagból álló katonai
őrségnek], hogy őrizzék őt; húsvét [a
páskaünnep: [(paszkha):
a Peszach / átlépés, megkímélés,
megmenekülés / ünnepe] után akarván őt a
nép elé vezettetni. Péter azért őrizteték a fogságban [a börtönben]; a gyülekezet, a [kihívottak közössége, az (ekklészia):
az eklézsia] pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő érette, [(ektenész
proszeukhé): buzgón,
odaadóan, kitartóan, állhatatosan imádkozik az Istenhez az ő (hüper):
érdekében]. Mikor pedig Heródes őt
elő akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz, két [(sztratiótész):
katona] között, megkötözve két
lánccal [(deó): megbilincselve]; és
őrök őrizék az ajtó előtt a tömlöcöt. És ímé az Úrnak angyala [(aggelosz):
hírvivő követe] eljöve [(ephisztémi): odalépett
hozzá, és melléállt], és világosság
fénylék a tömlöcben, és [(phósz lampó): világosság
támadt, fény ragyogott a
cellában]: és meglökvén Péter oldalát,
felkölté őt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének [(ekpiptó): lehullanak] a
láncok kezeiről. És monda néki az angyal
a [(aggelosz): hírnök, követ]: Övezd
fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád
felsőruhádat és kövess engem! És kimenvén, követé őt; és nem tudta, hogy
valóság az, ami történik az angyal [(aggelosz): hírnök, követ] által, hanem azt hitte, hogy látást, hogy [(horama):
látomást] lát. Mikor pedig általmentek az első
őrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától
megnyílik előttük: és kimenvén, egy utcán előremennek; és azonnal eltávozik az
angyal ő tőle. És Péter [en heautó genomenosz: egyedül maradva], és
magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát
[(aggelosz):
hírnökét, követét], és megszabadított
[kiragadott] engem Heródes kezéből és
a zsidók népének [(iúdaiosz): júdeaiak] egész várakozásától” (Csel. 12,4-11). Mert:
„Az Úr angyala tábort jár az őt félők
körül és kiszabadítja őket (Más fordítás: Az
Úr, Jahve az Örökkévaló angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti
őket)” (Zsolt. 34,8).
Mert az angyalok: „…szolgáló szellemek,
elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget” (Zsid. 1,14). Így teljesíti be az Úr ígéretét: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem
érhet téged baj) és csapás nem közelget
(sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz;
Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (és
vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen
hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged,
hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, eltaposod az
oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az oroszlánkölyköt és a
tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13).
257 Az Isten igéjét hirdető embereket mindig is üldözték: „megverette
Passúr (jelentése: (köröskörül jólét, kiterjedés; szabadítás, megváltás,
szabadság). Jeremiás (jelentése: Jahve megalapoz;
Isten felmagasztal, Isten magasztos; akit az Úr kijelölt) prófétát, és beveté őt a tömlöcbe, majd
kalodába záratta, amely a felső benjámini (jelentése: jobb kezem fia;
szerencse fia; szerencsés, boldog) kapuban
volt az ÚR háza mellett” (Jer. 20,2-26).
258 És beteljesült az Úr ígérete, aki kijelentette, hogy: „ha
ketten közületek egy akaraton lesznek,
és egyetértenek, megállapodnak, és
megegyezésre jutnak a földön minden dolog felől, - ha közületek ketten
egyetértenek a földön mindabban, amit csak kérnek, azt mind megadja nékik az én
mennyei Atyám, és meg lesz nékik az én mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek, együvé vezettetnek az
én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mát.
18,19-20). És az
eredmény: „És minekutána könyörögtek,
megmozdult, megrendült az a hely, ahol egybegyűltek; és megteltek mindnyájan
Szent Szellemmel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják, és hirdetik vala” (Csel. 4,31). Ezért: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban
mindenkor, és minden időben
szüntelenül. Újra csak azt mondom, örüljetek és örvendjetek! (Fil. 4,4). A Szent Szellem újra-
és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim,
örüljetek, és örvendezzetek az
Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, nekem nincs terhemre, és engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos,
sőt szükséges, mert biztonságot jelent,
és titeket megerősít” (Fil. 3,1).
259 Azért akarta megölni magét, mert tudta, hogy ha: „előkérik, és nem találják, a
foglyokat, őt kivégzik” (Csel. 12,19)
260 Bemerítő Jánostól is ezt
kérdezik, mikor az evangéliumot hirdette: „És
megkérdé őt a sokaság, a tömeg, mondván: Mit cselekedjünk tehát?” (Luk.
3,10). Az Úr Jézustól is ezt kérdezik: „Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy Istennek tetsző dolgokat
tegyünk? Felele Jézus és monda nékik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy
higgyetek abban, akit ő küldött” (Ján. 6,28-29). És megismétli János
apostol, hogy mi az Istennek tetsző dolog:
„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak
nevében... (1 Ján. 3,23). Pünkösdkor Péter apostoltól is ezt
kérdezik, és megadja a választ:
„Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette
őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek [akit ti (sztauroó): kínoszlopra
feszítettetek]. Ezeket pedig mikor hallották [mintha
szíven találták volna őket], szívükben [(kardia): bensőjükben, a fizikai,
lelki és a szellemi életük központjában]
megkeseredének [a szó átszúrta a szívüket], és mondának, Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk,
atyámfiai [testvérek], férfiak? Péter
pedig monda nékik: Térjetek meg [változtassátok meg gondolkozásotokat] és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus
Krisztusnak nevében a bűnöknek, a [(hamartia):
céltévesztés] bocsánatára [eltörlésére]; és veszitek [megkapjátok] a Szent Szellem ajándékát” (Csel.
2,36-38). És az apostol így folytatja: „Mert ha a te száddal megvallást teszel, elismered, ugyanazt mondva az Úr Jézusról: és Úrnak vallod Jézust, és
szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta, és életre keltette Őt a
halálból, a halottak közül üdvözülsz” (Róm. 10,9).
261 Üdvözül (szódzó): megtart, (biztonságban)
megőriz; megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít; betart
(ígéretet); megtart (emlékezetében); elrejt, titokban tart; életben marad,
tovább él; megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül; elmenekül,
szerencsésen eljut valahová.
262 Az Úr Jézus kijelentése: „Aki hisz a
Fiúban, örök - természetfeletti - élete van; aki pedig nem hisz, és nem
engedelmeskedik szándékosan és önfejűen, a Fiúnak, nem lát életet, hanem az
Isten haragja marad rajta, a sátán hatalmában marad” (Ján. 3,36). „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy
annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök, természetfeletti élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó
napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök természetfeletti
élete van annak” (Ján.
6,40.47). János apostolon keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg
az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).
263 Mert: „…a hit hallásból van, az Ige hallásából
fakad, a hallás pedig Isten Igéje által: Krisztus beszéde, igéje, / kijelentése / által” (Róm.
10,17). Így valósulhat meg Isten
akarata mindenki életében: „Az ő akarata
szült minket az igazság, a valóság, igéje által,
hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).
264 Így valósult meg Isten ígérete: „Hagyjad az Úrra a te útadat,
és bízzál benne, majd ő teljesíti, [Tárd fel az Úr előtt a te életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő
munkálkodik]. Felhozza [(jácá'):
felragyogtatja] a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként
a delet” (Zsolt. 37,5-6)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.