Példabeszédek 13. fejezet: A beszéd következménye; a szorgalmas és lusta sorsa. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Péld. 13,1 A bölcs fiú enged atyja intésének; de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ad. [Héber szerint: A bölcs fiú hallgat atyja (músár): tanítására, útmutatására, helyesbítésére. De az elbizakodott (lúc líc): gúnyolódó meg sem (šámaʿ): hallgatja a (gəʿáráh): dorgálást].240

Péld. 13,2 A férfi az ő szájának gyümölcséből él jóval; a hitetlenek lelke pedig bosszúságtétellel. [Héber szerint: ('íš): Mindenki az ő (peh): szájának  (pərí): gyümölcséből eszik  ('áḵal ṭôḇ): jólétet, jóllétet, boldogulást, boldogságot. A (báḡaḏ nep̄eš): hűtlen árulók pedig (ḥámás): erőszakot, kárt, sérelmet, méltatlan bánásmódot, kegyetlenséget, elnyomást].241

Péld. 13,3 Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát. aki felnyitja száját, arra romlás vár. [Héber szerint: Aki (nácar peh): vigyáz a szájára, (šámar nep̄eš): megőrzi, megóvja, biztonságban tartja életét. Aki (páśaq): feltátja száját, és meggondolatlan (śáp̄áh): beszédében (məḥittáh): az bajba jut, arra romlás, pusztulás vár].242

Péld. 13,4 Kívánsággal felindul, de hiába, a restnek lelke. A gyorsak [lelke pedig megkövéredik [Héber szerint: ('áváh): vágyakozik, epekedik, sóvárog a (ʿácél): lomha, lusta, rest, henyélő (nep̄eš): ember. A (ḥárúc): szorgalmas, serény (nep̄eš) ember pedig (dášén): megkövéredik, zsírral megkenetik].243

Péld. 13,5 A hamisságot gyűlöli az igaz; az istentelen pedig gyűlölségessé tesz és megszégyenít. [Héber szerint: (šeqer): a hazug beszédet, a hazug igét (śáné'): utálja a (caddíq): hívő. A (rášáʿ): gonosz, Isten nélkül élő pedig (bá'aš): utálatossá, gyűlöletessé válik, és  (ḥap̄ér): megszégyenül, reményében csalatkozik].244

Péld. 13,6 Az igazság megőrzi azt, aki útjában tökéletes; az istentelenség pedig elveszíti a bűnöst. [A (cəḏáqáh): megigazultság (nácar) megvédi, megőrzi, megoltalmazza, megtartja a (tóm): hívők (dereḵ) életútját, sorsát. (rišəʿáh): az Isten nélküli élet, a (ḥaṭṭá'ṯ): bűnös állapot pedig (sálap̄) csúszóssá teszi].245

Péld. 13,7 Van, aki hányja gazdagságát, holott semmije sincsen [Van, aki gazdagnak tetteti magát]; viszont tetteti magát szegénynek, holott sok marhája van. [Héber szerint: Van, aki (ʿášar): gazdagnak mutatja magát, holott nincs semmije; és van aki (rúš ríš): szegénynek pedig (kôl kól raḇ): egész sok a (hôn): vagyona].246

Péld. 13,8 Az ember életének váltsága [(kóp̄er): váltságdíja, élete megváltásának ára] lehet az ő gazdagsága; a szegény [(rúš ríš): szűkölködő] pedig nem hallja a fenyegetést [Héber szerint: Az ember életének [(kóp̄er): váltságdíja, élete megváltásának ára] lehet az ő gazdagsága; a szegény [(rúš ríš): szűkölködő] pedig nem (šámaʿ): hallgat a (gəʿáráh): dorgálásra].247

Péld. 13,9 Az igazak világossága vígassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke kialszik. [Héber szerint: (caddíq): Az igazzá nyilvánítottak ('ôr): fénye, világossága, ragyogása, fényessége (śámaḥ śáméaḥ): boldoggá tesz, megvidámít, örömet szerez. De az (rášáʿ): Isten nélkül élők (nér nír): lámpása (dáʿaḵ): kialszik, elhamvad].248

Péld. 13,10 Csak háborúság lesz a kevélységből: azoknál pedig, akik a tanácsot beveszik, bölcsesség van [Héber szerint: A (záḏôn): büszkeség, gőg, önhittség (náṯan): megteremti a lehetőségét a (maccáh): versengésnek, vitának, veszekedésnek, szóharcnak. De aki (jáʿac) tanácsot kap és elfogad, annál (ḥḵəmáh): bölcsesség van].249

Péld. 13,11 A hiábavalóságból keresett marha megkisebbedik; aki pedig kezével gyűjt, megöregbíti azt. [Héber szerint: (heḇel): hiábavalóság, haszontalanság a (hôn): vagyon, a gazdagság, mert (máʿaṭ): kicsivé válik, kevéssé lesz. De amit a (jáḏ) kegyelem (qáḇac): összegyűjt, az (ráḇáh): sokasodik, gyarapodik].250

Péld. 13,12 A halogatott reménység [(mášaׁḵ): a hosszú, elhúzódó (tôḥeleṯ): várakozás] beteggé teszi a szívet; de a megadatott [(bô'): a beteljesült, megvalósult] kívánság életnek fája, amely [(ḥaj): megújítja].251

Péld. 13,13 Az igének megutálója megrontatik; aki pedig féli a parancsolatot, jutalmát veszi. [Héber szerint: Aki (búz): megveti, lenézi, lebecsüli, jelentéktelennek tartja az (dáḇár): igét, a kijelentést, (ḥáḇal): tönkretétetik, megrontatik, pusztulást von magára, el fog veszni. Aki pedig (járé'): tiszteli a (micəváh): parancsolatot, Isten végakaratát, végrendeletét, (salom): sértetlen marad, biztonságban, békességben él, üdvösségre lel].252

Péld. 13,14 A bölcsnek tanítása [(tôráh ḥaj): útmutatása megújuló, sikeres, prosperáló] életnek kútfeje, [(ḥaj máqór máqôr): az élet forrása], a halál tőrének [a halál (môqéš): csapdáinak, hálójának] eltávoztatására [(śúr súr): kikerülésére].253

Péld. 13,15 Jó értelem ad kedvességet; [Az értelem a jósággal kegyelmet szerez, és jó előmenetelt ad]. A hitetleneknek pedig útja kemény [A (báḡaḏ): hűtlen, áruló, a csalárd módon viselkedő és cselekvő (dereḵ): életútja, sorsa pedig ('éṯán 'êṯán): állandóan kemény, folyamatosan rögös].

Péld. 13,16 Minden eszes cselekszik [okosan, megfontolt szándékkal], bölcsességgel; a bolond pedig kijelenti [(páraś): kiárasztja, elárulja] az ő bolondságát.254

Péld. 13,17 Az istentelen, a [(rášáʿ): gonosz, Isten nélkül élő] követ [(malə'áḵ): küldött] bajba esik, [(raʿ(náp̄al)): veszedelem, baj, kár, betegség, aggodalom, gyötrelem, ínség, kimerültség, nyomor, nyomorúság, szorongás, szükség, csapás, hányattatás, viszontagságba taszít, mert a / a sátán / hatalmába juttat]. A hűséges  [('émún 'émun): megbízható] követ [(cír): hírnök] pedig gyógyulást, és [(marəpé' marəpéh): felfrissülést, megújulást hoz].255

Péld. 13,18 Szegénység és gyalázat lesz azon és [(qálôn): szégyen, és megvetés éri azt], aki a fenyítéktől magát elvonja, aki a [(músár páraʿ): tanítást, útmutatást, helyesbítést elhagyja]. Aki pedig [meghallgatja], és megfogadja a dorgálást, és [(šámar tôḵéḥáh): figyel az érvekre] tiszteltetik. [az (káḇéḏ): megbecsülésben részesül].256

Péld. 13,19 A megnyert, a [(hájáh): beteljesült] kívánság gyönyörűséges a léleknek [(ʿáréḇ nep̄eš): édes, kellemes az embernek]. És utálatosság [(tóʿéḇáh tôʿéḇáh): utálat, undor, irtózat] a bolondoknak, az [(kəsíl): önhitt, Isten nélkül élő embernek] eltávozniuk [(śúr súr) elfordulni] a gonosztól.

Péld. 13,20 Aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki pedig magát társul adja   [(ráʿáh): barátkozik, kapcsolatban van, társul szegődik] a bolondokhoz, [(kəsíl): az Isten nélkül élő hitetlenekhez], megromol, [(rúʿa): sérelmet szenved, szerencsétlen lesz].257

Péld. 13,21 A bűnösöket, követi a gonosz; az igazaknak pedig jóval fizet Isten. [Héber szerint: A (ḥaṭṭá'): céltévesztetteket (ráḏap̄) üldözi, nyomában van, vadászik rá a (raʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosz, és a veszedelem, baj, kár, betegség, aggodalom, gyötrelem, ínség, kimerültség, nyomor, nyomorúság, szorongás, szükség, csapás, hányattatás, viszontagság. Az (caddíq): igazzá nyilvánítottak pedig (ṭôḇ): békés, biztonságos, boldog, sikeres, áldott életet (šálém): kapnak viszonzásul].258

Péld. 13,22 A jó örökséget hagy unokáinak; a bűnösnek (ḥáṭá'): a céltévesztőnek, aki megbotlik, félrelép] marhái [(ḥajil): vagyona, gazdagsága] pedig eltétetik az igaz [(caddíq): az igazzá nyilvánított] számára.259

Péld. 13,23  Bő étele lesz a szegényeknek az új törésen; de van olyan, aki igazságtalansága által vész el. [(róḇ 'óḵel): Sok eledelt, bő kenyeret terem a (rúš ríš): szegény szűkölködők (nir nír): új szántása. De (jéš): lesz aki (mišəpáṭ) igazságosság, igazzá nyilvánítás nélkül (sáp̄áh): elvész, elpusztul].260

Péld. 13,24 Aki megtartóztatja az ő vesszejét, [(ḥáśaḵ šéḇeṭ): visszatartja pálcáját, botját] gyűlöli [(śáné') utálja] az ő fiát; aki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel [(šáḥar músár): idejében megkeresi tanítással, útmutatással].261

Péld. 13,25 Az igaz eszik az ő kívánságának megelégedéséig; az istentelenek hasa pedig szűkölködik [Héber szerint: (caddíq): Az igazzá nyilvánított ('áḵal): eszik (nep̄eš): éhségének (śóḇaʿ): kielégítéséig. De az (rášáʿ): Isten nélkül élő gonosz (beṭen): bensője (ḥásér): szükséget szenved, szűkölködik].262

---

240 És folytatódik a figyelmeztetés: „Aki tanítja a csúfolót, nyer magának szidalmat, [arat szégyent] és [maga fog pironkodni]: és a ki feddi a latrot, [a bűnöst] szégyenére lesz [magát szennyezi be; maga is foltot kap]. Ne fedd meg, és ne [(jḵḥ): vitatkozz, ne érvelj, ne bizonyíts, és ne cáfold meg] a csúfolót, a [(lúc): gúnyolódó arcátlant, mert kinevet] hogy ne gyűlöljön [(śáné'): nehogy megutáljon] téged; fedd meg [(jḵḥ): érvelj, bizonyíts, cáfold meg] a bölcset, és [megkedvel érte], és szeret téged” (Péld. 9.7-8). Mert: „Nem szereti a csúfoló a feddést, és a bölcsekhez nem megy” (Péld. 15,12). „A bolond megutálja az ő atyjának tanítását; aki pedig elfogadja a dorgálást, igen okos” (Péld. 15,5). „Aki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; aki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az. [Héber szerint: ('áhéḇ 'áhaḇ músár) gyönyörködik a tanításban, vágyik az útmutatásra, az (daʿaṯ): értelmes. (śáné' tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): utálja az érveket, az  (baʿar): ostoba, gondolkodni képtelen, állathoz hasonló]” (Péld. 11,32). „Menj el az (ostoba ember elől), a bolond férfiú elől; és nem ismerted meg a tudománynak beszédét, és (nem szerzel ajkáról tudást)” (Péld. 14,7). „Hanem: „lőn nékik az Úr beszéde (igéje) parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi; hogy járjanak, és hátra essenek és összetöressenek és tőrbe jussanak és megfogassanak!” (Ésa. 28,13). „Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd. [Héber szerint: Hallgass fiam, ('áḇ): alkotód (músár): tanítására, útmutatására, és a te ('ém): kiindulópontod (tóráh tôráh): tanításától, irányításától, utasításától el ne távozz]” (Péld. 1,8).

241 És így folytatódik a kijelentés: „Az ő szájának gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval és az ő cselekedetének fizetését veszi az ember önmagának. [Más fordítás: Amit mond az ember, annak a gyümölcséből lakik jól, és telik el javakkal. És amit tesz a hústesti ember, az ('áḏám): emberi faj gyermeke azt fizetik neki vissza, és élvezi tettének jutalmát, mert mindenkinek keze munkája szerint fizetnek]” (Péld. 12,13). „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Péld. 18,20-21).

242 Dávid kérdéssel folytatja a kijelentést: „Ki az az ember, akinek tetszik az élet, [(ḥáp̄éc ḥaj): aki kívánja a virágzó, sikeres, prosperáló életet, és azt, hogy örömét lelje benne] és szeret napokat [(jôm ṭôḇ): és boldog, sikeres, áldott éveket], hogy jót láthasson [hogy élvezze a boldogságot]? Tartóztasd meg [(nácar): őrizd, és tiltsd el] nyelvedet a gonosztól [(ráʿ): rossztól], és ajkadat a csalárd [(mirəmáh): álnok, megtévesztő, rosszindulatú] beszédtől. [Más fordítás: Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot]” (Zsolt. 34,13-14). Mert: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek (elkerülhetetlen a tévedés); aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes (az eszes ember vigyáz a beszédre)” (Péld. 10,19).Hiszen: „Aki megőrzi száját és nyelvét (vigyáz a szájára és a nyelvére), megtartja (megőrzi) életét a nyomorúságtól” (Péld. 21,23). Jakab apostol is erre figyelmeztet: „Ha valaki istentisztelőnek [(thrészkosz) igaz hívőnek] látszik köztetek [és aki azt hiszi magáról, hogy az istentiszteleti formákat pontosan teljesíti], de nem zabolázza [nem fékezi] meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét [és még önmagát is becsapja], annak az istentisztelete hiábavaló [(mataiosz): haszontalan, üres]” (Jak. 1,26). Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz) nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét (egész valóját) is megzabolázni (és meg tudja fékezni)” (Jak. 3,2). Péter apostol is így figyelmeztet: „Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól (nyelve szűnjék meg, fogja vissza magát, tartózkodjon gonoszt szólni), és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot (ravaszságot, csalást, cselt, körmönfontságot)” (1Pét 3,10). Mert: „Áldások vannak, [(bəráḵáh): a kimondott áldások megtestesülnek] az igaznak fején [(caddíq ró'š): a megigazult hívőnek fején]. Az istentelenek [(rášáʿ): az Isten nélkül élő gonoszok] szája pedig erőszaktételt fed be [(ḥámás kásáh): erőszakot, sérelmet, kegyetlenséget, elnyomást, gonoszságot rejteget]. [Más fordítás: Az Úr áldása száll az igaz fejére, korai gyász fogja be a gonoszok száját]” (Péld. 10,6). „A vétkes ajak veszedelmes csapda...” (Péld. 12,13). Ezt ismerve vallja Dávid: „Mondám: nosza, vigyázok útjaimra, és [szavaimra], hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom, és [csukva tartom] szájamat, [féket teszek számra, és a jót is elhallgatom vala] amíg előttem van a hitetlen [az istentelen, az Isten nélküli]” (Zsolt. 39,2). De ezt csak a Te segítségeddel tudom megtenni, ezért kérem: „Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!” (Zsolt. 141,3).

243 A lustaságról, és a szorgalomról sok mondanivalója van az Úrnak: „Szegénnyé lesz, és [(rúš): szűkölködni fog] aki cselekszik rest kézzel, és [(ʿáśáh): lustán dolgozik]; a gyors [(ḥáruc ḥárúc jáḏ): szorgalmas, erős] munkások keze pedig meggazdagít. [(rəmijjáh (kap̄): A tétlenkedő kéz szegénységet teremt, a szorgalmasok keze (ʿášar): gazdagságot szerez]” (Péld. 10,4). „A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog” (Péld. 12.23). „Nem süti meg a rest, (a lusta) a mit vadászásával fogott (a vadászzsákmányt); de drága marhája (drága kincse) az embernek serénysége (a szorgalom)” (Péld. 12,26). „A szorgalmatosnak (tervei), igyekezete csak gyarapodásra van (csak hasznot hoz); valaki pedig hirtelenkedik, (aki elsieti a dolgát) csak szükségbe (ínségbe) jut” (Péld. 21,5). „A restség mély álomba merít, és a lomha, lusta ember megéhezik” (Péld. 19,15). Bizony: „A bolond, az ostoba karba teszi a kezét, és tönkreteszi önmagát” (Préd. 4.5). „A rest (a lusta) embernek mezejénél (földje mellett) elmentem, és az esztelennek szőleje mellett. És ímé, mindenütt felverte a tövis, (és láttam, hogy egészen fölverte a gaz) és színét elfedte a gyom; és kőgyepűje elromlott vala (kőkerítése összedőlt). Melyet én látván elgondolkoztam, és nézvén, ezt a tanulságot szereztem abból: Egy kis álom, (még egy kis alvás) egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, És így jő el, mint az úton járó, a te szegénységed, (így tör rád a szegénység, mint az útonálló) és a te szükséged, (a szűkölködés) mint a pajzsos férfiú” (Péld. 24,30-34). Mert a rest „A hideg miatt (ősszel) nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs mit” (Péld. 20,4). És újabb kifogása is van, és „Azt mondja a rest: ordító oroszlán van az úton! Oroszlán van az utcákon! Mint az ajtó forog az ő sarkán, úgy a rest az ő ágyában. Ha a rest az ő kezét a tálba nyújtotta, restelli azt csak szájához is vinni. Bölcsebb a rest a maga szemei előtt, mint hét olyan, aki okos feleletet ád” (Péld. 26,13-16). Hát: „Ne szeresd az álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel a te szemeidet, és megelégszel kenyérrel” (Péld. 20,13). „Eredj a hangyához, te rest [(ʿácél): lomha, lusta, tétlen], nézd meg [(rá'áh): szemléld, nézegesd, figyeld meg] az ő útjait [(dereḵ): életmódját, életvitelét, életútját, sorsát], és légy bölcs, mert [(ḥáḵam): bölccsé tesz, bölcsességre tanít]! Akinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, [(qácín): Nincsen főnöke, nincs, aki ösztökélné vagy parancsolna neki]. Nyárban szerzi meg az ő kenyerét [(leḥem): élelmét], aratáskor gyűjti eledelét”. Oh te rest [(ʿácél): lomha, lusta, tétlen], meddig fekszel [(šáḵaḇ): meddig akarsz még heverészni]? Mikor kelsz fel a te álmodból [(šéná' šénáh): mikor hagyod abba az alvást]? Még egy kis álom [(məʿáṭ məʿaṭ šéná' šénáh): még kevés egy alvás], még egy kis szunnyadás [még egy kis szendergés], még egy kis kéz-összefonás [összetett kézzel fekvés, keresztbefont karral], hogy pihenjek. Így jő el [(bô'): így tör rád, és állít be hozzád], mint az úton járó [mint a vándor, mint az útonálló, mint a csavargó], a te szegénységed [az ínséged], és a te szűkölködésed, [nélkülözésed] mint a pajzsos férfiú” (Péld. 6, 6-10).

244 A próféták állandóan figyelmeztetik Isten népét: „Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok vissza a kapuban az igazságot, a vezetésben az igét; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak” (Ámós. 5,14-15). „Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő kegyeltjeinek életét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad fel az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az ő szentséges emlékezetét!” (Zsolt. 97,10-12). „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15). Az apostolok pedig kifejtik, hogy mi a gonosz, és mi a jó: „Senkinek gonoszért gonosszal, rosszért rosszat ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Jóra törekedjetek, úgy hogy azt minden ember lássa” (Róm. 12,17). Az apostoli figyelmeztetés így hangzik: „… Iszonyodjatok, teljes lényetekkel irtózzatok, és gyűlölettel, utálattal forduljatok el a gonosztól, mindentől, ami káros, ártalmas, rossz, minden gonosz dologtól, ügytől, cselekedettől, és tapadjatok, ragadjatok, csatlakozzatok, társuljatok a jóhoz” (Róm. 12,9). Dávid megvallása: „Nem vetem a szemem (haszontalan) hiábavaló dologra; a pártoskodók (a széthúzók) cselekedetét gyűlölöm: nincs köze hozzám. A csalárd szív távol van én tőlem, gonoszt nem ismerek (tudni sem akarok róla)” (Zsolt. 101,3-4).

245 Folytatódik a kijelentés: „Erősség [(máʿôz): oltalom, védelem, menedék, erős vár] a tökéletesnek [(tóm): a feddhetetlennek, az ártatlannak], az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] útja. De romlás [(məḥittáh): rettegés, rémület, összeomlás, pusztulás] a hamisság [('áven): hiábavalóság, romlottság, gonoszság] cselekedőinek” (Péld. 10,29). „Az igazaknak, [(jášár megigazultaknak] igazságuk cəḏáqáh): megigazult voltuk] megszabadítja [(nácal): megóvja, megmenti] őket. De az ő kívánságaikban [(havváh): vágyaikban, mohóságukban] fogatnak meg [(láḵaḏ): ejtetnek rabul] a hitetlenek [(bḡḏ): hűtlenek, elpártolók, csalárdul cselekvők]” (Péld. 11,6). „A gonoszt halálos veszedelem éri utol, és gonoszság öli meg. És meglakolnak, akik gyűlölik az igazat” (Zsolt. 34,22). „A megigazult ember ösvénye egyenes, mert Te egyengeted a megigazult ember életútját, sorsát” (Ésa. 26,7). Ezért így figyelmeztet Dávid: „Kerüld a rosszat [(šּׂúr súr ráʿ): távozz el a veszélyes, rosszindulatú gonosztól] és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké [(šáḵan): és itt lakhatsz (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érően]” (Zsolt. 37,27). És megismétli Dávid: „Kerüld a rosszat [hagyd el, távozz a gonosztól; hagyj fel a rosszal; hagyd el a rosszat és válaszd a jót] és cselekedjél jót; keresd a békességet és [törekedj békességre] kövesd azt, [és járj a nyomában]” (Zsolt. 34,15).

246 Pál apostol megvallása arról, hogy ők olyanok: „… Mint akik szegények, de sokakat gazdagítók, mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók. Mint akiknek semmijük nincs, akiké mégis minden” (2 Kor. 6,10). Mert: „Jobb, akit kevésre tartanak, és szolgája van, mint aki magát felmagasztalja, és szűk kenyerű. [Héber szerint: (ṭôḇ): Jobb annak, akit (qáláh): kevésre becsülnek, megvetnek, semmibe vesznek, de (ʿeḇeḏ): Isten szolgája, mint annak aki  (káḇéḏ): nagynak, dicsőségesnek láttatja magát,de (ḥásér leḥem:) kenyérben szűkölködik]” (Péld. 12,8).

247 Az Úr Jézus kijelentése a csak vallásos közösségeknek a gazdagságról, és a szegénységről: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és bővölködöm, meggazdagodtam, igen sok kincsem van, és sokra vittem. Semmire nincs szükségem, és nem szorulok senkire; és nem tudod, nem látod, nem veszed észre hogy épp te vagy a nyomorult, a szánalomra méltó szerencsétlen, a nyavalyás és szegény, nincstelen koldus, és vak és mezítelen. Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált, tűzben izzított, és megtisztított aranyat, hogy gazdaggá légy. És fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki és nyilvánvalóvá, ismertté ne váljon a te szégyenletes mezítelenségednek rútsága szégyene, gyalázata; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy újra láss” (Jel. 3,17). Mert: „Mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot, és nélkülözi, szűkölködik, híjával van az Isten dicsőségének” (Róm. 3,23). És a megtartó gazdagságról: „Tudom, a te dolgaidat, ismerem tetteidet, és nyomorúságodat, szorult helyzetedet, megpróbáltatásodat, gyötrődésedet, szorongásodat és szegénységedet, nélkülözésedet, nincstelenségedet. - De valójában mégis gazdag, és bővölködő vagy… Mert megtartottad és megőrizted türelemmel, állhatatosan és kitartóan az én igémet...” (Jel. 2,9; 3,10).

248 És folytatódik az kijelentés:  „Az igazak [(caddíq): Az igazzá nyilvánítottak] ösvénye [('óraḥ): életútja, sorsa] pedig olyan, mint a hajnal világossága, [(nóḡahh): mint a derengő fény pirkadása, a felragyogó, fénylő világosság], mely minél tovább halad, [növekedik, erősödik, és] egyre világosabb lesz, [('ôr): fényessé, ragyogóvá válik, megvilágít, fénybe borít, láthatóvá tesz] a teljes délig [(kún jôm): és megerősíttetik, elkészíttetik a sorsdöntő napig]. (Héber szavak nélkül: Az igazzá nyilvánítottak életútja, sorsa pedig olyan, mint a derengő fény pirkadása, mint a felragyogó, fénylő világosság, mely növekedik, erősödik, és fényessé, ragyogóvá válik, mely megvilágít, fénybe borít, láthatóvá tesz, és megerősíttetik, elkészíttetik a sorsdöntő napig)”(Péld. 4,18). Mert egyre jobban megismerik az Ő Urukat, Aki: „...  a világ világossága” „Az igazzá nyilvánítottakra világosság fénylik (és felragyog a világosság) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4). És: „Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra (az igaznak nyilvánítottra), és az egyenes szívűekre (a tiszta szívűekre) öröm” (Zsolt. 97,11). Azon a sorsdöntő napon, amikor a testté lett Ige, az Úr Jézus megjelent a földön: A sötétségben lakó nép nagy fényt látott, s a halál országában és árnyékában lakók felett fény ragyogott fel!” (Mát. 4,16). De: „… a gonoszok világossága kialszik, és nem fénylik az ő tüzüknek szikrája, tüzük lángja. A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette” (Jób. 18,5-6). Hát: „Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irigykedjél az istentelenekre, akik Isten nélkül élnek; Mert a gonosznak nem lesz jó vége, az istentelennek, aki Isten nélkül él, szövétneke kialszik” (Péld. 24,19-20). Mert: „Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rajok az ő veszedelmük! Hányszor osztogatja részüket Isten haragjában” (Jób. 21,17).

249 Mert: „Hiábavalók lesznek a gondolatok, (meghiúsulnak a tervek) mikor nincs tanács; de a tanácsosok sokaságában előmennek (megvalósulnak)” (Péld. 15,22). Salamon fiának történetén keresztül mutatja meg a Szent Szellem, a tanács megvetésének következményét: „De ő megveté (nem fogadta meg) a vének tanácsát, amelyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, akik ő vele együtt nevekedtek volt fel, és akik ő előtte udvarlottak (az ő szolgálatára álltak). És monda azoknak: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, amely nékem szólván, azt mondja: Könnyebbítsd meg az igát, amelyet reánk vetett a te atyád? És mondának néki az ifjak, akik együtt nevekedtek volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, amely szólván néked, ezt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál. Most azért, ha az én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a ti igátokat: ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket. És elméne Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz harmadnap, amint meghagyta volt a király, ezt mondván: Jöjjetek hozzám harmadnapon. És a király kemény választ adott a népnek, megvetve a vének tanácsát, amelyet adtak vala néki; És szóla nékik az ifjak tanácsa szerint, mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket. És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítse az ő beszédét, amelyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának. Mikor pedig látta az egész Izráel, hogy meg nem hallgatta őket a király, felele az egész nép a királynak ekképpen: Micsoda részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk az Isai fiában: menj el a te hajlékidba, óh Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh Dávid! Elméne azért az Izráel az ő hajlékiba” (1 Kir. 12,8-16). Hát: „Engedj a tanácsnak, (hallgass a tanácsra) és vedd be az útmutatást; hogy bölcs légy végre. Sok gondolat (szándék) van az ember elméjében (szívében); de csak az Úrnak tanácsa áll (valósul) meg” (Péld. 19,20-21). Mert: „A gondolatok (tervek) tanácskozással erősek; és bölcs vezetéssel folytass hadakozást (és irányítás kell a hadviseléshez)” (Péld. 20,18). „Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok sokasága által van. (Más fordítás: Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó)” (Péld. 24,6). „Ahol pedig nincs vezetés, [(taḥəbúláh taḥəbuláh): irányítás, kormányzás, tanács, hozzáértő útmutatás] elvész [(náp̄al): elbukik; szétesik] a nép. [a (təšuʿáh təšúʿáh): szabadítás, segítség, megmenekülés, megtartás] és a megmaradás pedig a sok tanácsos [(jáʿac): tanácsadók] által van. [Más fordítás: Ahol nincsen vezér, elvész a nép, de jólét van ott, hol bőven akad tanácsadó és sok a jó tanács]” (Péld. 11,14).

250 És folytatódik a figyelmeztetés: „A hívő ember (bőven kap áldást), és bővelkedik áldásokkal; de aki hirtelen akar gazdagodni, büntetlen nem marad” (Péld. 28,20). De: „Nem használnak, és [nem hajt hasznot a bűnnel szerzett, hamissággal gyűjtött kincs]. A gonoszság, az [istentelenség] kincsei, [semmit sem érnek]. Az igazság [a megigazulás] pedig megszabadít [megment] a halálból. [Héber szerint: Nem (jáʿal): hoz hasznot, nem segít, és nem jelent előnyt a (rešaʿ): gonoszsággal, jogtalansággal, bűnnel csalással teletöltött ('ôcár): kincstár. (cəḏáqáh): A megigazulás pedig (nácal): kiragad, megment, megszabadít, megvéd a (máveṯ) halálos betegségtől, csapástól, pusztulástól, romlástól, haláltól]. (Péld. 10,2). Mert: „A hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett hiábavalósága azoknak, akik a halált keresik. (Más fordítás: A hazug nyelvvel szerzett kincs tovaszálló pára és halálos csapda)” (Péld. 21,6). „Nem használ a vagyon a haragnak idején; a megigazulás pedig kiragad (kiment) a halálból” (Péld. 11,4). Bizony: „Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján…” (Sof. 1.18). „Ezüstjüket az utcákra vetik, és aranyuk szenny lesz előttük, és a (szemétbe kerül); ezüstjük s aranyuk meg nem szabadíthatja őket az Úr búsulásának napján; Éhségüket nem elégíthetik ki, gyomrukat nem tölthetik meg vele; mert csábítójuk volt az a vétekre. És a belőle készült drága ékességeket kevélykedésre használják, és utálatosságuk képeit, undokságaikat abból csinálták, azért tettem előttük azt (szemétté) szennyé” (Ezék. 7,19-20). Dávid megvallása a gazdagság hiábavalóságáról: „Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]. Semmit sem vihetnek el magukkal, ha meghalnak; dicsőségük [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága] nem száll le utánuk [nem követi őket. (Zsolt. 49,7.18-20). A babiloni király példájával mutatja meg a Szent Szellem a vagyon „hasznát”. Amikor így szólt a király: „Nem ez-e ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, (királyi székhellyé hatalmam teljében), az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére (fenségem dicsőítésére)? Még a szó a király szájában volt, amikor szózat száll le az égből (egy hang hallatszott a mennyből): Néked szól, (az üzenet) oh Nabukodonozor király. (Elvesztetted királyságodat). A birodalom elvétetett tőled” (Dán. 4,27-28). Az Úr Jézus egy példázatot mond a vagyonban bízókról:  „És monda nékik egy példázatot, egy hasonlatot, szólván: Egy gazdag, jómódú, vagyonos embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodik, és így gondolkozott és latolgatta, mérlegelte, és így tanakodott magában mondván: Mit cselekedjem? Mert nincs hová betakarítanom, és begyűjtenem az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűrjeimet, a magtáraimat lebontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom, és oda takarítom be, és ott fogom tárolni minden gabonámat, minden termésemet, és javaimat. És azután majd elégedetten ezt mondom magamnak: Sok javaid vannak sok esztendőre eltéve, mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz. Tedd magadat kényelembe, pihenj, egyél, igyál, gyönyörködjél, örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet!  Monda pedig néki az Isten: Te bolond, ostoba, öntelt, és meggondolatlan, ez éjjel elkérik, visszakövetelik tőled a te életedet; amiket pedig készítettél, a vagyon, amit összegyűjtöttél, amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, és így jár az, aki kincset takar magának, aki elraktároz, és felhalmoz, és nem az Istenben gazdag” (Luk. 12,16-21).

251 Az élet fája az Édenben volt, ahová helyezte az első emberpárt az Úr: „És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteti az embert, akit formált vala. És nevel az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját” (1 Móz. 2.8-9). A bűneset után az Úr kivetette az embert a paradicsomból, nehogy a bűn – a sátán - uralkodjon rajta az örökkévalóságban is: És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldi őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett vala. És kiűzi az embert, és oda helyezteti az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3.22-24). De akik az Úr Jézuséi, azok azonnal a paradicsomba kerülnek, ahogy a földi testüket levetik: „És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban, a Te királyságodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma, - még ezen a napon - velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23.42-43). Pál apostol is volt a paradicsomban: „Elragadtatott, és felvitetett a paradicsomba, az Édenbe, és hallott kimondhatatlan, titokzatos szavakat, beszédeket, kijelentéseket, és olyan dolgokat mondtak neki, amelyeket nem lehet, és nem is szabad embernek kibeszélnie” (2 Kor. 12,4). János apostol látja a paradicsomot, és annak helyét: És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki, az Ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók” (Jel. 22.1-2). „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba” (Jel. 22.14). Ezékiel is látja az élet vizét, és az élet fáját, amikor az új templomot megmutatják neki: És visszatéríte engem a ház ajtajához, és ímé, víz jő vala ki a ház küszöbe alól napkelet felé, mert a ház eleje kelet felé vala, és a víz aláfoly vala a ház jobb oldala alól az oltártól délre. És kivitt engem az északi kapu útján, és elhordoza engem a kívül való úton a külső kapuhoz, mely napkeletre néz, és ímé, a víz ott forr vala ki a jobb oldal alól. És mikor visszatértem, ímé, a folyó partján igen sok fa vala mindkét felől. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel. Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek. És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizük onnét a szenthelyből folyik ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók” (Ezék. 47,1-2.7-12).

252 Különböző történeteken keresztül mutatja be a Szent Szellem az ige megvetésének következményeit: „És az Úr, az ő atyáiknak Istene az Úr, Jahve az Örökkévaló elküldi hozzájuk követeit jó idején, mert szánta, és kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit, kijelentését megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak haragja felgerjedt az ő népe ellen, s többé nem vala segítség. És reájuk hozta a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, szent templomukban, s nem szánt meg, nem kedvezett sem ifjat, sem szüzet, sem vént, sem aggastyánt, mindnyájukat kezébe adá. És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr, Jahve az Örökkévaló házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniába viteté. Az Isten házát fölgyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerombolták, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait, és minden drága értékét elpusztították. És akik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilóniába, és néki és fiainak szolgáivá lettek mindaddig, míg a perzsiai birodalom fel nem támadott, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott” (2 Krón. 36,15-20). A világra zúduló csapásokra is előre figyelmeztetett az Úr: „Aki a Fáraó szolgái közül az Úr, Jahve az Örökkévaló beszédétől, kijelentésétől megfélemedék, megijedt, szolgáit és barmait házakba futtatá. Aki pedig nem szívleli meg, nem törődik az Úr, Jahve az Örökkévaló beszédével, kijelentésével, szolgáit és barmát a mezőn hagyá. Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégeső Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mező minden fűvére, Égyiptom földén. Kinyújtá azért Mózes az ő vesszejét az égre, az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig mennydörgést támaszta és jégesőt, villámok csaptak le, és tűz szálla le a földre, és jégesőt bocsáta az Úr Égyiptom földére. És lőn jégeső, és a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt, amilyen nem volt még Egyiptomban, amióta emberek lakják. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is összetördelte. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső” (2 Móz. 9,20-26). És mindezek azért történtek: „Mivelhogy az Úrnak szavát, igéjét megvetette, és az ő parancsolatját megszegte…” (4 Móz. 15,31). Pedig: „Aki figyelmez az igére, és megérti, jót nyer, és jó dolga lesz; és a ki bízik az Úrban, Jahvéban az Örökkévalóban, oh mely boldog az!” (Péld. 16,20).

253 És így folytatódik a kijelentés: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]” (Zsolt. 37,30).  Mert: „Életnek kútfeje, és [(ḥaj máqór máqôr): felfrissülés, megújulás forrása] az igaznak [(caddíq): a megigazult hívőnek] szája. Az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élő gonosznak] szája pedig erőszaktételt fedez el [(ḥámás kásáh): erőszakot, kárt, sérelmet, kegyetlenséget, elnyomást fedez el, erőszakot áraszt]” (Péld. 10,11). „A bölcsek tudományt rejtegetnek… és Az eszesek ajkain bölcsesség találtatik…” (Péld. 10,13-14). „Életnek fája ez azoknak, akik megragadják [utána nyúlnak; magukhoz kapcsolják], és akik megtartják [és akik belekapaszkodnak, rátámaszkodnak] boldogok” (Péld. 3,18). A prédikátor is erről ír: „Mert a bölcsességnek árnyéka alatt, és a gazdagságnak árnyéka alatt egyformán nyugszik az ember! De a tudomány hasznosabb, mivelhogy a bölcsesség életet ad az ő urainak” (Préd. 7,12) „Életnek kútfeje (élet forrása) az értelem annak, (akinek van) aki bírja azt; de (a bolondot még inteni is bolondság), az ő fenyítéke bolondsága” (Péld. 16,22). És: „A nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság pedig az embernek gyötrelme” (Péld. 15,4).

254 Továbbra is a hívő, és hitetlen különbségéről: „„A bölcsek nyelve (jól alkalmazza a tudást), és beszél jó tudományt: a tudatlanoknak száján pedig bolondság buzog ki” (Péld. 15,2). A bölcsek tudományt [(daʿaṯ): bölcsességet, ismeretet, tudást] rejtegetnek, és [(cáp̄an): őriznek, tudásukkal csöndben meghúzódnak, kincsként halmozzák fel]. A bolondnak [('ĕvíl): Isten nélkül élő hitetlennek] szája pedig közeli romlás, [(məḥittáh): rombolás, összeomlás, pusztulás, kész veszedelem]. (Péld. 10,14). „Az eszesnek elméjében nyugszik a bölcsesség; ami pedig a tudatlanokban van, magát hamar megismerteti. (Más fordítás: Az értelmes ember szívében bölcsesség lakik, de az is kitudódik, hogy mi van az ostobákéban)” (Péld. 14,33). „A bolondnak szájában van kevélységnek pálcája (szájából gőg sarjad); a bölcseknek pedig beszéde (megőrzi), és megtartja őket” (Péld. 14,3). „Nem gyönyörködik a bolond az értelemben, csak saját eszének a fitogtatásában” (Péld. 18,2). „Az eszes ember elfedezi a tudományt; a bolondok elméje pedig kikiáltja a bolondságot. [Héber szerint: Az (ʿárúm): eszes, szellemes  ('áḏám): ember, (kásáh): elrejti, nem fitogtatja (daʿaṯ): ismeretét, tudását. A (kəsíl): bolond, ostoba, önhitt ember (léḇ): bensője (qárá'): kikiáltja, kihirdeti, kinyilvánítja, kikürtöli a ('ivveleṯ): bolondságot]” (Péld. 12,22).

255 És a küldő számára pedig olyan: „Mint a hűsítő hó az aratásnak idején: olyan a hűséges követ azoknak, akik őt elbocsátják; mert az ő urait megvidámítja, és felüdíti” (Péld. 25,13).

256 És a Szent Szellem így folytatja a figyelmeztetést: „Aki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; aki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az. [Héber szerint: ('áhéḇ 'áhaḇ músár) gyönyörködik a tanításban, vágyik az útmutatásra, az (daʿaṯ): értelmes. (śáné' tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): utálja az érveket, az  (baʿar): ostoba, gondolkodni képtelen, állathoz hasonló]. (Péld. 11,32). Ezért_„Az Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését, tanítását, figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne vesd meg, és ne állj ellene] se meg ne und [(ekluó): ne erőtlenítsd meg, és ne szüntesd meg] az ő dorgálását [ele(n)gkho): feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat]. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja [vagyis azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli]” (Péld. 3,11-12). Hát ezért: „Fiam! Az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd (a te szíved, a bensőd); Mert napoknak hosszú voltát (magas életkort), és sok esztendős (hosszú) életet, és békességet (szerencsés éveket s boldogulást) hoznak (és jólétet szereznek) néked bőven” (Péld. 3,1-2) „Őrizd (és tartsd hát) meg fiam, atyád (apádnak) parancsolatját, és anyád tanítását el ne hagyd (ne vedd semmibe)” (Péld. 6,20).  „Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld a te anyádat, mikor megvénhedik.  Igen örül (és vígan örvendezik, hangosan ujjong) az igaznak atyja (apja), és a bölcsnek szülője (aki bölcset nemzett) annak vigadozva (örül)” (Péld. 23,22.24). Mert: „A bölcs fiú enged atyja intésének (megfogadja az apai intést); de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ád (nem hallgat a dorgálásra). »Más fordítás: A bölcs fiú örül, ha megintik, az elbizakodott meg sem hallgatja a feddést«” (Péld. 13,1). Bizony: „A bolond megutálja az ő atyjának tanítását (megveti apjának intését); aki pedig megbecsüli a dorgálást (figyel a feddésre), igen eszes (és okos lesz).” (Péld. 15,5). „Aki semmibe veszi a tanítást, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik” (Péld. 15,32). És Isten fiainak is szól a figyelmeztetés: Mert még vérig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen (Más fordítás: Mert a bűn ellen való harcban (küzdelemben) még nem álltatok ellen egészen a vérig //a véretek ontásáig//). És elfeledkeztetek-e az intésről (a bátorításról, a vigasztalásról), amely néktek, mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj (és ne csüggedj el), ha ő dorgál (megfedd, ha korhol) téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja (megfenyíti), megostoroz pedig mindent (mindenkit), akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival (hát maradjatok állhatatosak a fenyítéskor); mert melyik (és milyen) fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok (ha nem részesültök a fenyítésben), melyben mindenek részesültek (ami mindenkinek kijár), korcsok (fattyak) vagytok és nem fiak” (Zsid. 12,4-8). Hiszen: „… Isten fiai… Istenből születtek.” (Ján. 1,12-13). Mert: „Az ő akarata szült minket az igazság igéje által….” (Jak. 1,18). //Megjegyzés: Az ószövetségben sok szó esik a fenyítésről, ostorozásról. De hogy ezen a szerető Édesatyánk mit ért, azt csak az Ő Igéje tudja kijelenteni, hiszen tudjuk, hogy az Igét az Ige magyarázza meg a legjobban. Erre csak egy példát hozunk fel: "Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket (Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel, ajkam szózatával): ítéletem napvilágra jön (ítéletem elérkezik, mint a világosság)" (Hós. 6,4-5). Kiderül tehát, hogy az „ostorozás” a prófétai szóval történik, vagyis: Isten Igéjével, hiszen a próféták Isten Igéjét szólták!//.  Az Úr szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „Akiket én kedvelek, megvizsgálom, és tanítom, nevelem: légy buzgóságos azért, és lelkesen törekedj, igyekezz tehát és térj meg, és térj új felismerésre. változtasd meg a gondolkodás módodat!” (Jel. 3,19).

257 Ezt ismerve az apostol így figyelmezteti Krisztus népét: „Ne tévelyegjetek! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Jó jellemet megrontanak, mert megfertőzik, csábítással romlásba viszik a gonosz, rossz, romlott, züllött társaságok, és a gonosz beszédek, tanítások, társalgások, együttlét, érintkezés, bizalmas kapcsolat” (1 Kor. 15,33).

258 És így folytatja Dávid: „Sok bánata van a gonosznak [(raḇ maḵə'ôḇ maḵə'óḇ rášáʿ): sok fájdalom, szenvedés, csapás éri a céltévesztőket]. De aki bízik az Úrban, [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban, (báṭaḥ): biztonságban van, annak nincs félnivalója, mert Ő] kegyelemmel [(ḥeseḏ): szeretettel] veszi azt körül, és Ő azt [(sáḇaḇ): megváltoztatja]” (Zsolt. 32,10). Ugyanis: „Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szorongatás, szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént. Ámde dicsőség, tisztelet, megbecsülés, méltóság, rang, tisztesség és békesség vár, és épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás jut majd osztályrészül mindenkinek, aki jót tesz, és aki a jót folyamatosan munkálja. Kezdetben a júdeaiakra, azután a pogányra, vagyis görögre” (Róm 2,9-10).

259 A céltévesztett, Isten nélkül élő: „Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat: Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik” (Jób. 27,16-17). „Mert az embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott Isten bölcsességet és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt” (Préd. 2,27). És: Aki kamattal és uzsorával gyarapítja vagyonát, annak gyűjt, aki könyörül (a szegényeken) a nincsteleneken” (Péld. 28,8).

260 Mert: „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazult embert; az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) kívánságát pedig elveti” (Péld. 10,3). De: „Eledelt ad az őt félőknek, (az Őt tisztelőknek); megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,5). „Kívánja, az istentelen a gonoszok prédáját; de az igaznak gyökere ad gyümölcsöt. [Héber szerint: (ḥmaḏ): vágyakozik (rášáʿ raʿ mácôḏ): az Isten nélkül élő bűnös, vétkes, a gonoszsággal szerzett zsákmányra. A (caddíq): megigazultak (šóreš): gyökere, eredete pedig (náṯan): szívet fordít]. (Péld. 12,11). Dávid megvallása: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz a [(caddíq): a megigazult; megigazított], a magzatja [(zeraʿ): gyermeke] pedig kenyérkéregetővé [sem azt hogy (bqš): koldussá vált]. (Zsolt. 37,25). És erről a gyökérről így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Én Jézus… vagyok Dávidnak ama gyökere és ága…” (Jel. 22,16). És: „ímé győzött Dávid gyökere…” (Jel. 5,5).

261 Ahogyan: „az Úr is, akit szeret, megdorgálja [azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli]”(Péld. 3,12). Mert: „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság (szívéhez hozzátartozik az ostobaság); de a fenyítés (músár: tanítás, útmutatás) vesszeje (šéḇeṭ: botja, pálcája) messze elűzi ő tőle azt” (Péld. 22,15). Hát: „Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle, de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod. (Héber szerint: (jásar): igazgasd, irányítsd, figyelmeztesd, buzdítsd a te fiadat hogy (tiqəváh: reménységed bekövetkezzen); És (múṯ): fiatalon meg ne haljon, hanem  (násá' náśá'): fölemelkedve erősen megálljon, és  (nep̄eš): éljen” (Péld. 19,18). Hát: „Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. (Héber szerint: (mánaʿ): ne tartsd vissza, ne gátold (naʿar): fiadat a (músár): tanítástól, útmutatástól, mert ha (náḵáh šéḇeṭ): átlyukasztva lándzsával megölik is, (múṯ): kiszolgáltatva a halálnak, és kivégzik is, nem hal meg” (Péld. 23,13). Mert: „A vessző és dorgálás bölcsességet ad; de a szabadjára hagyott, és (kényeztetett) gyermek megszégyeníti az ő anyját. Fegyelmezd a te fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne. (Héber szerint: (tôḵéḥáh): rendreutasítás, érvelés, és az érvek (šéḇeṭ): pálcája, vesszeje (ḥḵəmáh náṯan): bölcsességet ad, értelmessé tesz. De az (šálaḥ): elhanyagolt, magára hagyott, szabadjára engedett (naʿar): fiú (bôš'ém): szégyent hoz, megszégyeníti anyját)” (Péld. 29,15.17).

262 Hát: „Féljétek [(járé'): tiszteljétek] az Urat, ti szentjei, ti [(qáḏóš qáḏôš) Istennek odaszenteltek]! Mert akik őt félik, [(járé'): tisztelik] nincs fogyatkozásuk, [(maḥəsór maḥəsôr): nem látnak szükséget, nem szűkölködnek, nem szenvednek hiányt]. A [(kəp̄ír): fiatal] oroszlánok szűkölködnek, [(rúš): sínylődnek, és nyomorognak] éheznek [(ráʿéḇ): éhségtől szenvednek, koplalnak]; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek [(ḥásér): nem szűkölködnek]” (Zsolt. 34,10). Dávid megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én pásztorom. Ő [(ráʿáh): legeltet, pásztorol, táplál, ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem]; nem szűkölködöm [(ḥásér): nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem leszek]” (Zsolt. 23,1). János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17). És ezért: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19). Mert: „az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében (szeretetében) bízókat, hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt. 33,18-19). „Nem szégyenülnek meg a (gonosz), veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban (is)” (Zsolt. 37,19). „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazultat…” (Péld. 10,3). „Az éhínségben megment [(páḏáh): megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól], és a háborúban [(miləḥámáh): küzdelemben, csatában] a fegyveres kezektől [s a hadban a (ḥereḇ jáḏ): kardnak erejétől]” (Jób. 5,20). „A pusztulást [(šôḏ šóḏ): rombolást] és drágaságot [és (káp̄án): éhínséget] neveted, és a fenevadaktól sem félsz [(járé'): nem ijedsz, nem rémülsz meg” (Jób. 5,22). Hát: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, szeretetéért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, és az emberekkel tett csodáiért. Hogy megelégíti, és megitatja a szomjúhozókat, és az éhezőket betölti jóval!” (Zsolt. 107,8-9). „Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt. 84,12).