Zsoltár 57. Elküldi Isten az Õ kegyelmét; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 57,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek] az altashétre; [A „Ne veszíts el; Ne töröld el; Ne semmisíts meg” kezdetű ének dallamára]  Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] miktámja; [arany-költeménye; bizonyságtétele abból az időből] mikor Saul [jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt] elől a barlangba menekült.*

*Dávid több imádságot írt a barlangba lételekor: „Dávid tanító költeménye. Imádság abból az időből, amikor a barlangban volt” (Zsolt. 142,1).

Mert Saul – a testi ember – állandóan üldözte – és üldözi a szellemi embert: „Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám (jelentése: a nép igazságossága; visszalépés, menekülés; pihenőhely; lezárt hely) barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza népe, oda menének hozzá. És hozzá gyűlének mindazok, akik nyomorúságban valának, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember, ő pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának ő vele” (1 Sám. 22,1-2).

„És Dávid elméne onnan, és Engedi (jelentése: vadkecskék forrása, kecskegidák forrása) erősségei közt, (sziklavárában) tartózkodék. Lőn pedig, hogy a mikor visszatért Saul a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) üldözéséből, megüzenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi pusztájában van. Maga mellé vőn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék kőszikláin” (1 Sám. 24,1-3).

758 Dávid így folytatja tovább könyörgését: „Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]” (Zsolt. 17,8).

Még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)

„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)

„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé = énem; életem; személyem), jobboddal támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9). 

„Hiszen te vagy az én menedékem, s erős tornyom, és (erős bástyám) az ellenség ellen. Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá (szárnyad oltalmába)! Szela” (Zsolt. 61,4-5). Így van, az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).

Zsolt. 57,2 Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízom, és [(ḥásah nep̄eš): hozzád menekülök]. Szárnyaid árnyékába menekülök, [(ḥásah): nálad keresek oltalmat, menedéket] amíg elvonulnak a veszedelmek, amíg [(ʿáḇar havváh): elmúlik a gonoszság, a romlás, pusztulás].*

*Dávid így folytatja tovább könyörgését: „Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]” (Zsolt. 17,8).

Még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)

„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)

„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé = énem; életem; személyem), jobboddal támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).

 „Hiszen te vagy az én menedékem, s erős tornyom, és (erős bástyám) az ellenség ellen. Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá (szárnyad oltalmába)! Szela” (Zsolt. 61,4-5). Így van, az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).

Zsolt. 57,3 A magasságos [a felséges] Istenhez kiáltok; Istenhez, [aki mellém áll], és jót végez felőlem, [(gámar): ki ügyemet jó végre viszi].^*

*És mert az Úr nem változik, Pál apostol is ezt vallja meg: „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, a jó munkát, elvégezi, és be is fejezi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil. 1,6).

A Zsoltár szavaival megvallhatjuk, hogy: „Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. Elvégzi értem az Úr, és javamra dönti el ügyemet. Uram, a te kegyelmed örökkévaló, szereteted örökké tart: ne hagyd el a te kezeidnek alkotásait!” (Zsolt. 138,7-8).

Zsolt. 57,4 Elküldi a mennyből, és megtart engem: és meggyalázza az engem elnyelőt. Szela. Elküldi Isten az ő kegyelmét és hűségét. [Héber szerint: šálaḥ): lebocsátja a mennyből, és (jášaʿ): segít, támogat, megszabadít, megőriz, győzelmet ad. Csúffá teszi üldözőimet, és gyalázatba taszítja azokat, akik taposnak rajtam. (šálaḥ): lebocsátja a mennyből Isten (ḥeseḏ): kegyelmét  szeretetét irgalmát, és('ĕmeṯ): igazságát].*

*Dávid így folytatja megvallását: „Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt kimentett a vizek mélyéről. (Zsolt. 18,17).

„Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalónak] minden útja kegyelem [minden ('óraḥ): ösvénye (ḥeseḏ): szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság] és hűség [('ĕmeṯ): szilárdság, stabilitás, állandóság; biztonság] azoknak, akik szövetségét és bizonyságait [(ʿéḏáh): bizonyítékait] megtartják [megőrzik]” (Zsolt. 25,10).

Mert: „az Úr kegyelme (szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokákon is); Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék” (Zsolt. 103,17-18).

És az Isten igazságáról így hangzik a bizonyságtétel: „Istennek igazsága pedig Jézus Krisztus...” (Róm. 3,22).

Zsolt. 57,5 Az én lelkem oroszlánok között van, tűzokádók között fekszem; emberek között, akiknek foguk dárda [lándzsa] és nyilak, nyelvük pedig éles szablya. [Héber szerint: (ləḇijjá' láḇí' nep̄eš): Oroszlánok között fekszem, (láhaṭ táveḵ šáḵaḇ' áḏám): lángleheletű emberek között, kiknek fogai, mint az (šén): éles szirt, mint a (ḥăníṯ ḥéc): dárda, és a dárdahegye, és mint a nyilak. (lášón lášôn): nyelvük, és beszédük pedig (ḥăḏáh): élesre köszörült (ḥereḇ): kard].*

*És így folytatja Dávid: „A szádat gonoszságra tátod, [szádból (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú beszéd jön ki] és a nyelved csalárdságot [(mirəmáh cámaḏ): csalást, becsapást, félrevezetést tervez] sző” (Zsolt. 50,19).

„Szeretsz minden ártalmas [(belaʿ): romlást, pusztulást hozó] beszédet, [szeretsz bántó szavakat mondani], és az álnok [(mirəmáh): félrevezető] nyelvet” (Zsolt. 52,6).

A hitetlenek között: „Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; (akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés)…” (Péld. 12,17).

Mert: „A mihaszna (haszontalan) ember gonoszul áskálódik, és ajka olyan, mint a perzselő tűz.” (Péld. 16,27).

Jeremiás prófétán keresztül folyatódik a kijelentés: „Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek - így szól az ÚR” (Jer. 9,2).

Jakab apostol megerősíti a kijelentést: „A nyelv tűz, a gonoszságnak összessége [(adikia): a jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett, gonoszság egész világa]. Úgy van a nyelv a mi tagjaink [(melosz): testrészeink] között, hogy megszeplősíti [(szpiloó): beszennyezi] az egész testet, a [(holosz szóma): teljes lényünket] és lángba borítja életünk folyását [(geneszisz trokhosz): természet szerinti életünk - testi származásunk - folyamatát, lefolyását, vagyis egész életünket, és lángra lobbanva, egész életutunkat fölégeti]. Maga is lángba boríttatván a gyehennától [(phlogidzó geenna): lángra gyúlva a gyehenna tüzétől]. A nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg [senki sem képes (damadzó): ellenőrzése alatt tartani, megfékezni]; fékezhetetlen [(akataszkhetosz): nyughatatlan, megbízhatatlan] gonosz [(kakosz): rossz, gonosz, káros, ártalmas] az, halálos [(thanatéphorosz): végzetes, halált okozó] méreggel teljes” (Jak. 3,6.8).

Zsolt. 57,6 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged [Más fordítás: Istenem, emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged]!*

*És folytatja Dávid: „Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön! Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel és hallgass meg engem! (Más fordítás: Magasztaljanak a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!)” (Zsolt. 108,6-7).

Zsolt. 57,7 Hálót készítettek lábaimnak, és (nep̄eš (káp̄ap̄): megaláztak engem; vermet ástak én előttem, de ők estek abba. Szela.*

*Az ellenség: „Gödröt ás [vermet nyit, és (ḥáp̄ar): csapdát készít] és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe, amit csinált, [a maga készített csapdába]” (Zsolt. 7,16).

Mert van egy szellemi törvény, amely így hangzik: „Aki vermet ás másnak, abba belé esik; és aki felhengeríti a követ, arra gurul vissza... Aki vermet ás, beleesik abba, és aki lerontja a kőkerítést, azt megmarja a kígyó” (Péld. 26,27; Préd. 10,8).

Egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem, a szellemi törvény működését: „És monda Harbona (jelentése: perzsa = a lovak (a testi erő) országából), az udvarmesterek egyike a király előtt: Ímé a fa is, amelyet készített Hámán (jelentése: lázító, lármázó; tomboló) Márdokeusnak (jelentése: tiszta mirtusz), aki a király javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötvenkönyöknyi magas. És monda a király: Akasszátok őt magát reá! Felakasztják azért Hámánt a fára, amelyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja” (Eszt. 7,9-10).

De: „Aki elcsábítja az igazakat gonosz útra, vermébe maga esik bele; a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót” (Péld. 28,10).

Az Úr Jézus így fejti ki a próféciákat: „Aki pedig megbotránkoztat [bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz csak] egyet [is] e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak [és jobban járnának], hogy malomkövet kössenek a nyakára, és [azzal együtt] a tenger mélységébe vessék. [és a tenger fenekére süllyesszék]”(Mát. 18,6).

Ezért: Besüllyedtek [beestek, bezuhantak] a pogányok [a népek, nemzetek] a verembe [a gödörbe, a veszedelembe], amelyet [maguk] ástak, amit [másoknak készítettek]; a [rejtett] hálóban, [csapdában, vagy tőrben] amelyet elrejtettek, [és titkon vetettek] megakadt [megbotlott, belegabalyodott, és megfogatott] a lábuk. [Más fordítás: A nemzetek beleestek a verembe, amelyet ástak, és csapdájuk saját lábukat fogta meg]. (Zsolt. 9,16).

Bizony: „A maga álnokságai fogják meg az istentelent, (aki Isten nélkül él) és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5,22).

Zsolt. 57,8 Kész az én szívem, az én [(léḇ): bensőm], oh Isten, kész az én szívem az én [(léḇ): bensőm]; hadd énekeljek és zengedezzek [(šúr šír zámar): hadd ünnepeljelek  énekléssel, zenélve és táncolva hadd dicsérjelek]!*

*Ismét ezt vallja meg Dávid: „Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek lelkesen” (Zsolt. 108,2).  

„Hadd menjek be, hadd [(bô'): járuljak] Isten oltárához, vigasságos örömömnek erős Istenéhez, [(śiməḥáh gíl): jókedvű örvendezéssel, ujjongással] és hadd dicsérjelek téged citerával, [(kinnôr): hadd magasztaljalak hárfával] Isten, én Istenem!” (Zsolt. 43,4).

„Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és egész valóm is, amelyet megváltottál. Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, akik vesztemre törtek” (Zsolt. 71,23-24).

Zsolt. 57,9 Serkenj fel, [(ʿúr): ébredj], én dicsőségem serkenj fel, [[(ʿúr): ébredj] te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!*

*És újra-és újra arra biztatja Dávid Isten népét, hogy: „Dicsérjétek [dicsőítsétek (jáḏáh): megvallva] az Urat, és [adjatok hálát az Úrnak] citerával; tízhúrú hárfával [lanttal, hegedűvel] zengjetek [(zámar): dalt] néki [zengjétek fölségét]. Énekeljetek néki új éneket, [(šúr šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel, örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]” (Zsolt. 33,2-3).

Hát: „Énekeljetek néki, zengedezzetek (zsoltárt) néki, beszéljétek el minden ő csodatételét. (Dicsőítsétek szent nevét), dicsekedjetek az ő szent nevével; örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,2-3).

„Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és citerán; Dicsérjétek őt dobbal és tánccal (körtáncot járva), dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, (csengő cintányérral) dicsérjétek őt harsogó cimbalommal (zengő cintányérral). Mindenki dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 150,3-6).

„Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait” (Zsolt. 96,1-3).

És ismét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett, (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja (szabadulást szerzett). Tudtul adta az Úr az ő szabadítását, (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette, és (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát. Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).

És ismét: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek, és (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében) a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat)” (Zsolt. 149,1-4).

 És Dávid válasza: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).

Zsolt. 57,10 Hálát adok néked [(jáḏáh): dicsérlek, és magasztallak], én Uram, [('ăḏónáj)] a népek között, és [zsoltárt] zengedezek néked [rólad] a nemzetek között.

Zsolt. 57,11 Mert nagy az egekig a te kegyelmed [szereteted], és a felhőkig a te hűséged.*

*És Dávid újra-és újra megvallja: „Uram, az égig ér a te kegyelmed, és [szereteted]; a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6).

„… az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld” (Zsolt. 33,5).

És ismét. „Magasztallak, URam, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, (szereteted) és a felhőkig ér a te hűséges voltod!” (Zsolt. 108,4-5).

„Az Úrnak kegyelmét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzedékről nemzedékre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben, mondván” (Zsolt. 89,2-3).

Mert: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők iránt” (Zsolt. 103,10-11).

 Hát: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok (ti nemzetek); magasztalják (dicsőítsétek) őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelme (szeretete) mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).

Zsolt. 57,12 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged [Más fordítás: Uram, (rúm): emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged]!*

*És így folytatja Dávid: „[Uram] Mi Urunk [Jahve, = örökké létező, Örökkévaló] Istenünk, mily felséges [('addír): hatalmas, fenséges, csodálatos] a te neved az egész földön, [széles e világon, és szerte a világon] aki az egekre helyezted dicsőségedet [(hôḏ): ragyogásodat, pompádat, fenségedet, méltóságodat]. (Más fordítás: Ó, Urunk, Örökkévaló! Az egész Földön nincs nevednél felségesebb, az égnél is magasabbra emelted dicsőségedet. Mert: A te dicsőséged fölmagasztaltatott az egek fölött, és méltóságodról az egeken túl is beszélnek]” (Zsolt. 8,2)