Zsolt. 56,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek] a Jónathelem rehokimra [(Jónat elem rehokim): a
csöndes galamb távoli helyeken; vagy: a messzi fák galambja” kezdetű ének
dallamára]; Dávidnak [jelentése: szeretett,
szerető; összekötő, egyesítő; főember] miktámja [arany-költeménye]; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban
(jelentése: (borsajtó, prés, csöbör
közhírré tétel). [A héber szerint: A karelnöknek, Jónat elem rehokim): a messzetért néma galambról, Dávid (miḵətám):
arany ékszere].
Zsolt. 56,2 Könyörülj rajtam, [(ḥánan): légy kegyelmes
hozzám] Istenem [('ĕlóhím)], mert halandó [('ĕnôš):
esendő ember] tátog [(šá'ap̄): bosszút lihegve] ellenem
és mindennap hadakozván [(láḥam): harcolva, küzdve]
nyomorgat, [(láḥac): szorongat, és gyötör] engem!*
*Dávid így
folytatja könyörgését: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné):
megigazulásomnak] Istene. A nyomorúságban
vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban
tágíts rajtam [és halld meg az én imádságomat]! (Zsolt. 32,2-4);
Zsolt. 56,3 Ellenségeim minden napon tátognak reám: [(šá'ap̄):
szüntelenül bosszút lihegnek, folyvást
lábukkal taposnak]. Bizony sokan hadakoznak [(láḥam): harcolnak, küzdenek]
ellenem. Sokan támadnak rám kevélyen;
állíts talpra, oh magasságos Isten!*
*És Dávidnak
menekülni kellet a filiszteusok elől, és Saul, Izráel királya elől is: „És mondának
Ákhis (jelentése: haragudni,
kígyó-varázsló) szolgái (udvari
emberei) néki: Vajon nem ez-é Dávid,
annak az országnak királya? Vajon nem
erről énekelték-é a körtáncban, mondván: Saul megverte az ő ezerét, Dávid is az
ő tízezerét? És mikor eszébe vevé
Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gáthnak (jelentése:
borsajtó, prés, csöbör közhírré tétel) királyától.
És megváltoztatá magaviseletét (És félkegyelműnek tettette magát) ő előttük, és őrjönge kezeik között.
(Eszelősként viselkedett) és irkál vala a
kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá. És monda Ákhis az ő szolgáinak (az udvari embereknek): Ímé látjátok, hogy ez az ember megőrült,
miért hoztátok őt hozzám? Szűkölködöm-e
őrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Ez jöjjön-e be
házamba? (1 Sám. 21,11-14).
„Lőn pedig, hogy a mikor visszatért Saul (jelentése: akit
kértek, kívántak, a
kikövetelt) a Filiszteusok
(jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) üldözéséből,
megüzenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi (jelentése: vadkecskék
forrása, kecskegidák forrása) pusztájában
van. Maga mellé vőn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott
embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék
kőszikláin” (1 Sám. 24,2-3).
Zsolt. 56,4 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.*
*Mert: „Velem van az Úr
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek
gyűlölőimre. Jobb az Úrban
(Jahvéban az Örökkévalóban) bízni,
(és Nála keresni oltalmat) mint
emberekben reménykedni. Jobb az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, (és Nála keresni oltalmat) mint (előkelő) főemberekben reménykedni” (Zsolt. 118,7-9).
Zsolt. 56,5 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben
bízom, nem félek, [(báṭaḥ): Benne nincs félnivalóm,
biztonságban vagyok]. Ember, a [(báśár): hústesti halandó ember] mit
árthatna nékem? [Istenben,
akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben remélek, nem félek].*
*Uram: „Ha szavaidat
hallattad, ha eljutott hozzám igéd, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre
váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem, oh Uram,
Seregeknek Istene!” (Jer. 15,16).
Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy
nyereséget talált” (Zsolt. 119,162).
És mindenki, aki csak él, és hisz, ezt vallja meg: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én világosságom [('ôr):
fényem, ragyogásom] és üdvösségem
[(jéšaʿ
ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, az üdvösségem]:
kitől féljek [(járé'): kitől tartsak,
féljek, remegjek, reszkessek]? Az Úr [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az én [(ḥaj):
virágzó, sikeres, prosperáló] életemnek
erőssége [(máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója]: kitől
remegjek, [kitől rettegnék]?” (Zsolt. 27,1).
„Ímé, az
Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem
az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2).
„Erőm az Úr,
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) és énekem, szabadítómmá lőn nekem; Ő az én
Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2).
„Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) nem
félek; ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek
gyűlölőimre. Jobb az Úrban (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni,
mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrnál (jəhóváh): Jahvénél, az Örökkévalónál) keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb
az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az
Örökkévalóban) bízni, mint főemberekben
reménykedni. Jobb az Úrnál, (jəhóváh): Jahvénál az Örökkévalónál) keresni
oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr, (jəhóváh):
Jahve az Örökkévaló), és megszabadított
engem” (Zsolt. 118,6-9.14).
„… mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom
tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit
árthat én nékem?” (Zsid. 13,5-6).
Zsolt. 56,6 Minden nap elforgatják beszédeimet [Szüntelenül elferdítik szavaimat];
minden gondolatuk ellenem van, ártalomra. [Héber:
Minden nap (ʿácaḇ): bánkódom, és
elszomorít (dáḇár): szavuk,
beszédük, mert (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh):
elgondolásuk, tervük, céljuk (ráʿ):
gonosz, veszélyes, minden gondolatuk az elvesztésem].*
*Igen: „Minden
gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat
forgatnak fejükben] ellenem”
(Zsolt. 41,8).
És ezt mondják: „Jertek és tervezzünk terveket ellene…
Jertek el és verjük meg őt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem!” (Jer. 18,18).
„… terveket
szőttek ellenem, mondván: Pusztítsuk el e fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki
ezt az élők földéből, hogy még a nevét se emlegessék többé!” (Jer. 11,19)
Az Úr Jézusról szólnak a
próféták: „a farizeusok, a Heródes pártiakkal, a kiemelkedően vallásos emberek, a
politikát a vallással egyesítőkkel együtt mindjárt tanakodni kezdtek, hogy
hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának
ellene, hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,6).
Már Dávid így prófétált
erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és
akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek,
hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás:
Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak, és terveznek. Titokban
tartják tervüket, és a kikoholt
tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert
kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).
Zsolt. 56,7 Egybegyűlnek, elrejtőznek, [lesben állnak] sarkaimat [lépéseimet]
lesik [figyelik], mert kívánják az én
az én életemet; [mert az életemre törnek].*
*Dávid – mint
mindig – az Úrhoz kiált az ellenség miatt: Mert az ellenség: „Leselkedik
a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja
a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9).
Igen: „Hasonlók
az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára]
szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz. [Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész
oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]” (Zsolt. 17,12)
„Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek
ellenem az erősek; ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok anélkül,
hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!”
(Zsolt. 59,4).
Zsolt. 56,8 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh
Isten, a népeket. [Héber: (pálêṭ): megszabadulhatnak-e
('áven): hazugságuk, csalásuk,
igazságtalanságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem]!*
*Az Úr válasza: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek;
lábaim elé hullnak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl
jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva
maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al):
míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).
Zsolt. 56,9 Bujdosásomnak számát jól tudod. Szedd
tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-e azoknak számát? Nincsenek-e számon
tartva könyvedben? [Héber: Te (sáp̄ar): számon tartod (nóḏ
nôḏ): vándorlásomat, bolyongásomat. Feljegyezted Uram szenvedésem útját. gyűjtsd tömlődbe könnyeimet (śím śúm): legyenek benne (sip̄əráh sép̄er): könyvtekercsedben]:*
*János
apostol így látja ezt a könyvtekercset: „És
[(eidó
oida): észrevettem], és láték
annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset]
amely be volt írva belül és hátul, [(graphó):
kívül-belül teleírt] és le volt
pecsételve hét pecséttel. (Jel. 5,1).
Ezékiel a kapott
látomásban azt is látja, hogy mi volt a
könyvtekercsbe írva: : „És látám, és ímé
egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be
vala írva elől és hátul, és írva valának reá (siratóénekek), és gyászénekek és (sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10).
Zsolt. 56,10 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor [hozzád] kiáltok így tudom meg, hogy
velem van az Isten]. [Más fordítás: Ellenségeim visszarettennek, amikor téged
szólítalak, és (qárá') segítségül
hívlak, és (jḏʿ): megtapasztalom,
hogy valóban velem van az Isten];*
*Mert: „az én ellenségeim
meghátráltak, [visszafordultak], és
elbuktak, [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek,
elpusztultak] a Te orcád előtt [a Te
színed előtt]. (Más fordítás: Miattad hátat fordítanak ellenségeim, elfutnak
előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen)” (Zsolt. 9,4).
„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik
ismerik a te nevedet, [akik igazán
ismernek Téged], mert nem hagytad
el [soha] Uram, akik keresnek téged,
[akik hozzád fordultak segítségért]”
(Zsolt. 9,11).
Zsolt. 56,11 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat
az ő ígéretéért. [Héber: Istenben (hálal): dicsekedem az Ő Igéjével, az Ő (dáḇár):
kijelentésével. Az Úrban [jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban (hálal)]: dicsekedem
az Ő Igéjével, az Ő (dáḇár): kijelentésével].
Zsolt. 56,12 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?*
*És így
folytatja Dávid: „Velem van az
Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?”
(Zsolt. 118,6).
Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége
(életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől
remegjek? (Zsolt. 27,1).
Mert Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt.
73,24).
Bizony: „Nem félek
[nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok
ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen
körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).
Mert: „Isten a mi oltalmunk és
erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk….)” (Zsolt.
46,2-3).
„Mivelhogy… az igaz, (a
megigazított) semmi rossz hírtől nem fél;
szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve; nem fél, végül
megvetéssel néz ellenségeire” (Zsolt. 112,6-8).
Zsolt. 56,13 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal;
megadom néked a hálaáldozatokat [Héber: (šálam):
kész vagyok teljesíteni (néḏer neḏer):
fogadalmamat, (tôḏáh): megvallva
hálámat];*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg
(és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti
Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a
Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).
De: „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd
annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened,
(mert úgyis számon kéri tőled Istened, az ÚR) és bűnül tulajdoníttatik az néked (és vétek fog terhelni). Ha pedig nem teszesz fogadást, (azzal
nem vétkezel) bűn sem tulajdoníttatik
néked. Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, amit száddal
ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a te Istenednek.
(Más fordítás: Vigyázz azért, hogy megtedd, amit
kimondasz, ha önkéntes áldozatot fogadsz Istenednek, az ÚRnak, ahogyan azt
megígéred)” (5 Móz. 23,21-23).
A prédikátor is erre
figyelmeztet: „Mikor Istennek fogadást
(fogadalmat) teszel, ne halogasd annak
megadását (teljesítését); mert nem
gyönyörködik (nem telik neki kedve) a bolondokban.
Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb,
ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne
engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze hústestedet, (hogy beszéded
vétekbe ejtsen téged) és ne mondd az
angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel
ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. (Miért háborodjék
föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait)”
(Préd. 5,4-6).
Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy
közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat
az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt”
(Zsolt. 22,26).
Jónás is erről tesz
megvallást: „én hálaadó szóval áldozom
néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).
Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim
ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).
És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép
között magasztallak téged” (Zsolt.
116,14).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy
gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te
(jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat
nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek
hűségedről és szabadításodról) nem
titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy
beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).
És miért is kell még
hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt
maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk
dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő
ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)
„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való
csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit
örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).
Zsolt. 56,14 Mert megszabadítottál engem, és [(nácal nep̄eš) kiragadtad életemet] a halálból, bizony az én
lábaimat az eleséstől [(dəḥí): botlástól, bukástól]; hogy
járjak [(hálaḵ): éljek] Isten
színe előtt [(páním): az Ő jelenlétében] az életnek világosságában [('ôr):
fényében, ragyogásában].*
*Dávid így
folytatja: „Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és a sír mélyéből is kimentettél”
(Zsolt.
86,13).
„Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek
néked a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a
felhőkig ér a te hűséges voltod!”
(Zsolt. 108,4-5).
„Megmentettél engem a haláltól, szememet a
könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az ÚR színe előtt járhatok (az Ő jelenlétében élhetek) az élők földjén” (Zsolt. 116,8-9)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.