Zsoltár 56. Az Istenben bízó ember könyörgése az ellenségtől való szabadításért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 56,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek] a Jónathelem rehokimra [(Jónat elem rehokim): a csöndes galamb távoli helyeken; vagy: a messzi fák galambja” kezdetű ének dallamára]; Dávidnak [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] miktámja [arany-költeménye]; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban (jelentése: (borsajtó, prés, csöbör közhírré tétel). [A héber szerint: A karelnöknek, Jónat elem rehokim): a messzetért néma galambról, Dávid  (miḵətám): arany ékszere].

Zsolt. 56,2 Könyörülj rajtam, [(ḥánan): légy kegyelmes hozzám] Istenem [('ĕlóhím)], mert halandó [('ĕnôš): esendő ember] tátog [(šá'ap̄): bosszút lihegve] ellenem és mindennap hadakozván [(láḥam): harcolva, küzdve] nyomorgat, [(láḥac): szorongat, és gyötör] engem!*

*Dávid így folytatja könyörgését: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene. A nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam [és halld meg az én imádságomat]! (Zsolt. 32,2-4);

Zsolt. 56,3 Ellenségeim minden napon tátognak reám: [(šá'ap̄): szüntelenül bosszút lihegnek, folyvást lábukkal taposnak]. Bizony sokan hadakoznak [(láḥam): harcolnak, küzdenek] ellenem. Sokan támadnak rám kevélyen; állíts talpra, oh magasságos Isten!*

*És Dávidnak menekülni kellet a filiszteusok elől, és Saul, Izráel királya elől is: „És mondának Ákhis (jelentése: haragudni, kígyó-varázsló) szolgái (udvari emberei) néki: Vajon nem ez-é Dávid, annak az országnak királya? Vajon nem erről énekelték-é a körtáncban, mondván: Saul megverte az ő ezerét, Dávid is az ő tízezerét? És mikor eszébe vevé Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gáthnak (jelentése: borsajtó, prés, csöbör közhírré tétel) királyától. És megváltoztatá magaviseletét (És félkegyelműnek tettette magát) ő előttük, és őrjönge kezeik között. (Eszelősként viselkedett) és irkál vala a kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá. És monda Ákhis az ő szolgáinak (az udvari embereknek): Ímé látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok őt hozzám? Szűkölködöm-e őrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Ez jöjjön-e be házamba? (1 Sám. 21,11-14).

„Lőn pedig, hogy a mikor visszatért Saul (jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt) a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) üldözéséből, megüzenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi (jelentése: vadkecskék forrása, kecskegidák forrása) pusztájában van. Maga mellé vőn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék kőszikláin” (1 Sám. 24,2-3).

Zsolt. 56,4 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.*

*Mert: „Velem van az Úr (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. Jobb az Úrban (Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, (és Nála keresni oltalmat) mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, (és Nála keresni oltalmat) mint (előkelő) főemberekben reménykedni” (Zsolt. 118,7-9).

Zsolt. 56,5 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek, [(báṭaḥ): Benne nincs félnivalóm, biztonságban vagyok]. Ember, a [(báśár): hústesti halandó ember] mit árthatna nékem? [Istenben, akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben remélek, nem félek].*

*Uram: „Ha szavaidat hallattad, ha eljutott hozzám igéd, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem, oh Uram, Seregeknek Istene!” (Jer. 15,16).

Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált” (Zsolt. 119,162).

 És mindenki, aki csak él, és hisz, ezt vallja meg: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én világosságom [('ôr): fényem, ragyogásom] és üdvösségem [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, az üdvösségem]: kitől féljek [(járé'): kitől tartsak, féljek, remegjek, reszkessek]? Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [(ḥaj): virágzó, sikeres, prosperáló] életemnek erőssége [(máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója]: kitől remegjek, [kitől rettegnék]?” (Zsolt. 27,1).

 „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2).

„Erőm az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) és énekem, szabadítómmá lőn nekem; Ő az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2).

„Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) nem félek; ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. Jobb az Úrban (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrnál (jəhóváh): Jahvénél, az Örökkévalónál) keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, mint főemberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, (jəhóváh): Jahvénál az Örökkévalónál) keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és megszabadított engem” (Zsolt. 118,6-9.14).  

„… mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?” (Zsid. 13,5-6).

Zsolt. 56,6 Minden nap elforgatják beszédeimet [Szüntelenül elferdítik szavaimat]; minden gondolatuk ellenem van, ártalomra. [Héber: Minden nap (ʿácaḇ): bánkódom, és elszomorít (dáḇár): szavuk, beszédük, mert (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolásuk, tervük, céljuk (ráʿ): gonosz, veszélyes, minden gondolatuk az elvesztésem].*

*Igen: „Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem” (Zsolt. 41,8).

És ezt mondják: „Jertek és tervezzünk terveket ellene… Jertek el és verjük meg őt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem!” (Jer. 18,18).

 „… terveket szőttek ellenem, mondván: Pusztítsuk el e fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki ezt az élők földéből, hogy még a nevét se emlegessék többé!” (Jer. 11,19)

Az Úr Jézusról szólnak a próféták: „a farizeusok, a Heródes pártiakkal, a kiemelkedően vallásos emberek, a politikát a vallással egyesítőkkel együtt mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,6).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak, és terveznek. Titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).

Zsolt. 56,7 Egybegyűlnek, elrejtőznek, [lesben állnak] sarkaimat [lépéseimet] lesik [figyelik], mert kívánják az én az én életemet; [mert az életemre törnek].*

*Dávid – mint mindig – az Úrhoz kiált az ellenség miatt: Mert az ellenség: „Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9).

Igen: „Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz. [Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]” (Zsolt. 17,12)

„Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!” (Zsolt. 59,4).

Zsolt. 56,8 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket. [Héber: (pálêṭ): megszabadulhatnak-e ('áven): hazugságuk, csalásuk, igazságtalanságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem]!*

*Az Úr válasza: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullnak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).

Zsolt. 56,9 Bujdosásomnak számát jól tudod. Szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-e azoknak számát? Nincsenek-e számon tartva könyvedben? [Héber: Te  (sáp̄ar): számon tartod (nóḏ nôḏ): vándorlásomat, bolyongásomat. Feljegyezted Uram szenvedésem útját. gyűjtsd tömlődbe könnyeimet (śím śúm): legyenek benne (sip̄əráh sép̄er): könyvtekercsedben]:*

*János apostol így látja ezt a könyvtekercset:  „És [(eidó oida): észrevettem], és láték annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset] amely be volt írva belül és hátul, [(graphó): kívül-belül teleírt] és le volt pecsételve hét pecséttel. (Jel. 5,1).

Ezékiel a kapott látomásban azt is látja, hogy  mi volt a könyvtekercsbe írva: : „És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá (siratóénekek), és gyászénekek és (sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10).

Zsolt. 56,10 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor [hozzád] kiáltok így tudom meg, hogy velem van az Isten]. [Más fordítás: Ellenségeim visszarettennek, amikor téged szólítalak, és (qárá') segítségül hívlak, és (jḏʿ): megtapasztalom, hogy valóban velem van az Isten];*

*Mert: „az én ellenségeim meghátráltak, [visszafordultak], és elbuktak, [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek, elpusztultak] a Te orcád előtt [a Te színed előtt]. (Más fordítás: Miattad hátat fordítanak ellenségeim, elfutnak előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen)” (Zsolt. 9,4).

„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,11).

Zsolt. 56,11 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő ígéretéért. [Héber: Istenben (hálal): dicsekedem az Ő Igéjével, az Ő (dáḇár): kijelentésével. Az Úrban [jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban (hálal)]: dicsekedem az Ő Igéjével, az Ő (dáḇár): kijelentésével].

Zsolt. 56,12 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?*

*És így folytatja Dávid: „Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6).

Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége (életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől remegjek? (Zsolt. 27,1).

Mert Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt. 73,24).

Bizony: „Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).

Mert: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk….)” (Zsolt. 46,2-3).

„Mivelhogy… az igaz, (a megigazított) semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve; nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire” (Zsolt. 112,6-8).

Zsolt. 56,13 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat [Héber: (šálam): kész vagyok teljesíteni (néḏer neḏer): fogadalmamat, (tôḏáh): megvallva hálámat];*

*Így folytatódik a kijelentés: „Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).

De: „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, (mert úgyis számon kéri tőled Istened, az ÚR) és bűnül tulajdoníttatik az néked (és vétek fog terhelni). Ha pedig nem teszesz fogadást, (azzal nem vétkezel) bűn sem tulajdoníttatik néked. Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, amit száddal ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a te Istenednek. (Más fordítás: Vigyázz azért, hogy megtedd, amit kimondasz, ha önkéntes áldozatot fogadsz Istenednek, az ÚRnak, ahogyan azt megígéred)” (5 Móz. 23,21-23).

A prédikátor is erre figyelmeztet: „Mikor Istennek fogadást (fogadalmat) teszel, ne halogasd annak megadását (teljesítését); mert nem gyönyörködik (nem telik neki kedve) a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze hústestedet, (hogy beszéded vétekbe ejtsen téged) és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. (Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait)” (Préd. 5,4-6).

 Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

Jónás is erről tesz megvallást: „én hálaadó szóval áldozom néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).

Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

És miért is kell még hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).

Zsolt. 56,14 Mert megszabadítottál engem, és [(nácal nep̄eš) kiragadtad életemet] a halálból, bizony az én lábaimat az eleséstől [(dəḥí): botlástól, bukástól]; hogy járjak [(hálaḵ): éljek] Isten színe előtt [(páním): az Ő jelenlétében] az életnek világosságában [('ôr): fényében, ragyogásában].*

*Dávid így folytatja: „Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és a sír mélyéből is kimentettél” (Zsolt. 86,13).

„Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod!” (Zsolt. 108,4-5).

„Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az ÚR színe előtt járhatok (az Ő jelenlétében élhetek) az élők földjén” (Zsolt. 116,8-9)