2017. április 24.

Joel Osteen: Isteni késleltetés

Hallottam egy történetet egy fiatal párról, akik költözködés közben az ágymatracukkal együtt a liftben ragadtak. Egy órát kellett a liftben várakozniuk, mire jött a segítség.

Már a költöztető teherautó felé igyekeztek az ágymatraccal, amikor zajt hallottak az épület felsőbb részéről. Felnéztek, és megpillantottak egy három év körüli kisfiút, aki a harmadik emeleti erkélyrácson játszott. Próbálták meggyőzni, hogy másszon vissza, de nem figyelt rájuk. Nagyon megijedtek, és az ágymatraccal a kisfiú erkélye alá szaladtak. Néhány másodperc múlva a kisgyerek kiesett a harmadik emeletről, éppen a matracukra. Semmi baja nem lett. Később kiderült, hogy autista és ezért nem figyelt rájuk.

Azt mondja a Biblia, hogy „… a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül” (Máté 10:29). Akkor mennyivel inkább törődik veled és a családoddal, a legdrágább kincseivel?

Azt tanítja nekünk a Biblia, hogy az Úr előttünk jár. Ő tudja, hogyan vezessen el a megfelelő helyre a megfelelő időben. Néha ez azt jelenti, hogy le kell lassítania minket. Az, hogy a lift nem működött rendesen, tulajdonképpen isteni késleltetés volt. Ő helyezte ezt a fiatal párt a megfelelő helyre a megfelelő időben.

Biztos lehetsz benne, hogy Isten vigyáz rád. És akkor is ott lesz, ha hibázol, vagy ha elbuksz. Nem azt mondja, hogy „Előtted megyek és megóvlak, ha tökéletesen viselkedsz.” Nem, Isten feltétel nélkül szeret. Tudja, hogy követünk el hibákat. De nagy az Ő irgalma, és ott lesz, hogy felsegítsen, és visszaállítson a helyes útra. Még ha nem is érted Őt, akkor is bízz benne, hogy Ő vezet. Amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt elképzelted, csak mondd: „Köszönöm, Atyám, hogy ez isteni késleltetés!”

„Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok…” (2 Péter 3:9)


https://www.ahitatok.hu/joel-osteen/645-isteni-kesleltetes.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.