Római levél 1. fejezet: Mi az Evangélium (revidiált)

Róm 1,1 Pál, Jézus Krisztusnak, a Felkentnek szolgája, rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának: Örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására^*

*És azért: „Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok, a nemzetek között, munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem által megszentelt.

[Más fordítás: Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16).

Az Úr Jézussal való találkozása pedig így történt: Amikor Damaszkuszba tartott, hogy ott is üldözze a Krisztus népét, itt találkozott a feltámadott Úrral. „És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel mennyei fény sugárzá őt körül, és villant fel körülötte a mennyből. És ő leesvén a földre, halla szózatot, és egy hang így szólt hozzá, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz, és miért üldözöl engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz, és üldözöl: nehéz néked az ösztöke ellen rugódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán, és szótlanul álltak, hallva ugyan a szót, vagyis a hangot, de senkit sem látva. Felkele azonban Saulus a földről, de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, sőt egyáltalán nem látott), azért kézen fogva vezeték be őt Damaszkuszba. És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott” (Csel. 9,3-9).

Az Úr pedig egy Anániás nevű tanítványát küldte Saulushoz, így szólva hozzá: „…Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel  fiai előtt. Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szent Szellemmel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és bemerítkezett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,15.17-20)

Róm. 1.2 Melyet eleve, és amit már hajdan megígért az ő prófétái, vagyis az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek által a szentírásokban,

Róm. 1.3 Az ő Fia felől, a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, aki Dávid magvából lett, vagyis született hústest szerint,

Róm. 1.4 Aki megbizonyíttatott, és kijelentetett hatalmasan, és hatalmas erővel Isten Fiának a szentség Szelleme szerint, vagyis a Szent Szellem által, a halálból, vagyis a halottak közül való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől,

Róm. 1,5 Aki által vettük, és nyertük, és kaptuk a kegyelmet, vagyis Isten jóindulatát, és kedvezését, és az apostolságot, vagyis az apostoli küldetést, az apostoli megbízást a hitben való engedelmességnek okáért, azaz, hogy a hitnek minden nemzet meghódoljon. Minden pogányok, azaz, hogy minden nép, és nemzet között munkálkodjunk az ő nevéért; és az Ő neve dicsőségére]^*

*Az apostol bizonyságtétele elhívásáról, és feladatáról: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott, vagyis jutott osztályrészül ez a kegyelem, ez az ajándék, hogy a pogányoknak, vagyis a nemzeteknek örömüzenetül hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, és felfoghatatlan, kinyomozhatatlan, kifürkészhetetlen, mérhetetlen gazdagságát; Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért, vagyis a nemzetekért. Ha ugyan hallottátok, és ha tényleg megértettétek, és felfogtátok Isten kegyelmének rendjét, és rendelkezését, vagyis Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú gondoskodását irántatok, és kegyelmének arról a sáfárságáról, melyet nékem adott a ti érdeketekben. Vagyis: amelyben a ti javatokra részesültem. Ennek az Evangéliumnak lettem szolgájává az Isten kegyelmének ama ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája, és csodatevő ereje, energiája szerint, azaz amelyet hathatós erejével juttatott nekem. Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága, vagyis az Isten rám vonatkozó terve szerint, amelyet nékem adott tireátok nézve, vagyis az eklézsiáért, melynek én kiszolgálójává lettem, hogy betöltsem, és teljesítsem, érvényre juttassam, és teljesen feltárjam előttetek az Isten [logoszát], azaz Igéjét” (Eféz. 3,8.1-2.7;Kol. 1,25).

Azért, hogy megismertettessék, és hogy kijelentse, ismertté tegye, értésére adja, tudomására hozza most a mennybéli fejedelemségekkel, vagyis az égi helyeken lévő kormányzatokkal; fennhatóságokkal, és hatalmasságokkal az egyház, azaz: a kihívott gyülekezet, az eklézsia által az Istennek sokféle, és szerfölött sokrétű bölcsességét” (Eféz 3,10)

Róm. 1,6 Kik között, vagyis e nemzetek között vagytok ti is, Jézus Krisztusnak hivatalosai, azaz: elhívottai.

Róm. 1,7 Mindeneknek, és mindenkinek, akik Rómában [jelentése: fenséges hírnévben, erőben] vagytok, Isten szerelmeseinek, vagyis Isten kedvesen, nagyon szeretett, drágáinak, hivatalos szenteknek: akik Istennek szenteltek, és Isten tulajdona vagytok. Akiket ő elhívott és megszentelt, akik ezért Isten szerinti, tökéletesek, hibátlanok, tiszták, Istenhez méltók vagytok. Kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása néktek és békesség, vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség. Boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Róm. 1,8 Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek, és meggyőződéseteknek az egész látható világon híre van, és hogy a ti hitetekről dicsérettel szólnak, és hirdettetik.

Róm. 1,9 Mert bizonyságom, és tanúm nékem az Isten, kinek szellem szerint, és szellemben szolgálok az ő Fiának evangéliumában, amit hirdetek, hogy imáimban szüntelen, és szakadatlanul, megszakítás, és megállás nélkül emlékezem felőletek, és említést teszek rólatok.

Róm. 1.10 Imádkozásaimban mindenkor, mindig, minden időben és szüntelenül könyörögvén, vajha egyszer végre-valahára már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, és segítségével hogy hozzátok mehessek, hogy hozzátok eljuthassak]^*

*Az apostol így vágyakozik minden gyülekezet után, így írva a Thessalonikabeli gyülekezetnek is: „Mikor éjjel-nappal nagy buzgón, és fáradhatatlanul esedezünk és mindent felülmúló mértékben könyörgünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, hogy végre szemtől-szembe láthassunk benneteket, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait, és helyreigazíthassuk hitetek hiányosságait. Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg, és terelje, és vezesse a mi utunkat ti hozzátok.

[Más fordítás: Azért imádkozunk, hogy Istenünk, mennyei édesapánk, és Urunk, Jézus segítsen meg minket, és végre valóban eljussunk hozzátok]” (1 Thess. 3,10-11)

Róm. 1,11 Mert hiszen kívánlak, és sóvárogva, epedve vágyom titeket látni, hogy valami szellemi ajándékot közölhessek, és megoszthassak veletek, és adjak át nektek a ti megerősítésetekre, megszilárdításotokra, és megalapozásotokra^*

*Mert: „Tudom, és meg vagyok róla győződve, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma, vagyis örömüzenete áldásának teljességével megyek, azaz a Krisztus teljes áldását viszem magammal” (Róm. 15,29)

Róm. 1,12 Azaz, hogy együtt kölcsönösen felbuzduljunk, és felbátorodjunk, és megvigasztalódjunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által, azaz a kölcsönös hit által, mely tibennetek és énbennem van.

Róm. 1,13 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, testvérek, hogy én gyakran elvégeztem magamban, és már többször terveztem, és elhatároztam, hogy elmegyek hozzátok, de mindez ideig megakadályoztattam, és gátolva voltam, hogy köztetek is nyerjek valami szellemi gyümölcsöt, hogy köztetek is legyen munkámnak valami gyümölcse, mint a többi pogányok, és az egyéb nemzetek közt is.

Róm. 1,14 Mind a görögöknek, azaz helléneknek, vagyis pogányoknak, mind a barbároknak, a műveletleneknek, mind a bölcseknek, a tudósoknak, mind a tudatlanoknak, a bolondoknak, vagyis Isten nélkül élőknek, az értelmetleneknek, vagyis érzéki, azaz hústestieknek köteles vagyok és tartozom ezzel]^*

*És így folytatja az apostol, megvallva, hogy ez nem a saját erejéből történik: „Amire igyekezem is, tusakodván, küzdve, harcolva, igyekszem, és törekszem, és ezért fáradok és küzdök az Ő ereje szerint, és az Ő erejével, mely én bennem hatalmasan, és hatékonyan, és hatalommal munkálkodik, és működik” (Kol. 1,29)

Róm. 1,15 Azért ami rajtam áll, és amennyire tőlem függ, kész vagyok, és megvan bennem a buzgó készség, hogy néktek is, akik Rómában [jelentése: fenséges hírnévben, erőben] vagytok, az evangéliumot, az örömüzenetet, a győzelmi hírt hirdetni, és prédikálni.

Róm. 1,16 Mert ugyanis nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, az Úr Jézus kereszthalála általi győzelméről szóló jó hírt; a győzelmi hírt, mert Istennek hatalma, és Istennek képessége, szabadító, üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek üdvösségére^*aki hisz. Zsidónak, azaz júdeaiaknak kezdetben, vagyis először s azután görögnek, azaz: hellénnek, vagyis pogánynak.

*Üdvösség: (szótéria): amely magába foglalja a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;

Róm. 1,17 Mert az Istennek igazsága, vagyis: az Isten által ajándékozott megigazulás jelentetik ki, és nyilvánul meg abban, és igazságosságáról hull le az örömüzenetben a lepel, mégpedig hitből hitbe, vagyis a hívő a hittel nyer el; s ezt az igazságosságot a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: Az igaz, vagyis a megigazult vagy megigazított ember pedig hitből él. Ez olyan hit, amely Istennek emberi ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni]^*

*Már a prófétán keresztül kijelenti a Szent Szellem, hogy: „Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke, nem őszinte lelkű. De az igaz pedig az ő hite által él” (Hab. 2,4).

És megismétli az apostolon keresztül: „Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem” (Zsid. 10,38)

Róm. 1,18 Mert nyilván van, és kijelentetik, megnyilvánul, és lelepleződik az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége istentelensége, azaz Isten nélkülisége, gonoszsága és hamissága, igazságtalansága, vagyis igenélkülisége ellen. Kik az isteni igazságot, a valóságot, vagyis Isten Igéjét hamissággal, igazságtalansággal, gonoszsággal, az IGE hiányával feltartóztatják, és elnyomják, lefogva tartják, elfojtják, nem engedik érvényesülni, sőt gátolják, és akadályozzák^*

* „Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban, vagyis hazugságban, valótlanságban, kitalálásban gyönyörködnél. Mert Te nem leled örömöd a csalásban, becsapásban, sikertelenségben, boldogtalanságban, és szerencsétlenségben. Nem lakhatik, és nem talál otthonra tenálad gonosz. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, a dicsekvők. Gyűlölsz Te minden bűnt cselekedőt, vagyis nem szereted a hiábavalóságot, bálványt imádót” (Zsolt. 5,5-6)

Róm. 1,19 Mert ami az Isten felől tudható, megismerhető, megérthető, és nyilvánvaló, nyilván van ő bennük, és világosan ismerik, mert az Isten megjelentette, és nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette, sőt kijelentette nékik^*

*Mert: „nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet” (Csel. 14,17)

Azért: „hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk…” (Csel. 17,27-28)

Hiszen: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk” (Zsolt. 19,2-5)

„Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket?” (Jób. 12,7-9)

Róm. 1,20 Mert ami Istenben láthatatlan tudniillik az ő örökké való hatalma, és az Ő ereje, ami képessé tesz bármi megtételére, és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból, az Ő műveiből, és munkái értelmes vizsgálata révén megértetvén megláttatik. És világosan látszanak, mivel a teremtett dolgokból érzékelhetők, úgy, hogy ők menthetetlenek. És ezért nincs hát mentségük.

Róm. 1,21 Mert bár az Istent megismerték,  és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban  hiábavalókká  lettek, és belevesztek gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká váltak, és az ő balgatag érteni nem akaró, és oktalan szívük, vagyis az ő bensőjük megsötétedett, és egészen sötétségbe borult, és megvakult^*

*Mert ezek azok: „Kik értelmükben, és gondolkozásmódjukban meghomályosodtak, akiknek sötétség borult az értelmükre, elidegenültek az isteni élettől, Istentől, aki az élet forrása elszakadtak, mert megmaradtak tévelygésükben, vagyis elszakadtak Isten életétől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük az ő bensőjük keménysége, elkérgesedése, érzéketlensége, vaksága miatt van bennük (Eféz. 4,18).

Róm. 1,22 Magukat bölcseknek vallván, és bölcseknek tartván kérkedtek, és közben balgatagokká, és oktalanná, bolonddá, és esztelenné lettek^*

*Az Úr pedig azt kérdezi: „Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét? (1 Kor. 1,20)

„Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.” (Péld. 21,30)

Mert csak: „Őnála van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem” (Jób. 12,13)

Róm. 1,23 És az örökkévaló, a halhatatlan Istennek dicsőségét, fölségét felcserélték, és behelyettesítették, és meghamisították a mulandó pusztulásra ítélt, és halandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával, vagyis kifaragott ábrázatával, képével^*

*Azt kérdezi az Úr: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? A mesterember bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá. Aki szegény ilyen áldozathozatalra, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, mely nem inog. Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld alapozását?” (Ésa. 40,18-21)

Az apostol is így szól a pogányokhoz: „Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség” (Csel. 17,29)

És az Úr így figyelmezteti az Övéit: „Őrizzétek meg azért jól a ti lelketeket, vagyis magatokat, mert semmi alakot nem láttatok akkor, amikor a tűznek közepéből szólott hozzátok az Úr a Hóreben. a pusztaságban, sivatagban: vagyis e világban. Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére. Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; Képére valamely földön csúszó-mászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt. (5 Móz. 4,15-19)

„Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok… Mert a népek bálványai csupa hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt; ács-mester kezei készítik bárddal. Ezüsttel és arannyal megékesíti azt, szegekkel és pörölyökkel megerősítik, hogy le ne essék. Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az. Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetük kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány” (Jer. 10,2-6.8-9)

Róm 1,24 Ezért Isten szívük, vagyis az ő bensőjük vágya, és kívánsága, szenvedélye szerint kiszolgáltatta, és átadta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg, és hadd szeplősítsék, és becstelenítsék meg, hadd tegyék gyalázatossá saját testüket (szómájukat): vagyis saját személyüket, teljes lényüket^*

*Vagyis Isten hagyta, hogy a maguk választotta úton járjanak: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni” (Csel. 14,16).  

És bár: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg, vagyis változtassa meg a gondolkozás módját, és forduljon Isten felé” (Csel. 17,30).

Az apostol így figyelmezteti a szenteket: „Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában. Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük. Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Eféz. 4,17-19).

A megtérés előtti időről így szól Isten Igéje: „Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által” (Ef. 2,12-13).

Azért: „Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thess. 4,4-5).

Róm 1,25 Isten igazságát, vagyis a valóságot, Isten Igéjét hamissággal, hazugsággal, valótlansággal, kitalálással cserélték fel, és változtatták át, s inkább a teremtmények, és a teremtett dolgok előtt hódoltak, azokat tisztelték, imádták és szolgálták mint a Teremtő előtt, aki mindörökké, az örökkévalóságon át áldott, és imádni való. Ámen^*

*Ezért aztán: „Az Isten pedig elfordult tőlük, és adta, és kiszolgáltatta őket, hogy szolgáljanak az ég seregének, és hogy imádják az ég csillagseregét” (Csel. 7,42).

Róm 1,26 Ezért szolgáltatta ki, és hagyta, és engedte át őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek, a megvetendő, szégyenteljes, gyalázatos és tisztátalan indulatoknak. Asszonyaik a természetes szokást, a természetes érintkezést, a természetnek megfelelő, veleszületett kapcsolatot; a nemi érintkezést természetellenessel váltották fel^*

*De: „… amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen” (Ef. 5,12)

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ne vegyetek tehát részt ezekben” (Eféz. 5,6-7)

Róm 1,27 A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes, ösztönös életet, vagyis a természetnek megfelelő közösülést; érintkezést, és bujaságukban egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot, és fertelmeskedett, és fajtalankodtak. De meg is kapták tévelygésük megszolgált, és méltó, és megérdemelt bérét, jutalmát, díját, elvévén önmagukban^*

*Már Mózesen keresztül figyelmezteti az Úr az Ő népét, hogy: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22).

„És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal szoktak hálni: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13)

Róm 1,28  Miképpen nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, és ismeretükben megtartsák, az Isten is romlott eszükre, romlott értelmükre, és méltatlan elvetemült gondolkozásra hagyta, és szolgáltatta ki hát őket. hogy alávaló és illetlen tetteket vigyenek végbe.

[Más fordítás: És ahogy ők nem tartották érdemesnek megőrizni Istent az ismeretükben, úgy Isten pedig kiszolgáltatta őket olyan gondolkodásmódnak, amelyet nem érdemes megőrizni]^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert megkövéredett, és megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult e népnek szíve, mert háj nőtte be e nép bensőjét, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket, és hogy ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam, és helyreállítsam őket” (Mát. 13,15)

Róm 1,29 Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal. Paráznasággal, rossz erkölccsel, igazságtalansággal, romlottsággal, csalással, jogtalansággal, és istentelenséggel, ami házasságtöréshez, fajtalansághoz, prostitúcióhoz vezette őket. Kapzsisággal, mohósággal, telhetetlenséggel jogtalanul, kicsalt nyereség utáni vággyal, fösvénységgel. Ravaszsággal, rosszasággal, romlottsággal, gonoszsággal, becstelenséggel, hitványsággal, gyávasággal, aminek következtében mindenféle baj, gyalázat, csapás, szerencsétlenség éri őket, tele irigységgel, féltékenységgel, rosszindulattal, gyűlölettel, gyilkossággal, vetélkedéssel, versengéssel, viszálykodással, veszekedéssel, vitákkal, és harcokkal ármánykodással, álnoksággal, rosszindulattal, gonoszlelkűséggel, rossz jellemmel, elvetemültséggel^*

*És hogy mit tesznek az Isten nélkül élő emberek, arról így beszélnek a próféták: „Megkívánják a mezőket és elrabolják, a házakat is elveszik. Nyomorgatják, és kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát” (Mik. 2,2).

„Az utcák zugaiban lappang, ólálkodik a házak körül, a rejtekhelyeken titokban megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra, és szeme a gyámoltalant figyeli. Leselkedik, és lesben áll a rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, vagy a bozótban, hogy elragadja a szegényt. Kiveti hálóját, és elragadja a szegényt, a nyomorultat, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak

(Más fordítás: Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak)” (Zsolt. 10,8-10).

„Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják” (Zsolt. 94,6)

Róm 1,30 Megszólók, súsárlók, besúgók, árulkodók, suttogók, pletykálkodók, rágalmazók, rossz beszédűek. Istengyűlölők, Istent nem tisztelik, nem félik. Gyalázkodók gátlástalanok, fennhéjázók, kevélyek, dölyfösek, gőgösek, felfuvalkodottak. Kérkedők, dicsekedők, hetvenkedők agyafúrtak, találékonyak a rosszban, fortélyos gazok, rosszban mesterkedők, bosszúságra ingerlők. Szüleik iránt engedetlenek^*

*Gátlástalanok: A görög fogalom szerint: ez egészen pontosan olyan embert jelent, aki nem ismerve a mértéket vakmerően áthágja az isteni és emberi határokat, túllép az erkölcsi korlátokon gőgtől, kevélységtől indíttatva. A fogalom magában foglalja az erőszakos föllépést és a szabadjára engedett kívánságokat is, mint paráznaság, bujaság, telhetetlenség. A görög köznyelvben jelentései tehát: gőg, dölyf, kevélység; önhittség, elbizakodottság; kihívó viselkedés, féktelenség; arcátlanság, csúfolódás; istentelenség, Isten elleni lázadás. Kéjvágy, bujaság; vadság; bántalmazás, sértés, meggyalázás; nemi erőszak. Súlyos testi sértés; erőszakosság, vadság; vakmerőség.

Róm 1,31 Értetlenek, balgatagok, ostobák, értelmetlenek. Hitszegők, szövetségtörők, szószegők, megbízhatatlanok lelketlenek, szeretetlenek, kíméletlenek, szívtelenek, ragaszkodás nélküliek könyörtelenek. Engesztelhetetlenek, irgalmatlanok, összeférhetetlenek^*

*Isten igéje bemutatja, hogy milyenek azok az emberek, akik valamilyen vallást követnek, és nem a Megváltót: „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, kérkedők, dicsekvők, gőgösek, kevélyek. Istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, tisztátalanok, és szentségtelenek. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, féktelenek, a jónak nem kedvelői, és jóra nem hajlandók. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, ezek olyan emberek, akik vallási parancsokhoz, tehát külsőséges tényezőkhöz való igen pontos ragaszkodásúak, akik a hitben folyó életet aprólékosan hűen, de alapjában véve formálisan tartják meg, de megtagadják annak erejét. Fordulj el tehát ezektől, és ezeket kerüld” (2 Tim. 3,2-5).

„Főképpen pedig azokat, akik a hústestet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és akik tisztátalan vágyaik után mennek. Ezek vakmerők, elbizakodottak, maguknak kedveskedők, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromolják és az Isten felségét megvessék” (2 Pét. 2,10)

Róm 1,32  Akik bár fölismerték sem értették Isten rendelkezését, Isten végzését, igazságát, döntését, hogy aki effélét művel, és cselekszik, méltó a halálra, mégis ilyeneket nemcsak tesznek, sőt a tetteseknek akik ilyeneket művelnek, még helyeselnek is, velük egyetértenek, és oltalmazzák azokat.