Szeretet

(részlet Kun Erzsébet: Családmesék c. könyvéből)

- Tulajdonképpen hogy terem a szeretet? - kérdeztem egyszer anyát.

- Magról vetik - nevetett rám.

- És honnan szerzik hozzá a magot?

- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.

- Öntözni nem is kell?

- Dehogynem. Jó szóval. - Nem könnyel?

- Ments ég. A könny sós és a só kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.

- Hát palántázni kell a szeretetet?

- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha nem terem szeretet, kihűl a föld.

- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt semmi se?

- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek és emberként gondolkodom.

- Vajon lehet definiálni az érzéseket? - Többféleképpen is.

- Elsősorban mi hát a szeretet?

- Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.

- És mi a szeretet másodsorban?

- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, amit az élet a válladra rakott.

- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.

- Az élet már ilyen. A mohamedán szőnyegszövők, ha elvétik a mintát, meg sem kísérlik kijavítani a hibát, mert tudják, hogy csak Allah tökéletes.

- Mégis érdemes szeretni?

- Csak azt érdemes.

- Pedig van, aki kifejezetten rondán szeret. Rácsimpaszkodik a másikra, tönkreteszi az életét.

- Óvakodj az ilyen embertől. Az ő szeretete nem természetes, mesterségesen korbácsolja a lelkét habosra.

- Ettől a habtól olyan tapadós és émelyítő?

- Ettől hát. Míg más szeretete felemel és szabaddá tesz, az övé lehúz és megbéklyóz.

- A féltésével?

- Az önzésével. Mert miközben azt mondja, téged félt, nem félt senki mást, csak önmagát.

- A természetes szeretet, az igazi, az milyen?

- Olyan, mint a levegő. Észrevétlen marad, de nem lehet élni nélküle.

Valóban nem lehet.

http://velunkazisten.hu/content/book/Szeretet