Ige: Megtérésre hívás akkor és most.

Márk. 1,4 Előáll, és megjelent vala János, bemerítvén a pusztában, a sivatagban, a sivár, elhagyatott magányos helyen, prédikálván a megtérésre, vagyis az új felismerésre térésről szóló alámerítkezést, azaz: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé a bűnöknek, azaz a céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére*

Márk. 1,5 És kiméne, kivonult hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről, azaz céltévesztésükről vallást tévén, és mindenki a saját céltévesztését elismerve, és megvallva.

Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka, vagyis csípője körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei vadmézet eszik vala*

Márk. 1,7 És prédikála ezt hirdetve, mondván: Utánam jő, aki erősebb, hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó, és elegendő, hogy lehajolván sarujának szíját megoldjam, és kifűzzem.

Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket bemeríteni!**

*János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és feladatáról: „Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról” (Ján. 1,6-8)

És aki hirdesse, hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, újítsátok meg a gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15).

 Izráel királyának – Akháziának – küldöttei  így válaszolnak a király kérdésére, hogy hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt” (2 Kir. 1,8).

**És mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír. Lukács is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, a Felkent? János így válaszolt mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16)

A farizeusok küldöttei jöttek: „És megkérdék őt és mondának néki: Miért merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Ján. 1,25-27)

A feltámadott Úr parancsa tanítványaihoz. Egyben kijelentés arról, hogy miért fontos a szent Szellembe való bemerítés: „És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva.” És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

És beteljesültek a próféciák: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa. 44,3)

 Jóel próféta is erről prófétál, kijelentve a Szent Szellembe való bemerítés eredményét is: „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden hústestre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel. 2,28)

Pál apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25)

Az apostol Efézusban prédikál: „Monda pedig Pál: János megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítésével merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4).