Küzdeni valamilyen célért érdemes. Miféle jelenség az, amikor az ember a saját java ellen harcol?
“Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgy, hogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,17-20)
Furcsa háborúnak vagyunk szemtanúi nap mint nap: egyegyoldalú harcnak. Az egyik oldal háborúzik, a másik csupán tűriaz ellenségeskedést, elszenvedi a folyamatos támadásokat. Néha van tűzszünet is, általában akkor, amikor a támadó fél valamilyen bajba kerül vagy segítségre van szüksége. Ekkor hívja az „ellenségét”, a segítségéért könyörög, aztán – ha megkapta amit kért, ha nem – újult erővel folytatja ellene támadásait.Mindeközben a háborúságot elszenvedő fél nem viszonozza a támadásokat, mert békülni akar. Elég furcsa helyzet, ugye? Mi ez? Az őrült és a balek háborúja?
Ezt a háborút nem én találtam ki, ez az ember és Isten háborúja.Egész pontosan az emberé Isten ellen. Azé az emberé, aki ha bajban van, imádkozik, fogadkozik Istennek, de amint túljut a nehézségeken, mintha semmi sem történt volna, folytatja tovább a harcot, a gyűlölködést Isten ellen. Sokan az egész életüket képesek így leélni, miközben észre sem veszik, hogy a háború, amit vívnak, rég véget ért.
Hogyan ér véget egy háború? Általában az erősebb fél győzelmével a gyengébb felett, tehát ebben az esetben Isten győzelmével az emberek felett. Ám ez a megoldás az emberiség örök halálátjelentette volna, ezért ez Istennek nem felelt meg, Ő más utat választott. A konfliktus alapja ugyanis a bűnös ember és a bűntelen Isten közötti ellentét, feszültség volt. Mivel ezen az ember változtatni nem tudott és nem is tud, Isten elküldte Jézust, aki értünk meghalt – ha tetszik, elszenvedte vereségünket –, és ezzelvéget vetett a háborúnak. Isten eszerint tehát győzött vagy veszített? Ez egy rossz kérdés. Isten a megváltásban nem győztes-vesztes játszmát vívott, hanem az egyetlen lehetséges módon – egyszülött Fia halála által – végleg eltörölte a háborúság okát. Így írja Pál apostol:
“Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket.”
Az alapkonfliktus nem Istentől, hanem az embertől származik. Nem Isten helyezkedett szembe az emberrel, hanem az ember Istennel, ő változtatta a békességet békétlenséggé. Ennek az ember oldaláról származó békétlenségnek a megszüntetésére egyedül Jézus volt képes, aki egyrészt emberként elszenvedte, másrésztIstenként megbocsátotta az emberek bűnét. Az erről szóló üzenetet – az evangéliumot – nevezi Pál apostol a békéltetés igéjének, mert Isten nem harcol velünk, hanem békejobbot nyújt Krisztusban. Már csak az embernek kellene letennie a fegyvert, hogy észrevegye:a háború, amit vív, nem létezik.
Miért fontos ez az egész? Azért, mert e nélkül a békekötés nélkülsenki sem találhatja meg Istent. Ő már megbékélt velünk, mostrajtunk a sor. Bizonytalankodó testvéreinknek azt szoktuk mondani, hogy bízzanak, igyekezzenek követni Jézus tanítását, megismerni Istent és így tovább. Ez rendjén is van, ám mindezek előtt, első lépés gyanánt békét kell kötniük Vele. Csak az az ember tudja közel engedni magához Istent, aki kitör a bűn által létrehozott alaphelyzetből – abból az állapotból, amelyben amagam ura, cselekedeteim egyetlen mércéje akarok lenni; amelyben haragszom Istenre azért, amit nem adott és azért, amit adott; amelyben irritál és dühít, hogy van Valaki, aki nálam nagyobb. Isten közeledik az emberhez; aki meri letenni a fegyvertés felhagy az értelmetlen csatározással, az igazi békét talál.
http://www.teologiablog.hu/egy-ertelmetlen-haboru/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.