Ige: Az aggodalmaskodásról

Lukács igy bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek (szóma: egész lényetek) felől, mibe öltözködjetek (hogy mivel ruházkodjatok). Az élet több, hogynem az eledel (táplálék), és a test (szóma: egész lényetek), hogynem az öltözet (ruházat).

Tekintsétek (nézzétek) meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk (kamrájuk), sem csűrük; és az Isten (mégis) eltartja őket: mennyivel drágábbak (értékesebbek) vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal (vagy ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét //életidejét//)? Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek (ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek), mit aggodalmaskodtok a többi felől?

Tekintsétek (nézzétek) meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden (teljes) ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy (bármelyik). Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza (öltözteti) az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek (és ne nyugtalankodjatok). Mert mind ezeket a világi pogányok (a nemzetekből valók) kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak (inkább) keressétek az Isten országát, és ezek (is ráadásul) mind megadatnak néktek” (Luk. 12,22-31)

Mert: „Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniük?” (Jób. 39,3)

 „Aki megadja táplálékát a baromnak (az állatoknak), a holló-fiaknak, a melyek kárognak” (Zsolt. 147,9)

 Ezért: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt”  (Fil. 4,6)

És: „Minden gondotokat (aggályosság, nyugtalanság, gond, aggodalom) Őreá vessétek (minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki gondja van (gondot visel) reátok (törődik veletek, gondoskodik rólatok)” (1Pét 5,7)

Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad…” (Zsolt. 55,23)

És az aggodalmaskodás helyett: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti (mert ő munkálkodik)” (Zsolt. 37,4-5).

És: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)

Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! (mert akit az ÚR szeret) szerelmesének álmában (is) ád eleget. (Zsolt. 127,2)

 Ezért boldogan vallja Dávid: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt. 23,1)

Hiszen: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem (öregedtem), de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, (sem azt, hogy) a magzatja (gyermeke) pedig kenyérkéregetővé (vagy koldussá vált)” (Zsolt. 37,25)

Az apostol pedig így folytatja: „Hanem hirdetjük, [prédikáljuk] amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, [föl nem fogta; meg se gondolt] azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)

Mert: „Aki az ő tulajdon [saját] Fiának nem kedvezett, [nem kímélte] hanem őt mindnyájunkért odaadta [áldozatul kiszolgáltatta] mimódon ne ajándékozna vele [miért ne adna ingyen; kegyelemből az ö Fiával] együtt mindent minékünk? (Róm. 8,32)