2012. július 28.

Ige: Az írásmagyarázókról


Az Úr így szól a tanítványaihoz, és a mindenkorban élő Övéihez „… Őrizkedjetek az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon (és a tereken) való köszöntéseket. És a gyülekezetekben (vagy a zsinagógákban) az előlüléseket (vagyis a főhelyeken, az asztalfőn ülni), és a lakomákon a főhelyeket: Akik az özvegyeknek házát fölemésztik és színből (vagyis színlelésből) hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek (mert ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Márk. 12,38-40)

Lukács is bizonyságot tesz: „Jaj néktek farizeusok! Mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben, és a piacokon való köszöntéseket. Felelvén pedig egy a törvénytudók közül, monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz. Ő pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek (és nem érintitek) azokat a terheket” (Luk. 11,43.45-46)

És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Luk. 12,1)

És az Úr azt is kijelenti, hogy miért óvja tanítványait, hogy ne csak látszatra legyenek hívők, hanem szívből: „És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak.  Oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) az írástudóktól, kik hosszú (és díszes) köntösökben akarnak (és szeretnek) járni, és szeretik (és szívesen veszik) a piacokon (és a tereken) való köszöntéseket, és a gyülekezetekben (vagyis a zsinagógákban) az első ülést (a főhelyeket), és a lakomákon a főhelyeket (vagyis az asztalfőn ülni).

Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből (és színlelésből) hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek

(Más fordítás: Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Luk. 20,45-47)

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire (vagyis szegélyére) az ő nemzetségeik szerint (nemzedékről nemzedékre), és tegyenek a szeglet bojtjára kék (bíbor-)zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt (és valahányszor ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek), amelyek után ti paráználkodtok (és amelyek paráznaságba (vagyis a szövetség megtörésébe vihetnek benneteket). Hogy megemlegessétek (és emlékezzetek), és megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41)

„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és az ő szájából törvényt (vagyis tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (és letértetek) erről az útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok miatt sokan elbuktak), felbontottátok (és megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8)

Pedig: „A gonosznak (a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (és hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (és a feddést), és hátad mögé veted rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha lopót (vagyis tolvajt) látsz, mellé adod magad (és vele cimborálsz), és ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (és szádból gonosz beszéd jön ki), és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19)

Péter apostol így beszél a vének tanácskozásán a törvénynek a pogányok által való betartásáról: „Most azért mit kísértitek (azzal) az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.

 (Más fordítás: Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen úgy, mint ők)” (Csel. 15,10-11)

És Pál apostol így folytatja: Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel dicsekedjenek” (Gal. 6,13)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.