2012. július 31.

BÁLVÁNYIMÁDÁS A NEMZETI ÁTOK FORRÁSA


AZ ŐSI NEMZETI ÁTOK MEGÚJÍTÁSA  MAGYARORSZÁGON,
AVAGY  A SZENT KORONA MÖGÉ REJTETT BÁLVÁNYIMÁDÁS

AZ ALAPTÖRVÉNY NEM CSAK KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN,  hanem
KERESZTÉNY SZEMPONTBÓL IS ELFOGADHATATLAN !
                                                                
Mégpedig az alábbi okok miatt :
A Jézus követő keresztények számára ( mert vannak nem Jézus követő, csak vallásos külsőségeket követők, akik szintén kereszténynek vallják magukat, azokra ez nem vonatkozik,) a Nemzeti Hitvallás, a benne foglalt „Szent Korona” tisztelet megkövetelésével, nem más, mint egy „arany állókép”, amely bálványként lett felállítva és jogerőre emelve az Alaptörvényben. (Sajnos az Országházban már 12 éve központi helyen fel lett állítva, de most törvényi erőre is emelték a tiszteletét, és sámáni ördögi kultusszal a nemzeti átok forrását meg is erősítették 2012. március 25.-én.)
Tehát a Jézus követő keresztények számára ennek elfogadása egyenlő aTízparancsolat megszegésével, melyet egy hithű keresztény nem tehet meg, ha hűséges akar maradni Istenhez, és a Bibliához. E miatt, lelkiismereti okokból máris ellentétbe, konfliktusba kerülnek az Alaptörvénnyel mindazok a hívők, akik nem alkusznak meg lelkiismeretükkel, mert komolyan veszik hitüket, és az Isten iránti hűséget és szeretetet!

Ezért a hithű keresztények számára rendkívül kritikus, és elfogadhatatlan az új egyházi törvény, a benne lévő 7.§, és 14.§-a miatt is, amelyek kötelezik az egyházakat arra, hogy tevékenységük nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel! Amelyik keresztény egyház ezt a törvényt elfogadja az egyházi státusza érdekében, az önként alárendeli magát, és részévé válik egy bálványimádó, hamis és pogány vallási rendszernek, függetlenül attól, hogy így gondolják-e, felismerték-e ezt a tényt, vagy sem. Hitem szerint ez a Megváltó iránti hűtlenséggel, Jézus elárulásával egyenlő !

Aki a fentiekkel egyetért, nem akar megalkudni, és nem akarja elfogadni a nemzeti átok forrását, a korona tiszteletét, a Tízparancsolat megszegését, annak nyilvánosan kell felvállalni véleményét, a Korona Tiszteletébe csomagolt bálványimádás elutasítását, (a bibliai 3 férfiúhoz hasonlóan), különben a hallgatása beleegyezésnek minősül, és bűnrészessé válik. Az egyik ilyen nyilvános színvallás legenyhébb formája lehet például, ha megosztja bármelyik közösségi portálon ezt a bejegyzést keresztény ismerőseivel, a cikk végén (alul) felkínált lehetőségek valamelyikén! - de szükség esetén nyíltan és egyenesen felvállalja hitét, és a "Szent Korona" bálvány tiszteleténel elutasítását!
A evangéliumi kinyilatkoztatás tükrében látható, hogy ez a súlyos bálványimádás sajnos végig kísérte történelmünket, és nemzetünk balsorsot hozó megrontójává lett !

Vizsgáljuk meg közelebbről :
1./ A Szent Korona önálló jogalanyisággal, vagyis személyeket illető jogokkal rendelkezik.
2./ Minden hatalom birtokosa, tehát egy konkrét szellemi személy! Misztérium.
3./ A mindenkori király és az ország felett álló hatalma van.  A király hatalma is a Szent Koronától származik.
4./ A Korona tisztelői számára Önállóan képviseli, testesíti meg, és közvetíti Isten hatalmát! Az Isten jobbján és balján ülő Jézus Krisztus, és Szűz Mária uralmát képviseli, hordozza. A körabroncsra épített egyenlő kereszt a 12 apostol küldetését szimbolizálja, miszerint a magyarságnak apostoli küldetése van a népek felé, stb., (ami persze kimondatlanul máris egy magasabbrendűség tudatot is kölcsönöz.)  Nem sorolom. Erről a bemutató videóról, bibliai hit alapján részletesen nyomon követhetőek a misztikumra épülő hazug állítások.

A "Szent Korona" tisztelete súlyosabb szellemi jelentőségű, mint eddig gondoltam, viszont az ebben lévő durva bálványimádás, és az abból származó átokból, ( amit a Biblia alapján Izrael történelméből is világosan láthatunk, mit okozott a bálványimádás Izrael nemzetének: vereséget, fogságot, pusztulást), már kezdem érteni, mi lehetett a magyarok - a Himnusz-ban is bevallottan - "balsors akit régen tép" átkának a szellemi oka, amire nem is kellene annyira büszkéknek lennünk, mint amilyen büszke erre az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása.
Ha röviden áttekintjük Magyarország történelmét, a nemzeti átok azonnal szembeötlik.
    
Néhány főbb történelmi tény: István király - Koppány ellentét, mely megosztja a nemzetet; Tatárjárás leradírozza az országot; A nemesség széthúzása, ebből eredő Mohácsi vész; Majd a 400 éves Török elnyomás, amikor nincs önálló nemzet; Habsburg elnyomás 150 évig, majd a 1848-49-es forradalom és szabadságharc véres elfojtása, és leverése, a Világosi fegyverletétel; Vesztes I. Világháború; Trianoni béke - az ország szétdarabolásával 1/3-ra zsugorodik az ország; Vesztes II. Világháború, szégyenteljes kollaboráció a náci Hitlerrel, segédkezés a Holokauszt népirtás bűnében; Szovjet elnyomás 40 éves kommunista diktatúrája; Közben az ’56-os forradalom leverése;  A rendszerváltás 22 évének gazdasági és társadalmi kudarcai: az államadósság 10 Milliárd USD helyett ma már 100 Milliárd USD lett, és jogállami demokráciánkat is elvesztettük, és visszacsúsztunk egy Horthy-Mussolini féle egypárti-, Vatikánt kiszolgáló diktatúrába, stb., - mindezek nem egy áldott, hanem sokkal inkább egy átkozott történelmi sors eseményei. Ez nem nemzeti áldásnak, hanem nemzeti átoknak a történelme! Ezek miatt inkább meg kellene térnünk a bálványimádásból, és nem büszkének lenni rá! E helyett mi megerősítettük a bálványimádást és az átkot azzal, hogy a "Szent Koronát" felállítottuk az Országház közepén, majd pedig szellemi "arany állókép" gyanánt felállítottuk Magyarország Alaptörvényében is, törvényerőre emelve ezzel a bálványimádás utálatos bűnét, és ráadásként (hogy mégnagyobb ítéletet vonjunk magunkra,) ezt megerősítettük 2012 márciusban a tuvai láma ördögi szertartásával a Parlamentben, hogy biztosan az ördög uralma, és a pusztulás átka alá kerüljön Magyarország! Mekkora gőg, és égbe kiáltó büszkeség! Egyenes út a nemzet  pusztulásához, ha meg nem térünk!

Továbbá a magyar történelem azt igazolja: valahogy mindig sikerült a vesztesek oldalára kerülnünk, ami szintén nem áldás, hanem átok. Isten helyett ehhez a bálványhoz, és annak átkához  sikeresen visszatértünk, és ezt törvénybe is iktattuk, hogy senki ne maradjon ki az átokból!  Felismerve a "Szent Korona" misztériumában leledző égbe kiáltó, össznemzeti bálványimádást, ezeken a nemzetrontó kudarcokon már nem is lehet csodálkozni.
A Biblia szerint ezek a kudarcok egyenes következményei a bálványimádás és a hittől való szakadás (aposztázia) bűneinek. És ez a korona, amit 1978 január 6.-án visszakaptunk az USA-tól, és utána történelmi emlékként egy múzeumban volt őrizve, ami teljesen rendben is volt, de bizonyára nem véletlenül, az I.Orbán kormány idején ( kb. 1999-ben,) bekerül az Országházba, a főkupola alá, melyet követően a magyar gazdaság folyamatos romlása kezdődött el, a nemzeti béke helyére széthúzás és szakadás lépett, mely szakadások az egyházat is elérték, és most ez a "Szent Korona" misztériuma bekerült a 2012. január 1.-től hatályos Alaptörvénybe, ezzel még nagyobb, most már törvényi erővel az egész nemzet felett ismét hatalmi szerephez jutva, mellyel további átkok előtt nyitja meg az ajtót nemzetünk számára. Mindezt megfejeltük az Ország Házába megrendelt tuvai sámáni ördögidézéssel. Ez olyan égbe kiáltó bűn, ami joggal váltja ki Isten haragját és ítéletét a nemzetre. Ez akkora szellemi sötétség és nemzetrontás, melyhez fogható kárt és önpusztítást - amit a jelenlegi Orbán rendszer elkövetett a nemzeten, - az elmúlt évszázadokban egyetlen magyar uralkokodónak, vagy kormányzatnak sem sikerült elkövetnie, beleértve a joggal elmarasztalható Rákosi rendszert is! Ördögi sámánokkal még Horthy sem átkoztatta meg a nemzetet a Parlamentben, és nem iktatta Alaptörvénybe nemzeti bálványként a "Szent Korona" tiszteletét, ahogy azt Orbán megtette. Ha meglátjuk és felismerjük ennek a szellemi súlyát és veszélyét, csak akkor tudjuk Isten szerint megtenni és képviselni szellemi szinten, és szellemi módon azt, amit Isten elvár tőlünk és reánk bízott, a mai magyar helyzetben! 
_______________________________________________________________________
Néhány napja, egy kedves lelkész testvérem (Bartha László), miután elolvasta ezt az írásomat, ő is kutatni kezdett a "Szent Korona" tiszteletében megtestesülő bálványimádás témájában, és az alábbi levelet küldte nekem : (levelét az ő engedélyével teszem közzé)


Letöltöttem a netről az Alaptörvényt és az Új Egyházügyi Törvényt.
Idézet a Nemzeti Hitvallásból :

"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét."

Bevallom, első olvasásra nem nagyon tartottam veszélyesnek a szöveget, mivel a "szent korona tanról" nem olvastam benne. Márpedig tudjuk, hogy ez a fő probléma, mivel ez egy okkult vallás hitvallása. Imádkoztam és elkezdtem a Szent Szellem vezetésére figyelni, és ezt találtam.

"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait..." Nos mit is tartunk ill. tartatnak velünk tiszteletbe? A...történelmi alkotmányunk vívmányait."
De miről van itt szó?

Idézet a Wikipédia szabad enciklopédiából:

"A Szent Korona-tan Magyarország történelmi, íratlan alkotmányának alapját képező hagyomány, melyen a magyar állam eszméje alapult, és amely máig ható befolyást gyakorol az alkotmányos közgondolkodásra."

És most jön a szavak mögé bujtatott ördögi csavar :

"A Szent Korona-tan összefoglalása
- Őfelsége a Szent Korona jogi személy (tehát nem Jézus Krisztus … (megjegyzés tőlem)
- A Szent Korona a magyar állameszme megtestesítője (tehát nem Isten Ígéjéhez kötik)
- A Szent Korona teste az ország teste, vagyis az ország földje
- A Szent Korona tagjai a korona országainak polgárai (tehát nem Isten Országáé)
- A Szent Korona minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség (tehát nem a Mindenható Isten a legfőbb felség és nem Ő a hatalom forrása, hanem a „Szent Korona”)
- A Szent Korona a mindenkori uralkodó fölött áll, az uralkodó a Korona nevében kormányoz" (tehát nem Isten, vagy Jézus Krisztus Nevében)

Ez  nem más mint egy babiloni struktúrára épített antikrisztusi hitvallás, amely tagadja a Fiút testben megjelent Krisztusnak! Tehát ez által megerősítem amit írtál.

Ha pontosak az információim, még az új Alkotmány szövegezésén dolgoztak az illetékesek, amikor fölreppent az a hír, hogy az Új Alaptörvénybe bele akarják foglalni a "szent korona tant". Az "ellenállás" miatt ekkor módosították a jelenlegi megfogalmazásra, de végül is belekerült, csak bujtatva!!! Aki tehát nincs tisztában azzal, hogy mit jelent a "történeti alkotmány" megnevezés, azt mind behúzták ebbe az okkult pogány vallásba, mert ez nem más mint a "szent korona" (tan) tisztelete!

Éppen ezért :
Az elmúlt napokban a három fiammal és a feleségemmel együtt tettünk egy közös megvallást.

"Valljuk, hogy nem vagyunk a magyar szentnek mondott koronának a tulajdonai!
Valljuk, hogy csak is Jézus Krisztushoz tartozunk mint Isten Szent Szellemével betöltött fiai! Ámen!"

"A történeti alkotmánynak megerősítő, legitimáló, spirituális hatása van... Ennek a lelkiségnek (vallásnak) vagyunk a folytatói....
Egy folyamatosságot képvisel, amelynek szakrális (vagyis: isteni, szent, természetfeletti) jellege van."

Ami még ennél is hajmeresztőbb az az, hogy ennek a vallásnak már van egy "főpapja" is Bakos Batu személyében, aki a "szent korona lovagrend" nagymestere. Márpedig nagymesteri cím szerény tudásom alapján a szabadkőműveseknél van.
Ha ez így van kedves testvérem, akkor bele gondolni sem merek abba, hogy egy szabadkőműves vezetésű vallásba vitték bele az egyházakat. Egyszerűen nem térek magamhoz.......

Ezzel kapcsolatban (persze ha nem terhellek vele) elküldök egy videót, ahol Bakos Batu Debrecen főterén a Kossuth szobor lábánál - aki szintén szabadkőműves nagymester volt - (az USA-ban szerezte meg) megesketi a jobbikos képviselőket a "Szent Koronára". Érdemes nagyon odafigyelni arra amit mond.
http://szebbjovo.hu/node/4952
____________________________________________________________________

"...és véneitek álmokat álmodnak..."   
Egy 2011 decemberben kapott  prófétai  jelzés az Úrtól :

Sokszor idézzük az utolsó idők kapcsán a Jóel 2:28-29. verseket. Én hiszem, hogy az utolsó időkben vagyunk, és azt is hiszem, hogy az Úr adhat álmokat a véneknek is.
Telefonon felhívott Izsák-Bács Jeremiás lelkész testvérem, és elmondta, hogy mára virradó éjszaka prófétai látomást kapott az Úrtól a "Szent Koronával" kapcsolatban.

Ez volt a prófétai látomás röviden :
Kelt,  2012. január 14.
Látta a "Szent Koronát", és fölötte egy fekete ruhás valóságos boszorkányt, mint egy gonosz szellemet. Alatta több kisebb boszorkányt látott, akik kifeszítve tartották a "Szent Koronát".
Ezek a boszorkányok a "Szent Koronát" mindig belemártották azoknak az embereknek a vérébe, akiket a "Szent Korona" miatt, vagy azért vívott harcokban, vagy üldözésekben öltek meg, és a vérbe mártott koronát ezek a boszorkányok a magyar történelem folyamán sorra tették a királyoknak a fejére, és közben kárörvendve röhögtek a nemzet tragédiáin, és kudarcain, látva, hogy fogalmuk sincs sem a királyoknak, sem a népnek arról, hogy mi az állandó vereségük és kudarcaik oka.
Ekkor megjelent a Úr fehér ruhában a főboszorkány felett, és azt mondta Jeremiás testvérnek:  "Látod, hogy a bálványimádás milyen súlyos következményekkel jár ? - és milyen kevesen látják ezt, még a népem között is, akik ismerik Ígémet ?"

Ezzel véget ért a látomás. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.