Példabeszédek 7. fejezet: Intés a a házasság / a szövetség-törés ellen. (héberrel és kapcsolódó igékkel).

Péld. 7,1 [Szerelmes] Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, (šámar): őrizd meg szavaimat, és az én parancsolataimat jegyezd meg, (cáp̄an): rejtsd el és zárd magadba.

Péld. 7,2 Az én parancsolatimat [(micəváh): előírásaimat] tartsd meg, és [akkor (ḥájah): boldogulsz, virágzó, sikeres, és elégedett életet] élsz; és az én tanításomat [(šámar): őrizd] mint a szemed fényét*

*Megvallás: „Tehát tanított [oktatott] engem, és mondá nékem: [('ámar): így beszélt hozzám]: tartsa meg [(támaḵ): ragadja meg, tartsa erősen, támaszkodjon szavaimra szíved, és fogadja be] az én beszédemet [(dáḇár): az én szavaimat, igéimet] a te elméd [(léḇ): a te szíved, a te bensőd]. Hogy megtartván [(šámar): és megőrizvén] az én parancsolatimat [(micəváh): előírásaimat], élj [(ḥájah): boldogulj, és virágzó, sikeres, elégedett életet élj]. (Héber szavak nélkül: Tehát oktatott engem, és így beszélt hozzám: tartsa, ragadja meg, tartsa erősen, támaszkodjon szavaimra szíved, és fogadja be az én beszédemet, az én szavaimat, igéimet a te szíved, a te bensőd hogy megtartván és megőrizvén az én parancsolatimat, előírásaimat, boldogulj, és virágzó, sikeres, elégedett életet élj)” (Péld. 4,4).

Már Mózesen keresztül így szól az Úr: „Tartsátok (és őrizzétek) meg azért az én rendeleteimet (előírásaimat) és az én végzéseimet (és döntéseimet), amelyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 18,5)

Dávid megvallása az Úrról, és az Ő törvényéről, vagyis útmutatásáról: „Kezeinek cselekedetei hűség és igazság; minden ő végzése tökéletes. (Más fordítás: Segítségének gyümölcse és következménye hűség, megbízhatóság, őszinteség, igazságosság. Előírásai szilárdak, stabilak, amire támaszkodni lehet). Boldogok, akiknek útjuk (életmódjuk, életvitelük) feddhetetlen (hibátlan, ártatlan) akik az Úr törvényében járnak (Más fordítás: Boldogok, akik az Úr tanítása, és irányítása szerinti életmódot folytatnak). Boldogok, akik megőrzik az ő bizonyságait, és teljes szívből keresik őt. Ezért így imádkozik: Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát. Mert: A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst” (Zsolt. 111,7;119,1-2.18.72).

Péld. 7,3 Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved [(léḇ): bensőd, a szellemi életed központjának, az Ige befogadásának szervének] táblájára*

*És hogy el ne felejtsed: „... gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül (a kezeid cselekedjék), és legyenek homlokkötőül a te szemeid között (hogy mindig az igére nézz). És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.” (5 Móz. 6,7-9).

„Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve!” (Péld. 6,21).

„És legyen az néked jel gyanánt a te kezeden és emlékezetül a te szemeid előtt azért, hogy az Úr törvénye a te szádban legyen, mert hatalmas kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. Tartsd meg azért ezt a rendelést annak idejében esztendőről esztendőre.” (2 Móz. 13,9-10).

Péld. 7,4 Mondd ezt a bölcsességnek: Én néném [('áḥôṯ): nővérem] vagy te; és az eszességet [(bínáh): ítélőképességet, megkülönböztető képességet, megértést, értelmet] ismerősödnek [(móḏaʿ môḏa): rokonodnak] nevezd,

Péld. 7,5 Hogy megőrizzen [(šámar): megóvjon] téged a nem hozzád tartozó [(zúr): az idegen] asszonytól [('iššáh): a más feleségétől, asszonyától], és az ő beszédivel hízelkedő [(ḥálaq): álnok, csalárd, nyelvét simává tevő] idegentől, az [(náḵərí): ismeretlen, nem a családhoz tartozó idegen, ki édesget igéivel]*

*Őrizd a kijelentést: „Hogy [a bölcsesség] megszabadítson [megóvjon, és megmentsen] téged a nem hozzád tartozó asszonytól [az emberi - az ádámi - fajból származó másik személytől], az idegentől [és ellenségestől]. Aki az ő [simulékony, álnok, és csalárd] beszédével hízelkedik [és aki azon tevékenykedik, hogy eltávolítson téged az egyenes, szent, és helyes életmódtól]” (Péld. 2,16).

Hogy a gonosz [(ráʿ): rossz, veszélyes, rosszindulatú] asszonytól, a [('iššáh): más feleségétől] téged megőrizzenek, [(šámar): megóvjanak, és biztonságban tartsanak], az idegen [(náḵərí): ismeretlen; nem a családhoz tartozó] asszony nyelvének hízelkedésétől, [(lášón lášôn ḥeləqáh): mézesmázos beszédétől, és alakoskodásától]. (Péld. 6,24).

Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és simább az olajnál az ő ínye. De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr (és mint a kétélű kard). Az ő lábai a halálra mennek (a halál felé visznek), az ő léptei a sírba törekszenek (és a holtak hazájába tartanak). Az életnek útját hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, anélkül, hogy ő eszébe venné (Más fordítás: Nem az élet ösvényét járja, téves úton jár, és maga sem tudja)” (Péld. 5,1-6).

Mert a hamis egyháznak, a gonosz asszonynak: „A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok” (Zsolt. 55,22).

És aki hozzá tér, az nincs tudatában annak, hogy: „ott élet nélkül valók (vagyis a holtak szellemei, és csak árnyak,) vannak (és hogy ott csak halotti árnyak találhatóak); és (kifürkészhetetlen mélyre helyezi) az ő hivatalosait, (akiket elhív)!” (Péld. 9,18).

Péld. 7,6 Mert [az én] házam ablakán, a rács mögül [a rácson át kinéztem] és láttam, hogy [házának ablakából kukucskál, a nyíláson át leskelődik, hátha a gyanútlan fiatalok közt meglátna egy ifjút, akinek kevés az esze]*

*A Prédikátor kutatásai alapján ezt vallja: „És találtam egy dolgot, mely keservesebb a halálnál; tudniillik az olyan asszony, akinek a szíve olyan, mint a tőr és a háló, kezei pedig olyanok, mint a kötelek. Aki Isten előtt kedves, megszabadul attól; a bűnös pedig megfogattatik attól” (Préd. 7,26)

 A hamis egyház, - házasságtörő - asszony, mert hűtlen lett Urához, Istenéhez, és ennek következménye: „Mert a házasságtörő asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre, és más férfi felesége drága életet vadász! Vehet-é valaki tüzet az ő kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének? Vagy járhat-é valaki elevenszénen, hogy lábai meg ne égnének?” (Péld. 6,26-28)

Az Úr nem szűnik meg újra és újra figyelmeztetni: „Mély verem az idegen asszonyoknak szája; akire haragszik az Úr, oda esik” „Mély verem a házasságtörő nő, és szoros kút az idegen asszony. És az, mint a tolvaj leselkedik, és az emberek közt a hitetleneket szaporítja” (Péld. 22,14; 23,27-28).

Ám: „annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr [mint a kétélű kard]” (Péld. 5,4).

Péld. 7,7 És láték a bolondok, az [(pəṯá'í peṯí pəṯí): együgyű, naiv, hiszékeny, becsapható tapasztalatlanok] között, eszembe vevék [(bín): feltűnt] a fiak között egy bolond [(ḥásér léḇ): egy esztelen, balgatag legényke, akinek nem volt bölcsesség a szívében] ifjat*

*Pedig: „Aki asszonnyal paráználkodik, [(ná'ap̄): házasságtörést követ el] bolond [(ḥásér): szűkölködik eszességben, mert nélkülözi az észt]; aki magát el akarja veszteni, az cselekszi ezt! Vereséget [(neḡaʿ): ütlegeket, csapást] és gyalázatot [(qálôn): szégyent] nyer, [(mácá'): von magára] és az ő gyalázatja, az ő [(ḥerəpáh): szégyene] el nem töröltetik [(máḥáh): letörölhetetlen, nem múlik el soha, le nem mossa semmi]” (Péld. 6,32-33).

Így folytatódik a kijelentés, „… aki (zánáh): paráználkodik, házasságot tör, vagyis idegen istent követ, és ebben (ráʿáh): gyönyörködik, és ebben  leli örömét, ('áḇaḏ): elpusztul, megsemmisül”(Péld. 29,3).

Péld. 7,8 Aki az utcán jár, annak szeglete mellett, [(pén): közel az asszony] házához, és ott lépeget,

Péld. 7,9 Alkonyatkor [(nešep̄): esti szürkületben], nap estjén, napszállat után, estefelé] és setét éjfélben [('ăp̄éláh'íšôn): a sötét éjszaka közepén].

Péld. 7,10 És ímé, [(qirá') egyszer csak] egy asszony eleibe jő, egy asszony termett előtte] paráznának öltözetében, [(zánáh šíṯ): csábító ruhában, fátyollal borítva] álnok az ő elméjében [csalfa, ravasz szívvel, eltitkolva szándékát].

Péld. 7,11 Mely csélcsap [(hámáh): csacsogó, állhatatlan] és vakmerő, [szilaj, féktelen, önfejű, és (sárar) elvetemült] akinek házában [otthonában] nem maradhatnak meg [nem nyughatnak] az ő lábai. [Más fordítás: Fecseg az ilyen és féktelen, Lábai nem tűrik az otthon ülést]*

*A Prédikátor kutatásai alapján ezt vallja: „És találtam egy dolgot, mely keservesebb a halálnál; tudniillik az olyan asszony, akinek a szíve olyan, mint a tőr és a háló, kezei pedig olyanok, mint a kötelek. Aki Isten előtt kedves, megszabadul attól; a bűnös pedig megfogattatik attól” (Préd. 7,26)

A hamis egyház, „parázna” asszony, mert hűtlen lett Urához, Istenéhez, és ennek következménye: „Mert a parázna asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre, és más férfi felesége drága életet vadász! Vehet-é valaki tüzet az ő kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének? Vagy járhat-é valaki elevenszénen, hogy lábai meg ne égnének?” (Péld. 6,26-28)

Az Úr nem szűnik meg újra és újra figyelmeztetni: „Mély verem az idegen asszonyoknak szája; akire haragszik az Úr, oda esik” „Mély verem a parázna nő, és szoros kút az idegen asszony. És az, mint a tolvaj leselkedik, és az emberek közt a hitetleneket szaporítja” (Péld. 22,14; 23,27-28).

 „Mert színmézet [lépes mézet] csepeg az idegen asszony [(ḥáláq): mézesmázos, hízelgő] ajka, és simább az olajnál az ő ínye. De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr [mint a kétélű kard]” (Péld. 5,3-4).

És ezek: „Értetlenek, balgatagok, ostobák, értelmetlenek. Hitszegők, szövetségtörők, szószegők, megbízhatatlanok lelketlenek, szeretetlenek, kíméletlenek, szívtelenek, ragaszkodás nélküliek könyörtelenek. Engesztelhetetlenek, irgalmatlanok, összeférhetetlenek” (Róm 1,31).

Péld. 7,12 Néha az utcán, néha a tereken van, és minden szegletnél [(pinnáh): és minden sarkon] leselkedik*

*És: „Úgy leselkedik, mint egy rabló, és szaporítja a hűtlen emberek számát” (Péld. 23,28).

Péld. 7,13 És megragadá őt és megcsókolá őt, és szemtelenségre vetemedvén, [és szemtelen képpel] monda néki [Héber: (ḥázaq): Megfogja az ifjút, és máris megcsókolja, és azt mondja neki (ʿázaz páním): szégyentelen arccal, hízelegve]:

Péld. 7,14 Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg [ma teljesítettem] fogadásimat.

Péld. 7,15 Azért jövék ki elődbe, szorgalmatosan keresni a te orcádat, [hogy megkeresselek, és (qirá'): találkozzam veled, kívánva téged látni] és reád találtam! [(mácá'): megleltelek]!

Péld. 7,16 Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, és [(ʿereś ráḇaḏ marəḇáḏ): ágyamon a takarókat szépen elrendeztem] Egyiptomi [jelentése: (lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság)] finom szövésű szőnyegekkel, [egyiptomi színes szőtteseket terítettem rá].

Péld. 7,17 Beillatoztam ágyamat [illatossá tettem heverőmet] mirhával, áloéval és fahéjjal [illatos fahéj olajával].

Péld. 7,18 No foglaljuk magunkat bőségesen mind virradtig a szeretetben; [Gyere, igyuk a szerelem italát, jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig]. Vigadjunk szerelmeskedésekkel, [(ráváh bóqer dóḏ dôḏ ʿálas'óhaḇ): élvezzük örömmel a szerelem gyönyörét, és gyönyörködjünk a szerelmes ölelkezésekben, míg fölvirrad a nap].

Péld. 7,19 Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

Péld. 7,20 Egy erszény pénzt vőn kezéhez; [a pénzes zacskót is magával vitte] holdtöltére jő haza.

Péld. 7,21 És elhiteté őt az ő mesterkedéseinek sokaságával, [Sok beszéddel félrevezeti őt] ajkainak hízelkedésével elragadá [behálózta, befonta] őt [hízelgő szóval elcsábította; csalfa szájával tévútra vezette]. »Héber: „És (náṭáh): elfordított, eltorzított (leqaḥ): tanításának (róḇ): sokaságával, és hosszúságával, (śep̄eṯ śáp̄áh): beszédének, szavainak (ḥéleq): simaságával (náḏaḥ): félrevezettetik, elcsábul, „bedől”«*

*Mert: „színmézet [lépes mézet] csepeg az idegen asszony [(ḥáláq): mézesmázos, hízelgő] ajka, és simább az olajnál az ő ínye” (Péld. 5,3).

Bizony a hamis egyháznak, a gonosz asszonynak: „A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok” (Zsolt. 55,22).

Péld. 7,22 Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, [követte őt oktalanul, ahogyan a  (ṭeḇaḥ): levágásra, elfogyasztásra szánt állat megy a vágóhídra] és mint a bolond, [('ĕvíl): esztelen, ostoba istentelen / Isten nélkül élő] egyszer csak fenyítő béklyóba, a [(músár ʿeḵes): tanítás bilincsébe] kerül. [Más fordítás: Mint aki megzavarodott, elindult utána, ahogyan az ökör megy a vágóhídra, vagy mint a szarvas, amely hurokba akad; nem érti a bolond, hogy bilincsekbe vonják; bolondnak járó fegyelmezésre]*

*És az eredmény: „A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette. Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg (buktatja el) őt. Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár (és kelepcébe kerül). Sarkát csapda ragadja meg, és hurok feszül rá. Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg az ő szokott ösvényén. Mindenfelől félelmek rettentik őt, és üldözik őt lépten-nyomon. Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett. (Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem), hogy elbuktassa. Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje. (Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete). Eltűnik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához folyamodik ő. (El kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé)” (Jób. 18,6-14).

Péld. 7,23 Mígnem átjárja [(pálaḥ): átfúrja] a nyíl az ő máját. Miképpen siet a madár a tőrre, és nem tudja, [(jḏʿ) nincs tudatában, nem érti, s nem veszi észre] hogy az az ő élete ellen van*

*A hamis egyház, „parázna” asszony, mert hűtlen lett Urához, Istenéhez, és ennek következménye: „annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr [mint a kétélű kard]” (Péld. 5,4).

„Mert a parázna [(zánáh) szövetségtörő, bálványt imádó, idegen istent követő] asszony, a más férfi felesége drága életet vadász!” (Péld. 6,26)

Az Úr nem szűnik meg újra és újra figyelmeztetni: „Mély verem az idegen asszonyoknak szája; akire haragszik az Úr, oda esik” „Mély verem a parázna nő, és szoros kút az idegen asszony. És az, mint a tolvaj leselkedik, és az emberek közt a hitetleneket szaporítja” (Péld. 22,14; 23,27-28).

A Prédikátor kutatásai alapján ezt vallja: „És találtam egy dolgot, mely keservesebb a halálnál; tudniillik az olyan asszony, akinek a szíve olyan, mint a tőr és a háló, kezei pedig olyanok, mint a kötelek. Aki Isten előtt kedves, megszabadul attól; a bűnös pedig megfogattatik attól” (Préd. 7,26).

Péld. 7,24 Annakokáért most, [szerelmes] fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

Péld. 7,25 Ne hajoljon annak útjaira a te elméd, [a te szíved] és ne tévelyegj annak ösvényin [Héber: (śáṭáh): fordulj, és szakadj el, annak (dereḵ): vallási szokásától, istentiszteleti módjától, hogy (léḇ): szíved, bensőd (táʿáh): ne tévelyegjen, ne hagyd  megtéveszteni, félrevezetni az ő (nəṯíḇáh náṯíḇ): ösvényei által]*

*Mert: „Az ő lábai a halálra mennek, az ő léptei a sírba törekszenek. [Héber szerint: (máveṯ): halálos betegség, csapás, pusztulás, romlás, és halál felé visz az ő járása, léptei a holtak hazájába tartanak, szilárd léptekkel tart a sírba]. A [(ḥaj): jólétnek, boldogulásnak, a virágzó, sikeres, prosperáló] életnek útját hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, és [(pálas maʿəḡáláh maʿəgál): kisimított pályán (núʿa): bolyongásra (jḏʿ): tanít] anélkül, hogy ő eszébe venné. [Más fordítás: Útjai csapongók, az ö léptei változók és megismerhetetlenek, eszedbe nem veheted. Nem az élet ösvényét járod, téves úton jársz, és magad sem tudod]. Most azért, fiaim, hallgassatok engem [(šámaʿ): értsétek meg, és engedelmeskedjetek], és ne távozzatok, és [(šּׂúr súr): ne forduljatok] el számnak beszéditől [(peh'émer): számnak igéitől]. Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához.[Héber szerint: (ráḥaq): messze kerüld el (dereḵ): vallási szokását, istentiszteleti módját, (qáraḇ): ne közelíts hozzá, és ne enged közel magadhoz. Tartsd utadat mindig távol tőle, (bajiṯ): épületének (peṯaḥ): ajtajához közel sose kerülj]. Hogy másoknak [('aḥér): egy másiknak] ne add [(náṯan): szívedet, nehogy fogságba vessen] és a te ékességedet [(hôḏ): méltóságodat, ragyogásodat], és [(šánáh šánéh): éveidet] esztendeidet a kegyetlennek [('aḵəzárí): a kegyetlen, kíméletlennek]. »Más fordítás: Hogy életedet ne kelljen kiszolgáltatnod a könyörtelen, kegyetlen sátánnak« Hogy ne az idegenek teljenek be a te javaiddal [(kôaḥ kóaḥ): a te erőddel, és hatalmaddal], és a te keresményed más házába ne jusson. [Héber szerint: Hogy (zúr): az idegen, a házasság / a szövetségtörő / nő [(śáḇéʿa śáḇaʿ): lakjon jól és elégedjen meg (kôaḥ kóaḥ): erőddel, hatalmaddal, és gazdagságoddal, és a te (ʿeceḇ): erőfeszítésed, vesződséged bajjá, gyötrelemmé, kínná, fájdalommá váljon az (náḵərí): ellenséges, idegen (bajiṯ): házának belsejében. Hogy nyögnöd [(náham): sóhajtoznod] kelljen  [('aḥăríṯ): később] életed végén, [végezetül ne sopánkodj] amikor megemésztetik [tönkremegy; miután lefogyott] a te húsod és a te tested [életed]. »Más fordítás: Nyögni fogsz majd a végén, amikor tönkremegy tested és életed«. [Héber szerint: Hogy nyögnöd (náham): sóhajtoznod kelljen ('aḥăríṯ káláh): később, amikor elhasználódik, elpusztul, elenyészik (báśár): húsod, és (šə'ér) egész személyed, egész lényed]. És azt kelljen mondanod: miképpen gyűlöltem [utáltam] az erkölcsi tanítást, [a tudományt] és a fenyítéket utálta az én elmém. [Más fordítás: És azt ne kelljen ('ámar): gondolnod és mondanod magadban (śáné'): gyűlöltem, utáltam (músár): a tanítást, és az útmutatást, (tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): az érveknek, ellentmondtam (ná'ac): kicsúfoltam, kigúnyoltam, megvetettem, és elutasította (léḇ): a szívem, a bensőm]. És nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet, és [miért nem figyeltem oktatóimra]!” (Péld. 5,5-13).

Péld. 7,26 Mert sok sebesültet elejtett, [(raḇ): sokan elpusztultak, akiket tőrbe csalt, sok embert ejtett el megsebezve] és sokan vannak, [nagy azoknak a száma] akik attól megölettek. [Héber: Mert sok embert (ḥálál): meggyalázott közönségessé tett, megszentségtelenített, (náp̄al): földre döntve elsorvasztott (ʿácum ʿácúm): erős, hatalmasokat is (háraḡ): elpusztított].

Péld. 7,27 Sírba vivő út [(dereḵ): vallási szokása, istentiszteleti módja] az ő háza [(bajiṯ): sátra], amely levisz [(járaḏ): letaszít, ledönt] a halálnak [(máveṯ): pusztulás, romlás] hajlékába. [Háza a (šə'ól šə'ôl) Seol ḥeḏer): holtak hazájának legbenső részére vezet]*

*És így folytatja a Szent Szellem: „Akit a romlás fia megragad, elnyer, hatalmába kerít, elfoglal, és birtokol, és fogva tart. Akinek az az akarata, szándéka, hogy szerencsétlenségek, viszontagságok, sérelmek érjenek. Ezért elfeledteti az ő vezetőjének, fejedelmének akaratát, tervét, és tanácsát, és elhagyja a frissesség állapotában kapott tanítást, és ismeretet, és hibázik, ezért elmarad a szövetségtől. Ennek következtében a halálra [a holtak országába] hanyatlik [a holtak országába vezet, és süllyed] az ő háza [az ő belső része, ami belül van], és az ő ösvényei [az ő útjai és az ő életmódja helyezi őt] az élet nélkül valókhoz [a holtak szellemei, az árnyak közé]. Valakik mennek ahhoz, nem térnek meg [mert mindenki, aki betér, és bemegy hozzá, nem jön többé vissza, mert sohasem tud visszafordulni], sem meg nem nyerhetik [nem ragadhatják meg, és nem nyerhetik el és nem birtokolhatják] az életnek útjait [nem jut el, és nem talál rá, és nem is érik el többé a természetfeletti élet útjára, és ösvényére]” (Péld. 2,17-19).

Mert aki hozzá tér, az nincs tudatában annak, hogy: „ott élet nélkül valók (vagyis a holtak szellemei, és csak árnyak,) vannak (és hogy ott csak halotti árnyak találhatóak); és (kifürkészhetetlen mélyre helyezi) az ő hivatalosait, (akiket elhív)!” (Péld. 9,18)

„És az: „Az ember, aki eltévelyedik az értelemnek útjáról, az élet nélkül valók gyülekezetiben nyugszik (az árnyak gyülekezetébe jut majd)” (Péld. 21,16).

Az idegen asszonyt szerető, hozzá bizalommal lévő sorsát egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem: Mikor Sámson elárulta titkát, Delila: „Erre ő elaltatta Sámsont (jelentése: nap fia, napból való, fényes, erős).) a térdén, odahívatott egy embert, az lenyírta fejéről a hét hajfürtöt. Elkezdett gyengülni és ereje elhagyta. Delila (jelentése: a díszes, pompás; az éjszakai) odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) Sámson!” Erre fölébredt álmából s azt mondta: „Kikeveredek a bajból, mint máskor és kiszabadítom magamat.” Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle. A filiszteusok elfogták, kiszúrták a szemét és levitték Gázába (jelentése: erődítmény, vár, megerősített hely). Kettős lánccal megkötözték és a fogságban (a foglyok házában) malmot hajtattak vele” (Bír 16,19-21)

Kinek a nevében imádkozunk?

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól Oldal (kedveled) · 2015. március 3. ·

Az emberek gyakran kérdezik: „Mit mond Isten ma az egyháznak?” Miért kérdezik ezt? Talán Isten olyan halkan suttog, hogy nem értik? Ma semmi mást nem mond, mint amit már kimondott az Igéjében. Egy valamit biztosan mond, és ha prófétáink igazán Istentől lennének, ők is ugyanolyan sürgetéssel mondanák és visszhangoznák a nagy missziós parancsot, mint Jézus Krisztus: „MENJETEK EL SZERTE AZ EGÉSZ VILÁGBA, ÉS HIRDESSÉTEK AZ EVANGÉLIUMOT MINDEN TEREMTMÉNYNEK” (Márk 16,15). 

Evangélisták? Újra vissza kellene állítani jogaiba ezt a szolgálatot! Ezrek és ezrek végeznek olyan egyházi szolgálatot, amelyre Isten soha nem hívta el őket. A tény örökre tény marad, hogy Istent ma is, mint a Golgotánál, a lelkek üdvössége érdekli. 

A múlt számtalan tragédiával terhes. Amikor ajtók nyíltak, a keresztény szolgálók irigyen védelmezték saját területüket, mint az aranyásók a lelőhelyüket. A rivalizálás gyakran megfojtotta az ébredést. Az érett gabona nem maradhat learatatlan, mégis az aratók azzal vannak elfoglalva, hogy darabka kis földjüket védelmezzék. Krisztus nem azért halt meg, hogy a keresztény szolgálók karriert fussanak be, hanem azért, hogy megmentse az elveszetteket! Munkára fel! „Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat” (János 9,4). Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE

Robert Bezdek

Imádunk Istenem

Jób könyve 7. fejezet: Jób az emberi életről (héberrel ls kapcsolódó igékkel)

Jób. 7,1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, [nem (cəḇá'áh cáḇá'): küzdelem; nyomorúság a ('ĕnôš): halandó, esendő ember sorsa a földön]? És az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?^*

*Mert: „… nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái. [Héber szerint: Hanem az ('áḏám):  emberi faj úgy (jálaḏ): teremti, hozza létre a (ʿámál): fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, mint ahogy a (rešep̄): láng (bén): fia (gḇhh): gőgösen, dölyfösen, fennhéjázóan (ʿúp̄): magasra repül]” (Jób. 5,7).

„Életem ideje kezedben van: szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments] meg [engem] ellenségeim kezéből és üldözőim [hatalmából]” (Zsolt. 31,16).

 Bizony „Fölhevült [(ḥámam): égett, izzott] bennem az én szívem [a bensőm], gondolatomban [(háḡíḡ): tűnődésemben, míg sóhajtoztam] tűz gerjede fel, [(báʿar dibbér): lángra lobbantam, megoldódott a nyelvem, és beszélni kezdtem], és így szólék azért az én nyelvemmel: Jelentsd meg [(jḏʿ): add tudtomra, ismertesd meg] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] az én végemet [(qéc): életem végét] és napjaim mértékét, [(middáh): hosszát], mennyi az [meddig tart napjaim sora, napjaim számával ismertess meg]. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok [mennyi időm van itt]. Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ): arasznyivá] tetted napjaimat, és az én életem [(ḥeleḏ jôm): ideje semmiség] te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a fuvallat]! Szela. Bizony árnyékként jár, és [(hálaḵ): él] az ember; bizony csak hiába [(haḇél heḇel): haszontalanul] szorgalmatoskodik [hámáh): hiába vesződik]; rakásra gyűjt [(cáḇar): halmoz fel, raktároz el], de nem tudja, ki takarítja be azokat [('sp̄): ki fogja hasznát venni]!” (Zsolt. 39,4-7).

Mert: „Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt. 90,3-4.12).

Kijelentetted Ádámnak: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű tele nyugtalansággal, és háborúságokkal. Mint a virág, kinyílik és elhervad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át” (Jób. 14,1-2.5).

És: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…”(Préd. 3,1-2).

Bizony a testi emberek: „… sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lehelet van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik” (Préd. 3,19-20).

Mert: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó, a tűnő árnyék” (Zsolt. 144,4).

Jób. 7,2 Amint a szolga, a (ʿeḇeḏ: rabszolga) kívánja az árnyékot [(šá'ap̄ cél): vágyik  a védelemre], és amint a béres (qáváh: várja) , és reméli az ő bérét [(póʿal) munka bérét]:^*

*Hiszen Isten parancsa: „Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!” (3 Móz. 19,13).

Jób. 7,3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak [(ʿámál): szenvedésnek, gyötrődésnek] éjszakái jutottak számomra. [Más fordítás: Úgy jutottak nekem hiábavaló, csalódással teli hónapok. Nyomorúságos, keserves éjszakákkal fizettek ki engem].

Jób. 7,4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? De hosszú az este, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig [tele vagyok nyugtalansággal, kínnal hajnalig]^*

*Dávid is így panaszkodik: „Elfáradtam [és kimerültem, ellankadtam] sóhajtozásomban [és fohászkodásomban], egész éjjel áztattam [megfürösztöttem; megmostam; megöntöztem sírástól nyirkos] ágyamat, könnyhullatással öntöztem [és áztattam] nyoszolyámat [fekvőhelyemet, nyugvóhelyemet]” (Zsolt. 6,7).

Jób. 7,5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik [összeaszalódik] és meggennyed [(báśár): hústestemet férgek és porkéreg (láḇéš láḇaš) borítja, bőröm beforrad, és újra kifakad]^*

*A leprásokról szóló törvény: „Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság, vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet: vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot. Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje azt” (3Móz. 13,1-3).

És hogy ki okozta Jób szenvedését, arról így szól az Úr: „És kiméne [vagyis eltávozott] a Sátán az Úr [JHVH: Jahve = létező, örökkévaló színe] elől [vagyis jelenlétéből]. És megverte [(náḵáh): csapással sújtotta] Jóbot undok [(rá šəḥín): gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és] fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig, [vagyis undok, rosszindulatú, és fájdalmas keléssel sújtotta tetőtől talpig]. És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett” (Jób. 2,7-8).

És így panaszkodik Jób: „Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,15-16).

Jób. 7,6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tűnnek el [(káláh): elmúlik, vége van, véget ér, befejeződik]^*

*És újra- és újra így panaszkodik Jób: „Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutnak, nem láttak semmi jót. Ellebbentek, (elsuhantak) mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű” (Jób. 9,26-27).

Ézsaiás is erről panaszkodik: „Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,12).

Dávid is így könyörög: „Jelentsd meg [(jḏʿ): add tudtomra, ismertesd meg] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] az én végemet [(qéc): életem végét] és napjaim mértékét, [(middáh): hosszát], mennyi az [meddig tart napjaim sora, napjaim számával ismertess meg]. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok [mennyi időm van itt]. Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ): arasznyivá tetted napjaimat, és az én életem (ḥeleḏ jôm): ideje semmiség te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a fuvallat]! Szela” (Zsolt. 39,5-6).

Hát: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4).

Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).

 És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2,22).

Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).

Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).

Jób. 7,7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet [csak szellő], és az én szemem nem lát többé jót, és [boldogságot]*

*Jakab apostol így figyelmezteti az embert: „Nosza, immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk [(emporeuomai): kereskedünk], és nyerünk [és (kerdainó): nyereséget fogunk szerezni]. Akik nem tudjátok, mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, [(atmisz): mint a lehelet] amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik [aztán ismét eloszlik]” (Jak. 4,13-14).

Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7)

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő, (tele nyugtalansággal). Mint a virág, (kihajt), és kinyílik (majd elfonnyad) és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó (és nem marad meg) (Jób. 14,1-2).

„Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha (végigsöpör), és általmegy rajta a szél, nincsen többé, (vége van) és az ő helye sem ismeri azt többé (még a helyét sem lehet felismerni)” (Zsolt. 103,15-16).

Dávid is így könyörög: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4).

Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).

És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2,22).

Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).

 Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).

Jób. 7,8 Nem lát engem szem, amely rám néz; te rám veted [felém fordítod] szemed, de már nem vagyok!

Jób. 7,9 A felhő eltűnik [a távolban] és elmegy [elszáll], így aki leszáll a sírba [a holtak hazájába], nem jő fel többé [nem tér az vissza].

Jób. 7,10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye [lakóhelye] nem ismeri őt többé, [nem tud róla többé]^*

*Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy (ha végigsöpör) rajta a szél, (vége van) nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt. 103,15-16).

Jób. 7,11 Én sem tartóztatom hát meg, nem [(ḥáśaḵ): türtőztetem magam, és nem tartom vissza] az én számat; szólok az én (cár car): szorongattatásomban, nyomorúságomban, gyötrelmemben, és panaszkodom (máráh mar): elkeseredettségemben.

Jób. 7,12 Tenger vagyok-e én, avagy cethal [vagy tengeri szörny], hogy őrt [őrséget] állítasz ellenem?^*

*Káldi magyarázata: „A tenger és a tengeri szörny (Károli ford. cethal) héberül tannín az őskori káosz jelképei. Ezeket Isten szorította és tartja kordában, hogy fel ne borítsák a teremtés rendjét. Így őrzi őt is Isten, mint valami foglyot, akinek az őr minden mozdulatát figyeli a zárka kémlelő nyílásán keresztül. És ez számára is szinte őrjítő helyzet”

Jób. 7,13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszkodásomat az én ágyasházam, és [ágyam majd segít viselni kínomat]:

Jób. 7,14 Akkor álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem és látásokkal [(ḥizzájôn): éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem [Más fordítás: máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe]^*

*És így folytatja Jób: „Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt” (Jób. 23,16-17).

„Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen (ne rémítsen és ne ijesszen) engem” (Jób. 13.21.

„Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám. [mert még meg sem nyugodtam, máris új baj ért]. (Más fordítás: Nem tudok (šáqaṭ): megnyugodni), és (núaḥ): csendben / nyugton maradva várni), mert (róḡez): zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság) jön rám)” (Jób. 3,26).

„Amint a rabszolga kívánja az árnyékot, (és eped az árnyék után) és amint a béres reményli az ő bérét: Úgy részesültem én keserves (és hiábavaló) hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra (nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem) (Jób.7,2-3).

És hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (vagyis az Isten nélkül élőknek)!” (Ésa. 48,22).

„Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság (a vész)! Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái (Más fordításban: hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak)” (Jób. 5,6-7).

Jób. 7,15 Úgy, hogy inkább választom a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Jób. 7,16 Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én  életem*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

„Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

Mert: „Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében” (Jób. 10,1)

„Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; (fogytán van már a lelkierőm) nyomorúságnak napjai fognak meg engem, és (tartanak fogva). Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra” (Jób. 30,15-18).

„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]. Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?! Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzból]  jött létre a [(báśár):] (hús)testem]? Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!” (Jób. 6,8-13).

„Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13)

Jób. 7,17 Micsoda a [('ĕnôš): halandó, esendő] ember, hogy őt ily nagyra becsülöd [(gáḏal): ily nagyra tartod], és hogy figyelmedet fordítod reá, [hogy így törődsz vele]?*

*Dávid is ezt kérdezi Istentől: „Micsoda az ember [a halandó] - mondom - hogy megemlékezel róla? [(záḵar): emlékezetedben tartod, nem feledkezel meg róla, számon tartod, gondolsz rá, figyelemre méltatod] és az embernek fia, hogy gondod van reá? [(páqaḏ): meglátogatod, számbaveszed, utánanézel, utánamégy, gondját viseled, törődsz vele]” (Zsolt. 8,5).

És ismét: „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).

És az apostol így idézi a próféciát: „Sőt [mi több] bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda [és kicsoda] az ember, hogy megemlékezel ő róla [és gondolsz rá], avagy az embernek fia, hogy gondod van reá [és hogy reá tekintesz; (episzkeptomai): és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]? Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim: Istennél], dicsőséggel és tisztességgel [és méltósággal] megkoronáztad [és megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin. Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent [vagyis a mindenséget] alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden [vagyis a mindenség] alávettetett, [hogy minden uralma alatt áll]” (Zsid. 2,6-8).

Hiszen Isten már a teremtéskor – a bűneset előtt – uralkodásra rendelte az embert: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28).

Jób. 7,18 Meglátogatod, és [(páqaḏ): számba veszed] őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod [(báḥan): megvizsgálod] őt.

Jób. 7,19 Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?

Jób. 7,20 Vétkeztem! [(ḥṭ'): tévedtem, eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, megbotlottam, félreléptem]. Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére?^*

*Jeremiás megvallása: „... Te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 32,18-19; 16,17)

A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22)

„Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21).

Jób. 7,21 És mért nem bocsátod meg [(násá' náśá'): veszed el] vétkemet [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat] és nem törlöd el [(ʿáḇar): nézed el, bocsátod meg] az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek. [Más fordítás: Íme, most a porban elalszom; és ha reggel keresel engem, nem leszek többé].

Az ünnep számora

Teréz Anya: Isten elvárása

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Az evangélium hirdetésével kiüresítjük a poklot és benépesítjük a mennyet!

László Boda

 

 

Irma Nyári‎Idezetek.ma

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A Golgota volt a színpada, a kereszt a szószéke: erről a vérével megpecsételt helyről hirdette Jézus az üdvösséget, a bűn láncaitól való szabadságot, a betegségektől való gyógyulást, és az örök életet mindenkinek, aki hisz. Ettől a páratlan evangéliumtól senki nem fosztható meg! „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1 Kor 1,18) Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE

László Boda