2012. április 28.
AZ ISTEN TEREMT EGY HELYZETET AHOL SZEMBESÍT A SZIVED GONDOLATAIVAL.
Készítette: Vadkertiová Mária
Isten gyakran teremt egy helyzetet csak azért ,hogy
meglátjuk onmagunkat. Hogy meglátjuk a szivunk álapotát abban a korulményben,
azzal az emberel kapcsolatban. Gyakran az UR nem is visszi végig azt a
helyzetet ,mert más szándéka volt vele. Hirtelen minden megfordul és nem megy
végbe az a helyzet.
Az emberek ilyenkor meglepodnek és elgondolkoznak.
Végig gondolják ,hogy reagáltak és hogy érezték magukat az
adott ido alatt ...és vagy elszégyenlik magukat vagy béke és orom tolti el a
sziveiket.
JEZUS AZ AKI NYILVANVALOVA TESZI A SZIVEK GONDOLATAIT .
EGYEDUL O TUDJA MI LAKOZIK AZ EMBER SZIVEBEN.
István a mennybe tekintett
„Ímé látom az egeket
megnyílni, és az embernek fiát az Isten jobbja felől állani” Apostolok
cselekedetei 7:56.
Micsoda különbség van aközött, amikor valaki néz valamit,
vagy megLÁT egy dolgot. István az égre NÉZETT és MEGLÁTTA Jézust. Ezzel
kapcsolatban egy gyönyörű vers jutott eszembe, amit soha nem bírok
elérzékenyülés nélkül elolvasni. Itt Ámon, az ács szeme nyílott meg. És amint
nézte JÉZUST, meglátta Őt a trónon. Ma ezt a szép verset írom le neked.
Kívánom, hogy sorai lelked mélyéig hatoljanak!
Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács
Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára.
Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.
Felkelt az asszony is, a gyermek is.
„Édesapám, milyen két furcsa fa.
Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé,
ne is kérdezd!”– döbben föl az apa
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb!
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt az a pillanat!
Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó
nyomorult emberteste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jő megint:
„Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács, verejtéket törül.
És két pribék cipeli már tova.
„Hová, emberek? Csak azt, hogy hova
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást mindennap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
„Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” „Jaj! emlékezem.”
„Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.”
Ámon csak áll, csak áll, s két szót dadog
szünettelen: „Nem adom. Nem adom.”
„Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
„Nem, nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
„Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet.”
Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
„Ni hogy' vérzik! Ni már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítne rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
„Nem az övé! Az enyém, az enyém!
Nekem adjátok! Az az én keresztem!”
Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fenn maradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét… hiszen az övé volt…
ő ácsolta… Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.
Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek; sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó,
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ó mit se sejt. „Édesapám,
álmomba' láttam ám édesapámat!
Ékes királyi széket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, úgy-e gyönyörű álom?”
Ámon sötét szeme látóra tágul:
„Királyi széket… faragtam neki…
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfábul…
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen lányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”
Örvendezzetek
Örvendezzetek ti igazak, az Úrban, mert az igazakhoz illik a
dicséret.
Ámde az Úr szemei az Őt félőkön, azokon, akik az Ő
kegyelmében bíznak, Hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa
őket. Lelkünk az Urat várja, Ő a mi segítségünk és pajzsunk. Őbenne vigad a
szívünk, mert az Ő szent nevében bíztunk! Legyen, Uram, a Te irgalmad rajtunk,
amiképpen bíztunk Tebenned. Zsoltarok 33:1. 33:18-22.
Amen!
Kedves Testvereim, az Urban, Aldott, szep hetveget kivanok
Nektek, az Ur szereteteben :)
Kuldom a csodalatos Igekhez, az egyik kedvenc, gyonyoru
viragomat neve: Sunny Beauty :
Benső tanúságtevőnk
"Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét
féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abba,
Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy
valóban Isten gyermekei vagyunk."(Róm 8,15-16)
Tegyük fel a következőt:
Egy nyugalmas hangulatú étteremben üldögélsz, amikor egy
idősebb férfi kissé kötekedővé válik és hangos beszéde által bekúszik a negatív
hangulat az étkezőbe. .
Éppen akkor foglal helyet Mrs. Jones néhány barátjával.
Ünnepi hangulatban vannak, nevetgélnek, ölelkeznek, sőt derűsen üdvözlik a
körülöttük vacsorázókat is.
Buli van, ahová mindenki hivatalos! Örömük kiárad és
betölti az egész termet, még a kötekedő idős férfi is mosolyog és nevet.
Energiájuk
megváltoztatja a teljes hangulatot, és felkelti a vágyat másokban is, hogy
csapatuk része legyen.
Mrs Jones csak egy
pillanatképe saját magunknak, amikor engedjük, hogy Isten tökéletes szeretete
kiűzze a félelmet az életünkből (1Ján 4,18). Szeretetben élünk, ami azt
jelenti Istenben élünk, és Istennek ez a szeretete teljes, mivel Ő bennünk él
(1Ján 4,16).
Isten Szentlelke
tanúskodik a lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,15-16). Jézus
öröme pedig, mely bennünk munkálkodik, kiáraszt egy erőlködés nélküli tanúságot
Isten bennünk lévő életéről.
A mi célunk Jézusban
az, hogy oly módon megragadjuk Isten kegyelmét, hogy a szeretet és öröm, amit
megtapasztalunk, ragályos legyen, szétáradjon a körülöttünk levőkre, és vágyat
ébresszen bennük, hogy csatlakozzanak a mi családunkhoz - Isten családjához.
Életcseppek
A kertész
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét.
Az egyik ribizli bokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem
fog termést hozni ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a
végénél nedves lett, olyan mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte mintha
beszélne hozzá és ezt mondaná:
„Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy
a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem
látod, milyen szépen fejlődök? Már majdnem fele akkorára nőttem, mint a kerítés
melletti fák és nemsokára olyan nagy lehetek, mint ők. De te most levágtad
ágaim és szépséges leveleim odalettek. Csalódott és keserű vagyok, hogy így
bánsz velem...„
Erre a kertész szelíd, szeretetteljes hangon így felelt:
„Kérlek, ne sírj! Szükséges volt megmetszeni téged. Nem
azért ültettelek, hogy nagyra nőj és árnyékot adjál, hanem, hogy termést
hozzál. A fák, a kerítés mellett hiába nagyok, de nem képesek termést hozni,
ellenben veled. Ha nem vágom vissza ágaidat, akkor minden erőd elmegy arra,
hogy nagyobbra nőj, de akkor nem lennél képes termést hozni. Ne aggódj, egy
napon hálás leszel azért, amit tettem. Lehet, hogy most még nem érted de bízz
bennem és javadra lesz. Nagyon hálás leszel amikor meglátod a termésedet!”
Az évek során a kertésznek egyre több kertre kellett
ügyelnie. Arról álmodozott, hogy egy napon rábízzák az egyik arborétum
gondozását. Úgy tűnt, hogy álma megvalósul, de végül - nem tudni milyen okból -
egy másik kertész kapta meg az állást, akinek fele annyi tapasztalata sem volt
mint neki. A kertész nagyon elszomorodott és Istenhez kiáltott:
„Istenem, hogyan tehetted ezt velem? Hosszú évek munkája és
fáradozása, erre egy ilyen ember kapja meg ezt az állást. Azt hittem, hogy
segítségemre leszel és támogatsz, hogy előrébb jussak és pont a cél előtt
teszed ezt? Miért vagy ilyen kegyetlen, mivel érdemeltem ki?”
Isten gyöngéd hangon így felelt: „A te életedben Én vagyok a
kertész!”
Ekkor a kertésznek eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt, ő
mit mondott a bokornak...
Sokszor van az, hogy az ember úgy érzi, megrekedt az élete.
De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő még a legrosszabb dolgot is a javunkra
tudja fordítani. Ismer minket és a javunkat akarja. Nekünk végeznünk kell a
ránk bízott feladatot és bízni Istenben, hogy Ő vezérli életünket és soha nem
hagy cserben, még akkor sem, ha úgy érezzük. Jézus azt mondja: „Ne aggódjatok
életetekért!” Máté evangéliuma 6:25
Indokok, hogy Krisztusban Higgyünk Egy Vallás Helyett
1. Krisztust Megismerhetjük és Megbízhatunk Benne
Krisztus több mint egy rendszer, hagyomány vagy hit. Ő
egy Személy, aki ismeri a szükségeinket, érzi a fájdalmainkat és együtt érez a
gyengeségeinkkel. Bizalmunkért cserébe Ő bűneink megbocsátását ajánlja, azt
hogy közben jár értünk, és hogy az Atya elé visz minket Sírt értünk, meghalt
értünk és feltámadt a halálból, hogy bebizonyítsa mindazokat, amiket Magáról
állított. A halál legyőzésével megmutatta nekünk, hogy megmenthet minket a
bűneinktől, élhet rajtunk keresztül ezen a földön, és végül biztonságban a
mennybe vihet minket. Felajánlja Magát ajándékul mindazoknak, akik bíznak Benne
(János 20:24-31).
2. A Vallás Hinni és Tenni Kell
A vallás az, ha hiszünk Istenben, eljárunk a vallási
istentiszteletekre, katekizmust veszünk, megkeresztelkedünk és úrvacsorázunk. A
vallás hagyomány, rituálé, ceremónia és megtanulni a különbséget a jó és a
rossz között. A vallás az, ha olvassuk és megjegyezzük a Szentírás, ha
imádkozunk, adakozunk a szegényeknek, megünnepeljük a vallási ünnepeket. A
vallás a kórusban való éneklés, a szegényeknek nyújtott segítség, és megjavulás
a múlt hibáiból. A vallás olyasmi, mint amit a farizeusok, a Szentírás-kedvelő,
konzervatív, szeparatista lelki vezetők gyakoroltak, akik eléggé gyűlölték
Jézust ahhoz, hogy a halálát kívánják. Nam csak azért gyűlölték Őt, mert
szakított a hagyományokkal, hogy az embereknek segítsen (Máté 15:1-9), hanem mert
átlátott a vallásukon egészen a szívükig.
3. A Vallás Nem Változtatja Meg a Szívet
Jézus a vallásos farizeusokat a mosogatók egy
csoportjához hasonlította, akik kívülről lemossák a poharat, de benne hagyják a
koszt. Azt mondta: "Az Úr azonban ezt mondta neki: "Ti farizeusok a
pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok rablásvággyal
és gonoszsággal. Esztelenek! Aki megalkotta a külsőt, nem az alkotta-e meg a
belsőt is?" (Lukács 11:39-40). Jézus tudta, hogy az ember cselekedetei
megváltoztatása nélkül is lecserélheti a külcsínt (Máté 23:1-3). Tudta azt,
hogy a vallásos bizonyságok és ceremóniák nem változtathatják meg a szívet. Azt
mondta az egyik vallásos embernek, hogy ha valaki nem "születik újjá"
a Lélek által, nem láthatja meg Isten országát (János
3:3). Azonban a legtöbb vallási vezető
egészen a mai napig elfelejti, hogy míg a vallás figyelmet fordíthat a külső
megjelenésre, egyedül Krisztus változtathatja meg a szívet.
4. A Vallás Felnagyítja Az Apró Dolgokat
Jézus azokhoz a vallásosakhoz szól, akik elvesztek a
részletekben, amikor azt mondta: "De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet
adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az
igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni, és
amazokat sem elhanyagolni!" (Lukács 11:42). Jézus látta a
hajlandóságunkat, hogy szabályokat hozzunk és az "erkölcsileg helyes"
viselkedésre figyeljünk ahelyett, hogy arra a fontosabb kérdésre figyelnénk,
hogy miért akarunk jobbak lenni. Miközben a farizeusok jók voltak abban, hogy a
tudást annak logikai következményeiig véghezvigyék, megfeledkeztek arról, hogy
Istent nem érdekli az, hogy mennyit tudunk, amíg nem tudja, hogy mennyire
törődünk. Erre a fontosabb "miért"-re gondolt Pál apostol is, amikor
azt írta: "Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig
nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom... És ha
szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig
nincs bennem: semmi hasznom abból." (1 Korinthus 13:1,3).
5. A Vallás Az Emberi Elfogadást Ajánlja és Nem Istenét
Jézus a legerősebb kritikát azokra a vallásos emberekre
tartogatta, akik lelki jó hírüket arra használták, hogy társadalmi figyelmet és
tiszteletet szerezzenek. Ezeknek az embereknek Jézus azt mondta: "Jaj
nektek, farizeusok, mert szeretitek a főhelyet a zsinagógában, és a
köszöntéseket a tereken!" (Lukács 11:43). Azután a tanítványokhoz szólva
azt mondta a farizeusokról: "Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek
az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk
bojtjait;" (Máté 23:5). Jézus tisztán belelátott a vallásos gyakorlatba,
amely szerint az ember véleménye sokkal fontosabb és kívánatosabb, mint Isten
elfogadása.
6. A Vallás Kétszínűvé Tesz Minket
Jézus azt mondta: "Jaj nektek, mert olyanok vagytok,
mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak felettük!" (Lukács
11:44). Mi tűnik jobban annál, mintha szépen felöltözünk, eljárunk az
istentiszteletekre, és olyan dolgokat cselekszünk, amelyek tisztességesnek,
Istenfélőnek tüntetnek fel minket? Mégis mennyi vallásos tudós, szolgáló és
hűséges követő tagadta meg a tiszteletet és bátorítást a feleségétől, a
figyelmet a gyerekeitől, és a szeretetet az ellenfeleitől? Jézus tudta azt,
amit mi gyakran elfelejtünk: "Ami jónak tűnik, még lehet gonosz
szívű."
7. A Vallás Megnehezíti a Nehéz Életet
Mivel a vallás nem változtathatja meg a szívet, ezért
törvényekkel és elvárásokkal próbálja irányítani az embereket, amelyeket még
azok a hitbuzgók sem tudnak megtartani, akik értelmezik és alkalmazzák a szabályokat.
Erre a "teher tényezőre" gondolva mondta azt Jézus: "De ő így
válaszolt: "Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket
elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek
azokat." (Lukács 11:46). A vallás nagyon jó abban, hogy a helyes
viselkedés és kapcsolatok magas elvárásait leírja, azonban gyenge abban, hogy
valós és kegyes segítséget nyújtson azoknak, akik felismerik, hogy nem tudtak
megfelelni azoknak az elvárásoknak.
8. A Vallás Megkönnyíti, hogy Megtévesszük Magunkat
Viccesen szokták mondani: "Szeretem az emberséget.
Csak az embereket nem állhatom ki." a farizeusok hasonló gondolat szerint
éltek, azonban az nem volt vicces. Jézus szerint, a farizeusok azzal
büszkélkedtek, hogy a prófétákat tisztelték és emlékműveket emeltek nekik. A
helyzet iróniája, hogy amikor találkoztak eggyel, akkor meg akarták ölni.
Barclay azt mondja: "A halott prófétákat síremlékekkel és emlékművekkel
tisztelték, de üldözéssel és halállal gyalázták meg az élőket." Ezt magyarázta
el Jézus a Lukács 11:47-51-ben és egy párhuzamos üzenetben a Máté 23:29-32-ben. A
farizeusok bolondot csináltak magukból. Nem úgy gondoltak magukra, mint próféta
gyilkosokra. A hitbuzgók nem látják magukat úgy, mint az Istent elutasítók.
9. A Vallás Elrejti Az Ismeret Kulcsát
A vallás egyik legnagyobb veszélye az, hogy nem csak
magunkra, de másokra is veszélyessé tesz minket. Napjai vallásos bibliai
szakértőinek Jézus azt mondta: "Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz
vettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok,
akik be akarnak menni." (Lukács 11:52). A vallásosak elvették "az
ismeret kulcsát" azzal, hogy elvonták az embereket Isten Igéjétől és a
"szív helyes figyelmétől" azzal, hogy szükségtelen kiegészítéseket
tettek a felekezetileg helyes hagyományokhoz és elvárásokhoz. Ahelyett, hogy az
embereket Istenhez vezették volna, a vallásosak a figyelmet magukra és a saját
szabályaikra irányították. a vallásosak azok, akik saját vallásuk hitében és
cselekedeteiben bíznak, hogy megtegye azt, amit egyedül Krisztus tesz majd.
10. A Vallás Félrevezeti A Megtérteket
A Máté 23:15-ben Jézus azt mondta: "Jaj nektek,
képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet,
hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna
fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál." A vallás megtértjei
kétszeres veszélyben vannak. Dupla lelkesedést hoznak új életmódjukba azzal a
céllal, hogy vakon megvédik vak tanáraikat. Olyan emberekben bíznak, akik
felcserélték a szabályok és hagyományok rendszerét egy végtelen Megváltó
kapcsolatával, megbocsátásával és életével. A vallás fontos a maga helyén (Jakab 1:26-27), azonban
csak akkor, ha az Krisztusra mutat, aki meghalt a bűneinkért és most
felajánlja, hogy az életét élje azokon keresztül, akik Benne bíznak (Galata 2:20; Titusz 3:5).
Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet.
2012. április 27.
Ige: Pál apostol mája érted és értem, a szeretettért
.jpg)
Hogy a te hitedben [és
meggyőződésedben] való közösség hathatós [(energész): aktív, működő, tevékeny, és hatékony] legyen, a
Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak [vagyis jó dolgoknak, és javaknak] megismerése [és megértése] által.
[Más fordítás: Azért
imádkozom, hogy a hogy a hitünkben való közösséged, és a benned
élő hit vezessen el téged azoknak a jó dolgoknak a teljes felismerésére, amiket
Krisztusért megtehetünk, és ami a mienk a Krisztusban]” (Filem. 1,6 )
És így folytatódik a kijelentés: „Mert ismeritek [tudjátok] a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét [kegyelmét], hogy gazdag lévén, [mégis teljesen] szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által
meggazdagodjatok [gazdaggá
lehessetek, ezzel mutatta meg, mennyire szeret benneteket]” (2 Kor. 8,9).
„Aki, mikor Istennek formájában [alakjában]
vala [(hüparkhó):
létezik, jelen van], nem tekintette [nem tartotta] zsákmánynak [ragadománynak]
azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, [nem
tekintette olyan dolognak, amelyhez
föltétlenül ragaszkodnia kell]. Hanem
önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl [szolgai alakot öltött], emberekhez hasonlóvá lévén [és
külsejét tekintve olyan lett (úgy
jelent meg), mint egy ember
(és magatartásában is embernek
bizonyult)]. Más fordításban: »hanem azzal, hogy rabszolgai
alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett
abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, és
valóban olyan is volt, mint egy szolga« (Fil. 2,6-7)
Ige: A minden kegyelem Istenéről
Pál apostol újra-és újra bizonyságot tesz megtérése előtti
énjéről a nemzetekből megtértek, és zsidók előtt, ezzel téve bizonyságot Isten
végtelen szeretetéről, és kegyelméről: „Én
zsidó ember vagyok, születtem a ciliciai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben
a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága
szerint (itt kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint). Buzgó lévén az Istenhez, (és én is így
rajongtam Istenért) miként ti mindnyájan
vagytok ma: És ezt a tudományt üldöztem mind halálig (e tanítás, ez út
követőit halálra üldöztem), megkötözvén
és tömlöcbe vetvén (tömlöcbe juttatva)
mind férfiakat, mind asszonyokat” (Csel. 22,3-4).
A Galatáknak így ír: „Mert
hallottátok, mint forgolódtam [viseltem magamat] én egykor a zsidóságban [a zsidó vallásban], hogy én felette igen háborgattam [könyörtelenül üldöztem] az Isten anyaszentegyházát [kihívott
gyülekezetét (eklézsiáját)], és
pusztítottam azt, [és a
romlására (pusztulására) törtem]. És
felülmúltam a zsidóságban [a zsidó vallásosságban] nemzetembeli [fajtámbeli] sok
kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért. [mert fölöttébb
(vak)buzgó követője voltam atyáim (őseim) hagyományainak]” (Gal. 1,13-14).
A római százados előtt is erről beszél: „Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétől az én
népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják (és ifjúságomtól fogva ismerik) a zsidók mindnyájan. Kik tudják rólam
eleitől fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint
farizeus
(Más fordítás: Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják,
ha akarják, hogy kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint
farizeus).
Én (egykor) bizonyára elvégeztem vala (elhatároztam)
magamban, hogy ama názáreti Jézus neve
ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem
Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól
való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal
hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra
kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük (féktelen őrjöngésemben),
kergettem (üldöztem őket) mind az idegen városokig is” (Csel.
26,4-5.9-11).
De az Úr lehajolt hozzá, és szolgálatra
rendelte, ezért írja: „És hálát adok
annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem
hívnek ítélt (mert megbízhatónak tartott). Rendelvén a szolgálatra, Ki előbb istenkáromló (őt káromló, az övéit),
üldöző és erőszakoskodó valék: de
könyörült rajtam (mégis irgalmat nyertem), mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben” (1 Tim. 1,12-13)
Ige: Nézz Jézusra
És az Úr Jézusra
kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor
feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz.
1,20).
És:
„[Vele együtt] titeket is
megelevenített [és életre keltett;
feltámasztott], akik [megölötten]
holtak valátok a ti vétkeitek [hibás
lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek]
és bűneitek [céltévesztésetek] miatt,
[vagyis a céltévesztés következtében]” (Eféz. 2,1).
„De az Isten gazdag lévén
irgalmasságban [és könyörületben], az
Ő nagy szerelméből [az Ő nagy szeretetéért] mellyel minket
szeretett [Más fordítás: De a
végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk], hogy
minket, kik meg voltunk halva a vétkek [vagyis
eleséseink] miatt, megelevenített [és
életre keltett] együtt a Krisztussal. (Kegyelemből tartattatok meg, (és kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis
üdvözültetek]. És [vele] együtt
feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).
„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által [az Ő vére árán], a
bűnöknek bocsánata [és eltörlése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz.
1,7).
Mert bizony minket is: „Eltemettetvén Ővele együtt a
bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe
(Isten beavatkozásába, és működő erejébe) vetett
hit által, aki feltámasztá Őt a halálból (vagyis a halottak közül). És titeket, kik holtak valátok a bűnökben
(vagyis a hibás lépésekben, botlásokban, melléfogásokban) és a ti (hús)testeteknek
körülmetéletlenségében, megelevenített (és életre keltett) együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket
(vagyis minden félre-csúszásotokat botlás vagy elhajlásotokat). „Avagy nem
tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk Krisztus
Jézusba, az ő halálába
merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen
feltámasztatott [és életre kelt] Krisztus
a halálból [vagyis a halottak közül] az
Atyának dicsősége [fényessége,
ragyogása] által, azonképpen mi is
új életben [új állapotban]
járjunk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [vagyis oszlopra
feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté
legyen] a bűnnek teste, (az amartias
szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné;
tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában
álló test (vagyis a céltévesztett én)]
hogy ezután ne szolgáljunk [és ne
legyünk rabszolgája] a bűnnek. [a
céltévesztésnek]” (Róm. 6,3-4.6).
Így teljesedett be a
prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi
öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik
az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat.
Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot
Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben”
(Mik. 7,18-20).
„Mert amilyen magas az ég
a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a
napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen
könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).
Dávid így imádkozik, prófétálva a Krisztus népéről:
„Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te
csudadolgaidat (a te csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj
el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat (a te hatalmadat) e
nemzetségnek (és e nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy
tetteidet. Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat (és fölér) a
(magas) égig, mert nagyságos (és hatalmas) dolgokat cselekedtél (és
vittél véghez); kicsoda hasonló te hozzád (és ki olyan, mint te), oh
Isten?! Aki sok bajt (kakosz: rosszat, szerencsétlenségeket,
viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz: nyomást,
szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást)
láttattál velünk, de ismét (és újra) megelevenítesz (újra életet
adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen) mélységéből (vagyis
az abüsszosz: a pokol feneketlen mélységéből) ismét
felhozol (és kiemelsz) minket”
(Zsolt. 71,17-20).
Morzsák az élet kenyeréből Összegyűjtötte: Vida Sándor
Az óember nem a kereszt alá, hanem a keresztre való. Ha
Jézussal együtt megfeszíttettél, te is diadallal kiálthatod: Elvégeztetett!
Imádság:
Kétségek kergetnek, fájdalmak feszítenek, míg végül, hozzád,
Uram, megint elindulok, megint megérkezek.
Kifosztott kezem, szétrabolt szívem, nyújtom csak feléd,
Uram, hogy szeress, hogy szerethesselek.
Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)