Lukács Evangélium 8. fejezet: használd azt, amit kaptál (szerkesztett)

Luk. 8,1 És lőn ez után, hogy ő jár vala városonként és falunként, [tanítván, és] prédikálván és hirdetvén az Isten országát [az Isten királyságáról, Isten uralmáról szóló örömhírt, az Evangéliumot], és vele [volt] a tizenkettő

Luk. 8,2 És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg] és betegségekből gyógyított meg, [a magdalai] Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki,

Luk. 8,3 És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének [Heródes tiszttartójának, intézőjének, gondnokának] felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálnak néki

Luk. 8,4 Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe [nagy tömeg csatlakozott hozzá], és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által:

Luk. 8,5 Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre [az út szélére]; és eltapostatik, [vagy] az égi madarak megevék [fölcsipegették] azt.

Luk. 8,6 És némely esék a kősziklára [vagyis köves talajra hullott]; és mikor kikelt [amikor kihajtott], elszáradt, mert nem vala nedvessége.

Luk. 8,7 Némely esék a tövis [a szúrós bogáncs] közé; és a tövisek [a szúrós bogáncsok] vele együtt növekedvén, megfojtják azt.

Luk. 8,8 Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt [mikor felnövekedett, és szárba szökött], százannyi hasznot [százszoros termést] hoza. Ezeket mondván, [emelt hangon] kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]

Luk. 8,9 És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet [mit jelent] e példázat [mi a példabeszéd értelme]?

Luk. 8,10 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának [az Isten királyságának] titkait [megismerjétek, és] értsétek; egyebeknek [vagyis a többieknek] példázatokban [adatik], hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek [és belátásra ne jussanak]

Luk. 8,11 A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde [az Isten: igéje].

Luk. 8,12 Az útfélen valók pedig azok, akik hallják [vagyis meghallották az igét (a logoszt)]; aztán eljő az ördög [a vádló, a rágalmazó, a félrevezető, az ellenség], és kikapja [kiragadja; kitépi] az igét [a logoszt] az ő szívükből [a bensőjükből, a szellemi életük központjából], hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.

Luk. 8,13 És a kősziklán [köves talajon] valók [vagyis a sziklás földbe esettek] azok, akik, mikor hallják [vagyis meghallják, és megértik], örömmel [ujjongással] veszik [elfogadják, és befogadják] az igét [a logoszt]. De ezeknek nincs gyökerük [de nem gyökerezik meg bennük; de nem ver bennük gyökeret], akik egy ideig hisznek, a kísértés [a megpróbáltatás] idején pedig [amikor nehézségek jönnek, többé már nem hisznek Istenben] elszakadnak [elfordulnak, elpártolnak tőle].

Luk. 8,14 És amelyik a tövis [a szúrós bogáncs] közé esett, ezek azok, akik hallották [a logoszt, az igét]. De elmenvén, a (földi)élet [és a megélhetés miatti aggodalomtól, és] gondjaitól [a megélhetésről való gondoskodás, és törekvés miatt], vagy gazdagságától [a vagyoni javak bőségétől] és gyönyörűségeitől [élvezeteitől, és vágyaitól] megfojtatnak, [úgyhogy gyümölcsérésig nem jutnak] és gyümölcsöt nem teremnek [és nem érlelnek termést].

Luk. 8,15 Amelyik pedig a jó [alkalmas, és megfelelő] földbe esett, ezek azok, akik a meghallott igét [a logoszt] tiszta [igaz] és jó [őszinte] szívvel [hallgatják, és] megtartják [megőrzik azt, és birtokukba veszik, és ragaszkodnak hozzá], és gyümölcsöt teremnek béketűréssel [türelemmel, kitartással, és állhatatossággal]

Luk. 8,16 Senki pedig, ha gyertyát [vagy lámpást, vagy mécsest] gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel [vagy vékával], sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba [vagy a lámpatartóra; vagy a mécses tartóra] teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot [a világosságot, a fényt]

Luk. 8,17 Mert nincs oly titok [titkos, elrejtett helyen lévő dolog], mely nyilvánvalóvá ne lenne [ami ismertté, jól láthatóvá, nyilvánvalóvá ne válna, és elő ne kerülne]; és nincs oly elrejtett [eldugott, elrejtett, titokban tartott] dolog, mely ki ne tudódnék [és ismertté ne válna], és világosságra ne jőne [amely napvilágra, és nyilvánosságra ne kerülne]

Luk. 8,18 Meglássátok azért [és vigyázzatok], mi módon [és hogyan] hallgatjátok [a logoszt, az igét]: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, [hogy az övé, hogy birtokolja], elvétetik tőle [elragadják tőle]

Luk. 8,19 [Egyszer] jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (vagyis testvérei), de nem tudtak hozzá [vagyis Jézushoz] jutni a sokaság miatt.

Luk. 8,20 És [ezért] tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai [a testvéreid] künn [azaz kívül] állnak, téged akarván látni.

Luk. 8,21 Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai [testvéreim] ezek, akik az Isten beszédét [az Isten logoszát, igéjét] hallgatják, és megcselekszik [és tetté is váltják] azt

Luk. 8,22 Lőn [vagyis történ] pedig egy napon, hogy beméne [azaz beszállt] a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulnak [elhajóznak].

Luk. 8,23 De hajózásuk közben elszenderedék [és álomba merülve elaludt]; és szélvész [szélvihar, szélroham, azaz forgószél] csapott le a tóra, és [a hajó kezdett vízzel megtelni, és] megmerülnek, és veszedelemben valának [és veszélyben, veszedelemben forogtak].

Luk. 8,24 És hozzá menvén, felköltik [felébresztették] őt mondván: Mester, Mester, elveszünk [teljesen elpusztít a vihar]! Ő pedig felserkenvén, [felkelt] megdorgálá a szelet és a víznek habjait [és ráparancsolt a hullámokra]; és megszűnnek [vagyis azok lecsillapodtak, és megszűnt a háborgás, megszűnt a tenger hullámzása], és lőn csendesség [és lett szélcsend].

Luk. 8,25 És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel [megrettenve; rémülten és döbbenten] csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és [azok] engednek [és engedelmeskednek] néki?

Luk. 8,26 És eveznek a Gaderénusok [jelentése: végén levő jutalom] tartományaiba, mely Galileával [jelentése: alacsony, megvetett; a pogányok körzete] átellenben [Galileával szemben a Genezáreti-tó túlsó partján] van.

Luk. 8,27 És mikor ő kiment a földre [vagyis partra szállt], jöve elébe [vagyis szembejön vele] a városból egy ember, kiben ördögök [azaz gonosz szellemek] voltak sok időtől fogva [és már régóta démonok szálltak meg, és birtokoltak, birtokba vették], sem ruhába nem öltözött [és ruha nélkül volt], sem házban nem lakott [nem maradt meg], hanem a sírboltokban.

Luk. 8,28 És mikor meglátta [észrevette] Jézust, felkiálta [hangosan felüvöltött, felsikoltott] és lábai elé esék néki [leborult eléje, a földre vetve magát], és felszóval monda [és azt ordította]. Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia [mit akarsz tőlem, Jézus, a Magasságos, a Legfelsőbb Isten Fia; mi közöm hozzád, mi dolgod, mi bajod van velem]. Kérlek téged, ne gyötörj [könyörgök, ne kínozz, ne bánts] engem.

Luk. 8,29 Mert [Jézus] azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadá őt: annakokáért láncokkal és békókkal [és lábbilincsekkel] megkötözve őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől [a gonosz szellemektől] a pusztákba hajtatik.

[Más fordítás: A gonosz szellemek (a démonok) már régóta hatalmukban, fogva tartották őt, ezért az emberek láncokkal és lábbilincsekkel kötözték meg és őrizték őt. Ő azonban mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellem (a démon) a pusztába (a magányos, elhagyatott sivatagba) vezette űzte, hajszolta, és kergette].

Luk. 8,30 Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió [kb. 6000 fő]; mert sok ördög ment vala bele.

[Más fordítás: Sok gonosz szellem költözött bele, és sok démon tartotta megszállva].

Luk. 8,31 És kérék őt [könyörögnek Jézusnak], hogy ne parancsolja nékik, hogy a [feneketlen] mélységbe menjenek.

Luk. 8,32 Vala pedig ott egy nagy disznónyáj [egy nagy konda], legelészve [és turkálva] a hegyen; és [a gonosz szellemek; a démonok] kérék őt [és könyörögnek Jézusnak], hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.

Luk. 8,33 És minekutána kimentek az ördögök [az ördögi szellemek; a démonok] az emberből, bemenének a disznókba [és megszállták a disznókat]; és a disznónyáj [a konda] a meredekről a tóba rohant, és megfulladt.

Luk. 8,34 A pásztorok pedig [vagyis a kanászok, akik legeltették őket] látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré adák [elhíresztelték] a városban és a falukban.

Luk. 8,35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök [a gonosz, ördögi szellemek, a démonok] kimentek, felöltözve és eszénél [és ép elmével], a Jézus lábainál; és megfélemlének [nagyon megrémültek; megrettentek].

Luk. 8,36 Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az ördöngős [akiben a gonosz szellemek voltak, a démontól megszállott, a démonizált].

Luk. 8,37 És kéré őt a Gaderénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy ő közülük menjen el, mert felette igen félnek vala [mert nagy félelem lett úrrá rajtuk]: ő pedig beülvén a hajóba, visszatért

Luk. 8,38 Kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök [az ördögi, gonosz szellemek] kimentek [akiből kiűzte a démonokat], hogy ő vele lehessen [hogy hadd menjen vele]; de Jézus elbocsátá őt, mondván:

Luk. 8,39 Térj vissza házadhoz [térj haza], és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus [hogy milyen nagy jót tett] ővele.

Luk. 8,40 És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.

Luk. 8,41 És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus [jelentése: akit Isten megvilágosít] vala neve, ki a zsinagógának [a helyi zsinagóga] feje [vezetője, elöljárója] volt; és Jézus lábai előtt leesvén [Jézus lába elé a földre borulva], kéré őt, hogy menjen be az ő házába;

Luk. 8,42 Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt [haldoklott]. Mikor pedig ő méne, a sokaság [a tömeg] szorongatá [tolongott, összezsúfolódott és szorosan körülvette] őt

Luk. 8,43 És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát [minden pénzét] az orvosokra költötte [az orvosokra fecsérelte], de senki meg nem tudta [senki nem volt képes] (meg)gyógyítani,

Luk. 8,44 Hátulról hozzá járulván, illeté [és megérintette] az ő ruhájának peremét [ruhája szélét; szegélyét; felsőruhájának szegélybojtját]; és azonnal elálla vérének folyása.

Luk. 8,45 És monda Jézus: Ki az, aki engem illete [ki érintett meg]? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged [hiszen az emberek tolonganak körülötted], és azt mondod: Ki az, aki engem illete [aki megérintett]?

Luk. 8,46 Jézus pedig monda: Illete [vagyis megérintett] engem valaki; mert én észrevettem [és éreztem], hogy erő származék ki tőlem [hogy erő áradt ki belőlem].

Luk. 8,47 Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban [hogy nem maradt észrevétlen], reszketve [és remegve] előjöve és előtte leesvén [és földre borulva], megjelenté [és elmondta] néki az egész sokaság [az egész nép] előtt, miért illette [és miért érintette meg] őt, és hogy azonnal meggyógyult.

Luk. 8,48 És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott [meggyógyított, éppé tett] téged; eredj el békességgel [és maradj egészséges]

Luk. 8,49 Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [a zsinagóga vezetőjének, elöljárójának] házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd [ne zavard tovább] a Mestert [a tanítót]!

Luk. 8,50 Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik [életben marad és meggyógyul, a lányod].

Luk. 8,51 Bemenvén pedig a házba [a lakásba], senkit nem bocsáta [nem enged] be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.

Luk. 8,52 Sírának pedig mindnyájan, [jajgatnak, és zokogva] gyászolják azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.

Luk. 8,53 És kinevették [és kigúnyolták] Őt, tudván [és tisztában voltak vele, hiszen látták], hogy meghalt.

Luk. 8,54 Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj [ébredj, és támadj] fel!

Luk. 8,55 És visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.

Luk. 8,56 És elálmélkodnak [és nagyon meg voltak döbbenve; és magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak] annak szülei; ő pedig megparancsolá [és szigorú parancsot adott], hogy senkinek ne mondják, ami történt

Lukács Evangélium 7. fejezet: A cselekvő hit (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 7,1 Mikor pedig minden ő beszédeit [rémáját = Igéjét, Isten aktuális, frissen megelevenedett szavának kijelentését] a nép hallatára elvégezte [és befejezte], beméne Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva]*

*A pusztai kísértés után Galileába (jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete) költözött, ahogy erről Máté beszámol: „És odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozék [letelepedett] a tengerparti Kapernaumban [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], a Zebulon [jelentése: lakás, lakóhely, magasságos] és Nafthali [jelentése: harcok, küzdve, harcolva] határain” (Mát. 4,13)

Luk. 7,2 Egy századosnak (rab)szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt [akit nagyra értékelt,aki nála nagy megbecsülésnek örvendett, és akit nagyon kedvelt], igen rosszul lévén, már haló félben vala [mert rosszul lett és gonoszul szenvedett, és nagyon beteg volt, és már-már haldoklott].

Luk. 7,3 Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit [vagyis néhány júdeai azaz: vallási vezetőt], kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg az ő (rab)szolgáját [mentse meg a rabszolga életét].

Luk. 7,4 Azok pedig Jézushoz menvén, igen [buzgón és nagy igyekezettel] kérék őt, mondván: Méltó [megérdemli], hogy megtedd néki;

Luk. 7,5 Mert szereti a mi nemzetünket [a mi népünket], és a zsinagógát is ő építtette nékünk.

Luk. 7,6 Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó [és nem vagyok arra érdemes], hogy hajlékomba [vagyis az én házamba] jöjj [hogy fedelem (háztetőm) alá betérj];

Luk. 7,7 Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek [és méltónak] arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd [csak szólj egy igét /egy logoszt, egy vezényszót], és meggyógyul az én szolgám.

Luk. 7,8 Mert én is hatalom alá vetett [hatalommal, tekintéllyel rendelkező] ember vagyok, és vitézek vannak alattam [és nekem is vannak alárendelt katonáim]; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi.

Luk. 7,9 Jézus pedig ezeket hallván, elcsodálkozék ő rajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen [nagy] hitet Izráelben sem találtam!

Luk. 7,10 És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg (rab)szolgát már egészségben találák*

*Máté így írja le a történteket: „Mikor pedig beméne [beérkezett] Jézus Kapernaumba, egy százados méne [vagyis lépett] hozzá, kérvén őt [és segítségül hívta]. És ezt mondván: Uram, az én (rab)szolgám otthon gutaütötten [bénán] fekszik, és nagy kínokat szenved [és szörnyű kínjai vannak, és borzasztóan gyötrődik, nagy fájdalmai vannak].

És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt. És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok [én arra elég] méltó [nem vagyok érdemes rá; nem érdemlem meg], hogy az én hajlékomba [az én házamba, otthonomba, fedelem alá] jöjj [betérj; belépj]; hanem csak szólj egy szót [(logoszt): Igét], és meggyógyul [éppé lesz] az én (rab)szolgám.

Mert én is hatalmasság alá vetett [hatalom (fennhatóság) alatt álló] ember vagyok, és vannak alattam vitézek [és nekem is vannak alárendelt katonáim, akiknek én parancsolok]. És mondom egyiknek: Eredj el [indulj útnak], és elmegy [elindul]; és a másiknak: Jöszte [jer csak], és eljő; és az én (rab)szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.

Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék [meglepődött, megdöbbent], és monda az őt követőknek [kísérőinek]: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet [senkinél]. És monda Jézus a századosnak: Eredj el [(menj) haza], és legyen néked a te hited szerint [Ahogy hittél, úgy történjék veled]. És meggyógyult annak szolgája [legénye] abban az órában” (Mát. 8,5-13).

És beteljesült a prófécia: „Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette...” (Zsolt. 107,20)

Luk. 7,11 És lőn másnap, hogy méne Nain [jelentése: kedves; zöld legelő; jóshely] nevű városba; és az ő tanítványai sokan menének ő vele, és nagy sokaság [nagy tömeg].

Luk. 7,12 Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegyasszony vala; és a városból nagy sokaság volt ő vele [jókora tömeg kísérte].

Luk. 7,13 És látván őt az Úr, megkönyörült rajta [megszánta, megsajnálta, megesett a szíve rajta], és monda néki: Ne sírj.

Luk. 7,14 És oda menvén, illeté [és megérintette] a koporsót; a vivők pedig megállnak. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl [kelj életre]!

Luk. 7,15 És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá őt anyjának.

Luk. 7,16 És elfogá mind azokat a félelem [a rémület, riadalom, és ijedtség], és dicsőiték [magasztalják] az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette [meglátogatta] az ő népét [Más fordítás: és: Eljött Isten, hogy segítsen az Ő népének]*

*Amikor a tömeg látja a csodákat, akkor dicsőíti Istent: „A sokaság [a tömeg] pedig ezt látván, elálmélkodik [félelem fogta el őket; elcsodálkozott; megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek” (Mát. 9,8).

És azt mondják, és kérdezik, hogy:„Az emberek azért látva a jelt, amelyet Jézus tőn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra” (Ján. 6,14)

Egy előképben mutatja be a Szent Szellem azt a hatalmat, amivel felruházta Isten az Ő Fiát. Illés feltámasztja egy özvegyasszony fiát. Ezzel azt is bemutatja Isten Igéje, hogy az emberek elhiggyék, a próféta (az Úr Jézus) szájában az Ige igazság,: „Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!” (1Kir. 17,23).

Hiszen így hangzott Isten ígérete Mózesen keresztül „Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,18-19).

Péter apostol él az Úr által adott hatalommal, és feltámasztja Dorkást: „Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a holttesthez fordulván, monda: Tábita, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle. És az kezét nyújtva néki, felemelé (és talpra állította) őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, (megmutatta nekik, hogy él, és) eleikbe állatá őt elevenen. És tudtára lőn az egész Joppénak (mert elterjedt ennek a híre); és sokan hittek az Úrban” (Csel. 9,40-42).

Az Úr Jézus ezzel a hatalommal felruházva küldte, és küldi ki mindenkori tanítványait. „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget]” Azt mondva: Betegeket [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok” (Mát. 10,1.8).

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek (és hogy semmi se árthasson nektek)” (Luk. 10,19).

Luk. 7,17 És kiméne ő felőle [és elterjedt róla] e hír [e logosz, ez az Ige] az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba [és az egész környéken].

Luk. 7,18 És Jánosnak mindezeket elmondják [és hírül vitték, (beszámoltak mindezekről)] a tanítványai. És János az ő tanítványai közül kettőt előszólítván, [magához hívott, és],

Luk. 7,19 Elküldé Jézushoz [az Úrhoz], mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk?

Luk. 7,20 Mikor azért azok a férfiak hozzámentek [odamentek Jézushoz], mondának: Bemerítő János küldött minket te hozzád, mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk?

Luk. 7,21 Azon órában pedig sokakat gyógyít meg betegségekből [fájdalmakból, gyötrő bajokból; őket verő ostoroktól], csapásokból, tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg], és sok vaknak adá meg szeme világát [és adta vissza a látását].

Luk. 7,22 És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik [és látnak], a sánták járnak, a poklosok [a leprások] megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a koldusszegényeknek az Evangélium prédikáltatik [hirdettetik].

Luk. 7,23 És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik [Más fordítás: [és boldog az (vagyis: a gondoktól és bajoktól mentes az élete annak) aki el tud fogadni engem; aki miattam tőrbe nem esik, és el nem botlik]*

*Bemerítő János elbizonytalanodásának egyik oka az volt, hogy Jánoshoz is eljutott az Úr Jézus tetteinek híre, Aki: „… körüljárja [bejárta] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [a mennyek] országának Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között” (Mát. 9,35).

Ennek ellenére Bemerítő János tömlöcbe volt, és a Szabadító őt nem szabadította ki: „Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett ő tőle (megintette őt) Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért (gonosz tettéért), amiket Heródes cselekedett, Ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöcbe vetteté (börtönbe csukatta)” (Luk. 3,19-20).

Pedig az Úr Jézus szolgálatának eredményeként beteljesedtek a próféciák: „Megelevenednek (életre kelnek) halottaid és holttesteim fölkelnek (föltámadnak a holttestek): serkenjetek föl és énekeljetek (ébredjetek, és ujjongjatok), akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet (a világosság) harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa. 26,19).

„És meghallják ama napon a siketek (is) az írás beszédeit, és a homályból és sötétből (a homály és a sötétség után) a vakoknak szemei (pedig) látni fognak. És (újra) nagy örömük lesz a szenvedőknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19).

„És megismerik a tévelygő szelleműek az értelmet (és észhez térnek), és akik zúgolódnak, tanulságot tanulnak (és levonják a tanulságot)” (Ésa. 29,24).

„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta (és szökellni fog), és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok (erednek) a kietlenben (a pusztában)” (Ésa. 35,4-6)

Luk. 7,24 Mikor pedig elmentek a János [hírvivő] követei, kezdé mondani a sokaságnak János felől: Mit látni mentetek ki a pusztába [a sivatagba, a magányos, elhagyatott helyre]? Szél ingatta [hogy széltől hajlongó] nádszálat [lássatok]?

Luk. 7,25 Hát mit látni mentetek ki? [finom] puha [előkelő] ruhákba öltözött embert-é? Ímé a kik drága [pompás; előkelő; és fényűző] öltözetben és gyönyörűségben vannak [és bőségben, fényűzésben, pompában és kényelemben élnek], a királyok palotáiban vannak.

Luk. 7,26 Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? [azt láttatok]. Bizony [sőt] mondom néktek, prófétánál is nagyobbat [prófétát is felülmúlóbbat].

Luk. 7,27 Ő az, aki felől meg van írva: Ímé én elküldöm az én [hírvivő] követemet, [angyalomat] a te orcád [a te megjelenésed] előtt, ki elkészíti [aki rendbe hozza] előtted a te útadat*

*Márk további részleteket közöl az Úr Jézus kijelentéséről: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet [hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a Te orcád [a Te színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted. Kiáltónak szava [hangja szól (hangzik)] a pusztában [a sivatagban]: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg [tegyétek egyenessé] az ő ösvényeit.

Előáll [megjelent] vala János, bemerítvén a pusztában [sivatagban, sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] prédikálván a megtérésre [az új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést [vagyis: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára, [eltörlésére; elengedésére].

És kiméne [kivonult] hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek [alámerítkeztek] mindnyájan őáltala a Jordán [jelentése: lejövő, aláfolyó] vizében, bűneikről [céltévesztésükről] vallást tévén [a saját céltévesztését elismerve, megvallva]” (Márk. 1,2-5).

És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6).

Ézsaiás is róla prófétálva mondotta: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen (elgörbült, azaz kanyargós) egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden (hús)test látni fogja azt; - Az üdvözítő (megmentő, szabadító Isten), az ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5).

Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerító János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)

Luk. 7,28 Mert mondom néktek, hogy azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb [fontosabb, nagyszerűbb] próféta Keresztelő Jánosnál; de aki (leg)kisebb az Isten országában [Isten királyságában], nagyobb őnála*

*A megváltás még nem történt meg, ezért az új teremtés még nem jöhetett létre. Az Úr Jézus kijelentését bemerítő Jánosról ez az ige világítja meg: „Azért ha valaki [mindenki, aki] Krisztusban van, új [ismeretlen, szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]. A régiek [az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden [valami új valósult meg; új jött létre; új állt elő]” (2 Kor. 5,17)

Luk. 7,29 És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedők, igazat adnak az Istennek [azzal, hogy], bemerítkeztek a János [bemerítésével];

Luk. 7,30 A farizeusok [jelentése: elkülönülő, vagyis kirekesztően vallásos emberek, vagyis: szekta] pedig és a törvénytudók [a törvényismerők] az Isten tanácsát [Isten akaratát elvetették, és] megveték [az Isten szándékát semmibe vették] ő magukra nézve, nem merítkeztek be ő tőle [ő általa].

»Más fordítás: De a farizeusok és törvénytanítók visszautasították azt, amit Isten akart adni számukra, és ők nem akarták, hogy János bemerítse őket«.

Luk. 7,31 Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek [ennek a nemzedéknek] embereit? És mihez hasonlók?

Luk. 7,32 Hasonlók a piacon [a vásártéren] ülő [üldögélő] gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk [furulyáztunk, és fuvoláztunk] néktek, és nem táncoltatok; siralmas énekeket [siratót; gyászdalt] énekeltünk néktek, és nem sírtatok [nem zokogtatok, és nem siránkoztatok].

Luk. 7,33 Mert eljött Bemerítő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög [gonosz szellem; démon] van benne [démon vette birtokába].

Luk. 7,34 Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk [a nagyétkű] és borivó [iszákos; részeges] ember, a vámszedők és bűnösök [a célt eltévesztők] barátja.

Luk. 7,35 És igazoltatik a bölcsesség minden ő fiaitól [Más fordítás: De a bölcsességet minden cselekedete igazolja].

Luk. 7,36 Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék [és ebédre hívta őt]; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leült enni [vagyis: ledőlt az asztalhoz].

Luk. 7,37 És ímé a városban egy asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült [hogy asztalhoz dőlt] enni, hoza egy alabástrom szelence drága kenetet.

Luk. 7,38 És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel.

Luk. 7,39 Mikor pedig ezt látta a farizeus, aki őt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti [aki őt érinti]: hogy bűnös.

[Más fordítás: ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös]*

*Márk így írja le a történetet: „Mikor pedig Bethániában [Jelentése: szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység háza] a poklos [leprás] Simon házánál vala, amint asztalhoz üle [asztalhoz dőlt], egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény [alabástrom korsócska] vala valódi és igen drága nárdus olajjal [kenettel]. És eltörvén az alabástrom edényt kitölté azt [a kenetet] az ő [Jézus] fejére” (Márk. 14,3)

Luk. 7,40 És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester [Tanító], mondjad.

Luk. 7,41 Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel [ötszáz dénárral (1 dénár értéke egy munkás napszámának felelt meg)], a másik pedig ötvennel.

Luk. 7,42 És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek [kegyelemből] elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban?

Luk. 7,43 Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom [és úgy vélem], hogy az, akinek többet [vagyis több adósságot] engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél [helyesen válaszoltál].

Luk. 7,44 És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adtál: ez pedig könnyeivel öntözi az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.

Luk. 7,45 Engem meg nem csókoltál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni.

Luk. 7,46 Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat*

*János apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy ki volt az az asszony: „ Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait” (Ján. 11,2)

Luk. 7,47 Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.

Luk. 7,48 És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid.

Luk. 7,49 És akik együtt ülnek vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja?

Luk. 7,50 Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott [üdvözített, megmentett] téged. Eredj el békességgel!*

*Az Úr Jézus kihangsúlyozza minden gyógyulásnál a hit döntő szerepét. Így volt ez a vérfolyásos asszony esetében is, akinek az Úr ezt mondja „… Leányom, a te hited megtartott [meggyógyított] téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. [Más fordítás: És megszabadulva (a te kínzó) bajodtól (a téged verő ostortól), maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]” (Márk. 5,34).

A vak is hit által nyerte vissza szeme világát: „Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott [meggyógyított] téged. És azonnal megjött a szeme világa [újra látott, és nyomban feltekintett rá], és követi vala Jézust az úton” (Márk. 10,52).

Az Úr Jézus mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte, kijelentve azt is, hogy a hitük gyógyította meg őket: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!

Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté [megérintette] az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [történjen] a ti hitetek szerint [ahogyan hittétek]. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30).

Lukács Evangélium 7. fejezet: A cselekvő hit (szerkesztett)

Luk. 7,1 Mikor pedig minden ő beszédeit [rémáját = Igéjét, Isten aktuális, frissen megelevenedett szavának kijelentését] a nép hallatára elvégezte [és befejezte], beméne Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva]

Luk. 7,2 Egy századosnak (rab)szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt [akit nagyra értékelt,aki nála nagy megbecsülésnek örvendett, és akit nagyon kedvelt], igen rosszul lévén, már haló félben vala [mert rosszul lett és gonoszul szenvedett, és nagyon beteg volt, és már-már haldoklott].

Luk. 7,3 Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit [vagyis néhány júdeai azaz: vallási vezetőt], kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg az ő (rab)szolgáját [mentse meg a rabszolga életét].

Luk. 7,4 Azok pedig Jézushoz menvén, igen [buzgón és nagy igyekezettel] kérék őt, mondván: Méltó [megérdemli], hogy megtedd néki;

Luk. 7,5 Mert szereti a mi nemzetünket [a mi népünket], és a zsinagógát is ő építtette nékünk.

Luk. 7,6 Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó [és nem vagyok arra érdemes], hogy hajlékomba [vagyis az én házamba] jöjj [hogy fedelem (háztetőm) alá betérj];

Luk. 7,7 Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek [és méltónak] arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd [csak szólj egy igét /egy logoszt, egy vezényszót], és meggyógyul az én szolgám.

Luk. 7,8 Mert én is hatalom alá vetett [hatalommal, tekintéllyel rendelkező] ember vagyok, és vitézek vannak alattam [és nekem is vannak alárendelt katonáim]; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi.

Luk. 7,9 Jézus pedig ezeket hallván, elcsodálkozék ő rajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen [nagy] hitet Izráelben sem találtam!

Luk. 7,10 És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg (rab)szolgát már egészségben találák

Luk. 7,11 És lőn másnap, hogy méne Nain [jelentése: kedves; zöld legelő; jóshely] nevű városba; és az ő tanítványai sokan menének ő vele, és nagy sokaság [nagy tömeg].

Luk. 7,12 Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegyasszony vala; és a városból nagy sokaság volt ő vele [jókora tömeg kísérte].

Luk. 7,13 És látván őt az Úr, megkönyörült rajta [megszánta, megsajnálta, megesett a szíve rajta], és monda néki: Ne sírj.

Luk. 7,14 És oda menvén, illeté [és megérintette] a koporsót; a vivők pedig megállnak. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl [kelj életre]!

Luk. 7,15 És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá őt anyjának.

Luk. 7,16 És elfogá mind azokat a félelem [a rémület, riadalom, és ijedtség], és dicsőiték [magasztalják] az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette [meglátogatta] az ő népét.

[Más fordítás: és: Eljött Isten, hogy segítsen az Ő népének]

Luk. 7,17 És kiméne ő felőle [és elterjedt róla] e hír [e logosz, ez az Ige] az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba [és az egész környéken].

Luk. 7,18 És Jánosnak mindezeket elmondják [és hírül vitték, (beszámoltak mindezekről)] a tanítványai. És János az ő tanítványai közül kettőt előszólítván, [magához hívott, és]

Luk. 7,19 Elküldé Jézushoz [az Úrhoz], mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk?

Luk. 7,20 Mikor azért azok a férfiak hozzámentek [odamentek Jézushoz], mondának: Bemerítő János küldött minket te hozzád, mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk?

Luk. 7,21 Azon órában pedig sokakat gyógyít meg betegségekből [fájdalmakból, gyötrő bajokból; őket verő ostoroktól], csapásokból, tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg], és sok vaknak adá meg szeme világát [és adta vissza a látását].

Luk. 7,22 És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik [és látnak], a sánták járnak, a poklosok [a leprások] megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a koldusszegényeknek az Evangélium prédikáltatik [hirdettetik].

Luk. 7,23 És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik.

[Más fordítás: [és boldog az (vagyis: a gondoktól és bajoktól mentes az élete annak) aki el tud fogadni engem; aki miattam tőrbe nem esik, és el nem botlik].

Luk. 7,24 Mikor pedig elmentek a János [hírvivő] követei, kezdé mondani a sokaságnak János felől: Mit látni mentetek ki a pusztába [a sivatagba, a magányos, elhagyatott helyre]? Szél ingatta [hogy széltől hajlongó] nádszálat [lássatok]?

Luk. 7,25 Hát mit látni mentetek ki? [finom] puha [előkelő] ruhákba öltözött embert-é? Ímé a kik drága [pompás; előkelő; és fényűző] öltözetben és gyönyörűségben vannak [és bőségben, fényűzésben, pompában és kényelemben élnek], a királyok palotáiban vannak.

Luk. 7,26 Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? [azt láttatok]. Bizony [sőt] mondom néktek, prófétánál is nagyobbat [prófétát is felülmúlóbbat].

Luk. 7,27 Ő az, aki felől meg van írva: Ímé én elküldöm az én [hírvivő] követemet, [angyalomat] a te orcád [a te megjelenésed] előtt, ki elkészíti [aki rendbe hozza] előtted a te útadat.

Luk. 7,28 Mert mondom néktek, hogy azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb [fontosabb, nagyszerűbb] próféta Keresztelő Jánosnál; de aki (leg)kisebb az Isten országában [Isten királyságában], nagyobb őnála.

Luk. 7,29 És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedők, igazat adnak az Istennek [azzal, hogy], bemerítkeztek a János [bemerítésével];

Luk. 7,30 A farizeusok [jelentése: elkülönülő, vagyis kirekesztően vallásos emberek, vagyis: szekta] pedig és a törvénytudók [a törvényismerők] az Isten tanácsát [Isten akaratát elvetették, és] megveték [az Isten szándékát semmibe vették] ő magukra nézve, nem merítkeztek be ő tőle [ő általa].

»Más fordítás: De a farizeusok és törvénytanítók visszautasították azt, amit Isten akart adni számukra, és ők nem akarták, hogy János bemerítse őket«.

Luk. 7,31 Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek [ennek a nemzedéknek] embereit? És mihez hasonlók?

Luk. 7,32 Hasonlók a piacon [a vásártéren] ülő [üldögélő] gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk [furulyáztunk, és fuvoláztunk] néktek, és nem táncoltatok; siralmas énekeket [siratót; gyászdalt] énekeltünk néktek, és nem sírtatok [nem zokogtatok, és nem siránkoztatok].

Luk. 7,33 Mert eljött Bemerítő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög [gonosz szellem; démon] van benne [démon vette birtokába].

Luk. 7,34 Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk [a nagyétkű] és borivó [iszákos; részeges] ember, a vámszedők és bűnösök [a célt eltévesztők] barátja.

Luk. 7,35 És igazoltatik a bölcsesség minden ő fiaitól.

[Más fordítás: De a bölcsességet minden cselekedete igazolja].

Luk. 7,36 Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék [és ebédre hívta őt]; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leült enni [vagyis: az asztalhoz dőlt].

Luk. 7,37 És ímé a városban egy asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült [hogy asztalhoz dőlt] enni, hoza egy alabástrom szelence drága kenetet.

Luk. 7,38 És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel.

Luk. 7,39 Mikor pedig ezt látta a farizeus, aki őt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti [aki őt érinti]: hogy bűnös.

[Más fordítás: ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös].

Luk. 7,40 És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester [Tanító], mondjad.

Luk. 7,41 Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel [ötszáz dénárral (1 dénár értéke egy munkás napszámának felelt meg)], a másik pedig ötvennel.

Luk. 7,42 És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek [kegyelemből] elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban?

Luk. 7,43 Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom [és úgy vélem], hogy az, akinek többet [vagyis több adósságot] engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél [helyesen válaszoltál].

Luk. 7,44 És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adtál: ez pedig könnyeivel öntözi az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.

Luk. 7,45 Engem meg nem csókoltál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni.

Luk. 7,46 Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat.

Luk. 7,47 Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.

Luk. 7,48 És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid.

Luk. 7,49 És akik együtt ülnek vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja?

Luk. 7,50 Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott [üdvözített, megmentett] téged. Eredj el békességgel, és maradj egészséges!

Lukács evangélium 6. fejezet Jézus minden felett Úr (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 6,1 Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között [a gabonaföldeken] méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván [téptek a kalászokból] és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek.

Luk. 6,2 Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, amit szombatnapokon nem szabad [nincs megengedve, tiltva van] cselekedni?

Luk. 6,3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő, és akik vele voltak?

Luk. 6,4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el [az oltárra felrakott] szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem szabad megenni, [ami nincs megengedve] hanem csak a papoknak.?

Luk. 6,5 És monda [kijelentette] nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is*

*És más példát is mond a szombat „megtöréséről” az Úr Jézus a vallásos farizeusoknak: „Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik [megszegik; megszentségtelenítik] a papok a szombatot [a szombatra vonatkozó törvényt; a szombati tilalmat (előírást); és a szombatot közönséges nappá teszik] a templomban [a szent helyen] és nem vétkeznek [és ezzel mégsem tesznek semmi rosszat. És nem esnek vád alá, mert nem vétkeznek (nem követnek el vele bűnt)]?

Mondom pedig néktek, hogy [még] a templomnál [a szenthelynél is] nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok [megértenétek mit jelent] ez: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna [nem ítéltétek volna el] az ártatlanokat [azokat, akik nem vétkeztek; akik semmi rosszat nem tettek; akik nem eshetnek vád alá].

Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia [az Emberfia Úr a szombat fölött is]” (Mát. 12,5-8).

Márk is bizonyságot tesz a történtekről, és az Úr Jézus kijelentéséről: „És lőn (történt), hogy szombatnapon a vetések közt (a gabonaföldeken) megy vala által, és az ő tanítványai mentükben (útközben) a kalászokat kezdék vala szaggatni (tépdesni). Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, (nézd) miért művelik (teszik) azt (olyat) szombatnapon, amit nem szabad?

Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt (mit tett) Dávid, mikor megszűkült (szükséget szenvedett) és megéhezett vala társaival egybe (akik vele voltak)? Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár (jelentése: a bőség, az erény Atyja) főpap idejében és ette meg a (az Úrnak felajánlott (a kitett) szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni (másnak) csak a papoknak; és adott a társainak is (és azoknak is, akik vele voltak)?

(Majd hozzátette Jézus): A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért (tehát) az embernek Fia (az Emberfia) a szombatnak is ura” (Márk. 2, 28).

A törvény pedig csak annyit mondott: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe (embertársad gabonája közé), kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe (embertársad gabonájába)” (5 Móz. 23,25).

És az Úr egy történeten keresztül mutatja be, hogy a törvény szellemi. Dávid menekül Saul király elől, és bemegy Akhimélek (jelentése: a király rokona) paphoz: „És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám (parancsolt nekem) valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldelek téged, és amit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre (A legényeket pedig más helyre rendeltem).

Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van (ami éppen akad). És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt (egy idő óta), mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben (vagyis a bensőnkben).

Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent (áldozati) kenyér, melyeket elvettek (amit el szoktak venni) az Úrnak színe elől, hogy meleg (frissen sült) kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,2-6).

És tette ezt Dávid, annak ellenére, hogy ismerte a törvényt, amely kimondja a papoknak: „És végy lisztlángot (finomlisztet), és süss abból tizenkét lepényt; két tized efából (vékából) legyen (készüljön) egy lepény. És helyeztesd el azokat két rendben (két sorban); hatot egy rendbe (soronként hatot), a tiszta arany (a színarannyal bevont) asztalra az Úr elé.

És tégy mindenik rendhez (a sorok mellé) tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett (ez legyen a kenyérnél az áldozat emlékeztető része), tűzáldozatul az Úrnak. Szombat napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen (állandóan); örök szövetség ez Izráel fiaival (örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait).

Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból (mert az ÚR legszentebb tűzáldozatai közé tartozik), örök rendelés szerint” (3 Móz. 24,5-9).

A sabbat, vagyis a nyugalom napjáról pedig így rendelkezett Isten: „Hat napon át munkálkodjál (dolgozz), és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja (nyugalomnapja): semmi dolgot se tégy (semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van.

Mert hat napon teremté (hat nap alatt alkotta) az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. A hetedik napon pedig megnyugovék (megpihent). Azért megáldá az Úr a szombat (a nyugalom) napját, és megszentelé azt” (2 Móz. 20,9-11).

Hiszen Ő (a Teremtő) adta a szombatot, vagyis a nyugalom napját, amiről így szól az Úr szava: „Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját (a hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával), amelyet alkotott vala, megszünék a hetedik napon minden munkájától, (és megpihent).

És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten (mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után)” (1 Móz. 2,2-3).

A törvény pedig világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál (dolgozz), és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (sabbat: nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás).

Semmi dolgot se tégy (ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (hozzád hasonlóan)” (5 Móz. 5,13-14).

A tízparancsolatba is bele foglaltatott a szombatra (sabbatra: nyugalom napjára) vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat (munkádat), a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék (pihenjen) a te ökröd és szamarad, és megpihenjen (lélegzethez jusson) a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12).

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17)

Luk. 6,6 Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába [az összejöveteli helyre] méne és tanít, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze [a jobb karja] száradt [béna; sorvadt] volt.

Luk. 6,7 Az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok pedig leselkednek [(paratéreisthai): a hivatalból történő megfigyelést jelenti] ő utána [figyelték Jézust], ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene [okot akartak találni ugyanis arra, hogy vádolhassák].

Luk. 6,8 Ő pedig tudván [ismerve] azoknak gondolatait [ismerte fontolgatásaikat; Ő belelátott gondolataikba, és látva szándékukat], monda a száradt [béna] kezű embernek: Kelj fel és állj elő [a középre]! És felkelvén, előáll [és odaállt].

Luk. 6,9 Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani [menteni], vagy elveszteni [életet menteni, vagy pusztulni hagyni]?

Luk. 6,10 És körültekintve [végignézve] mindnyájukon, monda [a béna kezű] embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék [szót fogadott], és keze oly éppé [egészségessé] lőn, mint a másik [meggyógyult a keze].

Luk. 6,11 Azok [a törvénytanítók és farizeusok] pedig eltelnek esztelenséggel [azokat pedig esztelen indulat szállta meg; vak dühvel teltek el] és beszélgetnek [és arról tanakodtak (váltottak szót) tanácskoznak] vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, egyben figyelmeztet Isten Igéje, hogy a vallásos emberek a világiakkal, és a politikusokkal (Heródes-pártiak) együtt el akarják pusztítani az Úr Jézust (és a testét, azaz a kihívottak gyülekezetét): „És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt (sorvadt) kezű ember. És lesik vala őt (figyelték Jézust), hogy (vajon) meggyógyítja-e szombatnapon; hogy vádolhassák őt (és vádat emelhessenek ellene). Akkor monda a megszáradt (sorvadt) kezű embernek: Állj elő a középre.

Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? Lelket (életet) menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván (és sajnálta őket) szívük keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik.

Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes- pártiakkal (együtt) mindjárt tanácsot tartának ellene (hogyan végezzenek vele), hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,1-6).

Máté is bizonyságot tesz a történtekről, újabb részleteket feltárva: „És távozván [továbbhaladva] onnan [máshová], méne [bement] az ő zsinagógájukba [/összejöveteli hely(ség)ükbe/]. És ímé, vala ott egy elszáradt [sorvadt, béna] kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e [megengedett dolog-e] szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt [és vádat emeljenek ellene].

Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha [báránya; birkája], és ha az szombatnapon a verembe [egy gödörbe] esik, meg nem ragadja [nem fogja meg; nem követ el mindent hogy kihúzza] és ki nem vonja [és nem húzza ki] azt? [pedig hát] Mennyivel drágább [mennyivel többet ér, értékesebb; fontosabb; becsesebb; több] pedig az ember a juhnál! [birkánál] Szabad [megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [tenni].

Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [egészségessé] lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,9-14).

Mert: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös (céltévesztett) ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16).

Az Úr válasza erre: „Minthogy a körülmetélkedést Mózes rendelte el nektek - nem mintha Mózestől volna, hanem az atyáktól van -, és szombaton is körülmetélitek az embert, akkor miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton” (Ján. 7,22-23).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Luk. 6,12 És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el [(dianüktereuó): átvirrasztva az éjszakát].

Luk. 6,13 És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak [(aposztolosz): hivatalosan, konkrét megbízással kiküldött személy, akit felruháztak hatalommal feladata elvégzésére; az evangélium nagykövete; akiket kiküldötteknek] is nevez:*

*Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn (történt) azokban a napokban, (hogy) kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát). És mikor megvirrada, előszólítá (odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Luk. 6,12-13)

Luk. 6,14 Simont, [jelentése: akit hallanak, meghallgatott] akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő; - egy (darab) kő] is nevez, és Andrást [jelentése: férfias; felnőtt férfi]. Annak testvérét, Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] és Jánost [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves; az Úr nagylelkű adakozó; az Úr megkegyelmezett], Filepet [jelentése: lovakat /testi erőt/ kedvelő] és Bertalant, [jelentése: Talmaj (barázdált) fia].

Luk. 6,15 Mátét [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya; ajándékozott] és Tamást [jelentése: iker], Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: Isten megváltoztatta; vezető, tanító] fiát, és Simont [jelentése: akit hallanak, meghallgatott], aki Zelotesnek [jelentése: buzgó, szenvedélyes] neveztetik [zelótának, vakbuzgónak is neveztek],

Luk. 6,16 Júdást [jelentése: bizonyságtevő], a Jakab [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] fiát és Iskáriótes Júdást [jelentése: kerijóti férfi; Kerióth (Móáb fővárosa) lakója], aki árulóvá is lőn [aki kiszolgáltatója (átadója) lett];

Luk. 6,17 És alámenvén ő velük, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege [tanítványainak nagy sokasága volt jelen] és a népnek nagy sokasága [nagy néptömeg] egész Júdeából és Jeruzsálemből [jelentése: a béke megalapozása] és Tírusnak [jelentése: sziklák, sziklák városa] és Sidonnak [jelentése: lapos város (héb. ’a halfogás helye’)] tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít] betegségeikből [(noszosz): betegség, fogyatékosság, rosszullét, nyavalya, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben; Ártalom, baj, csapás, panasz; gyötrő, kínos betegségek]

Luk. 6,18 És akik tisztátalan [gonosz] szellemektől gyötrettek [szenvedtek], meggyógyulnak [Akiket tisztátalan szellemek zaklattak, kínoztak, rendre meg¬gyógyultak].

Luk. 6,19 És az egész sokaság [az egész tömeg] igyekezik vala őt illetni [megérinteni]: mert erő származék [hatalom áradt ki; sugárzott] belőle, és mindeneket meggyógyíta [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít]*

*Máté még részletesebb leírást ad az Úr Jézus tetteiről: „És bejárá Jézus az egész Galileát (jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete), tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget].

És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzá vivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínylődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.

És nagy sokaság [sereg; tömeg] követé őt [szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; Csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,23-25).

Mert az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És körüljárja (bejárta) vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten (a mennyek) országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35).

„És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat (bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezik (tették) őket a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá őket” (Mát. 15,30).

Az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst (megszállottat), és egy szóval kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta (távolította el) a mi betegségünket” (Mát. 8,16-17).

„És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14).

Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14).

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És (Jézus) prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában (jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete), és ördögöket [démonokat] űz [kihaj(í)t; kidob] vala” (Márk. 1,39).

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38).

Így teljesült be a Dávid által mondott prófécia: „De az Úrhoz kiáltanak szorultságukban (nyomorúságukban): sanyarúságukból (szorult helyzetükből) kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát (elküldte igéjét) és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (és a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20)

Luk. 6,20 Ő pedig felemelvén szemeit [tekintetét] az ő tanítványaira, monda: Boldogok* vagytok ti (koldus)szegények: mert tiétek az Isten országa. [Isten királysága]**

*Boldogok [(makariosz): a gondoktól és bajoktól mentes az élete, (amely: jelenti a hiánytalanság és hibátlanság állapotát, mely az anyagi jólétet is magában foglalja. Ez a boldogság, az Istennel való közösségből fakad, és Isten ajándéka]

**Máté írásán keresztül jelenti ki az Úr, hogy milyen koldusszegényekről beszél: „Boldogok a szellemben szegények [a szellemi nincstelenek, a szellem koldusai]: mert övék a mennyeknek országa [királysága; királyi uralma]” (Mát. 5,3).

Jakab apostol így figyelmezteti a hívőket: „Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért” (Jak. 2,5).

És hogy kik és miért boldogok, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Mert így szól a magasságos (a magasztos) és felséges, aki örökké (örök hajlékában) lakozik, és akinek neve szent. Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal (elnyomott, szerencsétlen, nyomorulttal) és alázatos (szerény, szelíd) szívűvel is, hogy megelevenítsem (életre keltsem) az alázatosok lelkét (szellemét), és megelevenítsem (életre keltsem) a megtörtek szívét (bensőjét)” (Ésa. 57,15).

Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19).

És ne kézzel csinált házakat építsetek nekem, mert: „Ezt mondja az ÚR: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden - így szól az ÚR. Mert én arra tekintek, aki nyomorult, (aki szegény) és megtört szellemű, és aki igéimet tiszteli” (Ésa. 66,1-2)

Luk. 6,21 Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok*

*Máté így tesz bizonyságot az Úr Jézus szavairól: „Boldogok, akik sírnak [szomorkodnak; keseregnek, gyászolnak]: mert ők megvigasztaltatnak [mert meg fogják bátorítani őket]. Boldogok, akik éhezik [vágyakozzák] és szomjúhozzák az igazságot [megigazulást]: mert ők megelégíttetnek [mert majd eltelnek vele]” (Mát. 5,4.6).

Dávidon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy ki után kell vágyakozni: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem (az énem, minden érzésem; egész személyem) hozzád, oh, Isten! Szomjúhozik lelkem (az énem, minden érzésem; egész személyem) Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

Isten hívása: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort (az öröm szimbóluma) és tejet (az Evangélium szimbóluma).

Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket (keresményeteket) azért, ami meg nem elégíthet (amivel nem lehet jóllakni)? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek (életetek) kövérségben” (Ésa. 55,1-2).

„Mert vizet öntök (árasztok) a szomjúhozóra, és folyóvizeket (patakokat) a szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te csemetéidre (sarjadékaidra). És nevekednek, mint fű között (mint fű a víz mellett), és mint a fűzfák vizek folyásinál (csatornák mentén)” (Ésa. 44,3-4).

Az Úr Jézus pedig kijelenti: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha” (Jn. 6,35).

Péter apostol buzdítása: „Mint most született csecsemők (gyanánt), a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten Igéje) után (epekedjetek, nagyon) vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (általa növekedjetek az üdvösségre) (amíg majd megmenekültök)” (1 Pét. 2,2).

Mert az Úr Jézusban beteljesedett a prófécia: „Az Úr Isten Szelleme van (nyugszik) én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek (az alázatosaknak) örömöt mondjak (örömhírt vigyek).

Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének (kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját.

Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion (jelentése: kiszáradt, megperzselt hely) gyászolóira, adjak nékik ékességet (fejdíszt) a hamu helyett, örömnek kenetét (illatos olajat) a gyász (gyászfátyol) helyett, dicsőségnek palástját (és öröméneket) a csüggedt lélek (a csüggedés) helyett. Hogy igazság (megigazulás) fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (ültetvényének), az Ő dicsőségére (akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).

És: „Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira (az élet vizének forrásaihoz) viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,17).

És: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással (ujjongva) aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova vigadozással jő elő, kévéit emelve.

(Más fordítás: Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza)” (Zsolt. 126,5-6).

„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést (Istenhez való visszafordulást) szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2 Kor. 7,10).

A megtérés – vagyis a céltévesztés felismerésének és megvallásának – eredményét mutatja be az Ige Dávidon keresztül: „Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette (elengedte) a te bűnödet (céltévesztésedet), nem fogsz meghalni” (2 Sám. 12,13)

Luk. 6,22 Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek [(miszeó): zaklatnak, üldöznek], és kirekesztenek [amikor kizárnak a zsinagógákból, amikor kiközösítenek, gyaláznak és bántanak titeket]. És szidalmaznak [amikor rosszat mondanak rólatok; és megvetnek, csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak] titeket, és kivetik [kitörlik] a ti neveteket, mint gonoszt [mint gonosz nevet; és gonosznak tartanak, megrágalmaznak és kiközösítenek titeket, mint holmi gonosztevőket; mint valami szégyenletes dolgot, elvetnek], az embernek Fiáért

Luk. 6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek [ujjongjatok; repessetek; ugráljatok örömötökben]; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik*

*Máté így ír az Úr Jézus beszédéről: „Boldogok, akik háborúságot [vagyis: üldözést] szenvednek [vagy akiket zaklatnak /követnek/ megfigyelnek/ leírnak/ sőt: akik közé beépülnek, vagy akiket a törvény/ a bíróság előtt vádolnak] az igazságért [a megigazulás, az igazzá válás miatt]: mert övék a mennyeknek országa [királysága; királyi uralma].

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak [csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak, megszégyenítnek] és háborgatnak [üldöznek] titeket és minden(féle) gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem [hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam].

Örüljetek és örvendezzetek [ujjongjatok; vigadjatok ilyenkor], mert a ti jutalmatok [kárpótlásotok] bőséges [nagy fizetség jár nektek] a mennyekben: mert így háborgatták [üldözték; zaklatták; vádolták] a prófétákat [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket] is, akik előttetek voltak [előttetek éltek]” (Mát. 5,10-12).

Jánoson keresztül pedig az Úr Jézus figyelmezteti a mindenkori Övéit: „Ezeket beszéltem (azért mondom) néktek, hogy meg ne botránkozzatok (A g. szó jelentése: elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz). A gyülekezetekből (és zsinagógákból) kirekesztenek (kizárnak) titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik

(Más fordítás: sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez)” (Ján. 16,1-3).

És az apostol így bátorítja Krisztus népét: „Boldogok (a legteljesebb mértékben áldottak) vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak (szidalmat kaptok, ócsárolnak) titeket. Mert megnyugszik (megpihen) rajtatok a dicsőségnek és az Istennek (isteni Felség) Szelleme. Amit amazok káromolnak (becsmérelnek; tiszteletlenül beszélnek Róla) ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1Pét 4:14).

Mert az Úr Szelleme: „… bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme” (Ésa. 11,2).

Tehát: „… ha szenvedtek (szenvednetek kellene; ha kínlódtok) is az igazság(osság)ért (megigazulás miatt), boldogok (a legteljesebb mértékben szerencsések, áldottak) vagytok (lesztek).

Azoktól való félelemből pedig ne féljetek (tőlük való félelem meg ne ijesszen benneteket. Ne rettegjetek, félelem, rémület, rettegés, “fóbia” ne fogjon el benneteket tőlük), se zavarba ne essetek. (nyugtalanná ne tegyen, ne riadozzatok, ne aggasszon, nyugtalanítson, zaklasson fel)” (1Pét 3:14).

És az apostol folytatja a bátorítást: „Mert az kedves dolog (kegyelem az), ha valaki Istenről való meggyőződéséért (Istenre néző lelkiismerettel) tűr keserűségeket, (sérelmeket) méltatlanul (igazságtalanul) szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök (ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést)?

De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök (ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót és tűritek érte a szenvedést), ez kedves dolog Istennél (az Isten szemében)” (1 Pét. 2,19-20).

A jeruzsálemi apostolok – a Szent Szellem kitöltése után – hirdetik az Úr Jézusban való hitet és üdvösséget – példát adva a minden korban élő hívőknek – ezért: „… előszólították (előhívták) az apostolokat, megveretvén (őket, azután), megparancsolák (nekik), hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket.

Ők annakokáért örömmel menének el (távoztak) a (nagy)tanács (színe) elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek (gyalázatot szenvedjenek). És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg (és nem hagytak fel) tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust” (Csel. 5,40-42).

És az apostol így folytatja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem (az is) hogy szenvedjetek is Ő érette” (Fil. 1,29).

Mert: „Ha e világból (valók) volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé (a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.

Emlékezzetek meg ama beszédekről (azokról az igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igémet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik (teszik) veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,19-21).

De Isten így bátorít: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek (tekintsetek le) a földre ide alá. Mert az egek, mint a füst elfogynak (szétfoszlanak), és a föld, mint a ruha megavul (szétmállik), és lakosai hasonlókép elvesznek (lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek); de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol (rendül).

Hallgassatok rám, kik tudjátok (ismeritek) az igazságot, te nép, kinek szívében van (szívébe zárta) törvényemet (tanításomat)! Ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek (szitkozódásuktól ne rendüljetek meg)!

Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket (mert úgy járnak, mint a ruha, melyet megrág a moly), és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket (mint a gyapjú, melyet megrág a féreg), és (de az én) igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre (nemzedékről nemzedékre)!” (Ésa. 51,6-8).

Jakab apostol bátorítása: „Például vegyétek, atyámfiai (testvéreim), a szenvedésben és béketűrésben (a türelemben) a prófétákat, akik az Úr nevében szólottak” (Jak. 5,10).

Pál apostol bátorítása: „Mert ti, atyámfiai (testvéreim), követői (hasonlóvá) lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól (népetektől), miként azok is a zsidóktól. Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek (nem kedvesek Isten előtt), és minden embernek ellenségei.

Akik megtiltják nékünk (akadályoznak minket abban is), hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket (így teszik teljessé mindenkor bűneiket); de végre utolérte őket az Isten haragja” (1 Thess. 2,14-16).

István vértanú így beszél a zsidó vezetőkhöz (a vallásos emberekhez): „Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene igyekeztek (ellene szegültök), mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,51-52)

Luk. 6,24 De jaj néktek [rossz lesz nektek], gazdagoknak [(plúsziosz): vagyonos; bővölködő], mert [ti már] elvettétek [megkaptátok] a ti vigasztalásotokat*

*Jakab apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Nosza, immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly (rágta, és) ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság (tanúskodik) ellenetek, és megemészti a ti (hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek (még) az utolsó napokban (is)!” (Jak. 5,1-3).

Ámos így prófétál a „gazdagokról”: „Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon (jelentése: kiszáradt, megperzselt hely), és akik elbizakodnak Szamaria hegyén (jelentése: őrtorony, őrhegy); akik a népek elejének elei (a legkiválóbb nép előkelőinek), és akikhez jő (akikhez folyamodik) az Izráelnek háza!

Megesküdt az Úr Isten az ő életére (Önmagára); ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Útálom a Jákób (jelentése: csapdát állító) kevélységét (H. gá'ôn): büszkeség, gőg, fennhéjázás, dölyf) és gyűlölöm (utálom, nem szeretem) az ő palotáit (erődjeit); azért prédára vetem (kiszolgáltatom) a várost mindenestől” (Ámós. 6,1.8)

Luk. 6,25 Jaj néktek [rossz lesz nektek], kik beteltetek [most jóllaktok]; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni [gyászolni] fogtok*

*Mert Ézsaiás próféciája beteljesedik: „Azért így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök! Ímé, szolgáim vígadnak szívük boldogságában (ujjonganak örvendező szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok” (Ésa. 65,13-14).

Hát: „Nyomorkodjatok (gyötrődjetek) és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra” (Jak. 4,9). Hiszen: „Nevetés közben is fájhat a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra (és az öröm vége is lehet bánat)” (Péld. 14,13)

Luk. 6,26 Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek [ha mindenki dicsér titeket; ha az emberek hízelegnek nektek]; mert épen így cselekedtek a hamis [a hazug] (ál)prófétákkal az ő atyáik*

*A hamis prófétákról így szól az Úr: „Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat” (1 Ján. 4,5)

Luk. 6,27 De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek [(agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek [(miszeó): megvet, utál, főleg zaklat, üldöz],

Luk. 6,28 Áldjátok [(eulogeó): Isten kegyelmébe ajánl] azokat, akik titeket átkoznak [akik rosszat mondanak rólatok], és imádkozzatok azokért, akik titeket; háborgatnak [akik bántalmaznak; rágalmaznak; gyaláznak; nyomorgatnak, hamisan vádolnak].

Luk. 6,29 A ki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond [ne tagadd] meg alsó ruhádat se.

Luk. 6,30 Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd [ne követeld] vissza.

Luk. 6,31 És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal [Más fordítás: Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek]*

*És így folytatódik a kijelentés: „… Ne álljatok ellene a gonosznak (gonoszságnak) [ne szálljatok szembe (ne harcoljatok ellene; ne helyezkedjetek szembe vele)], hanem aki arcul üt téged jobb felől [megüti a jobb arcodat], fordítsd felé [annak tartsd oda] a másik orcádat is.

És aki törvénykezni [pereskedni] akar veled és elvenni a te alsó ruhádat [tunikádat], engedd oda néki a felsőt [a köntösödet] is. És aki téged egy mértföldútra [ezer lépésnyi szolgálatra] kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól [ne tagadd meg; vissza ne utasítsd].

Hallottátok, hogy megmondatott [ki lett jelentve]: Szeresd [(agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] felebarátodat [(a közeledben lévő) embertársadat a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi), idegent] és gyűlöld [miszeó: utál, undorodik, megvet, semmibe sem vesz] ellenségedet”

Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek (agapaó) ellenségeiteket, áldjátok [eulogeó: kimondott szóval üdvhozó erőt közvetíteni] azokat, akik titeket átkoznak [(kataraomai): rosszat kíván; átkozódik]. Jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek [haragosaitokkal; akik utálnak, megvetnek], és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak [rágalmaznak; zaklatnak, fenyegetnek; ártanak; sértegetnek, gyaláznak; bántalmaznak] és kergetnek [üldöznek rossz szándékkal; zaklatnak] titeket.

Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza [fölkelti] az ő napját mind a gonoszokra [rosszakra, haszontalan, hibás, silány], mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak [megigazultaknak], mind a hamisaknak [bűnösöknek nem-hívőknek; engedetleneknek, igazságtalanoknak (ige nélkülieknek)]” (Mát. 5,39-45).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

Ezért: „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek” (1 Pét. 3,9).

Mert: „A [felebaráti] szeretet [(agapé): Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg a másik ember iránt, amely] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt] (Róm. 13,10).

„Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ezért ti: „Áldjátok [ajánljátok Isten kegyelmébe] azokat, akik titeket kergetnek [üldözőiteket]; áldjátok [jót kívánjatok azoknak] és ne átkozzátok [ne mondjatok rosszat]” (Róm. 12,14).

Hanem: „Amit akartok azért [szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, bánjanak], mindazt ti is úgy [ugyanazt] cselekedjétek [tegyétek meg] azokkal [velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták

[Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

Tehát: „Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt” (1 Thess. 5,15).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

És: „Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!” (Péld. 24,29).

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged” (Péld. 20,22).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

Hogy mit is jelent az ellenség „áldása” erre az Úr Jézus maga ad gyakorlati útmutatást: „Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Luk. 23,33-34).

És az Övéi követik Őt: „Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” Térdre esvén pedig, nagy fennszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék” (Csel. 7,59-60).

Tehát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1)

Luk. 6,32 Mert ha csak azokat szeretitek [agapaó: szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül, Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja], akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is szeretik azokat, kik őket szeretik.

Luk. 6,33 És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is ugyanazt cselekszik.

Luk. 6,34 És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van [mit ér a nálatok lévő kegyelem]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is adnak kölcsönt a bűnösöknek [(hamartólosz) a célt eltévesztőknek], hogy ugyanannyit kapjanak vissza.

Luk. 6,35 [Ti még inkább többet tegyetek], és szeressétek [agapaó: Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jól tévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Luk. 6,36 Legyetek azért irgalmasok [könyörületesek], mint a ti Atyátok is irgalmas [könyörületes]*

*Máté is ír az Úr Jézus parancsáról: „Mert ha [csupán] azokat szeretitek, akik titeket szeretnek (agapaó), micsoda jutalmát veszitek [miféle fizetséget kaptok]? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é? És ha csak a ti atyátok fiait [testvéreiteket] köszöntitek [üdvözlitek], mit cselekesztek másoknál többet [mi különöset, rendkívülit tesztek]? Nemde a vámszedők [pogányok; nemzetekből valók] is nem azonképpen cselekesznek-é?” (Mát. 5,46-47).

És: „Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól [ne tagadd meg; vissza ne utasítsd]” (Mát. 5,42).

És hogy kinek adjunk, ha kér, arról így szól az Úr: Bár az Úr áldása van az Ő népén, de: „Ha mégis szegénnyé lesz (vagyis elszegényedik) valaki a te atyádfiai (testvéreid) közül valamelyikben a te kapuid közül (valamelyik lakóhelyeden) a te földeden (abban az országban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked.

Ne keményítsd meg a te szívedet (és ne légy keményszívű), be se zárjad kezedet (ne légy szűkmarkú) a te szegény atyádfia előtt (szegény testvéreddel szemben). Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki (és légy hozzá bőkezű), és örömest (szívesen) adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére (amennyire szüksége van), ami nélkül szűkölködik (amiben szükséget szenved).

Bizonyára adj néki (szívesen), és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki (és ne essék rosszul az, hogy adsz); mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted.

Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet (légy bőkezű) a te szűkölködő (nyomorult) és szegény atyádfiának (testvéredhez) a te földeden (országodban)” (5 Móz. 15,7-8.10-11).

És „Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek, aki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező (ne légy neki uzsorása); ne vessetek (ki) reá uzsorát” (2 Móz. 22,25).

„Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől (légy istenfélő és engedd), hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földéről, hogy néktek adjam Kánaán földét, és Istenetek legyek néktek” (3Móz. 25,36-38).

Mert: „… az igaz irgalmas (könyörületes) és adakozó” (Zsolt. 37,21).

És: „A [felebaráti] szeretet [(agapé): Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg a másik ember iránt, amely] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt] (Róm. 13,10).

Tehát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1).

És az apostol így folytatja a megvallást: „Ki az elmúlt időkben (az előző nemzedékek során) hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni (megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon): Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket” (Csel. 14,16-17).

Hát ti is: „Legyetek azért ti [valóban olyan] tökéletesek [felnőtt, érett korú (célba érkezők)], miként [éppen úgy, mint ahogy] a ti mennyei Atyátok tökéletes [célját betöltött;(a célban van)]” (Mát. 5,48).

És így folytatódik a kijelentés: Mert Ő: „Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden ő útja igazság! Hűséges Isten és nem csalárd (nem hitszegő); igaz és egyenes ő!” (5 Móz. 32,4)

És: „Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta (színigaz); Pajzsa ő mindeneknek (mindazoknak), akik őbenne bíznak (akik hozzá menekülnek)” (2 Sám. 22,31)

Az apostol megvallása: „Mi őt hirdetjük, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden (teljes) bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő (tökéletessé tegyünk) a Krisztus Jézusban” (Kol. 1,28)

Hát te is: „Tökéletes (és feddhetetlen) légy az Úrral, a te Isteneddel” (5 Móz. 18,13)

Luk. 6,37 Ne ítéljetek [(krinó): véleményt formál; felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítél bírál(gat), rosszall] és nem ítéltettek

[Más fordítás: Ne ítéljetek el másokat és akkor titeket sem ítélnek el]; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok [Más fordítás: Senkit se vádoljatok, és akkor titeket sem vádolnak majd]; megbocsássatok [másoknak], néktek is megbocsáttatik

[Más fordítás: Adjatok felmentést, és titeket is felmentenek]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Ne ítéljetek [ne ítélkezzetek], hogy ne ítéltessetek [hogy fölöttetek se ítélkezzenek, és nehogy elítéljenek titeket is]. Mert amilyen ítélettel [felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítélése, bírál(gatása), kárhoztatása, rosszallása] ítéltek [ítélkeztek, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok], olyannal ítéltettek [olyannal fognak titeket is megítélni, fölöttetek is ítélkezni], és amilyen mértékkel mértek, [másoknak] olyannal mérnek [majd vissza] néktek [is]” (Mát. 7,1-2).

„Mert ha megbocsátjátok [elengeditek] az embereknek az ő vétkeiket [botlásaikat; Ha ugyanis elengeditek az embereknek eleséseiket hibás lépéseiket, botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat], megbocsát [elengedi] néktek is a ti mennyei Atyátok [azokat]” (Mát. 6,14).

És így folytatja az apostol: Ne szóljátok meg egymást, testvéreim. Aki testvérét megszólja, vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélő bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12).

„Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod [elítéled; megbírálod] a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. [saját Ura állítja talpra, vagy ítéli el] De meg fog állani [talpán], mert az Úr által képes, hogy megálljon. [hatalmas ereje van az Úrnak arra, hogy megerősítse; felállítsa]” (Róm. 14,4)

„Te pedig miért kárhoztatod [ítéled el] a te atyádfiát? [testvéredet] avagy te is miért veted meg [nézed le; állítod semminek] a te atyádfiát? [testvéredet; embertársadat]. Hiszen mindnyájan oda állunk [jutunk] majd a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye; trónja] elé” (Róm. 14,10)

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben (szóma = személyében) cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2Kor. 5,10)

„[ezért] Nincs hát számodra mentség, [menthetetlen vagy] bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor [amiben] mást elítélsz, [más felett ítélkezel] magadat marasztalod el, [magadra mondasz ítéletet] hiszen ugyanazt műveled [hasonlókat teszel] te is, ítélkező. [miközben ítélkezel]” (Róm 2,1)

„Azért [a megfelelő] idő előtt semmit se ítéljetek (el), míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világ(osság)ra hozza [megvilágítja, fénybe borítja] a sötétségnek titkait, [rejtekeit, rejtelmeit; titkos dolgait].

Másrészt megjelenti [földeríti; nyilvánvalóvá teszi; kinyilatkoztatja; nyilvánosságra hozza; láthatókká teszi] a szíveknek [bensőknek] tanácsait; [szándékait, akaratát] És akkor mindenkinek az Istentől lészen a dicsérete. [majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől]” (1 Kor. 4,5)

Luk. 6,38 Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak [az emberek] a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek. [Más fordítás: Adjatok, és nektek is adni fognak, többet, mint gondolnátok! A kezetekbe majd olyan sokat öntenek, nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd viszonzásul nektek is]*

*Az apostol pedig így folytatja: „Vegyétek figyelembe, hogy aki kevés magot vet a földbe, az kevés termést is fog aratni. Aki pedig bőven veti a magokat, annak az aratása is bőséges lesz” (2 Kor. 9,6).

És: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld. 11,25).

Bizony: „Tévelyegnek, akik rosszat akarnak, a szeretet és a hűség (hit) pedig jót akar” (Péld. 14,22)

Luk. 6,39 Példabeszédet [példázatot] is monda nékik: Vajon a vak vezetheti-é a világtalant? Avagy nem mindketten a verembe [gödörbe] esnek-é?

Luk. 6,41 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre?

Luk. 6,42 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra [és akkor majd elég jól (és elég élesen) látsz ahhoz], hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia [testvéred] szemében van.

Luk. 6,43 Nem jó fa az [nincsen nemes fa], amely romlott [rothadt] gyümölcsöt terem; és nem romlott [rothadt] fa az, a mely jó [nemes; eszményi (kitűnő)] gyümölcsöt terem [Más fordítás: A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt].

Luk. 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről [tüskebokorról; a bogáncsról] nem szednek fügét, sem a szederindáról [csipkebokorról] nem szednek [nem szüretelnek] szőlőt*

*Jakab apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Avagy atyámfiai (testvéreim), teremhet-e a fügefa olaj magvakat (olajbogyót), vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet” (Jak. 3,12)

„Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt (mert ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is); mert gyümölcséről ismerik meg a fát” (Mát. 12,33).

Mert: „… minden jó fa jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt terem [érlel]; a romlott [rossz; hitvány; haszontalan] fa pedig rossz [nyomorúságos; rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt terem. Nem teremhet [nem hozhat; nem képes; nem tud] jó fa rossz [nyomorúságos; rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt; romlott [rossz; hitvány; haszontalan] fa sem teremhet [hozhat] jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt” (Mát. 7,17-18)

Luk. 6,45 A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből [gonoszsága tárából] hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

[Más fordítás: A jó ember szívében jó dolgok vannak, és azokból jó dolgokat hoz elő. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból gonosz dolgokat hoz elő. Mert amivel csordultig van (amitől túlárad) a szív, azt szólja (azt beszéli) a száj]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(réma): mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [igazulsz meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak

[Más fordítás: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát. 12,36-37).

Hiszen: „Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg (teszik tisztátalanná) az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok (és tanúskodások), /isten/káromlások. Ezek fertőztetik meg (és teszik tisztátalanná) az embert…” (Mát. 15,18-20).

Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi rothadt (bomlasztó) beszéd (logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs) a ti szátokból ki ne származzék (ki ne jöjjön). Hanem csak amely hasznos, (és csak akkor szóljatok, ha az jó) a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak (és hogy áldást hozzon azokra, akik hallják)” (Eféz. 4,29).

És: Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr (az Isten) színe előtt, hogy ne vitatkozzanak (logomakheó: - kötekedik, vitatkozik, szócsatát vív) haszontalanul, (ne folytassanak haszontalan szóharcot), a hallgatóknak romlására” (2 Tim. 2,14).

„Mert (ilyenkor) gonoszságod oktatja (a bűn tanítja erre) a te szádat, és a csalárdok (a ravaszok) nyelvét választottad. A te szád kárhoztat téged (és saját szád tesz bűnössé), nem én, és a te ajakaid bizonyítanak (vallanak) ellened” (Jób. 15,5-6).

Hiszen: „A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje, az ő beszédének jövedelmével lakik jól (amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni az ő bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia).

Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. (Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi)” (Péld. 18,20-21).

Ezért mindenkor az élet beszédét szóljátok, és: „A Krisztusnak beszéde (logosz: Ige) lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak (az Istennek)” (Kol. 3,16).

Már a vízözön előtt így szólt az Úr: „És látá az Úr, hogy megsokasult (elhatalmasodott) az ember (h: áḏám: emberi faj) gonoszsága a földön, és hogy szíve (bensője: a szellemi élet központja) gondolatának minden (szándéka, gondolata, és) alkotása (h: maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh: elgondolás, elképzelés, terv, cél, és kivitelezése) szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

Noé a megtisztított, és megújult földön áldozatot mutat be az Úrnak: „És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért (h: áḏám: emberi faj miatt).

Mert az ember szívének (h. jécer: gondolat, képzelet, elképzelés, terv, és szándék) gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem” (1 Móz. 8,21).

Hiszen azért szükséges újonnan születni, mert: „Álnokság (diasztrephó: elhajlott, fonák, romlott, torz; fonákság) van az ő szívében (bensőjében a szellemi élet központja), gonoszt forral minden időben (rosszat kohol, eszel ki mindenkor), háborúságot (máḏôn: vita, veszekedés, perlekedés) indít (és viszálykodást szít)” (Péld. 6,14).

Mert: „Csalárdabb (h: áqóḇ): csalárd, csalfa, álnok) a szív (kardia: szív: a bensője, a szellemi élet központja) mindennél, és gonosz (h: 'ánúš: beteg, gyógyíthatatlan, szenvedést okozó és javíthatatlan) az; kicsoda ismerhetné (ki tudná kiismerni) azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem (Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója és megítélője) és a veséket vizsgálom…” (Jer. 17,9-10).

Hát ezért: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet (a szellemi életed központját, a te bensődet), mert abból indul ki minden élet. Vesd el tőled a száj hamisságát (tartsd távol szádtól a csalárdságot), és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól (és távolítsd el ajkadról a hamisságot)” (Péld. 4,23-24)

Luk. 6,46 Miért mondjátok pedig nékem [(kaleó): hívtok segítségül így]: Uram! Uram! Ha nem teszitek, amiket mondok?

Luk. 6,47 Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet [(logosz): Igémet] és azokat megtartja [és engedelmeskedik a szavaimnak, és azok szerint cselekszik], megmondom néktek, mihez hasonló.

[Más fordítás: Mindenki, aki hozzám jön, és meghallgatja szavaimat és tettekre is váltja, megmutatom néktek, kihez hasonló].

Luk. 6,48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot [és a kősziklára alapozott]. Mikor aztán árvíz lett [áradás jött], beleütközött a folyóvíz abba a házba [ostromolta a folyó azt a házat; Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra], de azt meg nem mozdíthatta [de nem volt rá ereje, hogy megingassa, és nem tudta megrendíteni]: mert kősziklán épült.

Luk. 6,49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg [de nem váltja tettre], hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön [(gé): föld, mint látható világ] építette házát fundamentum [alapvetés, alapkő letétele] nélkül. Amelybe beleütközvén a folyóvíz [amikor a folyam árja nekizúdult, és ostromolta a folyó], azonnal összeomlott [összeroskadt], és nagy lett annak a háznak romlása.

[Más fordítás: De az az ember, aki hallja a szavaimat, és nem engedelmeskedik azoknak, az ahhoz az emberhez hasonlít, aki alap nélkül (alapkőtől függetlenül), a földre építette a házát. Amikor jött az árvíz, és nekiütközött az ár, a ház azonnal összeomlott, és az egész elpusztult, romhalmazzá vált]*

*Máté még részletesebb leírást ad az Úr Jézus kijelentéséről: „Valaki azért hallja [tehát mindenki, aki valóban meghallgatja] én tőlem e beszédeket [ez igéimet], és megcselekszi azokat [megteszi; tettre váltja őket], hasonlítom azt a bölcs emberhez [hasonló lesz az okos (az olyan eszes, megfontolt és meggondolt) emberhez].

Aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött [eleredt, zuhogott, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt]. És eljött az árvíz [áradások jöttek; kiáradtak a folyók; ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak; süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [nekidőltek, nekizúdultak, nekicsaptak, nekiestek annak a háznak; (rázúdultak a házra); és ostromolták azt a házat]; de nem dőlt [nem omlott] össze: mert a kősziklára építtetett [mert alapja a kősziklára volt vetve].

És valaki hallja [mindenki, aki meghallgatja] én tőlem e beszédeket [aki hallja e szavaimat, Igéimet], és nem cselekszi [nem teszi] meg [nem váltja tetté] azokat, hasonlatos lesz a bolond [olyan ostoba, balga] emberhez, aki a fövényre [(parti)homokra] építette házát: És ömlött [eleredt, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt].

És eljött az árvíz [és jöttek az áradások; kiáradtak a folyók; ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak; süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [rázúdultak és ostromolták azt a házat]; és összeomlott: és nagy lett annak romlása [és hatalmas kár keletkezett benne; és teljesen elpusztult; (és összeomlott nagy zuhanással); Az összedőlt és romhalmazzá vált]” (Mát. 7,24-27).

Az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: ha azt akarjátok, hogy változzatok: „Az igének pedig megtartói (cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván (hogy be ne csapjátok) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (de nem cselekszi), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát (arcát): Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal (nyomban) elfelejtette, (hogy) milyen volt” (Jak. 1,22-24).

Mert: „A teljes (minden) írás (amit az Isten sugalmazott) Istentől ihletett és hasznos (jól használható) a tanításra, a feddésre (érvelésre, meggyőzésre), a megjobbításra (helyreállításra), [korrekcióra] az igazságban (megigazultságra) való nevelésre (oktatásra, képzésre). Hogy tökéletes [elkészült] legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre (jótettre) felkészített (kész legyen)” (2 Tim. 3,16-17).

És hogy mi az a kőszikla, amire építeni kell, arról így beszél a Szent Szellem az apostolon keresztül: : „(kérve) Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt [jelenlétében], aki ítélni fog élőket és holtakat (ítélkezni szándékozik élők és holtak fölött) az Ő eljövetelekor és az Ő országában.

Hirdesd az igét (evangéliumot), állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben (akár alkalmas, akár alkalmatlan), ints, feddj (érvelj, kérj, győzz meg), buzdíts (biztass, bátoríts) teljes béketűréssel (türelemmel) és tanítással (hozzáértéssel, tudománnyal)” (2 Tim. 4,1-2).

Dávid pedig így prófétál erről: „Zarándokének. Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll.

(Más fordítás. Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a harcos vagy a diadalmas Egyház legvége, végső határa, amit nem lehet megrázni, rendíthetetlen” (Zsolt. 125,1)