2017. szeptember 4.
Zsoltár 62. Az Istenben bízó ember áradozása; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 62,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek; karvezetőnek]
Jedutun [jelentése: dicséret, aki
magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó; dicsérő] szerint; Dávid [jelentése:
a szeretett, a dédelgetet; szerető; összekötő, egyesítő;
főember] zsoltára.*
*Mert: „Dávid és a
hadsereg parancsnokai a szolgálatra különválasztották Ászáf, (jelentése: gyűjtő) Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jedútún fiai közül azokat, aki prófétai
ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon Ez volt azoknak a
férfiaknak a jegyzéke, akik ezt az istentiszteleti szolgálatot végezték”
(1Krón. 25,1).
Az ő feladatuk volt: „Velük volt… a többi kiválasztott is, akiket
név szerint jelöltek ki, hogy így adjanak hálát az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak: Örökké tart szeretete! Hémánnál és Jedútúnnál voltak a kürtök,
cimbalmok és az Isten énekének szerszámai” (1Krón. 16,41).
Zsolt. 62,2 Csak Istenben nyugszom meg [(dúmijjáh): csendesülök el].
Tőle van az én szabadulásom [(jəšúʿáh): megmenekülésem, biztonságom,
győzelmem, a segítség csak tőle jön].*
*Mert: „Az Úr, Jahve
az Örökkévaló az én Uram, az én erős, hatalmas Istenem, az én kősziklám,
erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm. Őbenne bízom: hozzá menekülök, nála
keresek oltalmat, és menedéket. Ő véd meg engem, Ő az, aki megment,
megszabadít, biztonságba helyez. Az én menedékem, akit magasztalok, mentsváram,
az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne
van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a
hegyeken” (Zsolt. 18,3).
És ha szorongat az ellenség,
emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád
menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem.
Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj
engemet. Hiszen te vagy az én erősségem” „Rejtekhelyem és pajzsom vagy te;
igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni
tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm
Ő, pajzsom, akihez menekülhetek” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114;
144,1-2).
Ezért: „Csak ő
benne vigad, ujjong, örvend a mi szívünk, a mi bensőnk. Csak az ő szent nevében
bízunk!” (Zsolt. 33,21)
Zsolt. 62,3 Csak Ő az én kősziklám és szabadulásom. Ő az én (jəšúʿáh):
szabadítóm, megmentőm, jólétem, biztonságom, győzelmem]; Ő az én oltalmam,
[(miśəgáḇ)
menedékhelyem], azért nem rendülök meg soha.*
*Dávid boldog
megvallása és kérdése: „Mert kicsoda Isten az Úron [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalón] kívül? És kicsoda kőszikla a mi [hatalmas] Istenünkön kívül? [Más fordítás: Ki az
Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk]?” (Zsolt. 18,32).
„Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla
Istenünkön kívül?” (2Sám. 22,32).
Az Úr (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló az én Uram, kősziklám, (selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős kőváram. (məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam és hatalmas szabadítóm, megmentőm.
Az én ('él): erős, hatalmas Istenem,
az én kősziklám, erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm, Őbenne bízom: (ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek
oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez. Az én
védőpajzsom, oltalmazóm, üdvösségem szarva, és záloga. Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás,
segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség. Menedékem akit
magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki
fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).
Igen: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a
nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának
is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek
meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)
Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled
az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom
nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki
megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És
megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám.
22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy
körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8).
Zsolt. 62,4 Meddig támadtok még egy ember ellen; meddig törtök
ellene valamennyien, mint meghanyatlott fal és dűlő kerítés ellen [Más fordítás: Miért
akarjátok mindnyájan megölni? Meddig
fenyegetitek még ti mind az egyet, hogy ledöntitek, mint az omlott falat, mint
a düledező várfalat]?*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Azért e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, amely már
kiáll a magas kőfalon, amelynek aztán nagy hirtelen jő el romlása; (Más fordítás: azért úgy jártok bűnötökkel, mint a
magas kőfal, ha megreped, és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban
összedőlhet)” (Ésa. 30,13).
Zsolt. 62,5 Csak arról tanácskoznak, mi módon vessék őt le
méltóságából; szeretik a hazugságot; szájukkal áldanak, szívükben átkoznak.
Szela [Héber szerint: (jáʿac):
összeszövetkeznek, hogy (náḏaḥ):
letaszítsák (śə'éṯ):
méltóságából. (rácáh): Örömüket lelik, gyönyörködnek a (kázáḇ): hazugságban, becsapásban, megtévesztésben. (peh): Szájukkal (báraḵ): áldást mondanak, (qereḇ):
bensőjükben (qálal): megátkozzák].*
*Így
folytatja Dávid: „A
vajnál simább az ő szája, pedig szívében [(léḇ): bensőjében] háborúság van; lágyabbak beszédei az
olajnál, pedig éles szablyák [(pəṯíḥá): kivont éles kardok] azok”
(Zsolt. 55,22).
„Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot,
valótlanságot, hiábavalóságot,
gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól,
és [(dibbér): beszél] egyik a
másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával,
hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos,
alakoskodó beszéddel] kettős szívből
szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).
Jeremiás
prófétán keresztül folyatódik a kijelentés: „Nyelvük
olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az
országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek -
így szól az ÚR” (Jer. 9,2).
Zsolt. 62,6 Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van
reménységem. [Héber szerint: Csak ('ĕlóhím):
Istenben (dámam nep̄eš): nyugszom
meg, és csak Benne van (tiqəváh)
reménységem].*
*Mert: „Akik bíznak az
Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az
Örökkévalóban, olyanok mint a Sion hegye, amely meg nem inog, örökké megáll” (Zsolt. 125,1)
Zsolt. 62,7 Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én
oltalmam, erős váram, azért nem rendülök meg. [Héber
szerint: (cúr): Kősziklám Ő, és (jəšúʿáh):
szabadulásom, biztonságom, győzelmem, (miśəgáḇ):
menedékhelyem. Ezért én nem (môṭ):
ingadozom, és nem tántorodom meg].*
*Így
folytatja Dávid: „Mert te vagy az én menedékem, erős bástyám, s erős
tornyom az ellenség ellen” (Zsolt. 61,4)
„Az
Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én kősziklám,
és
erős kőváram. [(məcúḏáh
mácúḏ): erődöm, oltalmam, és hatalmas szabadítóm, megmentőm. Az én ('él): erős, hatalmas Istenem, az én kősziklám, erősségem, segítőm, oltalmam és
szabadítóm. Őbenne bízom: (ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és
menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez.
Az én
védőpajzsom, oltalmazóm, üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság,
jólét, erő, hatalom, dicsőség. Menedékem, akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram,
pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).
„Erős torony az Úrnak, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) neve, ahhoz folyamodik az igazzá
nyilvánított, és védelmet talál” (Péld.
18,10).
„Aki az Urat, (jəhóváh):
Jahvét az Örökkévalót) tiszteli annak erős oltalma van, fiainak
is menedéke lesz az” (Péld. 14,26).
Zsolt. 62,8 Istennél van szabadulásom [(jéšaʿ): segítségem,
üdvösségem, biztonságom, győzelmem] és dicsőségem; az én erős [(ʿôz
ʿóz): hatalmas] kősziklám, az én menedékem [(maḥəeseh): oltalmam]
Istenben van.*
*Így folytatja
Dávid: „Mert te vagy az én menedékem,
[(maḥəeseh):
oltalmam], s erős tornyom az ellenség
ellen [(páním'ôjéḇ 'ójéḇ): az ellenség előtt]” (Zsolt.
61,4).
Mert: „Bizony
elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas
kősziklára helyez] engem”
(Zsolt. 27,5).
„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak,
akik ismerik a te nevedet, [akik
igazán ismernek Téged], mert nem
hagytad el [soha] Uram Jahve, Örökkévaló, akik keresnek téged, [akik
hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,11).
Zsolt. 62,9 Bízzatok ő benne, és [(báṭaḥ): hagyatkozzatok rá]
mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk, [(maḥəeseh):
védelmünk a mi oltalmunk]. Szela.*
*És folytatja
Dávid: Mert: „Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul
(nem igazodik) a kevélyekhez és a
hazugságra vetemedettekhez!” (Zsolt.
40,5).
„Jobb az Úrban bízni, és Nála keresni oltalmat, mint
emberekben reménykedni, és bízni”
(Zsolt. 118,8).
„Bízzatok az Úrban, (jəhóváh: Jahvéban az
Örökkévalóban) mindenkor, mert az Úrban,
(jəhóváh: Jahvéban az Örökkévalóban) örök kőszálunk van. (jəhóváh: Jahve az Örökkévaló) a mi kősziklánk mindörökre” (Ésa.
26,4).
Zsolt. 62,10 Bizony hiábavalók a közembernek fiai és hazugok a
főembernek fiai; ha mérőserpenyőbe vettetnek, mind alábbvalók a semminél. [Héber szerint: Bizony
(heḇel): hiábavalók, mulandók,
értéktelenek az ('áḏám): emberi, az
ádámi faj (bén): gyermekei,
leszármazottai. És (kázáḇ):
hazugság, hamisság, valótlanság, becsapás, megtévesztő dolog, illúzió ('íš): minden egyes ember. Ha (mó'zén): mérlegserpenyőbe (ʿáláh): teszik, (jaḥaḏ): együtt is csak (heḇel):
lehelet, pára, köd].*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Ne bízzatok az előkelőkben, az emberi, ádámi faj
fiában, aki meg nem menthet! Ha elszáll a lehelete, visszatér földbe, és
azonnal semmivé válnak tervei” (Zsolt.
146,3-4).
Hiszen a céltévesztett ember
sorsáról így szólt az Úr: „Arcod
verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél.
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz. 3,19).
„Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból való, és
újból porrá lesz mindegyik” (Préd.
3,20).
„Ezt mondja az Úr: Átkozott, mert ('árar) átok alá helyezte magát az a
férfi, aki emberben bízik és hústestbe helyezi erejét, és testi erőre
támaszkodik, az Úrtól pedig elfordult és eltávozott az ő szíve!” (Jer. 17,5).
Zsolt. 62,11
Ne bízzatok zsarolt javakban, és rablott jószággal ne kevélykedjetek; a
vagyonban, ha nő, ne bizakodjatok. [Héber szerint: Ne
(báṭaḥ): bízzatok (ʿóšeq) erőszakkal kizsarolt dologban,
jogtalan haszonban, és (gázél):
rabolt jószágban vagy javakban (háḇal):
hiába reménykedtek, hiába bíztok. Ha a (ḥajil):
hatalommal szerzett gazdagság, vagyon (núḇ):
növekszik, gyarapodik is ne az (šíṯ léḇ)
irányítsa a szíveteket, bensőtöket].*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek
be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van! A tanítványok pedig
álmélkodtak, megdöbbentek, elcsodálkoztak, és megütköztek az ő beszédén; de
Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, és milyen sok bajjal jár az Isten
országába, az Isten királyságába bemenni! Kevesebb fáradtsággal megy át egy
teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába” (Márk. 10,23-25).
Mert: „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős
se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal
dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az
Úr, aki kegyelmet, szeretetet, jogot, és igazságot teremtek e földön; mert
ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr” (Jer. 9,23-24).
Zsolt. 62,12 Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt,
[és ezt a két dolgot értettem meg]
hogy a hatalom, és (ʿôz ʿóz): az erő] az Istené.
Zsolt. 62,13 Tiéd Uram [('ăḏónáj)] a kegyelem, és [a szeretet] is. Bizony te fizetsz meg
mindenkinek az ő cselekedete szerint!*
*Elihu így szól
Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a
Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet
néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem
cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).
Igen, az Úr: „megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az
ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint” (Róm. 2,6).
Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a
hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök
életet” (Gal. 6,7-8).
Az Úr Jézus az:
„Aki
ki lett szolgáltatva, és halálra adatott
bűneinkért, és félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és
feltámasztatott megigazulásunkért, igazzá nyilvánításunkért”
(Róm. 4,25).
Imádság:
Hálás vagyok Uram mindenre elégséges kegyelmedért. Add, hogy
ennek tudata járja át szívemet minden élethelyzetben. Ámen
Mit mond rólad Isten?
Gyönyörű vagy
„…úgy hívnak, hogy
gyönyörűségem…gyönyörködik benned az Úr…”
(Ésa. 62,4)
Ne evilág embereinek vallási és egyéb szokásait kövesd:
„Mert a mi országunk azaz polgárjogunk / modern szóval: állampolgárságunk
/ = magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk a mennyekben
van, ahonnét a megtartó szabadító, megmentő, üdvözítő, védő, pártfogó, gyógyító Úr Jézus Krisztust is, mint üdvözítőt várjuk türelmetlenül, sóvárogva”
(Fil. 3,20)
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A nagy ünnep
utolsó napján minden szempár a vízzel és borral teli aranyedényre szegeződik. A
papok készen állnak, hogy kiöntsék az italáldozatot az Úr előtt. Egy erre
kiválasztott pap magasba emeli a napfénytől csillogó edényt, és úgy tűnik, egy
pillanatra megáll az idő. Néma csend száll a sokaságra, miközben mindenki
feszülten várja, hogy meghallja a szent víz csorgásának hangját, amint az
oltár bronz serpenyőjébe öntik.
És ekkor valami
félbeszakítja a csendet: egy hang, amelyet évezredek óta nem hallottak már. Egy
hang, amelybe beleborsódzik a hátuk. Ez a hang Jézus Krisztusé, az Isten Fiáé.
Ő volt az Ige, aki a kezdet kezdetén szólt, és létre szólította az eget és a
földet. Most pedig itt van a jeruzsálemi templomban, feláll, és meghirdeti
királyi, sőt isteni rendeletét, Isten munkálkodásának egy új korszakát:
„Aki
szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondja,
annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek” (János 7:37-38).
Ez a rendelet van
érvényben továbbra is. Gyertek, és igyatok!
REINHARD BONNKE
2017. augusztus 31.
Zsoltár 61. A SZÁMŰZÖTT IMÁJA; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 61,1 Az éneklőmesternek [(nəḡínáh): a karmesternek;
a karvezetőnek,
húros] hangszerre [hárfára]:
Dávidé. [jelentése: szeretett;
dédelgetett; szerető; összekötő, egyesítő; főember].*
*A próféta is zenél
és énekel az Úrnak: „Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel” (Hab. 3,19).
Zsolt. 61,2 Hallgasd meg, oh Isten, az én kiáltásomat, [(rinnáh):
panaszomat, hallgass esdeklésemre];
figyelmezzél [(təp̄illáh): imádságomra], az én könyörgésemre.*
*És Dávid minden
helyzetben újra és újra így kiált az Úrhoz:
„Uram Jahve, Örökkévaló, figyelmezz
szavaimra, figyelj beszédemre, hallgasd meg szavam; értsd meg az én
sóhajtásomat. vedd füleidbe esdeklésemet, kiáltásomat, panaszomat!” (Zsolt. 5,2).
Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene;
szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én
imádságomat. (Más fordítás: Hallgass meg, ha
hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat,
könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat)! Hallgasd
meg Uram, az igazságot, az én igaz
ügyemet. Vedd észre könyörgésemet, és figyelj esedezésemre, imádságomra, mely
nem jő csalárd ajakról. Hallgasd
meg, oh Isten, az én kiáltásomat, hallgasd meg panaszomat; figyelmezzél az én
könyörgésemre, figyelj imádságomra. Hajtsd
hozzám Uram füledet, figyelj rám, és
hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény vagyok én!” (Zsolt. 4,2; 17,1; 61,2; 86,1).
Zsolt. 61,3 E föld széléről [('erec qáceh qéceh): végéről, határáról (qárá') segítségért] kiáltok te hozzád [az én szívem keserűségében, szorongó
szívvel]. Mert szívem elepedt [(léḇ ʿáṭap̄) bensőm elgyengült
elerőtlenedett]. Vígy el [(náḥáh): vezess] engem innen a sziklára, [(cúr):
a kősziklára]
ahova én nem jutok [(rúm): mert az
igen magas nekem. Emelj fel, helyez biztonságba].*
*És ha szorongat az
ellenség, emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek
meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar
szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem.
Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj
engemet. Ments ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te
vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram,
hűséges Isten” „Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!”
„Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és elítélik az ártatlannak vérét. De
kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája”
„Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR,
az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és
erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet
alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22;
119,114; 144,1-2).
Mert: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én kősziklám, kőszálam, szirtem, és erős
kőváram. Erődöm, oltalmam és hatalmas szabadítóm, megmentőm. Az én erős,
hatalmas Istenem, az én erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm. Őbenne
bízom: hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő
az, aki megment, megszabadít, biztonságba helyez. Menedékem, fellegváram,
pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).
Zsolt. 61,4 Mert te vagy az én menedékem, [(maḥəeseh): oltalmam], s
erős tornyom az ellenség ellen [(páním'ôjéḇ 'ójéḇ): az ellenség előtt].*
*Így folytatja
Dávid: „Az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvéhez, az
Örökkévalóhoz] kiáltok [és dicsérve
segítségül hívom], aki dicséretre méltó,
[akit magasztalok, aki (hálal): ragyog, fényt ad, világít] és megszabadulok [(jášaʿ): megszabadít,
megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől” (Zsolt. 18,4).
Mert: „Te vagy oltalmam, te
mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram,
Istenem ő benne bízom!” (Zsolt. 91,2).
Ezért: „Ha tábor
fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh): ha hadsereg áll is velem
szemben,és ha egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem
ijed meg]; habár had támad reám [és ha harcra kelnek ellenem, ha háború tör is
rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ)
bizakodom; reménykedem]” (Zsolt. 27,3).
Bizony: „Nem félek
[nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok
ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen
körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).
„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ):
sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ
jôm): veszélyes, gonosz napon];
eltakar engem sátrának rejtekében,
[sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur
cúr): magas kősziklára helyez] engem”
(Zsolt. 27,5).
Mert: „Erős torony az Úrnak, [(jəhóváh): Jahvénak, az
Örökkévalónak] neve, ahhoz folyamodik, és
oda fut az igaz, és védelmet talál” (Péld. 18,10)
„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak,
akik ismerik a te nevedet, [akik
igazán ismernek Téged], mert nem
hagytad el [soha] Uram Jahve, Örökkévaló, akik keresnek téged, [akik
hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,11).
Zsolt. 61,5 Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd
meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá [Héber szerint: (ḥásáh
kánáp̄ siṯəráh séṯer): hadd meneküljek szárnyad oltalmába; elrejtőzve
szárnyaid alatt]! Szela.*
*Dávid így
folytatja: „Az Úrhoz (ḥásah): menekülök, Nála keresek menedéket, oltalmat. Hogy mondhatjátok nekem, (núḏ
cippór cippôr: fuss, menekülj a hegyre, bujdoss el, mint a
kismadár” (Zsolt. 11,1).
Uram! „Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj]
meg engemet, mint szemed fényét,
[mint szemed világát]. Szárnyaid
árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]”
(Zsolt. 17,8).
Még amikor a világban – a
zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Bizony elrejt engem az ő hajlékába a
veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem” (Zsolt. 27,5)
„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az
embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)
„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra
rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé
= énem; életem; személyem), jobboddal
támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).
Mert: „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában
nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az
ő hűsége” (Zsolt. 91,2-4).
Zsolt. 61,6 Mert te, oh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat [Az én (néḏer neḏer): fogadalmamat];
a te neved tisztelőinek örökségét
megadtad nékem.
Zsolt. 61,7 Adj napokat a király napjaihoz, esztendeit nemzedékről
nemzedékre nyújtsd. [Más fordítás: Napokra napokat engedj a királynak, s évei
tegyék ki nemzedékek korát].*
*És az Úr
meghallgatta a könyörgést: „[(ḥaj): életet kért tőled: adtál néki hosszú időt ['óreḵ): hosszú életet], örökkévalót
és végtelent [soha véget nem érőt]. (Más fordítás: S te megadtad neki a (jôm): napok teljességét, hosszúságát, hogy
sokáig éljen, időtlen időkig)” (Zsolt. 21,5).
A feltámadott Úr
kijelentése: Ímé én vagyok: „az Élő;
pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké” (Jel. 1,18).
Zsolt. 61,8 Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet
rendeld ki, hogy őrizzék meg őt. [Héber szerint: Isten (páním
jášaḇ): módjára ülhessen trónján, és uralkodjék (ʿólám ʿôlám): örökké. (ḥeseḏ nácar): szeretet és hűség őrizze, és oltalmazza őt].*
*Isten válasza: „Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent olajommal
kentem fel őt, Akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én karom erősíti
meg őt. Nem nyomhatja őt el az ellenség, és a gonosz ember sem nyomorgatja meg
őt; Mert őelőtte rontom meg az ő szorongatóit, és verem meg az ő gyűlölőit. És
vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az ő
szarva. És rávetem az ő kezét a tengerre, és az ő jobbját a folyóvizekre. Ő így
szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg
elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom
néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő
magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,21-30)
És
hogy a prófécia kiről szól, azt az apostolon keresztül jelenti ki a Szent
Szellem: „És Ő (az Úr Jézus) a feje a
testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött
a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első” (Kol. 1,18).
Ő a
királyok Királya: „És ...,Jézus
Krisztus..., a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak
fejedelme...” (Jel. 1,5)
Az
a Király, aki nem más, mint: „...Jézus,
aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért
dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből
mindenkiért megízlelje a halált. Mert illendő vala, hogy akiért minden, és aki
által minden, sok fiakat vezérelvén
dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé”
(Zsid. 2,9-10).
És Dávid is megvallja a kérés teljesítését: „Szívének kívánságát [vágyát] megadtad [teljesítetted] néki; és
ajkainak kérését [óhajtását] nem
tagadtad meg. Szela. Sőt eléje vitted
javaidnak áldásait; színarany koronát tettél fejére. (Más fordítás: Eléje siettél üdvözítő (boldogító; gazdag) áldással, s fejére
színarany koronát helyeztél. (ḥaj): Virágzó, sikeres,
prosperáló életet
kért tőled: adtál néki hosszú időt 'óreḵ): hosszú életet, örökkévalót és
végtelent” (Zsolt. 21,3-5).
Zsolt. 61,9 Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy
beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon. [Héber
szerint: Így éneklem az (ʿaḏ):
örökkévalóságon át a Te nevednek dicséretét;
hogy (šálém): teljesítsem (néḏer
neḏer): fogadalmamat (jôm):
naponta].*
*Dávid szünet
nélkül dicséri az Úr nevét, az okot is kijelentve: „Dicsérem [(jáḏáh): megvallom, hálát adok,
köszönetet mondok; ünnepelem, dicsőítem és magasztalom] az Urat az ő
igazsága szerint, [aki igazságban honol, igazságosságáért és a megigazulásért] és éneklek [hárfakísérettel zengek, és
zsoltárral mondok dicséretet] a felséges
Úr nevének. [Más fordítás: Hálát
adok az Úrnak, (Jahvénak az Örökkévalónak),
mert igaz ő, zengem a felséges ÚR nevét, a magasságbeli nevének szól énekem]” (Zsolt. 7,18).
És: „dicsérlek
téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek” (Zsolt
18,50).
És erre buzdítja Isten népét
is: „Zengedezzetek [(zámar):
hangszeren játszva énekeljetek] az
Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak], ti hívei [(ḥásíḏ): ti szentjei]! Dicsőítsétek [(jáḏáh): megvallva, és
áldva] szent [(qóḏeš): az ő szentsége] emlékezetét” (Zsolt. 30,5).
Megvallva, hogy: „Tartozom, oh Isten, az én néked tett
fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat [Héber:
(šálam):
kész vagyok teljesíteni (néḏer neḏer): fogadalmamat, (tôḏáh):
megvallva hálámat]; Mert
megszabadítottál engem, és [(nácal nep̄eš): kiragadtad életemet]
a halálból, bizony az én lábaimat az
eleséstől [(dəḥí): botlástól, bukástól]; hogy járjak [(hálaḵ): éljek] Isten színe előtt [(páním): az Ő jelenlétében] az életnek világosságában [('ôr):
fényében, ragyogásában]. (Zsolt. 56,13).
Dávid példát ad arra, hogy
mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad
szól] dicséretem a nagy gyülekezetben
[a nagy közösségben]. És teljesítem
fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).
Jónás is erről tesz
megvallást: „én hálaadó szóval áldozom
néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).
Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim
ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).
És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép
között magasztallak téged” (Zsolt.
116,14).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy
gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te
(jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat
nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek
hűségedről és szabadításodról) nem
titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
És miért is kell még
hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt
maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk
dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő
ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)
„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való
csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit
örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).
Imádság:
Úr Jézus!
Nincs többre és másra szükségem, csak rád. Elég vagy nekem.
Köszönöm, hogy boldoggá tesz életemben való jelenléted. Ámen
Spurgeon: A szeretet.
A szeretet az egyetlen zsebkendő, amely felszárítja a
megszomorodottak könnyeit.
Joyce Meyer: Éld a mindennapokat egy nem mindennapi hozzáállással
„Ez az
a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok
118:24)
Úgy gondolom, hogy a zsoltáríró felfedezte
annak a titkát, hogyan tudjuk a mindennapjainkat egy nem mindennapi
hozzáállással élni. Egyszerűen kijelentette, hogy mivel Isten készít el minden
egyes napot, és minden egyes nap egy ajándék, ezért örülni fog neki és élvezni
fogja azt. Döntést hozott arról is, hogyan fogja magát érezni, ahelyett, hogy
megvárta volna, hogyan fogja magát érezni.
Isten jelenléte várakozással telivé teszi az
életet, ha az életet, mint egészet, megfelelően értelmezzük. Minden szent és
csodálatos, ha az Úrnak tesszük, és hisszük, hogy Ő velünk van. Kérdezd meg
magadtól, hogy vajon tényleg elhiszed-e, hogy Isten veled van a leghétköznapibb
tevékenységekben is? Ha a válaszod igen, akkor különleges napod lesz ma!
Útravaló gondolat: Örvendezni fogok a
mindennapjaimban, mert Isten mindennap velem van.
Joyce Meyer
Magyar fordítás: ahitatok.hu
https://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/657-eld-a-mindennapokat-egy-nem-mindennapi-hozzaallassal.html
NE FÉLJ!
Ne foglalkozz tovább a múltaddal, mert azt mondja az Úr:
„Ne félj, mert meg nem
szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről
elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel”
(Ésa. 54)
Maradj velem Uram!
„Vénségemig és
megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a Te karodat e
nemzetségnek, és minden következendőnek a Te nagy tetteidet. Hisz a te
igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda
hasonló Tehozzád, oh Isten?!
(Zsolt. 71,18-19)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)