2015. szeptember 7.

Jób. 6. fejezet: Az ember csak maga tudja a baját (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 6,1 Jób [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] pedig felele, és monda [(ʿánáh'ámar): megszólalt, és válaszolt]:

Jób. 6,2 Oh, [(lú lu' lú'): bárcsak] az én bosszankodásomat [(kaʿaś kaʿas): gyötrelmemet, kínomat] mérlegre vetnék, [(šáqal): megmérnék]. És az én nyomorúságomat [(hajjáh): romlásomat, szerencsétlenségemet, csapásomat, bajomat] vele együtt tennék a fontba [(jaḥaḏ násá' náśá' mó'zén): együtt, mérleg serpenyőjébe téve mérnék meg]!

Jób. 6,3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél [(ḥôl): homokjánál]; azért balgatagok [lácú: tántorognak, és haszontalanok] az én szavaim*

*És így folytatja a szenvedő Jób: Ha szólok is, nem kevesbednék a keserűségem, (nem enyhül fájdalmam); ha veszteglek is, (ha abbahagyom): akkor sem múlik el” (Jób. 16,6).

„Most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat” (Jób. 23,2).

De én nem tartóztatom meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, (beszélni fogok szorongó lélekkel) és panaszkodom az én szívemnek keserűségében” (Jób. 7,11).

Bizony: „Súlyos a kő, és nehéz a homok, de az istentelen / az Isten nélkül élő gyötrelme, kínzása mindkettőnél nehezebb” (Péld. 27,3).

Jób. 6,4 Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]*

*És így folytatja Jób: Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12).

És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18).

Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).

„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).

Dávid panaszkodik, de megvallja szenvedése okát is: Uram! „nyilaid belém akadtak, (belém hatoltak) és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban (nincs sértetlen csontom) vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet (összecsaptak fejem fölött); súlyos teherként (nehezednek rám), erőm felett. Megsenyvedtek, (elgennyesedtek) megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt. Lehorgadtam, (elcsüggedtem), meggörnyedtem nagyon; naponta szomorúan járok (mint aki gyászol). Mert derekam megtelt gyulladással, (égő fájdalommal van tele) és testemben semmi ép sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége (gyötrelme miatt jajgatok)” (Zsolt. 38,3-9).

Jób. 6,5 Ordít-é a vadszamár a [(deše'): zsenge] zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

Jób. 6,6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Jób. 6,7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér [Héber: (má'én): nem akarom (nḡʿ): érinteni sem, (dəvaj leḥem): undort keltő étel. Irtózom még hozzányúlni is]!

Jób. 6,8 Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek;

Jób. 6,9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

Jób. 6,10 Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Jób. 6,11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?!

Jób. 6,12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzbóljött létre a [(báśár):] (hús)testem]?

Jób. 6,13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!

Jób. 6,14 A szerencsétlent [(más): bajbajutott, reménytelen helyzetűt] barátjától részvét [(ḥeseḏ): jóindulat] illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét [(jirə'áh): tiszteletét]*

*Mert a „barátok” így vigasztalták Jóbot: „Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed [(l'h): gyengének, erőtlennek bizonyulsz, és türelmedet veszted]; hogy téged ért a baj, [(nʿ): hogy téged sújt a csapás] elrettensz [(bhl): megrettentél, és összezavarodtál]? »Más fordítás: De most, hogy te kerültél sorra, megzavarodsz? Mikor téged ér baj, mindjárt elhagy erőd«. Nem bizodalmad-é, és [nem ad bizodalmat] a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége [a te feddhetetlen utad, és igazságos életed]? »Más fordítás: Hová lett istenfélelmed, kitartásod, béketűrésed, türelmed, s útjaid tökéletessége« (Jób. 4,5-6).

A „barátok” igét idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat (ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat) a nyomorúságnak (és gyötrelemnek) idején: szűk (és kevés) a te erőd” (Péld. 24,10).

Jób. 6,15 Atyámfiai [('áḥ): embertársaim] hűtlenül elhagytak [(bḡḏ): elpártoltak], mint a patak, mint a [(naḥəláh naḥal): folyó], amint túláradnak medrükön, amint [(ʿáḇar'áp̄íq): kiárad medréből]*

*És folytatja Jób: Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem” (Jób. 16,4.20).

„Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt” (Jób. 17,1).

„Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kívánom védeni ügyemet. Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok. Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok!” (Jób. 13,3-5).

Jób. 6,16 Amelyek szennyesek [(qáḏar): piszkosak, zavarosak, sötétté válnak] a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög;

Jób. 6,17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

Jób. 6,18 Letérnek útjukról a vándorok; felmennek a sivatagba utánuk és elvesznek [Más fordítás: Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre a pusztába jutnak, és elpusztulnak].

Jób. 6,19 Nézegetnek utánuk Téma, a [(témá' têmá'): sivatag] vándorai [(hălíḵáh): karavánjai]; Sébának [jelentése: eskü; hét; iszákos; ember] utasai [a sébai vándorok] bennük reménykednek.

Jób. 6,20 Megszégyenlik, hogy bíztak, [(bvš): szégyenkeznek, mert csalódnak várakozásukban,] közel mennek [(bô'): közösséget keresnek] és elpirulnak [(ḥap̄ér): csalódnak, amikor odaérnek].

Jób. 6,21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek [Más fordítás: Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek].

Jób. 6,22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból, a ti [(kôaḥ kóaḥ): erőtökből] ajándékozzatok meg engem?

Jób. 6,23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? [Héber: (málaṭ): mentsetek meg a (cár car): szorongattatás, nyomorúság, gyötrelem  (jáḏ): erejétől,  a (ʿáríc) félelmetes, rettenetes, vad, erőszakos (jáḏ): kezéből (páḏáh): váltsatok ki]?

Jób. 6,24 Tanítsatok meg és én elnémulok [(ḥáraš) csendben maradok, és elhallgatok], s amiben tévedek, értessétek meg velem.

Jób. 6,25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok [Héber: Az (márac): erőteljes (jóšer): igaz ('émer): beszéd (jḵḥ): érvel, bizonyít, védekezik, ti meg cáfoljátok, vitáztok]?

Jób. 6,26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai [Héber: (milláh): szavakat (jḵḥ) cáfoltok meg, szavakkal vitatkoztok? (ḥášaḇ): hiszen (rúaḥ) hiábavaló a (já'aš): reménytelen, kétségbeesett ember ('émer): beszéde]!

Jób. 6,27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is. [Héber: Az (jáṯôm): árva, magányosra, megfosztottra is (náp̄al): rárontanátok, és megtámadnátok, és (káráh): vermet ásnátok a (réjaʿ réʿa): barátnak is]?!

Jób. 6,28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom. [Héber: Hát (já'al): tessék (pánáh): megfordulni, én (páním): őszintén, nyíltan beszélek, nem fogok (kázaḇ): hazugnak bizonyulni].

Jób. 6,29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll [(šúḇ): Hagyjátok abba, ne legyen álnokság (ʿavəláh ʿável ʿevel): gonoszság, csalás, jogtalanság) ! (šúḇ): Hagyjátok abba, még mindig igazam van].

Jób. 6,30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot? [Nem (bín): különböztetné-e meg, nem érzékelné-e a nyelvem a (havváh): romlást, pusztulást, rosszindulatot, gonoszságot]?



Vágyom Veled lenni drága Jézus

Az Úr Jézus kijelentése:

Miért nem kaphat Szent Szellemet az óember?
Mert csak az új teremtés tudja elhordozni.


Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az; megszűnt a régi, és valami új valósult meg, új jött létre” (2 Kor 5,17)



Az Úr Jézus:

Akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek(Luk. 10,19).  



Óh Uram!

„Közel jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel (Csel. 2,28)

Isten gyermekei biztonságban vannak, mert:

„Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5 Móz. 33,27)



Te vagy

az a tanítvány, akit Jézus szeret!



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Jézus azt mondta a tanítványainak: „Emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők fehérek már az aratásra” (János 4:35).


Ezért megyünk. Ezért prédikálunk. Ezért vagyunk készek kockáztatni mindent és megfizetni bármekkora árat; az aratásért és azért, Aki az életét adta, hogy „senki el ne vesszen”. DANIEL KOLENDA



BIBLIA



Mai Ige

„Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem."
Zsoltárok 23:4


www.maiige.hu





Ervin - Táncolj az Úr előtt

2015. szeptember 5.

Ige: A testté lett Igéről

Az Úr Jézus: „Mikor Istennek formájában* alakjában létezett, nem tekintette, és nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, vagyis nem tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell [Más fordításban: Ő ugyanis minden tekintetben Isten volt, mégsem ragaszkodott ahhoz, hogy Istennel egyenlő]** (Fil. 2,6)

*Forma (morphé): - alak, forma, megjelenés, külső. Egy test, tárgy stb. látható megjelenési formája. Alak, külső megjelenés; képe valakinek, vagy valaminek; valódi forma (idea).

**Így magyarázza ezt a titkot a Szent Szellem: „Kezdetben már vala az Ige, a (logosz). És az Ige az Istenben vala, és Isten maga vala az Ige. Eredetileg Ő az Isten. Minden, vagyis a mindenség Őáltala lett, Őáltala teremtetett, rajta keresztül támadt, általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, semmi sem teremtetett, ami lett, ami teremtetett, létrejött. S egyetlen létező sem lett Őnélküle. És az Ige, a (logosz) hústestté lett és lakozék, azaz itt élt, sátorozott, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk, vagyis közöttünk vett szállást. És láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, mint az Atyából származó egyszülött dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, aki maga vala a VALÓSÁG, akit kegyelem és igazság tölt be. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért, kegyelmet kegyelemre halmozva. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette és nyilatkoztatta ki Őt. Ő jelentette ki, hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá. (Ján. 1,1-3.14.16.18). 

A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy vagyunk” (Ján. 10,30)

 A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Jn. 14,9-11)

Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert tetszett az Atyának, az egész Teljességnek, hogy Őbenne lakozzék. [Más fordítás: Minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti]. „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, azaz (szómájában): énjében(Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15)

Őbenne: Aki képe, vagyis képmása a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. Aki az egész teremtés legelőször előhozottja. „Aki, azaz Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása. Aki hatalmas szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget. Aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„Pál apostol vallástétele: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben. Igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)




Feltámadt az Úr!

Spurgeon: A nyugodt alvásról

Azok alszanak a legédesebben, akiket a hit ringatott el.
A legpuhább vánkos az isteni Ige,

és a legjobb  paplan a krisztusi üdv bizonyossága.



„Mivel:

Az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az Evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. … soha nem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.”

I Thessz. 2:4-6)




Mózes ezt a kijelentést kapja a szeretet Istenétől: 

héber szöveg szerint: Aki megtartja szeretetét, és megigazulttá teszi a törvény nélküli állapotban lévő, Isten nélkül élő, céltévesztetteket, és a vád alá esőket. És a vádolhatókat ártatlannak nyilvánítja, fölmenti, és a törvényszegő apák gyermekeit a harmadik és negyedik generációhoz / nemzedékhez tartozó unokákat és dédunokákat is” (2 Móz. 34,7).


A magyar fordítás: „Aki irgalmas marad, és megtartja szeretetét ezeríziglen; megbocsátja a bűnt, vagyis a céltévesztést, hitszegést és vétket. De nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.



Megvallás: Nem félek a testi ember félelme szerint.

Mert: Uram Te azt mondtad nekem, hogy Szellem szerint járjak (Gal.5,16) és a testi ember útján ne járjak, és félelme szerint ne féljek, hanem Téged, a Seregek Urát szenteljem meg, Téged féljelek, és Te nekem szenthely leszel. (Ésa. 8,11-13) ezért én az Úr Jézus nevében megvallom, hogy Szellem szerint járok és élek, nem test szerint, ezért én nem félek a testi ember félelme szerint. (Gal.5,16.25)





Pintér Béla - Legjobb barátom - szöveggel

Eötvös: A szigorúságról

Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük.