Zsolt.
23,1
Dávid [jelentése:
szeretett, szerető, összekötő, egyesítő, főember] zsoltára [hangszerkísérettel énekelt
dicsőítése]. Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én pásztorom. Ő [(ráʿáh): legeltet, pásztorol, táplál, ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem]; nem szűkölködöm [(ḥásér):
nem szenvedek hiányt,
semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem leszek].*
*És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Úr Jézus jelen ki: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét
adja a juhokért” (Ján. 10,11).
És
hogy ki Ő, arról Mózes így prófétál. Ő: „… az Isten, aki pásztorom, aki gondomat
viselte, amióta vagyok, mind e napig” (1 Móz. 48,15).
És
így imádkozik Dávid. „Tartsd meg a te
népedet és áldd meg a te örökségedet, (légy pásztora) legeltesd (és gondozd örökké) és
magasztald fel őket mindörökké!” (Zsolt. 28,8-9).
Az Úr válasza az imára: „És (én megszabadítom, és) megtartom
az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és
juh között (vagyis igazságot teszek bárány és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort,
hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik
pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid,
fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24).
János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy
kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek
többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség:
Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő
forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet”
(Jel. 7,16-17).
Ézsaiás
is a jó Pásztorról prófétál: „Ímé, az Úr
Isten (az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, jutalma (vagyis
szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért
fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor,
nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza
őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).
És
hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/):
Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és
magam tudakozódom utána (és én
viselem gondjukat). Miképpen a
pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan
a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely
napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova
szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (az országokból), és beviszem őket az ő (saját)
földjükre, és legeltetem őket Izráel
hegyein, a mélységekben (vagyis a
völgyekben) s a föld minden
lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein lészen
akluk (és Izráel magas hegyein
fognak tanyázni), ott
feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én
magam legeltetem nyájamat, (és én
keresek nekik pihenőhelyet) s én
nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet
visszaterelem), s a megtöröttet
kötözgetem (a sérültet bekötözöm),
s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és
legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy
kell)” (Ezék. 34,12-16).
És
így folytatja az Úr Jézus: „Mert az
embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis
életét), hanem hogy megtartsa, (és
megmentse)….” (Luk. 9,56).
Péter
apostolon keresztül hangzik az isteni szó: „Mert
olyanok valátok, mint [(planaó): elkóborolt], és tévelygő
juhok, [akiket megtévesztettek],
de most megtértetek
[visszafordultatok] lelketek, vagyis
[(pszükhé): életetek] pásztorához és felvigyázójához (és
gondviselőjéhez, oltalmazójához)” (1 Pét. 2,25).
És ezért: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő
gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19).
Zsolt. 23,2 Füves legelőkön, [zöldellő réteken legeltet], és nyugtat engem, és csendes vizekhez
terelget, és [a megújulás vize mellett
nevel] engem.
Zsolt.
23,3
Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez
híven]. »Héber szerint: (šúḇ):
visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš):
engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«*
*Dávid így kéri az Urat: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör
ellenségem]; egyengesd [s tedd
járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat
[ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).
És:„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem,
ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban (hűségesen) és taníts engem, mert te vagy az én
szabadító Istenem, mindennap várlak téged (mindig benned reménykedem)” (Zsolt.
25,4-5)
Pál
apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát: „Istennek
igazsága pedig a Jézus
Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22)
És
az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én
vagyok az út, az igazság és az
élet...”(Ján. 14,6).
És
Ő: „Igazságban járatja az alázatosokat,
és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat (a szelídeket). Az Úrnak minden útja (minden ösvénye) kegyelem (szeretet) és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják” (Zsolt. 25,9-10).
És
Dávid folytatja imáját: „Mert kősziklám
és védőváram vagy te; vezess (és terelgess) hát engem a te nevedért és vezérelj engemet” (Zsolt. 31,4).
Az
apostol megvallása: „…E kőszikla pedig a Krisztus volt” (1 Kor. 10,4).
És
az Úr válasza az imára: „A vakokat oly
úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem
tudnak; (ismeretlen ösvényeken viszem őket). Előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet
(a rögös utat) egyenessé (simává); ezeket cselekszem velük, és őket el nem
hagyom” (Ésa. 42,16).
És
a hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az
igazságnak útján (ösvényén) járok, és
az igazság (a megigazulás) ösvényének
közepén” (Péld. 8,20).
Zsolt. 23,4 Még ha a halál árnyékának
völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te
velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber szerint: Még ha a (caləmáveṯ): halál
mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem
rettenek meg a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy, és (šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ mišəʿénáh) támogat,
bátorít, és biztonságot ad]*
*És így folytatja Dávid: „Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem
ember?” (Zsolt. 118,6).
Hiszen:
„Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége
(életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől remegjek? (Zsolt. 27,1).
Mert
Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és
vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe
fogadsz” (Zsolt. 73,24).
Zsolt.
23,5
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt [az én (cárar): üldözőim,
szorongatóim (páním) szeme láttára]; elárasztod [megkened] fejem olajjal;
csordultig van [színültig töltötted] a poharam*
Zsolt. 23,6 Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem
[és szereteted kísér] életem minden napján,
s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök
időkön át]*