Zsolt. 14,1 Az éneklőmesternek; [A karmesternek; a karvezetőnek] Dávidé. [Zsoltár] Azt mondja a balgatag* [(náḇál): bolond, ostoba, esztelen, istentelen,
vagyis Isten nélkül élő] az ő szívében [magában]: Nincs Isten, [nem is létezik]. Megromlottak,
útálatosságot cselekedtek; [utálatosak lettek törekvéseikben, szörnyűség, amit művelnek] nincs,
aki jót cselekedjék [egyetlen egy sincs]**
*Balgatag:
Értelmes, bölcs tájékozódás és az ennek megfelelő helyes magatartás hiánya.
Egyik jele Isten akaratának megvetése.
**A gonosz – a sátán, és az ő szolgái – így gondolkoznak: „A gonosz [hitetlen, céltvesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében,
és elbizakodottságában] senkit sem
tudakoz, és [nem keresi az Urat].
Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolatja” (Zsolt.
10,4)
„Mert a bolond
csak bolondot beszél, és az ő szíve hamisságot forral, hogy istentelenséget cselekedjék,
és szóljon az Úr ellen tévelygést, hogy az éhező lelkét éhen hagyja, és a
szomjazó italát elvegye. A csalárdnak eszközei csalárdok, ő álnokságot tervez,
hogy elveszesse az alázatosokat hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is”
(Ésa. 32,6-7)
A
Szent Szellem – a kijelentés fontossága miatt – megismétli Isten véleményét: „Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs
Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs, aki jót
cselekedjék” (Zsolt. 53,2).
Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem
akarunk tudni utaidról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy
szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és
mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és
ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).
A magát
mindenhatónak képzelő gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy
szavára hallgassak…? Nem ismerem az Urat…” (2 Móz. 5,2).
És
ez nem változik, Pál apostolon keresztül így szól a Szent Szellem: „amint meg van írva: „Nincsen igaz, és
igazságos, vagy megigazult ember egy sem, nincsen senki, aki értse, aki
belássa, és tudja, nincsen senki, aki keresse Istent. Mind elhajlottak,
letértek az útról, eltévedtek valamennyien. mindannyian egyaránt értéktelenné
lettek, megromlottak, elfajzottak; hasznavehetetlenekké váltak, és
nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem” (Róm. 3,10-12).
Ez
pedig így lett megírva: „Ezt gondolja, és mondja is a balgatag, a
bolond az ő szívében, az ő bensőjében:
Nincs Isten. Megromlottak és utálatos
hamisságot cselekedtek, nincs, aki jót cselekedjék. Isten letekint a mennyből
az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan
elhajlottak, és elpártoltak tőle,
és valamennyien egyaránt megromlottak,
nincsen, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is, vagyis egyetlen ember sincs”
(Zsolt. 53,2-4).
Zsolt. 14,2 Az Úr [Jahve] letekintett [lenézett] a mennyből az emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira,
hogy meglássa, ha van-é [köztük] értelmes, [értő lelkű; okos] Istent kereső [aki Istennel gondol]?*
*Az Édenen kívül került emberről, így szól a Szent Szellem: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy
meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát, mert mindenki
rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12).
Az
Úr ismeri a szíveket: „Az égből letekint
az Úr, látja az emberek minden fiát. Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára.
Ő alkotta mindnyájuk szívét, és jól tudja minden tettüket” (Zsolt. 33,13-15)
És
amit lát: „Amint meg van írva, hogy
nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)
És
hogy megértsék Őt: „...Isten megjelent
testben...” (1 Tim. 3,16)
És: „...Ő
eljött a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem
ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11).
Zsolt. 14,3 Mindnyájan elhajlottak [elfordultak Tőle]; egyetemben elromlottak, [hiábavalókká,
haszontalanokká lettek] nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy
sem*
Zsolt. 14,4 Nem tudják-é [(jḏʿ): nem
értik-e] ezt mind a gonosztévők [akik rosszat
('áven
páʿal): hiábavalóságot,
hazugságot, csalást cselekednek,
aminek következménye a baj, csapás, szerencsétlenség. Nem térnek észre? Nemde
mind értelmetlenek]? Akik megeszik [('áḵal): felemésztik,
pusztítják] az én népemet [(ʿam): és az emberiséget is], mintha kenyeret ennének, [mint a falat
kenyeret], az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót] pedig segítségül nem hívják [akik nem kiáltanak segítségért az Úrhoz]?*
*Az Úr Igéje az Ő népét - és az emberiséget is - félrevezetőkről: „Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób
elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? Ti
gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és
csontjaikról a húst. Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt,
csontjaikat összetörtétek, és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy
bográcsba kerül. Majd kiáltanak még az Úrhoz, de ő nem válaszol nekik, hanem
elrejti orcáját előlük akkor, mert gonosz tetteket követtek el. Ezt mondja az
ÚR azokról a prófétákról, akik félrevezetik népemet, akik békességet hirdetnek,
ha van harapnivalójuk, de hadat indítanak az ellen, aki nem ad nekik enni:
Olyan éjszaka száll rátok, amelyben nem lesz látomás, és olyan sötétség,
amelyben nem lesz jövendölés. Leáldozik a próféták napja, nappal is sötétség
borul rájuk. Szégyent vallanak a látnokok, pironkodnak a jósok, eltakarják
arcukat mindnyájan, mert nem kapnak választ Istentől” (Mik. 3,1-7)
Ezek:
„Nem tudnak, nem értenek, setétségben
járnak; a földnek minden fundamentoma inog” (Zsolt. 82,5)
„Mert a bolond
csak bolondot beszél, szívében álnokságot forral, elvetemülten jár el.
Tévelygést hirdet az Úrról, éhezni hagyja az éhes embert, megfosztja italától a
szomjazót. A gazembernek gonoszak az eszközei, és galádságot tervez: hazug
beszéddel megrontja az alázatosokat, még ha a szegénynek igaza van is. (Ézs. 32,6-7)
Az apostolokon keresztül világítja meg a
Szent szellem az előbbi próféciákat, és azok beteljesülését: „Valának pedig hamis próféták is a nép
között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes
eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta őket,
megtagadván, önmagukra hirtelen való veszedelmet hoznak. És sokan fogják
követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a
telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek
kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad” „Ezek
zúgolódók, panaszolkodók, a maguk kívánságai szerint járók; szájuk kevélységet
szól, haszonlesésből személyimádók. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg
azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő
istentelen kívánságai szerint járnak. Ezek azok, akik ...érzékiek, kikben
nincsen Szent Szellem (2 Pét. 2,1-3;
Júd. 1,16-19)
És
mert Isten népe ezekre hallgat, ezért azt mondja az Úr: „Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak ők, és
nem értelmesek! Bölcsek ők a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!” (Jer. 4,22).
Zsolt. 14,5 Majd rettegnek rettegéssel, [és ott
remegnek félelemmel, hol nem volt félelem; Mert majd rettegés veri őket,
amilyen rettegés még nem volt] mert Isten az igaz [a megigazult] nemzedékkel van!
Zsolt. 14,6 A szegénynek [(ʿání): elnyomottnak, szerencsétlen
nyomorultnak, szűkölködőnek] tanácsát [(ʿécáh): tervét, szándékait] kicsúfoljátok, [(bvš): csúffá tettétek, megszégyenítettétek, megzavartátok, meghiúsítottátok].
Mert az Úr az ő
bizodalma [(maḥəseh maḥaseh): reménysége, menedéke, védelme,
oltalma].
»Más
fordítás: Ti meghiúsítottátok tervét a szegénynek, az Úr
azonban menedéke marad«
Zsolt. 14,7 Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás
[az üdvösség]! Mikor
az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel [Bárcsak eljönne a Sionról Izráel
szabadulása! Amikor az ÚR jóra fordítja népe sorsát, ujjong majd Jákób, és örül
Izráel]*
*Dávid nem szűnik meg buzgón kérni, és
megvallani az Úr szabadítását, példát adva nekünk: „Oh, vajha eljönne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr
visszahozza az ő népének foglyait, örül majd Jákób és vigad Izráel!” (Zsolt. 53,7)
És ennek a vigadásnak és ujjongásnak
hogyan kell történnie, arról így szól Isten Igéje: „...Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az
Úrnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem számára.
Minthogy kezdettől fogva nem mívelték ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást
bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a
rendtartás szerint” (1 Krón. 15,12)
A
rendtartásról pedig már a próféták is szóltak, akik azt hirdették, hogy: „…
mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül (vagyis üdvözül); mert a Sion hegyén és
Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a
megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).
Ezt
a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után: „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak
nevét segítségül hívja, üdvözül” (Csel.
2,21).
És hogy ki az az Úr,
akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: „…akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely
helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).
Isten
ládája – a kijelentés ládája – vagyis az Úr Jézus előképe – sátorban, azaz a mi
testünkben kell hogy lakjon: „Csináltata
pedig Dávid magának házakat az ő városában; és helyet készített az Isten
ládájának, és annak sátort állított fel” (1
Krón. 15,1)
És
itt állandóan ment – és megy – a dicséret, Isten igéjének megvallása és
könyörgés énekkel: „Grádicsok éneke.
Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így
szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan
cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat,
mint patakokat a déli földön!” (Zsolt.
126,1-4) És az Úr válasza: „És ha
majd ...megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind
aszerint, amint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből
és teljes lelkedből: Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és
könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, akik
közé oda szórt téged az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva,
onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged” (5 Móz.
30,1-4)
A
második templom építésekor újra hangzik a könyörgés Isten népéért: „Oh, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet
parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: Ha ti vétkeztek, én meg
elszélesztelek titeket a népek között. Ha pedig megtérendetek hozzám és
megtartjátok parancsolataimat és cselekszitek azokat: még ha az égnek utolsó
szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és
beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!” (Nehem. 1,8-9)
Az
Úr válasza: „Ímé én összegyűjtöm őket
mindama földekről, amelyekre kiűztem
őket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom
őket e helyre, és lakni hagyom őket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én
pedig nékik Istenük leszek” (Jer. 32,37)
És hogy honnan és kiket űzött ki az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: A bűneset után az Úr: „...kiűzé az embert, és oda helyezteté az
Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját,
hogy őrizzék az élet fájának útját” (1
Móz. 3,24)