Készítette: Keresztény szemmel
2013. november 4.
Istennel!
Készítette: Keresztény idézetek ツ
Isten segítségével nem lesz kisebb a "hegy", de könnyebb lesz a "hegymászás" !
2013. november 3.
Ige: A prófétákról, és a próféciákról.
Ők azok: „Akiknek
megjelentetett, [és kinyilatkoztatást
kaptak; akik előtt leleplezték] hogy nem maguknak, hanem nékünk
szolgáltak azokkal [az örvendetes
közlésekkel]. Amelyeket most [és mostantól] hirdetnek néktek azok, akik
prédikálták néktek az Evangéliumot [vagyis
amiket most az Evangélium, vagyis az örömüzenet,
a győztes hadvezérről szóló jó hír hirdetői prédikálnak] nektek az egekből [vagyis a mennyből] küldött Szent Szellem által, amikbe angyalok [sóvárogva] vágyakoznak betekinteni”* (1 Pét. 1,12)
*A
feltámadott Úr ezt a parancsot adta apostolainak: „Nékem [és bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért
[tehát], tegyetek tanítványokká
[és tanítsatok] minden
népeket [az összes
nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a
Szent Szellemnek nevében [hatalmába,
dicsőségébe, erejébe], Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt,
amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ
végezetéig [vagyis e
kor célba érkezéséig, beteljesedéséig]. Ámen!” (Mát. 28,18-20).
De ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a
Szent Szellem eljő
[és leszáll] reátok: és lesztek nékem
tanúim [bizonyságtevőim] úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,8).
Lukács bizonyságtétele a kapott parancsról így
hangzik: „És monda nékik: Így van
megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból [a halottak közül] harmadnapon. És prédikáltatni [és hirdetni kell] az ő nevében a
megtérésnek és a bűnök bocsánatának [vagyis hirdetni kell a gondolkozásmód megváltoztatást (az észre térést) az
Ő nevében a bűnök megbocsátása végett] minden pogányok [minden nép; az összes
nemzetek] között,
Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. [Ti vagytok erre a tanúk]. És ímé én
elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét [én elküldöm nektek, akit Atyám ígért]; ti pedig maradjatok Jeruzsálem
városában [ti pedig maradjatok
a városban], mígnem
felruháztattok mennyei erővel [Más
fordítás: Ti várjátok a városban mindaddig, amíg a Magasságból jövő hatalomba
bele nem öltöztetnek titeket]” (Luk. 24,46-49).
És ők hirdették az örömhírt: „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal
és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel az ő akarata szerint” (Zsid. 2,4)
Buzdítás
„legyetek mindnyájan
egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak” (1 Pét.
3,8).
Igazság és kegyelem
"Az igazság az, ha azt kapjuk,
amit érdemlünk. Az irgalom az, amikor többet kapunk, mint amit érdemlünk.
Kegyelem viszont az, amikor megkapjuk azt, amit nem érdemlünk."
Éppen elég
"...nem volt fölöslege
annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett..."
(2Mózes 16:18)
A pusztában Isten mannát
küldött népének, hogy táplálja õket. A manna minden reggel csodálatos módon ott
volt: ...és szedett ki többet, ki kevesebbet. Amikor azután megmérték ómerrel,
nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet
szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni." (2Mózes
16:17-18).
Észrevetted már, hogy vannak
az életben olyan idõszakok, amikor Isten áldásai rád szállnak... és kísérnek
téged" (5Mózes 28:2)? Imáidra választ kapsz, az orvosi leletek jók, a
számlák ki vannak fizetve, a munkahelyeden minden jól megy, és végre gyerekeid
is jó vágányon haladnak. Amikor így van, örvendezz, és adj hálát Istennek
jóságáért!
Aztán vannak olyan idõk is,
amikor Isten ahhoz ad éppen elég" világosságot, hogy a következõ lépést
megtedd. Ilyenkor arra tanít, hogy napról napra (sõt néha óráról órára) bízz
benne; tedd próbára Igéjét, és meglásd, hogy Szeret az Úr, azért nincs még
végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul..." (Jeremiás
siralmai 3:22-23).
A lényeg: Isten soha nem
engedi, hogy a holnapra való mannát ma gyûjtsük be. A Biblia azt mondja: Az én Istenem
pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az õ gazdagsága szerint
dicsõséggel" (Filippi 4:19). Azt akarja, hogy bízd magad Õrá, az
Adományozóra, és ne az adományra; hogy bízz Benne, hogy be fogja tölteni minden
szükségedet; hogy számíts rá, hogy jó dolgokat fog kihozni rossz helyzetekbõl
is. Nem akarja, hogy feszült és ideges legyél, hanem, hogy: imádságban és
könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten elõtt"
(Filippi 4:6).
Azt akarja, hogy ne gyötrõdj
többé azon, hogy egyedül vagy, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem
hagy el téged, és nem marad el tõled" (5Mózes 31:6); hogy ismerd fel, hogy
nem számít, mi mindent hoz az élet, sosem kell megkérdõjelezned az Õ
szeretetét, mert az ...örökkévaló..." (Jeremiás 31:3).
http://maiige.hu/
9. Isten ígérete valóság
C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT
Csodálatos dolog, hogy az
örökkévaló Isten ígéreteket tesz saját teremtményeinek. Mielõtt szavát adta,
szabadon azt csinált, amit akart; de
miután ígéretet tett,
szavahihetõsége és becsülete kötelezte, hogy azt tegye, amit mondott.
Számára ez valójában nem
szabadságának korlátozása, mert az ígéret mindig uralkodói akaratának és
tetszésének kinyilvánítása, és neki mindig örömet szerez, ha ígérete szerint
cselekszik. Isten részérõl nagy dolog, ha vállalja egy
szövetség kötelékeit, mégis
ezt tette.
Az Úr az emberekkel
megkötötte a kegyelem szövetségét, amelyben megerõsítette az ígéreteit, nem
csak azzal, hogy szavát adta, de meg is esküdött. ’Így e két változhatatlan
tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erõs bátorításunk van
nekünk, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk
az elõttünk levõ reménységet’
(Zsid 6,18).
Ebben a szövetségben sok
becses ígéret van, amelyek mind megerõsítést nyertek Jézus Krisztusban, és örök
idõkre megalapozták Isten szavahihetõségét. Ez a mi reménységünk. Ahogy Pál
írta Titusznak: ’Az örök élet reménységére,
amelyet az Isten, aki nem
hazudik, örök idõk elõtt megígért.’
Isten ígéretet tett, és mi
eme ígéret szavahihetõségére építjük bizalmunkat örök
idõkre. Nem gondoljuk, hogy
meggondolatlanság lelkünk üdvözülését hûséges Teremtõnk ígéretére alapozni.
Hogy megkönnyítse nekünk a bizakodást, Isten az ígéreteket nemcsak szóban mondta
el, hanem írásban is rögzítette. Az emberek szeretik, ha a szerzõdéseket írásba
foglalják, és ez esetben ez megtörtént: ’A könyvtekercsben írva van.’ Az
ihletett lapokon ott a feljegyzés, és amiként hiszünk a Bibliánknak, ugyanúgy
bíznunk kell a benne levõ ígéretekben.
Sokak gyengeségének oka, hogy
Isten ígéreteit nem tekintik valóságosnak. Ha egy barátjuk ígéretet tesz nekik,
azt fontos dolognak tartják, és várják a hatást; de Isten kijelentéseit gyakran
úgy tekintik, mint sok szót, amelyeknek kevés a
jelentésük. Ez sérti az Urat,
és ártalmas számunkra.
Biztosak lehetünk afelõl,
hogy az Úr soha nem tréfál a szavakkal: ’Mond-e olyat, amit meg ne tenne?’
Mindig megtartja az ígéreteit. Dávid mondta az Úr ígéreteirõl: ’Örök
szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított
mindent.’
Isten meggondoltan beszél,
kellõ rendben és határozottsággal, és mi bízhatunk
benne, hogy szavai
csalhatatlanok, és beteljesülnek olyan bizonyosan, mint ahogy kiejtette õket.
Csalódott-e már valaki, aki bízott az Úrban? Volt-e rá példa, hogy Istenünk
megszegte adott szavát? A történelem egyetlen bizonyítékot sem tud felmutatni
arra, hogy az ígérettevõ Jahve visszavonta volna, amit mondott.
Csodáljuk a hûséget az
emberek iránt, és nem tudjuk elképzelni, hogy hiányozna Isten jellemébõl, ezért
biztonsággal számíthatunk rá, hogy Õ pont olyan megbízható, mint a szava. Vajon
a Mindenható Úristen megszegheti-e az
ígéretét? Nem, inkább
megmozgatja a mennyet és a földet, megrázza a világegyetemet, mintsem hogy
késlekedjen ígérete teljesítésében. Õ ezt
mondta: ’Meg kell tennem.
Megígértem – megígértem, halljátok?’
Hogy teljesítse ígéretét, még
a saját Fiát sem kímélte. Inkább haljon meg Jézus,
mint hogy az Úr megszegje a
szavát. Ismétlem: bízz benne, mert az Úr komolyan gondolja, amit mond, és
ígéretének minden betûjét megtartja.
De csak a választottak
hisznek neki. Kedves olvasó, te hiszel neki?
Akárki más hazudhat, de Isten
igazat mond. Ha az egész világ összes igazságát összegyûjtenénk, csak egy csepp
lenne a tengerben Isten igazságához képest. A legbecsületesebb ember szavahihetõsége
is csak merõ hiúság Isten megbízhatóságához képest. Még a legtisztességesebb ember
megbízhatósága is csak olyan, mint a pára, de Istené olyan, mint a szikla. Ha
bízunk a jó emberekben, sokkal inkább bíznunk kell a kegyelmes Istenben.
Miért tûnik olyan rendkívüli dolognak
megbízni Isten ígéretében? Sokak
számára valami ködös,
szentimentális, misztikus dolognak tûnik; de ha higgadtan szemléljük, ez a
leggyakorlatiasabb dolog a világon. Isten valóságos, minden más bizonytalan. Õ
bizonyos, minden más vitatható. Neki meg kell tartania a szavát, ez abszolút
szükségszerûség; különben hogyan lehetne Isten? Istennek hinni a józan ész
cselekedete, és nem kell hozzá nagy erõfeszítés. Még ha fel is merülnek
nehézségek, az egyszerû és tiszta szívû ember ezt mondja:
’Igaz az Isten, az emberek
pedig valamennyien hazugok.’ Ha nem hiszünk fenntartás nélkül Istenben, akkor
megfosztjuk attól a tisztelettõl, ami megilleti makulátlan szentségét. Istennel
szembeni kötelességünk megköveteli, hogy elfogadjuk ígéretét, és aszerint cselekedjünk.
Minden becsületes embernek
joga van a bizalomra, és az igazság Istene még sokkal inkább megérdemli. Az
ígéretet úgy kell tekintenünk, mint magát a megígért dolgot, amiként egy ember
csekkjére is úgy tekintünk, mintha
ténylegesen fizetett volna.
Isten ígéreteit is készpénznek vehetjük. Higgyük el, hogy megadja nekünk, amit
imáinkban kértünk tõle. Õ kezeskedik ezért, és azt ígéri, hogy megjutalmazza az
ilyen hitet. Tekintsük úgy az ígéretet, mint egészen biztos dolgot,
cselekedjünk aszerint, és tegyük a legfontosabb tényezõvé számításainkban. Az
Úr örök életet ígér azoknak, akik hisznek Jézus
Krisztusban; ezért ha valóban
hiszünk benne, arra a következtetésre jutunk, hogy örök életünk van, örüljünk
hát a nagy kiváltságnak.
Isten ígérete a legjobb biztosíték;
sokkal biztosabb, mint az álmok és látomások vagy a képzelt kinyilatkoztatások;
és sokkal megbízhatóbbak, mint az érzések – akár öröm, akár bánat. Írva van:
’Aki hisz õbenne, az nem jut ítéletre.’ Hiszek Jézusban, ezért nem jutok
ítéletre. Ez logikus érvelés, és a következtetés kétségbevonhatatlan. Ha Isten
ezt mondta, akkor úgy is van, kétséget kizáróan. Semmi sem lehet bizonyosabb, mint
az, amit maga Isten jelent ki; semmi
sem történik meg biztosabban,
mint az, amiért Õ kezeskedett saját aláírásával és pecsétjével.
Amikor valaki ítélet elõtt
áll, az Úr fenyegetéseit a hit rendkívüli figyelemmel érzékeli, ami nagyon
figyelemre méltó, hiszen megfélemlített hite a szívét elárasztó rettegésben és
döbbenetben vesztegel. Miért ne fogadnánk el az ígéreteket hasonló
felismeréssel? Ha eljut a tudatig, hogy aki nem hisz, az elkárhozik, akkor
hasonló bizonyossággal kell elfogadni, hogy aki hisz és
megkeresztelkedik, az
üdvözül, hiszen az utóbbi ugyanúgy Isten szava, mint az elõbbi.
A tudatra ébredt elme
hajlamos arra, hogy Isten szavának csak a sötét oldalát lássa, és annak érezze
teljes erejét; ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az
Írás világosabb oldalát, és
kétségbe vonja azt, mintha túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Ez dõreség.
Minden áldás túl jó ahhoz,
hogy megkapjuk, ha méltatlanságunkkal mérjük; de
Isten számára egy áldás sem
túl jó ahhoz, hogy megadja, ha az Õ mindent felülmúló tökéletességével mérjük.
A szeretet Istenének természetéhez
tartozik, hogy mérhetetlen
áldásokat adjon.
Ha Nagy Sándor úgy adott,
mint egy király, akkor Jahve nem úgy ad-e, mint egy Isten. Gyakran halljuk ezt
a szólást: ’biztos, mint a halál’; azt javaslom, hogy helyette mondjuk ezt: ’biztos,
mint Isten ígéretei’. Az isteni dolgok éppen
olyan biztosak, mint a ’félelmetes
dolgok az igazságban’. ’Aki hisz Jézusban, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen.’ Ennek így kell lennie, mert Isten mondta, és Õ nem tévedhet.
Igen, az Úr komolyan
gondolja, amit mond. Õ sohasem csúfolja meg az embereket üres és meddõ
szavakkal. Miért csapná be teremtményeit, és kérne tõlük hiábavaló bizalmat? Az
Úr gyakran túlteljesíti az ígéretét, többet ad, mint
amennyit ígért, de sohasem ad
kevesebbet. Ígéreteit a legnagyvonalúbb skálán értelmezhetjük. Õ sohasem ad
kevesebbet, mint ami az ígéret értelmezése
alapján várható. A hit még
sohasem múlta felül az Úr nagylelkûségét. Fogadjuk el az ígéretet, és
örvendezzünk, hogy anyag és nem árnyék. Már most örüljünk neki, mint
reménységünk valóságának!
Reinhard Bonnke: Hova tart az életünk?
Rólam sokan azt mondják, hogy
a hit dolgában „nem vagyok nyitott mások véleményére”. De hát melyikünk szállna
fel egy olyan repülőgép fedélzetére, amelynek a pilótája „nyitott mások
véleményére” a célállomást illetően? Az utasok akkor érzik biztonságban magukat
a gépen, ha tudják, hogy a pilóta makacsul ragaszkodik az útirányhoz.
Pokol vagy menny - hova tart
az életünk? Járj Jézussal, és garantáltan a mennybe jutsz.
A hit tápláléka
Ő pedig felelvén, monda: Meg
van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek
szájából származik. MÁTÉ 4,4.
Jézus itt fizikai hasonlattal
él egy szellemi gondolat átadásánál. Azt mondja, hogy ami a testnek a kenyér,
illetve a táplálék, az az ember szellemének, vagyis a szívének Isten Igéje.
Táplálhatod a szellemedet. Táplálhatod a hitedet. Isten Igéje a hit tápláléka.
Smith Wiggleswsortht, a nagy
angol prédikátort, akinek a szolgálata során a feljegyzések szerint tizennégy
ember támadt fel a halálból, a hit apostolának nevezik. Ő mondta: „Addig
sohasem tartom magamat teljesen öltözöttnek, amíg
nincs az Újszövetség a
zsebemben. Inkább cipő nélkül indulnék el hazulról, mint a Bibliám nélkül!”
Wigglesworth világkörüli utazásai során sok otthonban szállt meg. Úgy mesélik,
hogy minden étkezés után, még az éttermekben is, kicsit hátrább húzódott az
asztaltól, elővette az Újszövetségét, és azt mondta: „A testet már tápláltuk;
most tápláljuk a belső embert.” Aztán felolvasott valamit a hitről, befejezésül
pedig rendszerint adott egy kis hitről szóló tanítást.
Megvallás: Én Isten minden
Igéjével élek. Táplálom a hitemet. Táplálom a belső emberemet. Táplálkozom a
hit táplálékával - Isten Igéjével!
Kenneth Hagin: Hitünk tápláléka
napi adagokban/
Pásztor Chris: A partnerség fontossága
Készítette: József Balogh
Sokkal jobban van dolga a
kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
(Prédikátor könyve 4:9).
Pál Apostol, hangsúlyozva a
szolgálatban való partnerséget, ezt írta: “Én plántáltam, Apollós öntözött; de
az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki
öntöz; hanem a növekedést adó Isten.” (1 Korintus levél 3:6-7).
Évekkel ezelőtt vidékre
utaztam volna, hogy kazettákat vigyek T.L. Osborn tanításaival a falvakba.
Ezeken a tanításokon keresztül sok lélek tért meg az Úrhoz, szabadult meg
démonikus elnyomástól és gyógyult megkülönféle betegségekből. T.L Osborn
bizonyára soha nem tett látogatást ezekben a falvakban, de mindketten elnyerjük
az Úrtól a jutalmunkat azért, hogy a falvakban lelkek menekültek meg és kaptak
érintést Isten ereje által. Mi is történt? T.L Osborn “plántált” az üzenet
prédikálásával, de én “öntöztem” azzal, hogy a kazettákat és a szórólapokat elvittem.
Isten Igéjét biztosítottam egyre több faluban, az emberi civilizáció ezen
eldugott helyein.
Bizonyára nem Te vagy az, aki a könyveket
írta, vagy az üzenetet prédikálta a kazettán, mégis részt vehetsz ezeknek az
anyagoknak a kiosztásában, és elfoglalhatod a helyed az Evangélium
terjesztésében, mint partner.
A szolgálatunk során számos
evangélizációs kampányt, valamint média kiadványt használunk az elveszettek
elérésére, milliók életét érintjük meg vele világ szerte.
Használd ki az ilyen jellegű
Isten adta lehetőségeket és hass a világra az Evangéliummal. Olyan sokat
tehetsz azért, hogy az Evangélium teret nyerjen a környezetedben, városodban, a
régiódban és az országodban. Esetleg egyszer, vagy akár több alkalommal is
ingyen kaptad meg a Rapszódia példányát, vagy havonként kaptad ingyenesen.
Ehhez azonban valakinek ezt ki is kellett fizetnie. Mit is kell tehát tenned
azért, hogy sokan mások is megkaphassák a Realitás Rapszódiája több példányát?
Hadd tapasztalja meg valaki Isten Igéjének áldását Rajtad keresztül!
Isten Igéje, Isten
bölcsessége. Tanulmányozd az Igét és árasszák el a
szellemedet a kijelentések,
amelyek segítenek a győztes krisztusi életben. A
Realitás Rapszódiája olvasók
millióit látja el világ szerte tudással és ad világos
megértést az Igéről, ami a
minden napi győztes élethez szükséges.
Megvallás
Isten felkent engem a
megbékéltetés szolgálatára, hogy az Ő erejével, szenvedéllyel és elszántsággal
hirdessem az Evangéliumot. A nagy küldetésem teljesítésében nem lankadok, hanem
a Szent Szellem égő tüzével ragyogóan betöltöm azt.
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Ézsaiás
könyve 11:9; Márk Evangéliuma
16:15
2013. november 2.
Ige: Boldogságról
„Boldog ember az [makariosz): a
gondoktól és bajoktól mentes az élete, ez jelenti a hiánytalanság és
hibátlanság állapotát, mely az anyagi jólétet is magában foglalja], aki a kísértésben [[(peiraszmosz): kísértés; amikor megpróbálják elcsábítani
bűnre, vagyis céltévesztésre, aki kísértés idején] kitart
[aki a kísértésben megáll]. Mert miután [(dokimosz): a kísértés alapján igazinak, valódinak
bizonyult], elveszi [mert
elnyeri] az életnek koronáját [az élet győzelmi koszorúját], amit az Úr [vagyis az Isten] ígért az őt
szeretőknek, [azoknak, akik (agapaó): teljesen odaadják, átadják, teljesen összekötik magukat Istennel, eggyé
válnak vele]* (Jak.
1,12)
*A kísértés –
melynek célja Istentől való elszakadásra bírni a hívőket – csapások, szeretteink
elvesztése, elszegényedés, betegség, üldözés, és ezek okozója a sátán, ahogy
ezt Isten igéje bemutatja: „Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben
és béketűrésben (és türelemben) a
prófétákat, akik az Úr nevében szólottak. Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni
tudókat, (azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben). Jóbnak tűrését (és állhatatosságát) hallottátok, (és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr) és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen
irgalmas az Úr és könyörületes. Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme
van-é valakinek? Dicséretet énekeljen”
(Jak. 5,10-11.13).
És hogy mindezekben miért
kell az Urat dicsérni, azt a Pál apostollal és Silással történteken keresztül
mutatja be az Úr. Ők hirdették az Evangéliumot, és démont űztek, amiért
üldözést szenvedtek Filippiben: „És
odavezetvén őket (az elöljárók elé) a
bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják (és
felforgatják) a mi városunkat, És olyan
(szokásokat), és szertartásokat
hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk (vagy átvennünk, sem
követnünk), sem cselekednünk, mivelhogy
rómaiak vagyunk. És velük egyben feltámada a sokaság ő ellenük (és rájuk
támadt. Az elöljárók, és) a bírák pedig
letépetvén ruháikat, megvesszőzették (vagyis megbotoztatták) őket. És miután sok ütést mértek rájuk,
tömlöcbe (vagyis börtönbe) veték
őket, megparancsolva a tömlöctartónak, (vagyis a börtönőrnek) hogy gondosan őrizze őket. Ki (mivel) ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső
tömlöcbe, (a belső börtönbe) és
lábaikat kalodába szorítá (kalodába zárta). Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték (és
magasztalták) az Istent. A foglyok pedig
hallgatják vala őket. És (ekkor) hirtelen
nagy földindulás lőn (nagy földrengés
támadt), úgyannyira, hogy
megrendültek a tömlöc fundamentumai (vagyis alapjai); és azonnal (hirtelen) megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak
a bilincsei feloldódnak (és
mindegyikükről lehulltak a bilincsek)” (Csel. 16,20-26).
És így bátorít a Szent Szellem: „Semmit ne félj (és ne ijedj, ne rémülj,
és ne riadj meg,) azoktól, amiket
szenvedned (paszkhó:
amiket át kell élned, meg kell tapasztalnod; el kell viselned, és tűrnöd kell).
(melló:
ami készül, ami elkerülhetetlenül meg fog történni, és ami még körül fog
venni): Ímé a Sátán (diabolosz:
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló) egynéhányat ti közületek a tömlöcbe
(vagyis börtönbe) fog vetni, hogy
megkísértsen (peiradzó): megkísérel rávenni arra, hogy elszakadj
Istentől, megpróbál elcsábítani bűnre,
vagyis céltévesztésre). És lesz tíz napig
való nyomorúságtok (thlipszisz: nyomás, szorongattatás,
gyötrés, gyötrődés, szorongás, kínzás, üldözés, baj). Légy hív (vagyis hű) mindhalálig,
és néked adom az életnek koronáját (vagyis az ÉLET győzelmi koszorúját). Akinek van füle, hallja (meg), mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Aki
győz, annak nem árt a második halál”
(Jel. 2,10-11)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)



.jpg)


.jpg)





