Ján. 5,1 Ezeknek [az
eseményeknek] után ünnepük vala a
zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak],
és felméne Jézus Jeruzsálembe.
Ján. 5,2 Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál* [(probatikosz): a juhok részére fenntartott kapu, amelyen át
Jeruzsálembe hajthatták őket] egy tó [(kolümbéthra): medence, víztároló], amelyet héberül
Bethesdának [Jelentése: irgalom,
könyörület, kedvesség, kedvezés, kegyelem
háza] neveznek. Öt tornáca [öt oszlopcsarnoka] van.
*Az Úr Jézus
kijelentése a juhkapuról: „Újra monda azért nékik Jézus: Bizony,
bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhok kapuja. Én vagyok a kapu: ha
valaki én rajtam át megy be, megtartatik (vagyis: üdvözül) és bejár és kijár majd, és legelőt talál (Ján. 10,7.9).
És Pál apostolon keresztül folytatódik a
kijelentés: „Aki (a mi Urunk Jézus
Krisztus) által van a menetelünk is
[megnyílt számunkra az út; szabadon járulhatunk] hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben [most] állunk [élünk; vagyunk] és
dicsekszünk a reménységgel, hogy az
isteni dicsőség részesei lehetünk” (Róm. 5,2).
A juhkapuról így hangzik a
prófécia: „És fölkele Eliásib
(Jelentése: Isten újra helyreállít, visszahelyez; Isten visszahoz; Isten az,
aki megfizet; megbocsát), a főpap és
atyjafiai, a papok és építik a juhok kapuját; ők szentelik meg azt és állítják
fel annak ajtait. Építik pedig a kőfalat a Meáh (jelentése: száz) toronyig, amelyet megszentelnek, s azután
Hanánel (jelentése: Isten kegyelmes; Isten ajándéka, Isten megkegyelmezett,
kedvezett) tornyáig; A sarok felső
szobája, és a juhok kapuja között pedig javítgatnak az ötvösök és a kereskedők” (Nehem. 3,1.32)
Ján. 5,3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták,
aszkórosok [(khólosz):
sorvadásosak; rokkant, nyomorék, bénák, megmerevedettek, paralízisben szenvedők]
nagy sokasága [nagy tömege], várva a víznek megmozdulását [(kinészisz):
felkavarását].
Ján. 5,4 Mert időnként angyal [az Úr angyala] szálla a tóra [víztároló],
és felzavarta [felkavarta] a vizet:
aki tehát először [legelsőként]
lépett bele a víz felzavarása [felkavarás]
után, meggyógyult, akárminemű betegségben volt [bármilyen betegség gyötörte is].
Ján. 5,5 Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc
esztendőt töltött [szenvedett]
betegségében [harmincnyolc esztendő óta
feküdt betegen].
Ján. 5,6 Ezt amint (meg)látta
Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van [hogy már hosszú ideje van ebben az
állapotban]; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni [egészséges lenni]*
*Mert: „… nincsen oly
teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és
leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. (Zsid. 4,13)
Ján. 5,7 Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem [nincs senkim], hogy amikor a víz
felzavarodik [felkavarodik], bevigyen
engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.
Ján. 5,8 Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te
nyoszolyádat, és járj [járkálj, sétálgass]!
Ján. 5,9 És azonnal meggyógyult az ember, és felvevé
nyoszolyáját, és jár [és fel-alá járkált]
vala* Aznap
pedig szombat [(sabbat = nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól
való megnyugvás napja] vala.
*Mert Róla szól a
prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt (a segítséget kérő szegényt);
a nyomorultat, akinek nincs segítője.
Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-13)
Ján. 5,10 Mondának azért a zsidók [a júdeaiak] a meggyógyultnak: Szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól
való megnyugvás napja] van, nem szabad [és nincs megengedve] néked a nyoszolyádat hordoznod!
Ján. 5,11 Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá
nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és
járkálj].
Ján. 5,12 Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá
néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és
járkálj]*
*Hogy ki a
gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne
feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja
minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)
Ján. 5,13 A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az;
mert Jézus félre vonult, sokaság [vagyis
nagy tömeg] lévén azon a helyen.
Ján. 5,14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban [(hieron):
szent helyen, / a templom területén], és monda néki: Ímé meggyógyultál;
többé ne vétkezzél, [(méketi): nehogy még tovább is (hamartanó): eltéveszd a célpontot] hogy rosszabbul
ne legyen dolgod [(kheirón): nehogy
valami rosszabb, súlyosabb, fájóbb, nagyobb, gonoszabb ne történjék veled]*
*És így folytatódik
a kijelenés: „Mikor pedig a tisztátalan [a gonosz,
szentségtelen] szellem kimegy az emberből, víz nélkül való [sivár; száraz] helyeken jár [és bolyong; és vándorol], nyugalmat
[és csillapodást] keresve, és nem talál:
Akkor ezt mondja: Visszatérek az én [elhagyott] házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen [és gazdátlanul], kisöpörve és fölékesítve [sőt feldíszítve] találja
azt. Akkor [nyomban] elmegy [és
elsiet] és vesz maga mellé más hét
szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és [mind]
bemenvén, ott lakoznak; és ennek az
embernek [sorsa pedig rosszabbra fordul, és az ő], utolsó [vagyis későbbi] állapota gonoszabb [és rosszabb] lesz az elsőnél [és mint az előző volt]…” (Mát. 12,43-45).
Péter
apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy soha ne maradjon üres a házatok, azért: „Mint most született
csecsemők, a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten igéje) után
vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (az üdvösségre, amíg majd
megmenekültök)” (1Pét 2:2)
Ján. 5,15 Elméne az az ember, és hírül adá [részletesen beszámolt] a zsidóknak [a júdeaiaknak], hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.
Ján. 5,16 És emiatt üldözőbe vevék [(diókó): követték, és megfigyelték] a zsidók [a júdeaiak] Jézust, és meg akarták őt
ölni*
hogy ezeket művelte szombaton [(szabbaton) a heti pihenőnapon, a világi
elfoglaltságoktól való megnyugvás napja]**
*Az Úr Jézus minden
csodatételénél: „A farizeusok… tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt
[és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,14).
Már Dávid így prófétált
erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és
akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek,
hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre,
megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (és terveznek,
titokban tartják tervüket, és); a
kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert
kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)
**A Törvény ugyanis
így rendelkezett: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat (mindenféle
munkádat); De a hetedik nap az Úrnak a te
Istenednek szombatja (az ÚRnak nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se
szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (se állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté
(alkotta meg) az Úr az eget és a földet,
a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig (megpihent) megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat
napját, és megszenteli azt” (2 Móz.
20,9-11).
„És
megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged
az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked
az Úr, a te Istened, hogy a szombat (a nyugalom) napját megtartsad.” (5 Móz.
5,15),
De így folytatja az Úr Jézus:
a jócselekedet, a nyomorultakon való segítés nem munka, ezért: „… Szabad [és megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [és tenni]
(Mát. 12,12).
Sőt, Jakab apostolon
keresztül így folytatódik a kijelentés: „Aki
azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” (Jak. 4,17)
Ján. 5,17 Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig [(arti):
amíg jelenleg] munkálkodik [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is
munkálkodom [szüntelenül megszakítás
nélkül (ergadzomai):
működök, és cselekszem].
Ján. 5,18 E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton):
a heti pihenőnap, a világi
elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az Istent
is saját Atyjának mondotta, [és így]
egyenlővé tévén magát az Istennel*
*Az Úr Jézus
bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a judeaiak meg akarják ölni: „Én
azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a
ti atyátoknál (hallottatok, és) láttatok. Felelének és mondának néki: A
mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám
dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert (olyan
valakit), aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam.
Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más
fordítás: Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi
nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik
Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől
származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem”
(Ján. 8,38-41).
És amikor egyértelműen kijelenti magát: „Én és
az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadnak azért a zsidók, hogy megkövezzék
őt. Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok
közül melyik dologért köveztek meg engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó
dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember
létedre Istenné teszed magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti
törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez
az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti, akit
az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivel hogy azt
mondám: Az Isten Fia vagyok” (Ján. 10,30-36).
Ez pedig így lett megírva: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a
Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt. 82,6).
A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az
isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én
Vagyok…” (Mát. 26,64).
És emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok a
káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti
véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan” (Márk.
14,64).
Amikor búcsúzik az Úr Jézus
tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda
néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep?
Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk
az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A
beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki
én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában
vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)
Ján. 5,19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony
mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet [semmit
sem képes tenni] önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket
az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a Fiú is cselekszi.
Ján. 5,20 Mert az Atya szereti a Fiút [és kedvét leli a Fiúban, és a
barátja], és mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és ezeknél
nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok [sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni,
hogy ti megdöbbenjetek]*
*Már az Úr Jézus
alámerítkezésekor így szólt Isten: „… Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én
gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem]”
(Mát. 3,17).
Az Úr Jézus kijelentése: „Mindent
nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát
sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [és
kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]”
(Mát. 11,27).
Mert: „Az Atya
szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (és
nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát
életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).
És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (vagyis minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök
élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a
Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).
Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett
[Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája
van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [vagyis annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [Aki a
mindenséget alá rendelte]. Mikor pedig
minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis
Istennek] aki neki mindent alávetett,
hogy az Isten legyen minden mindenben. [Más fordítás: Amikor azonban alá
fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát
Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen minden
mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28).
A feltámadott Úr átadja ezt a
hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden
hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden
népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,
Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én
tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20).
És hogy ez a hatalom –
amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a
felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia,
hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel
és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent
alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most
ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az
a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése
miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten
kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9).
Erről tesz bizonyságot a
Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy
gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal
koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a
tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily
felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt.
8,5-10).
Hiszen Krisztus a fej, és az
eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő
teste: „És Ő a feje a testnek, az
egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő
legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék”
„Mert Őbenne
lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti
is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és
hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).
Hiszen: „Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] Isten vala.” (Ján. 1,2). Maga az Úr Jézus jelenti ki, hogy: „Én és az Atya egy vagyunk (Görög: Én
ugyanis az egyetlen Atya vagyok)” (Ján. 10,30).
Ján. 5,21 Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és
megeleveníti [életre kelti őket, és élővé teszi, életet adva nekik], úgy a
Fiú is, akiket akar, megelevenít [és
életre kelti azokat, akiket akar, életet adva nekik]*
*Mert: „Így is van
megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám megelevenítő [éltető] Szellemmé” (1 Kor. 15,45)
Ján. 5,22 Mert az Atya nem ítél senkit [(krinó):
vagyis nem választ el, és válogat ki, nem
különít el, és választ ki; nem emel ki, és nem ítél meg, vagyis nem hozza
helyre a helytelent]. Hanem az ítéletet [(kriszisz): a megkülönböztetést, különbségtételt,
döntést, és megítélést, vagyis: hogy helyrehozza a helytelent] egészen a
Fiúnak adta [teljesen a Fiúra bízta];
Ján. 5,23 Hogy mindenki úgy tisztelje [(timaó):
értékelje, és becsülje] a Fiút,
miként tisztelik [(timaó): értékelik,
és becsülik] az Atyát. Aki nem tiszteli [(timaó): értékeli, és becsüli] a Fiút, nem
tiszteli [(timaó): értékeli,
és becsüli] az Atyát, aki elküldte őt.
Ján. 5,24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én
beszédemet [(logoszomat): igémet]
hallja [(akúó): és hallgat
rá, megérti, és felfogja] és hisz annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem elbocsátott [(pempó):
elküldött], örök [az
örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti] élete van. És nem
megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre],
hanem általment a halálból az életre*
*És így folytatja
az Úr Jézus: „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és
hisz benne, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó
napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [egy más
minőségű, természetfeletti élete] van
annak” (Ján. 6,40.47).
János apostolon keresztül
megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié
a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban”
(1
Ján. 5,12).
Mert az az Isten akarata: „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut]
Őbenne,
el ne vesszen [(apollümi):
el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön],
hanem örök élete legyen [Őbenne]. Mert úgy szerette Isten e világot [(koszmosz):
univerzum, a világegyetem, beleértve a
lakóit is], hogy az Ő egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen
[el ne pusztuljon], hanem örök élete
legyen [(ekhó): birtokol]. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra
[(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a
lakóit is], hogy kárhoztassa
[elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy
megmentse őket általa]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut]
Őbenne, el nem kárhozik [nem esik
ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt].
Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a
(sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem
hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]. Aki hisz a Fiúban, örök [egy más
minőségű, természetfeletti] élete van;
aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen);
rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak,
nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”(Ján. 3,15-18.36).
„Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz
az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben,
amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy
örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú,
azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1
Ján. 5,10-12).
Ján. 5,25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő [(erkhomai): bekövetkezik] az idő, és az most [(nün):
jelenleg] vagyon, mikor a halottak
hallják [(akúó): meghallják,
felfogják, és megértik] az Isten Fiának szavát [(phóné): hangját, beszédét]. És akik hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik],
élnek [(dzaó): életre
kelnek]*
*És azt kérdezi az
Úr Jézus: „Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok (sőt hallani sem bírjátok) az én szómat (logoszomat: igémet). Aki az Istentől van, hallgatja (meghallja, felfogja, és megérti) az Isten beszédeit (réma: kijelentését). Azért nem hallgatjátok (és nem halljátok meg, és nem fogjátok fel, és nem
értitek meg) mert ti nem az Istentől
valók vagytok” (Ján. 8,43.47)
Ján. 5,26 Mert amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában birtokolja az életet], akként
adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]. »Más fordítás: Ahogyan az Atya az élet forrása, ugyanúgy a
Fiúnak is megadta, hogy az élet forrása legyen«*
*És folytatódik a
kijelentés az igéről, aki testté lett, vagyis hústestbe öltözött: „Őbenne vala az
(örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. [Az Ige] az igazi
világosság [a fény], eljött
[érkezőben] volt
már a világba, amely megvilágosít [és
fénybe borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert [Ő jött el a világba]. A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre,
teremtetett; rajta keresztül támadt], de
a világ nem [mégsem] ismerte meg
[ismerte föl] őt” (Ján. 1,4.9-10).
Aki így beszél Istenhez
önmagáról: „Bőrbe és húsba öltöztettél,
csontokkal és inakkal szőttél át” (Jób.
10,11).
És Aki kijelenti, hogy: „Engem Isten Szelleme alkotott, a
Mindenható (életereje) éltet” (Jób.
33,4).
De a Krisztusban
újjászületettek megvallhatják, hogy: „De
tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy
megismerjük, és felismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örökélet” (1
Ján. 5,20)
Ján. 5,27 És (telj)hatalmat
[(exúszia): felhatalmazást,
hatalmat, tekintélyt, jogot, jogosultságot] ada néki az ítélettételre is [(kriszisz):
döntésre, megkülönböztetésre,
különbségtételre, változásra], mivelhogy embernek fia [mert ember]*
*Dániel így
prófétál az emberről: „Nézem, míg királyi székek tétetnek (és
trónokat állítottak föl), és az öregkorú
leül, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng
(a trónja olyan volt, mint a lángoló tűz), ennek
kerekei (mint az) égő tűz. Tűzfolyam (fakadt, és) foly
és jő (áradt) vala ki az ő színe
felől; ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának előtte;
ítélők ülnek le, és könyvek nyittatának meg. Látám éjszakai látásokban, és ímé
az égnek felhőiben, mint valami emberfia jőve; és méne az öregkorúhoz, és
eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget (és királyi uralmat) és országot, és minden nép, nemzet és nyelv
néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő
országa meg nem rontatik (és királyi uralma nem semmisül meg)”
(Dán. 7,9-10.13-14).
János apostol a mennybe való
elragadtatásakor, így látja az öregkorút, kijelentést nyer az is, hogy ki Ő: „Megfordulok azért, hogy lássam a szót
(és hogy milyen hang szólt hozzám), amely
velem beszél; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét
gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába (hosszú
palástba volt) öltözve, és mellénél
aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér
gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng” (Jel. 1,12-14).
Az Úr Jézus így beszél az
ítéletről, a megkülönböztetésről: „Mikor
pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok
[a hírnökök, követek], akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe
[és helyet foglal fönséges
trónján]. És elébe [az Ő színe elé] gyűjtetnek mind a
népek [a nemzetek], és elválasztja [és el fogja különíteni] őket egymástól, miként a pásztor elválasztja
[és elkülöníti] a
juhokat [vagyis a birkákat, és a
bárányokat] a kecskéktől [vagyis a kecskebakoktól]. És
a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze
felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek [és vegyétek örök birtokul] ez országot [ezt a királyságot],
amely számotokra készíttetett [amelyet nektek készítettem] a
világ megalapítása [a világ
kezdete, teremtése] óta [és a világ levetése óta].
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is:
Távozzatok tőlem [az én színem elől], ti átkozottak,
az örök [az örökkévalóságon át tartó] tűzre,
amely az ördögöknek [vádló,
rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, vagyis a
sátánnak] és az ő angyalainak [hírnökeinek,
követeinek, és küldötteinek] készíttetett. [és készenlétben
áll]” (Mát. 25,31-34.41)
Ján. 5,28 Ne csodálkozzatok [és ne lepődjetek meg] ezen: mert eljő [(erkhomai): megérkezik, bekövetkezik] az óra [az alkalmas idő], amelyben mindazok,
akik a koporsókban [a sírokban]
vannak, meghallják [(akúó): felfogják,
és megértik] az ő szavát [az ő
hangját, és beszédét].
Ján. 5,29 És kijőnek. akik a jót [(agathosz): szeretetre méltó dolgokat] cselekedték,
az élet feltámadására [az életet jelentő
feltámadásra, a már most jelenlévő élet birtoklására]. Akik pedig a gonoszt
[(phaulosz): értéktelen,
hitvány, haszontalan, hatástalan] művelték [(prasszó): "praktizál", azaz ismételten vagy
szokásosan gyakorol, és jól érzi magát benne], a kárhozat [(kriszisz):
döntés, következményeként elszenvedett
válság, krízis] feltámadására*
*Pál apostol így inti a mindenkorban élő
keresztényeket: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell
jelennünk [és leplezetlenül kell
odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (hogy
nyilvánvalóvá váljon, és manifesztálódjon az, ami eddig nem volt nyilvánvaló.
(Egy „átvilágítás” történik)] a
Krisztus ítélőszéke [vagyis díjkiosztó
emelvénye] előtt, hogy kiki
megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (lényében, személyében) cselekedett,
vagy jót, vagy gonoszt [rossz,
romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat]”
(2
Kor. 5,10)
És Ő: „Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett”
(Jób. 34,11).
„Mert minden
cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár
gonosz legyen az” (Préd. 12,16)
Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg;
mert amit vet az ember, azt aratja is.
Mert aki vet az ő (hús)testének, a (hús)testből arat veszedelmet; aki pedig vet a
szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal.
6,7-8)
„Mert a (hús)test szerint
valók a (hús)test dolgaira gondolnak;
a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a (hús)testnek gondolata halál; a Szellem gondolata
pedig élet és békesség. Mert a (hús)test
gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem
engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „…atyámfiai, nem vagyunk adósok a (hús)testnek, hogy (hús)test szerint éljünk: Mert, ha (hús)test szerint éltek, meghaltok; de ha a (hús)test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)
A Szellem
gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja
a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő
a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de
életét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged
Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben.
Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem
szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt
hal meg, de életét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent
az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt
meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék.
33,6-9)
Ján. 5,30 Én semmit sem cselekedhetem [és semmit sem vagyok képes tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek [(krinó):
döntök, határozok el], és az én
ítéletem [(kriszisz): döntésem]
igazságos [(dikaiosz):
jogos, méltányos, pártatlan]. Mert
nem a magam akaratát keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat követem],
hanem annak akaratát [(theléma dzéteó): elhatározását kutatom,
vizsgálom, törekszem, igyekszem követni], aki elküldött engem, az Atyáét.
Ján. 5,31 Ha én teszek bizonyságot magamról, az én
bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha
én magamról tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles,
és nem volna érvényes].
Ján. 5,32 Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy
igaz az a bizonyságtétel [és hiteles a
tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel rólam tanúskodik]*
*Már előbb is
kijelentette az Úr Jézus, hogy: „… Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem
tehet [semmit sem képes tenni] önmagától,
hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat
hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a
Fiú is cselekszi” (Ján. 5,19).
„Mert azért szállottam le a
mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki
elküldött engem” (Ján. 6,38)
Ján. 5,33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az
igazságról [Más fordítás: Ti Jánoshoz
követeket küldöttetek el, és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az
igazságról (alétheia:
a valóságról) tett].
Ján. 5,34 De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt [azonban én nem fogadok el emberektől
tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik]; hanem ezeket azért
mondom, hogy ti megtartassatok [(szódzó): megmeneküljetek, megszabaduljatok, és életben
tartassatok].
Ján. 5,35 Ő az égő [(kaió): a
fellángoló] és fénylő [(phainó): felragyogó]
szövétnek [és világító fáklya] vala,
[ő volt a mécses, mely égett, ragyogott,
és világított] ti pedig csak egy ideig [csak
ideig-óráig] akartatok örvendezni [gyönyörködni
és ujjongani] az ő világosságában [az
Ő fényében]*
*Mert János jött, igen: „Ő jött tanúbizonyságul [tanúként, tanúságtétel végett], hogy bizonyságot tegyen [tanúskodjék] a világosságról [a fényről], hogy mindenki higgyen Őáltala [rajta
keresztül mindenki hihessen]. Nem ő vala
a világosság [fény], hanem jött, hogy
bizonyságot tegyen [csak tanúságot kellett tennie] a világosságról [a fényről]”
(Ján. 1,7-8).
És az ő bizonyságtétele így hangzott, amikor farizeusok
kérdezgették Jánost, Ő így: „Felele nékik János, mondván: Én vízbe
merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki
előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. És én
nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe alámerítsek, az mondá nékem:
Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki bemerít
Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem (arról), hogy ez az Isten
Fia” (Ján. 1,26-28.33-34).
És:
„János bizonyságot tett Őróla, és
kiáltott, mondván (és azt hirdette): Ő
vala (az), akiről mondám: Aki utánam
jő, előttem lett (megelőz engem), mert
előbb volt nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki
előttem lett (megelőzött engem), mert
előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek
(hogy ismertté legyen Izráel előtt), azért
jöttem én, aki vízbe merítek be” (Ján.
1,15).
Márk arról tesz bizonyságot, hogy Jánosban teljesült be a
prófécia: „Amint meg van írva a
prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet [(angelosz):
hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a
Te orcád [színed; személyed] előtt, aki
megkészíti [hogy előkészítse] a Te
útadat előtted.
Előáll [megjelent] vala János,
bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban, sivár, elhagy(at)ott,
magányos helyen] és prédikálván a megtérésre [mely az
új felismerésre térésről] szóló
alámerítkezést [vagyis: hirdette
a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]. És prédikála [ezt hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb
[hatalmasabb] nálam, akinek nem vagyok
méltó [elegendő], hogy lehajolván
[leborulva], sarujának szíját megoldjam
[kifűzzem]” (Márk. 1,2.4).
Hiszen Malakiás próféta már őróla prófétált: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és
megtisztítja (egyengeti) előttem az
utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő
templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok.
ímé, eljön (jön már), azt mondja a
Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne
jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a
földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)
Ján. 5,36 De nékem nagyobb bizonyságom van [nagyobb tanúságtétel szól mellettem] a
Jánosénál. Mert azok a dolgok [(ergon): azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket rám
bízott az Atya, hogy elvégezzem [hogy
teljesítsem, és hogy véghezvigyem]
azokat, azok a dolgok [azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket én
cselekszem, tesznek bizonyságot rólam [és
arról], hogy az Atya küldött engem*
*És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én
cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam” (Ján.
10,25).
János
apostol pedig így ír: „Ha elfogadjuk az
emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten
bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9)
Ján. 5,37 Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot
tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát [(eidosz): megjelenését,
látható formáját, vagyis Őt
magát] nem láttátok*
*Mózesnek jelenti ki az Úr, hogy miért nem
láthatja Őt ember, és egyben kijelentést nyer az is, hogy miért kellett
emberként eljönnie: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd
meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a
te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét… (Más fordítás:
Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR /vagyis
Jahve / nevét). Orcámat azonban nem
láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon”
(2 Móz. 33,18-20).
Éppen
ezért a Hóreben megjelenő Istent sem láthatta a nép sem: „Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy
pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. És szóla az
Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a
hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12).
János
apostolon keresztül erősíti meg a Szent Szellem a kijelentést: „Az Istent soha senki nem látta… ” (1
Ján. 4,12).
És
Pál apostol bizonyságtétele erről: „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban
lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a
tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16).
Ján. 5,38 Az ő igéje [(logosza)] sincs
maradandóan [és nem marad] bennetek:
mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.
Ján. 5,39 Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok,
tanulmányozzátok, és megpróbáljátok megérteni] az írásokat, mert azt
[(dokeó): gondoljátok, és] hiszitek, hogy
azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam
[Más fordítás: pedig azok rólam tesznek
bizonyságot]*
*Mózes
lepel nélkül csak az Úrral beszélt: „És
lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a
bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele (Istennel) szólott. És amint Áron és az Izráel minden
fiai meglátták Mózest, hogy az ő orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni (közel
menni) hozzá. Mózes pedig megszólítá (hívta) őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei (vezetői) mind hozzá menének, és szóla (beszélt) velük Mózes. Azután az Izráel fiai is mind
hozzá járulának (közel mentek hozzá),
és megparancsolá nékik mindazt, amit az Úr mondott (meghagyott) néki a Sinai hegyen. Mikor pedig elvégezte
Mózes velük a beszédet, leplet tőn orcájára. És mikor (valahányszor) Mózes az Úr elébe (színe elé) méne, hogy vele szóljon (beszéljen), levevé a leplet, míg kijőne. Kijövén pedig,
elmondá az Izráel fiainak, ami parancsot kapott. És (mivel) az Izráel fiai láták a Mózes orcáját, hogy
sugárzik a Mózes orcájának bőre; Mózes a leplet ismét orcájára borítá, mígnem
beméne, hogy Ővele (Istennel) szóljon
(beszéljen)” (2 Móz. 34,29-35).
És
így folytatódik a kijelentés: „De megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné
váltak] az ő elméik [érzékeik;
gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél; fátyol] mind e mai napig ott van [megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az Ószövetségen, amikor olvassák; (anagnószisz):
- felolvasás (eredeti jelentése: felismerés)] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el; [De bele is kövesedtek
gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel,
s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]. Sőt mind máig, amikor csak
olvassák Mózest, lepel [fátyol] borul [fedél vettetett] az ő szívükre, [takarja szívüket]. Mikor pedig
megtérnek [amint odafordulnak] az Úrhoz lehull a lepel. [eltűnik (elvétetik) a fátyol (fedél)]” (2 Kor. 3,13-16).
Az Emmausi tanítványok az Úr
Jézus halála után – amikor még nem kapták meg a Szent Szellemet – sem értették,
hogy történhetett, hogy Mesterüket kivégezték. Az Úr Jézusnak kellet elmagyarázni
az Írásokból a történteket. És Ő: „… elkezdvén
Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó):
értelmezi] vala nékik minden írásokban
[a teljes Szentírásban], amik őfelőle
megírattak” (Luk. 24,27).
És
kijelentés az értetlenség okáról: „Ha
mégis leplezett (nem elég világos) a
mi evangéliumunk, azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek
elméit (gondolkozását, mert hitetlenek),
hogy ne lássák (és így nem látják meg)
a Krisztus dicsőséges evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló
evangélium) világosságát, aki az Isten
képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4)
Ján. 5,40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen [hogy életet kapjatok, és nyerjetek]!
Ján. 5,41 Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet, megbecsülést, dicséretet]
emberektől nem nyerek [és nem fogadok el].
Ján. 5,42 De ismerlek benneteket, [és rólatok viszont tudom] hogy az Istennek szeretete nincs meg
bennetek:
Ján. 5,43 Én az én Atyám nevében [(onoma): hatalmával,
és tekintélyével] jöttem, és nem [mégsem] fogadtatok be engem; ha más jőne a [(idiosz): saját] maga nevében, azt befogadnátok.
Ján. 5,44 Mi módon [(pósz): és
hogyan] hihettek ti [hogy volnátok
képesek hitre jutni], akik egymástól nyertek dicsőséget [(doxa):
tekintélyt, tisztességet megbecsülést,
dicséretet]. És azt a dicsőséget [(doxa): méltóságot, tekintélyt, tisztességet
megbecsülést, dicséretet], amely az egy [(monosz): az egyetlen, az egyedüli] Istentől van,
nem keresitek [(dzéteó): kutatjátok,
nem törekedtek utána, és nem vágytok rá]?
Ján. 5,45 Ne állítsátok [nehogy azt
gondoljátok, (dokeó):
ne feltételezzétek, és ne higgyétek],
hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes,
akiben ti reménykedtetek.
Ján. 5,46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar):
ugyanis] énrólam írt ő.
Ján. 5,47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én
beszédeimnek [(réma): kijelentéseimnek,
élő igéimnek]*
*Egy példázatban így szól az Úr: „… Van Mózesük
és prófétáik; hallgassák azokat [és hallgassanak rájuk]. De: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak,
[még] az sem győzi meg őket [és még
annak sem adnának hitelt, és még annak sem hisznek majd], ha valaki a halottak közül feltámad” (Luk. 16,29.31).
Az Úr Jézus a
tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó):
értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk.
24,27).
Hiszen már az
Édenben így hangzik az ígéret a „mag”-ról a céltévesztett ember számára: „És monda az Úr Isten a
kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom (vagyis
minden állat) és minden mezei vad között;
hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést
szerzek (és támasztok) közötted és az
asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre
tapos, te pedig annak sarkát mardosod”
(1 Móz. 3,14-15).
Ezt a „magot” kapja meg Ábrahám, és örökli Jákób, és Izsák: „Hogy megáldván megáldalak tégedet, és
bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt,
mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő
ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden
nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,17-18).
Ez a „mag” fiúgyermekként fog belépni a világba: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő
vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek,
örökkévalóság atyjának, (örökkévaló Atyának) békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége
a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt
jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme
mívelendi ezt!” (Ésa. 9,6-7).
Az lesz a jel, hogy beteljesedett az ígéret, hogy szűztől fog születni:
„Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a
szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, aminek jelentése:
velünk az Isten” (Ésa. 7,14).
Ez a gyermek Dávid magvából származik: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz
magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és
igazságot cselekszik e földön. Az ő
idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő
neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk (a mi megigazulásunk)!”
(Jer. 23,5-6).
Ő király lesz: „És az én
szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy pásztora lesz mindnyájuknak; és az
én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megőrzik és cselekszik” (Ezék. 37,24).
És egyben próféta is lesz: „Prófétát
támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül olyat, mint
én: azt hallgassátok” (5 Móz. 18,15).
És így folytatja az Úr Jézus: „…
Ezek azok a beszédek [(logoszok):
igék],
melyeket szóltam [és beszéltem] néktek, mikor még veletek valék, hogy
szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében.
[Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki], a prófétáknál [az Isten nevében szóló,
isteni akaratot közvetítő személyeknél] és
a zsoltárokban én felőlem” (Luk. 24,44).
Agrippa királynak – a fogságban – is ezt hirdeti Pál apostol: „Ezekért akartak engem megölni a zsidók,
megfogván a templomban. De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok,
bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon
kívül, amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak
teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak
feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak” (Csel. 26,21-23).
De a judeaiak (vagyis a zsidók) – testi emberek lévén:
„… inkább szerették az emberek
dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét (Más fordítás: mert többre
becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét)”
(Ján. 12,43).
Pál apostol – szellemi ember lévén – megvallása pedig így hangzik: „Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem
másoktól… [Más fordítás: [Emberi elismerésre nem
törekedtünk sem a tiétekre, sem a másokéra…]”
(1 Thess. 2,6)
+(3).jpg)
