A hit oka; avagy miért
hisznek az emberek és honnan származik ez a hit?
„A hit hallásból van.”
Tegyük fel, hogy így van. De vajon nem hall-e minden ember? Akkor pedig miért
maradnak sokan hitetlenek? Hogyan válik valaki hívővé? Nos, a hite
szükségérzetből származik. Úgy érzi, hogy szüksége van egy Üdvözítőre;
Krisztusban megtalálja azt az Üdvözítőt, akire szüksége van, ezért mivel nem
tud segíteni magán, Jézusban hisz. Mivel semmije sincs, ami a sajátja lenne,
úgy érzi, hogy el kell fogadnia Krisztust, különben elpusztul, tehát azért
teszi ezt, mert kénytelen ezt tenni. Sarokba van szorítva, és a menekülésnek
csak ez az egy útja van, vagyis csak valaki más igazsága által menekülhet meg;
mert érzi, hogy nem menekülhet saját jó cselekedetei vagy szenvedése által,
ezért aztán Krisztushoz fordul, és megalázza magát, mert semmit sem tehet
Krisztus nélkül, és el kell pusztulnia, hacsak nem kapaszkodik bele.
De tovább feszegetve a
kérdést: Honnan származik az ember szükségérzete? Miért van az, hogy ő érzi,
jobban, mint mások, hogy szüksége van Krisztusra? Pedig bizonyos, hogy neki
sincs nagyobb szüksége Krisztusra, mint másoknak. Hogyan jön rá, hogy elveszett
és a pusztulás szélén áll? Miért van, hogy a pusztulásnak ez az érzete arra
ösztönzi, hogy Krisztusba kapaszkodjon, aki mindent helyrehoz? A válasz az,
hogy ez Isten ajándéka; a Szent Szellem műve. Senki sem jön Krisztushoz, csak
ha a Szent Szellem hozzá nem vonzza, a Szent Szellem pedig azáltal vonzza az
embereket Krisztushoz, hogy a törvény erejével arra a meggyőződésre juttatja
őket, hogy ha nem fordulnak Krisztushoz, elpusztulnak.
Ezután a mostoha
időjárás arra kényszeríti őket, hogy irányt változtassanak, és befussanak ebbe
a mennyei kikötőbe. A Krisztus általi üdvözülés annyira felfoghatatlan emberi
elménk számára, annyira ellentmond az emberi érdem iránti tiszteletünknek, hogy
magunktól sohasem kérnénk Krisztust, hogy legyen a mindenünk, ha a Szent
Szellem nem győzne meg arról, hogy semmik vagyunk, és nem kényszerítene, hogy
kapaszkodjunk Krisztusba.
De továbbra is fennáll
a kérdés: Miként lehetséges, hogy Isten Szelleme egyeseket megtanít arra, hogy
mire van szükségük, míg másokat nem? Miért van az, hogy egyeseket közületek a
szükségérzet Krisztus felé vezetett, míg mások továbbra is önelégültségben élnek,
és elpusztulnak. Erre csak egy válasz van: „Igen, Atyám, mert így láttad
jónak.” Végül is eljutunk az isteni szuverenitáshoz. Az Úr „elrejtette ezeket a
bölcsek és értelmesek elől, és felfedte a gyermekeknek.” Ahogy Krisztus
fogalmazta: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra”; „de ti nem hisztek, mert nem
az én juhaim közül valók vagytok.” Egyes teológusok szeretnék ezt így
értelmezni: „Nem az én juhaim közül valók vagytok, mert nem hisztek.” Mintha
bizony a hit tenne minket Krisztus juhaivá. De a szöveg világosan fogalmaz:
„Nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.” „Akit nekem ad az
Atya, az mind énhozzám jön.”
Ha valaki nem jön, az
világos bizonyítéka annak, hogy soha nem is adatott Krisztusnak; mert azokat,
akiket az Atya Isten kiválasztott és öröktől fogva Krisztusnak adott, és akiket
a Fú Isten megváltott, a Szent Szellem vezérli egy szükségérzet által, hogy
eljussanak Krisztushoz, és megragadják őt.
Soha senki nem hitt
Krisztusban és nem is fog, hacsak nem érzi ennek belső szükségét. Soha senki
nem érezte szükségét Krisztusnak és nem is fogja, hacsak a Szent Szellem nem
készteti, hogy így érezzen, és a Szent Szellem senkit sem fog arra késztetni,
hogy az üdvözítő Jézus szükségét érezze, hacsak meg nincs írva abban az örök
könyvben, amelybe Isten bizonyosan bevéste választottjainak nevét.
Ne értsenek félre,
amikor azt mondom, hogy a hit oka, vagyis annak az oka, hogy miért hisznek az
emberek, Isten kiválasztó szeretete, amely a Szent Szellem által munkálkodik
egy szükségérzeten keresztül, elvezetvén őket Jézus Krisztushoz.
Zsid 10:38 Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál
(hüposztello), abban nem gyönyörködik (eudokeó) a lelkem.
.jpg)